Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-07 / 14. szám

Evangélikus Élet 1985. Április 7. J3 ** QP * GYERMEKEKNEK Ne féljetek! Kovács Helga V. oszt. tanuló, zuglói gyermekbibliakörós rajza Épp hogy pirkad. Még majdnem sötét van. Két asszony - félelem­mel és könnyekkel küszködve - siet az úton. Karjukon kosár van, sebtiben rakták tele különböző il­latszerekkel. A temető felé igyekez­nek. A halott Jézust szeretnék még egyszer látni. Nem bírják elviselni, hogy véresen, meggyötörtén pi­henjen sírjában. Meg akarják mos­datni, holttestét finom illatszerek­kel bekenni. Szeretnék, ha tisztes­ségesen lenne eltemetve. Nagyon szomorúak, mert iga­zán szerették Jézust. Iszonyú ér­zés, hogy elvesztették. Meghalt. Sohasem látják többé. Megnyug­tató hangját nem hallják már so­ha. Meghalt. S hozzá még hogyan! Kigúnyolva, megalázva, halálra kí­nozva. Csendesen lépkednek. Nem mernek beszélgetni. Mert ha megszólalnának, már nem tudnák visszaparancsolni könnyeiket. Félelem gyötri őket. Borzasztó ez a sötétség, de nem bírtak már tovább várni. El kellett indulniuk. Félelmetes Jézus halála is. Olyan titokzatos, érthetetlen mindaz, ami történt! Úgy szabadult el a gyűlölet azon a szörnyű pénteki napon, mint a fergeteg. Gúzsba kötné őket a rettegés, visszaküldené biz­tonságos szállásukra, de nem bír­nak megállni. Menniük kell. Oda kell érniük bármi akadályon át. Ha száz katonával őrizteti Pilátus a sírt, akkor is. Ha mázsás, kő ta- katja a' sziklasírf, akkoris. Reszket a lábuk a félelem­től, de képtelenek meg állni. Pedig Jézus sincs már, hogy úgy, mint eddig, minden bajban segítsen. I Hihetetlen a kép\ ami a sírhoz érve fogadja őket. Nincs ott a kő! Mi történhetett? Kö­zelebb merészkednek. Egy férfi ül a kövön, csillogó, vakítóan fehér ruhában. Nem is ember ez! Isten követe. Mintha a gondolataikba látna, úgy szólítja meg őket: „Ne féljetek!" Már a hang is megnyug­tató, hát még a tartalom, ami kö­vetkezik! „Jól tudom, kit kerestek. A Názáreti Jézust, akit keresztre feszítettek. Ne keressétek! Nincs itt! Feltámadt!” „Ne féljetek!" így kezdődött ott a sírnál a húsvéti örömhír. Ezek az asszonyok fognak még találkozni a feltámadt Jézussal. Nem is egy­szer. 0 is így köszön majd rájuk minden alkalommal: ne féljetek! Mintha refrénné, jelszóvá, köszö­néssé válna ez a két szó húsvét után. Ne féljetek! Ne féljetek! Hall­juk az angyaltól, halljuk magától Jézustól. Énekeljük a húsvéti isten­tiszteleten. Még a húsvét reggeli harang is ezt zúgja: ne féljetek! Felnőttek és gyerekek, kicsik és nagyok sokszor szenvedünk a fé­lelemtől. Húsvét óta pedig nincs okunk rá. Ránk is így köszön a feltámadt Jézus: ne féljetek! Bármi okozta is, tűnjön el a könny a sze­münkből, a rettegés a szívünkből. A sir üres. Jézus nincs ott. Feltá­madt. Húsvét reggele félelmet ősz- , lat. Nincs már kitől, nincs már mitől félnünk. Halljuk meg, vegyük észre húsvét reggelének felénk sugárzó köszönését: Ne féljetek! Szabóné Mátrai Marianna Szabó Levente VII. oszt. tanuló, zuglói gyermekbibllakőrös rajza HÚSVÉT ÜNNEPÉNEK JGÉJE AZ ÚR FELTÁMADOTT ÉRTÜNK! Jézus feltámadását kortársai közül sem látta senki, övéi számára a keresztyénség egész története folyamán mégis két­ségbevonhatatlan tény az, hogy Ő feltámadott. Urunk ti. azaltal, hogy Ő, akit megfeszítettek és aki meghalt, eljön hozzánk, beszél velünk, irgalmas cselekedeteivel hordoz és megvigasztal, felel imáinkra, őrzi, megújítja és élteti egyhazát, egyben bizonyossá, tesz valamennyiünket arról, hogy Ő él, tehát feltámadott. így cselekedett ismételten János apostollal is, aki erről bizonyságot tesz alapigénben. Az alapiget tartal­mazó könyvből ismertek az előzmények. János apostol a keresztyénüldöző római császár elítéltje­ként száműzetését töltötte Pgitmosz szigetén. Ott, egy vasárna­pon - ezt a napot a Biblia Úr napjaként emlegeti, mert ez az Úr feltámadásának a napja - különösen ránehezedhetett el- szakítottsága gyülekezetétől. És ekkor Jézus, aki búcsúbeszé­deiben előre megígérte, hogy nem hagyja övéit árvákul, ha­nem eljön hozzájuk, eljött Jánoshoz, hogy megvigasztalja és gyülekezete érdekében, szolgálatot bízzon rá: a Jelenések Könyvének megírását. így azon felül, hogy hallhatta a köny­vében is leírt igéket, ez alkalommal is megerősödött benne a boldog bizonyosság: Urunk él! Benne örök pásztorunk van! János igénkben azt írja le, hogy Jézus őt milyen vigasztalás­ban részesítette, hogy mindez a gyülekezet vigasztalása is legyen. Nekünk is vigasztalás a feloHozást, bünbocsánatot is jelen­tő biztatás: „Ne félj!” Az Úr megjelenéséig János az ellene peres eljárást indító vilá­got, az őt körülvevő sziget kietlenségét, szerettei és közötte lévő nagy távolságot látta tehernek, most az Úr közelében csak saját bűnössége és méltatlansága a legnagyobb veszedelem. Halott­ként zuhant Jézus lábai ele, mert félelem töltötte el, mint egykor Ézsaiást, aki femelt trónusán látta az Urat, vagy mint a pásztorokat, akiket az első karácsony éjszakáján körüjragyog- ta az Úr dicsősége. János esetében is maga az Úr oldja fel ezt a bűn miatti rettegést „Ne félj!” szavával, és jobbját nyújtja, hogy egyházáért és minden ember érdekeben Isten kegyelme által megerősített szívvel segítse a jó és áldott szolgálatban. A mi vigasztalásunkra is szolgál, hogy a Feltámadott- ban Isten van velünk. „Én vagyok az első és utolsó”, „Én vagyok az élő”, mind csupa olyan kijelentés, amely a Biblia szerint Isten önmegjelölése. Részben Mózes szolgálatra küldé­sekor, részben a prófétáknál hangzanak ezek a szavak. Most Jézus mondja ugyanezeket, mint aki egy az Atyával. Húsvét azt jelenti a gyülekezet számára, amit a 46. zsoltár js hirdet: Isten hűségesen megtartja gyülekezetét. Életünk útján sok nyomorúság, megpróbáltatás zúdul ránk, de Isten szeretetétől semmi sem szakíthat el bennünket. Meghalunk bár, de miénk és nekünk is feltámadást ígér Jézus húsvéti győzelme. Ez a harmadik vigasztalás. „Halott voltam, de élek örökkön-örökke, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai”. Jézus szavai földi életünk végére is vigasztaló világosságot árasztanak. Sokszor az az érzésünk, hogy törékeny életünk szinté a véletlenek következtében jut a múlandóság határához a halálhoz. Jézus azt mondja, hogy a halál nem akármikor indulhat el értünk. A halál csak akkor jö­het értünk, ha Jézus útra engedi, mert a halál kulcsai az ő kezé­ben vannak. A halál utániakra is reményteljes fény hull Jézus halálból való feltámasztása révén. Isten ez által ütött érvényes­ségi pecsétet Krisztus minden ígéretére és így léptette életbe mipaazt, amit Jézps a Golgota keresztfáján értünk kiharcolt. így kapott az Úr napján bátorító igét, vigasztalást, a szá­műzetés keresztjét hordozó apostol. Minket is halála és feltá­madása minden kiharcolt kincsével kész gazdagítani a vele való találkozás alkalmain, húsvétkor is és a minden vasárna- on ismétlődő Úr napján mindent megtesz annak érdekében, ogy kitörölhetetlenül szívünkbe írja: Én élek és ti is élni fogtok!” Ámen. Nagybocskai Vilmos IMÁDKOZZUNK Atyánk! Áldunk Téged, hogy kihoztad a halálból a juhok nagy Pásztorát. Köszönjük, hogy örök Megváltónkul nekünk adtad őt, és hogy nála vannak a halál és a hálál birodalmának kulcsai. Add Szentlelkedet, hogy bocsánatodat elfogadjuk, jobbkezed támogatásával végezzuK szolgálatunkat és Krisztus szeretetétől semmi el ne szakítson minket. Ámen. P ül írok nektek ifjak Még húsvétkor is II úsvét reggelén minden egyszínű lett: tiszta fehér. Mintha a sírra helyezett kő is könnyebb lenne... Úgy érezzük, eltűnt minden gyűlölet és vé­ge minden gyásznak. Most mégis újra egy keresztre tekin­tünk fel I nagyon mélyről. Csak a repe­dezett fa, a rozsdáso­dó drót, a lyukacsossá vált eszközök, egy tel­jesen kiszenvedett test, erőtlenül, embe­rileg a végső állapot jegyeit hordozva lát­ható. Át kellene alakíta­ni! Más kellene! Vidá­mabb, éltetőbb, biztatóbb! De éle­tünkből, életedből ki tudod-e tö­rölni a "könnyet és a betegséget? Nem szenved-e most is, akit na­gyon szeretsz? Nem kell-e sok anyának beteg, haldokló gyermeke fölé hajolnia? És nem érti, mért épp neki kell meghalnia... Kórházi ágyakhoz mért visznek oly gyak­ran fehér lepedőt, hogy a végső kínban végleg egyedül maradjon a szenvedő? A kuporgó és reszkető aggastyán miért gubbaszt és tátog sok nagy világváros utcasarkán? Miért van még annyi otthontalan húsvét után is? Valamit tenni kellene, hogy a húsvéti győzelem terjedjen és min­denütt egyformán érvénesüljön! Valamit mozdítani kellene, hogy a békétlenkedőnek és a gyűlölködő- nek odagördítsük a követ! Valamit kiáltani kellene, hogy végre kicsi­nek-nagynak egyaránt feltűnjön és kedve legyen élni! Hirdetni kellene azt a reggelt, amely egyszer már volt, a Legyőzött Győztes reggelét, aki visszajöttét oly sokszor és sok­féleképpen ígérte! Húsvét reggelétől a nagy húsvét reggeléig azonban nincs más, amit kézzelfoghatnánk és szívünkben tarthatnánk, csak egy porladó, bomlásnak indult kereszt. Hitünk húsvétra is megmaradt és még húsvétkor is kereszt képé­ben érkező valósága korhadó fá­ból és rozsdásodó vasból állítta­tott. De abban a reményben hord­juk és helyezzük szeretteink szen­vedésének végjelzésére, hogy egy­szer hófehér lesz. Sem rothadás, sem elmúlás, de még a rozsda sem bír majd vele. De addig, még húsvétkor is ke­reszt a kereszt. Szabó Lajos Offertorium az éhínségben szenvedőknek Az iszonyú szárazság és éhínség 150 millió afrikai em­bert érint. Ijesztő hírek érkez­nek az afrikai országokból. Abban az Etiópiában pl., amelynek küldötteit vendégül láttuk a nyáron, 7-8 millió em­ber éhezik. Egy 16 000 fős tá­borban naponta 1000 ember hal éhen. A bajt gyógyítani nincs ha­talmunkban. Az enyhítés szol­gálatát elmulasztanunk azon­ban jóvátehetetlen vétek vol­na. Legyen a Magyarországi Evangélikus Egyház gyüleke­zeteinek húsvéti offertóriuma egy falat kenyér az üres asz­talokon! Utolsó évek Érdekes és sajátos Bach életének utolsó tíz esztendeje. Egyre jobban érzi, hogy a korszak nem érti meg az ő muzsikáját. De ő utolsó alkotá­saiban is önmagát adja: visszatér korábbi műveihez, ciklikus műveket ír abban a stílusban, amiről pedig tudta, hogy csak kevesen értékelik. Orgonazenéjében visszatér a korálelőjátékokhoz. Tudnunk kell, hogy Bach Lipcsében nem volt hivatásos orgonista, de biztos, hogy gyakran ült az orgona elé, hogy önmagának vagy zeneértő barátainak muzsi­káljon. Kantátáinak egyes tételeit úgy próbálja népszerűsíteni, hogy átírja orgonára. (Legismertebb ilyen orgonaátirat a „Vigyázzatok azt kiáltják”.) Élete utolsó szakaszában dolgozza át 18 nagy orgonako- rálját. A ciklikus művek sorában igen jelentős a Luther-káté énekeit feldolgo­zó sorozat, amelynek szerény címe így hangzik „Clavir Übung III. Teil.” Témái: Tízparancsolat, Hiszekegy, Miatyánk, Keresztség, Gyónás, Úr­vacsora. Mindegyik korálelőjátékba beleviszi személyes lutheri bizony­ságtételét. 1747-ben lépett be a Mizler-féle zenei társaságba. Ez alkalomrtial - a szokásnak megfelelően - ő is benyújtott egy kompozíciót. Ez egy hatal­mas variációsorozat orgonára: „Mennyből jövök most hozzátok...” A Nagy Frigyes témájára kidolgozott „Musikalisches Opfer” főleg hat- szólamú csodálatos ricercarjáról nevezetes. Utazgató szenvedélye a lipcsei időszakban sem csökkent. Drezdai útján hangversenyt adott az ottani Sophien-Kirche híres orgonáján. 1747-ben személyesen találkozik Potsdamban Nagy Frigyessel. A király a szokásos esti koncert előtt kapja kézhez az érkezett idegenek névsorát. Fuvolával a kezében futja át a papírt, amikor hirtelen megfordul és izgatottan szól a zenészeknek:- Uraim, az öreg Bach megérkezett! - majd leteszi fuvoláját és azonnal a kastélyba hívatja. Annyi időt sem hagy neki, hogy úti ruháját levetve átöltözzék fekete kántorruhájába. A zenészek szobáról szobára kísérik, hogy végig próbálja a Silbermann-féle zongorákat. A következő napok­ban pedig a Potsdamban található orgonákat szólaltatja meg. Az utolsó korszak jellegzetes alkotása a 19 fúgát tartalmazó „Die Kunst der Fuge”, azaz „A fúga művészete”. Sajátos, komor hangvételű, olyan amilyen Bach hangulata is, lehetett az utolsó években. • 1 300 éve született JOHANN SEBASTIAN BACH (1685. III. 21.-1750. VII. 28.) így jutunk el Bach életútjának végéhez. Az utolsó években elhatalma­sodott szembaja. Két sikertelen műtéten esik át, ami nem adja vissza látását. Még nagyobb baj, hogy a sok gyógyszer, amúgy igen erős szerve­zetét megtámadja, egészségét aláássa. Betegen fekszik, amikor talán szobájába is behallatszik Gottlob Harrer próbaszereplése, akit a Tanács 1749. június 8-án meghív bemutat­kozásra, mint utódjelöltet... Johann Sebastian Bach 1750. július 28-án halt meg. Másnap szállítot­ták el holttestét a Tamás-iskolai épületből a János-templom ravatalozó­jába. Mint minden Tamás-iskolai tanárnak, neki is ingyenes temetés járt. Hivatalból nagy temetést kapott, teljes létszámú iskolai kórussal. Teme­tése július 31-én volt a lipcsei János-temetőben. - Hamvai ma már a Tamás-templomban nyugszanak. Ismeretlen kéz írásával maradt fenn a halálos ágyán diktált orgonako- rál. Ennek két versszakát Hans Franck magyarra fordított Bach-életraj- zából közöljük: „Te trónusodhoz térdelek, Urunk, hogy kérve-kérjelek: Jóságosán Te szemedet Bűnös fejemről le ne vedd. Hadd légyen boldog végnapom Támassz fel ítéletnapon, Hogy láthassalak szüntelen, Én Uram! Ámen! Légy velem!” Az utolsó napon való feltámadás és Jézus szemtől-szembe látása - íme, amiről olyan sok kantátában muzsikált... Ez foglalkoztatja, tölti el az utolsó napokban is. Visszapillantva életére láthatjuk, hogy az a benső hang, vagy hajlam, amit magával hozott: őseinek zeneszeretete és lutheránus hite vezette azon az úton, amelyet végig kellett járnia. Nem a vak véletlen vezette őt az eisenachi latin iskolából az ohrdruffi líceumon át a lüneburgi kolostor­iskola Mettenchorjába, - majd Arnstadt, Mühlhausen orgonája mellé, utóbb a weimari udvartól a kötheni szolgálatába, végül a lipcsei Tamás­templomba. A 700 éves Tamás-kórus ma is énekli műveit. 300 év távlatá­ból is hangzik az evangélium a Bach-muzsika csodálatos nyelvén! Gáncs Aladár Gipszmodell Bachról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents