Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-03 / 9. szám
» Meghívás mélyebb közösségre „A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Teológiai és Tanulmányi Tanácsa egyházunk feladatait felmérve, szükségesnek és helyesnek látta, hogy lelkészi karunk fiatalabb tagjainak részvételével konzultáció sorozatot tartsunk, amelyen előadások és beszámolók alapján megbeszéljük a szolgálatuk és továbbképzésük kérdéseit. . Ezzel a bekezdéssel indul az Fogadjátok be egymást végzi szolgálatát, összetartásuk, lelkipásztorolásuk égető szükség, és • ez a felelősségteljes munka közvetlenül a gyülekezetek javát is szolgálja. Ahogy az orvost sem kerülik el a betegségek, úgy a lelkészek sem mentesek a hitbeli kétségek, megfáradások, egyéni és családi válságok kísértésétől és konkrét veszélyétől. Vajon gondolnak-e gyülekezeteink arra, hogy lelkészüket is Balról jobbra: dr. Vámos József dékán, dr. Pröhle Károly tanulmányi és teológiai főigazgató és dr. Fabiny Tibor professzor (Fotó: Batár) a meghívó, mely egy új kezdeményezés nyitányát jelenti egyházi életünkben. Köztudott, hogy lelkészi karunkban eddig is több lehetőség adódott a közösség megélésére. Egyházmegyei szinten havonta találkozunk a lelkészi munkaközösségekben. 2—3 évenként országos lelkészkonferencián lehetünk együtt Gyenesdiáson. Talán felesleges luxusnak is tűnhet ez az újabb lehetőség, melynek keretében az elmúlt mintegy 20 esztendőben végzett lelkészeket gyűjtik ösz- sze 6 csoportban, néhány napos találkozóra a Teológiai Akadémián. Vajon miért van erre szükség? „A legnagyobb szórványgyülekezet” Ezzel a találó képpel jellemezte lelkészi karunk helyzetét egyik kollégánk. Igaz, hogy a jelenleg szolgáló mintegy 270 lelkész létszámát tekintve nem jelent nagy gyülekezetei. Világi szervezetekkel összehasonlítva egyházunk nem számít „nagyüzemnek”. Alig 300 munkatárs igazán ismerheti egymást. De ne felejtsük, hogy ez a viszonylagos kis gyülekezet egy magyar- országnyi területen szétszórva Egymás „felfedezése” De más összefüggésben is igaza volt Pröhle Károly professzornak, teológiai és tanulmányi főigazgatónak, aki az újraismerke- désben jelölte meg az általa vezetett konzultáció egyik fő célját. Olyan kollégákkal találkozhattunk az alatt a néhány nap alatt, akiket utoljára talán még a Teológia padjaiban láttunk jó tfiz esztendeje. Élmény volt újra felfedezni egymást, lemérve, hogy ki, mit változott, alakult a szolgálat során. S észrevétlenül, talán sokszor nem is tudatosan. de mi is lelkipásztoroltuk egymást, felvéve és átvéve egymás gondjait és örömeit. Így valósult közöttünk a bibliai program, hogy az erősebb segítse a gyengét. Kiderült, hogy mindenkinek van gyenge pontja, de ugyanakkor mindenkitől lehet valamit tanulni, kapni. Csak így, egymást segítve lehet és szabad tovább szolgálnunk. kell, hogy valaki pásztorolja, meghallgassa, szolgálatában erősítse?! „Üjraismerkedés” De ki tudja elvégezni ezt a nehéz szolgálatot, a lelkészek lelkipásztorolását? Mindenek előtt azoknak van erre „jó esélye”,, akik emberileg elindítottak minket a lelkészi szolgálatba, akik öt év alatt jól megismerhettek, formáltak, neveltek minket. S akik számára most sem közömbös további életutunk, szolgálatunk alakulása. A konzultáció nyitóáhítatában Vámos József dékán arról vallott, hogy a professzorok mindig egy kicsit úgy tekintenek az Akadémiáról kikerült tanítványaikra, mint saját „gyermekeikre”. Ezt a felelős, féltő, segítő szeretetet éreztük végig' a két és fél nap során. Élmény volt, hogy professzoraink, akikre annak idején a diák „szorongásával” tekintettünk föl, most úgy fogadtak minket, mint szolgatársaikat. Hangsúlyozták, hogy ők egyházunk rendje szerint különleges beosztású lelkészek, tehát végső soron lelkészek, azaz kollégák. Ilyen összefüggésben is „újrais- merkedés” volt ez a találkozó. TÓTH ENDRE: Asszonyok, gyenge nők Honnan veszitek az erőt, törékeny, gyönge nők, fáradhatatlan asszonyok? Honnan veszitek az erőt, honnan a türelmet, hogy nem csüggeszt el se rossz férj, se gyermek s a vége-nincsen sok dolog? Honnan veszitek az erőt, ti szorgos, fürge nők? Rohantok hajnalban, korán, vár a munka száz csarnoka: a föld, a gyár, az iroda, a műhely vagy az iskola, hol áldott kezetek nyomán átalakul a nyersanyag, s a sziklából is víz fakad. Honnan veszitek az erőt, asszonyok, gyönge nők? Mennyit dolgoztok, hogy az otthon tisztán és derűsen ragyogjon, s benne a férj, a család jól érezhesse magát. Asszonyok, gyönge nők, mikor észre sem veszitek, t — otthon, az utcán, a munkában, vagy mikor megálltok sóváran egy pazar kirakat előtt, — hányszor elnézlek titeket, és olyankor gondolatban minden férfi nevében meghajtok előttetek. (Megjelent a költő: BIZALMAS VALLOMÁS c. kötetében: 1984-ben) Virágcsokor helyett jelképesen most e verssel köszöntjük a lányokat, asszonyokat. Szeretettel és megbecsüléssel gondolunk rájuk, akik életünk minden pillanatában mellettünk állnak, akik a bölcsőtől az egész életen végigkísérnek bennünket» Köszönjük türelmüket, fáradhatatlanságukat, és mérhetetlen áldozatukat. A vers utolsó sorait idézve: „Gondolatban minden férfi nevében meghajtunk előttetek.’’ Élmény volt az új teológusnemzedékkel való ismerkedés, találkozás, a közös áhítatok, étkezések, az együtt töltött este. Lét- szükséglet ennek a közösségnek is az ápolása, hiszen hamarosan kollégaként leszünk együtt velük a szolgálatban. Egymásba kapcsolódó közösségek De végül is miről volt szó ezen a konzultáción? Egy ilyen rövid beszámolóba lehetetlen összesűríteni mindazt, ami két és fél nap ’ alatt elhangzott. De talán felesleges is a témák, előadások jegyzőkönyvszerű felsorolása. Meggyőződésem, hogy mindaz, ami elhangzott a résztvevőkön keresztül leszűrődik a gyülekezetekig. Elsősorban azokról a közösségekről beszélgettünk, ahol és amiért szolgálatunk folyik. Ezeket részben ajándékként kell elfogadnunk, részben nekünk is kell formálnunk, alakítanunk, mélyítenünk. Káldy Zoltán püspök az LVSZ elnökének látószögéből mutatta be a világevangé- likusság nagy közösségét, három szóba sűrítve szolgálatunk súlypontjait: misszió, ökumené, béke. Foglalkoztunk a népünk közösségében és közösségéért végzett szolgálatunk kérdéseivel, felismerve, hogy kevés a csupán békés egymás mellett élésre való törekvés. Igazi együttműködés kell közös céljaink megvalósítására. Előkerültek az ökumenikus közösség problémái is, ahol egyetértettünk abban, hogy az evangélikus öntudat és az ökumenikus közösség szorosar\ összetartoznak. Nagy vitát kavart a lelkész és gyülekezet , közösségének, kölcsönhatásának kérdése, a meny- nyiség és minőség problematikája szolgálatunkban ... S végül természetesen előkerült a „hogyan tovább” kérdése is. Milyen módon lehetne megvalósítani, hogy a jövőben is tanuló és tanító közösségben maradjunk egymással. „Fogadjátok be egymást...” .. ahogyan Krisztus is be- ' fogadott minket..Ez az ige keretezte be egész együttlétün- ket. Ennek élményét élhettük át a záró úrvacsora közösségében. Isten közösséget vállal az egész világgal, benne egyházával, s azon belül személy szerint velünk is. Ez lehet egymással való közösségvállalásunk igazi és tartós alapja, forrása. Gáncs Péter Március 17-ével új Evangélikus Élet Értesítjük olvasóinkat Az Evangélikus Élet című hetilapunk március 17-ével kezdődően új formátumban, változatlan áron jelentkezik. Az új fényszedési és ofszeteljárásra való áttérés eredményeként lényegesen javul a képminőség, valamint az olvashatóság. Hetilapunk az eddigi hat oldal helyett nagyobb méretű négy oldaton fog megjelenni. A március 17-i első új számunkban részletes beszámolót találnak olvasóink, amelyben egyrészt szólunk a döntés hátteréről, valamint bemutatjuk azokat a színhelyeket, ahol új hetilapunk készül. Szerk. ♦ i \
