Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-03 / 9. szám

» Meghívás mélyebb közösségre „A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Teológiai és Tanulmányi Tanácsa egyházunk feladatait felmérve, szükséges­nek és helyesnek látta, hogy lel­készi karunk fiatalabb tagjainak részvételével konzultáció soro­zatot tartsunk, amelyen előadá­sok és beszámolók alapján meg­beszéljük a szolgálatuk és to­vábbképzésük kérdéseit. . Ezzel a bekezdéssel indul az Fogadjátok be egymást végzi szolgálatát, összetartásuk, lelkipásztorolásuk égető szükség, és • ez a felelősségteljes munka közvetlenül a gyülekezetek javát is szolgálja. Ahogy az orvost sem kerülik el a betegségek, úgy a lelkészek sem mentesek a hit­beli kétségek, megfáradások, egyéni és családi válságok kí­sértésétől és konkrét veszélyétől. Vajon gondolnak-e gyülekeze­teink arra, hogy lelkészüket is Balról jobbra: dr. Vámos József dékán, dr. Pröhle Károly tanulmányi és teológiai főigazgató és dr. Fabiny Tibor professzor (Fotó: Batár) a meghívó, mely egy új kezde­ményezés nyitányát jelenti egy­házi életünkben. Köztudott, hogy lelkészi karunkban eddig is több lehetőség adódott a kö­zösség megélésére. Egyházmegyei szinten havonta találkozunk a lelkészi munkaközösségekben. 2—3 évenként országos lelkész­konferencián lehetünk együtt Gyenesdiáson. Talán felesleges luxusnak is tűnhet ez az újabb lehetőség, melynek keretében az elmúlt mintegy 20 esztendőben végzett lelkészeket gyűjtik ösz- sze 6 csoportban, néhány napos találkozóra a Teológiai Akadé­mián. Vajon miért van erre szükség? „A legnagyobb szórványgyülekezet” Ezzel a találó képpel jelle­mezte lelkészi karunk helyzetét egyik kollégánk. Igaz, hogy a je­lenleg szolgáló mintegy 270 lel­kész létszámát tekintve nem je­lent nagy gyülekezetei. Világi szervezetekkel összehasonlítva egyházunk nem számít „nagy­üzemnek”. Alig 300 munkatárs igazán ismerheti egymást. De ne felejtsük, hogy ez a viszony­lagos kis gyülekezet egy magyar- országnyi területen szétszórva Egymás „felfedezése” De más összefüggésben is iga­za volt Pröhle Károly professzor­nak, teológiai és tanulmányi fő­igazgatónak, aki az újraismerke- désben jelölte meg az általa ve­zetett konzultáció egyik fő cél­ját. Olyan kollégákkal találkoz­hattunk az alatt a néhány nap alatt, akiket utoljára talán még a Teológia padjaiban láttunk jó tfiz esztendeje. Élmény volt újra felfedezni egymást, lemérve, hogy ki, mit változott, alakult a szolgálat során. S észrevétle­nül, talán sokszor nem is tuda­tosan. de mi is lelkipásztoroltuk egymást, felvéve és átvéve egy­más gondjait és örömeit. Így valósult közöttünk a bibliai program, hogy az erősebb segít­se a gyengét. Kiderült, hogy mindenkinek van gyenge pont­ja, de ugyanakkor mindenkitől lehet valamit tanulni, kapni. Csak így, egymást segítve lehet és szabad tovább szolgálnunk. kell, hogy valaki pásztorolja, meghallgassa, szolgálatában erő­sítse?! „Üjraismerkedés” De ki tudja elvégezni ezt a nehéz szolgálatot, a lelkészek lelkipásztorolását? Mindenek előtt azoknak van erre „jó esé­lye”,, akik emberileg elindítottak minket a lelkészi szolgálatba, akik öt év alatt jól megismer­hettek, formáltak, neveltek min­ket. S akik számára most sem közömbös további életutunk, szolgálatunk alakulása. A kon­zultáció nyitóáhítatában Vámos József dékán arról vallott, hogy a professzorok mindig egy ki­csit úgy tekintenek az Akadé­miáról kikerült tanítványaikra, mint saját „gyermekeikre”. Ezt a felelős, féltő, segítő szeretetet éreztük végig' a két és fél nap során. Élmény volt, hogy pro­fesszoraink, akikre annak idején a diák „szorongásával” tekintet­tünk föl, most úgy fogadtak min­ket, mint szolgatársaikat. Hang­súlyozták, hogy ők egyházunk rendje szerint különleges beosz­tású lelkészek, tehát végső so­ron lelkészek, azaz kollégák. Ilyen összefüggésben is „újrais- merkedés” volt ez a találkozó. TÓTH ENDRE: Asszonyok, gyenge nők Honnan veszitek az erőt, törékeny, gyönge nők, fáradhatatlan asszonyok? Honnan veszitek az erőt, honnan a türelmet, hogy nem csüggeszt el se rossz férj, se gyermek s a vége-nincsen sok dolog? Honnan veszitek az erőt, ti szorgos, fürge nők? Rohantok hajnalban, korán, vár a munka száz csarnoka: a föld, a gyár, az iroda, a műhely vagy az iskola, hol áldott kezetek nyomán átalakul a nyersanyag, s a sziklából is víz fakad. Honnan veszitek az erőt, asszonyok, gyönge nők? Mennyit dolgoztok, hogy az otthon tisztán és derűsen ragyogjon, s benne a férj, a család jól érezhesse magát. Asszonyok, gyönge nők, mikor észre sem veszitek, t — otthon, az utcán, a munkában, vagy mikor megálltok sóváran egy pazar kirakat előtt, — hányszor elnézlek titeket, és olyankor gondolatban minden férfi nevében meghajtok előttetek. (Megjelent a költő: BIZALMAS VALLOMÁS c. kötetében: 1984-ben) Virágcsokor helyett jelképesen most e verssel köszöntjük a lá­nyokat, asszonyokat. Szeretettel és megbecsüléssel gondolunk rájuk, akik életünk minden pillanatában mellettünk állnak, akik a bölcsőtől az egész életen végigkísérnek bennünket» Köszönjük türelmüket, fáradhatatlanságukat, és mérhetetlen ál­dozatukat. A vers utolsó sorait idézve: „Gondolatban minden férfi nevében meghajtunk előttetek.’’ Élmény volt az új teológus­nemzedékkel való ismerkedés, ta­lálkozás, a közös áhítatok, étke­zések, az együtt töltött este. Lét- szükséglet ennek a közösségnek is az ápolása, hiszen hamarosan kollégaként leszünk együtt velük a szolgálatban. Egymásba kapcsolódó közösségek De végül is miről volt szó ezen a konzultáción? Egy ilyen rövid beszámolóba lehetetlen összesűríteni mindazt, ami két és fél nap ’ alatt elhangzott. De talán felesleges is a témák, elő­adások jegyzőkönyvszerű felso­rolása. Meggyőződésem, hogy mindaz, ami elhangzott a részt­vevőkön keresztül leszűrődik a gyülekezetekig. Elsősorban azokról a közös­ségekről beszélgettünk, ahol és amiért szolgálatunk folyik. Eze­ket részben ajándékként kell el­fogadnunk, részben nekünk is kell formálnunk, alakítanunk, mélyítenünk. Káldy Zoltán püs­pök az LVSZ elnökének látószö­géből mutatta be a világevangé- likusság nagy közösségét, há­rom szóba sűrítve szolgálatunk súlypontjait: misszió, ökumené, béke. Foglalkoztunk a népünk közösségében és közösségéért végzett szolgálatunk kérdéseivel, felismerve, hogy kevés a csu­pán békés egymás mellett élésre való törekvés. Igazi együttmű­ködés kell közös céljaink meg­valósítására. Előkerültek az öku­menikus közösség problémái is, ahol egyetértettünk abban, hogy az evangélikus öntudat és az ökumenikus közösség szorosar\ összetartoznak. Nagy vitát kavart a lelkész és gyülekezet , közösségének, köl­csönhatásának kérdése, a meny- nyiség és minőség problematiká­ja szolgálatunkban ... S végül természetesen előkerült a „ho­gyan tovább” kérdése is. Milyen módon lehetne megvalósítani, hogy a jövőben is tanuló és ta­nító közösségben maradjunk egymással. „Fogadjátok be egymást...” .. ahogyan Krisztus is be- ' fogadott minket..Ez az ige keretezte be egész együttlétün- ket. Ennek élményét élhettük át a záró úrvacsora közösségében. Isten közösséget vállal az egész világgal, benne egyházával, s azon belül személy szerint ve­lünk is. Ez lehet egymással való közösségvállalásunk igazi és tartós alapja, forrása. Gáncs Péter Március 17-ével új Evangélikus Élet Értesítjük olvasóinkat Az Evangélikus Élet című heti­lapunk március 17-ével kezdő­dően új formátumban, változat­lan áron jelentkezik. Az új fényszedési és ofszeteljá­rásra való áttérés eredményeként lényegesen javul a képminőség, valamint az olvashatóság. Hetilapunk az eddigi hat oldal helyett nagyobb méretű négy ol­daton fog megjelenni. A március 17-i első új számunk­ban részletes beszámolót talál­nak olvasóink, amelyben egy­részt szólunk a döntés hátteré­ről, valamint bemutatjuk azokat a színhelyeket, ahol új hetila­punk készül. Szerk. ♦ i \

Next

/
Thumbnails
Contents