Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-17 / 7. szám

\ Ann-Charlett Slettgast novelláját németből fordította: Gáncs Aladár TALÁLKOZÁS Felvétel a Teológiai Akadémiára (Folytatás az J. oldalról) KEVÉSSEL ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA ELŐTT történt, hogy véletlenül egy templom előtt mentem el és zenét hallot­tam. Sapkámat a tarkómra csap­tam, szájam sarkában cigaret­ta csüngött. Tovább akartam sietni, amikor egy elkésett láto­gató kinyitotta a templomkaput. A fénnyel együtt zenefoszlányok jutottak el hozzám. És hirtelen anyám jelent meg lelki szemeim előtt, kicsinyen, vékonyan, sötét ruhájában. Megtorpantam, állva maradtam. „Esz-dúr” — ismer­tem fel, a „Vigyázzatok, azt kiált­ják” korái dallama. Az a kantá­ta volt, amelyet anyám annyira szeretett, hogy még esküvőjére is azt kívánta. Nem tudom már, hogyan tör­tént, de hirtelen egy keskeny templompadban találtam maga­mat. Ünnepélyesen hangzott a korálvers. És azután jött ő — Jo­hann Sebastian Bach, akinek mű­vei gyermekkoromat kisérték. Hallottam kórusait, fülembe zúg­tak, megfogtak engem, zörgettek a becsukott kapun. Hallottam a régi történetet a kantátában az okos és balga szüzekről. Ujjong­va hirdette a tenor a mennyei Vőlegény üzenetét: „Mikor jössz már én üdvöm?” — kérdezte, a szoprán. Védekeztem! Nem akar­tam! Nem! Szentimentalizmus! De maradtam. Talán hozzájárult ehhez a fia­tal lány is, aki mellettem ült. Kissé lehajtott fejjel ült és hall­gatott. Láttam finom vonásait, átszellemülten mosolygott. Ma­radtam ... Barátaim nevetni fognak raj­tam, ha elmesélem, hegy templo­mi koncerten voltam. De mégsem tudtam elmenni. Minden olyan különös volt. Egyszer anyám épp úgy ült a templomban és hall­gatta Bachot, mint ez az idegen lány. Felismertem a ragyogást szemeiben. „Jövök én üdvössé­gem!” — visszhangzott fülemben az'ária. '*• iuvrabrrm n=>rl Üdvösség! Mi az? „Az élet rö­vid, az embernek szórakoznia kell” — mondták a barátaim. Megpróbáltam az ö felfogásuk szerint élni, amiről azt gondol­tam, egyező az enyémmel. De minden üressé és ízetlenné lett. ÚJRA. FELHANGZOTT A KÓ­RUS és hatalmasan zengett a ko­rái: „Vigyázzatok, azt kiált­ják ...” A hangok elvesztek a magas templomhajóban. Énben- nem minden feltört az ismeret­len, a nagy után, amit eddig hiá­ba kerestem. Valóban „ismeret­len” volt az? Höl volt gyermek­korom hite? Ifjúságom hangjai? Nem volt út vissza? „Vigyázza­tok!” A korái, melyet anyámtól gyakran hallottam, nem hagyott békét nekem. És Linda is segí­tett. Jól sejti. Linda volt az a lány, aki akkor mellettem ült. Megszólítottam, és megismerked­tünk. Értett hozzá, hogy felsza­badítsa, ami szívemet betöltötte. És segített nekünk ő: Johann Se­bastian Bach. Koncertekre jár­tam Lindával és vasárnap a templomba is elkísértem az is­tentiszteletre. Ennek dacára a visszavezető út nem ment olyan gyorsan, ami egyébként előrehaladás volt. Az Istenhez vezető út nem olyan könnyű, hanem meredek, mert felfelé visz. Johann Sebastian Bach kísért minket. Szünidőben történt. Lindával hazamentünk anyámhoz a kis faluba. Sohase fogom elfelejteni, hogy ült anyám a templomban az ő he­lyén, amikor játszottam. Nem volt kórusunk, sem basszus, sem tenor, sem szoprán. Linda éne­kelte az altot és én játszottam orgonánkon a régi őrálló éneket, Bach kantátáját Nicolai Fülöp szövegére. . AZTÁN JÖTT A HÁBORÚ, az első világháború. Húsvét táján történt Franciaországban. Elfog­laljunk egy falut, amelyből sem­mi sem maradt, csak a szétlőtt házak romjai. Szétosztottak min­ket, hogy átkutassuk a falut el­lenségek után. Egy barátommal együtt végül egy romos temp­lomba léptünk. Egy srapnel szét­zúzta az oltárt. De az orgona még állt. Egy kicsi, szerény hangszer. Felmentünk a karzatra, amely szintén üres volt. Még volt egy kis időnk. Nagypéntek volt. Előt­tem állt az orgona. A padja bar­na volt és kopott, mint az én fa­lum orgonájáé , amelyen apám ült. Játszanom kellett. A baráto­mat kértem, hogy fújtasson. Ér­tett hozzá. És játszottam, ami eszembe jutott a Máté-passióból. ......így hát elfogták Jézuso­mat ...” — a szétziízott templom­ban nem volt kórus, nem volt érpekkar, amely követelőleg köz­beszólhatott volna: „Hagyjátok! Álljatok meg! Ne kötözzétek meg!...” A templom hallgatott. Csak a por vibrált a szétzúzott oltáron. Én pedig játszottam, el­feledkezve az időről. „Elvezették Öt megkötözve...” Nem vol­tu nk-e valamennyien megkötözve a háború őrültségébe? Ember — ember ellen? Az orgona zúgott, játszottam — én, a német kato­na, aki azért jöttem Franciaor­szágba, hogy meghódítsam, bele­törődve abba a történésbe, amely a népeket egymással szembeállí­totta. Ma Nagypéntek van. Ami Urunk Jézus Krisztus nem halt-e meg minden emberért, hogy min­denkit megbékítsen Istennel, akik meg akartak békülni? KIHÚZTAM A REGISZTERE­KET úgy, hogy az orgona teljes erővel szólt. A nagy Thomaskan­tor bűvkörébe kerültem. Aki egy­kor, amilfor műveit komponálta, szerény szobájából talán a virág­zó kertre tekintett, melyben Is­ten növekedést adott, de az embe­rek nem tudták Isten jóságát megbecsülni... „Elfogták Jézu­somat .. Amikor felnéztem, valaki ott állt a szétrombolt oltárnál, sová­nyan, fehér hajjal, sötét ruhában — egy öreg abbé. Lehajtotta fe­jét, ahogy anyám szokta, figyelt. Aztán tovább játszottam és Bach zenéje betöltötte a szétlőtt temp, lom terét, túlnőtt rajtunk, és fel­szállt az örök Isten imádására. Fegyverünket váltunkra emelve mentünk le az orgonakarzatról. Láttuk, hogy az öreg pap a templomkapuban áll. Raita kívül egyetlen franciát sem láttunk a faluban. Mikor a következő napon a csapattal tovább mentünk, az ab­bé ismét ott állt a temvlomkapu- ban, fehér hajjal, kis fekete sap­kával a fején. Egyetlen szót sem, váltott velünk, de keresztet ve­tett ránk... (Folytatjuk) — ISTENTISZTELET A RÁ­DIÓBAN. Február 24-én, vasár­nap reggel 7.05-kor az _ evangé­likus egyház vallásos félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hir­det: SIMONFAY FERENC bo- kodi lelkész. Apróhirdetés — HARANGOK villamosítását, ja­vítását húzómágnessel 5 év garan­ciával vállalom. Balogh Adám, 1039 Budapest, Sarkadi u. 8. Tel.: 872-499. — KIS HARANGOT venne temetői használatra a bakonycsernyei evan­gélikus egyházközség. — Használt, jó Brácsát vennék 39- től 42-es méretig. Varga Andrea, Szeged, Mura u. 20. 6724 mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai vég­zettségi (érettségi) bizonyítvány, 3. helyhatósági vagy más bizonyít­vány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalko­zását és keresetét, ill. szociális viszonyait feltünteti, 4. orvosi bizo­nyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkalmas, 5. keresztelési bizonyítvány, 6. konfir­mációi bizonyítvány, 7. részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelme­ző családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szojgálat- ra jelentkezés okait, 8. esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány. — A felvételhez szükséges az illetékes lelkész bizonyítványa, min­denesetre annak a lelkésznek ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak az utóbbi időben a lelki- pásztora volt. — Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitele­sítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság döntését felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról a Dékáni Hivatal kellő időben értesíti a jelentkezőket. A felvételi vizsga anyaga a következő: Írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga következik, mind­kettő a következő anyag ismeretéből áll: 1. Általános bibliaismeret (a négy evangélium és Mózes öt könyve), 2. Luther Márton Kiskátéja, 3. Énekeskönyvünk Luther-énekei, 4. A „Hitünk-életünk” című hittankönyv, valamint dr. Prőhle Károly: Az evangélium igazsága c. tankönyv anyagának ismerete, 5. dr. Fa- biny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet, amelyet kérésre megküldünk, 6. Az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor, á Theológiai Szemle és a Diakőnia 1984. és ez évi anyagának vázlatos ismerete, 7. A magyar történelem. 8. Magyar nyelv és irodalom. A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelentkező fordul­jon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához. Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb, majd hús­vét ünnepén is olvassák fel a gyülekezetekben. MEGJELENT a Sajtóosztály képekkel illusztrált új kiadványa: TANULMÁNYOK A LUTHERI REFORMÁCIÓ TÖRTÉNETÉBŐL 7 egyházi és 14 világi szerző műve Szerkesztette: Dr. Fabiny Tibor teológiai tanár A kötetben Luther születésének 500. évfordulója alkalmából a magyar egyházi és világi értelmiség kulturális örökségének összetartozása tükröződik. Témái: Teológia és kegyesség — Luther és a reformátorok — A reformáció áttörése — Reformáció és művelődés Kapható: az Evangélikus Sajtóosztályon és a Protestáns Könyvesboltban Ára: 295,— Ft Kalevala-reneszánsz Magyarországon A harmincas évek után a hetvenes években feltámadt az érdeklődés a finn népi hősköltemény, a Kalevala iránt. Vikár Béla újra kiadott fordításán túl új fordítások láttak napvilágot (Nagy Kálmán, 1972, Rácz István, 1976), Ka- levala-tanulmányok sora jelent meg ná­lunk, a Körszínház sikerei nyomán ját­szotta a dramatizált Kalevalát a Thália Színház, a Rádió is Kalevala-előadást rendezett, előadta a Bábszínház is. Meg­alakult a Kalevala Baráti Kör. A széles körű nyelvi, irodalmi, kulturális kap­csolaton túl erősödött a két testvérnép közti gazdasági, politikai kapcsolat is. Újra műsorra tűzte a Rádió a Kale­vala előadását — öt részben. Mi magyarázza a Kalevala sikerét? A legtöbb úgynevezett népeposszal el­lentétben a Kalevala csakugyan népi eposz, minden ízében népi alkotás. A finn néplélek kincseinek tökéletes fog­lalata. Költészetté váltak benne a min­dennapi élet eseményei és történeti je­lentőségű problémái. Visszhangra talál­tak benne az egyén sorsának, a nép sorsának nagy kérdései: a harc az éle­tért, a boldogulásért, a természet erői feletti győzelemért és mindezen túl a küzdelem a nemzeti létért. A küzdelem ábrázolásában művészien keveredik a történelem és a mítosz. Mitikus-mágikus elemek fonódnak a természet jelenségei és a társadalom eseményei köré. A ha­misítatlan mitológiai alakok (Väjnä- möinen, Lemminkäjnen, Vipunen, Lou- hi . ..) is érzékelhetően vaióságszerűek. „Mítosz vagy történelem a Kalevala?” — veti fel a kérdést Kuusinen finn iro­dalomtörténész. „Egyik sem, és mind a kettő, de más is, több mind a kettőnél. Elsősorban költészet.” — Közel állnak a magyar nép szívéhez, hiszen népmeséink és népmondáink hőseire emlékeztetnek a Kalevala alakjai: a nép boldogságáért harcoló Väjnämöinen, Ilmarinen, a min­öenható Szampó (az élet, termékenység, a boldogság forrása) megalkotója, amely­nek birtoklásáért öldöklő harc folyik, Lemminkäjnen, az elpusztíthatatlan életkedv meg.testesítője, a finn falurosz- sza, aki kalandot kalandra halmoz, Lou- hi, a nagy hatalmú varáksnő, aki min­denkit megbűvöl varázsigéivel. A szónak különben varázshatalma van. Itt a szó egyúttal dal és tett. Népköltészetünkkel rokon a Kalevala képvilága, hangja, ritmusa és nyelve is. A finn nép kollektív műve a Kale­vala. Hogyan álltak össze a dalok eposz- szá? Az elsősorban Lönnrot által össze­gyűjtött epikus és lírai dalokat, vala­mint a varázsigéket maga Lönnrot? „il­lesztette össze” egységes művé. A Ka­levala azonban nem pusztán népköltésze­ti gyűjtemény, hanem szerves egészet alkotó nagy lélegzetű verses mű, amely­nek megformálója Lönnrot. Väjnämöi­nen dalaira már 1551-ben hívta fel a figyelmet az Űj szövetség-fordító finn evangélikus püspök, Agricola. A kincs még három évszázadon át lappangott Karjala erdőségeiben, míg 1828-tól kez­dődően Lönnrot a gyűjtőút] ain össze nem gyűjtötte és közzé nem tette őket. 1835 februárjában, másfél évszázaddal ezelőtt helyezte Lönnrot a Kalevala kéz­iratát a Finn Irodalmi Társaság, asztalá­ra. Lönnrot több volt mint gyűjtő és szerkesztő. Tudós volt (a filozófia és az orvostudomány doktora), egyetemi ta­nár, énekmondó és költő, aki művészi érzékkel, a népi alkotásmód ismereté­ben illesztette össze a maga és kutató társai által gyűjtött énekeket, a legősibb és legnemes ->b dalokató kapcsolva egy­be, és alkotta meg az ötven énekből (22 795 sorból) álló Kalevalát. Különböző koroknak és vallásoknak (a pogány hiedelemvilágnak,^ a középkori keresztyén egyház hitvilágának) elemei találhatók a Kalevalában. Lönnrot -r- bár mélyen vallásos családban nőtt fel — az ősi dalanyag feltárására töreke­dett. Ahol szükségesnek ítélte, megtartott egye? keresztyén elemeket. A záró ének sokatmondó, szimbolikus sorokkal feje­ződik be, az agg Väjnämöinen búcsújá­val. Búcsúszavaiban az ősi, pogány világ felett húzza meg a halálharangot, utat nyitva az új, a keresztyén hitnek: „In­nen megy az út ezentúl, Az új ösvény innen indul.” Szerinte felmérhetetlen a Kalevala történelemformáló, népalakító és művé­szetihlető ereje, ösztönző hatása érzé­kelhető mindmáig. Gondoljunk a költő Leino, a festőművész Gallen-Kallela és a zeneművész Sibelius Európa-szerte is­mert alkotásaira! Megszólalt a Kalevala a világ számos nyelvén. Lefordították a szomszédos, a nyugat- és kelet-európai népek nyelvére, olvasható kínai, japán, héber nyelven és eszperantóul is. Reguly Antal részfordításától kezdve (1841) a készülő új fordításig jelent meg már né­hány részfordítása Képes Gézától, foko­zatosan és folyamatosan vált és válik a Kalevala a magyar műveltség elemévé. Nyomot hagyott a Kalevala Arany Já­nos elbeszélő költészetén (Rege a cso­daszarvasról), ösztönző hatást gyakorolt Ady, Juhász Gyula, József Attila, Ju­hász Ferenc költészetére. Kodály voká­lis művei közül három is kalevalai szö­vegre íródott: (Mostan kedvem kereke­dik, Komoly, öreg Väjnämöinen, Kö­szönöm, atyám, teneked). Számunkra, magyar evangélikusok számára e kulturális kapcsolaton felül egy másik, egy mélyebb kapcsolat is je­lentős. Lönnroték a XIX. század első­felében, a nemzeti megújhodás idején ősi, pogány énekeket hallgatni ültek az idős finn paraszt-énekes, Arhippa Pert- tunen lábaihoz, egy évszázaddal később, a XX. század első évtizedeiben, a finn ébredési mozgalom idején a paraszt- evangélizátor, Paavo Ruotsalainen lá­bainál ültek az újjászületni áhítozók. Ruotsalainen mozgalma 'hatott egyhá­zunk evangélizációs munkájára, a nép­főiskolái munkára is. A Rádió Kalevala-sorozata mindezért örvendetes esemény számunkra. A leg­jelentősebb magyar előadóművészek szólaltatták meg Vikár Béla ihletett for­dításában, átköltésében a Kalevala sze­replőit. Közülük is ki kell emelnünk Bulla Elma, Ilosvay Katalin, Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Latinovics Zoltán, Pálos György szövegmondását. Remekül érzékeltették a népeposz hangulatát. A verssorok lejtve-lejtő ősi nyolcasait, a sorokat összehangoló alliteráló hangzó­kat („Marjatta, magasztos magzat”) él­vezhetőén zendítették meg. Az elnyújtott dallamú sorok művészeink előadásában ősi magyar dallamokra emlékeztettek. Éreztetni tudták a párhuzamos sorokban a mélyülő hangulatot, a költői színezés gazdagságát. Mesterien fejezték ki a drámai összeütközések zordon ősi ere­jét, másutt a lírai jelenetek lágyságát. A zene Szervánszky Ede szerzeménye. A cselekmény csomópontjain szólalt meg, elmélyítve a népi eposz hangula­tát, a fel-feltörő és elhalkuló érzelme­ket. A szerkesztő (Papp Zoltán) nehéz munkáját — öt órába kellett tömöríte- nie ezt a terjedelmes művet, hogy sem­mi lényeges rész ne maradjon el — mintaszerűen oldotta meg. Méltó volt az előadás a nagy műhöz. Vajda Aurél i É í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents