Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-08 / 49. szám

Evangélikus Elet 1985. december 8. AZ EVANGÉLIUMRÓL Lelkésziktatás Lovászpatonán „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16) A Mozgássérültek Olimpiá­ján a riporter szokatlan mon­dattal próbálta érzékeltetni az eredmények értékét, a résztve­vők sikerét: „Képzeljük magun­kat a helyükbe...”. Ez az alapo­san belémkövült mondat jutott eszembe, amikor kézhez kap­tán) az Evangélikus Élet felké­rését. Ugyanilyen lehetetlen vállalkozásnak éreztem egy ta­nító jellegű cikk megírását az EVANGELIUMról. Hogy be­szélhetnék a kibeszélhetetlen- ről? Mi módon mondhatnám el azt, amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, csak az Isten készítette el azt az őt szeretők­nek?! Olyan ez, mintha megin­terjúvolnám a halat és kérném, hogy beszéljen a vízről. Muk­kanni sem tudna, pedig létele­me. Ha a madarat arról faggat­nám, mit jelent számára a leve­gő, biztosan csak értetlenül néz­ne rám. Éppen gondterhelten a tolia­mat rágtam, amikor Zsuzsa lá­nyom telepedett mellém.- Mami, olyan elcsüggedt vagy. Miben segíthetek? Megsi­mogattam szöszi fejét.- Kicsim, most az egyszer aligha könnyíthetsz gondjai­mon. Persze, ha az evangélium­ról tudsz valami építőt mondani nekem és az Evangélikus Élet olvasóinak, örömmel fogad­nám.- Az örömhírről? - ragyogott fel az arca. Talán édesapja egyik prédikációjából bányászta ki a kincset. Boldogan néztem utá­na, amikor kipenderült a szobá­ból. Ügybuzgó és a segítéstől' kipirult arcú kislányom ki­mondta a legfontosabbat, amit minden keresztyén embernek tudnia kell az evangéliumról. Már el is feledkeztem Zsuzsá- 1 ról, amikor ikerbátyja, Andris törtetett be az irodába. Nálunk egymás segítése komoly dolog, létkérdés. így nem csodálkoz­tam, hogy egymást mozgósítot­ták. Előkerült a Képes Biblia, amit lelkészbarátunktól kaptak karácsonyra. Ebből tanultak meg olvasni. Esténként egymás mellé kuporodtak. Lassanként azértelmetlen betűk gazdag tar­talmú szavakká forrtak össze. Megelevenedtek bibliai tájak. Estéről estére bepillanthattak az evangélium csodálatos biro­dalmába. Apránként megis­merték és megszerették a világ legérdekesebb és leghíresebb szereplőjét, az evangéliumok főhősét, Jézus Krisztust. Ennyi lenne az evangélium? Csupán érdekes olvasmány? Fantasztikus, amikor az evan­gélium „beszélni” kezd. Jézus az enyém lesz, az életem az övé. Ezt egyetlen tudós, egyetlen teológus sem tudja tanítani. Ajándék! Nem lehet megvásá­rolni ezt a kincset. Az evangé­lium erejét nem lehet csúszó­pénzért pult alól beszerezni. Vallásosság, tradíció, a kereszt- ség, templomosság még nem ga­ranciája annak,hogy az evangé­lium és benne Jézus Krisztus igazán az enyém. Jézus szenvedéstörténete mindig megrázó erővel hát rám. Két éve a Passió-játékot adtuk elő gyülekezeteinkben. Szerep­lők és hallgatók mélyen átérez- ték, micsoda kibeszélhetetlen Jézus áldozatvállaló szeretete. Az idén Keresztút címen gitáros énekek, imameditációk, diaké­pek segítették a „szomorú­örömhír” megértését. 1983 őszén egy különös él­mény hozta lázba Párizst. Ki­lencven színész vitte színre R. Hossein „Egy Jézusnak neve­zett ember” című művét. A sportcsarnokban sokezer em­ber megrendülve, a látványos­ság részeseként szemlélte a Ná­záreti Jézus drámáját. A zseniá­lis mű szövegkönyve az Evangé­lium. Hossein 15 évig dolgozott a „darabon”, mely nem színmű, nem rockopera, hanem a szó és fény liturgiája. Két órán keresz­tül provokálja a nézőket az evangélium és a látvány. Lehe­tettén, hogy akik a sportcsar­nokba beléptek, ugyanúgy tá­vozzanak. Az evangélium felhí­vás volt számukra. Mindenki­nek valamiképpen állást kell foglalnia. Ha hívő, továbbkér­dez. Ha nem, meg kell, hogy hallja a követésre hívó szót. Te, aki ezt az újságot olvasod, találkozhatsz Vele. Megkeres a kórházi ágyon, a tanya magá­nyában, örömödben, halálfélel­medben, erejével melléd lép, mert Ő él. Üzenete, az örömhír ma is időszerű, örök, mint a Szeretet, mert Ő a Szeretet. Baloghné Szemerei Mária A lovászpatonai evangélikus templom Október 20-án, egy szép őszi va­sárnap délután lelkésziktatásra gyülekeztek Magyarország legré­gibb, Árpád-kori evangélikus templomában a helybeli és a kör­nyékbeli gyülekezetek hívei és lel­készei. Az újonnan megválasztott lelkész beiktatására Sikos Lajos esperes érkezett a gyülekezetbe. Az esperes és az új lelkész, Zügn Ta­más együtt álltak az oltár elé. A beiktató igehirdetés Lukács 10, 38-42 alapján szólt és rávilágított arra, hogy Mária és Márta maga­tartását 'nem szabad egymással szembeállítani, mert Krisztus ügyének a szolgálatához az is kell, hogy előbb leüljünk az ő lábai elé. Az iktató kérdések után követke­zett az ősi Confirma eléneklése. Ezután pedig Zügn Tamás lelkész tartotta meg első igehirdetését mint beiktatott lovászpatonai lel­kész. A prédikáció alapigéje 2 Tim 3, 14-17 verséből hangzott fel. A gyülekezet magával ragadó hit­vallást hallott arról, hogy az új lel­kész miként kívánja majd eddig megszerzett tudását Isten még na­gyobb dicsőségére és a gyülekezet lelki épülésére felhasználni. így csengett egybe teljesen véletlen módon az iktató igehirdetés a be­köszöntő prédikációval. Az istentiszteletet követően ün­nepi közgyűlés volt, melyet Kiss Imre gyülekezeti felügyelő nyitott meg. Először Sikos Lajos esperes emelkedett szólásra, rámutatott arra, hogy a gyülekezet mintegy félévi várakozás után új, fiatal lel­kipásztort kapott Zügn Tamás sze­mélyében. A Nyáj és a Pásztor éle­tére Isten gazdag áldását kérte. Majd köszöntötte a megjelent lel­készeket és a vendégeket, közöttük Szálkái József megyei osztályveze­tő, egyházügyi titkárt, akinek jelen­léte az egyház és az állam közötti jó viszony beszédes bizonyítéka. Az új lelkészt és a gyülekezetét köszöntők sorát Kiss Miklós mo­sonmagyaróvári lelkész nyitotta meg, aki a gyülekezet eddigi lelké­sze volt. Köszöntésében rámuta­tott arra, hogy a gyülekezet Zügn Tamás személyében jól képzett és hűséges lelkipásztort kapott, és kérte, hogy a gyülekezet viszonoz­za is a lelkésze fáradozásait. Ezután Szálkái József egyház­ügyi titkár tolmácsolta az állam, a helyi tanács és a Hazafias Nép­front jókívánságait. Koháry Ferenc bezi-lébényi lel­kész a gyülekezete és saját áldáskí­vánásait átadva egymás szereteté- be ajánlotta a gyülekezetét és a lelkészcsaládot. Zügn Tamás válaszbeszédében .köszönetét mondott az elhangzott jókívánságokért, de ugyanígy meg­köszönte Selmeczi Lajos sikátori lelkész (a bakonytamási gyüleke­zet képviseletében is) továbbá Né­meth Tibor vanyolai, Jankovits Béla kajárpéci lelkész valamint Horváth Károly tanácselnök és Horváth Attila iskolaigazgató, a HNF elnöke részvételét is. Miután a templomi közgyűlés Kiss Imre felügyelő zárszavaival és a Himnusz eléneklésével befejezést nyert, az ünneplő gyülekezet és a vendégek a helybeli vendéglő terí­tett asztalainál tapasztalhatták meg a lovászpatonai gyülekezet vendégszeretetét. Koháry Ferenc Csanádi György: Múlandóságunk lázadása Örökíteni tűnő formákat fekszünk agyagba, kőbe, ércbe- s szétmállik lényünk gyatra férce. Menekülni az elmúlástól fekszünk betűbe, színbe, hangba- s kivettetünk a szemétdombra. Tagadni tiszavirág létünk fekszünk bíborba, borba, ölbe- s megérkezünk a temetőbe. I Megszabadulni por magunktól fekszünk betonba, vasba, vérbe- s győzelmünknek bukás a bére. Féreg sorsunk az égre lázit s tekeredünk meddő körökké...- Csak Krisztusban élünk örökké! Az íróasztaltól az egyes emberig AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA J A genfi csúcstalálkozó előtt nemsokkal tartotta meg szokásos nemzetközi sajtótájékoztatóját a hazai béketörekvéseket egybefo­gó szervezet. Érthető volt a foko­zott érdeklődés és az egymást kö­vető, további információra igényt tartó kérdés. Barabás Miklós, az OBT főtitkára beszámolója első ré­szében a most záródó munkaév eredményeiről szólt. Tovább bő­vült hazánkban azoknak a közös­ségeknek és személyeknek a szá­ma, akik tevőleges részt vállalnak a békéért folyó küzdelemben. Pél­daként említette meg az ifjúság nagyobb részesedését a mozga­lomban, a pedagógusok szerve­zett részvételét, de tovább bővült a mozgalom kapcsolata a munkás­sággal a szocialista brigádok első országos konferenciája összefüg­gésében. Kedves színfolt volt a Te­levízióval együtt meghirdetett Élni akarunk gyermekrajzpályázat. - A főtitkár hangsúlyozta, hogy bé­kemozgalmunk nem akar az író­asztalmunkánál megrekedni, ha­nem arra törekszik, hogy a béke ügyével kapcsolatos információk eljussanak az egyes emberekhez és őket állásfoglalásokra, tevé­kenységre serkentsék. Az 1986. esztendő különösen is jelentős a békemozgalom számá­ra, mivel azt az ENSZ nemzetközi békeévvé nyilvánította. Emellett nagyon fontos felkészülésünk a koppenhágai kongresszussal kapcsolatban. Egyre jobban széle­sül a különböző nemzeti mozgal­makkal való kapcsolatunk, így a francia és belga testvérmozgal­mak hívták meg eszmecserére mozgalmunk képviselőit - mon­dotta a főtitkár. Egyházaink, amelyek az elmúlt időszakban is igen tevékenyen és sokoldalúan vettek részt a béke ügyének szolgálatában idehaza és külföldön, továbbra is remény­séggel vállalják az egész emberi­ség javát szolgáló békemunkát. Ms Szenei Molnár Albert új megvilágításban Azt hinnők, hogy Szenei Molnár Albert azok közé a nagy történelmi és irodalmi személyiségek közé tar­tozik, akikről már mindent tu­dunk. Ismerjük gazdag fordítói te­vékenységét, munkáinak sokfélesé­gét, szüntelen vándorlásának útvo­nalát is. Hiszen ránk maradt saját feljegyzésű naplója, amelyben ke­rek harminc esztendő mozgása, eseménye van rögzítve színes rész­letességgel. Igen, sokat tudunk ró­la, de mégsem mindent! íme, most az Akadémiai Kiadó új tanulmánnyal ajándékozta meg a múlt iránt érdeklődő olvasókat. A „Humanizmus és reformáció” sorozat 12. kötetének szerzője, Vá­sárhelyi Judit kandidátus egészen új oldalról közelítette meg és vizs­gálta Molnár Albert életművét! A kor eszmei áramlatainak és poli­tikájának hatásait kereste benne. Alapos részletességgel, a filológus aprólékosságával elemezte a Zová- nyi Jenő által „nagy vándortudós”- nak nevezett Molnár Albert műveit és így mutatta ki kapcsolatát a ko­rabeli mozgalmakkal; ideológiai irányzatokkal. így pl. a Németországba más- honnét bevándorolt, vagy mene­kült kálvinisták vallási szokásai­nak, hazulról hozott hagyomá­nyainak hatását fedezte fel az írá­sokban. Kimutatja, mennyire ha­tott rá is az ún. irénikus mozgalom - a felekezetek közötti megbékélést sürgető David Pareus tevékenysé­ge. Molnár is - a melanchthoni elv szerint - kereste az egység funda­mentumát, az alapvető tanítások­ban való egyetértést a részletekben való eltérés tiszteletben tartásával. Világossá válik, hogy Molnár Albertet is kísértette az ezoterikus, vagyis titkos, rejtett, csak a beava­tottak által érthető tudományok­kal való foglalkozás. Elterjedt róla egy olyan monda is, mint dr. Faustusról - hogy ti. az ördög­gel cimboráit, s eladta neki a lelkét. A szerző ismerteti ennek irodalmi lecsapódásait, de megállapítja, hogy ez csak szóbeszéd lehetett, vagy tán egy ifjúkori esemény elfer­dítése. A tanulmányból kitűnik az is, hogy habár Molnár Albert nem volt vérbeli politikus, s munkássá­gának alapvető célja nem a diplo­máciai tevékenység, mégis vannak érdemei ezen a téren: Bethlen Gá­bor fejedelmet állhatatos Habs- burg-ellenes harcra ösztönözte, írásaiban a 30 éves háború diplo­máciája és politikai eseményei sok­szor tükröződnek, vagyis ezek sem hagyták érintetlenül. Molnár Albert kinyomtatott művei jelzik, hogy mindig az ak­tuális és szükséges anyagot ültette át magyar nyelvre azért, hogy hasz­náljon, segítsen népének. Előbb a nyelvtudomány, majd a költészet, liturgia, utolsó korszakában pedig az erkölcsfilozófia területén jelen­tetett meg fordításokat. Vásárhelyi Judit kiemeli a fordí­tásoknak az eredeti szöveggel való összehasonlításánál Molnár Albert leleményes szóhasználatát. De nem jelzi humorérzékét, amikor pl. a német eredetiből a „Pater noster”-t - „Pator mester”-rel adja vissza, az „Ave Maria”-t pedig „Ábé Máriá­nak” olvassa a pápistákat figu­rázva. Szenei Molnár Albert verses zsol­tárfordítása a református énekes­könyv máig használt törasanyaga, Biblia-kiadása pedig mindig alapul szolgált a Károli-Biblia kiadásai­nak. Nemcsak a református egy­ház, hanem a magyar kultúra tör­ténetének kiemelkedő egyénisége. Munkásságával a hazai tudományt az élenjáró nyugatival igyekezett szinkronba hozni. Irodalmi tevé­kenysége nagy segítség volt ahhoz, hogy magyarságunk lépést tarthas­son Európával. Vásárhelyi Judit munkája nagyszerűen illusztrálja ezt! (Vásárhelyi Judit: Eszmei áramla­tok és politika Szenei Molnár Al­bert életművében. Bp. 1985) Bencze Imre Werfel Csillagórának nevezi azt a pillanatot, amikor az emberiség története során valami világra­szóló esemény történik. Pl. Ameri­ka felfedezése, a villamosság felta­lálása stb. Most Saulus megtérése és szolgálatba állításának pillana­tát villantja fel igénk. Igazi csillag­óra ez, hiszen e pillanatban a da­maszkuszi úton már minden ké­szen van arra, hogy Jézus evangé­liuma számára út nyiljon Európá­ba, onnan az egész világba. Út nyí­lik minden néphez, sőt még a mi konok szívünkhöz is. Saulus meg­térése nem azért van megírva, hogy mintát vegyünk róla. Isten nem kaptafával, hanem hatalmas ölelé- sű hálóval munkálja üdvösségün­ket. Amikor azt mondja: „Én va­gyok”, akkor nem az a fontos, hogy az embert milyen élethelyzet­ben szólítja meg, hanem az a dön­tő, hogy nem a régen volt és régen élt Jézussal van dolgunk, hanem az Élővel, aki tegnap és ma és örökké szeret minket. Akik manapság üldözik Jézust, azoknak semmivel sincsen több esélyük Jézus hántására, ügyének lerontására mint amennyi Saulnak ■ volt, amikor „fenyegetéstől és öl­dökléstől lihegve” vonult fel a da­maszkuszi keresztyének ellen. Jé­zus, aki Saulért is vérét ontotta a keresztfán, igy reagált Saul dühé­re: Én vagyok Jézus, akit te üldö­zöl... Agyoncsaphatná őt, aho­gyan mi tesszük egy kellemetlenke­dő szúnyoggal, ámde Jézus azért jött, hogy megtartsa azt, aki elve­szett, ezért munkatársává teszi őt. ÉLŐ VÍZ Az evangélium Én vagyok Jézus, hódításának akit nincsenek korlátái te üldözöl.... ApCsel 9, 5 János ^ evangéliuma tele van olyan „Én vagyok” kezdetű hír­adásokkal, amelyek újat tudnak kezdeni az emberrel és ma is szol­gálatba állítanak: Én vagyok az élet kenyere - mondja Jézus mindenkinek, aki azt gondolja, hogy az élethez elég­séges az ABC-ben kapható kenyér. Mert az örökélethez másik kenyér is kell: Jézus! Én vagyok a világ világossága - és ahogyan a világosságban min­den egészen más, mint a sötétség­ben, úgy Jézussal is minden más. Vele világos, hogy nem magunkért élünk, hanem másokért. Ezért le­het készségünk arra, hogy bűnbo­csánattal, türelemmel hordozzuk a másikat akkor is, ha az nem tud vagy nem is akar hordozni minket. En vagyok a jó Pásztor - mond­ja Jézus azoknak, akik vele halad­nak. A régiek a keresztet és a pász­torbotot gyakran egybefaragták. Ilyen adottnak és közelinek kell látnunk minden nap Jézus oltal­mát és vezetését. Én vagyok az út, az igazság és az élet - de vajon ki tud eligazodni? Más és más utat ajánlanak, sokféle igazságra esküsznek és mindenféle életformához odakötődnek az em­berek. Mégse téved el az, akinek van iránytűje, akinek van Jézusa. Én vagyok a feltámadás és az élet. - Nagyon megszoktuk azt, hogy születésünk felől nézzünk ha­lálunkra. Pedig Jézus perspektívá­ja ennek éppen a fordítottja: Jézus­sal mienk a feltámadás és az örök­élet! Ezért semmi sem tud ártani nekünk! Sőt a rossz vagy a legrosz- szabb is csak a javunkat munkálja. Mert nekünk már eleve, már előre van életünk! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég! Jézusban együtt van mindaz, ami bennünk úgy szét van választva, mint a kezdet a vég­től, az élet és a halál, az ég és a föld, a fájdalom és az öröm, a most és az örökkévalóság. Az „egyszer volt” Jézusának he­lye a mesében van. Az „ÉN VA­GYOK” Jézusa azonban ott szólít meg és állít munkába, ahol úton vagyunk. Józsa Márton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents