Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-27 / 4. szám

A budapesti nagygyűlés istentiszteleti élete Megszoktuk már, hogy „nagy­gyűléseként emlegetjük a múlt évi nagy evangélikus világtalál­kozót. így emlegette azt a televí­zió, a rádió és az újságok híradá­sa is. Ennek alapján sokan gon­dolhattak arra, hogy itt állan­dóan csak tanácskozás folyt, ple­náris üléseken, munkacsoportok megbeszélésein, egyéb találkozó­kon. Pedig naponta többször is volt istentisztelet, igehirdetés és úrvacsoraosztás, bibliatanulmány vagy csendes imádságra való al­kalom. Amikor visszagondolunk a nagygyűlésre, értékeljük mun­káját, jó, ha arra is figyelünk, milyen volt a nagygyűlés isten- tiszteleti élete? IGEN GAZDAG VOLT A NAGYGYŰLÉS ISTENTISZTE­LETI ALKALMAKBAN. Gyüle­kezeti tagjaink elsősorban a nyi­tó- és a záróistentisztelet „élmé­nyében” részesültek. Talán senki nem érti félre, ha most ezt a szót használom, hiszen nemcsak él­mény volt. de jaj lett volna, ha arról az istentiszteletről valaki is úgy megy haza, hogy nem fog­ta meg, nem ragadta magával több, mint 12 ezer hivő éneklése, a szolgálók nagy serege és sok­színűsége. Az istentisztelet litur­giájában 24-en szolgáltak, az úr­vacsorát összesen 70 osztóhelyen 140 hazai és külföldi lelkész osz­totta ■ és minden pár mellé két- két segítő volt beosztva. Ezen az istentiszteleten 304 személy vég­zett cselekvő szolgálatot. Ehhez járult még az orgonista, a 200 ta­gú énekkar vezetőikkel együtt. Több, mint 500 ember aktív részvétele volt megteremtője az istentiszteletnek. Ügy is mond­hatnám. hogy az igehirdető püs­pökön kívül több mint 500 esz­köze volt ott Isten Szentlelkének, hogy megszólaljon üzenete, hogy eljusson a bűnbocsánat az úrva­csora jegyein keresztül mindany- nyiunkhoz és felcsendülhessen a magasztaló ének ajkunkon. Ilyen „széles ölelésű” istentiszteleti al­kalom aligha lesz egyhamar egy­házunkban. Éppen ezért őrizzük emlékét és melegedjen fel a szí­vünk, valahányszor visszagondo­lunk rá- Legyen valóban életre szóló élmény! A NAGYGYŰLÉS HÉTKÖZ­NAPJAIT IS ISTENTISZTELETI KERET FOGTA EGYBE. Az alagsori teremben berendezett kápolnában minden reggel hétkor úrvacsoraosztás volt. Mindennap más ország egyházai adták a szolgálattevőket; finn, madagasz- kári, NDK-beli, indiai, brazíliai, indonéz, francia, kanadai, tanzá­niai Hong Kong-i és svéd egyházi liturgia szerint végezték a szer­tartást. Itt is érvényesült a világ evangélikusságának sokszínűsége. Fél 9-kor a nagyterembe^ volt reggeli áhítat, melynek során bibliatanulmányozás volt egy- egy felkért előadó vezetésével. Az igéket Máté evangéliumából választották és a főtémához iga­zodva mindig a. reménységet ke­resték, a reménységre mutatlak. Ezeknek az áhítatoknak befeje- zésekénoen külföldi ének- és ze­nekarok szolgáltak. Uposalai svéd kórus, harangjátékotok Amerikából, énekkar az NDK- beli Greif swaldból, fúvósok Nürnborgből. egv finn énekkar és itt kaoott helyet az ősagárdi furulyákórus is. A DÉLUTÁNI TANÁCSKOZÁ­SOK UTÁN — még a vacsora előtt —, hangzottak el magyar lelkészek igehirdetései német vagy angol nyelven. Nyolc ilyen igehirdetés! alkalom volt és min­degyiken egy-egy gyülekezetünk kórusa adta az énekkari szolgá­latot. Annak idején lapunk ha­sábjain is hírt adtunk arról az énekkari találkozóról, amelyen megtörtént ezek kiválogatása. Itt énekelt a nyíregyházi, kiskőrösi, alberti. Bnest-fasori, nagytarcsai, sooroni, miskolci és pécsi gyüle­kezetek énekkara. Végül minden este 10 órakor a kápolnában volt meditációs el- csendesedés énekléssel és imád­kozással. Ez az imádkozás az utolsóelőtti nap estéjén éjszakai virrasztásban folytatódott. Fiata­lok szervezésében az éjszaka fo­lyamán folyt, az imádkozás a bé­kéért és az igazságosságért. Órán­kénti váltásban a világ egy-egy tájegysége került a virrasztók és imádkozok elé, hogy megismerjék annak életét, békéért folytatott küzdelmeit, hogy az imádságok konkrétak legyenek. Az imádko­zok közössége másnap reggel úr­vacsoraközösséggé alakult át, és ugyancsak úrvacsorával fejező­dött be a gyűlés szombaton este, melyen sok gyülekezeti tagunk is részt vett. VALAMENNYI ISTENTISZTE­LET áhítatos, szép rendben, fe­gyelmezetten folyt le. Templom­má lett a Sportcsarnok küzdőtere és lelátója. Megvallom őszintén, hogy sok izgalom volt bennünk a nyitó istentisztelet előtt; ho­gyan fogják helyüket pontos idő­re elfoglalni a lelátókon, hogyan tudjuk időben bevezetni a dele­gátusokat a fenntartott helyük­re, hiszen volt olyan, aki vasár­nap reggel fél kilenckor érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre? Az­után hogyan lehet lecsendesíteni ekkora embertömeget a kezdés időpontjára? Végül milyen lesz az éneklés? Soha még ekkora te­remben. ekkora gyülekezetben és ilyen helyfoglalásban (egymással szemben) nem énekeltettünk gyü­lekezeteket. Az ott helyet foglaló gyülekezet csodálatos, felnőtt lel­ki érettségről tett bizonyságot. A fél tízkor megtartott próbaének­lés első kísérletre megmutatta, hogy nem lesz baj a fegyelme­zett. egységes, szárnyaló éneklés­sel. ‘A kezdés előtt egy perccel — minden különösebb figyelmezte­tés nélkül — „templomi csend” lett a csarnokban. Pontosan tíz­kor kaptam a jelzést a televí­ziósoktól és a rádiósoktól; adás­ra készen vannak. Aztán csend­ben továbbadtam a szót: „Orgo­na indul!” — és Trajtler Gábor ujjai nyomán felcsendült az „Erős vár ...” bevezetője, majd felharsant az ének több, mint 12 ezer ember ajkán és a XV-ös kapunál elindult a liturgusok se­rege az oltár felé . . . Felemelő pillanat volt. A szemekben köny- nyek csillogták, a szívünk erő­sebben vert és csendben hálát adtunk Istennek; sok évi előké­szület után megáldotta munkán­kat sikerrel. Az úrvacsoraosztás rendje ilyen szokatlan helyen ne­héz feladatnak látszott, mégis a szentséghez méltó áhítattal és fe­gyelmezettséggel 25 perc alatt mindenki részesült a szeptcé«v>ő). A NAGYGYŰLÉS ÍSTFNTTSZ- TFT.ETT ÉLETE VALÓBAN GAZ­DAG VOLT. .Tó igehirdetések, áhítatos éneklés és imádkozás, nagy tömegek részvétele és csen­des meditáoiók kis csoportokban adták a világ evangélikusai ta­lálkozásának spirituális (lelki) kereté^ j<zéiéheri. a szentségek­ben itt volt Isten közöttünk! Tóth-Szöllős Mihály SZEMÉLYES BENYOMÁSOK Dél-amerikai visszatekintés a nagygyűlésre Szeretet. Bizalom. Megbecsü­lés. E három szóval foglalhatom össze legjobban azt a szellemet, mely jellemezte a magyar evan­gélikus lelkészt kar és a hívek viszonyát velem, személy sze­rint, úgy a nagygyűlésen, mint az ország különböző gyüleketei- ben. Soha nem képzeltem volna el, hogy annyi szeretettel és biza­lommal lehetnek az emberek az iránt, akit csak hírből ismém ;k, mint azt alkalmam volt tapasz­talni, kezdve a püspököktől a teológiai tanulókon keresztül a hívekig. Már megérkezésünk pillana­tától a meglepetések sorozata kezdődött. Egyszerre három he­lyen vártak szerető otthonnal s erről eddig fogalmunk sem volt. Már ott a repülőtéren el kel­lett döntenünk, hogy melyiket válasszuk. Számunkra addig is­meretlen családhoz költöztünk a Rózsadombra. Ott is a legna­gyobb megbecsülésre és szeretet- re találtunk. Egész magyaror­szági tartózkodásunk szinte me­seszerűen ment végbe. Eredetileg angol—magyar—an­gol szimultán tolmácsolásra kért fel a világgyűlés helyi rendező­sége, de kiderült, hogy Gevfben nem gondoskodtak a spanyol nyelvre való fordításról, pedig hat dél-amerikai kiküldött nem beszélt egyik hivatalos (angol, francia, magyar, német) nyel­ven sem. Így a főtitkárság meg­kért, hogy feleségemmel, Kató­val. gondoskodjunk e szolgálat ellátásáról. Krisztus Keresztje gyülekezetünk három másik tagja (Haynalné Zsuzsó, Hefty Éva Eldrid Alan) bevonásával meg is oldottuk. Napi 12 órai tolmácsolásról volt szó. főleg an­gol és magyar nyelvekről spa­nyolra. Elhangzott beszédek világvi­szonylatban ölelték föl az em­beriséggel kapcsolatos legége­tőbb problémákat, melyek orvos­lást igényelnek, hogy reménysé­ge legyen e kipusztulással fe­nyegetett világnak. Üjabb örömöket tartogatott számunkra s úgy érzem, hogy minden jelenlevő részére hason­lóképp a hétvégi látogatások az ország belsejében működő ki- sebb-nagyobb evangélikus gyüle­kezetekbe. Ekkor derült ki az is, hogy milyen sok külföldön élő magyar képviselte egyházát be­fogadó nemzetének. Például Dél- amerika országaiból Argentína, Brazília, Chile, Venezuela evan- gélikussáaa képviseletét mrg'’a- rok látták el, Európa sok orszá­gáét hasonlóképp. Voltak ma­gyar lelkészek Észak-Ameriká­ból is. Bizony lélekbe maró volt az a szeretet és az a reménység, mellyel a magyar evangélikys- ság bennünket, külföldön élő és szolgáló magyar hittestvéreket, fogadott. Egyben súlyos terhet is rakott vállainkra e találkozás és reménység: nem adhatjuk fel magyar gyülkezeti munkánkat, mert erre nem csak nekünk, idegenbe szakadtaknak van szüksége, hanem az eoész ma­gyarhoni evangélikusságnak s manapság az ottani Xelkészi kő - zösségnek is! Rajtuk keresztül pedig az egész magyarságnak. Ezt, hogy a magyarországi evangélikusoknak nem közöm­bös, az, hogy van-e magyar egy­házi munka Argentínában vagy sem, gyülekezetünk minden ma­gyar tagjának át kell éreznie, magáévá tenni és ennek jegyé­ben itt és ma, hűséget mutatnia Krisztus egyháza iránt, tudva, hogy ezzel egyben az óhaza iránti kötelességét is teljesíti. Bizony kicsinek és nagynak egyaránt odaadóan munkálkod­nia kell Krisztus Keresztje gyü­lekezetünk fennmaradása és gyü­mölcsöző élete tovább folytatása érdekében! (Részletek a Buenos Airesben megjelenő „Hitünk” c. magyar nyelvű eayházi lapból — Hefty László írása.) KITÜNTETÉS GARAMI LAJOS balassagyarmati lelkészt, a Nógrádi Egyház­megye esperesét az Országos Béketanács a békemozgalomban ki­fejtett eredményes tevékenysége elismeréseként a Békemozgalom kitüntető jelvényével tüntette ki. A kitüntetést Barabás Miklós, az OBT titkára adta át Budapesten. HESSEN—NASSAU ÜJ EGYHÄZELNÖKE Helmut Spengler egyházfőtanácsost (Darmstadt) választották meg Hessen—Nassau NSZK-beli tartományi egyház új elnökévé az elkö­vetkező nyolc évre. Az 53 éves Helmut Spengler Martin Niemöller, Wolfgang Sucker és Helmut Hild után a negyedik elnöke az 1945-ben megalakított és jelenleg kétmillió tagot számláló egyháznak. A mostani elnök, az 1969 óta hivatalban levő Helmut Hild márciusban vonul nyugalomba, (epdö — RA) , T IWja [X 111 VASÁRNAP IGÉJE •Iárjaink a „íényvivíík** tatján Csel 26,9—20 Néhány évvel korábbi, svédországi utam során részt vehettem egy Uppsala környéki, falusi gyülekezet — nyáresti — egyházzenei hang­versenyén. A zenei élmény, meg a testvéri vendégszeretet mellett azonban még más miatt is emlékezetes számomra ez az este. — A be­fejező oltári szolgálat előtt fiatalok vonultak az oltárhoz. A kezükben levő gyertyájukat az oltár gyertyáján meggyújtva el­indultak a kijárat elé. S a hazamenő gyülekezet a „fényvivők útján” indulhatott csak „haza”: az utca, a családi otthonok felé. Valamit megéreztem azon az estén — amiről a mai igénk is beszél —, azt ugyanis, hogy akik Krisztusnál jártak, azoknak az ö szeretete fényét, melegét haza kell vinniök! — az evangélium követeiként, „fény­vivőkké” kell válniok ebben a világban. MERT MÁSKÉPP IS LEHET ÉLNI. — Pál apostol maga szolgál­tatja a saját életéből erre a példát: elvakultságában gyűlölet, félelem, pusztítás „sötétségét” terjesztette, amerre járt. „Fáradhatatlan” volt a másképp gondolkodók üldözésében, — azt a szót, hogy „könyörü- let”, hogy „emberség” nem ismerte. Egészen addig, amíg Jézussal nem találkozott! Ezt a szent igét első renden bizony azért adja elibénk ma az Isten, hogy szava tükrében megvizsgáljuk magunkat: mi „vallásos”, temp­lomba járó emberek mit viszünk a hitünkből, az Isten ajándékaiból a mindennapi életünkbe? — Az önvizsgálat Isten színe előtt, és az ebből folyó „kendőzetlen önismeret” elengedhetetlenül szükséges ugyanis ahhoz, hogy „új embert kovácsoljon” belőlünk a Szentlélek Úristen. — Nos, Testvér! Mondd, mit tudtál „hazamenteni” a leg­utóbbi istentiszteleten hallottakból? Ha kíváncsi vagy, megmond- ■ hatná a férjed, feleséged, munkatársad. De most ne őket kérdezd. — Az Űristen kérdésére magunknak kell válaszolnunk! CSAKUGYAN TALÁLKOZTUNK VELE? — Ez a második élet­halál kérdés, amit felvet nekünk ez az ige. — Mert a Pál vallásos­ságával és istenfélelmével „nagyon jól megfért” az embertelensége, — egészen addig, amíg nem találkozott Jézussal! Evangélikus hitünk sarkalatos pontja, hogy egyház ott van, ahol az igét tisztán és igazán hirdetik és a szentségeket Krisztus rende­lése szerint helyesen szolgáltatják ki — mondja az Ágostai Hitval­lásunk. Az Ige és a Szentségek teremtik ugyanis a hitet, — az élő Jézus Krisztussal való személyes találkozást. E kegyelmi eszközök által nyitja meg szemünket, szívünket a Szentlélek Úristen, hogy a hirdetett igében az Űr Jézus szavát halljuk, az úrvacsora kenye­rében és borában az Élet Kenyerét és Italát vegyük magunkhoz. — Nos. most már magunknak tegyük fel a kérdést: a mi hitünk „személyes Krisztus-hit”, valóban „meggyőződés, igazi találkozás Vele? — Mielőtt elhamarkodottan válaszolnánk, azonnal tegyük fel magunknak a második kérdést is: ha tényleg találkoztunk Vele, akkor miért nem tudunk naponta a „fényvivők útián járni”? A KRISZTUSSAL VALÓ TALÁLKOZÁS MINDIG MEGTÉRÉST JETKÉNT. — Nem hiába mondja reformátorunk, hogy a keresztyén embernek „naponta” Istenhez kell térnie, „naponkénti megtérés­ben” kell élnie. Mert a „templomozás” még nem megtérés, és a bibliaolvasás sem az önmagában. Csak a bűnbánat és a bűnbocsá­natba kapaszkodó hit, — amikor elfiyrduloft1 ”st'r’gonosztól és Vele indulok tovább, — jelentheti a valódi találkozást Krisztussal. Tőle már ..küldetéssel? indulhat csak tovább az ember: „Tégy tanú- bizonyságot azokról, amiket láttál...” ..NEM VOLTAM ENGEDETLEN” Jézus küldő szavának — mondja Pál. és igazat beszél. Mert az ő Krisztushoz-térése egyszerre jelen­tette azt is, hogy a „fényvivők útjára lépett”, hogy „megtért az em­berekhez” is szolgálatra, szeretetre. emberségre. A mi világunkban keresztyén hitünk „igazsága” annyi, amit át tudunk vinni belőle a családunk, az üzemünk, gyülekezetünk. — szóval a körülöttünk élő valóságos közösségek — és bennük az egyes emberek életébe. — Bizony „zengő érc és pengő cimbalom”. — talmi csillogás, — a legcsodálatosabb „élménybeszámoló” is „hitünk meg­dicsőülésének hegycsúcsairól”, — a „só”, ha ízét. veszti, a „gyertya”, ha nem világít: semmire sem való! Isten Szentlelke elvégezheti bennünk, hogy „ne legyünk engedet­lenek”, hanem „vízkereszt fényét hordozva” mindig, vigyük a bűn­bocsánat jóhírét és a mi Urunk szeretetét minden ember felé. Csizmazia Sándor Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Bocsásd meg „gyümölcstelen” keresztyénségun- ket. Azt, hogy templomozásunkból sem az evangéliumról való bi­zonyságtevés, sem szeretetből fakadó szolgálat nem született, — vagy csak nagyon ritkán. Ür Jézus Krisztus! Tétríts minket magadhoz szereteteddel, és bá­toríts bizodalinas hitre, hogy megbocsátasz és szolgálatodba állítasz. Szentlélek Úristen! Győzd le engedetlenségünket, és indíts el a „fényvivők útján” engedelmesen. Ámen A FEHÉR LUTHERÁNUSOKNAK EL KELL FOGADNIUK A FEKETÉK EGYHÁZI ALKOTMÁNYÁT Az afrikaiakból álló Dél-afrikai Evangélikus—Lutheránus Egyház közgyűlésén ismét megerősítették, hogy egyetlen, afrikaiakból és európaiakból álló, fajilag tehát kevert evangélikus egyház létrehozá­sára törekedik. Sowetóban december elején tartotta közgyűlését ez az 550 000 lélekszámú egyház. Egyúttal azonban azt is kijelentette, hogy nem adnak helyt az európaiak azon követelésének, hogy a létesülő egyházat új teológiai alapokra helyezzék. Az afrikai egyház alkotmánya lehet csak az egyesülési tárgyalások kiindulási alapja, mert — véleményük szerint — a budapesti nagygyűlés is így^iatá- rozott. A közgyűlés 43 szavazattal kilenc ellenében úgy döntött, hogy felfüggeszti az egyház tagságát az afrikai és európai evangélikus egyházak dél-afrikai szövetségében. A Dél-afrikai Evangélikus— Lutheránus Egyházak Szövetsége ugyanis — amint kijelentették — csak ürügyet szolgáltat arra, hogy afrikaiak és európaiak egy egy­házszervezetet alkossanak. A szövetséghez tartozik a déli Afrika (Dél-Afrika és Namíbia) evangélikusainak 98 százaléka. Ennek a fele a most kilépett egyház tagja. A közgyűlés foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan támogathatnák jobban a szakszervezeteket. Mivel pedig a dél-afrikai hadseregbe újabban indiaiakat és színeseket is behívnak, tárgyaltak a katonák Ielkigondozásának, a tábori lelkészségnek a kérdéseiről, (epd — RA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents