Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-27 / 43. szám
Evangélikus Élet 19B5. október 27. Földrengési károk egyházi épületeinkben 1. A balatonalmádi imaház, amelynek teljes tetőszerkezetét a gyülekezet az elmúlt esztendőben felújította, megrongálódott. A mennyezeten, valamint a fal és mennyezet találkozási síkjában repedések keletkeztek, a vakolat nagy darabokban levált. Az Állami Biztosító a kárfelmérést elvégezte. 2. Az imaház megrongálódott belsejének egy részlete. 3. A veszprémi parókia egész tetőszerkezete a fal síkjától 4 cm-re elmozdult. 4. Az ösküi templom mennyezetén mintegy 164 ra2-en a festék felpattogzott, a mennyezeten repedések keletkeztek. A helyreállítást 1 éven belül el kell végezni. A kárfelmérés megtörtént. 5. A várpalotai templom - melyet a gyülekezeti tagok többszörös áldozatával az elmúlt években felújítottak - főfalain, valamint az ablakok íveinél repedések keletkeztek. A helyreállítást 2 éven belül kell elvégezni. Fotók: Bachorecz 1. 2. Az Evangélikus Életben a csömöriek Finnországban tett látogatásáról szóló cikket érdeklődéssel olvastam, és már akkor elhatároztam, hogy az irsai gyülekezet 18 fős csoportjának nurmoi látogatásáról én is tudósítani fogom az Evangélikus Élet olvasóit. Az 1985 nyarán tett utazásunk előzménye az volt, hogy egy finnországi lelkészkonferencia során Heikki Rinkineva fiatal nurmoi lelkész és Bárdossy Tibor, az irsai gyülekezet lelkésze között meleg baráti kapcsolat alakult ki. Később a két gyülekezet hivatalosan is testvérgyülekezet lett. Először a nur- moiak voltak Irsán - igaz, hogy csak egy napig. Ez idő alatt falunk szerény nevezetességeivel ismerkedtek meg, és egy-egy családnál ebédeltek. Este pedig a közös istentiszteleten az irsai gyülekezet soksok tagjának szíve melegedett át a keresztyén testvériség átélésétől. S bár a nyelvi nehézségek a beszélgetést megnehezítették, mégis az egyes családok közötti kapcsolatot olykor-olykor levélváltás, illetve egy-egy üdvözlő lap küldése követett. Aztán az idén sor került az irsaiak nurmoi látogatására is. Nurmo Közép-Finnországban, Helsinkitől 350 km-re északra fekszik. A vendégvárás, vendéglátás, figyelmesség és kedvesség hasonló volt a csömöriek által leírtakhoz. Nekünk is nagyon sok kedvező tapasztalatunk volt, és túlzás nélkül Írhatom, hogy egyik ámulatból a másikba estünk. Alaposan és jól megszervezett, nagyon sokféle, IRSAIAK NURMOB AN gazdag program részesei lehettünk. Mindent leírni nem tudok, ezért csak a legjellemzőbbekről. Most magunk is láthattuk, amit földrajzból tanultunk, hogy kicsi a népsűrűség. Sokkal elszórtabban vannak építve a házak, némelyik mintha parkban lenne - mintegy hirdetve a finn emberek természetszeretetét. Belső építészetüket, lak- berendezésüket célszerűség és észmukat példázza, és ránk megdöbbentő hatással volt, hogy nem építenek kerítéseket. A másik dolog, amely számunkra nagyon szembetűnő volt, a temetők ápoltsága. Egy-egy alacsony sirkő előtt 4-5 tő virág, egyébként mindenütt gondosan ápolt pázsit. Ugyanilyen gondozásban és megbecsülésben részesülnek a hősi halottak sírjai. A nurmoi templom szerűség jellemzi. Ezt látja a szem. A szív pedig azt a barátságos melegséget érzi, amelyet ezek az otthonok és a benne élő emberek sugároznak mindenki felé. A középfinnországi mély és őszinte kegyességet nem csupán az egyházi alkalmakon, hanem a mindennapi életben is folyamatosan átélhettük. Egymás iránti szeretetüket, bizalHarmadszor, mindnyájunkra mély benyomást tett, hogy Nur- moban szinte ismeretlen az alkohol. Társaságunkból néhányan esküvőn, az édesanyám és én eljegyzésen voltunk. Alkoholt se rövid ital, se bor, se sör formájában sehol sem kínáltak. Ennek ellenére vidám és nagyon kellemes összejövetelek voltak. Végül de nem utolsósorban tapasztalhattuk, hogy a finn egyház is milyen sok lehetőséget, alkalmat nyújt híveinek hitük és közösségi életük erősítésére. „Nyári táborral” rendelkeznek például a gyülekezetek. Itt készül fel a 14-17 éves fiatalok nagy része a konfirmációra. A nyári gyülekezeti házakban, - mint ahogy láthattuk -, szaunázásra, beszélgetésre, tv-nézésre és a kandalló mellett kolbászsütésre is van lehetőség. A gyülekezeti házak termei általában összenyithatok, és így nagyobb összejövetelek, pl. esküvői ebéd, temetés utáni vendéglátás megtartására is alkalmasak. Ha jól értelmezem, az egyházi adó - amelyből ezeket az építési költségeket is fedezni lehet -, a fizetés, ill. a jövedelem arányában progresszíven fizetendő, és magasabb, mint nálunk. A finnországi csodálatos 12 nap ajándéka volt az is, hogy láthattuk Tamperét, s az utolsó másfél napot a gyönyörű Helsinkiben tölthettük. Utunk tanulságos és tapasztalatokban, élményekben rendkívül gazdag testvéri találkozás volt, amiért mindnyájan nagyon hálásak vagyunk a nurmoi kedves, vendégszerető embereknek és Bárdossy Tibor lelkészünknek, aki az egész utazást megszervezte. Legvégül egy személyes megjegyzés, hogy a Finnország iránti lelkesedésem ne lankadjon és ez a kapcsolat valamennyire aktív maradjon, felvételemet kértem a Budapesten működő Kalevala Baráti Körbe. Kócsa Lászlóné Jankovszky Katalin VelünkazÚrtáborbaszáll, Szentleikét ránk bocsátja Azt, hogy hitünk harcában, a „tá- bor”-ban nem vagyunk magunkra hagyva -, reménytelen kisebbségben túlerővel szemben! - onnan tudjuk, hogy boldogan csendül fel ajkunkon Luther éneke: „Szentlelkét ránk bocsátja! ” Ez az egyház titka. Enélkül érthetetlen az egyháztörténet az első pünkösdtől fogva mind a mai napig. Mert minden nemzedék életében igaz az, hogy „kicsi nyáj” az egyház, önmagunkban elenyésző minoritás. Ismerős Luther kifejezése: a keresztyének messze laknak egymástól. Ezért, ha valaki csak velünk számol vagy statisztikai adatokkal operál, egyszerűen nem érti az egyháznak nemcsak jelenlétét világunkban, hanem egyre növekvő súlyát. Újra és újra kiderül az egyház titka: emberek hívják, várják, befogadják a Szentlelket és engedelmeskednek vezetésének, dolgokat szélnek eresztenek, jelentéktelennek tűnő ügyekért készek a halálra is. Valahányszor így történik közöttünk, a győzelem miénk, a világ pedig ál- mélkodik. így történt Luther életében is. Lenyűgöző eseménysorozat - konfirmandusaink visszafojtott lélegzettel hallgatják - amint a Szentlélek velünk táborba szállt. Egy szempillantás alatt oltalom vette körül az evangélium ügyét, sőt diadalra vitte belső és külső akadályok ellenére is. Ahová megérkezik a Szentlélek, ott nem érvényesül a matematikai igazság, szelével elsöpör túlerőt, megbizonyítja, hogy Krisztus valóban ÚR! Mindehhez hitre van szükségünk, de hát éppen a hit az egyház ismertető jegye. Géházi szűkön félelmében, Elizeus nyugodtan végezte csendes óráját (II. Kir. 6, 8-23), mert az egyik csak azt látta, ami szem előtt van, a másik pedig hitre tágult tekintetével átölelte az egész valóságot! Amikor az Úr ránk bocsátja Szentlelkét, megmagyarázhatatlan erő tölt be. Illés próféta már csak arra volt képes, hogy esdekeljen gyors halálért feladva küldetését: „elég most már Uram!" (I. Kir. 19,4) De rá bocsátotta Isten Szentlelkét, egyszerű, választott csatornán, legyen az egy korsó víz, forró kövön sült lángos. Ismerjük a folytatást: „...és ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig!" Hányszor magyarázta ugyanezt Luther Mártonunk. A legegyügyúbb, közönséges dolog - legyen víz, kenyér, bor, betű, emberi szó! - mint jel társulva az evangélium hirdetésével és az érkező Szentlélek erejével, fényével egy csapásra csodát teremt: a kevés megsokasodik, a kicsi óriássá nő, a szennyes megtisztul, a meddőnek számtalan gyermeke lesz, gyógyíthatatlan beteg felépül, az ördög szabadon engedi zsákmányát, asz- szonyok visszakapják halottaikat, pápa-császár tehetetlenné válik egy kolduló szerzetesprofesszor előtt... ez a győzelmi menet tart a mai napig. Nem az „apostolok cselekede- tei”-ben, hanem a Szentlélek cselekedeteiben, belső-külső misszióban, világméretű diakóniában, nagyszerű ébredési mozgalmakban, teológiai megújulásokban... Manapság komolyan kell erre figyelnünk. Mert természetesen igaz a négyszeres „csak” (csak Krisztus, csak a szentírás, csak hit és csak kegyelem!), de egyetlen pillanatra se feledjük a reformáció-énekének fináléját: „Szentlelkét ránk bocsátja!" Báliké Zoltán REFORMÁCIÓ KORABELI EMLÉK „Ragyogva tűz a napsugár” - dúdolom az ismert Bach-korál kezdősorát. És ez a valóság is, amikor felettünk csillog vakító ezüstösen az ég, s a táj a zöld minden árnyalatával rabul ejti a szemet. Körülöttünk fenyvesek, ringatózó vetések és barátságos fehéren villogó házak.. a i ód- A felső-ausztriai Welsből, amely már a XIII. század óta városi (civi- tas) rangot kapott, hegyes-dombos vidéken át egy aranyos kis telepürajzszöggel felerősített plakátokat, aztán felbillenti a hatalmas falitáblát, s alóla - íme! - kitűnik a falra vésett-rajzolt ábra: „Veritas odium parit” (Az igazság gyűlöletet szül). Ennyi a szöveg. S ott a nyíllal átlőtt szív rajza négy számjegy között: 1521 — a döntő évszám, amikor Cordatus szivét az ige nyila eltalálta. (A szív németül: Herz, a család régi neve volt, amelyet bécsi egyetemi évei alatt latinosított Cordatus-ra.) s 2\ •> -j c^ji Abitur ipatu lésre érkezünk: Leombachba. Csupán néhány ház csoportosul itt békésen a völgyben. Amiért most különöset dobban a szívem az, hogy Cordatus (Hertz) Konrad, a budai Mátyás templom későbbi prédikátora itt látta meg a napvilágot 1483- ban. Ő maga jegyezte ezt fel - ugyan hatvan évvel később - egyik tulajdonában lévő könyv margójára. Persze, már nem áll az apai ház, ahonnét gazdatisztként kormányozta az egyik uradalmat az öreg Hertz. És bizony sem iskolát, se templomot nem találunk itt, ahol gyermekkora ismeretanyagát ösz- szegyűjthette volna a fiatal. Ám odébb vagy három kilométerrel már hívogat a szomszéd falu tornya: a sipbachzelli öregtemplom. (Későgótikus formáját a XV. században nyerte.) Hát idehozta fürge lépte a kis Hertz Konrádot áhítatra, tanulásra, misére nap mint nap. - És ezeken a lépcsőkön szaladgálhatott ő is, a nemes boltívek alatt szárnyalhatott éneke. Körüljárjuk a templomot. Ősi, történelmet sugárzó falak, évszázados epitáfiumok, s keressük a fali rajzot, amit Cordatusnak tulajdonít a hagyomány. De hiába a kutatás! Sem a templom belsejében, se odakint nincsen nyoma! Pater Alexander, a helyi plébános azonban készségesen siet segítségünkre. Jól emlékszik még néhány ev előtti levélváltásunkra, amikor megküldötte a falfelirat fényképét nekem. Szívesen jön át a templomba velünk, hogy beavasson a titokba. Pedig rokkant ember. Merev végtagokkal, kaszáló léptekkel, mintha műlábakon járna, jön velünk a templom oldalbejáratához, s megáll egy hirdetőtábla előtt. Gyakorlott mozdulattal szedi le a Az evangélium harsonájából hömpölyögve zúg az örömüzenet, zengi a világnak az isteni igazságot: kegyelemből igazulunk meg hit által! S hívő szív gyümölcsöt is terem (ezt szimbolizálja a két makk-forma), mert a hit cselekedetek nélkül halott. S van ott még egy másik felirat is: valószínűleg Steff(an) nevű testvérére utal, aki 1523-ban lett a reformáció híve. Az a kérdés, vajon Cordatus raj- zolta-írta volna fel a sipbachzelli templom oldalbejáratának falára ezt a mondatot és a dátumot? Vajon az evangélium örömhíre mellé hogyan kerül ez a keserű megállapítás? Egyáltalán mikor jegyezhette ezt fel itt Cordatus? Mért sejtik az ő művét ebben? Elsősorban azért gondolhatunk Cordatusra, mert az ő mondása volt: „Az igazság gyűlöletet szül!”. És ő ezt sokszor és sokféleképpen megtapasztalta életében. Legelőször akkor, amikor eljutott arra a felismerésre, hogy a középkori egyház téves utakon jár, s ezt prédikációiban nyíltan és határozottan hirdette. Letartóztatta az érsek és 38 hétig tartották fogva Budán meg Esztergomban. De ő még a börtönben is titokban prédikált, míg 1526 tavaszán ki nem szabadult. Budáról menekülve néhány hónapot Ausztnában töltött. S ez tán a fali rajz és felirat keletkezésének ideje. A meghurcoltatás keserűségét írhatta ki leikéből gyermekkora templomának falára, de azzal a meggyőződéssel, hogy az igazság nagyobb a gyűlöletnél! Az ősi római katolikus templomban most fatábla védi a jövőre 460 éves feliratot, a reformáció korának egyik rendkívüli emlékét. Bencze Imre
