Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-27 / 4. szám

Győri talnülkozásoEc A KBK levele Ronald Reaganhez és Konsztantin Csernyenkóhoz KEDVES RONALD REAGAN ELNÖK! KEDVES KONSZTANTIN CSER- NYENKO ELNÖK! 1984. december 10-vel kez­dődő héten Karlovy Varyban (Csehszlovákiában) hét kelet­európai ország és az Egyesült Államok egyházi vezetői össze­gyűltek, hogy megbeszéljék a következő témát: „Az egyházak elkötelezettsége a békére és igazságosságra Keleten és Nyu­gaton”. 1962 óta folynak hasonló meg­beszélések. Egyek vagyunk a Jé­zus Krisztusban, és nem szakad­hatunk szét, bár elismerjük, és nyíltan tárgyaljuk különbözősé­geinket, a kölcsönös bizalom lég­körében. El vagyunk kötelezve a békére és igazságosságra min­denki felé. \ A KERESZTYÉN EGYHÁZAK KÉPVISELŐI KONZULTATÍV TANÁCSKOZÁSÁNAK ELNÖ­KEIHEZ, DR. A. POST (USA) ÉS DR. TÖTH KÁROLY PÜS­PÖK (MAGYARORSZÁG) RÉ­SZÉRE Tisztelt Uraim! Érdeklődéssel vettem tudomást az önök üzenetéről, amelyből ki­világlik, hogy az Önök által kép- ' viselt vallásos körök realisztikus állásponton vannak a háború és béke komoly problémáit illetően. Figyelmesen tanulmányoztuk a mi országunkhoz és az Egyesült Államokhoz intézett felhívásukat azon intézkedésekre nézve, me­lyeket — mint önök javasolják — szükséges volna elfogadni az egész földkerekség békéje nevé­ben. Ami a Szovjetuniót illeti, oszt­juk az önök nézetét a termo­nukleáris fegyverek befagyasztá­sának komolyságáról, mindenek­előtt az USA és a Szovjetunió részéről. Ügy véljük, hogy az ennek megfelelő kötelezettségek elfogadása elsőképpen az emlí­tett államok részéről, majd más, nukleáris potenciállal rendelke­ző államok részéről,' komoly lé­pés volna a nukleáris háborúval való fenyegetettség csökkentésé­nek útján, megnyitná a nukleáris fegyverkezés, illetve arzenál csök­kentésének perspektíváját elegé- szen e fegyverzetek minden faj­tájának megsemmisítéséig, amit mi e kérdésben fő célunknak tar­tunk. Ha az amerikai fél rálépne a nukleáris fegyverek kikísérlete­zésének leállítása és ezek első­ként való alkalmazásának eluta­sítása útjára, amiről az önök üzenetében szó van, akkor ezt csak üdvözölnénk. A Szovjetunió — mint ismeretes — nem egyszer szállt síkra a nukleáris fegyve­rekkel való kísérletezés teljes és általános eltiltása mellett, s egy­oldalú kötelezettséget vállalt ma­gára, hogy elsőként ilyen fegy­verzetet nem vet be. Úgyszintén megértjük az önök aggodalmait a kozmikus térség militarizálásának lehetősége lát­tán, ideértve nukleáris fegyve­reknek az űrbe való helyezését. Teljesen világos, hogy némely amerikai körök amidőn az em­beriségnek egy „csillagháború” korszakát idézik fel, akkor a bé­kének egy új és hatványozott ve­szélyeztetettségét teremtik meg. Ha az USA militarista erőinek e kérdésben sikerül felülkereked­niük, akkor egy olyan visszafor­díthatatlan helyzet áll elő, amely a legborzalmasabb következmé- '■ nyékét vonhatja maga után. Fel szeretném hívni a figyelmet ar­ra, hogy ezt ténylegesen az Egye­sült Nemzetek Szervezetének minden tagállama felismeri és ilyen értelemben szavazott, kivé­ve az Egyesült Államokat, a köz­gyűlés 39. ülésszakán a fegyver­ülésünkön örömmel üdvözöl­tük a döntést, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok között tárgyalások kezdődnek. Támogatjuk a Genfben tervezett ülést Andrej Gromiko és George Schultz külügyminiszte­rek között. Biztosítjuk önöket, hogy egy­házaink imádságaikkal kísérik ezeket a döntő jelentőségű meg­beszéléseket. Mint Keletet és Nyugatot képviselő egyházi vezetők, kife­jezzük kölcsönös aggodalmunkat a világ politikai helyzete miatt. Reménységgel terjesztjük elő a következő lépések megtételére vonatkozó javaslatunkat: 1. Kétoldalú amerikai—szovjet megegyezés a nukleáris fegyve­rek befagyasztására, beleértve az ezekkel folytatott kísérlete­ket is. kezési versenynek a kozmikus térségben való eltiltása mellett. A Szovjetunió nagy jelentősé­get tulajdonít az Amerikai Egye­sült Államokkal való megegye­zés elérésének az egész kérdés­komplexumot illetően, mely át­fogná mind a kozmosz demilita- rizálásának mind pedig a nukleá­ris fegyverkezésnek a problémáit. Felismerte a szükségességét an­nak, hogy ideiglenes és hathatós intézkedéseket tegyen s ne en­gedje meg a stratégiai helyzet további destabilizációját a fegy­verkezési hajsza új spiráljai nyo­mán. Ebben a vonatkozásban szeret­ném hangsúlyozni, hogy a tár­gyalásokkal kapcsolatos megkö­zelítési módok lényege abban áll, hogy a tárgyalásoknak becsülete­seknek és érdemlegeseknek kell lenniük. A tárgyalások célja nem lehet a másik félnek és a közvé­leménynek félrevezetése — az ilyen erkölccsel nem érthetünk egyet —, de annál inkább a köl­csönösen elfogadható megoldá­sok keresése, amelyek valóban megfelelnének a béke érdekének. 2. Elfogadása annak a javas­latnak, amely lemond a nukleá­ris fegyverek elsőként való al­kalmazásáról. 3. A világűr militarizálásának betiltása, beleértve a nukleáris fegyverek elhelyezését is a vi­lágűrben. Kérjük önöket, ragaszkodja­nak egy igazságos és békés vi­lág látomásához. Biztosítjuk önöket imádságos magatartá­sunkról erőfeszítéseikben, hogy a világ népei békében élhesse­nek. , Reméljük, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között újra meginduló párbeszéd kü­szöbén állunk. Tisztelettel: Dr. Avery Post Dr. Tóth Károly társelnök társelnök A háború igenlése vagy taga­dása ma minden ember sorsdön­tő ügye, — függetlenül a világ­méretű vagy ideológiai álláspon­toktól. Mi a magunk részéről mindig síkraszálltunk és síkraszállunk a földkerekség minden békeszere­tő erőivel való szoros együttmű­ködés mellett, ideértve azokat a vallásos köröket is, akik vélemé­nyünk szerint jelentős szerepet játszthatnak az emberiségnek a nukleáris fenyegetettségtől való megszabadítása ügyében. A kölcsönösen elfogadható utak keresése a tartós béke eléré­sére, a bonyolult nemzetközi kér­dések megoldásának konstruktív megközelítése biztosíthatja iga­zán a népek biztonságát és a leg­magasabb rendű emberi jogot, — jogot az élethez. Kívánok önökek és minden vallási vezetőnek, a béke gondo­latáért való síkraszállásban to­vábbi sikereket. Tisztelettel: 1985. január 4. K. Csernyenko Az LVSZ delegátusok győri látogatásából néhány felejthetet­len találkozásra szívesen emlé­kezünk vissza. Találkozás a közös nyelvben Az anyanyelvi közösség élmé­nyét jelentette a szombat esti szeretetházi áhítat, amikor dr. Szedressy Pál kolozsvári püs­pök hirdette az igét. Bár ország­határ választ el bennünket, mégis a mi nyelvünkön beszél, hozzánk tartozik. Milyen jó volt, hogy megértette egy nagyothalló néni suttogó szavát is: „hango­sabban”. Kezet szoríthatott föl­diekkel és beszélgethettek tol­mács nélkül is. A közös anyanyelv örömén túl megtapasztalhattuk azt is, hogy Krisztusban a sokféle nyelvet beszélők is érthetik egymást, egyek lehetnek. Találkozás felekezeti határok felett Győr többségében katolikus város. Bár Dunántúl legnagyobb evangélikus gyülekezete van itt, arányszámuk nem haladja meg az országos átlagot. Ezért adott fényt gyülekeze­tünk ünnepének az is. hogy is­tentiszteletünkön az öregtemp­lomban részt vett dr. Pataky Kornél megyéspüspök. Bárány Gyula esperes köszöntésében ki­fejezte, hogy a bennünk élő re­ménység nem elzárkózásra kész­tet, hanem nyitottá tesz min­den egyház felé. A megyéspüs­pök az igehirdetés fonalát foly­tatva a krisztusi szeretetről be­szélt. Ez köthet össze és ösztö­nözhet minket reménységgel te­li szolgálatra. A délutáni program során dr. Bóna László provikárius, a Ka­tolikus Teológiai Szeminárium rektora szakszerű vezetésével megnézhettük a püspöki székes- egyházat és annak egyházművé­szeti gyűjteményét. Olyan kin­cseket is láthattunk, melyek a közelmúltban kerültek elő több évtizedes rejtekükből. Vendégeinket a város is nyi­tott szívvel fogadta. Alkalmuk volt találkozni a HNF megyei vezetőjével és a megyei egyház­ügyi titkárral is. Találkozás a jóakaratban A meleg hangú beszélgetés­nek nem volt gátja a különböző nyelv, eltérő gondolkodás, más meggyőződés. Vadász Anna, a HNF megyei titkára beszámoló­jából minden lényegeset meg­tudhattak városunk, megyénk múltjáról, fejlődéséről, gazdasá­gi és kulturális életéről. A hétköznapok kihívásai mind- anriyiunkat elérnek. Gazdasági nehézségekről, éhségről, aszály­ról, fegyverkezésről, békétlenség­ről, az egyéni és közösségi élet válságairól mint ismerős „beteg­ségekről” esett szó. Hivőnek és nemhivőnek a kihívásokat ér­tenie kell és felelősen cseleked­nie az emberiség jövője érdeké­ben. Más gyökérből táplálkozva találkozhatunk a reménységben. Nemzetek találkozása örülhettünk ennek is Sr. An- na-Maria a.d. Wiesche köszön­tője kapcsán. Az LVSZ fiatal delegátusa volt, aki részt vett az Ifjúsági Konferencián is. Ami mindannyiunknak első lá­tásra föltűnt, az ruhaviselete volt. Főkötője láttán először azt gondoltuk diakonissza, ö ponto­sította hovatartozását: lelkésznő, de egy nyugat-németországi evangélikus rend tagja. Társai üzenetét egy kép alap­ján mondta el, ' amit nekünk ajándékozott. Jézus karjával, pa­lástjával körülöleli, betakarja azokat, akik a húsvéti asztalnál együtt vannak vele. „Jézus vá­gyódik a velünk való közösség­re ... Jézus keze és szíve nyit­va van . . . Van még hely az asz­talánál . ..” Ott ülhetünk együtt nemzedékek, gyülekezetek, egy­házi közösségek, mert Jézus nyi­tott ajtót és helyet készített né- künk. Ha az éneküket, hallgatjuk a nekünk ajándékozott kazettáról arra gondolunk, hogy a karban mind együtt lehetünk, többszó­lamú "dalunk is egységesen zenghet., Sa a képre nézünk, tu­datosodhat bennünk, hogy a megterített asztal vendégeiként összetartozunk. Tekusné Szabó Izabella Hanvayné T. Mária: Beszélgetek a kislányommal Édesanyám, mesélj a bombázásról, kicsi lányom gyakran kérdezgeti, s csodálkozó csillagszeme kitágul, ha egy-kéí dolgot elmondok neki. És aztán kérdez nyugtalanul, félve: Ugye már többé nem lesz háború? Ó, mert akkor olyan sokan meghalnak, és a halál, jaj, olyan szomorú! És akkor, régen, mondd, miért harcoltak, mért ölték egymást felnőtt emberek? Hisz. ha veszekszünk, ti mindig ránk szóltok: szeressétek már egymást gyerekek! — Látod, kis lányom, ti testvérek is hányszor összezördültök semmiségen, hogvan várod, hogy embermilMók együtt éljenek csendben, békességben? De mikor ti is összefogtok, s ellenálltok az indulatnak, mennyivel kékebb még az ég is, s más íze van így a falatnak. És milyen más akkor a játék, gyorsabban épül fel a vár, ha nem nézitek irigykedve, hogy jaj, a másik mit csinál, hanem segítitek, ha baj van, és örültök a sikerének. .Ugye így jó csak együtt lenni, ugye, hogy szebb akkor az élet?! így akarjuk mi is a békét, és minden becsületes ember, hogy szebb legyen az életünk, s ne legyen telve félelemmel. S hisszük, hogvha egy akarattal gvermek. felnőtt egvütt küzd érte: Eliön maid az egész világra, s itt is állandó lesz a béke! MÓZES TERÉZ EMLÉKÉRE Egy egyszerű élet, s mégis sokaknak csillan fel a fény a szemé­ben, ha a nevét hallják. 1950-ig így ismerték: Teréz nővér. A győri diakonissza anyaház kötelékébe 192Ö-ban lépett. Gyülekezeti szere- tetmunkát végzett Sopronban és Orosházán. 1944. augusztus 1-től az orosházi községi menház vezetését vette át; itt szolgált hat éven át. Ebben a munkakörében ismertem meg hivatali látogatásomkor. Első ámulatom volt, hogy a Viharsarok egyik legforróbb pontján, az új társadalmi rend kialakulásának harcos éveiben a város kommunista vezetősége nemcsak tűrte, hanem redkívül megbecsülte azt az ön­feláldozó munkát, amelyet ebben az öregeket, betegeket, rászoruló­kat ápoló-gondozó otthonban végzett. Szelídsége, fáradhatatlansága, mosolya, rátermettsége láttán aztán már nem is csodálkoztam ezen. 1950 őszén Sopronban kit kértem volna a Teológusok Otthona háztartásának vezetőjéül, ha nem őt?! Űj neve, „Teréz néni”, a régi szívet és hűséget takarta. Ezt a munkáját folytatta Budapesten, a hűvösvölgyi kevésbé alkalmas körülmények között, de a teológusok változatlan megelégedése és megbecsülése mellett. A ma szolgáló középkorú lelkészek közül sokaknak hálája kíséri emlékezetét. Az­után gyermekek és felnőttek nyaraltatása következett a soproni erdőszél mókusoktól látogatott egyházi üdülőjében, meg néhány év családjánál, rokonok között a Győr melletti szülőföldjén. Az utolsó 17 évben életútja visszakanyarodott pályája kezdetének a helyére: a győri evangélikus Szeretetházba. Az alkony pihenő évei másfajta szolgálattá lettek: a csendes példaadásé, ahogyan az öreg­séggel járó terheket hordozta. Soha nem zúgolódott, türelemmel viselte egészsége romlását, testi bajait. S közben látogatta a Szere- tetház lakóit, fiaik szóval vitte hozzájuk az örömhírt, hiszen maga is naponta ebből élt egész életén át. Magnóval felkereste azokat a betegeket, akik nem tudtak elmenni a templomba. És végezte a közbenjáró imádság láthatatlan feladatát: név szerint, sokakat vitt Isten elé életük bajával. Ekkor már csak „Teréz” volt — az egykorú öregeknek a házban. Ez a harmadik megszólítás felnőtt élete folya­mán a legközvetlenebb, amelyben az előzők is benne voltak, mert testvérünk volt ő mindnyájunknak, akik ismerhettük bármilyen életkorban. Rövidebb halálhírt nem olvastam még lapunkban, mint a decem­ber 2-i szám egy félreeső helyén: „Mózes Teréz október 9-én el­hunyt, temetése október 16-án volt a ménfői Koronctík úti temető­ben.” De talán ez volt a legillőbb külsőleg az életéhez: ő maga mindig eltűnt csendes lényével a mögött, amit tett. Egy keresztyén szolgáló életről ennél nagyobbat aligha lehetne mondani. Veöreös Imre Konsztantin Csernyenko válasza a KBK levelére ) f

Next

/
Thumbnails
Contents