Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-15 / 37. szám

Evangélikus Élet 1985. szeptember 15. „A jövő magja” A kicsiny gyülekezetekben különö­sen Is nagy eröteszltóst és hűséget követel a gyermekmunka. Egy kévé­sén Is hűséges „sáfárral", Bálint Jó- zsefné gyülekezeti munkatárssal be­szélgetünk a pécell gyülekezetben fo­lyó gyermekmunkáról. Miben látod szolgálatod nehézsé­geit? A péceli bibliakörös gyermekek ke­vesen vannak, 6-10 fő, de egy ilyen kis csoportnak is nagyon sok imádságra és odafigyelésre van szüksége. Nehéz ezeket a gyermekeket megközelíteni, nehéz rábírni őket arra az őszinteség­re, amelyből megtudhatnánk, mi érdek­li őket igazán, mit szeretnének együtt csinálni, t mi. az, ami eddig unalmas, vagy nehezen érthető volt számukra. Látszólag a szokásosnál is eleveneb­bek, de valójában nagyon zárkózottak. Ebből fakad talán az is, hogy a sok gyermek szeret a látáson, halláson kí­vül saját két kis kezével is résztvenni mindenben, a bibliaórák második felé­ben ők maguk készítették el a történet egy-egy jelenetét kis terepasztalon ho­mok, kavicsok, gyurmafigurák segítsé­gével. Mi történik azokkal, akik „kiöreg­szenek” a gyermekcsoportból? A 11-12 évesek már külön csoport­ban készülnek a konfirmációra. Erre a két évig tartó előkészítésre jelenleg 4 gyermek jár. Az őszinte hangulatú órá­kon a kis létszám miatt mindenkivel részletesen tudunk beszélgetni azokról a kérdésekről, kételyekről, amelyek a tananyaggal kapcsolatosan felmerül­tek. Ennek a négy kislánynak nem kel­lett hosszas rábeszélés ahhoz, hogy furulyát vegyenek a kezükbe és gyüle­kezeti keretek között, férjem irányításá­val elkezdjenek ezen a hangszeren ta­nulni. Azóta saját kedvükre is szívesen helyen olyan kedvelt éneklés ebben a csoportban nem aratott sikert. Nagyon nehezen és kedvetlenül tanult meg né­hány éneket ez a jórészt fiúkból álló kis csapat. De azért vannak örömeid Is a mun­kában? Természetesen öröm látni, hogy a Bibliának, ennek a kiapadhatatlan forrásnak a történetei mennyire ébren tartják a gyermekek figyelmét. Ebben a tanévben az Ószövetség első köny­veivel ismerkedtünk meg. Ezeket a fe­jezeteket a puszta elmesélésen kívül diafilmekkel, néha flanellképekkel tet­tük szemléletesebbé. Mivel minden furulyáznak, és hisszük, hogy hamaro­san rendszeresen szolgálnak majd az ünnepi istentiszteleteken. Milyen a gyermekek kapcsolata a felnőtt gyülekezethez? Sajnos mindkét csoportban komoly gondot jelent, hogy a gyermekek nem szívesen jönnek el a templomba. Szep­tembertől szeretnénk bevezetni a ha­vonkénti családi istentiszteleteket, me­lyekre három héten keresztül készülj nénk a gyermekekkel. Bizunk abban, hogy így sikerül majd kialakítani egy bizonyos kötődést templomunkhoz, is­tentiszteleteinkhez. Gáncs Péter m/F a x VASÁRNAP \ IGÉJE 1 Tim 6, 6-11 „...JÓL ÉLJÜNK AZ ÁLDÁSSAL...” Nem csodálkozom, ha sokan visszariadnak ettől az igétől, mert „megállj”-t éreznek ott, ahol végre „beindult a kocsi”. Még jól emlékszünk a második világháború végére, amikor nem számított csekélységnek, ha megvolt az „élelmünk és ruházatunk”. - Csak nem akar minket arra a szintre vissza p- rancsolni ez az ige -? Jézus Krisztus az övéinek teljes és bővelkedő életet ígér. Ebbe éppúgy beletartozik a lemondás, az áldozathozatal, az önmegtagadás - mint a szépre, a jóra és a miridig többre való törekvés. O éppen hogy meg akar tanítani minket „igényesen” élni! Válogatni az életcélok és életformák között, és a mara­dandóbbat és értékesebbet kiválasztani! „Jól éljünk az áldás­sal ...” mondja az énekköltő (Ev. Énekeskönyv 492 { 5) Meg kell tanulnunk az Isten kezébe beletenni az „öt árpakenyeret” és a „két halacskát”, és akkor egyszerre elég lesz, amink van, sőt jut másoknak is, és még marad is. - Ezt a mozdulatot csak úgy lehet megtanulni, ha a mindennapi kenyérért becsületesen és keményen megdolgozunk, és ha a mások kenyere is szív- | ügyünk, mondjuk egészen Afrikáig... - Isten igéje sohasem akar fékezője lenni a boldoguló és fejlődő emberi életnek - a nagyobb keresetnek és könnyebben elvégezhető munkának, a gépesített háztartásnak, a még szebben berendezett lakás­nak, a garázsba bekerülő új gépkocsinak. De megkérdez min­ket: tudunk-e örülni annak, amit oly kemény munkával értünk el? Vagy csak az a fontos, hogy van -? Élni viszont már nem tudunk velük. Mert mi örömöt jelent a szépen berendezett három szoba, ha nem merjük használni. És mi értelme van a gépkocsi vételnek, ha nem az egész család örömét, közösségét és szabadnapja jó kihasználását segíti elő, azzal is, hogy Jcöny- nyebben jutunk el vele a templomba. Pál apostol szavai ennél mélyebben is megkérdeznek min­ket: amit elértünk, és amire eljutottunk, azt mind meg tudjuk köszönni napi imádságainkban Istennek -? Ez a kérdés ugya­nis leleplező erejű. Csak addig és abban az irányban érdemes többre törekednünk, ameddig azt jó lelkiismerettel Istennel is meg tudjuk beszélni és vele megosztani. Itt ugyanis tisztázó­dik, hogy kit tartunk életünk, eredményeink és vagyonunk igazi gazdájának. Ha a naponkénti hálaadásban elhalkulunk, elbizonytalanodunk, esetleg el is némulunk, akkor életünk kocsija alatt a váltó rossz irányba csapódott. Akkor ez az „imádság műszer” jelzi: Isten iránti bizodalmunkat, ragaszko­dásunkat - szoktuk ezt mondani Isten iránti szerelemnek is - felváltotta a „pénz szerelme”. Bizony gyakran történik ez a váltó átállítódás a gyarapodás útján, az életszínvonal emelke­dés és a fejlődés lendületében. Ekkor, szinte észrevétlenül, életünk értelme,, célja sőt gazdája is a pénz lesz. És amíg az Isten kezéből elvett száraz kenyér nagy útra is elégséges lehet, egész az örökkévalóságig -, addig az Istentől elszakadt ma­zsolás kalács még aznapra is kevés -, mert még mindig nem elég fehér és nem elég mazsolás, és ä szomszédnak (!) nagyobb és szebb van belőle ...! Mert még igazabb a keresztyének között ez a megállapítás: bizony vannak „szegény gazdagok”, és „nagyon gazdag sze­gények”. Talán minden azon múlik, hogy mennyire miénk ez a kis énekvers: „Jer, áldjuk jó Atyánkat! Megáldotta munkánkat. Jól éljünk az áldással, És osszuk meg egymással!” Simonfay Ferenc IMÁDKOZZUNK Taníts meg minket Istenünk kezedből élni. Amíg neked köszönjük meg egészségünket és munkánkat, addig gazdagok és megelégedettek le­szünk. De óvj meg minket attól a jómódtól, ahol már nem te vagy a kenyéradó, és amikor már csak a magunk kenyere a fontos. Áldd meg a mi kezünkbe letett mások kenyerét. Ámen. A Hánninen család sorsa A fordító ajánlja Eeva Joenpelto Huzatos esztendők című regényét Elfogult vagyok a regény iránt. A fordítás közben nekem is egyre közelebbi rokonaimmá váltak a Hánninen família tagjai, akárcsak - interjújából tudjuk - magának az írónőnek a regény írása közben. De ami még lényegesebb: a fordítói munka egyetlen szakaszában sem éreztem, hogy a szöveg kiürült szá­momra: minden ismételt találkozás­kor újabb és újabb árnyalatai bom­lottak ki előttem. Ha egyetlen jelző­vel kellene jellemeznem a regényt, az nem lehetne más, mint a „gazdag”. A történeti réteg Mindenek előtt van egy történeti rétege: 1919-21 közt játszódik. Különösen fontos történelmi pilla­nat ez Finnországban: a független­ség elnyerése (1917) és a véres pol­gárháború (1918) után most kell hozzákezdem az önálló ország mű­ködésének megszervezéséhez. Jo­enpelto érzékelteti a pillanat nagy­ságát, de nem történelmi tablót kí­ván festem, hiszen neki, aki 1921- ben született, az ábrázolt idősza­kot követő, hozzá hasonló légkörű esztendők már személyes, gyer­mekkori élménykörébe tartoznak. Ily módon a sok történeti forrás áttanulmányozása ellenére is azt és úgy jeleníti meg a történelemből rendkivüli atmoszférateremtő erő­vel és pontos miliőrajzzal, ami és ahogy átjárja belőle a hétköznapi emberek mindennapjait. Különben is világosan látszik, hogy egy család sorsa és viszony- rendszere érdekli inkább: ez lesz a regény egy újabb rétege. Végigkí­sérhetjük Hánninen kiskereskedő, a családfő kísérletét, hogy egy bér­házépítés segítségével elfogadtas- sa-elismertesse magát végre a kis­városban, miközben eladósorba került leányainak férjkeresése hol segíti, hol meg gátolja célja elérésé­ben; követhetjük felesége erőfeszí­téseit a család egységének és jó hí­rének fenntartására, valamint a ro­kon „vörös özvegy”, Gröönroosné és fia küzdelmét és útkeresését esz­mék és realitások szorításában. Az egyes ember A családsors azonban végül is még mindig csak közeg, keret ah­hoz, hogy az írónő érdeklődésének legfőbb tárgyát, az egyes embert megközelítse. A személyiség belső ellentmondásai, hatásfeldolgozó lelki mechanizmusa, formálódása és a más egyériiségekhez való vi­szony módjai izgatják. Ezért is lesz kilenc, többé-kevésbé egyenrangú /őszereplője a regénynek, akik mel­lett a mű méretéhez képest elenyé­sző számú figyelmet érdemlő mel­lékszereplőt mozgat. A kilenc fő­hős alakjának részletes kimunká­lásával a nagy emberismerő írók szintjén képes megmutatni a ma­gunkfajta köznapi, áf/agemberben azt a lelki sokszínűséget, gazdagsá­got és érdekességet, amelyet általá­ban hajlamosak vagyunk csak a kivételesek sajátjának hinni. Alap­állása az, hogy minden embert „fenség”-nek fog föl, minden életet egyszeri jelenségként közelít meg, és így az összes, hősei által megélt és feldolgozott probléma az újdon­ság elevenségével, az egyszeriség súlyával hat. Empátiára való külö­nös képességének eredményeként minden hősének életigazságát megértjük, s ezzel egyik legfonto­sabb írói üzenetét fogjuk: a másság elfogadásának, tiszteletben tartá­sának „parancsát.” Alakjai plasztikusságát még az­zal a módszerrel is növeli, hogy az eseményeket szinte fejezetenként más-más hős nézőpontjából köve- . ti. A cselekmény ugyan kronologi­kus rendben halad előre de mintha csak több szálon futna - mindig más családtag áll a jelenet középpontjában, s ekkor a többi- ekről is az ő szemszögéből nézve olvashatunk. Némelykor még egy- egy korábbi eseményrész is felidé- ződik újra egy másik szereplő em­lékezetében. Ily módon legtöbb­jüknek hét-nyolc ember tudatában kiformálódott képét ismerjük meg - ami persze nemcsak a szóban forgó szereplőről gazdagítja isme­reteinket, hanem a kép kialakítójá­ról is. Végezetül tartozom az olvasó­nak azzal, hogy tájékoztassam: a regénynek folytatása is van. To­vábbi hároiú kötetben követi még az írónő Hánnínenék sorsát, egé­szen 1930-ig. Még nem lehet tudni, vállalkozik-e az Európa Kiadó ezek kiadására is, ám ez a tény most ne befolyásoljon - senkit. A Huzatos esztendők önmagában is teljes regényként, lezárt egység­ként olvasható. Elfogultság nélkül nézve is. Szopod Nagy Lajos Európai Ökumenikus Ifjúsági Konferencia f Fiatalnak lenni a „megöregedett világban” Gyakran éri kritika az ifjúság rendezvényeit, hogy azok inkább öncélú időtöltések, mintsem az el­mélyült konferenciai munka szín­terei. Sokan tekintenek kétkedés­sel a fiatalok találkozóira az egy­házban is. Bevallom én is fenntar­tással indultam 6 magyar társam­mal Finnországba, az Európai Ökumenikus Ifjúsági Konferencia színhelyére. Tampere azonban kel­lemes meglepetéseket tartogatott. Elmélyült munkára gyűlt össze aug. 8-15. között több mint 220 fiatal 22 országból, az EYCE (Eu­rópai ökumenikus Ifjúsági Ta­nács) meghívására, hogy szembe­nézzen a konferencia főtémájának kihívásával. tűk, aki a megnyitó esten köszön­tötte a Finn Evangélikus Egyház nevében a résztvevőket. Felaján­lotta, hogy a gyűlés idején bárki, akit érdekel az ő munkája, ottho­nában meglátogathatja. Többen éltek is ezzel á lehetőséggel. Finn vendéglátóink alkalmat teremtet­tek hajókiránduláson, tábortűznél a személyes beszélgetésre, egymás országainak, egyházainak megis­merésére. Most, hogy a konferencia végez­tével jegyzeteimet rendezgetem, zavarban vagyok., Egy hét .munká­ja áll mögöttünk. Kerestük 'a vá­laszt: Mit jelent a1 mai Világbátí’ keresztyén fiatalnak lenni? - s nem találtuk meg a mindent kielégítő Mit jelent a mai „megörege­dett” világban felelős fiatalként él­ni? Hogyan lehet élő a bizonyos­ságtételünk a hitében megfáradt világ számára? Hogyan őrizhet­nénk meg Isten teremtet világát az értelmetlen pusztítástól? Ez utób­bi témáról könnyen ment a be­szélgetés abban a csodálatos kör­nyezetben, ahol a konferencia he­lyet kapott. Nemcsak a színhely kiválasztásáért, hanem a gyűlés rendkívül jó megszervezéséért is köszönet illeti finn vendéglátóin­kat. De még ezt is felülmúlta az a nagy szeretet, ahogyan bennünket fogadtak. Kortekangas, tamperéi püspök szavaiból is ezt érezhet­feleletet. Eredménytelen lett volna a gyűlés? Nem. Hiszem, hogy a találkozó eredményt ért el. Megta­nított 220 fiatalt felelősen gondol­kozni, egymás terhére figyelni. Ezt tükrözi egy részlet a konferencia- Nyilatkozatából: „A résztvevők felismerték, hogy magatartásunk megváltoztatásához, világunk problémáinak megoldásához az el­ső lépés, hogy keressük a módot egymás jobb megismerésére, mert a tájékozatlanság itt bűnnek szá­mit. Ez azt jelenti, hogy vétkezünk, ha nem élünk mindazokkal a lehe­tőségekkel, amelyek egymás jobb megismerésére vezetnek.” Brebovszkyná Pintér Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents