Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-25 / 34. szám

Evangélikus Élet 1985. augusztus 25. ....A tudományos képzést a szolgálatra való felkészítéssel ötvözzük...” Interjú dr. Vámos Józseffel, a Teológiai Akadémia dékánjával (Folytatás az 1. oldalról) A teológia tudományos művelésé­nél maradva, az elmúlt tanévben alakult meg az Evangélikus Teoló­giai Társaság. Vajon ez a tény mennyiben fogja meghatározni az elkövetkezendő évek munkáját? Rögtön szeptemberben össze­hívjuk az Evangélikus Teológiai Társaság elnökségét, amely kitűzi a rövid- és hosszabb távon elvég­zendő munkát. A munkába dokto­rainkat, s az elismert tudományos és gyakorlati tevékenységet folyta­tó lelkészeinket vonjuk be. Mun­kánk előre láthatóan az lesz, hogy egyrészt összegezzük a teológiai tudományok terén eddig elért eredményeinket, felmérjük jelen helyzetünket és továbbfejlesztjük egyházunk diakóniai teológiáját. Ugyanakkor keresni fogjuk a kap­csolatokat a hazai és külföldi ha­sonló tevékenységet folytató tudo­mányos intézményekkel és társasá­gokkal, hogy kölcsönösen tájékoz­tathassuk egymást és tanulhas­sunk egymástól. A szeptemberben induló tanévnek milyen fő célkitűzései vannak? A tanrend állandó korszerűsíté­se mellett folytatni kívánjuk képzé­sünknek azt a törekvését, hogy hallgatóinkat a szemináriumi munkába és önképzésbe bevonjuk. A cél itt is az, hogy helyes egyen­súly alakuljon ki a tanári kar, a gyülekezetek elvárásai és a hallga­tók természet és helyzet adta igé­nyei között. A tanszékek megszokott munkája mellett várhatók-e olyan újítások, amelyekre eddig nem volt példa? Rendszeresebbé kívánjuk tenni az úgynevezett csereprofesszorsá- got, amikor is más teológiákról hí­vunk meg professzorokat egy-egy hetes előadásra (4 külföldi és 3 ha­zai professzor, teológiai tanár meghívása a mostani tanévre meg­történt). A heti egy fórum-alkal­makra a hazai szellemi és tudomá­nyos élet mintegy tíz kiemelkedő személyiségét hívjuk meg, akik elő­adást tartanak és a hallgatók kér­déseket tehetnek fel. Végül a tudo­mányos fokozattal rendelkező, vagy arra pályázó lelkészek közül többeket be fogunk kapcsolni az oktató-nevelő munkába. Ezt azért is fontosnak tartjuk, mert ezzel biztosíthatjuk akadémiánk tudo­mányos utánpótlását. Dékán Űr, meg tudná fogalmaz­ni, hogy a mostam teológiai hallga­tókra milyen gondolkodás, maga­Négy évtizedes teológiai útkeresésünk A teológiai gondolkodás ugyanazt a szerepet tölti be az egyház életében, mint a lelkiismeret az egyes emberében. A teológián kívül az egyháznak még sok tennivalója van, de egyik sem nélkülözheti azt a mérlegelő tevé­kenységet, amely elválasztja az igazat a hamistól, a helyest a helytelentől. S amint a lelkiismeret igen sokféle lehet, az alvó lelkiismerettől el egészen a patikamérleg érzékenységű lelkiismeretig, úgy az Isten dolgairól alkotott nézeteink, is nagyon különböző értékűek lehetnek. Ha hibás a teológiánk, akkor az egyház vándorló népének tossz az iránytűje, az'egyház hajójának félrehord a kormánylapátja. Érthető tehát, hógy az egyháznak létérdeké a helyes teológiai gondolatok kimunkálása. Mindez fokozott mértékben érvényes akkor, amikor az egy­ház egészen új történelmi hely­zetbe kerül. Nem véletlen, hogy az elmúlt negyven év teológiai megnyilatkozásaiban leggyak­rabban az „út”, ez a sokat mondó, szemléletes szó bukkan fel. Ez a tény arról a tanácsta­lanságról árulkodik, amely az útelágazáshoz érő vándort fogja el. A negyven évvel ezelőtt be­fejeződött világháború ugyanis nemcsak gyászt és romokat ha­gyott maga után, hanem véget vetett az úri világ korhadt tár­sadalmi berendezkedésének is, amely nagy mértékben felelős azért, hogy népünk belesodró­dott ebbe az önpusztító, értel­metlen háborúba. Világossá vált: az életnek egy új típusú rendjét kell kialakítani ebben a hazában, s az átalaku­lás égyre inkább a szocializmus irányába mutatott. Ez a kiala­kuló új rend az egyház számára teljesen új helyzetet teremtett. Elvesztette régi kiváltságait, a hivatalos támogatást, állam­egyház jellegét. A helyzetet még bonyolultabbá tette az a tény, hogy ennek a társadalom­átalakító munkának élvonalá­ban marxisták haladtak, akik­nek ideológiája ateizmussal öt­vöződött. Érthető tehát, hogy negyven •évvel ezelőtt kikerülhetetlen teo­lógiai kérdéssé lett: vezet-e út az egyház számára az új társadal­mi rendben, s ha vezet, akkor melyik az az út, és hogyan kell járnunk rajta? Példa nem volt előttünk. Evangéliumi egyház először került ilyen helyzetbe. Magunknak kellett feleletet ta­lálnunk. Akkoriban két teoló­giai irányzat volt hangadó egy­házunkban. A Lutherre hivat­kozó „orthodoxia” és a lelki ébredés által táplált egyházias „pietizmus”. Noha sok kérdés­ben ellentétes teológiai nézete­ket vallottak, abban mindkettő egyetértett, hogy az egyház Krisztusból él, a teológiának Krisztuson kell tájékozódnia, s ha Krisztust feladja, nem egy­ház és nem teológia többé. De Krisztusra hivatkozva a különféle egyházi csoportosu­lások más és más következte­tésre jutottak a követendő út kérdésében. Voltak, akik ezen az alapon igyekeztek az egyház népét szembefordítani a társa­dalmi változásokkal, vagy azoktól elfordítani és az egyház belső, lelki életének építésére összpontosítani a figyelmet. Mások viszont az ószövetségi próféták szavára, vagy Luther­nek Isten kétféle kormányzásá­ról szóló tanítására hivatkozva buzdítottak egy igazságosabb társadalmi rend építésében va­ló részvételre. Ezért a felelősen gondolko­dó teológusokban egyre sürge­tőbb igény támadt egy Krisz­tusban gyökerező, meggyőző és az új helyzetben is útbaigazí­tást adó teológiai gondolko­dásmódra. Ezt találtuk meg a 60-as években, amikor már nem zavarhatták meg a tisztán látást hamis politikai remé­nyek, és az új szövetségi politi­ka alapján a politikai vezetés is világnézeti különbség nélkül mindenkit népünk szolgálatá­ba szólított, az ún. „diakóniai teológiában”, amely abból in­dul ki, hogy Krisztus, bár Isten mindenek Urává tette őt, a szolga helyét vállalva szolgál nekünk életével és halálával. Tehát nem igényelte, hogy a társadalom „asztalfőjére” ül­tessék (Lk 22, 27). Használni akart, nem tündökölni. S mi sem tehetünk mást, ha az ő követői akarunk lenni, mint a nekünk kijutó helyen szolgálni embertársainknak az ige igaz­ságával és cselekvő szeretettel. A teológiának pedig ebben a szellemben kell útbaigazítást adnia az egyház ismeretlen te­repen járó népének. Cserháti Sándor tartás, érdeklődés jellemző? Me­lyek azok a kérdések, amelyek leg­jobban érdeklik őket? Erre a kérdésre sokrétű lehet a válasz. Egyrészt a mai teológusok­ra az elmélyült lelki-kegyességi élet és gyakorlat a jellemző, másrészt az, hogy igen sokan művelik az egyházzene különböző fajtáit, de élénk a kulturális érdeklődésük is. Az elmúlt esztendőkben többször is felvetődött a teológiai hallgató­nők elhelyezésének gondja. Várha­tó-e továbblépés a teológus lányok elhelyezését illetően? Amikor alig több, mint tíz évvel ezelőtt birtokunkba vettük az aka­démia új épületét, akkor azt gon­doltuk, hogy a 35 férőhely és a Karácsony Sándor utcai lakrész elég lesz az összes hallgató elhelye­zésére. Most azonban már 45-en voltunk, és ez elsősorban a lány­hallgatók kollégiumi elhelyezésé­ben jelentett és jelent gondot. Az egyházi vezetőséggel egyetértésben ezért keresni kezdtük a Lőcsei úti épületünk továbbépítésének lehe­tőségét, ahol a lányhallgatók ré­szére tudnánk egy különálló részt felépíteni. Ehhez a tervünkhöz a hatósági elvi engedélyt már meg­kaptuk és most ránk vár a folyta­tás. Az építkezéshez az anyagi fe­dezetet nagyrészt külföldi testvére­ink segítségét szeretnénk kérni, de bízunk gyülekezeteink támogatá­sában és szeretetében. A Teológiai Akadémia tevékeny­ségéhez hozzátartozik a levelező tanfolyam is. Milyenek az eddigi tapasztalatok ezen a téren? Az első levelező tanfolyam hall­gatóinak többsége gyülekezeti munkatársi szolgálatban áll és jól ellátja azokat a feladatokat, ame­lyeket gyülekezeteik igényelnek tő­lük. Szolgálatuk hiányt pótol egy­házunkban, mert sokféle módon egészítik ki a lelkészi szolgálatot. A második tanfolyam hallgatói eb­ben az évben fejezik be tanulmá­nyaikat és ezzel megint kb. 25 új munkatársat bocsáthatunk ki gyü­lekezeti szolgálatra. 1986 őszén új tanfolyamot indítunk és ezt azért említem meg, mert már most szeret­ném erre felhívni azoknak a figyel­mét, akik ezt a szolgálatot vállalni tudják. Hangsúlyozom, nagyon szükség van az ún. laikusok rend­szeres gyülekezeti tevékenységére, mert csak általuk egészül ki egyhá­zunk szerteágazó szolgálata. Külö­nösen is a nagy szórványterületek­ről várunk és hívunk jelentkezőket. A szeptember 17-én induló tanév hallgatóinak létszáma miként fog alakulni az előzetes jelentkezések szerint? A Felvételi Bizottság ülését csak ezen interjú után tartjuk meg, így most csak azt mondhatom, hogy várhatóan többen leszünk, mint az elmúlt esztendőben és növekedni fog a fiúk arányszáma.------------------------------------------------------------------- \ Áp rily Lajos Vándor A nyugtalan patak lelkét szeretted, *; -t -i-~ , ..I /tf-L.rt Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál, de mindig új szépség után futottál. Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél s megállná! egy tónál: Genezáretnél? (Megjelent a költő MEGNŐTT A CSEND című kötetében, 1972-ben.) V____________________________________J PA RASZTBIBLIA Egyedülálló. Nemcsak az év könyvei közül emelkedik ki. Több, másutt is megjelent rész­kiadvány után nálunk, Magyar- országon jelent meg először. A Parasztbiblia a Szent Bib­lia néphagyománybeli tükröző­dése. Az Ó- és Újtestámentum anyagát foglalja magába úgy, ahogyan a nép emlékezete őriz­te meg, ahogyan a parasztság képzelőereje, szemlélet- és gon­dolkodásmódja évszázadokon át alakította. Bibliai jellegű mí­toszokat, mondákat, legendá­kat és példázatokat formált a parasztság alkotó ereje évszá­zados érleléssel. Több mint kétszáz ószövet­ségi és háromszáz újszövetségi vonatkozású szöveghagyo­mány található könyvünkben. Vannak fejezetek (pl. Ki a leve­gő égbe, ki a fődbe, Amikor Krisztus Urunk és Szent Péter teremtett), amelyekben szem­betűnően jelentkezik a külön­böző teremtés-mítoszok, ere­det-mondák hatása, más ré­szekben (pl. József és testvérei, Jézus születése) mesei és legen­da-elemek szövődnek kisebb- nagyobb mértékben a szöveg­be, másutt (A próféták, Kelj fel és járj!, Innen indult el az egy­ház) erősebb mérvű a bibliai szöveghez ragaszkodás, van, ahol teljes mérvű a megegyezés (Miatyánk Isten). Kezdettől kíséri útján az Ó- és Újszövetséget ez a szakrális eredetű szöveghagyomány. Né­pünk sok száz éves Biblia-élmé­nyéről vall hűségesen. A kö­zépkor kódexeiben és főként a XIX. sz. második felének nép­költési gyűjtéseiben már felsej­lik olyan vallásos epikus kincs, amely a Parasztbiblia meglété­re utal. A két neves néprajzku­tató, Lammel Annamária és Nagy Ilona tizenötéves gyűjtő­munkája révén napvilágra ke­rült a Parasztbiblia. Túlnyo­mórészt a saját gyűjtésükre tá­maszkodtak a szerzők, abból válogattak, de felhasználtak - a teljességre törekedve - más gyűjtött anyagot is, elsősorban Kálmány Lajos és Bálint Sán­dor munkáit, kéziratos anya­gát. A könyv varázsát a vallásos hagyományanyagon túl az ősi paraszti szemléletmód, a jelleg­zetes gondolatritmus, a képsze­rű stílus, az enyhén archaizáló, ízes népnyelv adja. Vajda Aurél Túlélniakarás vagy jövőkészítés?! „Benyújtja a világ hozzám kezét, s én lázas pulzusán tartom kezem” - írja Áprily Lajos egyik versében. A verssorok alapgondolata a lázas, beteg világ, amelynek ténye lassan tudatosul már mindenkiben. Az emberiség katasztrófa felé rohan - állapítja meg Aurelio Peccei pro­fesszor az elmúlt évben magyarul is megjelent'lrönyVSben/ Törjed a nyugtaIan&y5j^,£.J^lelem^ajniatt, mert korunkban szembe kell néz­nünk az élet megszűnésének lehető­ségével is. „Fordulóponton az em­beriség” - mondja ki az egyik legis­mertebb ún. világmodell címe, s a jelentésben a szerzők kimondják súlyos következtetésüket: „A lehe­tőség, mely az emberiség rendelke­zésére áll egy hatalmas katasztrófa elkerülésére, mind kevesebb lesz; a késedelem a még megmaradt dön­téseknél szó szerint halálos követ­kezményekkel járhat.” A „beteg világ” tüneteiről szám­talan információ ér el nap mint nap minket. Percenként 40 hektár­ral kevesebb erdő van a Földön, sok országban máris évi sokmillió tonna a becsült oxigénhiány. Az óceánokba évi 1 millió tonna olaj ömlik, tönkretéve a vizek életkö­zösségét. Pusztulnak az állatfajok, napi egy állatfajjal vagyunk szegé­nyebbek, de az emelkedő pusztulá­si ütem miatt a század végére ez napi száz faj lehet. Szennyezett a levegő, amit beszívunk, a víz, amit megiszunk. A hulladék mérgezi környezetünket. Ki ne hallott vol­na zajártalomról, urbanizációs ár­talmakról? Közel 800 millió em­bernek nincs módjában naponta egyszer jóllaknia, minden ‘másod­percre esik egy éhhalál. Kritikus betegséggócok az írástudatlanság, a terrorizmus, a maffia, a fejlett és fejlődő országok közötti jóléti sza­kadék. És akkor még nem szóltunk világunk legismertebb fenyegetett­ségéről. Állandósult veszélyben élünk, az atomfegyverek árnyéká­nak félelmében. A veszély már ré­gen nem kötődik háború kirobba­násához, a felhalmozott fegyverek önmagukban is kockázatot jelen­tepek. Ha aggasztó már a jelenünk is, milyen lesz a jövőnk? Tendenciái­ban ma olyan történik az emberi­séggel, ami Isten teremtő szándé­kával is’ellentétes. A teremtéstör­téneten végigvonul az örvendezés: „És látta Isten, hogy ez jó”. Isten teremtő szándékáról úgy vall, mint aki a Földet szeretettel teremtette, lakhatónak alkotta, benne otthont teremtve fáknak, állatoknak és az embernek. Életünk, de környeze­tünk is Isten ajándéka, amit sem tönkretenni, sem kizsarolni nincs jogunk. Nemcsak önmagunkért, hanem utódainkért is felelősek va­gyunk, akiknek az általunk terem­tett környezeti feltételek között kell életüket leélniük. A következő nemzedékekre örökül egy lakható Földet kell hagynunk, amelyik számukra is Isten teremtési szán­déka szerinti világ marad. Ha vala­mit teszünk érte, nem teszünk mást, mint hogy őrizzük tovább Isten teremtő szándéka szerint a gondjainkra bízott világot. Korunk sürgetően veti fel vilá­gunk sok betegség-gócát, de az igazi bajok az emberben magában keresendők. Egy, a jövőkutatással foglalkozó tanulmány szerint az önzés, az önző célok élezik ki a külső korlátokat, mint a természeti erőforrások kimerítését, környeze­tünk szennyezését, az élelmiszer- válságot, a háborút. S mi itt tu­dunk igazán segíteni. Az önzés el­leni küzdelemmel, a szeretet hirde­tésével és megélésével. „A tudás a szeretet iránytűje nélkül méreg és gyilok” I vallja könyvében egy biológus is. A szeretet iránytűjét Krisztus egyedülálló módon adta kezünkbe. Ä világ nagy gondjai­ban is segít, ha ezt hatékonnyá tudjuk tenni. Zászkaliczky Péter I A pusztamiskei gyülekezet temploma. (Veszprém megye, Ajka) A gyüleke­zetben hosszú évek óta Kerék János és családja végzi hűséggel a gondnoki szolgálatot.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents