Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-08-11 / 32. szám

Evangélikus Elet 1985. augusztus n. j » a » » GYERMEKEKNEK „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket... ” A VASÁRNAP IGÉJE A Rábaköz néhány gyülekezeté­ből köszöntjük a Kedves Olvasót. Gyermekbibliaköreink életének eseményeiből villantuhk fel néhá­nyat. A szeptemberi iskolakezdés után a gyermekórákat is beindít­juk. Minden diák életében ese­mény a tanévnyitó, amely nyárbú­csúztató is és az iskolaév ünnepé­lyes köszöntése. Az is éppen ilyen nagy dolog, hogy Isten dolgairól is minden évben többet tudhatunk meg. Ezért az elsó bibliaórát szere- tetvendégséggel ünnepeljük meg. Sokat énekelünk ilyenkor, Jézus életéről szóló diákat vetítünk, az előző évben tanult történetekből vetélkedőt rendezünk, és nagyon örülünk egymásnak, hiszen ki erre, ki arra nyaralt. Végre sok élmény­nyel gazdagon Isten szeretete ösz- szegyűjtött bennünket. Más esetben pedig a napi esemé­nyekbe ültetjük a tanultakat. Könnyen meg lehet ugyan tanulni a 4. parancsolatot, de ennek a pa­rancsolatnak akkor is a szivünk­ben kell lenni, amikor feleselünk a szüléinkkel, vagy éppen duzzo­gunk. Segítséget kérnek, mi meg elengedjük a fülünk mellett, noha Isten akaratát kifogástalanul is­merjük. Már ádventben nagyon mozgal­masakká válnak a találkozásaink. Mindenki verset, éneket, szerepet tanul, mert karácsony estéjén mi ríem tömjénnel és mirhával, hanem a műsorunkkal köszöntjük az Isten Fiát. A konfirmáció nem csak a kon­firmandusok ügye. A többi biblia­köri csoport éneket tanul, hogy ez­zel köszőntse az oltár elé álló fiúkat és lányokat. A malomsoki gyermekbibliakör tagjai Szorgalmas munka következik a heti hibliaórékon. Minden gyüleke­zetünkben más napon jönnek a gyerekek. Két éven át folyamato­san ószövetségi történeteket tanu­lunk. A másik két évben Jézus éle­tének eseményeivel foglalkozunk. Minden történetről rajzokat készí­tünk, melyek kint vannak a ter­münk falán. Az ötödikesek már a keresztyén gyülekezetek alakulásával, életé­vel, és az egyháztörténet kiemel­kedő eseményeivel ismerkednek. A konfirmandus csoport nemcsak a Káté anyagát tanulja meg, hanem mélyebb összefüggéseket keresünk múlttal és jelennel. Az úrvacsora igéjénél gondolat­ban visszamegyünk az Egyiptom­ból való szabadulás éjszakájáig. Amikor felmelegszik az idő már , nem bír juk ki a terembén. Fák alatt, ! virágok között énekeljük, hogy „a ‘ mennyei Atya szereti a falut és a házakat, a várost és az utcákat, de legjobban az embereket szereti." Az iskolaév utolsó gyermekórája mindig jóval hosszabb mint a töb­bi. Sokkal többet játszunk, éneke­lünk, vetítünk. A szalonnasütéshez visszahívjuk a konfirmáltakat is, akik már az ifjúsági csoporthoz tartoznak. Sóvárogva várjuk a nagy nyári vakációt, de az utolsó alkalommal derül ki, hogy nem is olyan könnyű elválni egymástól. Azért nem köny- nyű, mert Isten szeretete tartott együtt bennünket és az Ö szeretete nagyon erős. Bálintné Varsányi Vilma Rm 4,2-8 A HIT SZÁMÍT... Amikor az igével foglalkozva mélyedünk el Isten munkájá­nak elemzésében, tegyük ezt a mai vasárnapon Jeruzsálem pusztulására emlékezve. Jézus megsiratta a várost, mert nem ismerte fel a meglátogatás idejét. Már akkor látta, hogy kő kövön nem marad. Kortársai az elgondolkodás és megtérés helyett Jézus elpusztítására törekedtek (Lk 19,41-48) és büsz­kén építettek arra, hogy ők Ábrahám utódai. Jézus figyelmez­tető szava azonban Kr.u. 70-ben utolérte őket. Jeruzsálem elpusztulásának tényén okulva tartsuk fontosnak azt, hogy jól értékeljük helyzetünket és helyünket, helyesen végezzük el szolgálatunkat! Igyekezzünk, hogy Isten szándékaival ismer­kedjünk meg minél alaposabban! Az apostoli ige ebben segít eligazodni ma elsősorban. Isten hogyan értékel bennünket? Vannak-e szempontjai ebben az értékelésben? Ki igaz ember őelötte? Hogyan állhatunk elébe? Csak Isten kegyelmében bizakodva tehetjük ezt. Amikor Ábrahám hitét Isten igazságul számította be, megvizsgálta Ábrahám szívét! S ott találta azt az összekötő szálat, ami úgy kötötte össze Ábrahámot Istennel, amint gyermeket az édes­apjával. Isten ezt tartotta fontosnak az életben, hiszen minden más - az engedelmesség, a hűség - ebből a bizalomból követ­kezett a magatartásában. Tehát azt a gyermeki ragaszkodást találta a szívében Isten, ami feltétlen bizalmat fejezte ki. Az apostoli igehirdetés is ezt tartja nélkülözhetetlennek az éle­tünkben. Mi is csak Isten kegyelmében bizakodhatunk. Isten ugyanis a kegyelmét nem emberi teljesítményünktől tette füg­gővé. Azért kegyelem, mert tőlünk és érdemeinktől független! Isten azért cselekszik így - s ez éppen Jézus szolgálatában vált világossá és érthetővé előttünk is -, mert nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen! Amikor az ige hangzik közöttünk, részesülünk a szent­ségekben, valójában Jézus jár közöttünk, keres bennünket, hogy nála megmaradjunk és végezzük az Isten családjában a ránk háruló és váró szolgálatokat. Isten kegyelmének megtapasztalása a bűnbocsánatban vá­lik megélt alkalommá. Azok a zsoltáridézetek, amelyeket Pál apostol igénkben idézett, ezt húzzák alá: a bűnbocsánatot nyert ember olyan nagy ajándékot kapott, ami boldoggá tudja tenni! Nem emberi teljesítmény ez. Ez kegyelem! Az Isten iránti őszinte bizalom segít el bennünket a kegye­lem megélésére. Az úrvacsorára készüléskor az első gyónó kérdésre adott „vallom” válaszon nagyon sok múlik az élet­műnkön. Igazában itt nyílik meg a szív. Itt gondolhatja át az értelem: Isten kegyelme az, amiben egyedül bizakodhatom, mert „nékünk nincs semmi érdemünk, csak kegyelmedből élünk” (402. ének) Ki az igaz ember tehát? Az, akit Isten annak tart! Akinek nem tulajdonít bűnt. Akinek megbocsátott! - Itt válik aján­dékká az igaz emberség, amikor Isten szeretetét éljük át a megbocsátásban. Azt, hogy az Isten kegyelmes, csak az tudja, érzi és éli, aki bűnbocsánatot kapott. A boldog ember boldog­ságának forrása a kegyelmes Isten arcának ismerése. Ez a kegyelem formál, nevel, alakít, igazít bennünket Isten­nek tetsző életű emberekké. Hívőkké. S itt a hit csak tevékeny­ség lehet: odafordulás bizalommal Istenhez, megbízható társ­ként odaállni az embertárs mellé. Ez p boldog ember aktivi­tásai Detre János IMÁDKOZZUNK Hálát adunk neked Istenünk, hogy az ige hallgatásakor kegyelmed közelségét érezhetjük meg. Kérünk tarts meg bennünket Jézus által a hitben, hogy gyermekeidként szolgálhassuk nagy neved dicsőségét. ­Amen. Egy ösztöndíjas postájából Diákok a Martin Luther Bund épülete előtt Erlangen, 1985. jan. 31. Kedves Barátom, fent jártam északon egy gyülekezeti vendégszolgálaton és a Martin Lut­her Bund egy teológiai tanácskozá­sán, Bad Segebergben. Szombaton érkeztem Hamburgba, a hatalmas kikötő még télen is lenyűgöző. Este egy szép, hagyományőrző esküvőn vettem részt. A vasárnapi igehirde­tés előtt bizony nagyon vert a szí- - vem: igaz, hogy az erlangeni teoló­gus otthonban többször is tartottam már áhítatot, de első templomi né­met prédikációm mégis ísak ez volt. Utaltam benne egy Cranach-képre -s az istentisztelet után nem sokkal megjelenik egy néni, hogy megaján­dékozzon a kép reprodukciójával. A legtöbb gyülekezetben az a jó szokás él, hogy istentisztelet után, csésze kávé mellett még együtt ma­radnak a hívek. Ezúttal engem fag­gattak egyházunkról, hazánkról, a nyári világgyűlésröl, az ifjúságról. Az említett teológiai konferencia a „Luther és a korszellem" témával foglalkozott, jó elméleti alapvetés­sel, de igen gyakorlatiasan. A szín­vonalas előadásokat és a tartalmas megbeszéléseket igazi testvéri lég­kör keretezte - bár minden egyházi gyűlésre ez lenne jellemző! Február 15. Ablakomon túl szikrázik a hó! Hu­nyorognom kell, " hogy az üveget szinte karcoló fákat élesen lássam. Az ágak recsegnek vastag terhük alatt, autók és háztetők fehér kucs­mát viselnek. „A város állig gom­bolt házai beljebb húzódnak az út mellől, bokrok és fák önző várako­zásban engedik el egymás kezét”, olvastam nemrég valahol. De idöjá- rásjelentés helyett hadd adjak ismét tanulmányi körképet. Az előadások változatlanul tartalmasak, bár nem kötelező látogatásuk, mégis ott van szinte mindenki. Amikor a hallga­tók az asztalon történő kopogással vagy éppen nyíltszínű tapssal feje­zik ki elismerésüket, az általában nem csupán formaság. Egyházi új­ságíró szemináriumunk keretein be­lül mi szerkesztjük a több százezer példányban megjelenő bajor egyhá­zi hetilap egyik számát. Engem egy igetanulmány megírásával bízott meg csoportunk, ami szép és meg­tisztelő feladat, még ha a Jézus pél­dázataival foglalkozó tanulmányai­mat némileg megakasztja is. A kö­zeljövőben Ingolstadtba utazunk, hogy az ottani hatal­mas nyomdában egé­szen közelről lássuk a mi számunk technikai munkálatait, majd Münchenben a szer­kesztőség vendégei le­szünk egy megbeszé­lésre. Ui.: Éjfélkor, ha rossz minőségben is, de be tudom fogni a híreket a Kossuthon. Minden hazai hír jól­esik. Viliingen, február 24. Ezt a lapot a Fekete­erdő e szép kisvárosá­ból írom, ahová ven­dégszolgálatra hívtak. Az unióit - református és evangélikus hagyo­mányok ötvözete gyülekezet életét érdekes itt megis­merni. Igehirdetésemben már vol­tam olyan „bátor”, hogy többször elszakadtam a leirt szövegtől, és vi­szonylag szabadon beszéltem. A Dunába, amely itt ered, bedob­tam egy palackpostát: ha Pesten van dolgod, halászd ki, Neked szól... Erlangen, 1985. március 11. Közeledik a szemeszter vége és ez­zel a hazautazás. Bennem persze ellentétes érzések párbajoznak. Először is: hiányzik Magyaror­szág. A Duna, a Lánchíd, a koszos talponálló a sarkon, az aluljáróban hóvirágot áruló lány, hiányzik a jégolvadás a Balatonon, p tenisz­labda puffanása, a jó öreg Tra­bant, nagyon hiányzik a Kötcsére vezető út és a kis templom a domb­tetőn, hiányoznak a gyűrött arcú, de ragyogó fehér inget viselő férfi­ak és a drága, fejkendős nénik, akik a sürgető harangszót hallva szaporázni próbálják lépteiket. Igen, hiányzik a siófoki szószék, alatta a figyelő szemekkel vagy ép­pen zajongó gyerekekkel. Ugyan­akkor nem lesz könnyű itthagyhi Erlangent, ragyogó tanulmányi le­hetőségeivel, az új barátokkal. Bi­zonyára vannak szemmel látható eredményei ennek az útnak: folyé­konyabb német tudás, sok-sok elolvasott és kijegyzetelt könyv, egyetemi bizonyítvány. De még több a kézzel nem fogható. Barát­ságok. Meghitt beszélgetések. Hajnali közös imádságok. A nyu­godt, elmélyült mutika öröme. Csak legyen erőm otthon mindan­nak megvalósítására, amit itt el­terveztem. Csak tudjak mindig őszinte maradni, ahogy itt próbál­tam szólni szószékről vagy baráti társaságban bármikor. Nem hátsó gondolatokkal, sunyi taktikával, félelemtől sarokba szorítva vagy törtető lihegéssel. Lassan öt hónapja, hogy megér­keztem. Ahogy leszálltam a vonat­ról, görcsösen szorítottam kofferom fogantyúját, s kémlelve néztem: ki vár rám, mi vár rám. A görcs persze rögtön oldódott, amint az egyetem és a gyülekezetek közösségébe be­kerültem. De most újra csomago­lok, és az immár jó néhány könyvvel megnehezült koffer fogantyúját is­mét meg kell markolnom. De most már nem fogom görcsösen szorítani. Fabiny Tamás Mi történhetett? Az irodalomnak kezdettől ked­velt műfaja az intelemirodalom. Megtalálható az ókori egyiptomi, mezopotámiai, görög irodalom­ban éppenúgy, mint a középkor vagy az újkor irodalmában. Az in­telmek a helyes magatartás, az er­kölcsi normákhoz igazodó életfel­fogás művészi foglalatai. Különös­képp értékesek az ifjúság jellemét formáló intelmek. A magyar irodalomban kiemel­kednek Szent Istvánnak a fiához, Imre herceghez írt „Intelmek”, Kölcsey Ferencnek az unokaöcs- cséhez írt erkölcsi végrendelete, a Parainesis (Intelmek) és Széchenyi Istvánnak a fiához intézett intel­mei. Széchenyi a döblingi gyógyin­tézetben tölti napjait. Fiának a férfivá serdülés éveiben „élő atyára” lenne szüksége, ő azon­ban kényszerűen távol él család­jától. Szereti, becsüli'fiát, és úgy érzi, a „kiforrás” éveiben külö­nös felelősséggel tartozik fia fej­lődéséért, még ilyen körülmé­nyek között is. „Annyi nemes anyag van Benned - írja -, hogy azt felszínre hozni és az emberi­ség javára gyarapítani, leírhatat­lhn gyönyörűség lett volna ne­kem.” Felelősségtudatból fakadó cse­lekvésvágya csodálatra méltó. „Sokszor és hosszan” tanácskozik a feleségével fiáról. Arra kéri fiát, vitassanak meg mindent, folytas­sanak mindenről eszmecserét. Igyekszik meggyőzni fiát a feladat- végzéshez szükséges felkészülés és gyakorlás fontosságáról, amelyet önvizsgálatnak és önismeretnek kell megelőznie. „Vess számot ön­magaddal! Parancsolj önmagad­nak! Tűzz célt magad elé, és tarts a cél felé, amilyen egyenesen csak tudsz!” - tanácsolja fiának. „Lé­lekgyógyító és erkölcsgyakorló in­tézeteket” hiányol, amelyekben gyakorolni lehetne a kötelességtel­jesítést, a helyes cselekvést. - Ta­nulságosak számunkra ezek a feje­zetek, amelyekben pedagógiai és pszichológiai megfigyeléseiről, is­mereteiről és ezek alkalmazásairól ír. A nevelés kérdéseire keres vá­laszt a könyvnapra megjelent írás. Azt hiszem, nem megy Isten ke­gyelme nélkül - foglalja össze Szé­chenyi tapasztalatainak tanulsá­gát. _ Vajda Aurél Az osztály együtt. Nem hiányzik senki. A megszokott arcok, a szo­kott helyen. Nem is kell névsort olvasni, látni, hogy itt van mindenki. Szokottan zajlik a hittanóra. Nincs feszültség. A téma: a 10 pa­rancsolat. Az első, a második, a harmadik .......majd a kilencedik, s végül a tizedik. Az emlékezés megkönnyitésére mindig elmondjuk^ együtt is, az egész osztály, majd néhányan kü- lön-külön. így érkezik el az a pilla­nat, amikor mindenki tudja. Szám szerint is. Szinte, számháború­zunk. Ötödik - ne ölj! Első - ne legyen más istened! Kilencedik - ne kívánd felebarátod házát! A tanítás következő lépcsője - érted is? Mert ez kettő: tudni és érteni. Tudom a képletet, csak nem jövök rá, hogy és mikor kell alkal­mazni. Fújom a szabályt, de nem jövök rá az alkalmazás helyére. A 10 parancsolat sem ilyen kép­let, mert valós emberekről kell tud­nom, akiknél alkalmaznom kell. Róluk sem elég csak tudni, sem szülőkről, sem gyermekekről. Ért­jük is őket?- Negyedik parancsolat - !?! kérdem. A szőke, kékszemű, nyílt tekin­tetű, az örökké mozgó Gyuszitól nem jön felelet. Könnyed mozdu­lattal lépek a következő névre az­zal a közbevetéssel;- Máskor figyelj , s ne ábrándozz! Később visszatérek hozzá.- Hetedik parancsolat! Ne lopj! „Rendben van” - gondolom ­használt a figyelmeztetés. Következő órán ugyanaz a kép, a rend és a hangulat. Az óra célja - elmélyítés. Mégis a megszeretett számháborúzás a bevezetés.-Na Gyuszi, hogy hangzik a negyedik parancsolat? A felelet hallgatás, lehajtott fő, s majdnem könnyek. Még az óra elején vagyunk. Reggel van. Se fá­radtság, se meleg. Minden kom­mentár nélkül leültetem, mintha mi sem történt volna, s folytatjuk az órát. „Mi történhetett ezzel a gyerek­kel” - morfondírozok magamban. Óra végén újra visszatérünk a számokhoz.- Harmadik parancsolat Gyu­szi? Ő felszabadultan - Szenteld meg az ünnepnapot! Óra végén indulunk haza. A tár­saság kettéválik az iskola kapuja előtt. Egy csokor gyerekkel han­goskodunk hazafelé.- Gyuszi, merre mégy?- A mamához!- Akkor most te kísérsz engem haza. Útközben elmaradnak a már hazaérők. Magunkra maradunk. Csendben lépkedünk egymás mel­lett. Kavicsokat passzolgatunk egymásnak. Közben legurul egy kavics a járda nyújtotta pályáról az úttestre. Utána lépnék, de meg­állít Gyuszi hangja;-Tisztelendő Bácsi! Tőlem ne tessék többet kérdezni a negyedik parancsolatot! Most én nem tudok felelni, de kérdezni sem. Magamban tépelő- dök - de mi történhetett? Azóta tudom.- Elváltak a szülők! Gyuszi így érezte a negyedik pa­rancsolat súlyát. „Gyuszikám, ha felnősz, vajon hogy érted majd ezek után a negye­dik parancsolatot? Káposzta Lajos INTELMEK Széchenyi István intelmei Béla fiához Lipták Gábor „Egy kert jár vissza éber álmaimban: virág, zöldarany fiú, lugas, az út sárgán a szőlős verandára fut, fölötte kék, kék ég, felhőtlen, nyiltan." (Keresztúry Dezső) Hetvenhárom éves Korában elhunyt Lipták Gábor író, kultúrtörténész. Bala- tonfüreden, a Bajcsy-Zsilinszky úti te­metőben, a város által adományozott díszsírhelyre temették el az evangélikus egyház szertartása szerint. Eltes Gyula kővágóőrsi evangélikus lelkész szolgá­latával, a Városi Vegyeskórus Peleczky Erzsébet karnagy vezetésével énekelt. Az elhunyt gazdag életművéről a bala­tonfüredi Hazafias Népfront titkára emlékezett. A Magyar írók Szövetsége saját halottjának tekintette. Az „utolsó magyar lirodalmi sza­lon" - ahogy Illyés Gyula nevezte Lip­ták Gáborék vendégszerető irodalom- történeti, művészeti értékekkel, népraj­zi tárgyakkal zsúfolt, mérhetetlen sze- retetet, megértést sugárzó otthonát. Némcsak azok keresték jel, akiknek valami köze volt a Balaton-vidékhez, melynek - sőt az egész Dunántúlnak - ismerője, krónikása, történetének kutatója volt, hazai és külföldi művé­szek találtak baráti fogadtatásra. megnyugvást, pihenést adó ott­honra több évtizede, öreg házá­ban. Szabó Lőrinc, Németh László, Passuth László, Pilinszky János, Weöres Sándorék, Tamási Áron, Robert Graves, Egry József - hogy csak néhányat említsek - írásai, rajzai emlékeznek a feledhetetlen látogatásra. Halála előtt néhány héttel még beléptem a nyitott kapun. A ház virágos verandáján ült és dolgo­zott, újabb művének lapjait ren­dezte. Ennek a barátságos, vendégsze­rető, szellemi táplálékot is nyújtó otthonnak nyitott kapuján sokan léptek be jó szót, biztatást, szerete- tet várva, emberséget keresve. A ház gazdái tárt szívvel, tárt karral fogadták a belépőket, akik Keresz- tury Dezső idézett soraival gondol­nak vissza a Petőfi Sándor utcai kedves otthonra. Sebeiken Pálma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents