Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-14 / 28. szám
Evangélikus Elet 1985. július u. J3 £Q * -$GYERMEKEKNEK Jézus küldő szava, a missziói parancs, bennünket gyerekeket is átölel. Nékünk is szól az örömüzenet Jézus nagyon szeret. Még „módszertani" utasításnak is fel lehet fogni Jézus szavát, amikor olvassuk Máté evangéliuma végén: „Tanítva ókét, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek" (Mt 28, 20). Egyházunk ezért tanít, főleg bennünket gyerekeket, mert mi a tanulás során ismerjük meg a világot, benne az embereket, de Istent is. A Budapest-kelenföldi gyülekezetünkben az egész iskolai esztendőn keresztül szorgalmasan tanulunk. A nagy távolság és autóforgalom miatt nem lehet a kisebb gyerekeket egyedül elengedni a templomba, ezért vasárnaponként az istentiszteletekre szüléinkkel együtt jövünk. Az istentisztelet a felnőtteknek szól, sokszor érthetetlen lenne a számunkra, ezért gyűlünk össze az istentisztelettel párhuzamosan a gyülekezeti teremben, ahol 3 korcsoportban tanulunk. Szeretünk idejárni, mert sokat rajzolunk, képeket nézünk, fla- nellképekkel bibliai jeleneteket rakunk ki, sőt sokszor a bibliai eseményeket megjelenítjük, eljátsz- szuk. Szüléink többször kérdezik, hogy mit tanultunk, néha megcsóválják fejüket, amikor beszámolunk az egyes játékunkról. De amikor elmondjuk, hogy mi magunk találtuk ki ezeket a jeleneteket és hogy mennyiszer tudjuk egymást kijavítani, ha nem értettük meg jól a bibliai történetet, akkor ók is megértik, hogy jó nekünk így tanulni. A Zákeus történetében legtöbben a fáramászást jelenítik meg, de annál fpntpsabb, hogy f A "V VASÁRNAP IGÉJE Lk 3, 7-14 MEG VAGYOK KERESZTELVE Ami Luther Márton számára akkora erőforrást jelentett a bűn és kísértések elleni harcában, hogy asztalára írva szeme előtt állt naponta, az ma sokak számára kérdés: Meg vagyok keresztelve? Felnőtt az egyházban - felekezetekre való tekintet nélkül - egy új generáció, akinek a keresztségről való ismerete, tájékozottsága több mint hézagos. Azok esetében, akik ma megkereszteltetik gyermekeiket, az esetek többségében nagyobb úr a szokás mint a tudatosság és a keresztség szentségét szerző Krisztusba vetett hit. Aki úgy véli, hogy e diagnózis szeretetlen kritika, téved. Mint ahogy az is súlyosan téved, aki az egyházat - féltés ürügye alapján agyonhallgatja ezt a kérdést. Az anyaszentegyhaz megkeresztelt tagjainak naponta szembe kell nézni a „Meg vagyok keresztelve” ajándék voltával és elkötelező tényével. Csak így tudjuk komolyan venni, erőforrásnak és mennyei ajándéknak tekinteni a ke- resztséget, s így nyerünk erőt és bátorságot ahhoz, hogy bűnbánattal megvalljuk: súlyos mulasztások terhelik lelkiismeretünket azért, hogy az új nemzedéke az egyház népének alig valamit ismer ebből a csodából. Meg vagyok keresztelve - ez az ajándék szüntelen megtérésre és új életre kötelez. Nem kevesebbről van szó mint arról, hogy Krisztushoz tartozom, az ő halálába és feltámadásába kereszteltettem meg. Naponta meg kell, hogy haljak a bűnnek és fel kell, hogy támadjak arra az eletre, amelyik hozzá hasonló. A megtérés minden esetben több mint bizonyos bűnök és rossz szokásaink felszámolása. A megtérés mindig aktivitás, tett. Elszakadás attól, ami rossz és cselekvése a jónak. Krisztusra találás és a felebarát felfedezése, aki útitársam, vándortársam, gondokkal, bajokkal, bűnökkel vívódó ember, és aki tőlem vár segítséget, éppen rám vár, éppen nekem kell hozzá hajolnom. Meg vagyok keresztelve - ez az ajándék gyümölcstermő életre kötelez. „A minden elkel” hamis elméletét jobb mihamarabb felszámolni. Igaz, hogy nyáridőben a silányabb gyümölcs is hamar gazdára talál - nemegyszer irreális áron, de az a világ, mi pedig istenfiak vagyunk, akik még a középszerűséggel sem lehetünk elégedettek. Ahogy az Isten oltárára csak hibátlan áldozatot volt szabad vinni, mi sem adhatunk bármit, kizárólag a teljeset. Isten nem elégszik meg középszerű keresztyénekkel, neki olyan tanítványok kellenek, akik egész szívvel és mindenki iránt tág ölelésű szeretettel élik meg ke- resztyénségüket. Jánoshoz különböző foglalkozású és hivatá- sú emberek mentek oda azzal a kérdéssel, hogy mit tegyünk, hogy Istennek kedvesek legyünk? János válasza: ne lépd túl a törvényt és az emberség határát. A legtöbb kísértés ma is azon a téren mutatkozik, ahova az embert a munkája és hivatása köti, de itt tud az ember igazán ember is lenni, testvér. Keresztségünk hiteles bizonysága nem az emléklap, nem az anyakönyvi bejegyzés, nem az egyházzal való kapcsolattartás vagy szimpatizalás különböző megnyilvánulási formája, hanem Pál apostol szavaival szólva a „Krisztus felöltö- zése”. Életforma, életstílus, amit nem szokások és hagyomány határoznak meg, hanem az a hit és bizonyosság, hogy neveink fel vannak írva a mennyben. Adjunk hálát, hogy szüléink és keresztszüleink megkereszteltettek minket, és imádkoztak értünk a gyülekezettel, hogy hitre jussunk. Valljuk meg bűnbánattal, hogy elfelejtettük azt, amire kötelez minket a keresztségünk. Könyörögjünk, hogy Isten a Krisztusért adja meg nekünk az új életben járás örömét. Szalay Tamás IMÁDKOZZUNK Uram Jézusom! Nevemen szólítottál. Felém nyújtottad kezed. Tied vagyok. Köszönöm keresztségemet. Köszönöm, hogy törődsz velem. Köszönöm, hogy megbocsátó vagy. Köszönöm, hogy Szentlelkeddel a jóra vezetsz. Köszönöm, hogy nemcsak hívogatsz, de meg is őrzői a gyülekezet közösségében. Hiszem, hogy azt a jót, amit elkezdtél bennem, véghez is viszed. Ámen. A Fasori Öregdiákok Baráti Körének emlékülése A Fasori öregdiákok Baráti Köre 1985. április 26-án ismét találkozót rendezett a fasori díszteremben, hogy megemlékezzen hazánk felszabadulásának és a győzelem napjának negyvenedik évfordulójáról. Ezúttal nemcsak az öregdiákok jelentek meg, hanem a családtagok és a Deák téri testvér- iskola képviselői is, ami a műsoros ünnepély hangulatát még bensőségesebbé tette. A megemlékezés alaphangját Váci Mihály: Szabadság, tégy gazdaggá minket című verse adta meg Bitskey Tibor színművész előadásában. A műsor valamennyi szereplője természetesen vagy fasori öregdiák, vagy családtag volt. A bevezető vers után Petri Gábor dr. a Kör elnöke köszöntötte a közönséget. Ezen alkalommal külön üdvözölte a közelmúltban állami vagy művészeti kitüntetésben részesült öreg diákokat és Dr. Vermes Miklóst, aki ez év április 3-án töltötte be 80. évét és ma is töretlen lendülettel tanít. A műsor bemondó szerepét az egyik legifjabb volt fasori diák, Dr. Murányi László, a Magyar Televízió munkatársa látta el és az egyes szereplőket saját emlékeikre vonatkozóan is kedvesen szóra bírta, ami a múlt egyre színesebb megele- venedését eredményezte. A bevezetés után Bitskey Tibor - aki elárulta, hogy annak idején Peskó tanár úr már felfedezte a hangját és énekesnek szánta őt - József Attila: Március című versét mondta el. Ezután Rátonyi Róbert következett. Szintén megemlékezett egykori tanárairól és diákköri életéről, majd fia zongorakíséretével egy dalt énekelt: Békefi István szövegét Fényes Szabolcs zenésítette meg. A dal a régi Király Színházat idézte. Majd egy prózai részlet következett Kellér Dezső: Bal négyes páholy című műből. Ennek a részletnek az volt az érdekessége, hogy Beöthy László (A Nemzeti, majd a Király Színház igazgatója volt) hitvallását idézte a színházról. Az est ünnepi szónoka Sükösd Mihály író volt. Először szubjektív emlékeit elevenítette fel a béke kezdeti idejéről és diákéveiről. Kifejezte meggyőződését a különböző társadalmi rendszerek békés, egymást segítő együttélésének lehetőségéről, hisz ezt épp a háborús szövetségesek együttműködése bizonyította be. A továbbiakban egyre inkább erőt vett az előadón az egykori iskola és a tanárok iránti hála érzése, mivel valódi demokráciát teremtettek az iskolában és megtanították a fiatalságot az értékek áldozatkész tiszteletére és őrzésére. Beszélt osztálytársai társadalmi eredményeiről, majd az elhunyt tanárokról emlékezett meg a tisztelet és hála hangján. A művészi program Tátray Vilmos és Peskó György fellépésével folytatódott. Tátray Vilmos nemcsak zenész múltjáról emlékezett meg, de az iskola sokirányú képző munkájáról is beszélt, míg Peskó György apjának érdemeit ecsetelte az ő zenei pályára való állításában. Ezután egy Händel szonátából adtak elő részleteket nagy sikerrel. Remport Éva énekművésznő saját életútjáról számolt be és nagy átéléssel adott elő három számot: Hugo Wolf egy dalát, Mozart: Amikor Lujza hűtlen szerelmesének a levelét elégette c. éneket és Verdi Stravello című dalát. Ő mint Remport tanár úr leánya és a Deák téri iskola növendéke szimbolikusan is összekapcsolta a két iskolát. Prózai szám következett, mert Kautzky Ervin színművész, a Gyermekszínház művésze részben a mai gyermeknevelés kérdéseiről nyilatkozott felesége pedagógiai kísérletei alapján, részben mint előadóművész „Élni másokért” címmel Váci Mihály esszéiből ösz- szeállított hangos meditációt adott elő nagy szuggesztivitással, majd Simon Lajos: Csak úgy a szívemmel című versét. Mádi Szabó Katalin énekművésznő-ismét a Deák téri iskola üzenetét jelezte. Remport tanár úrról emlékezett, kiemelve emberségét, a latin órák csodálatos humanista hangulatát és saját életének Fasorral való kapcsolatait elevenítette fel. Nagy sikerrel adta elő Johanna áriáját Csajkovszkij: Az or- leansi szűz című operából. A műsor befejező száma a Liszt Ferenc Kamarakórus fellépése volt Párkai István karnagy vezetésével. Az egész közönséget elbűvölték szép hangjukkal és kulturált előadásukkal. Négy kórusművet adtak elő: Kodály Horatii carmen, Farkas Ferenc: Egy francia trubadúr dallam, Sermisy: Miért kínzol így című sanzon és Crecquillon: Egy vidám pásztorfiú című sanzon hangzott el. Párkai karnagy úr szintén közvetlen szavakkal emlékezett meg az iskola egykori zenei életéről, amely az ő életútjára is nagy befolyással volt. A műsor szereplői fellépésükkel igazolták az iskola iránti ragaszkodásukat és ennek emlékére Petri Gábor dr. a Kör elnöke egy-egy herendi porcelán emléktárgyat adott át nekik. A Fasori öregdiákok Baráti Körének ez a műsoros megemlékezése nemcsak a nevezetes évforduló emlékének áldozott, hanem azt is demonstrálta, hogy ez az iskola milyen széles körű és egyúttal milyen mély hatást gyakorolt a magyar kulturális életre, de azt is, hogy a művészet számos kiemelkedő művelője mindig hálával és meghatottsággal fordul emléke felé. Gyapay Gábor IFJÚSÁGI VEZETŐK ÖKUMENIKUS KONFERENCIÁJA, 1985. MI LESZ VELED BIBLIA? Évenként rendezik meg a Berlintől 60 kilométerre fekvő Hirsch- luch-ban (NDK), az egyházi ifjúsági centrumban az európai ifjúsági vezetők egyhetes konferenciáját. Nem volt szükség jól megszervezett bemutatkozó estre ezen az együttlétpn, mert Berlinből már együtt utaztunk s az utolsó vasúti megállótól együtt gyalogoltunk a színhelyig egy három kilométeres úton. Minden hivatalos tartás, felekezeti különbség nélkül ballagtunk a kellemes melegben az állomástól a konferencia színhelyéig. Kipróbálta ez alatt az idő alatt mindegyikünk a mellette sétáló nyelvismeretét. Német, angol és francia nyelvek nyújtottak lehetőséget arra, hogy együtt tudjunk dolgozni. Ki tudja, hányszor kérdeztük meg útközben: honnan jössz? Milyen nyelven beszélsz? Mivel foglalkozol? De mire odaértünk, már éreztük, hogy a valódi közösség nagyon gyorsan születhet megs majd közöttünk. Mindegyikünk - különböző szinten - egyházi munkában, fiatalokkal foglalkozó küldött volt. Az első este már a hivatalos megnyitó előtt spontán kézszorítások, nagy egymásratalá- lások jelezték, itt olyan emberek találkoztak, akik már többször voltak együtt s olyanok, akik ha újak is, a közös munka alapján könnyen megtalálják egymást. A puszta találkozás is nagy örömöt jelént. A konferencia témája ebben az évben: a Biblia szerepe az egyházi ifjúsági élet gyakorlatában. Fiatalosan és friss lendülettel indították már a munkát Páll László főtitkár és munkatársai. Az első percekben kiemelték a célt: minél több módszert, tapasztalatot szeretnénk átadni egymásnak. Hiszen 12 országból ,60, ^ifjúsági munkás van együtt, képviselve az ortodox, római katolikus, evangélikus, református, baptista, metodista, szabadegyházi közösségek és különféle ldsegyházak közösségét. A második főelőadást hallgatva éreztük, hogy nem lényegtelen kérdésre tapintottak rá a szervezők akkor, amikor épp az ifjúság évében tették témává a Bibliát az ifjúsági vezetők konferenciáján. Tarka csokor lett az eredménye annak, hogy mindenki beszámolt, a Biblia szempontjából milyen ifjúsági munka folyik otthon, gyülekezetében és egyházában. Sok-sok próbálkozás, klubszerű kísérletezés, film, video, játék, csoportdinamikus módszer - ki tudná felsorolni, mi minden jellemzi az európai ifjúsági foglalkozásokat? Egy holland kollégánk számára olyan nehéz a fiatalokhoz közeledni, hogy álmában sem jutna eszébe elővenni a Bibliát, mert nyomban kinevetnék. A másik oldal azt hangsúlyozta, a Biblián kívül nem is szabad semmi mással foglalkoznia egy keresztyén ifjúsági körnek. Sok-sok bemutató bibliaórát éltünk át ezekben a napokban. Játszottunk és énekeltünk, mozogtunk és mozgattuk egymást - de egyre határozottabbá vált az az érzés, hogy a Biblia önmagában is óriási erő és lehetőség. Jó lenne megtalálnunk végre ezt az eredeti értéket az ifjúság körében! Ezt a kívánságot jelezték a többhektáros erdő közepén, a teljes csendet biztosító kápolnában megtartott meditativ igeolvasások és csendes imádságok. A sok módszer, technikai ötlet, rengeteg illusztráció mellett az igazi találkozás mégiscsak az, ha valaki elkezdi olvasni és szeretni Isten írott üzenetét. Megdöbbentő volt hallgatni a százalékokat, hány fiatal válik egy- egy gyülekezeti közösségben bibliaolvasóvá. Alig néhány. Csoportonként tán egy-kettő. Szeretnek érvelni és vitatkozni a fiatalok a gyülekezetben. Csak az a baj, hogy úgy szeretnének érvelni a Biblia mellett vagy ellen, hogy az alapvető feltétel, az alapos bibliaismeret hiányzik. Érdemes ezen elgondolkodnunk. Nem hiányzik-e ez a mi környezetünkben is? Amikor leülünk a fiatalok mellé, jó lenne nem technikai szenzációkon keresztül próbálni megnyerni őket Jézus követésére, hanem adni, átadni azt a kincset, amit az egyház olyan féltő szeretettel, annyi nehézség árán őrzött, ami ma is ott van templomunk oltárán nyitott könyvként. Befejeződtek a hittanórák, a bibliakörök, kezdődik a nyári szünet. Vajon vittek-e annyit magukkal a ránk bízott gyermekek, hogy spontán és szabadon kézbe veszik a Bibliát? Olyan magától értetődő lenne a Biblia használata és szeretete a fiatalok között £z egyházban! Külön problémát jelentett számunkra a veszély: sok fiatal él komoly életcél nélkül, tiszta közösség, tartós emberi kapcsolatok utáni vágy nélkül. Ijesztően nagy a veszélyeztetett fiatalok köre. Is- meijük-e valóban a ránk bízott fiatalokat? Nem távolodtunk-e el a valóságtól? Halljuk-e az égető kérdéseket? Egészségesek-e ifjúsági gyülekezeteink? Mennyire nyitottak? Van-e erejük a krízis-,helyzetet élő fiatalok felé? Éreztük a közös munka súlyát és fontosságát. De mindegyikünk lemérhette csendben a saját egyháza és gyülekezete ifjúsági és gyermekmunkáját is. Az ENSZ által meghirdetett programot naponta meg kell kérdeznünk nekünk is: mi lesz veled, ifjúság? Éreztük, hogy ahány közösségből jöttünk, annyiféle a lehetőség és a súlypont. De megtanultuk: csak együtt, az eltérő hátterűek megelőző bizalmával lehet jövő és folytatás. A záróest jó hangulata, a befejező istentisztelet hangja is azt hirdette, jó a találkozás, fontos a kölcsönösség és ez a nemzedék sem csak fogyasztó, ha- . nem a maga frissességével és energiájával alkotó része az egyháznak. A közös kincs használata nélkül - rendszeres bibliai munka nélkül - nagyon fogyatékos és töredékes lesz a szolgálatunk. Záródokumentum nélkül ígértük meg egymásnak, hogy otthon minden eddiginél erőteljesebben fogjuk képviselni a legfontosabbat: Isten írott üzenetét. A „Mi lesz veled, keresztyén ifjúság?” kérdése mellé útra- valóul hoztuk a másik kérdést: „Mi lesz veled, Biblia a fiatalok kezében?” Mielőtt bármelyikünk másokra kezdene mutogatni, a legjobb kezdet saját magunkon kezdeni, legkisebb környezetünkben tanítani és kézbe adni a Bibliát. Ebben az évben különös figyelemmel és elsősorban a fiatalok kezébe. Szabó Lajos Tábla az oltár előtt Jézus észrevette Zákeust, lehívta a fáról és elment hozzá vacsorára, mert őt is szerette. Szeretünk barkácsolni is. Evek óta minden esztendőben készítünk egy-egy betlehemet agyagból, papírból vagy nádból és azt felállítjuk a templomunkban. Sokszor megállnak idegen gyerekek is előtte és halljuk, hogyan magyarázzák el nekik a felnőttek a karácsonyi eseményeket. Minden vasárnap igyekszünk eljönni a gyermek-bibliaórákra, de a hónap első vasárnapján az átlagosnál is többen jövünk el. Ekkor nem a gyülekezeti teremben, hanem a templomban vagyunk együtt, ahol családi istentisztelet van. Szüléinkkel együtt ülünk a padokban, megtanuljuk az énekeskönyvet használni, megbarátkozunk a liturgiával, megismerjük az istentisztelet menetét, megfigyeljük a felnőttek magatartását az isten- * tiszteleten. Külön öröm volt, amikor keresztelő is volt a családi istentiszteleten. Kimehettünk megnézni a kis Piroskát, láttuk, hogyan öntötte fejére a keresztvizet a tisztelendő bácsi. Jó volt utána hallani, hogy bennünket is így kereszteltek meg, ezért már Jézushoz tartozunk. A családi istentisztelet igehirdetése számunkra nem érthetetlen sem nem unalmas. Lelkészeink sokszor még táblát is felállítanak az oltár előtt, arra rajzolnak vagy képeket tesznek fel, sőt bennünket is megkérdeznek és elmondhatjuk gondolatainkat. Mi otthon érezzük magunkat a templomunkban, különösen is a családi istentiszteleten. M.
