Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-20 / 3. szám

GYERMEKEKNEK.

Kőházhoz tartozom

Minden gyerek elmondhatja ezt, akit megkereszteltek. De mit jelent ez a mondat? Mit jelent maga a szó: egyház? Akad talán, akinek ezt a szót hallva helységnév jut az eszébe, hiszen sok magyar 'település nevében megtaláljuk az egyház szót. Mit jelöl Egyházaskozár, Egyházashetye és a hozzá hasonlók nevében? Mint nagyon sok idegen nyelvben, úgy eredetileg a mi nyelvünkben is a templomot jelentette. A kortár- sak számára hírül adta, ebben a faluban templomot találtok.

Furcsa lenne azonban, ha egyháztagságunk csupán egy épülethez tartozásunkat jelölné. Templomot hallva szinte automatikusan kapcsolja az ember az épülethez azt a népet, amely odajár. Ezt a népet jelenti az egyház. Olyan embereket, akik vasárnap istentiszteletre járnak. Nem azért teszik ezt, mert nincs más programjuk erre a napra. Hanem azért, mert valami nélkülözhetetlenül fontosat hallanak ott. Isten nekik címzett üzenetét, amely erőt ad az előttük álló hétköznapokra, amely segít irányt és helyes utat találni a mindennapi tennivalók között. Amely eligazít az emberekkel való kapcsolat szövevényében. Reménységet és erőt sugároz. Azt hirdeti, hogy törődik velünk és szeret minket Isten. Hozzátartozásunk jele, hogy megkereszteltek s, hogy megszólít minket Isten.

Egyházhoz tartozásunk olyan emberekkel kapcsol minket ösz- sze, akikhez egyébként semmi közünk nem lenne, mégis testvéreinknek mondjuk és tartjuk őket. Isten együtt szólít meg valamennyiünket. Tudunk hozzá imádkozni egyedül is. Olvashatjuk szavát csendes szobában egymagunkban is. De szeretete össze akar minket kapcsplni sok mindenkivel,;, Jftjncfci^áktail, akik szeretik őt es hallgatnak a szavára. Akik velünk együtt egyházának tagjai.

Mit jelent egyházhoz tartozni? — kérdeztük. Még alig kezdtünk el gondolkodni, máris egy csokorra való választ kaptunk. Templomot és embereket, Isten szeretetének a jeleit és testvériséget. S ez mind válasz a kérdésünkre.

És azok az evangélikusok, akik más templomba járnak? — kérdezhetnénk tovább. Sőt akik más országban vagy földrészen élnek? Akiket nem is ismerünk? Vagy akik vasárnaponként a másik templomba mennek, a katolikusba vagy a reformátusba? Ok egy másik egyháznak a tagjai?

Minden szervezetnek vagy

egyesületnek vannak sajátos ismertető jelei, amelyek minden tagjára érvényesek. A keresztyén embereket nem a templomuk vagy az énekeskönyvük és nem a szokásaik kapcsolnak össze. Azok nagyon különbözőek lehetnek. Az tesz minket az egyház tagjává, hogy egy Űrban, Jézus Krisztusban hiszünk. Valamennyien hozzá tartozunk, akármilyen módon hívjuk őt segítségül, akármilyen nyelven dicsérjük a nevét. Isten egy régi szolgája Krisztus testének mondotta az egyházat. Olyan testnek, amelynek feje maga Jézus. Ha pedig egy test, akkor egységesnek kell lennie, még ha sokszínű, sokfajta részből áll is, ha tagjai különféle feladatok elvégzésére képesek. Csak ebben az egységben, az összetartozás tudatában szabad egymásra gondolnunk és egymást megbecsülnünk a világ akármelyik táján, nyelvén vagy felekezetének szokása szerint igyekszünk Jézust szolgálni és benne bízni.

Egyházhoz tartozunk. Jelentse ez számunkra a Jézushoz tartozást és a testvéri szeretetet mindazok irányában, akik szintén neki szolgálnak és benne bíznak.

Szabóné Mátrai Marianna

— BUDAPEST—CINKOT A. —

December 9-én teológusnapi szolgálat volt a gyülekezetben Cinko- tán dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója, Mátyásföldön Buczolich Márta V. évf., Árpádföldön pedig Szabó Erzsébet II. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. Cinkotán az ádventi esten a teológusok „Két ádvent között” címen, énekek, szavalatok és meditációk kíséretében számoltak be arról; mi ádvent üzenete a mai keresztyénség Számáré. A szolgálaton az említetteken kívül részt vettek Bacho- recz Katalin V. évf., Vető István IV. évf., Tamásy Tamás III. évf., Farkas Etelka II. évf., valamint Csík Gabriella, Decmann Tibor és Nagy Veronika I. évf. hallgatók. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 10 000 Ft offertórium- mal támogatta lelkészképzésünket. A gyülekezet vendégszeretetét és áldozatkészségét köszönjük.

— HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ.

Máté Gyula kölesei gyülekezeti felügyelő és felesége, Harbula Róza november 24-én emlékeztek meg házasságkötésük 50. évfordulójáról. Ez alkalommal családi és gyülekezeti közösségben adtak hálát Isten megtartó szere- tetéért.

,lrok nektek, ifjak...”

Jé hír esz evaisgéüum

AZ EVANGÉLIUM görög szó, eredeti értelme kettős volt: jelentette a jó hírt és magát a hír hordozóját, a hírnököt is. Már az Ószövetségben is találkozunk a szónak a hétköznapi értelmével 2 Sám 18,26-ban. Az Újszövetségben az evangélium már erősen teológiai tartalmat nyer. Itt már nem akármilyen jó hírről van szó, hanem Isten speciális üzenetéről, amely az emberiség legnagyobb^ problémájára hoz megoldást. Ezt a jó hírt maga Jézus hozza el, az evangélium pedig nem más, mint amit az Ószövetség evangélistája, Ézsaiás így mond meg előre:

„XJramnak az Urnák lelke nyugszik rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak."

(Ezs 61,1)

Jól tudjuk, Jézus első prédikációját is erről az igéről tartotta és magyarázatként csupán azt a kijelentést tette: ma teljesedett be ez az írás általa. Egész élete bizonyíték volt erre. Mi valljuk, hogy Isten Jézusban teljesítette be ígéretét.

„VAN EGY JÓ HÍREM A SZAMODRA!” A jó hír tartalma az, hogy Isten lényege a szeretet és az igazságosság. Igazságosságában el kell ítélnie az embert, mert a bűnért büntetés jár. Szeretete folytán minden vágya az, hogy az emberrel újra baráti viszonyban legyen, helyreálljon a kapcsolat. A kereszten mind igazságossága, mind szeretete tökéletes kielégítést nyert. A bűnt meg kellett büntetnie, így küldte Fiát,, Jézus Krisztust, hogy meghaljon helyettünk és elhordozza a bűneinkért járó halálos ítéletet.

Nem kell tehát többé a bűn hatalma alatt élnünk. Az evangélium ereje abban van, hogy azt adja számunkra — nekünk fiataloknak is —, amire a legnagyobb szükség van: a bűnbocsánatot. Valóban ez az a jó hír, ami megoldást ad a problémáinkra? Mi olyan könnyen készek vagyunk lelkesedni tenni valamit, hogy igazabb világban éljünk, de meg kell tanulnunk, hogy ez az első lépés. Az új élet kezdéséhez sokkal többre van szükség, mint lelkesedésre. A bűnbocsánat az az erő, amely szabaddá tesz a múlttól és utat nyit Isten felé egy új élet felé.

MIK A FELTÉTELEID? —

szoktuk egymástól kérdezni, ha valamiben megállapodunk vagy üzletet kötünk egymással. Mi a bűnbocsánat feltétele? — keressük rögtön Isten ajánlatában is elvárásait felénk. A legmegdöbbentőbb az, hogy feltételeket itt nem találunk. Isten nem alkut köt velünk, Ö meg akar bennünket ajándékozni kegyelmével. Rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e hit által a megoldást bűneinkre, vagy tovább keresünk. Isten kész feltétel nélkül megbocsátani hűtlenségünket, hiszen elég nagy árat adott érte a kereszten. Bűnös állapotunkat hasonlíthatjuk egy életfogytiglani büntetésre elítélt rab helyzetéhez. Mi Krisztusban teljes amnesztiát kaptunk bűneinkre és bolondnak kellene nevezni minket, ha nem törődünk ekkora üdvösséggel.

A múlt ott kísért a börtönből kikerült rab további életében. Korunk egyik nagy problémája, hogyan tudnak elhelyezkedni a kiszabadult emberek a társadalomban. Előítéletekkel és megvetéssel bizalmatlanul tekintenek rájuk mindenhol. Hiába töltötték ki- büntetésüket, az emberek nem hiszik el, hogy képesek megváltozni. Mondhatnánk, be vannak skatulyázva.

Visszatérve a hasonlathoz a bűn szorításából kiszabadult ember számára is válhat ilyen nagy problémává a múlt kérdése. Sokszor jön a kísértés, hogy nem tudunk megváltozni. A bűneink hatalmasabbnak tűnnek, mint Isten kegyelme, akkor jó arra gondolni, hogy a múltunk Isten bocsánata alatt van. Egy ószövetségi kifejezés fogalmazza meg ezt a legtalálóbban: Isten háta mögött vannak a bűneink, a múltunk. Onnét soha nem kerülhetnek elő, nem vádolhatnak többé minket. A jó hír igazi tartalma ez: bennünket nem skatulyázhat be a bűn többé a reménytelenségbe, Jézusban

minden újjá lett.

„HÍREKET MONDUNK.” —

Naponta információk ezrei érnek el bennünket. Közömbösekké váltunk a háborúk, szenvedések iránt. Már meg sem látjuk az embert az események mögött. „Egy jó hírem van a számodra” — szólít meg minket Jézus az ő igéjén keresztül. Benne személyre szóló információt akar közölni. Ez először rád vonatkozik, majd a körülötted élőkre és lassan kiterjed az egész emberiségre. Mert újat kezdeni a személyes életben de nagy távlatokban is csak bűnbocsánattal, Isten szeretetének az elfogadásával, a múlt tökéletes felszámolásával lehet. Ez az evangélium, aminek a hirdetését ránk bízta Isten. Nem elvont tan, lényege szerint erő és élet. Elsősorban pedig Isten szeretetének jó híre Jézus Krisztusban.

Brebovszky Éva

SEGÍTSÉG A MEGHALASNÁL, NEM PEDIG A MEGHALÁSHOZ

A kívánságra történő meghalás törvényes engedélyezése az em- bertelenségoe való visszalépést jelentené, .melynek társadalmi következményei beláthatatlanok — jelentette ki dr. Günter Virt római katolikus teológiai tanár Salzburgban (Ausztria) tartott előadásában. A haldoklók és betegek életének kioltása leginkább a fiatalok és egészséges emberek érdeklődését váltja ki. Fennáll annak a veszélye, „hogy ez az érdeklődés nagyon gyorsan a fiataloknak és az egészségeseknek a betegekkel és öregekkel- szemben mutatkozó társadalmi agressziójává válik”. A halálos betegeknek a meghaláshoz nyújtott segítség helyett embertársi segítségre van szüksége a meghalásnál.

Virt professzor határozottan elutasított minden olyan kísérletet, mely a „szánalom” és az „irgalom” szavakkal igyekszik hangulatot kelteni az emberekben az eutanáziá, a „jó halál” aktív végrehajtása mellett. A szánalom mögött ott lehet a szenvedés félénk és agresszív elutasítása is, ezért a szánalom és a brutalitás gyakran egészen közel lehet egymáshoz. „Ahelyett, hogy igazán együtt érezne a szenvedővel és neki-emberileg segítene, az ilyen szánalom a félelmet keltő tárgy eltávolítását, a szenvedő ember elpusztítását tanácsolja” — vélte a római katolikus teológus.

A beteg ember akaratának feltétlen tiszteletben tartását sem lehet egyetlen szabállyá tenni a kérdésben. Hiszen akkor a depressziós szakaszban kifejezett kívánságokat is teljesíteni kellene. Nehéz sokszor azt is megállapítani, hogy az elhangzó kívánság mennyiben egyezik az érintett ember teljes helyzetével. Gyakran megtörténik, „hogy az elpusztítás kívánsága a beteg elrejtett, még önmaga előtt sem bevallott segélykiáltása, hogy a meghalásnál segítségére legyenek, melyet ügyetlenül a meghaláshoz adott segítségként fejez ki”.

Orvosi határesetekben az etikai mérlegelés hármas szempontja, illetve értéke a következő: az élet meghosszabbítása, a szenvedés enyhítése és a szabadság megőrzése. Erkölcsileg indokolt és eddig megkövetelt is a keresztyén tradíció szerint a fájdalmak csillapítása kábítószerek mértéktartó használatával, még akkor is. ha a halál gvorsabb beállta lenne az elkerülhetetlen mellékhatás. A beteg kifejezett és értelmes kívánságát feltételezve elképzelhető lenne az élet mesterséges megtartásához szükséges rendkívüli eszközökről való lemondás. De az aktív eutanázia és a szokásos gondozás elmulasztása mindenképpen elutasítandó, (epdö — RA)

A Nap már régen nyugovóra tért. Sötét éjszaka borult az északi vidékre. Az alacsony kunyhókban vidáman lobogó lámpafény mellett ülve beszélgettek az emberek, virradatra várva. A sötétség gonosz manója, aki Pohjola fölött zsarnokoskodott, nem tűrhette ezt. Ha bolyongása közben valamelyik ablakban fényt látott, ajtóstul berontott:

— Fúúú! Mérgesen fújt egyet

s a lámpa meghit fénye kialudt. Senki sem merte újra meggyújtani a gonosz manó elfújta lámpát. \

— Mitévők legyünk? — kérdezgették egymást a sötétben ben ülő emberek. Ám alighogy kihúzta lábát a gonosz manó, belibbent az ajtón a fény tündére.

— Amit te eloltasz, azt én meggyújtom — mondta — s már lobant is az asztalon a gyertya lángja. A tündér pedig suhant a gonosz manó nyomába. Az pedig ugyanezt tette minden háznál: eloltotta a lámpákat, koromsötétbe borítva a körötte üldögélő embereket. A jó tündér azonban mindenütt sarkában volt és alig hunytak ki a lámpák, meggyulladtak a gyertyák ...

A gonosz manó azonban egyAmít te eloltasz, azt én meggyújtom

JUH AN! AHO ELBESZÉLÉSE

Juhani Aho az egyik legbőveb tollú finn író. aki a múlt század végén, a finn realizmus hajnalán kezdett írni. Re- généyei s novellás kötetei széles körben kedveltek. Lelkészcsalád sarja, a körttiek, a felébredtek köréből. A finn életet főleg közöttük ismerte meg. Egyik regényében (Tavasz és télutó) Ruotsalainen Pált is bőven szerepelteti. Egyik novellás kötete a „Felébredtek” témagyűjtő címen jelent meg. Műveiből négy kötet jelent meg magyarul. Mind Popini fordításában a múlt század forduló éveiben. Lagus Jónás lelkész megtérését leíró kis novelláját az Evangélikus Evangé- lizáció adta ki 1947-ben fordításomban „Az én ébredésem” címen. A realizmus korában is meleg, hajlékony nyelven írt, de nem volt mentes az éles társadalmi kritikától sem.

Alább egy népi rege hangvételén írt meséjét köiöijük, amely a hitbeli fény jelképes rajza.

szercsak hátratekintett és meglátta, hogy megint világosság van a házakban. Nagy mergesen berontott újra a legelső házba:

— Fúúú, fúú! — kiáltotta, és a gyertyát is elfújta. Senki sem merte újra meggyújtani az elfújt gyertyái.

— Elfújta a gyertyánkat is! Most mitévők legyünk? — kérdezgették egymást a sötétben kuksolok.

Ám alig ért a gonosz manó az udvarra, még ugyanegy ajtónyitással besurrant a jó tündér is a házba és suttogva megkérdezte, van-e forgács a háznál. Hogyne lett volna! Azelőtt mindig volt elég, nagyapó szorgoskodása nyomán.

— Tegyetek forgácsot a szorí- tóba — mondta a tündér — majd felkapott egyet, a tűzhelynél lángra lobbantotta, és hamiskásan így szólt:

— Amit te eloltasz, azt én meggyújtom! Alighogy kihunyták a gyertyák a házakban, meggyulladtak a forgácsok s a gonosz manó megintcsak fényeket látott ragyogni a sötétben hagyott házak ablakából. Harmadszor is berontott. Fújta, fújta, de nem tudta csak harmadszorra elfújni a forgácstüzet. Olyan elkeseredett dühhel csinálta, hogy senki sem merte újra meggyújtani.

— Mitévők legyünk? ■— kérdezték a sötétben kuksolók a be- lopódzó jó tündértől.

— Gyújtsatok tüzet a kandallóban! — kiáltott a tündér, s már lobogtak is a vidám lángok. A jó tündér örömtől csillogó szemmel így szólt:

— Amit te eloltasz, én meggyújtom! — s ahol csak eloltotta a gonosz manó a forgácstüzeket, ott csakhamar vidám láng lobogót a kandallókban, pirosra festve a házak körüli fák koronáját, fényességbe vonva a hóbuckakat is.

A gonosz manó pedig dühösen, guvadt szemmel, képét felfújva, forgószélként csapott a házba:

—• Fúú, fúú! — fújt nagyokat. — Fúú, fúú — lihegett, de mennél jobban fújtatott-lihegett, annál magasabbra csaptak a lángok, annál jobban lobogott a tűz a kandallókban. Már nemcsak a kopasz fák koronája piroslott: a kürtökből áradó ragyogás beborította az eget, mesz- szi falvakat, távoli földeket, s többé sose hunyt ki.

Az éjszaka lassan végétért, földerengett a hajnal, a füzekre már nem volt szükség. A gonosz manó minden próbálkozása kárba veszett, napvilágnál már semmit sem tehetett. A finn emberek éjjeli álmát pedig a jó tündérek vigyázták.

Fordította: Grynaeus Tamás

I

4

1