Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-06-16 / 24. szám

Evangélikus Élet 1985. június 16. J3 w QO * & gyermekeknek \_evele\ kaptunk Fáiról Paris Noémi IV. De szívesen megkérdeznék min­den magyar evangélikust! Azt kér­dezném tőlük: mit mond neked ez a név, hogy Főt? Biztos sokan len­nének, akiknek nem mondana semmit azon kívül, hogy egy Pest környéki falu neve. Másoknál be- ugorna valami kapcsolópont: tényleg, gyermekváros van Fóíonl Mindenféle válasz elképzelhető. De lenne néhány kivétel. Számukat nem ismerem, de meg vagyok győ­ződve róla, nagyon sokan vannak, akiknek a kérdést hallva felra­gyogna az arca. Talán nem túl me­rész dolog feltételezni, mindenki arca felragyogna, aki csak egyszer is átlépte a Mandák Otthon küszö­bét. Én magam borzasztó zavarba jönnék. Számomra annyi mindent jelent, oly sok felejthetetlenül szé­pet, hogy elenyésző töredékét tu­dom csak megfogalmazni. Valami kiindulópontot mindenekelőtt. Egy egészén új irányvétel kezdetét. És ezer emléket. Kínlódó gyakorlások, kikérdezések, hangszer-gyötrések. Arcok. Nagyon sok kedves arc. Barátok, akik a közelemben van­nak és akik eltűntek, de azért ba­rátok maradtak. Sok vidámság, szinte csupa vidámság. Házirend és szabály ok apró, de> lélegzetelál­lítóan izgalmas megszegése. Vil­lanyoltás utáni suttogó beszélge­tések és kirobbanó nevetések. Egy ódon falépcső bensőséges csikor­gása. Reggeli áhítatok feszült csendje. Bibliai vetélkedők har­sány izgalma. Kórusének csillogó zengése.' Meghitt, csendes úrva­csoravétel a szép kis fóti templom­ban. Ezekután nem nehéz kitalálni. Egyházunk kántorképző intézete működik a fóti Mandák Otthon fa­lai között. Hetedikes voltam, ami­kor egy majdnem véletlen folytán eljutottam egy nyári tanfolyamra. Az ország minden tájáról jöttek fel­nőttek és gyerekek, bőröndökkel, táskákkal, kottákkal, könyvekkel. Hamar összebarátkoztunk, reme­kül éreztem magam. Aztán követ­osztályos: Fasor kezett az iskolaév és szépen ki­mosta belőlem az emlékeket. Or­gonáim szép dolog, gondoltam, de kántornak lenni olyan ósdi és ide­gen, hogy én jövőre nem megyek. Akkor történt, év vége táján, hogy levelet kaptam Fótról. Oly körlevelet, amelyet megkap min­den gyülekezet és mindenki, aki járt már kántorképző tanfolyamon. A nyári program szerepelt a levél­ben. De János bácsi'- ő már bizo­nyára nem emlékszik rá - egy kis cédulát tett még az enyémbe. A szavakat elmosta az idő, a han­gulata maradt meg bennem. Olyasmit irt, mintha nélkülem el se ■ tudná képzelni a következő nyári tanfolyamot, ilyen kedves hívás­nak nem tudtam ellenállni. Elmen­tem hát. Akkor - és utána minden nyáron. A következő évben meg­halt a kántorunk. Én léptem a he­lyére. Hiányzott az énekkar. Meg­szerveztük hát. Közeledett az érett- - ségi, s én úgy gondoltam, egyetlen irányba vezethet az utam, a Teoló­giai Akadémiára. Úgy érzem, sokan írhatnának le hasonló történetet. A lényeget pe­dig a legkisebb is kiolvashatja be­lőle. Isten nagyon vigyáz övéire. Mindenről gondoskodik., Nem túr üresen, maradt - orgonapadokat. Épp időben szól miiidenkinek, hogy megmutassa, hol a helye, hol vár rá tennivaló. Isten nagyon vi­gyáz övéire. Azt szeretné, ha iga­zán a helyünkön lennénk vala­mennyien. Abban a munkakörben, azokkal a feladatokkal, amelyeket épp nekünk szánt, amelyek ne­künk valók és ezért szívesen és örömmel tudjuk elvégezni őket. Is­ten nagyon vigyáz övéire. Akit munkával biz meg, annak megmu­tatja azt is, mikor kinek a levelébe kell még egy cédulát becsempész­nie. Talán ti is kaptok levelet Fótról. Gyülekezetetek mindenképpen. Nem kellene egyszer igazán figyel­mesen elolvasnotok? Szabóné Mátrai Marianna VASÁRNAP IGÉJE Ézs 5, 20-24 BECSÜLJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSÁT! Nem tud különbséget tenni! - hangzik sokszor az ítélet az engedetlen kisgyerek esetében. Panaszkodik az édesanya, érzi nevelése csődjét. Ha most elfoglaljuk helyünket Ézsaiás prófé­ta iskolájában, hasonló ítéletet hallgatunk meg. A tanulóknak egy hibája van: a jóra azt mondják, rossz, a rosszra meg azt, hogy jó. A világosra, hogy sötét, a sötétre, hogy világos. A keserű édes és az édes keserű. A helyes fogalomalkotás hozzátartozik a gondolkodó ember életéhez. Ézsaiás a saját korát irányvesztett kornak látja. Az elbizonytalanodás korá­nak. Akkor következik be a romlás, amikor összekeverik az össze nem tartozó fogalmakat. Fejlődés helyett visszafejlődés az út. Ezért Ézsaiás a felelősséget azokra hárítja, akiknek szere­pűk és lehetőségük van a „nép előtti beszédre”. A próféta sem kivétel ez alól. Egyértelmű, hogy az igaz próféták mellett vannak hamis próféták is. Isten küldöttei mellett vannak olyanok is, akiket nem küldött senki. A maguk szája íze szerint beszélnek. A veszély az, hogy ezt olyan ügyesen teszik, hogy a nép hisz nekik. Még három alapvető fogalompárt is képes összekeverni a szavukra. Nemhiába figyelmeztet a zsol- táros: ^.Győzzük nyelvvel, segit rajtunk a szánk, ki lehetne ÚRRA rajtunk?” (Zsolt 12,5). Jézus a világ világosságának szánta tanítványait (Mt 5,14). Határozott igény ez. Alapvető szempontja-e Róla való beszédünknek, hogy a jó maradjon meg jónak, a világos világosnak, a keserű pedig keserűnek? Többnek képzeli magát a valóságnál! - ma is élő ézsaiási mondat. Arra mondjuk, aki sokat beszél, érezteti tudásának, ismeretének nagyságát, megfellebbezhetetlen módon nyilat­kozik. A próféta jajt kiált erre az emberre Istennel kapcsolat­ban. Isten Jézus Krisztust adta nekünk váltságul, bölcsességül és igazságul. Isten előtti bölcsesség akkor születik, amikor a hit és megismerés eszközeivel ezen a területen teszünk lépése­ket. A bölcs ember azt fedezi fel naponként, hogy minden jónak Isten a forrása. Ezen az úton elkerüljük a nagyképűség csapdáját. Minél nagyobb az istenismeretünk, annál inkább ráébredünk arra, hogy a mi behatárolt és véges bölcsességünk nagyon kevés. Nem mások kioktatására rendelt minket Isten, hanem arra, hogy róla tegyünk bizonyságot minden erőnkkel és minden képességünkkel. Őrá érdemes figyelni! - biztatjuk egymást ezzel .a majdnem közhely mondattal, ha valami olyan hangot, olyan arcot fede­zünk fel, ami jó és tiszta, értékes és maradandó. A próféta nem azért ijeszt a pusztulás és ítélet képével, mert számára a büntetés nagyságának If áréjenek mériéke i- döntő, hanem azért, mert Isten számára egy üzeúéff mindenekelőtt fontos: Ő nem keveredik a hamissággal és a gonoszsággal, ő mindig, minden végzésében az igazság képviselője. Ézsaiás tudja, hogy a jó és rossz kérdésében való elbizonytalanodás oka a hitben való megingás, ezért végül arról vall, hogy Isten ezekhez csak igazságával, más szóval ítéletével tud közeledni. Ott pedig mindenről kitűnik, hogy mi is az valójában. Ahogyan a szem­léletes képek bemutatják: „a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el a gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert meg­vetik a Seregek Urának tanítását”. Ezen a vasárnapon egyszerre kiálthatunk fel könyörgé­sünkkel: Becsüljük meg az Úr tanítását! - hogy tudjunk kü­lönbséget tenni, hogy ne legyünk üres beszédű, öntelt embe­rek, hogy minden helyzetben keressük és ismeijük meg az ő tanácsát! Szabó Lajos IMÁDKOZZUNK Istenünk! Tégy alkalmassá minket arra, hogy az igazság és a világos­ság követei legyünk. Tisztítsd meg szívünket! Újítsd meg életünket! Add meg, hogy tanulók és tanítók lehessünk egyházadban! Ámen. KÖZÖSSÉG (meditáció) Ha ezt a szót hallom, hogy kö­zösség, azonnal egy kérdés ébred bennem: tartozom valakihez? Szinte azonnal követi ezt a kérdést a következő: tartozik hozzám va­laki? Amikor így elindulunk gon­dolatainkkal, tegyünk fel még né­hány kérdést önmagunknak!-Hogyan érzem jobban ma­gam: egyedül vagy másokkal?- Menekülök az emberek elől?- Félek tőlük?-Tudok-e gondolni esténként valakire?- Van valaki, aki figyel a lélegzé­semre, a lépéseimre?-Ha életemet sérülés éri, van orvosom?-Amikor erőmet* meghaladó terhet kell emelnem, van, aki segít­sen?- Amikor a levegőbe tudnék re­pülni az örömtől, van, aki velem örül?- Szeretem az embereket?- Szeret engem a környezetem? Csak néhány kérdés a minden­napok alapvető közösségéről. Jé­zus, amikor tanítványainak ezt a szót magyarázta, a legegyszerűb­ben fogalmazott: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). A közösség legkisebb száma a kettő, a-másik vége min-“ den ember, minden élőlény a föl­dön. Gondoltál már valaha arra, hogy a legnagyobb, számunkra fel- sorolhatatlan névsorú közösség­nek is tagja vagy? A két kép között nem sok kü­lönbség van. Mégis lényeges az el­térés. Amikor a széles út még közé­pen, mindenki mérlegel: lesz-e majd az úton olyan jó program, olyan szép táj, olyan kellemes han­gulat, hogy jó barátságban, egy­más mélyebb ismeretében fejezzük be majd az utat? Amikor már az út egyik oldalán vannak a fiatalok, rendezetlenül bár, de körben, és ki-ki a maga érdeklődésének, ked­vének megfelelő tevékenységet folytat, akkor már tudjuk, hogy közük van egymáshoz. A közösség legnagyobb titka a születése. Leg­nehezebb kihívása pedig a kérdés: meddig tudjuk hordozni egymást? Jézus egyet kér: mindvégig, az egész úton, a célig maradjatok együtt! A jézusi cél megmásíthatat­lan: „.. .hogy mindnyájan egyek le­gyenek...” (Jn 17,21) Ha csak egyetlen embert is meg­találsz, ha magányát enyhíted, ha hordozni tudod és kísérni az úton, már nemcsak úrted, hanem éled is ezt a jézusi imádságot. • Szabó Lajos .íO VÍIKÍÍIO V S.u'JÍ Fotó-SZ. L. 2. VALAKI JÁRT ITT TRAJTLER GÁBOR BACH-ESTJE A MÁTYÁS-TEMPLÖMB AN Megelégedhetünk ezzel a hatá­rozatlan névmással: Valaki? - Nem kellene kimondanunk: Jézus járt itt?! Izgalmas kérdések vetődtek fel az ősagárdi fiatalok szolgálata utáni beszélgetésen. Már másod­szor adták elő Jerome K. Jerome A SZÁZADELEJI LONDONBAN JÁT­SZÓDÓ KÖZEL KÉTÓRÁS SZÍNMÜVÉT. ,Az első színben mindent megtu­dunk a panzió lakóiról. Olyanok mint mi, csak kiélezett formában, képmutatók, önzők, hazugok, tör­tetők, másokról rosszat mondók, kiábrándultak, csalók. Közben megjelenik egy újabb lakó. Nem mondja a nevét, csak Idegen-nek, utazónak, vándornak mutatkozik be. - Hamarosan* feltűnik a többi lakónak is a furcsa jövevény, neve­tik, gúnyolják. A darab arról szól ezután, hogy mindenkivel beszél egyszer az Idegen, s aki csak kap­csolatba kerül vele, az mind meg­változik. - Mi a titka az Idegen „embeijobbító” erejének? - Töb­ben találgatják a helyes választ a darabról beszélgető fiatalok. Talán a szelídsége! - Talán az a szeretet, amivel közeledik! - Talán az, hogy mindenkiről ismeretlenül is min­dent tud! - Igen, ezek mind nagy erőt jelentenek, de talán a legfon­tosabbat még nem említettük. Az Idegen mindenkiben a Jobbik ént” szólítja meg. Míg a lakók egy­másban csak a rosszat látták tor­zítva és felnagyítva, az Idegen a kevés jót torzítja odáig a beszélge­tések folyamán, hogy az először összetör, de aztán hatalmas erőt ad. - Az Idegen távozik. Utoljára Sáritól, a kis cselédlánytól búcsú­zik: „Mennem kell. Máshol is vár­nak. Halkan tedd be utánam az ajtót!” ­- Igen. Nagyon jó lenbe, ha mi­nél többen elmondhatnák maguk­ról és környezetükről azt, amit Sári: „Valaki járt itt!” A Mátyás-templom Bach-soro- zata időrendben, városok szerint öleli fel Bach orgonaműveit. En­nek során került sor május 24-én Trajtler Gábor hangversenyére, amelyen a Klavier Übung III. ré­szét adta elő. Bach lipcsei idejének utolsó sza­kaszában több ciklikus művet írt, köztük a híres „orgonamisét”. Ér­dekes, hogy a mű csak 1927-ben szólalt meg először teljes egészé­ben, addig csak egy-egy korálelő- játékot adtak elő. De azóta foko­zatosan hódítja meg a közönséget és napjainkban egyre gyakrabban szerepel. - Bach Luther Kátééne­keit dolgozza fel ebben a sorozat­ban (az orgonamise nevet azért kapta, mert elején a Kyrie és Gló­ria feldolgozások vannak). A káté sorrendje: Tízparancsolat, Hiszek­egy, Miatyánk, Keresztség, Gyó­nás, Úrvacsora. Amiként idő kel­lett ahhoz, hogy a Bach-reneszánsz 1927-ben eljusson a teljes ciklus előadásához, úgy minden egyes koncerten idő kell, míg a hallgató beleéli magát Bach hitének és gon­dolatvilágának mélységeibe, amit ez a ciklus élénk tár. Jó volt látni a zsúfolt templom közönségét. Sokan lehajtott fejjel, elmélyülten hallgatták az orgonát. Ez a zene azonban több mint zenei élmény: Isten trónja elé vezeti a hallgatót, aki igaz Bíró, de egyben könyörülő Megváltó. így kap nagy helyet a bűntudat akár a Kyrie té­telekben, akár az „Aus tiefer Not” hatszólamú remekművében. Jó volt hallani az evangélikus orgona­zene csúcspontját jelentő alkotást. A Deák téri vagy a Zeneakadé­miai orgonától egészen eltérő jelle­gű hangszeren a ciklus egészen más színben szólalt meg. A nemrég fel­újított és kibővített Mátyás-temp­lomi orgonán a hatalmasan zengő basszusok, a sok mutatós nyelvjá­ték, a Mixtúrák csillogó hanggaz­dagsága bizonyította a felújított hangszer szinte korlátlan lehetősé­geit. Bizonyára sok fejtörést oko­zott a művésznek egy ilyen sokrétű hangszeren a sajátosan barokk hangzás megtalálása. Trajtler Gá­bor alapos technikai felkészültség­gel szólaltatta meg a művet, mi­közben helyenként új megoldáso­kat hozott regisztrálásában illetve a mű interpretálásában. A művész számára a rendkívüli technikai és szellemi koncentrálást kívánó cik­lus lejátszása minden bizonnyal maradandó élményt jelentett az orgonazene barátai számárá. G. A. Valaki járt itt. Jelenet a darabból - az ösagárdi fiatalok előadásában Nagy Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents