Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-19 / 20. szám
sí w cg * #■ gyermekeknek Teológus prédikált templomunkban ! Evangélikus Élet 1965. MÁJUS 19, Gyerekkori pajtásom volt, ma felelős beosztású mérnök. A szüleit látogatta egy hétvégén. Csak felszusszanni ment haza, nagyon fáradt volt. Rengeteget dolgozott, emberekhez alkalmazkodott, szélmalomharcot vívott a bürokratikus gépezet fékező erőivel. Ideges volt, kimerült. Fel is sóhajtott:' miért nem hallgattam rád, édesanyám? Ha akkor megfogadom a tanácsod és pap leszek, most semmi gondom nem volna. Elmondanám vasárnaponként azt a prédikációt, hétközben enyém lenne a világ. Nem feszülnének pattanásig az idegeim, nem kéne tűrnöm senki rigolyáit. Tanulnom sem kellett volna ennyit, szép nyugodtan élnék. Tartsuk szem előtt ennek a fiatalembernek a sóhaját, s így lépjük át a Bosnyák téri nagy, fehér épület; a Teológiai Akadémia küszöbét! Sétáljunk körbe! Kérdezősködjünk! Hogy készülnek erre. a „pihentető" életre a teológusok? Az épületbe érve kellemes zsibongás fogad. Jól ismert, iskolai zaj. Fiúk-lányok igyekeznek különféle tantermek felé. Hónuk alatt vaskos könyvek, elhasználódott’jegyzetek, megviselt külsejű füzetek. Beszélgetnek, viccelődnek, nevetnek. Lopakodjunk utánuk! Lessünk be az egyik tanterembe! Furcsa krikszkrakszok a táblán. Egy tanár teljes átéléssel magyaráz. Akárhogy nézzük, nyelvtanulás folyik itt. Négy idegen nyelvvel biztos szembetalálkozik az, aki ide belép. Elsajátítja a Biblia két eredeti nyelvét, belekóstol a latinba s egy modern nyelvvel is illik megismerkednie. Messziről feltűnik egy másik terem „díszlete". Hatalmas történelmi térkép függ a falon. Az egyháztörténet titkaiba próbálja bevezetni hallgatóit egy másik professzor. Egy harmadik teremben a már megszerzett nyelvi ismereteket ■ kamatoztatják. A felsóbbévesek előtt görög és héber Biblia. A szöveget illik megérteni. Sót elemezni is szükséges. A java pedig ezután jön. Amit megértettünk, azt magyarázzuk is. Megfogalmazzuk a mondanivalót, felismerjük az összefüggéseket, a mélységekig merészkedünk. Hiszen nem mindegy, mit fogunk prédikálni! Az igehirdetés nem húsz percig tartó szép beszéd. Isten üzenete, amelyet nem szabad sem meghamisítanunk, sem letompítanunk, sem elsekélyesítenünk. Meg kell benne hallanunk Istennek emberhez címzett szavát. Sűrű a levegő a következő teremben. Feszülten figyel mindenki, lázasan összpontosít. Kemény dolgokat tanítanak itt. Filozófiát, a nem keresztyén vallások történetét, egyházunk teljes tanítását, amelyet dogmatikának neveznek. Haladunk a folyosó vége felé. Ezen az ajtón képzeletbeli tábla függ. Itt és most - valami ilyesféle lehet ráírva. Itt lehet _£ieg.tanulni mindazt, arpiUnai élét^oki^.gondQjko.dásjjnkról szükséges és illerföő tűSrtöhlt. termet kihagytunk. Gyakor/átUeot&gra'a-neve: Hogyan kell prédikálni, tanítani, beteget látogatni, keresztelni? Itt tanulják a hallgatók■ Vizsgáznak belőle. De-valamennyiünk gyülekezetében próbálják ki. Bizonyára templomotokban is prédikál évente egy-egy teológus. Milyennek látjátok őket? Amíg nem ismertem, különcöknek, képzeltem ókét. Később rájöttem, épp olyan fiatalok, mint akárki más. Hiba lenne, ha különcök volnának. Mégis másfajták egy kicsit. Hiba lenne, ha ugyanolyanok volnának, mint bárki más. Érződnie kell a szavaikon, a tekintetükön, a magatartásukon, hogy egyáltalán nem pihentető, ám nagyon szép feladatra vállalkoztak. Isten szeretetének hírnökei lesznek egész életükben. Barátom nyilvánvalóan tévedett, amikor útjukat könnyűnek képzelte. De az is messze jár az igazságtól, aki munkájukat egysíkúnak vagy unalmasnak gondolja. Ennek a munkának Ura van. Olyan Úr, aki bármelyikünknek bármikor feltehet egy kérdést. így hangzik: kit küldjék el? Ki megy el követségünkben? Egy régi próféta rátalált az egyetlen jó Válaszra: Itt vagyok. Engem küldj! Szabóné Mátrai Marianna f A VASÁRNAP 1 I igéje Ézsaiás 44,1-5 MHHBHHI Lépések az áldott jövő felé Egy pecsét és három, sziklába vésett mondat... Csak ennyi maradt a tudósok szerint dokumentumként ebből a korból az ásók nyomán Jeruzsálem földjén. A pecsét a babiloni király helyetteséé volt, akit a leigázott zsidó nép fölé rendelt a nagy király. A három mondatot az ellenség elől kriptába rejtőzött zsidók vésték a kőbe: Isten szeretetéről szól. Az utolsó mondat talán már félbemaradt: „Segíts, Isten...”, mert zord arcú harcosok ragadhatták meg az elrejtőzötteket, s vitték messze, az Eufrátes mellé. Pecsét és három, ideges kézzel írt mondat. .. Csak ennyi maradt valóban? De hát mindent nem tudhatnak az ásók és a régészek! Arról a hangról sem, amely megszólította a Babilon vizeinél ülő száműzötteket. Egy hang, amely Nabukad- neccar őrei és cenzúrája ellenére így mer beszélni egy leigázott nép jövőjéről, a senkikkel: „Ne féljetek, csodás jövő felé mentek, - a szomjas föld nem szomjazik majd, az utódok telkemet kapják...” Mintha azt mondaná: most, ma emeld fel lehajtott fejedet! Most, ma, amikor gyötör a honvágy, amikor ezeken az idegen tájakon nehezen megy a munka, nincs templomuk, - csodás jövő vár, ezért tégy legalább egy lépést a mában! Botrány lehetett ez az isteni hang akkor. Csodás jövőről beszélni? Nem gúnyolódik az Isten? De Isten népének meg kell tanulnia a nehéz helyzetekben is hinni és lépni! Mert Isten valami pluszt akar elvégezni az emberben: ha az irány jó, akkor le lehet törölni a könnyeket és lehet lépni hittel, szeretettel. Emlékszem, Kecskeméten a harcok után, a reménytelenül feldúlt evangélikus templomban kilenc ember állt meg a romok között, a kasszában 2,94 pengő volt, - látomásuk volt, és azt mondták: kezdjünk hozzá, Isten megáld bennünket. - Negyven évvel ezelőtt 33 ezer ház volt romokban Budapesten, és akkor léptek bátran a jövő felé, - a világváros-Budapest akkor kezdett épülni. Tudjuk, hogy a zsidó nép az isteni hang után reménykedve élt, és nem tétlen bénultságban. Többek között sokat tanult a nagyműveltségű babiloniaktól. S ezek után másként látták és Írták le pl. a teremtéstörténetet, a Gilgamesz-eposz után az özönvíz esetét, mint mielőtt Babilóniába kerültek. Másként látták egymást, és népük küldetését. Isten ajándékba adja nekünk a nehéz időket arra, hogy - a jövő fényében - tanul- ; junk, érjünk emberségünkben. — Talán aki e sorokat olvassa, éppen úgy van, hogy nehéz a mostam élethelyzete: betegágy, magány, idős kor, kis nyugdíj s drágaság. De ebben a helyzetben is megszólal Isten hangja, és - felmutatva az örökkévaló irányt - arra biztat: • tégy meg a mában legalább- egy^ lépést előre, Janulj meg másképpen tűnni, mint eddig, lásd meg, hogy ma mi a legfontosabb végeznivalód. Murray pszichológus felállította érdekes tételét: az embereknek 12-féle testi, biológiai szükségletük van, és 28-féle lelki szükségletük, hogy igazán emberi életet élhessenek. És kimutatták, hogy ezek között az életszükségletek között a legfontosabb szükséglet: a szeretet. Szeretetet adni és szeretetet kapni! A babiloniaknak egy álmuk volt: uralkodni. Múlandó álom. Elpusztultak álmaikkal, pecsétjeikkel. Ahol egykor csodás nyüzsgés volt, óriási tornyok emelkedtek, ahol guffáikkal, pálmalevelekből font csónakjaikkal eveztek sietve, - az a világ mind elpusztult. Az uralkodni-akarás nem a jövő iránya. A szeretet vezet az isteni jövő felé. És a szeretetben megtett lépések. Ehhez mindig emberfeletti erő szükséges. Az emberfeletti erő ismert neve: Szentlélek. Pünkösd előtt, de mindig, ezért kell kiáltanunk. Görög Tibor IMÁDKOZZUNK Istenünk, köszönjük a látomásokat, melyeket Te ajándékozol élet- utunkon. Köszönjük, hogy ezek a csodás biztatások nem lebénítanak bennünket, nem elvágyókká tesznek minket, hanem mozgatnak a mában. Amen. Immár hagyománnyá válik Evangélikus Teológiai Akadémiánk és a debreceni Református Theológiai Akadémia közötti cserediákság. Ebben az évben április 14-től cseréltünk otthont két debreceni teológüssal. A Református Kollégium belső udvarára belépve a homlokzaton ez a felirat kelti fel figyelmünket: „Orando et laborando”, „Imádkozással és munkával”. Ez a .Jelszavuk” valóban megvalósult évszázadokon át, egészen napjainkig. Mi sem bizonyítja ezt fényesebben, mint azoknak a magyar költőknek, íróknak, tudósoknak a névsora, akik itt tanultak. Az 1538 óta fennálló Református Kollégiumba olyan nagyságok jártak, mint például Szenczi Molnár Albert, Huszár Gál, Hatvani István, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Kazinczy Ferenc, Szabó Lőrinc, Sarkad! Imre, vagy a szobrász Med- gyessy Ferenc. Ám híres ez az épület arról is, hogy a kollégisták templomában, az „Oratorium”-ban tartotta a Magyar Országgyűlés .Képviselőháza üléseit, 1849, január 9-től .1849^május 31-ig: Ugyancsak ebben anélyi- ségben alakult meg 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, mely mint visszanyert nemzeti önállóságunk és szabadságunk megtestesítője, munkájával új korszakot nyitott történelmünkben. A két hét leforgása alatt gazdag programban lehetett részünk. Az előadások között szabadon választhattunk, így minden profesz- szort meghallgattunk. Bepillantást nyerhettünk az egyes tanszékek itt folyó munkájába és a diákok tanulmányaiba. Emellett lehetőség nyílott arra, hogy az épületben otthont kapó gimnázium életébe betekintsünk. Néhány órára ismét gimnazistáknak érezhettük magunkat. Természetesen elsőként egy hittanórát hallgattunk meg, hiszen előfordulhat, hogy lelkészi szolgálatunk alatt nekünk is hitoktatást kell majd végeznünk. Ezen kívül részt vettünk egy-egy magyar-, történelem-, illetve nyelvórán. Délutánonként és esténként változatos rendezvények és beszélgetések tették színessé debreceni tartózkodásunkat. Részt vehettünk például egy diavetítéssel egybekötött előadáson a Nepálban, illetve Zairében folyó úgynevezett „Lep- ramisszió”-ról. Szombaton Budapestről, a Vakok Intézetéből érkezett egy csoport, hogy énekléssel, igeolvasással és versmondással tegyenek bizonyságot arról a Jézus Krisztusról, aki őket is megváltotta. Érdekes volt számunkra a vasárnapi konfirmációi istentisztelet, mivel eddig még nem láttunk református konfirmációt. A második héten a teológusok és gimnazisták számára esténként evangélizáció volt. Az istentiszteleteket közös megbeszélés követte az igehirdetést végző lelkipásztorral. Ezek az Istentől megáldott alkalmak a diákok hitben való megerősödését segítik elő. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a két estét sem, amikor egy-egy szobatársunkkal együtt ellátogathattunk az Akadémia dékánjának és egyik professzorának otthonába. Az őszinte beszélgetések keretében még közelebbről ismerhettük meg református testvéreinket. Az utolsó nap egy kicsit otthon érezhettük magunkat, hiszen professzorunk, Prőhle Károly jött el Debrecenbe. Vendégelőadóként „Lutherről a Luther-év után” címmel tartott nagyszerű előadást. Talán az imént említett néhány esemény jól szemlélteti, hogy milyen tartalmasán és kellemesen töltöttük el a cserediákság idejét. KÖ-. szönjük ezt a lehetőséget, reméljük a jövőben még sok más társunk tapasztalhatja meg, hogy a debreceni Református Kollégium történelmi falai között ma is imádkozva és dolgozva folyik a diákok tanítása és a teológusok képzése. Blázy Árpád Selma Lagerlöf: A SZÁRAZSÁG (Részlet a szerző GÖSTA BERLING c. regényéből) Azokon a hosszú napokon egy csöpp eső sem esett. Június közepétől, szeptember elejéig szakadatlanul napfényben fürdött a Löfven egész vidéke. Az eső nem akart esni, a föld nem akart táplálékot adni, a szél nem akart funi. Ó, a szép napfény, az életadó napfény! Hogyan mondjam el, mennyi rosszat cselekedett? A napfény is olyan, mint a szerelem - ki nem ismeri ennek a gonosztetteit és ki nem bocsájt meg neki? Gösta Berling- hez hasonlít a napfény -, megörvendeztet minden embert es ezért hallgat mindenki arról a rosszról, amit ez a napfény cselekszik. Más vidékre talán nem lett volna olyan vészthozó egy ilyen szárazság Szent Iván napja után, mint éppen Vermlandra. De ide későn érkezett el a tavasz. A fű nem volt még valami magas és most nem nőhetett meg, a rozs éppen abban az időben nem kapott táplálékot, mikor a fejét kellett volna kihánynia, a tavaszi vetés pedig, mely akkortájt a legtöbb kenyeret adta, kicsi, vékony kalászokat ringatott, alig negyed rőfnyi szárakon, a későn ’ültetett répa egyáltalán nem II. nőtt és még a burgonya sem tudott táplálékot szivni a kőkemény földből. Ilyen esztendőkben beférkőzik az aggodalom az erdei kunyhókba s a hegyek közül leköltözik a félelem a síkság nyugodt népének leikébe.- Isten keze keres valakit - mondják a parasztok. És mellét verve kérdezi mindegyik: én vagyok az? Ó, szent anya- természet, en vagyok az? Tőlem való féltében marad el az eső? Miattam való haragjában marad száraz és kemény a föld? És ez az örökös napfény azért ragyog mindennap olyan szelíden a felhőtlen égen, hogy az én bűnös fejemet elperzselje? Vagy ha nem én vagyok, ki az hat, akit Isten keze keres? És míg a gabonaszemek elasznak a kis kalászokban, míg a burgonya nem tud táplálékot szerezni a földből, míg a marhák égő szemmel és a hőségtől nyögve tolakodnak az elapadófélben levő források köré, míg a jövőtől való félelem összeszorítja a szíveket, különös beszédek kezdenek hallatszani a vidéken:- Isién nem látogat ok nélkül mondják az emberek. - Kit keres Isten keze? Augusztusi vasárnap volt. Az Istentisztelet véget ért. Kis csoportokban mendegéltek az emberek a napsütötte utakon. Körös körül lesült erdőket, megsemmisült vetéseket láttak. A rpzs kalangyákba volt már rakva; de csak kevés vékony kéve volt. Akinek le kellett perzselnie a földjét, annak könnyű volt a munkája idén, de gyakran felgyújtotta már a száraz erdőt is. S amit az erdőégés megkímélt, azt a férgek pusztították el; a fenyő elvesztette tűleveleit és olyan kopasz volt, mint késő ősszel a lombos erdő, a nyárfák ágáról pedig már csak a levelek üres váza lógott le. A templombajárók szomorú csapatának bőven akadt beszélni- valoja. Sokan tudták elmondani, milyen nagy volt a nyomor 1808- ban, 1809-ben és 1812 hideg telén, mikor a verebek megfagyva estek le a háztetőkről. Az éhínség nem volt ismeretlen a parasztok előtt, sötét arcát látták már máskor is. Tudtak háncsból kenyeret sütni és tudták, hogyan kell mohaevésre szoktatni a teheneket. Egy asszony megpróbált áfonyából és árpalisztből kenyeret sütni. Hozott is egy darabot magával és megkóstoltatta a többiekkel. Nagyon büszke volt a találmányára. De valamennyiök fölött ugyanaz a kérdés lebegett; ez meredt ki minden szemből, ez hangzott minden ajakról:- O, Uram, kit keres a kezed?- Szigorú Isten, ki mulasztott el imádsággal és jó cselekedettel áldozni neked, hogy most a sovány kenyeret is megtagadod tőlünk? Ázokból a sötetpillantású csapatokból, melyek nyugat felé tartottak a szoros hídján keresztül és feljutottak a broby-i dombra, kivált egy férfi; egy pillanatra megállt azon az ösvényen, mely a fukar broby-i pap házához vezetett, fölemelt a földről egy száraz ágat és a parókiához vezető útra dobta.-Azok az imák, amiket Istenhez küldtél, olyan szárazak voltak, mint ez az ág - mondta az ember. A mellette haladó ember is megállt. Az is fölkapott egy száraz ágat és rádobta a másikra.- Ilyen áldozati ajándék illik ehhez a paphoz - mondotta. Egy harmadik is követte a példájukat.- Ő maga is olyan volt, mint a szárazság; száraz rőzsénél, kiaszott fűnél nem egyéb, amit meghagyott nekünk.- Visszaadjuk neki, amit adott - szólt a negyedik. Az ötödik pedig:-Örök szegyenül dobom ezt ide. Száradjon el, pusztuljon el, mint ez az ag.- Száraz abrak a szárazság papjának - szólt a hatodik. Az utánuk jövők látják, amit ezek tettek és hallják azt is, amit mondtak. Most választ kaptak a régi kérdésre.- Adjátok meg neki, amit megérdemelt! ő hozta ránk a szárazságot! - hangzik a tömegből. És mindegyik megáll, mindegyik szól egy szoL mindegyik odadob egy ágat, mielőtt tovább menne. (Folytatjuk) r „Igazi Jubilate-vasárnap volt!” Beszámoló az evangélikus énekkarok első országos találkozójáról Lapunk május 5-i számában már írtunk a találkozó előkészületeiről. Most pedig beszámolhatunk a két nap gazdag programjáról, az átélt közös örömről. Az énekkarok április 27-én, szombaton délelőtt érkeztek a kiskőrösi gyülekezeti házba. Mint régi ismerősök köszöntöttük egymást: énekkari tagok, karvezetők, szervezők. Hiszen a Világgyűlés alkalmat adott már a megismerkedésre. Ebéd után kezdődött az énekkarok bemutatója. Szebbnél szebb, új énekkari műveket ismerhettünk meg. Minden kórusra jellemző a megállapítás: tavaly óta sokat fejlődött. Hangzásuk szebbé vált, a választott művek nehezebbek, előadásuk kifinomultabb lett. Az énekkarok egymást is meghallgatták, így is sokat tanultak. Ezután Trajtler Gábor Bach- mü vekből összeállított orgonahangversenye következett. Este, míg az énekkari tagokat a vendéglátók szál- láshelyükre kísérték, a karvezetők és szervezők megbeszélést tartottak. Közösen értékelték a kórusművek előadását, hogy ezzel is segítsék a karvezetők jövőbeni munkáját. Vasárnap délelőtt a kiskőrösi templom szépen megtelt. A földszinten a gyülekezet, a karzaton az énekkarok foglaltak helyet. Az istentisztelet liturgikus énekeire egy- egy kórusszám felelt. így hármas tagozódású lett a liturgia, ősi forma szerint: lelkész, gyülekezet és énekkar váltották egymást. Az igehirdetést Tóth-Szöllos Mihály esperes végezte, aid a találkozó szervezésében is részt vett. Az énekkarok az istentisztelet után rövid ünnepély keretében megkoszorúzták Petőn Sándor szülőházát. - Közös ebéd után, három órakor kezdődött az egyházzenei áhítat. Első felében az énekkarok a bemutatón legjobban sikerült számukat adták elő. Az igehirdetést követően pedig együtt énekeltek hat énekkari számot. Nagy élmény volt hallani az egyesített kórus hatalmas énekét! Az áhítat orgonistái és igehirdetői szolgálatát Trajtler Gábor látta el. Mintaszerű volt a kiskőrösi gyülekezet vendéglátása. A gyülekezeti ház sok helyisége lehetőséget nyújtott az énekkarok különpróbáira, nagyterme pedig a bemutatókra. Ugyanitt a két nap alatt folyamatosan várta a megéhezett és megszomjazott énekkari tagokat az ingyenes büfé. A több száz énekkari tag elszállásolását a kiskőrösi és soltvad- kerti gyülekezeti tagok vállalták. A helyi szervezés minden szála Lupták György igazgató-lelkész kezében futott össze. Köszönjük a gondos vendéglátást, a két gyülekezet áldozatvállalását! „Igazi Jubilate-vasárnap volt!” - összegezte zárószavában a két nap ajándékát Tóth-Szőllős Mihály esperes. Valóban, ezen' a két napon csak mosolygó és nagyon boldog emberekkel találkoztunk. Örültünk egymásnak,' gyönyörködtünk az Urat dicsérő enekekben és boldogok voltunk mindnyájan, hogy együtt énekelhettünk.-r-r _____
