Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-12 / 19. szám

Evangélikus Elet i9bs. május 12. „A teológia virágzásával szebben fejlődik minden” Kettős ünnep a Teológián Az ünnepi ülés résztvevői és vendégei (folytatás az 1. oldalról) Jézus Krisztusban való egy közös­séget. Ezt a közösséget nem bont­hatja meg előítélet, diszkrimináció, mások kisebbítése, hitelének ron­tása, hitének megkérdőjelezése. A tíz díszdoktor kontinenseket is képvisel - mondotta Káldy püs­pök Európa - éspedig Nyugat és Kelet -, Afrika, Ázsia, Amerika. Ezzel arról akartunk bizonyságot tenni, hogy mi valljuk nemcsak az egyház, hanem az emberiség egysé­gét is. Nemcsak valljuk, hanem ér­te, mint egyház is tudatosan fára­dozunk. Valljuk, hogy az egyház nem önmagáért, hanem a világért van. Azért a világért, amely az Is­ten világa, de amelyet az atomkor­ban a felrobbantás veszélye fenye­get. Mi Isten világa iránti szeretet- ből, felelősségünk tudatában fára­dozunk a világ fennmaradásáért, békéjéért és az egész emberiség egységéért, vele együtt magyar né­pünk boldogulásáért. Majd az új doktorokhoz fordul­va kérte őket, hogy tudományu­kat, ismereteiket osszák meg ve­lünk, tanítsanak bennünket és fo­gadják el tőlünk azt, amivel mi gazdagíthatjuk őket. Megalakult az Evangélikus Teo­lógiai Társaság Az Akadémia Ünnepi ülésének további részében dr. Prőhle Károly professzor, teológiai és tanulmányi főigazgató tett bejelentést az Evan­gélikus , Teológiai Társaságról. Mint mondotta a Teológiai Társa­ság célja és feladata a teológia tu­dományos szintű művelése egyhá­zunkban. A több szaktárgyat átfo­gó témák feldolgozására főosztá­lyokat alapít. Missziói Főosztályt, az egyház igeszolgálata, istentisztelet, misz- szió, evangelizáció, gyülekezeti élet témakörre. Ökumenikus Főosztályt, az egy­ház hitvallása, tanítása és egysége témakörre. Diakóniai Főosztályt az egyház társadalmi és politikai szolgálata témakörre. A Teológiai Társaságba integrá­lódnak a teológia egyes szaktár­gyainak művelésére alakított szak­csoportok. Ezen kivül alkalmi ta­nulmányi feladatok elvégzésére munkabizottságok is alakíthatók. Prőhle Károly beszédének to­vábbi részében konkrét témákat említett, melyek kidolgozásra vár­nak. Ilyenek az egyház egysége Li­ma és a Luther-év után, az evangé- lizáció egysége és gyakorlata, a há­zasság és a család keresztyén értel­mezése és megvalósulása a mai tár­sadalomban, a keresztyénség poli­tikai és -társadalmi szolgálatának teológiai alapjai, egyházunk 20. századi történetének teológiai érté­kelése. Az ünnepi ülés záróaktusaként Káldy püspök bejelentette az Evangélikus Teológiai Társaság megalakulását, majd Vámos dé­kán záró szavai berekesztették az ünnepi ülést. B. K. Balról jobbra: Carl Leipziger, Rudolf Kostial, Dieter Knall, Heinz-Joachim Held, Ernst Brinkmann és Friedrich Borggrefe Sötétűző fénysugár Azon a május eleji hajnalon is talán ugyanoly békésen tűnt fel a nap a horizont szélén, mint más reggeleken. De ez a sötétűző fény­sugár aznap mégis mássá változ­tatta Európát s az egész világot. Emberek és népek sorsa változott akkor, továbbhordozva a múltat, mely szikár mérföldkövekként ál­lítja elénk kért-kéretlen emlékeit: az évfordulókat. A mi nemzedé­künk számára már minden évfor­duló történelem. Mi tudunk örülni, ha a történe­lem okot szolgáltat arra. Mi tu­dunk „örülni”, amikor a televízió­ban jólismert háborús képsorok peregnek: ha romhalmazok nőnek ki a földből iszonytató robajjal és a beszakadt padlásból szárnysze­gett bombázógép mered, amikor izzószemű édesanya tébolyult sze­retettel dajkálja rég meghalt gyer­mekét, amikor szögesdrót mögül megtörtén bámulnak üres tekinte­tek, amikor durva bakancs tiporja sárba az elejtett kedves rongyba­bát. .. - akkor mi tudunk „örülni”: nem éltük át! Mi szeretjük a formáló történel­met, amely magában hordoz mindannyiunkat s intő kézként fi­gyelmeztet; emlékezzél! Igen, most 1945 május 9.-re emlékezünk, ami­kor az emberiség történetében ad­dig páratlan módszeres gyilkolás­nak végleg megálljt parancsoltak, - s emlékezünk 50 millió embertár­sunkra. Azokra, akik értelmetle­nül pusztultak, akiket halálba vit­tek, halálba küldtek. Mi tudunk örülni 1985 május 9.-én, túlélők és történelmet tudók egyaránt, de mi nem akarjuk soha megismerni a háború poklát. Le­gyenek békések ezentúl is a májusi hajnalok... Mitykó András Isten háza iránti féltő szeretettel Lelkésziktatás Budapest-Józsefvárosban Túrmezei Erzsébet Már meghallgatott! „ök még beszélnek, én már meghallgattam!” Csodálatos Ígéret! Teljesedése felsorolhatatlan. Mint amikor Élim kicsiny lakói tüzelőért könyörögtek térden, mert fogytán volt, és kemény volt a tél... s még imádkoztak, amikor begördült a fával megrakott szekér, mert egy gazdát arra indított Isten, hogy kicsinyein Így segítsen. attt Jtöfh Felsóhajtunk; Bár mindig így lehetne! De ha évekig várunk feleletre, s megfáradunk... halványul a reményünk... nem teljesül, amit könnyesen kérünk. Hol az Ígéret, kérdezzük lankadtan; „Ok még beszélnek, én már meghallgattam"? Aztán titkokat tár a Szentlélek, Atyánk szivébe látó ablakot. Rejtelmek nyílnak, csuda-messzeségek. Lehet, várni kell, szállhat évre évünk, mégis szent valóság: Mi még beszélünk, s ö meghallgatott! Már meghallgatott! Balról jobbra: Szirmai Zoltán esperes, Káldy Zoltán püspök, Vető Béla lelkész, valamint Kertész Géza beiktatott lelkész Az elmúlt évek, évtizedek jelentős változásokat hoztak fővárosunk Vili. kerületének életében. Amint ez Buda­pest több kerületében történt, a József­városban is egész városrészek, utcaso­rok, háztömbök tűntek el a föld színé­ről, s új lakótelepek, tízemeletes magas házak nőttek ki a földből. Amikor 35 évvel ezelőtt mint a gyülekezet segédlel­késze az egyházközség akkori lelkészé­vel együtt jártam az utcákat, öreg, rosszállapotú, háborús sérült házak sok esetben minden komfortot nélkü­löző lakásaiból hívogattam a. gyüleke­zet alkalmaira az egyháztagokat. Ma modem, összkomfortos lakásokban él­nek ugyanezek az emberek és a más kerületekből ide települt mai gyüleke­zeti tagok. Az egyházközség története nem nyú­lik vissza messze századokra. Ez a gyü­lekezet akkor kezdett éledezni, amikor a háború pusztító viharai után az or­szág is végre ébredezhetett. 1945-ben alakult meg, először mint a Pesti Evan­gélikus Egyházközség egyik lelkészi köre. Gyöngyösi Vilmos volt első lelké­sze. Néhány év után Grünvalszky Ká­roly vette át a gyülekezet vezetését. Az ő szolgálata alatt, 1953-ban önállósult ez az egyházközség. Több mint 30 éves gyülekezeti munkája során alakította ki az Üllői úti istentiszteleti hely mellett előbb a Rákóczi út 57/b. sz. alatt, majd a Karácsony Sándor u. 31/33. sz. ház­ban a gyülekezeti istentiszteleti szolgá­latok bázisát. Ez utóbbi helyen valósí­totta meg a gyülekezet Mandák Mária .Szeretettotthonát, úgy^hogy a korábbi bérház lakói helyébe szeretettoúhoni beutaltak kerültek. Ez a szeretetotthon ma is az általa kidolgozott módszer alapján önálló lakásokba fogadja be az egyház szeretetszolgálatára vágyókat. Az ünneplő gyülekezet A korábban megépített alapokra építhet ennek az egyházközségnek a szolgálata, a szolgálatot most átvevő új lelkésze is. Ezt hangsúlyozta Káldy Zoltán püspök az április 13-i beiktatás alkalmával mondott igehirdetésében. Kertész Géza eddigi gyóni lelkészt választotta meg a gyülekezet lelkészéül, aki már 19 éve végzi szolgálatát az egy­házban, s 9 évet töltött Gyónón. A be­iktatásra szóló meghívón ez az ige állt: „A Te házad iránt való féltő szeretet emészt engem.” (Jn 2,17) A püspök ezt választotta igehirdetése alapigéjéül. El­mondta, hogy ezt az igét most Kertész Géza bizonyságtételének, vallomásá­nak tekinti, aki a templomot féltő sze­retettel szerető Úrnak a követőjeként akar szolgálni a józsefvárosi gyüleke­zetben. Ezt csak megszállottsággal le­het végezni, teljes odaadással, önma­guk megemésztésével, feláldozásával. A beiktatás szolgálatát Szirmai Zol­tán, a Pesti Evangélikus Egyházmegye esperese végezte, aki az istentiszteletet követő közgyűlésen melegen köszönöt- te az egyházmegye lelkészei sorában az új lelkészt. Ugyancsak nagy szeretettél vett búcsút tőle Keveházi László, a Pest megyei Egyházmegye esperese, vala­mint Harminc István a gyóni gyüleke­zet felügyelője és a dabasi református lelkipásztor. A köszöntök között volt a Budapest-Józsefvárosi Református Egyházközség lelkipásztora is. Az üd­vözlések sorát Káldy Zoltán püspök zárta. Többen levélben vagy táviratilag köszöntötték a lelkészt beiktatása al­kalmából. Bizonyára sokáig él majd a gyülékézet' és lelkésze emlékezetébe!! a teli templom, a püspök igehirdetése, az iktatás szép alkalma. V. B. Györgyire emlékezem MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉNEK IGÉJE Ézsaiás 40,27-31 • • Összekötve a mennyel 1. Mennybemenetel ünnepe már a keresztfán kezdődött, amikor Jé­zus lehajtotta fejét és kilehelte lel­két. Akkor már a „mennybe” ment, hiszen a megtérő gonoszte­vőtől is így búcsúzott: „MA velem leszel a paradicsomban.” (Ugye, azon már rég túl vagyunk, hogy az antik világkép szerint gondolkoz­zunk, mely szerint 3 szint van: a föld, ahol élünk, alattunk a „po­kol”, felettünk a menny?!) Tehát Jézus a halál függönyén át belépett a mennybe, a számunkra most láthatatlan világba, teste mennyeivé alakult, mint a dicsőség hegyén (Mt 17.). Pál apostol idézi azt az ősi szép keresztyén him­nuszt, mely nem tesz különbséget a feltámadás és a mennybemenetel között: „Jézus engedelmes volt ha­lálig, és Isten felmagasztalta őt.” (Fii. 2.). A „felmagasztalta” szó­ban benne van húsvét és mennybe­menetel. Ezek után vissza-visszalépett a földi világba, hogy megmutassa magát, s így tanítványai megvi­gasztalódjanak, sőt felbátorodja­nak. Átmenetet biztosított övéinek 40 napon át, hogy hozzászoktassa őket az eddigi tapintható jelenlét után az újfajta jelenléthez. Meg­szűnt a „látás”, és kezdődött a „hit”. (Bár ritka pillanatokban még Visszalépett: Pál számára Da- maszkusznál, Sadhu Sundar Singhnek Indiában.) Látás helyetthinni! Ez a mi lehe­tőségünk is. De Jézus ígérete való­ság számunkra: „Veletek vagyok minden napon!” Jézus ajándéka, hogy össze vagyunk kötve a másik dimenzióval, a mennyel. 2. Az ünnep igéje a fogságban szomorkodó népet így szólítja meg: „Jákob!” Jákob életében volt egy megragadó élmény arról, hogy a menny össze van kötve a földdel. Emlékszünk: bátyja haragja elől, az otthon biztonságából menekül­nie kellett Jákobnak. Amikor elfá­rad a pusztában, annyi ereje sincs, hogy valami kényelmes, védettebb helyet keressen magának. Egy kö­vet tesz a feje alá, elalszik és felejt­hetetlen álmot lát. Egy létra eresz­kedik alá hozzá, és Isten angyalai le és feljárnak azon, és hallja, hogy Isten ígéretet tesz neki (ugyanazt, amit Jézus ígért): „Ne félj, én veled vagyok!” Ez az Istennel való talál­kozás Jákobot átformálta, és ezen­túl úgy járja nehéz Htjait, hogy mindig összekötve tudja a földet, a problémáit az éggel, a láthatatlan világgal. Jákob megértette, hogy akármilyen nyomorúságban va­gyunk is, akárhogy belefáradunk az életbe - elszakíthatatlan a kap­csolat Istennel. Ez a létra - átvitt értelemben - nagy üzenetet hordoz. A nép a fog­ságban úgy érzi: „nem kerül ügyem Isten elé, rejtettek az utak...” De megvan a „létra”! Igenis össze van kötve Babilónia is Isten világával, szívével. „Erőt ad a megfáradt­nak!” Bizony, nagyon bele tudunk fá­radni az életbe! Jákob is, a számű­zött nép is, mi is. „Megfáradnak a legkülönbek is.” Sokszor csak a földet látjuk, csak „egy-szintű” emberek vagyunk. Mostanában napokig néztem Faffael utolsó festményét, melyet haldokolva is nézett, s koporsójá­hoz is odatették. Fönt a hegyen ragyog minden. - Krisztus mellett egy ideig Mózes és Illés, - nyitva az ég. Lent a hegy alatt egy fiáért kö­nyörgő apát látni. Raífael négy ke­zet festett itt a völgyben, melyek mutatnak valahová. Kettő a görcs­ben rángatózó fiúra, de kettő fel­mutat a hfgyre. Mi sokszor csak a völgyben vergődünk, és köszönet azoknak, akik rámutatnak a létrá­ra: „Ne félj, az égi világ nem zárt rendszer. Nyitva van!” Boldog, akin beteljesedik Jézus szava: „Bi­zony, meg fogjátok látni, hogy megnyílik az ég, és az Isten angya­lai felszállnak és leszállnak az Em­berfiára.” (Jn 1,51) Görög Tibor IMÁDKOZZUNK! Te tudod, Istenünk, hogy meny­nyire szeretnénk tapintani, megfog­ni, jelt kapni. Köszönjük nevelése­det, hogy megtanítasz minket: ha nem jön is tapintható jel, akkor is bizonyosak legyünk szereteted fel­öl. Adj új meg líj boldog találkozást Veled! Amen. A lapok úgy szóltak dr. Sáfrán Györgyiről, mint Arany-kutatóról. Arany János levelezését rendezte sajtó alá. Az „Arany János összes művei” XV. kötetében levelezéséről hatvan ol­dalas tanulmányt írt. Az Arany-cente­nárium alkalmából jelent meg „Arany János leveleskönyve”, amely 250 válo­gatott levelet közöl példamutatóan szép filológiai feldolgozásban s a beve­zetésben igen alapos, huszonegy olda­las tanulmányt írt Sáfrán Györgyi, aki ez év február 22-én hunyt el csendesen. Őreá emlékezem, akinek gyászjelen­tésén is Arany-idézet áll: „A lélek él, találkozunk.” Az élete utolsó éveit szinte teljesen betöltő Arany-kutatás eredményeire aa emlékező cikkek már rámutattak. Én nem erről szólnék. Hetvennégy életévéből negyvennégyet nyomon kísérhettem. A Kárpátok déli lankáinak kisváro­sában dúsabb kultúréletet éltünk, mint később bármely nagyvárosban, vagy metropolisban. Fiatal tanárokból olyan baráti körünk volt, ahol terve­zetten folytak színes irodalmi beszélge­tések. Sáfári Laci, a fiatalon elesett kárpátaljai költő is közénk tartozott. Sáfrán Györgyi ebbe a körbe „az Al­föld mély szivének" melegét hozta Sze­gedről, egykori diákéveim városából. Egyszer szerényen elém tette Remé- nyik „Tiszaparti jelenet”-ét. őróla írta. Mindig tudott hozni új meg új Re- ményik-verset.'Tanári pályakezdő dol­gozata is róla szólt: „Reményik Sán­dor sorsvállaló magánya”. (Kifújta a kezemből a történelmi vihar.) Ennek nyomán tartott egyszer előadást is. A „Kegyelem” c. verset úgy értékelte, mint igazi „katolikus” verset. Elvitáz- gattunk róla, hiszen én a lutheri teoló­gia poétikai gyöngyszemének tartot­tam, s bizonygattam, hogy Reményik tősgyökeres evangélikus volt. Györgyi tudta, mosolygott. Ő az „egyetemes” értelmében használta a szót. S mega­jándékozott egy Kempis „Krisztus kö­vetése” kötetkével. Mélyen hivő kato­likus lélek volt. De olyan szinten, ahol nem riválisnak, nem „visszatérítendő­nek” tartotta a másikat, hanem hitben testvérnek. Itt Budapesten sok gyüle­kezetünkben tartott előadásokat is a legutóbbi években. Részt vett Budavá­rán azokon az estjeinken is, ahol ma élő lelkész-tollforgatóinkat szólaltat­tuk meg. Az egyik reá emlékező újságcikk többek között azt írta, hogy „Remé­nyik Sándoron rég túljutott már.” Ha ez a szó úgy értendő, hogy elfeledte, elhagyta, maga mögött tudta, bár akár mert nagyobbra, fényesebbre lelt Aranyban, tagadom. A Tisza parti je­lenetet nem lehet feledni. Alig öt évvel halála előtt ő biztatta, lelkesítette Imre Máriát, Reményik unokahúgát, hogy állítson össze egy kötetet Reményik istenes verseiből. („Jelt ád az Isten" 1981.) Alig három éve, hogy ott ültünk Maróka szobájá­ban, amikor a Farkasrét mögött lebu­kott a Nap. Györgyi megszólalt. Hal­kan, melegen, mintegy „valamit mon­dani akarókéként. Elmondta a „Vi­szontlátásra” c. verset. Csend volt is izzott a levegő. Reményik verset így „megélni” még nem hallottam. Negyven évvel korábban, még a ■ Kárpátok alján „Őszi morfium” címen összeállított, géppel írott, bekötött őszi versgyűjteménnyel lepett meg. *Egy le­vélidézet volt a mottója: „a templom­kert fáiról lassan hullanak már a leve­lek...” 1945 őszén volt. Ebijen már - 15 más költő között - Arany „Ősszel”- je is szerepel. A MTA Könyvtárának tudományos főmunkatársaként ő nyitotta ki előt­tünk a hétpecsétes zár mögött őrzött páncélfülkét, hogy Szabó Józseffel kéz­be vehessük Madách Az ember tragédi­ájának eredeti kéziratát. A nők helyzete, műveltségformáló dolgos szerepe a társadalomban min­dig izgatta. Teleki Blankáról és köré­ről könyvet jelentetett meg még Buka­restben is a Kritérionnál. Töredék ré­sze a felgyűjtött irdatlan anyagjának. A leányiskolák története nemcsak ér­dekelte, de izgatta. Feleségem Aszód­ról, Pápáról beszélt. Egyik vendégünk a Deák téri leánygimnáziumról. „Mi­ért nem íijátok le az emlékeiteket!? Vé­tek feledésben hagyni!” - szólt szinte ingerülten. Benczúr utcai lakásán beszélgettünk kis társaságban. Keresztury Dezső vit­te a szót, de Györgyi intonálta a témá­kat. Mint egykor régen a Kárpátok tövén. Elszálltak az évek, elmúlik az élet. De hangja most is itt borong: „viszontlátásra a földnek porában viszontlátásra az égi sugárban..." Korea Emil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents