Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-09-16 / 38. szám
Kilencszázan az ország gyülekezeteiben Domony: „Méltán örülhettek! 99 HÉT ÚJABB BEJEGYZÉSSEL gazdagodott a domonyi gyülekezet 84 esztendős, nagy idők emlékeit őrző vendégkönyve. Július 28—29-én a Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlésének külföldi résztvevői közül finn, lengyel és mindenekelőtt németországbeli testvérek látogattak el a gyülekezetbe. A szombat délután „nem hivatalos”, de annál hangulatosabb programmal telt el. Éppen úgy adódott, hogy 28-án délután kötött házasságot két ősrégi domonyi evangélikus család fiatal tagja, Valentinyi Mihály és Pauló Erika. Ahol annyi rokon, szomszéd, munkatárs és kedves ismerős helyet kap az ünnepi asztalnál, ott természetes, hogy testvéri szeretet fogadja a világ más tájain élő és hazánkba látogató evangélikus testvéreket. Ahogyan a vendégek mondták, igazi felüdülés volt a kötetlen vidámság, a többszáz ember nyitott, öntudatos derűje a megelőző hét fárasztó tanácskozásai után. NEM KONTRASZTOT LÁTTAK a Nagygyűlés felelős munkája és a falusi lakodalom között, hanem egy imponáló egység két külünböző megnyilvánulását. Nagy elismeréssel nyilatkoztak a Nagygyűlés szervezésével, rendezettségével, várakozásukat meghaladó gördülé- kenységével és vonzó hangulatával kapcsolatban. A világgyűlést szervező Magyarországi Evangélikus Egyháznak egy kis gyülekezete — történetesen a domonyi-vácegresi — megerősítette azt az élményt és tapasztalatot, amit a Budapest Sport- csarnok rendezvényei nyújtottak. A zsúfolt templomban történt ünnepélyes esküvői szertartás, a lakodalmas házaknál tréfás rigmusokat szavaló vőfélyek jókedve, az öröimszülők kennyes-derűs méltósága, a fiÉrtálf>páf9‘£lfdj*t'P latlan komolyságig ’ai fáfadháe tatlan násznép fürge 1 tánca, az örömkalácsot megszegő asszonyok ajkán felcsendülő ősi áldáskívánó ének, majd pedig az üdítő séta a falu éjszakai csendjében, közvetlen, személyes élményt jelentett a vendégeknek a nagygyűlést vendégül látó magyar evangélikus egyház népének szeretetéből. VASÁRNAP DÉLELŐTT DO- MONYBAN Mikko Juva finn érsek prédikált Lukács evangéliuma alapján a nagy vacsora példázatáról. Kiemelte, hogy minden ember hivatalos Isten szeretetébe, örök országába. Ezért az ő népe, egyháza sem tehet különbséget ember és ember között, hanem hűségesen kell betöltenie a szolgálatát mindig és mindenütt az emberek megosztott közösségében. Az istentisztelet keretében Juva érsek megkeresztelt egy kislányt, Nagy Ritát. Ennek az eseménynek az a külön érdekessége, hogy az istentiszteleten jelen levő Juváné főtisztelendő asz- szonyt szintén Ritának hívják, érthető tehát, hogy „tiszteletbeli keresztmama” szeretetével kívánta Isten áldását kicsi magyar névrokonára. Az istentisztelet végeztével Jan Szarek lengyel szuperintendens adta át a nagygyűlés résztvevőinek jókívánságait a vendéglátó gyülekezetnek. Hivatkozott a magyar és a lengyel nép történelmi barátságára, és a két szórvány evangélikus egyház hitbeli szoros kapcsolatára. A község lakossága nevében Bakti Tibor, a Hazafias Népfront helyi bizottságának az elnöke üdvözölte meleg szavakkal a vendégeket. Istentisztelet után a vendégek a gyülekezet és a Hazafias Népfront vezetőinek társaságában ebédeltek a domonyi parókián. RÖVID PIHENŐ UTÁN VÄC- EGRESRE indult az autókaraván. A filia ünnepi istentiszteletén Reinhardt Groschurt nyugat-berlini egyházfőtanácsos tartott érdekfeszítően korszerű írásmagyarázatot az élő kövekből épülő lelki egyházról Péter apostol 1. levele alapján. Johannes Cieslak, a Szászországi Evangélikus Egyház (NDK) elnöke üdvözölte a vácegresi gyülekezetét és adott tájékoztatót egyházának gondjairól és örömeiről. Vácegresen a fehér asztalt Dudás János kántor és kedves családja terítette meg a vendégek számára. L ehtonenné asz- szony, Finnországból, váltig ismételte, mennyire sajnálja, hogy -Térje, Jouko Lehtonen, a Lutheránus Világszövetség egyik osztályának vezetője nem vehetett részt a kiránduláson a Nagygyűléssel kapcsolatos fontos teendői miatt. LELKEMRE KÖTÖTTÉK a hozzánk látogató külföldiek, hogy ismételten köszönjem meg a nevükben a vendégül látásukban résztvevő asszonyok és férfiak, mindkét gyülkezet énekkara, az ajándékokat átadó fiatalok, a rájuk mosolygó, kezüket barátsággal megszorító, éjszakai szállást adó, autójukon őket hozó-vivő emberek szeretetét. Szíves-örömest teszek eleget a kérésüknek a magam köszönetének hozzáadásával. Isten áldását kérték a gyülekezet nyugalmazott lelkészére, a 83. életévét taposó Torda Gyula nagytiszteletű úrra, akinél ittlétük alatt rövid üdvözlő látogatást tettek. Szeretettel, megkülönböztetett tisztelettel köszönték a domonyi papné szolgálatát, akinek a fáradhatatlan áldozatkészsége és szervező munkája nyomán az elmúlt 12 esztendő alatt — a vendégkönyv tanúsága szerint — többszáz neves és egyszerű külföldi evangélikus vendég terített asztalra és ha kellett szállásra talált a domonyi parókián. TALÁN NEM FOGJA ZOKON VENNI Heikki Castrén, a finn egyház tájékoztatási központjának az igazgatója, hogy közhírré teszem a vendéglátást megköszönő magánlevelének néhány sorát: „Bizonyára hamarosan megkezditek jól megérdemelt nyári szabadságotokat. ... Méltán örülhettek, hogy olyan egy-* ház tagjai vagytok, amelyre határtalanul igényes feladat hárult és amely ezt a feladatot a lehető legjobban teljesítette.” A nagygyűlés egészének és a külföldieket vendégül látó gyülekezeteknek együtt szól ez a köszönetnyilvánítás. Ki-ki tette, teszi a magáét, örülünk, hogy látják ezt a külföldi testvéreink is. Baranyai Tamás ÜJJA alakult a lengyel EVANGÉLIKUS TÄRSASÄG A lengyel evangélikus értelmiségiek társaságát több más szervezettel együtt 1981 végén a szükségállapot bevezetésével feloszlatták. Most a társaság egész Lengyelországra kiterjedően újjá alakult. A társaság célja, hogy az evangélikus lelkészeket és más értelmiségieket mozgósítsa kulturális, diakóniai és ökuméni'kus feladatok elvégzésére és aktivizálja őket a szintén újjá alakult Hazafias Népfront keretén belüli munkára. Jan Szarek, a tesini egyházmegye esperese az IDL-nek adott interjújában elmondta, hogy a társaságnak jelenleg több mint ezer tagja van, s hogy egyházmegyéjéből minden lelkész és gyülekezeti munkás tagja a Lengyel Evangélikus Társaságnak. Szarek esperes elmondta azt is, hogy reménység van arra, hogy a közeljövőben a társaság egy képviselője helyet kap a szejmben, a lengyel parlamentben. (IDL) — S. Most olva ÉLETÜNK SORÁN MINDANNYIAN többször is lajstromba vétetünk, földi és égi körökben egyaránt. Fogantatásunk pillanatától számon tart Isten. Megkeresztelésünk ennek csak inkább valamiféle földi elismerése, annak kinyilvánítása, hogy a gyülekezethez szeretnénk tartozni. Ha keresztelőnk, mint többnyire szokásos, csecsemőkorunkra esik, akkor ez még kevésbé saját akaratunk, hanem inkább szüléink és keresztszü- leink szándékának kifejezése keresztyén jövőnkre nézve. Ugyanígy többségünk őszintén vallhatja velem együtt, konfirmációnk jórészt tradicionális okokból életünk olyan korai szakaszára tevődik, amikor teljes belátással talán föl sem foghatjuk, mit jelent egy hivő közösség felnőtt tagjává válni Hívőnek vallani magunkat mindaddig egyszerű feladat, míg nem csorbítja lényegesen életünk általános komfortérzetét. Minden meggyőződésről, így hitünkről is elmondható tehát, hogy a vele együtt, általa és érte fölvállalt lemondások, ha úgy tetszik, áldozatok mértéke szerint avat felnőtt emberré. JON I EARECKSON néhány hete Joni címmel a Szent István Társulat gondozásában megjelent önéletrajzi írása éppen erről a felnőtté válásról nyújt rendkívül izgalmas, hiteles képet. A hatvanas évek dereka, vége felé az USA-ban 17 éves kamaszlánynak lenni egy jómódú, középpolgári család gyermekeként még történelmi szélességű látószöggel szemlélve is az ígéretes élethelyzetek közé tartozik. Vannak pillanatok, melyek a legrózsaszínűbb kilátást képesek egy füst alatt bekormozni. Ér- het-e nagyob veszteség egy erősen test-centrikus, lovaglásban, úszásban, atlétikában élenjáró fiatal lányt, minthogy elveszti saját testét, vagyis válltól lefelé megbénul. Az eset utóbbi éveinkben annyira mindennapossá vált, hogy szinte szűkebb környezetünk személyes élményeként köszön vissza: Sekély vízbe fejest ugorva százak és százak szenvednek csigolyatörést. Hivő embernek ilyen tragédiát látva vagy átélve az első kérdések között adódik a MIÉRT kérdése is: — Miért éppen én, vagy szeretteim valamelyike, és valójában miért, hogyan hagyhatta Isten megtörténni mindezt? Sok tragédiát láttunk már közelebbről, távolabbról, országos és világméretű katasztrófák térben s időben karnyújtásra tőlünk, mégis személyes szerencsétlenségeink a leg fájdalmasabbak, hiszen emberek vagyunk. EGY-EGY ILYEN KÉRDÉSHEZ ÉRKEZVÉN mindig választani kényszerülünk: Merre tovább? Fölfokozott türelmetlenséggel a végtelenségig erőltetjük a választ. Pedig út és felelet, akárhonnan indulnk is, csak egy lehet. Módszeresen és nem lankadó figyelemmel minden egyes lépcsőt és fordulót be kell járnunk. Joni Eareckson történetét éppen ez a hallatlanul éber figyelem avatja rendkívülivé, bizonyítva, hogy kellő hittel és intelligenciával mindenki megfejtheti saját sorsát. A legnehezebb vállalkozásokat viszi sikerre, amire ember csak rászánhatja magát. Névre szóló tragédiájában fedezi föl a mindennapi áldást, pontról pontra regisztrálva hitének fejlődését és megingásait. Számot ad az összes zsákutcáról, amibe betévedhet a lélek. A bizonyosság erejével tárja elénk, hogy létünk és hitünk egyetlen kulcsa a Szentírás. Hallatlan következetességgel teszi hozzáférhetővé a Biblia üzeneteit a modern hétköznapok számára. Korunk és elmúlt idők bizonyos filozófiai, művészeti irányzatainak befolyására hajlamosak vagyunk az Urat valami elérhetetlen magaságban nyugvó absztrakt és személytelen erőként fölfogni, holott a legilletékesebb forrásból az Ó- és Újszövetségből kellene tudnunk, hogy Isten, az Atya, Fiú, Szentlélek, mennyire személyes, mennyire aktív és mindennapi közreműködő. Jézus kereszthalálát sem vélhetjük két évezred alatt megfakult. elkoptatott történelmi ténynek. JONI PÉLDA ARRA IS, milyen kortalanul időszerű vagy inkább időtlen a megváltásunk az igazán hivő emberek számára. Napjainkban keresztyénnek lenni nem jelenthet egyoldalú befelé fordulást, a mindennapok gondjainak fel nem vállalását palástoló szüntelen égbe- tekintgetést. Hivatásunk van a Földön több is, és közülük legfőbb a szeretet, a másokkal való törődés, önös érdekeink megtagadásának gyakorlata. Joni Earecksonról megállapíthatjuk, hivatása teljes tudatában éli a mindennapokkal számoló, alkotó emberi életet. Sorait olvasva úgy érezzük, kifogyhatatlan energiákkal rendelkezik, és valóban, mert hisz. Isten az ő számára minden órás, személyes élmény. Hiszem, hogy Joni Eareckson nevét a felnőtt keresztyének közt jegyzik valahol. Mindannyiunk számára példa kell, hogy legyen családjával, barátaival együtt. N. Horváth Péter Nagypéntek és pünkösd között MIKA WALTARI, a kiváló finn író számunkra nem ismeretlen: Az emberiség ellenségei című regénye, mely Néró császár keresztyénüldözéséről szól, 1975-ben jelent meg először nálunk, azóta második kiadása is kapható. Magyar nyelven most kiadott regénye, Az ország titka mintegy előzménye annak, egy emberöltővel korábbi tavaszba viszi ei az olvasót: a nagypéntek és pünkösd közé eső hetekbe, amikor is a regény hőse, Marcus Mezentius Manilianus hirtelen döntéssel Jeruzsálem felé veszi útját. Marcus filozófus, amolyan kívülálló magánzó, kissé ügyefogyottan csetlő- botló értelmiségi, aki nem leli helyét Róma intrikáinak útvesztőiben; egy viharos és óvatlan szerelmi história miatt menekülni kényszerül a birodalom fővárosából; Alexandriában ráún az édes élet örömeire, de még a könyvtár tekercseire is, és miután sok # jövendölést olvasott arról, hogy a 'csillagok járása új világkorszak kezdetére utal, s hogy a világ új urát Júdeábán kell keresnie, elindul. Nagypénteken érkezik a szentvárosba, látja a Golgotán a kereszteket, közeledvén érzi, hogy a haldokló Jézus rátekint. EZ A TEKINTET fogvatartja, olyany- nyira, hogy a továbbiakban igyekszik mindent, amit csak lehet megtudni a Megfeszítettről. Értesül feltámadása híréről, és valóságos nyomozásba kezd: megkeresi a tanítványokat, akik elzárkóznak előle; beszél Cirénei Simonnal, Zákeussal, akik eleinte barátságosabbak, majd elutasítóvá válnak, gondolván, nem lehet tudni, mit is akar voltaképpen a furcsa római; eljut a Jézust követő asszonyokhoz, és bennük lel pártfogóra, ők megérzik, hogy nincsenek rossz szándékai. Keretbe zárt fejlődésregényről van szó: a keret a 11 levél, amelyekben a filozófus Tulliának, Rómában hagyott ledér kedvesének számol be útjáról, élményeiről. Minél inkább tanítvánnyá fejlődik ő maga is, annál jobban távolodik Tulliától, római múltjától, egészen a végső szakításig, mikor is eldönti, hogy Rómába nem tér vissza többé, hanem Damaszkuszba megy. A városnévnek itt jelképes jelentése van: noha Pált még senki sem említi, a városnév arra utal, hogy Marcusnak el kell jutnia a pogányok apostolához. A NAGY KÉRDÉS ugyanis, hogy Marcus, a pogány, részese lehet-e Jézus nem e világból való országának? Csak Izrael fiaihoz jött-e a Megváltó? Mi az ő országának titka? Befogad-e másokat is? Marcust mély vágyakozás hajtja hozzá, a Feltámadott többször megjelenik előtte, hol kertész, hol halász képében, hol pedig Galileában, a hegyen, ahová a nők segítségével Marcus is követi a tanítványokat. A filozófus furcsa, ellentmondó helyzetbe kerül: úgy érzi, Jézus magához kötötte őt, ám a kis közösség, amely az ö nevében gyűlik össze, mégis kizárja soraiból. Damaszkuszba kell tehát indulnia, még nem tudja, miért, csupán egy álom, Mürinának, a kis görög színésznőnek álma készteti az indulásra. A regény olyan, mintha modern apokrif lenne. Az író jól ismeri a kort, a tájat, kitűnően érzékelteti a zsidó— görög—római ellentéteket, lélektani hitelességgel vezeti végig hősét, a mindenben kételkedőt a fejlődés lépcsőfokain, egészen a hit elfogadásáig és a szolgálat alázatáig. Ezért olyan megragadó és vonzó ez a különös apokrif. HIBÁJA VISZONT az író túlzott bőbeszédűsége, összefogottabban, tömörebben, kevesebb szóval többet mondana. Különösen a vége felé válik vontatottá az elbeszélés. Azt is felró- hatjuk neki, hogy a mellékfigurákkal mostohán bánik. A tanítványokat még- csak elnagyolt, bizalmatlaű tömeggé gyúrja össze, amelyből csak Jánoá tekint ki barátságosabban; ám a nők, akiknek a főhős annyit köszönhet, szinte torz ábrázolást kapnak. Magdalai Mária itt bár szépen hervadó, de viharos múltú vénség; Claudia szintén vén, ráadásul üresfejű társasági hölgy; Johanna még üresebb, és sznob is ráadásul; Lázár testvérei depressziósnak tűnnek; Susanna házsártos banya; a kitalált személyek sem járnak jobban: bereti Mária olyan rosszlány, akit megtérése után is csak a ruha érdekel, még a meleg színekkel ábrázolt Mürina is harapós vadmacska, ha kiereszti körmeit. Asszonyokról rosszat, vagy semmit. Mintha az író szíve és esze szem- benállna egymással: eszével tudja, milyen szilárd tartóoszlopai voltak a nők a születő egyháznak, de a szíve valahogy nem kedveli őket. Még száraz, fanyar humora is akkor mutatkozik meg, amikor iróniával ábrázolja esen- dőségüket. Mivel az evangéliumok szűkszavúak, a szépirodalmi feldolgozásoknál az írók fantáziáját kevés tény, adat köti meg. Ám az evangéliumok szűkszavúságukban is egyénítik, jellemzik az alakokat, a sorokat sajátos hangulat lengi át, amely ismerőssé teszi a szereplőket, ettől eltávolodni nem tanácsos, az elidegenítés veszélye nélkül. Ezért a könyvet nem szabad kritika nélkül ol-. vasnunk: egy római filozófus valóban így térhetett meg, a feltámadás utáni hetekben a hír valóban így járhatott szájról-szájra; a megjelenések is ilyenformán történhettek; de a Mestert körülvevő férfi és női tanítványok bizonyára emberibbek, melegebbek voltak az ő hatását tükrözők, még ha a gyarlóság mindenféle hibájában leledzettek is. MIKA WALTARI könyve mégis, mindenképp hasznos, tanulságos olvasmány, finnül hét kiadásában ielent meg. sok nyelvre lefordították Szász Levente élvezetes átültetése az író esszé-stílúsá- nak szépségeit is érzékelteti- (Euróna, 1984.) Bozóky Éva