Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-04-22 / 17. szám

Együtt Itt tol tak...

AZ ÜT MELLETT TAMA- RISZKUSZ BOKROK. A poros ösvényre eukaliptusz fák tányér- alakú lombjai vetnek árnyékot. Dobogó lábak és futástól ziháló mellek törik meg a korareggel ferde napsugaraitól tündöklő csendes tájat. Asszonyok futnak. Percek múlva visszafelé két férfi. Egy fiatal elöl, utána egy idősebb.

É kettős futás dobogásának ütemét visszhangozza kétezer év óta a keresztyénség széles e világon. A feltámadás híre adja hozzá a ritmust.

Krisztus feltámadott! Ez az Űr napja. Voltaképpen azóta minden vasárnap ezt hirdeti, hiszen az őskeresztyének ezért tették át az ősi szombat-ünneplést vasárnapra. A törvény betöltetett. Az üzenet veleje átáramlott vasárnapra. A jó hír, az evangélium győzedelmeskedett.

Együtt futottak a hírvivők s a látni akarók.

A keresztyénség gyermekkorának első és akkor még egyetlen ünnepe a húsvét. Amikor még csak formálódóban volt az, amit ma ünnepek rendjének, egyházi esztendőnek nevezünk, ez volt a gyökér, az egyetlen. Az üdvtörténetnek eleinte kizárólag ezt az eseményét ünnepelték, sőt ennek az üzenete minden vasárnapra átsugárzott. „Az Űr Napja” — mondották.

GYEMEKKOROM NAGY ÜNNEPE A KARÁCSONY VOLT, ami mellett minden más ünnep eltörpült. Gyermekvilágom „megajándékozottá” akkor vált, s maradt is mindaddig, amíg hitben föl nem nőttem a felismerésig: az élő Krisztussal vagyunk igazán megajándékozottak.

Később felfigyeltem arra, hogy evangélikus népünknek szinte tájegység szerint, sőt gyülekezetek szerint vannak kiemelkedő ünnepei, amikor föltétlenül megtelnek a templomok s lelkes buzgalomtól dobognak a szívek. Egy-egy templomszentelési emlékünnep, történelmi esemény, vagy bibliai időkre utaló hagyomány lehetnek sajátos alkalmak a gyülekezet egészének megmozdulására. A nógrádi vidékeken „hosztyinának” mondják a templomszentelési emléknapot. Deák téren sokáig kiemelkedő emlékistentiszteletet tartottak Kossuth Lajos halálának évfordulóin. Vannak gyülekezeteink, ahol Jeruzsálem pusztulásának emléknapján feketébe öltözik az egész templomos nép. Budapesten megfigyeltem, hogy a háború utáni években az újév volt a leglátogatottabb ünnep: a szenvedésekre utaló dacos fejfelemelés: mégis újra kezdünk!

Ezekben vidékenként s az emlékezés élményanyagában vannak különbségek, de evangélikus egyházunkban, sőt szerte a keresztyén világban egyöntetű a tapasztalat: a húsvéti templomok zsúfoltak. Sok olyan arcot látunk szószékeink alatt, akikkel egész éven át alig találkoztunk itt. Egységbe olvadnak azokkal, akik rendszeres templomjárók. Kö- szöntjük őket! Vajon mi az, ami ma ilyen egységet teremt a széles gyülekezetben

Kétségtelen, hogy népünkben benne él a húsvéti templomozás hagyománya. A keresztyénségnek szinte az „őstudatában” él a húsvét, s ezt nem szabad lebecsülni, de éppen értékelni kell.

SOKAKBAN ERŐSEN MOZDUL HÜSVÉTKOR A TAVASZ ÖRÖME. Hosszú, s az idén oly rapszodikus telünk után végre kisütött a tavaszi nap, rügyek és levelek bontják a lombok ígéretét. Jól van, ha ez az öröm a templomba hozza őket. Jakus Imre göcseji élményeihez tartozik az is —, tíz énekből álló versciklusban meg is írta —, amikor „tavasz érzett a levegőben, az erdők fái hozsannáztak”

s a nép messzi utakról is megindult a templom felé. öregje, fiatalja együtt ballag, s mint a tölcsér szája, vonzza őket a templomkapu.

„Olyan ez, mint az áradás, mely áttör partot, gátakat. Kergeti őket, vágyva hozza — mondogatom — a bűntudat.

A vén Kulcsár meg azt motyogja, hogy hozza őket most a Nap.”

szerű feloldódása. A szolgáló élet a hétköznapokba oldja hitünk tartalmát. A nagy templomi gyülekezetben kissé számadás is folyik Isten előtt. És számadásunk kissé szomorkás, vagy fájó: hitünk csak pislákoló gyertyafény. Hiányzik belőle a mozdító erő dinamizmusa. Hiányzik belőle az együtt futók ziháló lihegése, a jo hír, az evangélium szívben gei- jedése.

De a gócon vagyunk! A forrásnál, a tűznél, a fénynél. Jó helyen és jókor. Tekintetünk és szívünk önmagunkról a FeltáJól van ez így. Szép, ha a szív is feszül, mint a duzzadó rügy, s a tavaszillat, a lombot bontó világ hálaadásra indít. Jó ilyenkor mosolyogva köszönteni az élő Istent.

Mohács mellett a történelmi emlékparkban van egy megdöbbentő, figyelmeztető emlékszobor. Bomló rügy áll kőbefaragottan, amit élesen és mereven kettévágtak. Húsvét a bomló rügyek, a fakadó új élet reménységét hordozza, s nem akarjuk, hogy bárki is kettévágja. A ma már világszerte mozduló békemenetek is ezt prédikálják: az életbe hiszünk, az életet akarjuk. A lombokká bomló életet akarjuk, nem a kettévágott rügyeket! Isten életet adó és életet tápláló Isten, ezért támadott fel Krisztus!

A HIT HARCA MOZDUL BENNÜNK HÜSVÉTKOR. A cselekedetekben valósuló harc, a sóvá és kovásszá válás küldetésmadottra irányul. „Nézvén hitünknek bevégzőjére, Jézusra”. Pál apostol mérnökként áll meg a gyülekezetek között, az egyház felépítménye mellett, s vizsgálja, mi minden is épült meg benne. A szakértő szemével néz, s rámutat egyetlen oszlopra: ez tartja az egész épületet. A feltámadott Jézus ez az oszlop, a szegletkő. S mi pislákoló hittel is Öreá nézünk.

Húsvéti telt templomaink gyülekezetén örömmel nézünk Végig. Tudjuk, hogy sokakat hoz a tradíció, a tavasz, a megszokás, de sokakat a hit, s az erősebb hitre vágyódás is. Közöttük "ülve nézünk a Feltámadottra. Magunkra nézve pedig ezzel az éneksorral imádkozunk:

„Ám ha egy sóhaj még vár,

keres Téged, Azzal köss, Jézusom, új

szövetséget!"

Koren Emil

Dr. Nagy liynlu püspök előadásai a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban

4

Dr. Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, március 27-én a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szabad- egyetemén a nyugat-európai protestantizmus mai életéről tartott előadást „A reformáció történelmi útja” című sorozatban.

Április 5-én a püspök a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Gondolat Könyvkiadó vezető munkatársainak tartott előadást a TIT felkérésére, a Társulat országos központjában. Az előadás témája a Magyarországi Evangélikus Egyház élete és szolgálata volt hazánk szocialista társadalmában. A püspök részletesen szólt egyházunk életéről, diakóniai teológiánkról, a keresztyén—marxista dialógusról és a nyári budapesti LVSZ-világgyűlés jelentőségéről, majd élénk vita keretében válaszolt a feltett kérdésekre.

FELTÁMADOTT! — Közel kétezer esztendőn át hangzik újra és újra a híradás. Frissen szól, időszerűen és személyhez szólóan, mert Akiről ez a hír szól, élőnek bizonyul ma is, mint ahogy annak bizonyította magát a húsvéti esemény után tanítványainak. Szemet, fület, szívet nyit, bűnt bocsát, életet újít, megerősít, összekapcsol magával és másokkal — felelősségre ébreszt és szolgálatba állít hírt vinni, békességet munkálni, örömöt szerezni, szeretetet osztani. Így kérjük és várjuk öt ezekben a napokban is, hogy hírvivőkké lehessünk szóval és élettel.

Misszió

és ovangélixáció ma

As I. munkacsoport témája

Húsvét közelében jelenik meg e cikk, a húsvéti örömhírről tudva és húsvét erejéből élve írom e sorokat. Feltámadott Urunk’ késztessen valamennyiünket missziói felelősségünkre, az evangélizáció mai szolgálatára.

1. Fontos téma ma világszerte

az evangélikus egyházakban a misszió és evangélizáció. Nem véletlenül került első helyre 13 munkacsoport-téma között. A Lutheránus Világszövetség nagy családja nagygyűlésről-nagygyű- lésre foglalkozik megalakulásával, de végezni vele nem tud. A tagegyházaknak továbbra is erősíteniük kell egymást, hogy Isten üdvözítő erejéről, Jézus Krisztus evangéliumáról tamis kod hassanak szavukkal és szolgálatukkal kortársaiknak.

2. A mi témánk is. Magyarországi Evangélikus Egyházunk osztozik a világ evangélikussá- gával, felhasználja tapasztalatait, hozzáadja saját - felismeréseit. Nem egyházféltésből, nem is az önmentés szándékával, hanem küldő Urunknak engedelmeskedve törődünk a témával és akarjuk végrehajtani a missziói parancsot ma.

3. Vitatott téma ma is. Az első keresztjének idejétől kezdve vitatott kérdés volt mindig, mi legyen a kívülállókkal, mit jelent az irántuk Való elkötelezés szeretetben, az evangélium hirdetésének és továbbadásának feladata. Az egyház történetében többféleképpen értették és gyakorolták a missziót. Evangélikus egyházunkat nem szokták az ún. missziói egyházak közé sorolni. Teológiánknak nem a legerősebb oldala volt a missziológia. Általános véleményként az evangélikus felfogás az volt, hogy a megkeresztelt embereket kell naponkénti megtérésre hívni. Csak korunkban jelentkezett az a felismerés, hogy az egész egyház ügye, feltétlen kötelessége a misszió.

4. A misszió gyakorlat is, nemcsak téma. Nem elméleti kérdésről van szó, mint ahogy nem is csak mondanivalónk van, hanem tennivalóink is. A misz- sziói parancsnak csak a szeretet légkörében lehet eleget tenni, közösséget vállalva azokkal az emberekkel, akik között hirdetjük az evangéliumot. A misszió során a teljes emberi életet kell figyelembe venni.

5. Teljes missziót akar folytatni Magyarországi Evangélikus Egyházunk, vagyis szélsőséges vagy egyoldalú irányzatok kísértését kerüli, az egész embert tes- testől-lelkestől veszi figyelembe és az egész emberiséget tartja szem előtt szolgálatában. Nem vállalja a csak lelki szolgálatot az élet humanizációja nélkül, mint ahogy nem vállalja a hu- manizációt lelki szolgálat nélkül.

6. A misszió kérdésében új témákra kell figyelnünk, új válaszokat kell tanulnunk, új feleleteket kell saját magunknak is megfogalmaznunk. Földrészünkön például több csoportra oszthatók az emberek missziói vonatkozásban: a) «kik még nem hallották az evangéliumot; b) akik már hallották, de rosszul értették; c) akik hallották, de elfelejtették, nem törődnek vele. Mindhárom típus felé elkötelezettek vagyunk:, az eVangélizá- cióval, a helyes tanítással és a re-evangélizációval.

Üj jelenség: mai vallások kihívása, nagy világvallások növekvő szerepe. Itt nekünk aránylag kevés mondanivalónk van, szívesen tanulunk másoktól. A mohamedánizmus például korunkban sokhelyütt új szerepet, nagy súlyt kapott politikai, erkölcsi, társadalmi tényezőként is. A buddhizmus Zen formája sok országban vonzó az értelmiségre, a hinduizmus sokfelé vágyat kelt nyugati csalódott fiatalok között. Jelentkeznek egészen új vallások is a szekularizáció melléktermékeként. Ezek közül nem egy misztikus vagy exsztatikus módszereket ajánl embereknek, mások meditációra serkentenek (NSZK, Dánia stb). Hogy szere- tethiány, az igazságos társadalom hiánya vagy maga az „istenhiány” az okozója az ilyen vallások terjedésének, az nyílt kérdés. Különös szerepe van az Ótestamentum népe és vallása mai követőinek, a zsidóságnak. Velük való bibliai kapcsolatunk, irántuk érzett felelős szeretetünk, múltban elkövetett sok vétkünk vagy mulasztásunk motiválja viszonyunkat.

7. A misszió nem tévesztendő össze a dialógussal. Nem a másik fél meghódítására, hanem jobb megismerésére és saját álláspontunk tisztázására törekszik.

8. A missziót csak reménységben lehet végezni. Az evangéliumot alkalmas és alkalmatlannak tűnő időben egyaránt kell hirdetni, hogy milyen termést hoz, az nem a mi dolgunk, de abban reménykedünk, hogy munkánk nem hiábavaló az Urban. Krisztusban reménységünk van a misz- sziót illetően is.

‘ 9. A missziót csak olyanokkal lehet végezni, akik újra meg újra kiteszik magukat is az evangélium hatásának, hajlandók megfrissülni a hitben. Ezért van szükség például lelkész vagy gyülekezeti-munkás evangélizá- ciókra is, ahogyan az egyházunkban is folyik.

10. A missziói és evangélizá- ciós munka sem ún. belső körön mozgó szolgálat, hiszen nem lehet a kfyülvalókra tekintet nélkül folytatni. Ugyancsak nem korlátozható a jelen nemzedékére, hanem a jövendőre is kell gondolni, ahogyan Jézuá' főpapi imájában szinte egy lélegzetre könyörög a tanítványokért és azokért, akik majd az ő szavukra hisznek.

A misszió minden korban nehéz, felelősségteljes munka, de Urunk ígérete alatt folyik. Ő megígérte, parancsa kiadásakor: „íme én tiveletek leszek minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28), — ez az ígéret missziót végző tanítványaira minden korban, minden helyen érvényes.

Hafenscher Károly