Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-02-05 / 6. szám

Isten a mi erősségünk!

A MÚLT ÉV REFORMÁCIÓ VASÁRNAPJÁN Székesfehérvárra látogatott dr. Nagy Gyula püspök. Álba Regiát a legrégebbi magyar városnak tartják. Államalapítónk, István király, fővárossá tette. A fölépített királyi vár hosszú időn át bevehetetlennek bizonyult, a mongolok is hiába vívták. Négyszáznegyven éve azonban török kézre került, és csak 145 év után, mérhetetlen pusztítások, szenvedések árán sikerült elűzni a hódítókat.

Az igehirdetést a 46. zsoltár (Erős vár a mi Istenünk) alapján tartotta a püspök a templomot megtöltő gyülekezetnek.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk”. Kezdődhetne-e másként ez a zsoltár, mint így: „Isten”. Mert keresztyénné lenni nem más, mint új középpontot kapni; Isten kerül oda.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk”. Bármennyire is személyes dolog a keresztyénség, egyedül senki sem tudna abban megállni, mögöttünk és körülöttünk ott van a gyülekezet, az egyház, ebben tart meg bennünket keresztyénként Istenünk.

A hit himnusza a 46. zsoltár. Lényege: Isten az oltalom és erősség, segítség minden nyomorúságban és bajban. Olyan, mint egy szilárd, rendíthetetlen vár. Életünk csak akkor épül jó alapra, ha Isten ez a fundamentum.

Az ember parányinak érzi magát a természet nagysága, a tenger és a hegyek előtt. Ezek is múlandók. Egyedül Isten az, aki nem változik.

Az ember tehetetlennek érzi

■f*

magát a történelem viharában. Mi keresztyének hisszük, hogy a történelemnek is Isten az Ura. Bízunk Istenben, hogy nem engedi, hogy a háborúé és a pusztulásé legyen a végső szó.

Luther kőszikla-hittel tudott bízni a váltságban, amelyet Jézus Krisztus a golgotái kereszten végzett el. Ezzel a hittel írta meg új zsoltárként az „Erős vár a mi Istenünk”-et. Legyen Isten a mi erős várunk is, életünk himnusza, alapja és hordozója, — fejezte be igehirdetését a püspök.

DÉLUTÁN A FEHÉRVÁR- CSURGÖI kis gyülekezet megújított templomában tartott hálaadó istentiszteleten szolgált a püspök, dr. Nagy István esperes és Nagy Tibor székesfehérvári lelkész segédletével.

„Uram, szeretem házadat..., áldom az Urat a gyülekezetben”. (Zsolt. 26,8.12.) — hangzott a püspök igehirdetésének alapigéje. Az ószövetség népe számára drága volt a templom, és a mi őseinkben is meg volt ez a templomszeretet. A ma élő gyülekezet is szereti Isten házát, áldozatos adománya és munkája nyomán a reformáció ünnepére és Luther születésének 500 éves jubileumára megújította templomát. A püspök emlékeztetett arra, hogy minden földi templom Isten örök hajlékára irányítja figyelmünket, amely „odaát” vár ránk, földi vándorutunk után.

Az ünnepségen ismertették a kis evangélikus gyülekezet több évszázados, szenvedéssel tele történetét. A törökök 1683-ban földig lerombolták a templomot, és az akkor még színtiszta evangélikus lakosságot borzalmas kegyetlenséggel szinte teljesen kiirtották. Á megmaradtak késői utódai építették fel újra templomukat. .A templomi ünnepélyt szavalat, majd a volt lelkésznek, dr. Bányai Bélának leányai által előadott művészi gordonka- és énekszám tette színessé. A gyülekezetnek nagy örömére szolgált a püspök látogatása, mert ebben a kis helységben püspök még soha nem végzett szolgálatot

Havasi Kálmán

A csengődi gyülekezet jubileuma

AZ ELSŐ MEGLEPETÉS az utcán érte azt, aki 1983. nov. 6-án, kora délután a csengődi gyülekezet templomába igyekezett, igen sok gépkocsit látott, sokan igyekeztek a jubileumi istentiszteletre. A másik meglepetés a templomban fogadta. Ülőhely már csak a meghívott vendégeknek jutott, sokan kényszerültek állni, s volt olyan, akinek már csak a küszöbön jutott hely.

Tóth-Szöllős Mihály, a Bács- Kiskun Egyházmegye esperese és Sárkány Tiborné helyi lelkész végezték az istentiszteleti szolgálatot. A 33. zsoltár 1—5. versét választotta az esperes. Néhány gondolat az igehirdetésből: „20 éve szentelte fel ezt a templomot dr. Káldy Zoltán püspök, aki ma külföldi szolgálati útja miatt nem tud itt lenni, de aki szeretettel köszönti az ünneplő gyülekezetét.

A 20. ÉVES ÉVFORDULÓT méltóképpen ünnepli meg a gyülekezet. Kifestette belülről a templomot, karzatot építettek, orgonát vásároltak, állítottak szolgálatba. A gyülekezet méltóan- ünnepli Luther Márton születésének 500. évfordulóját is. Luther maga is szerette a zenét, mert az nyugalmat és vidám kedvet ad, — mondotta. Ez a vidámság, lelki erő, béke abból fakad, hogy igaz az Ür igéje, hogy szeretetével teli a föld. Ha napjainkban végignézünk a világon, a sok háborús feszültség, helyi háborúk ellene mondani látszik Isten igéjének. Isten igéje azonban ma is igaz, mert ma is szereti ezt a világot. s életet, békét akar s munkál igéjén, s övéin keresztül is. Az egyház népének bele kell állnia ebbe a szolgálatba, embertől emberig, néptől népié vállalva a híd szerepét a béke. a szeretet, a jóakarat érdekében. Ha szól az orgona, akkor nemcsak a templom falain belül van béke. hanem azon kívül is. Ez a belülről megújított templom. ez az orgona, s maga a gyülekezet is szolgálja a békét.” AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST Nemes László gyülekezeti felügyelő nyitotta meg. Köszöntötte Polgár István egyházügyi titkárt. Odor István igazgatót, a HNF helyi vezetőjét, a rk. plébánost, a megjelent lelkészeket és a vendégeket. Sárkány Tiborné lelkésznő röviden ismertette az elvégzett munkák menetét. Az orgonát Somogydöröcskéröl vásárolták. Az orgona még 1840ben épült, a második világháborúban megsérült, azóta romos állapotban volt. A háború befejezése után ez az orgona itt, Csengődön kezdi új életét. Sós Péter orgonaépítő mester keze alatt újjászületve. A 9 regiszteres, csúszkaládás, mechanikus rendszerű orgona szép hangjával betöltötte a templomot, megörvendeztetve a helybelieket és a vendégeket. A templom belső festése, a karzatépít’és, az orgonavásárlás. -felújítás kettő- százezer Ft-ba került. Ebből a gyülekezet közel 120 ezret adott, sok a társadalmi munka is, melyet hálás szívvel köszönt meg. Külön megköszönte Nemes László felügyelő példamutató, áldozatos szolgálatát, ő több mint

30 éve szolgálja a csengődi gyülekezetei. Áldást kívánt Meit- cher Sándor kántor életére, további munkájára. 1950 óta kántora a gyülekezetnek.

Ezután köszöntések következtek. Ezek között PolQfff. István egyházügyi titkár is "felszólalt.

Külön kell szóljak a soltvad- kerti gyülekezet énekkaráról. Tizenévesektől az ifjúságon át az idősekig szolgálnak ebben az énekkarban. Képzett, s jó hangú kántoruk vezetésével több énekszámmal is megörvendeztették a jelenlevők szívét.

Végül a gyülekezet asszonyainak fáradságát, munkáját is legyen szabad megköszönni.

Szabó István

Csuka Zoltán:

Csendért

Lejárt a mesék világa,

mesék ma nincsenek,

de mesebeli szörnyek helyett

itt vannak, élnek, rémisztenek

ezerszer rosszabb és valósabb szörnyetegek.

Hétmérföldes csizmában

ijesztő óriások, kamionok.

prüszkölő, nyerítő, reccsenő autóbuszok,

emberrel zabálták magukat degeszre,

úgy dübörögnek fület repesztve,

vasutak mentén mellünkbe csap

a nyersolajmotor dubogása,

vonatok robogása

a falakat rázza,

és háztetőnkét majd beszakasztja hangrobbanások bunkós robaja, s házunk felett percenként száguld el a szuperszonikus sárkány, fülsértő fújtatása a visszhangos égbolt hascsikarusa.

Zajok kínpadján feszülünk reggeltől estig estétől késő éjszakáig pokoli lárma tivörnyázik, «

őröl és őrjít mór, ez a lárma és eget-földet rázó tébolydája.

Daruskocsi fut az úton — vasorrú bába, láncát tépi, csörgeti, rázza, s kertedben, ha elszunyókálsz egyszer, szúnyogszörny réz fel — helikopter.

/Mentőautó sikongat az úton végig, s nyomában tűzoltók a légiriadót idézik.

Fuldoklunk immár a zajok tengerében, s mint szalmaszálban, kapaszkodunk meg a percnyi csendességben.

(Megjelent a költő: BIZONYSÁGUL c- kötetében 1983-ban)

Az atyák ettek meg az egrest, a fiák foga vásott bele

AZ ÜJ TÜKÖR KARÁCSONYI SZÁMÁBAN jelent meg Fekete Sándor Kétlakiak című írása. Már első olvasásra elhatároztam, hogy néhány gondolatot fűzök hozzá. Egyfelől azért, mivel nagyon is egyetértek a szerzővel (ezért ugyan nem kellene fáradnom az írással), másfelől — és ez a hangsúlyosabb — Fekete Sándor teológiai ösz- szefüggésben elmélkedik a kétlakiakról, és úgy vélem, itt mi is érintettek vagyunk. Végül is nem árt olvasóinkat beavatni a dialógusba.

Mit is írt Fekete Sándor a Kétlakiakban? Abból indul ki, hogy .^különösen az Üjszövetség, az evangélisták és apostolok történetei’’ vonzzák, mivel „a világirodalom első leírását adják arról, miként fejlődik egy erkölcsi tan ideológiává, az ideológia mozgalommá, a mozgalom szervezetté, majd politikai hatalommá". Felfigyelt azután Arimatiai Józsefre, akit csak érintöleg és leírásaik végén említenek az evangélisták. Bármilyen szimpatikus cselekedetet hajtott végre az evangéliumok eme epizódszereplője — Jézust 6 temette el —, Janus arcú, kétlaki életet folytatott. „Lukácstól azt tudjuk meg, hogy József a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, nem értett egyet a többiek határozatával, ezért ment Pilátushoz. János viszont elárulja azt is, hogy hősünk Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelme miatt csak titokban.” Erre a paradigmára építi fel mondanivalóját Fekete a kétlakiakról. Ami ezután következik, kívül esik kritikánk körén, azzal lehet egyetérteni vagy vitatkozni. Én egyetértek vele.

DE VIZSGÁLJUK MEG KISSÉ KÖZELEBBRŐL Arimatiai József jellemét. Nekem az a véleményem. — függetlenül a szakirodalom, azaz a teológia rá ponatkozó megállapításaitól —, az evangélistákat külön öröm töltötte el, hogy akadt valaki, aki a keresztre feszítés ..rövidzárlatában”, a rettegés óráiban a szétugrott tanítványok helyett is gondolkodni mert és tudott. Így Jézus holttestét a tradícióknak megfelelően „tisztességesen” eltemette. (Schalom Asch csodálatos finomsággal rajzolja meg a keresztről való levételt és sírba helyezést.) Erre. a feladatra egyetlen tanítvány sem mert vállalkozni. Feltehető viszont a kérdés, hol volt ez a „bátor” ember akkor, amikor a tanács a halálos ítéletet meghozta. Miért lapult meg, amikor kézfeltartással szavazni kellett Jézus sorsa felett? János evangélista árulia ezt el számunkra. És mert félt, úszott az árral. Igazságtudatánál erősebb volt a félelemérzete.

Meg kell mondanunk, nem állt magányosan ezzel a magatartásával. Az evangéliumok oldalain elö-elöbukkannak ilyen magatartása emberek. Itt .van pl. egy Nikodémus nevű főember, a főtanácsnak szintén tagja, aki ugyancsak titokban kacérkodott a Názáreti tanaival. maid a temetés körüli órákban ő is megjelent. De „szürkébb” emberek .,kétlakiságával” is találkozunk. Ugyancsak János evangélista tudósít arról, hogy egy vakon születettnek a szülei „féltek a zsidóktól, mert megegyeztek, hoqy ha valaki Krisztusnak mnndia öt. rekesztessék ki a gyülekezetből”. Az anatémával, a diktatúrának, ha úgy tetszik terrornak gyengébb változatával állunk. i*t szemben. Egyszóval nem csak hősünk, Arimatiai József volt kétlaki. rf® mások is. Sőt bizonyos fokig még a szűkebb értelemben vett tanítványok is.

A DOLOG ÜGY FEST. hogy ezeknek a „kétlakiaknak” imponált a Megváltó módszere, szelíd erkölcse, új, forradalmi tanítása. De hogy az életüket „rátegyék”, abban már bizonytalanok voltak. A tradíciók gyökerei még túl mélyek voltak, a fennálló rend pedig túlságosan szigorú. És ki tudia. ha bukik az eszme, érdemes-e vele bukni? A meggyőződés korlátozottságát csakxi\személyes varázs tudta közömbösíteni. így Jézus követői között igen gyakran találkozunk opportunistákkal.

Opportunizmus az is — és követőinek jelleméből egyértelműen kikövetkeztethető —, hogy bizonyos előnyök reménye miatt szegődtek Jézus nyomában. A tanítványok a meghirdetett „országban” az új rendszerben előkelő rangra számítottak. Gyötörték Jézust, mikor valósítja meg eszméit, mikor dönti meg a fennálló rendet és osztja szét közöttük a pozíciókat. Vitatkoztak, cívódtak azon, ki lesz nagyobb ebben az országban. Ez persze emberi oldala a kérdésnek és ne menjünk abba, milyen teológiai feszültség húzódik meg e jelenségek mögött.

Mindenesetre a „kétlakiság” lelkületében osztoznia kell Arimatiai Józseffel a többieknek is. Sőt a kétlakiság gyakorlata végighúzódik az egyház történetén. Különösen a nagy fordulatok idején kapott határozott arcéit, máskor rejtetten, elmosódottan volt jelen. Nagy Konstantin idején pl., ahogyan Fekete Sándor is elismerte, „politikai hatalommá lett a kezdetben erkölcsi tan”, ekkor tömegével jelentkeztek a kétlakiak. De a reformáció idejében is hasonló a jelenség. Sok fejedelmet nem a reformáció vonzotta, hanem a javak szekularizá- lása, politikai előnyök szerzése stb.

A KÉTLAKISÁG A LEGÚJABB IDŐBEN IS felismerhető volt sorainkban. (Söpörjünk a saját portánkon!) A háború utáni nagy társadalmi földrengés az egyházban is kitermelte a kétlaki embereket. Erről az időről még igen elevenek az emlékeink. Az a társadalom, amely korábban a keresztyén jelzőt viselte, utóbbi története során elszokott attól, hogy hitéért, elveiért konzekvenciákat kell vállalnia. Sokan Arimatiai Józsefek, azaz kétlakiak lettek. Tapsoltak a főtanácsban. éljeneztek, amikor halálos ítéleteket hoztak, titokban azonban a Názáreti tanítványai közé sorolták magukat. Mások tömegével váltak közömbössé az egyház dolgai iránt. Emberileg érthető a félelmük. Féltek az anatémától, a társadalomból való kirekesztéstől, állás- és pozícióvesztéstől. Tartós folyamat volt ez. melynek hordalékában azután egyéb más szennyező anyag is bőven akadt. S közben a • jellemnek egy egész újfajta változatával találtuk szemközt magunkat. A baj azután akkor vált riasztóvá, amikor az emberek már szégyen nélkül, szinte természetesnek tartották a kétlakisá- got, vagyis az erkölcsi gerinc, az emberi tartás vált kritikussá.

S én ebből tovább következtetek. Való igaz. hogy a keresztyén erkölcsnek voltak sebezhető pontjai. Erre Fekete Sándor is utap ..Az egyházi teoretikusok ilyenkor mindig azt mondják, nem a Tannal van baj, az tökéletes, csak a gyakorlat kihúzott egyszer-másszor.” Viszont a kultúrharc, a személyi kultusz idején éppen a gyakorlat alapján cincálták szét a keresztyén Tanok évezredes rendszerét. Nem csodálkozhatunk azután azon. hogy a társadalmi mobilizációtól is elbizonytalanodott emberek tömegeiben milyen kiábrándulást idézett elő, amik&r szinte naponként két vállra fektették a keresztyén etikát. Ennek következménye az is. hogy sokakban, akiknél a tradíció mély gyökereit nem tudták kitépni, a kötődés formálissá, „kétlakivá" vált.

A KERESZTYÉN TANRENDSZER MEGBOLYGATÁSA azután nemcsak az egyházba vetett hitet kezdte ki. Bumeránggá vált és visszaröptében a társadalom etikáját is eltalálta. Az értékek, normák devalválódtak s a ma embere lába alatt megmozdult a föld. Keresi a stabil pontot, amelyen felépíthetné erkölcsi új világát. Én úgy látom, hogy közösen kell viaskodnunk az Etikum becsületének visszaállítása érdekében. Természetesen tudomásul véve. hogy a keresztyén és marxista etikának más és más a fundamentuma. Fekete Sándor a maga területén érez hallatlan felelősséget, én a magamén. De valahol még a párhuzamok is találkoznak. Ez a „valahol”, a szocialista társadalomban élő, elkötelezett ember kell, hogy legyen. Az ö erkölcsi tartásáért, gerincességéért közösen fáradunk.

Rédey Pál