Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-12-02 / 49. szám

A kicsik nagy hűsége és szeretete Új ima ház a patvarci fii iában Egymásután érkeztek gépkocsi­kon a balassagyarmatiak, szü­gyiek, mohoraiak, csesztveiek, ipolyszögiek, az ősagárdi, vala­mint a salgótarjáni gyülekezet küldöttei. PATVARC, Balassagyarmat külső kerülete, egy új létesít­ménnyel gyarapodott, mely egy- házilag a szügyi gyülekezet fi- liája. A hívek 50 éves vágya tel­jesült. A régi imaház helyén egy új, nemes vonalú, a falu környe­zetébe belesimuló imaház épült. A 151 lelket számláló kis filia hallatlan nagy anyagi áldozattal, 431 nap társadalmi munkával és lelkésze áldozatkész szeretetével rendkívül hamar, egy fél év alatt építette meg. A nagyszámú vendégsereg és a kis gyülekezet az imaház ka­puja előtt várta dr. Nagy Gyu­lát, az Északi Egyházkerület püs­pökét és feleségét, valamint az érkező vendégeket, dr. Kotsis Iván mérnököt, aki az imaházat tervezte, Kiss Istvánt, Nógrád megye egyházügyi titkárát, Fá­bián Jánosnét, Balassagyarmat Városi Tanács VB elnökhelyette­sét és Szakai Jenőt, a Hazafias Népfront Városi titkárát. Reményik Sándor: „A kövek zsoltára” című versét mély átélés­sel és ez is emelte az ünnep han­gulatát. Leszenyiczky János gondnok üdvözölte a megjelen­teket és a vendégeket, majd Zá- borszky Csaba lelkész ismertette az imaház építésének történetét, kiemelve a gyülekezet áldozat­kész szeretetét,, megköszönve az állami szervek segítségét és az általános iskola igazgatójának az összeg. A lelkész a püspök­nek, esperesnek és a támogató gyülekezeteknek mondott hálás köszönetét, valamint az állami szerveknek a megértő támoga­tásért. A KÖSZÖNTÉSEK SORÁT Fá­bián Jánosné, Balassagyarmat Vá­rosi Tanácsának * elnökhelyettese nyitotta meg. A római katolikus egyház részéről Bárány Anzelm DR. NAGY GYULA püspök, Garami Lajos esperes és Záborsz- ky Csaba helyi lelkész kíséreté­ben elvégezte a kapunyitás szol­gálatát és vonult be a gyüleke­zet élén az új, modern berende­zésű imaházba. A gyülekezet nagy része és sok vidéki is csak a ka­pun kívül kapott helyet, hiszen csak 100 személyre terveztetett. A bejáratnál felszerelt két hang­szóró közvetítette az istentiszte­letet a kívül maradtak számá­ra is. A püspök Jn 17,20—26 alapján hirdette az igét. Jézus főpapi imádságának alapján hangsúlyozta, hogy ennek az igé­nek hármas üzenete van. Az első: Jézus imádsága az övéi egysé­géért. Ez az imaház sugározza ki a gyülekezet egységét, hogy ne legyen széthúzás, munkálja a családi otthonok egységét, béké­jét. A különböző egyházak kö­zötti egységet és az emberek kö­zötti, társadalmi egységet is su­gározza. A másik: Szeretetért való könyörgés. Erre van a leg­nagyobb szüksége a gyülekezet­nek. A legmagasabb mértékű, a 77-szer 7-szer is megbocsátó szeretetre. Hadd sugározza ez az imaház az igazi, gyógyító szere­ltet az egyházban és a világban, így legyen erős vár! A harmadik: „Az övéi ott legyenek, ahol ő, és meglássák az ő dicsőségét”. A bűn, rossz és a halál elleni küz­delmünkben ez az ige felfelé mu­tat és élő reménységet ad. Jézus szeretete az erősebb! Az örök élet reménysége is sugározzák ez ima­házból. Az új, teljes élet, amely még most rejtett, de egy bizo­nyos : Istennel leszünk együtt. Rá­mutatott arra is, hogy a „Haza­tértek” is itt vannak velünk, akik­től azzal a reménységgel búcsúz­tunk, hogy övéi meglátják az ő dicsőségét. Legyen áldott e ház szolgálata — mondotta, sugároz­za az egységet, szeretetet és élő reménységet. Nem a mi hitünk tartja föl, hanem Jézus Krisz­tus, az örök főpap közbenjár ér­te és ez elég ok az örvendezés­re. A püspök fölszentelő imádsá­ga után a jelenlévő lelkészek aj­kán fölcsendült az ősi „Confir­ma”, amit a gyülekezet megha­tott szívvel hallgatott. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS előtt ifj. Záborszky Csaba elszavalta EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz december 2-án, vasárnap 18 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc utca 20.) Műsoron: Bach, Pachelbel és Buxtehude művei Orgonái: LŐRINCZ KATALIN Igét hirdet: Ifj. Hafenscher Károly GÁLÁMBOSI LÁSZLÓ: Nyájhívó Arany fenyők nyitják Karácsony kapuját. Pályabontók bundájukba ölelik Jézuskát. Gyertyákat ültetnek selymek közé, kőre. Tejcsöppentő csillagokkal telik a fejőke. Hódolnak a tornyok, köszöntik Máriát. Magasztaló furulyások terítnek tarisznyát. Szalonnát szel József, cipó a markában. Három király dúdolgatva térdel a szalmában. Bátyus kos kíséri nyáj hívó pásztorát. Arany fenyők koszorúzzák Karácsony kapuját. Számadás negyven esztendőről A társadalmi wálfozások kezdete „Uram, taníts meg utadra!” (Zsolt 27,11) 1944. OKTOBER 11! Négy évtizeddel ezelőtt a 2. Ukrán Front lendületes előnyomulása következtében ezen a napon hullámzott át a front az ország első nagyobb városán, Szegeden. Vajon hogyan élte át ezeket a sorsfordító időket az ott élő evangélikus gyüleke­zet? Nem szemtanúként emlékezem. Magam, alig egy hónappal később egy másik nagyvárosban és annak gyülekezetében éltem át ugyan­ezt a világ folyására már élénken eszmélő kamasz fejjel és szív­vel. Viszont amikor először segédlelkészként, majd az események után negyedszázaddal lelkészként a gyülekezetbe kerültem, sok személyes élményről hallhattam beszámolót azokból az időkből. Most mégsem ezekre támaszkodom. Az élmények az emlékezetben az idő múltával nemcsak fakulnak, hanem át is rendeződnek asze­rint, hogy időközben mennyire „okosodott” meg az ember. Szeren­csére azonban néhai elődöm, id. Benkóczy Dániel a lelkészi napló­ba a szolgálati alkalmakon kívül röviden azokat az eseményeket is feljegyezte, amelyeket fontosnak Ítélt. Ezek a bejegyzések tehát a történetekkel egy időben születtek, és ezért minden emlékezésnél pontosabbak és azoknál hűségesebben tükrözik az eseményeket át- élők reagálását. A bejegyzések nyomán felidézve a válságos napok vészterhes eseményeit az az érzése az embernek, hogy azok, akik átélték az akkori időket, úgy jártak, mint Tolsztoj regényében, a Háború és Béké-ben Pierre Bezuhov a borodinói csatatéren. Pierre civilként sodródik a csata kellős közepébe, mert tanúja kíván lenni népe élethalál küzdelmének Napóleon francia seregeivel. Közben lelke mélyéig megrendülve kell tudomásul vennie, hogy minden más­ként történik, mint ahogy ő elképzelte, de hogy valójában mi is történik, az események milyen irányban haladnak, sehogysem tud­ja átlátni. MERT AHOGY KÖZELEDETT A FRONT A VAROSHOZ, úgy fokozódott a szorongás a szegediekben. A legrosszabbtól tartottak. Aki átélte, tudja, hogy milyen elviselhetetlen a „senki földjére", a két front közé szorult város süket Csendje. Ami volt visszahoz- hatatlanul elmúlt, de hogy milyen rettenetek jönnek még, senki nem tudja. Ilyen érzés kerítheti hatalmába a kigyulladt gépéből a vaksötétbe kiugró pilótát. Sokan nem is tudták bevárni ezt a pil­lanatot. Inkább választották az otthontalanság, a fejetlen menekü­lés gyötrelmeit. Pedig ami a front áthaladásakor történt korántsem jelentett a városnak olyan súlyos megpróbáltatást, mint a megelőző hónapok. Igaz, a szolgálati naplóban olvashatunk bejegyzéseket belövések- röl — a parókia tetőzetét is ki kell javítani —. beszállásolásokról, sietősen eltemetett katonai és polgári áldozatokról. De a városban nem voltak utcai harcok, nem kellett hetekre a föld alá bújni, s a közrend hihetetlenül gyorsan helyreállt. Míg addig — noha a nyilas uralom rémségeit nem is kellett megérnie — hat ízben ér­te szőnyegbombázás a várost, s a zsidóüldözések során háromezer polgárát kellett elveszítenie. Mindez nyomot hagyott a szolgálati naplóban is. A bombázásokról sorszámmal ellátva ad hírt. Betér­ni kívánó zsidók számára naponta tartott bibliaórákról olvasha­tunk. S egy ilyen bejegyzést is júnr 22-i keltezéssel: ..Zsidótábor­ból küldtek, ahol a három egyház lelkészei megjelentünk.” Októ- ,ber 11 egy ilyen időszak végét hozta el. Nem igazolódtak be a gyülekezet jövője miatt táplált aggodal­mak sem. Az éveken keresztül sulykolt propaganda, amely a Vörös Hadsereg győzelme esetére a templomok bezárását, papok bebör­tönzését az egyházi élet föld alá kényszerítését helyezte kilátásba, megtette a magáét Szegeden is. A lelkész azonban már a szovjet csapatok bevonulását követő napon több látogatást is végezhetett, a legközelebbi vasárnapon pedig megnyithatta a templomot, hogy a gyülekezet istentiszteleten vehessen részt. Azóta sem múlott el vasárnap istentisztelet nélkül. A történelem különös fintora, hogy az október 11-ét megelőző időszakban a napló szerint légiriadó miatt legalább tíz alkalommal elmaradt a vasárnap délelőtti isten- tisztelet. Háborús veszteség is érte a gyülekezetét. A Csongrádi Bank Nyugatra menekítése során elveszett az új templomra gyűj­tött tetemes összeg, s ezért a gyülekezetnek egy évek óta dédelge­tett álmát kellett eltemetnie. De a háborút követő években a régi de épen maradt épületeiben a gyülekezet 150 éves történetének leg­mozgalmasabb, legvirágzóbb korszakát élhette át. A már korábban megindult lelki megelevenedés szárba szökkenhetett és kiterebé­lyesedhetett. Mindez abban a hitben ringatta a gyülekezetét, hogy a keresz­tyén élet minden törés nélkül úgy folytatódhat, ahogy azt a háború előtt és alatt gyakorolta. Nem értette meg, hogy az a nevezetes október 11-e nemcsak egy véres és értelmetlen háború végét, ha­nem gyökeres társadalmi változások kezdetét is jelentette. Pedig Szegeden ennek hamar megmutatkoztak a nyilvánvaló jelei. De­cember 3-án négy baloldali párt összefogásával itt alakult meg a Magyar Nemzei Függetlenségi Front, amelynek programjában a fasiszta, soviniszta múlttal történő szakítás mellett már ott szere­pelt a földreform, a nagybankok és a nagyipar államosításának kö­vetelése is. Ezt az eseményt a szolgálati napló nem tartotta érde­mesnek megörökíteni, holott am-i akkor csírájában elkezdődött, töb­bet változtatott a város arculatán és életén, mint a megelőző év­századok hosszú sora. Nem kellett volna már akkor szembenéznie a keresztyéneknek a múlttal, és elszakítania azokat a szálakat, amelyek a régi rendhez kötötték őket? Igaz, könnyű utólag bölcs­nek lenni. De legalább utólag legyünk azok! VISSZANÉZVE MEG KELL VALLANUNK: milyen vakon botor­kálunk, nem a történelem útvesztőiben, hanem Isten útjain. Ra­gaszkodunk ahhoz, amitől félnünk kellene, és félünk attól, ami javunkra válik. Nem is annyira a történelmi változásoktól, mint in­kább attól, hogy nekünk kell megváltoznunk. A nehéz időkben sokat könyörgött a szegedi gyülekezet is megtartásáért. Nem kel­lett volna gyakrabban ehhez még a zsoltáros kérdését is hoz­záfűzni: Uram, taníts meg utadra minket!? Cserháti Sándor DR. ARANYOS ZOLTÄN MOSZKVÁBAN Pityirim volokalamszki érsek, az Orosz Ortodox Egyház kiadói hivatala vezetőjének meghívására október 29—31. napjain látoga­tást tett és a keresztyén kommunikációs szervezetek együttműködé­séről tárgyalt Moszkvában dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsos, az Európai ökumenikus Információs Munkaközösség elnöke. Dr. Aranyos Zoltánt hivatalában fogadta Platon szverdlovszki érsek, az Orosz Ortodox Egyház külügyi hivatalának helyettes ve­zetője és P. V. Makarcev, a Szovjetunió Minisztertanácsa Mellett Működő Egyházügyi Tanács elnökhelyettese. aógrádmarcali plébános az egy­házmegye nevében Garami Lajo: esperes, majd Kovács Pál szügyi felügyelő, Kalácska Béla balassa­gyarmati ig. lelkész, Balicza Iván- né salgótarjáni gyülekezeti mun­katárs és Győri J. Sámuel ősagárd: lelkész köszöntötték a gyüleke­zetei. Végül a püspök az egyházi vezetés részéről mondott köszö- letet az adományokért, imádsá­gért a kis gyülekezet nagy hű­ségéért és szere tétéért. Megkö­szönte a lelkész fáradozásait, az állami, városi és a helyi Haza­fias Népfront megértő támoga- ;ását, mert a gyülekezet, község ?s társadalmi szervek együttes erőfeszítéseire van szükség a jö­vőben is. Garami Lajos megértését, mert 1984. március 27-től az iskola egyik termében voltak az istentiszteletek. Az alap­kő letétele 1984. április 24-én volt és bámulatos gyorsasággal 5 hónap alatt felépült az ima­ház. Becsánszki Pál szügyi pres­biter 10 év előtti 100 000 Ft ado­mánya volt a kezdő adomány. De ő már nem élte meg a felépíté­sét. 773 120,— Ft összköltségbe került a kivitelezés és a gyüle­kezet 431 nap társadalmi mun­kával is hozzájárult. Közegyházi segélyből, a hívek óriási adomá­nyaiból, a szügyi anya, mohorai, csesztvei leány egyházak adomá­nyaiból, valamint az ikladi, ős­agárdi, lucfalvai, bokri, sámson- házai és salgótarjáni gyülekezet adományaiból tevődött össze ez (Megjelent a költő: GYOLCSBA ÖLELŐ c. kötetében, 1984-ben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents