Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-11-11 / 46. szám

A MARADÉK ÖSSZEGYŰJTÉSE Az ÍVSZ nagygyűlésén részt vett fiatalok utókonferenciáján Történt pedig, hogy több ezer ember gyülekezett össze ’ egy helyre. Lelkes együttlétük azon­ban kis híján kudarcba fulladt: kiderült, hogy nincs elég kenye­rük. Az összejövetel szervezői kétségbeesetten szaladgáltak fel- alá: „Honnan vegyünk ennyi em­bernek kenyeret? Nem vagyunk mi olyan gazdagok! Egy éhes tö­meg pedig mindenre képes . . .” Ám volt köztük Valaki, aki úrrá — Ürrá — lett a helyzeten. Mert egyedül Neki volt hatalma hozzá. Használni tudta azt a kisfiút is, akinél volt öt árpakenyér és két hal, s csodálatos módon megsza­porította azokat. Nemcsak, hogy degeszre ehette magát minden­ki. de még tizenkét tele kosárral maradt is a lakomából. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖ­VETSÉG IFJÚSÁGI ELŐKON- FERENCIÁJÁNAK magyar résztvevői, akiknek többsége a nagygyűlésen stewardként dol­gozott. ennek a bibliai történet­nek jegyében jöttek össze kétna­pos ülésre a Teológiai Akadé­mián. A kenyércsoda története keretezte együttlétünket, három áhítatban dolgoztuk fel annak üzenetét. Meglepő, mennyire ma­gunkra alkalmazhatjuk az Evan­géliumban leírtakat. Nyáron va­lóban összejött néhány ezer em­ber. Valóban lelkesítő volt együttlétük. De valóban botrány lett volna, ha Valaki nincs jelen, ha Ö nem lesz úrrá — Ürrá — a helyzeten. Jézus nélkül, csupán emberi erőlködéssel valóban kár lett volna Budapestre jönni. Munkáiéban Jézus felhasznált „kisfiúkat” is: olyan fiatalokat, akiknek volt va.lami tarsolyuk­ban. s azt — energiájukat, lel­kesedésüket. hitüket — megsok­szorozva mások szolgálatába ál­lítatta. E fiatalok munkájának is köszönhető, hogy a résztvevők elégedetten távozhattak, sőt bő­ségesnek bizonyult még a mara­dék is. EZT A MARADÉKOT SZEDE­GETTÜK ÖSSZE, képzeletbeli kosarainkba ezen a szeptemberi hétvégén. Az egyik kosárba a tartalmi értékelés került: vissza­tértünk az előadásokra, a viták­ra, a munkacsoportok jelenté­seire. Érdemes az elhangzottakat újra végiggondolni, és az aján­lásokat megvalósítani. Kritikai észrevételek is elhangzottak a végzett munka jellegére, a ple­náris ülések lefolyására vagy ép­pen az étkezések bőségére vonat­kozóan. Való igaz, nemcsak hal és árpakenyér volt az asztalun­kon. Egy másik kosárba a közösségi élet emlékdarabkái kerültek: fel­idéztük meghitt vagy éppen tom­boló alkalmakat, testvéri együtt- léteket, felejthetetlen arcokat. Mindenkinek volt mit beletennie a kosárba! A spiritualitás kosara viszont nem telt meg. Többen joggal ki­fogásolták, hogy a lelkiség mind­két találkozón háttérbe szorult. Az olykor végeláthatatlan viták, a személyi kérdések, a testvériet- len megnyilvánulások sokszor le­terhelték az együttléteket. Annál inkább volt mit tennünk a magyar részvételt felidéző ko­sárba. De értékelésünk nem me­rült ki önmagunk vállának vere- getésében — külön kosarat állí­tottunk fel az önkritika számára: „amit jobban csinálhattunk vol­na”. Izgalmasak voltak azok a be­számolók. amelyeket a nagygyű­lésen különböző munkaterülete­ken, esetleg a színfalak mögött dolgozó fiatalok adtak. Minden­ki egy csavar volt ugyanis a gé­pezetben, s egymásról a munka lázában bizony keveset tudtunk. Ezért szinte minden élménybe­számolót meglepett közbekiáltá­sok kísértek: „ilyen is volt? Er­ről nem is tudtunk . ..” AZ ÜLÉST MEGLÁTOGAT­TA dr. Káldy Zoltán püspök is, az LVSZ újonnan megválasztott elnöke. Egyszerre adott értéke­lést és prognózist. Visszapillan­tásában hangot adott annak az észrevételének, hogy a kelet- európaiak nem használták ki számarányukat, s úgy tűnt. több minden megosztja a szocialista Országból érkezetteket is. Kriti­kusan szólt a pacifizmusról és arról, hogy fiataljaink a szociál- etikai kérdésekre nem voltak igazán felkészülve. Ugyanakkor lelkesen állapította meg, hogy a gyülekezeti ifjúsági munkát or­szágszerte inspirálta ez a két ta­lálkozó. Prognózisában az ifjú­sági találkozó záródokumentu­mából indult ki. amelynek nagy érdeme a püspök szerint, hogy „bátran hozzányúlt a világ kér­déseihez”. Egy másik iratot is elemzett a püspök: annak a mun­kacsoportnak a jelentését, amely az ifjúságnak az egyházban be­töltött szerepével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy ennek „érde­kes és konkrét ajánlásait pontról pontra meg kell valósítani”. Ezek egy része az LVSZ-re vár: a hat megválasztandó regionális ta­nácsadó által segített ifjúsági koordinátor munkájának meg­szervezése, ökumenikus alkal­mak tartása, az ifjúság nagyobb képviselete a döntést hozó testü­letekben, köztük a Végrehajtó Bizottságban, vezetőképző tanfo­lyamok tartása, istentiszteleti re­form előkészítése. Több ajánlás megvalósítása viszont az egyes tagegyházakra vár. Püspök-elnö­künk a magunk egyházára nézve egészen konkrét lehetőségeket is megemlített: fiatal tanácsadók bevonása a döntéshozatalba az egyházi élet minden szintjén, ökumenikus látogató programok szervezése, valamint az ENSZ által az ifjúság évének nyilvání­tott 1985-ben rendezvények tar­tása az ifjúsági munka további megelevenítésére. ZÁRÓ BESZÉLGETÉSÜNK TÉMÁJA — „hogyan tovább?” — is előremutatott. A nagygyű­lés ugyanis nem zárult le, hanem az ott látott álmokat kell bátran továbbálmodni. Közös úrvacsora­vétel által megerősödve ;— amely felidézte az ifjúsági találkozó, is­tentiszteleteinek mozzanatait, ze­néjét — indultunk megkezdett, munkánk folytatására, vissza az egyetemre, munkahelyre, gyüle­kezeti:». De nem üres kézzel és nem üres szívvel váltunk el, hi­szen bőséges maradékot gyűit- hettünk össze. Óriási kincs a ti­zenkét tele kosár! Fabiny Tamás THIELICKE: AZ EMBER „ELFUSERÁLJA” A TEREMTETT VILÁGOT Az ember lázadása teremtője ellen és az a törekvése, hogy a saját kezébe vegye a természet és a világ irányítását. Helmut Thie- licke hamburgi evangélikus teológiai professzor értékelése szerint zűrzavarhoz, vitához és pusztuláshoz vezet. Az aratási hálaadó ün­nep alkalmából egy hamburgi lapba (Hamburger Abendblatt) írt cikkében Thielicke azt állítja, hogy az ember visszaél a teremtett világban elfoglalt fölérendelt helyzetével, valamint istenképűségé- vel. amikor környezetét „hangulata és önkénye szerint” befolyá­solja. A vizek és a levegő profitszerzési célból történő mérgezését és a technika mindenhatóságáról szőtt álmot a professzor „olvan ember klgőzölésének tartja, aki a teremtett világot azért fuserálja el, mert elveszítette a Teremtőt”. A világ gondozására és ápolá­sára kapott parancs szabotálásával az ember egyenesen abban a veszélyben van. hogy szélsőséges esetben embervoltát is teljesen elveszítse. Az ember „negatív utat” választott és mint valami „Übermensch” vagy „kis főnök” (Juniorchef) át akarja venni „az isteni világcég vezetését”, (epdö — ra) Megennlékesések SziimmSdess Lcsf^sról Születése 100. évfordulója alkalmával 1984. november 2-án de. 10 órakor a Farkasréti temető Toronyszobájában levő ur­nájánál koszorúzás!, de. 11.30-kor a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban elhelyezett emléktábla avató ünnepségére kerül sor, amelyre családja és tisztelői minden érdeklődőt szeretet­tel várnak. Házadba tér ma... (Dies ist der Tag...) Házadba tér ma híveidnek nyája, Hogy örök Isten, kegyelmedet áldja, Szent hitét Lélek s igazságban vallja, Igéd meghallja. Néked szenteljük drága ünnepünket, És boldog hála tölti be szívünket. Add, hogy a szent nap legyen örömünkre, U dvösségünkre 1 Angyalok égi kara dicsér téged. Add, hogy e ház is zengje dicsőséged, Ének, imádság Fenségedet vallja És magasztalja! Boldogan lép e szent hajlékba lábunk, Hol téged együtt dicsérünk, imádunk, S mint a Te drága áron megvett néped, Éneklünk néked. Szent igéd éltet, tanít minden jóra. Bú-bajban lelkünk hű vigasztalója. Add, hogy meghalljuk és szívünkbe rejtsük, Híven kövessük! Áldott Szentlelked legyen hű vezérünk, És tegyen késszé, hogy kedvedre éljünk, Hogy Te légy szívünk egyetlen reménye, Vigasza, fénye! Áldott ez év! Jóvoltod bizonysága. Hadd legyen nekünk emléke is drága! Késztessen hálánk hittel hozzád térni,, és neked élni! Ügy ünnepeljük hálaünnepünket, Hogy igéd újjá tehesse szívünket, És a dicséret mindörökké zengjen! Ügy legyen! Ámen! A soproni evangélikus templom felszentelésekor, 1784. január 1-én énekelt gyülekezeti, alkalmi ének Németből fordította: Turmezei Erzsébet t ■ i !\ MA iSÁ R N i \\ >1 6 * EJ E Csüggedés Mélik ül fussuk meg pályánkat! Zsid. 12,—6 Ebben az esztendőben már másodszor hangzik fel igénk üzenete magyarországi evangélikus egyházunkban. Először hazánk határain messze túlhangzóan, az egész világra elhatóan a Lutheránus Vi­lágszövetség Nagygyűlésének megnyitó istentiszteletén dr. Káldy Zoltánnak, egyhazunk . püspök-elnökének igehirdetésében. Most templomaink szószékein, gyülekezeti lelkészeink tolmácsolásában. Meggyőződésem: nem feleslegesen és nem is véletlenül. Az ige ugyanis hitünk, keresztyén életünk folytatásában ad bátorító bizta­tást: állhatatosan küzdjetek! Helyzetünk és bátorító, bíztató szó megértetésére a levél szerzője az ókori arénában futó atléták képét használja hasonlatként.. HASONLÍTUNK RAJUK, OLYANOK VAGYUNK, MERT VER­SENYPÁLYÁN KÜZDÜNK. Keresztyén életpályánk ez, melyre ma­ga az Isten állított. Erőfeszítés nélkül győzni nem lehet. A versenyző minden erejét összeszedve igyekszik győztesként érni a célba. Tudjuk: a győzelem az üdvösségre való eljutás. A Jelenések könyvében található két le­vél — a feltámadott és élő Jézus üzenetei a hét gyülekethez — kü­lönböző formában, képekben szólnak arról, hogy a győztesek mit fognak nyerni. Ezek az ígéretek mégis mind egybehangzóan az üd­vösséget ragyogtatják fel a küzdőtéren futók előtt. Indokolt hát az erőfeszítés. A tét nem kicsi. Pál apostol beszél arról, hogy a ver­senypályán küzdők múlandó dicsőségért, hervadó babérért minden­ben önmegtartóztatók. Mennyivel inkább meg kell érte tenni min­dent az örök dicsőségért, nem hervadó koszorúért küzdőknek. A győzelemért le kell tenni mindent, ránk nehezedő terhet és megkör­nyékező bűnt, hogy megfáradva el nem csüggedj ünk. Csüggedten nem lehet győztesként érni a célba. Legfeljebb fel­adni lehet a versenyt. Abbahagyni, mint akinek reménye sincs a célba érkezésre. A csüggedés, reménytelenség életünk pályáján min­dig az Istenben való bizalom hiánya, végsősorban hitetlenség. Pedig mennyiszer csüggedünk! Sikertelenségek s apró akadályok következ­tében. a vállunkra nehezedő teher, kereszt alatt, bűneink s erőtlen­ségünk láttán, világunk helyzetének láttán, az atomháború fenyege­tő rémének és megoldhatatlannak látszó problémáinak láttán! Jó felfigyelnünk arra, hogy az ige nem arról beszél, hogy hitünk út­ján nincsenek és nem lehetnek nehézségek és problémák, hanem arról, hogy ezek közben nem csüggedő kitartással, álhatatossággal végezzük futásunkat. Hitünk nem biztosítéka, mégkevésbe alapja annak, hogy könnyű és sima lesz életutunk, hogy mindenen köny- nyedén átjutunk, de kell, hogy álhatatos kitartást jelentsen és a cél felé törők jó reménységének bizonyosságát. A teher és bűn letétele azért nemcsak egyszerűen a bűnös szo­kások elhagyása, önzésünk, anyagiasságunk, gőgünk, dicsőségvá­gyunk stb. feladása, nem egyszerűen a bűn bocsánat keresése bűn- bánatban. Ez is. De a félelem, kételkedés? áággódó gyötrődés elve­tése, letétele is. Végeredményben a hit bizonyosságában és jó re-1'“ ménységében való megerősödés. HASONLÍTUNK VERSENYPÁLYÁN FUTÓKRA, MERT BIZTA­TÁS HANGZIK FELÉNK. Számukra sokat jelent a bíztatás. Ha ők erőre kapnak tőle, mi sokkal inkább, hiszen sokkalta több és mér­hetetlenül nagyobb hangzik felénk. Biztatás a bennünket körülvevő bizonyságtevők fellege. A hitben élők és meghaltak végtelen sokaságára utal itt a levél írója, akik úgy vesznek körül minket, mint a versenyzőket a lelátókon a nézők sokasága. Megszámlálhatatlan, végtelen seregük biztatás számunkra. Elsősorban nem arról van szó, hogy ők látják harcunk, s az egyház folyamatának egységében vigyázva kívánják, hogy győztesként ér­jük el a célt, s ezért könyörögnek. Talán erről is. de sokkal inkább arról, hogy az ő győzelmük erőt ad nekünk is: lám lehet győzni. Egyik szép énekünk szól a számtalan hűmről, aki „elérte az égi célt”. Egyik versszakában énekeljük: „Mert már itt halljuk harcon, éjen át győzelmi ének távol dallamát. Üj erőt hányszor ez az ének ád . ..” Győzelmi énekünk valóban biztatás, hogy csüggedt szívünk, hunyó reménységünk új erőre kapjon. Az előttünk jártak azért nemcsak példáink lehetnek a hitben, hanem célbaérésük bíztatás és bátorítás is. Biztatás Isten atyai szeretetének bizonysága is, mely kezének fe- nyítő, büntető súlyában is tapasztalható. Mert olyan ez, min a szülő kezétől való feddés. A szülő jót akar vele gyermekének. He­lyes életre akarja nevelni vele. Így nevel minket is Isten próbák, fenyítések, sokszor fájdalmas ostorozások által. De éppen ez mu­tatja szeretetét. Hitünk titka, hogy benne ezt ismerjük fel, s ez vigasztalást.erőt ad reménytelenség s csüggedés helyett. Biztatás legfőképpen maga Jézus, ö igazán hűen futotta végig az Atyától neki rendelt pályát. Ez a pálya az alázatos szolgálat pályá­ja volt. Isteni dicsőségből jött földre. Magát megalázva vállalta azt is, ami a legnehezebb volt, önmagának feláldozását értünk a keresz­ten. Ütja így vezetett mennyei dicsőségébe. A mindenben előttünk járó Jézus azonban nemcsak abban az értelemben biztatás, hogy rá felnézve nyomába léphetünk, hanem főképpen az által, hogy ő ma­ga hitünk szerzője és beteljesítője. Azaz ö teremtette bennünk a hitet s Ő az, aki végbe is viszi csodálatos munkája által azt, amit elkezdett rajtunk. Nincs hát ok a csüggedésre soha. Fáradtan alá- hanyatló fejek, meglankadt térdek kiegyenesedhetnek, Ö elvisz, el­segít a célig. Lám, mennyi biztatásban van részünk. Reménytelenség és csügge­dés helyett a győztesek örömének visszfénye ragyoghat már az ar­cukon, csak állhatatos kitartással fussunk pályánkon. Bánfi Béla Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, áldunk és magasztalunk, hogy Jézus Krisztus­ban hitre hívtál el minket. Te ismered sok erőtlenségünket, meg- fáradásunkat. Kérünk, vedd el szívünk csüggedését s tölts meg ben­nünket a hit bizonyos reménységével. Hálát adunk neked mindazért, amivel biztatsz és erősítesz pályafutásunk közben. Áldunk az előt­tünk jártakért, akik hitben végezték pályájukat. Áldunk azért is, ha szerető atyai kezed fenyítéssel nevelt s vezetgetett. Legfőkép­pen áldunk azonban Urunkért Jézusért, aki elkezdője és bevégezője hitünknek, s aki, ha futásunk végétért, megadja nekünk örök ke­gyelméből az üdvösség romolhatatlan koszorúját. Ámen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents