Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-01-29 / 5. szám

Jubileumi hét a Deák téri templomban

Ha az elmúlt időszak Luther- megemlékezéseire gondolunk, megtelik a szívünk Isten iránti hálával és büszkeséggel. Luther Márton, ez a gazdagon megáldott rendkívüli személyiség a köz- érdeklődés és őszinte elismerés fénycsóvájában állt heteken, hónapokon keresztül. Tudományos előadások, megemlekezések, kiállítások, tanulmányok, cikkek itthon és külföldön egyaránt próbálták érzékeltetni, kifejteni ß.z életmű roppant jelentőségét, szerepét a polgári átalakulás európai nyitányában, a német irodalmi nyelv kialakulásában, az egyház megreformálásában.

MÉLTÖN ILLESZKEDETT A

deák téri gyülekezet jubileumi hete a magyarországi ünnepségek sorába. Október 31-töl november 6-ig minden este arra a Lutherre emlékeztünk, aki az evangélikus egyházzene lelkes támogatója — és saját dallamaival — megtermékenyítője is volt. Az egyhetes zenei rendezvénysorozat minden alkalma kapcsolatban volt Luther énekeivel, életművével.

Október 31-én. az évforduló országos ünnepélyén — amelyen mindkét püspökünk szolgált —■ a Lutheránia előadta Szokolay Sándor Luther-kantátáját, amelyet a szerző az évfordulóra komponált, s amelyet lapunkban korábban már ismertettünk, méltattunk. Kedves eseménye volt az ünnepségnek, hogy ez alkalommal adta át dr. Káldy Zoltán püspök-elnök a Luther-évforduló alkalmából kiírt kóruspályázat helyezettjeinek a díjakat. Álljon itt nevük és a nyertes művek címe:. Mohay Miklós „Luther hálaadása”, Fehér György „IV. kantáta” és Bencze Gábor „Luther esti imája”.

NOVEMBER 1-ÉN TEMPLOMUNK VENDÉGE VOLT országunk négy legjobb rögtönző orgonaművésze. Luther énekeire improvizáltak. A szabályok szerint a témákat a művészek közvetlenül az előadás előtt kapták kézhez. A TaYts meg Urunk kék-' detű énekünkre Déri András, "a pasaréti katolikus gyülekezet karnagya, a Mi Atyánk dallamára Gergely Ferenc zeneakadémiai professzor, a Jer, örvendjünk keresztyének témájára Kistétényi Melinda zeneakadémiai tanár, a Mélységes mélyből kiáltunk dallamára pedig Koloss István, a Szent István bazilika orgonistája rögtönzött. A gyülekezet először minden dallamot együtt énekelt az orgonával, s utána a csodálatos, eddig nem hallott variációkat feszült figyelemmel hallgatta.

NOVEMBER 2-ÁN LUTHER- KORABELI német, angol, olasz és spanyol orgonamuzsika szólalt meg Karasszon Dezső orgonamü- vész, a debreceni kollégium tanára tolmácsolásában. Ezen az

estén nemcsak a stílusonan játszott, sokszínű orgonazenében gyönyörködhettünk, de bepillantást nyerhettünk a kor egyházi zenei életébe is. Karasszon Dezső a művek eljátszása előtt rövid ismertetőt tartott a művekről, szerzőkről. Ö ennek a témának tudós művelője, a régi korok zenei gyakorlatáról számos cikke, könyvfordítása jelent meg.

A ZENEI HÉT KÖVETKEZŐ ALKALMAKÉNT Luther és a reformáció zenéje címmel a Musica Antiqua Hungarica együttes adott hangversenyt korabeli hangszereken. Késmárki György, az együttes vezetője többször szolgált már templomunkban. Az együttes tagjai, szólistái közül többen evangélikusok, a Lutheránia tagjai, illetve „szólistái. A hallgatóságot megragadta ennek a közösségi élményt nyújtó muzsikálásnak lendülete, színgazdagsága, a sokféle korabeli hangszer megszólalása. Különösen is érdekes volt számunkra a magyar reformáció korai zenei kincseiből hallott válogatás.

NOVEMBER 4-ÉN ÉS 5-ÉN A DREZDAI VOKALISTÁK adtak műsort Luther-kor ab éli vokális zene címen. Az első este a lutheri korálok gregorián és reneszánsz hátterét hallhattuk, a második este pedig a korálok világi zenei vonatkozásaival ismerkedhettünk meg: A Drezdai Vokalisták a drezdai evangélikus Kreuzkirche kórusának tagjai voltak, jelenleg az NDK Centrum rendezésében adtak több hangversenyt hazánkban. Hanganyaguk, mesterségbeli tudásuk maradandó élményt jelentett a szép számú hallgatóságnak.

A HETET A LUTHERÁNIA ESTJE zárta „Bach-kantáták és korálelöjátékok Luther énekeire” címmel. Elhangzott Bach 4. kantátája, melynek témája a Jézus Megváltónk sírba szállt (Christ lag in Todesbanden, énekeskönyvünk 215. éneke) és a 80. kantáta, melynek témája az Erős vár a mi Istenim^ kezdetű énekünk. Hat orgóíiakorál-léfőj'áték illesz.-1 kedett a kantáták közé. melyeket Bach Luther énekeire írt. Ez alkalommal az improvizációs esthez hasonlóan nyitott énekeskönyvvel kezében követhette a gyülekezet a lutheri dállamok zeneművé formálódását a jellegzetes Bach-művek felhangzása során. Ezen az estén a Lutherániát Weltler Jenő vezényelte. Közreműködtek: Verebics Ibolya, Szemere Erzsébet, Mezei Róbert, Berczelly István, Kuncz László és Trajtler Gábor.

A gyülekezet lelkészei minden alkalommal igehirdetést tartottak. Az igék mondanivalója fogékony, az egyházi zene által fogékonnyá tett lelkeknek nyújtott semmivel sem pótolható táplálékot.

Trajtler Gábor

„elhiteted: fontos élnem”

„Mesterségem, te gyönyörű, / mely elhiteted: fontos élnem. / Erkölcs és rémület között / egyszerre fényben s vaksötétben ...” Nemes Nagy Ágnest idézem, aki ugyan a „költői mesterség” szorongató • felelősségéről és gyönyörűségéről szól, de talán nem hamisítjuk meg a vers alapgondolatát, ha kitágítjuk minden — hivatásként vállalt. — „mesterségről” szóló vallomássá. S ebbe a hivő keresztyén számára pedig beletartozik az is, hogy élete és munkája „fontosságáról” — értelméről és céljáról — Krisztussal összefüggésben gondolkodik.

EZEKEN A HASÁBOKON OLVASHATTUNK MÁR ARRÓL, hogy a változó világban hogyan változott meg szükségszerűen a nők szerepe, hogy — Német László kifejezésével élve — az „édenteremtő, fészekféltő”, sajátosan asszonyi, anyai hivatás mellé hogyan sorakozott fel — régi fájdalmakat orvosolva, nagy lehetőségeket és új gondokat teremtve — mindaz, amit a dolgozó nőtől korunk elvár. Századunk világszerte felgyorsította a változást, s ma már tapasztalatból tudjuk, hogy a sokat emlegetett önmegvalósítási szándék, az önállóság és szabadság megnövekedése kettős terhelést jelent, s hogy erre á kitágult horizontú életre és több rétegű feladatvállalásra alaposan fel kell készülni, és^naponta meg— SZEGED. Advent második vasárnapján a délelőtti istentisztelet keretében a gyülekezet énekkara zenekari kísérettel, Kérges Albert karvezető betanításában bemutatta J. S. Bach 62. kantátáját („Jöjj, népek Megváltója!”). Az újonnan alakult énekkar zöme fiatal és a zenekarban is fiatalok muzsikáltak. Az alkalom ökumenikus alkalom is volt, mert az előadásban részt vevők közül többen más egyházak tagjai. A szép előadás Kérges

Nők diplomával

újuló erőt kell nyerni hozzá. Erőt és szeretetet. S mi, evangélikus keresztyének éppen a lutheri örökség birtokában tudjuk azt is, hogy minden hétköznapi munkánk teljesítése istentiszteletté válik, ha feladatainkat Istentől kapottnak látjuk, a Krisztusra nézve végezzük.

HOSSZÜ ÉVSZÁZADOK BEIDEGZŐDÉSÉT ÉS ELŐÍTÉLETEIT törték meg a századforduló tájékán azok a nők, akik az egyetemek előadótermeibe ültek be, hogy ott készüljenek fel olyan munkára, amelyhez sok tanulás, magas fokú szakmai képzettség szükséges. S ma már senki sem csodálkozik azon, hogy doktornő vizsgálja, ha beteg, jogásznő intézi ügyes.-bajos dolgait, hogy nő a közgazdász vagy építészmérnök, akivel' a tanácsházán tárgyal, vagy riporternő elemez fontos közéleti kérdéseket a tv képernyőjén. S gyülekezeteinkben az sem meglepő, ha nő hirdeti az igét a vasárnapi istentiszteleten.

A MUNKAVÉGZÉS LÉNYEGÉT, A HELYTÁLLÁS TISZTESSÉGÉT tekintve nem látok különbséget diplomával vagy anélkül betöltött munkakör között. Mert a jól végzett, „remekül”'tett munka a fontos. Hogy— a költő kifejezésével — „ne legyen közepes, vacak átlag” sem a mérnöki terv, sem a megszőtt anyag, sem az orvos diagnózisa, sem a kórterem kitakarítása, sem a bírói ítélet, sem az adminisztrátpr gépírása. Miben van hát mégis a „diplomás” munka speciális jellege, megkülönböztető jelentősége? Szubjektív oldalról nézve: az irányítás és döntés nagyobb felelősségében, az értelem és tudás értékteremtő kötelességében, a rátermettség és felkészültség elkötelezettségében. Objektív oldalról nézve: a munka tágabb hatósugarában, az állásfoglalások maradandóbb következményeiben, és abban, hogy a döntések általában egész közösségek életét befolyásolják.

Albert szervező munkájának is a gyümölcse. Az énekkar aznap délután közreműködött a Lu- ther-emlékünnepen és szolgálatokat vállalt a karácsony ünnepi eseményein is.

— KÖLCSE. Az elhalálozás folytán megüresedett egyházközségi felügyelői tisztre a gyülekezet közgyűlése Máté Gyula eddigi számvevőszéki elnök helyett, számvevőszéki elnöknek Smajda Lajost választotta meg.

HÉTKÖZNAPI TAPASZTALATAINK AZT BIZONYÍT IÁK,

hogy a nők nem vallottak szégyent a „tevékeny ember” igényes szerepkörében. Van véleményük, elképzelésük, alkotó kedvük, s megteszik a dolgukat. Társadalmi méretekben is. Ma már magától értetődőnek tűnik, hogy a közélet minden területén jelen vannak. Elképzelhető egy tanácsülés, hogy ott ne legyen okosan felszólaló nő? Vagy olyan tágabb körű forum, ahol nem kell odafigyelni valamelyik jól képzett női vitapartner véleményére? Aligha!

BIZTOS, HOGY MINDEZ áldozathozatallal is jár. Gondoljuk meg! A diploma megszerzéséig

16—17 év a tanulási idő, s a kezdő értelmiségi vagy művészi pályakezdő fiatal nő előtt még milyen küzdelmes életszakasz áll, amíg — Illyés Gyula így mondta: — „működteti a maga otthonát”, s amellett vállalt hivatásában is betöltheti a neki adatott életteret. Elnézem a szemközti bérház felénk néző kis erkélyeit. Szabad szombat. A déli órákra megtelnek a kötelek száradó ruhákkal. Tudom, az egyik mögötti lakásban délután tanmenetet készít a „mosónő-tanár néni”, a másik mögött éjszakába nyúlóan készül a hétfői tárgyalásra egy bírónő. Határidős hivatali munkák, sürgető otthoni tennivalók, feszített idegek. Kettős terhelés, kettős helytállás. Mégis! így szép, így egész. Több erővel és több szeretettel. És különben is, a szombat és hétfő között ott van a vasárnap! Csak jó helyen keressük az erőforrást és jókor a megújulás alkalmait, hogy Pál apostollal tehessünk bizonyságot: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

Ittzés Gáborné

A beiktatás szolgálatát Lábossá László lelkész végezte november 20-án. — „Igyekezzetek,

hogy Ö tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.” (2 Pt 3,14/b.)

— IRSA. A gyülekezet hagyományos évkezdő igehirdetési sorozatán, január 2—6-án Kevehá- zi László esperes, 7-én Pintér Márta lelkészi munkatárs szolgált Máté ev. 9. rész alapján Hatalmas Urunk van összefoglaló címmel.

Angyalok citeráján

Dsida Jenő emlékezete

AZ ERDÉLYI MAGYARSAG IRODALMI ÉLETÉNEK a két világháború közötti élesztője, 'irányítója a Pásztortűz c. folyóirat, amely „fényt vetett egy elborult, sivár világba.” Erdélyi szépirodalmi lapként hírt adott a határokon túli irodalmi, kulturális eseményekről is, irodalomszervezői tevékenységet is folytatott. Neves szerkesztői „a honfoglaló, nagy írónemzedék” tagjai közül Reményije Sándor, a nagy evangélikus költő, Nyíró József, Áprily Lajos és Dsida Jenó. A szerkesztőség tagjai közt találjuk Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkészt, teológiai tanárt, írót és kritikust is.

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret” — fordul kérésével József Attila az olvasóihoz. Nem lehet Dsida Jenő verseit sem olvasni életkörülményeinek ismerete, a vele való együttérzés nélkül. Szatmáron született 1907-ben. Gyermekkorából a világháború, az összeomlás, a gyász és félelem emlékeit hordozza magában. „Hiú reménykedések, hősi halál, honfibú” emléke kísérti évek múltán is. Életre szóló élménye a szülői ház vallásossága, féltő szeretete. Törékeny szervézet; gyógyíthatatlan szívbajban szenved. Élet- és munkaszeretete változatlanul töretlen. Jogot végez Kolozsvárott. Versei országos lapokban, folyóiratokban jelennek meg. Az irodalomnak él, író és szerkesztő. Barátságot köt az erdélyi irodalom nagyjaival: „A véletek való bárdit lét avatta széppé életem felét.” Verskötetei (Leselkedő magány. 1928, Nagiicsütörtök, 1933, Angyalok citeráján, 1938) és műfordításai (latin, német, orosz, román és kínai költők verseit fordítja), valamint különböző prózai írásai jelzik munkakedvét. Harmincegy éves korában, egy évvel házassága után ragadja el a halál. — ,.Köszönöm ezt a sorsot, a nagy intést, a félig kész koporsót” — írja halála előtt, visszatekintve rövid életpályájára.

„ÉLET, HALÁL — ÁRNY. FÉNY — KACAJ, SÍRÁS — ÖRÖK TÁRSAK” — fogalmazza meg örök útitársak c. versében eme egymástól elválaszthatatlan jelenségek természetes egységét költőnk. „Elet és halál — egy a kettő.” Keresve sem igen talál az irodalom történetében költőt, akinek világszemléletében és költészetében az élet és halál olyan szerves egységben járna együtt, mint őnála. „Ez a költészet a halálközelség és a fiatal, játékos kedvű életszeretet ellentétének érzelmi izzásából fakad.’” (Lengyel Balázs) — Az életörömtől sugárzó verseibe is bele-beleszövődik egy-egy a halált sejtető verssor vagy kép, és borús hangulatú verseiben is meg-megcsillan az élet szépsége. Szüntelen bizonytalanságban él, állandóan szembenézve a halállal, és mégis élete végéig szövi terveit, alkot. Költői életműve nem keserű lemondás, könnyes-fájdalmas búcsúzás, verssorait „dséletszerelem” hevíti át: „Szép a világ, csodaszép az élet, szép dolog élni.” Az Út a kálváriára rejtetten szomorú vers. A hegyre menetel fájdalmát ,,halkan búgó, mély zene” kíséri, melyet a ritmust fokozó gondolat- és sorismétlés, valamint a rímek muzsikája iß érzékeltet. A kálvária-hegyre ballagó költőt azonban „sugárzó enyhe fény” öleli körül, és „víg madársereg” kíséri.

ÉLETSZERETETÉTÖL ELVÁLASZTHATATLAN AZ EMBERSZERETET. Együttérez embertársaival: „Mindenki szíve voltam ... én sírtam, én daloltam mindenki helyett. Költő voltam.” A szeretet jó cselekedetre ösztönzi. „Menni kellene házról házra\.. szakadt lelket foltozni, tört sziveket drótozni.” A IV. parancsolat verses magyarázatéiba beleszövi a jóság glóriájának, a békés bölcsességnek, az ősöknek, a gyermekeknek, a mártír szenteknek, a tisztára égető szenvedésnek, az elsárgult írásoknak és a költőnek a tiszteletét is. Embertelenségnek ítéli a háborút, emlékezetbe idézve a lövészárkokat, a bonka-bénákat, a kísérteiként kopogó mankókat, a jajszavakat. Hangot ad a „harmincmillió munkanélküli, a rongyosak, ázattak, soványak” elégedetlenségének. Krisztust látja a szegényekben, szenvedőkben. — A szenvedő Krisztus képe mélyen él benne. Az ö Krisztusa más, mint a falon függő ünnepi, derűs Krisztus-festméHye- ké. Az ő Krisztusa — ahogyan írja — a számkivetettek útját járja álmatlanul, hangja rekedt a sok beszédtől, színeha- gyott, megtépett ruhájára vastagon ül a nagy út pora, arca széltöl-naptól cserzett, és Istennek könnyei hullanak parázsló szeméből.

AZ ÉLET FOGALOMKÖRE MAGADAN FOGLALJA AZ ÖRÖK ÉLETET IS. Ezáltal teljesedik ki — szerinte — az élet, nyer értelmet. Minden túlmutat önmagán; az összes emberi érték, a megmegújuló természet szépsége az „égi Jövendő hínöke mind!” Élete minden napját mérföldkőnek tartja. Esténként, alkonyaikor, amikor elcsendesül az élet. számvetést készít, „mindent összefoglal: szavakat, tetteket.” A túlvilágra gondol: „Vajon milyen lehet a béke örök országa. túl, túl, a nyugalom vidéke? ... O, balga mind, ki halni fél, hiszen az anyatejnél édesebb e béke.”

A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb költői tehetsége. Életszemlélete belső világának őszinte kifejezése, képalkotó fantáziájának kifejező rajzra való készsége, formaművészete már az új költői nemzedék felé mutat. Életművére emlékezve az erdélyi magyar irodalom hősi korszaka elevenedik meg előttünk.

Vajda Aurél