Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-11-04 / 45. szám
Ä serae bizonyságtétele Brahms „Mémet Requiem" — bemutató a Beák téren OKTOBER HETEDIKEN ESTE a „Frankfurter Kantatenkreis” nyolcvantagú énekkara Herbert Manfred Hoffmann vezényletével — (Lutherániánk két Frankfurt-környéki turnéjának viszonzásaként) — a Deák téri gyülekezet meghívására, kórusunk vendégszeretetének segítségével hatalmas művészi és hitbeli élménnyel ajándékozott meg bennünket. A vendégszereplések kínálta színes reprezentatív műsor helyett, egy igen ritkán felhangzó, roppant erőfeszítést követelő művel summázták félreérthetetlen komolyságú vallomásukat. Szereplésük jelentőségét az is fokozta, hogy Brahms nagyformátumú másfélórás Német Requiemje először hangzott el a Deák téri evangélikus templomban. A legnagyobb klasszikusok között szereplő Brahmsról az sem eléggé közismert, hogy zeneiségét mélységes luthera- nizmus hatja át. A régi latinnyelvű gyászmisék sajátos döbbenetéhez Brahms, — a kései utód —, mélységes protestantizmusával kapcsolódott, hogy hitének legszemélyesebb kérdéseit művében önmagának is felte- hesse. Ezt a kompozíció német címe is tükrözi: „Ein deutsches Requiem", ahol a szerző nem a határozatlan névelő jellegtelen- ségével akart tüntetni, hanem a szerényen határozott német protestáns! világát is finoman érzékeltette. Luther híres biblia- fordítása vált szöveges műveinek forrásává, mely az élete vegén írt „Négy Komoly Ének”- ' ig elkísérte. REQUIEMJÉT harminchárom éves korában fejezte be, mely hírnevét megalapozta. Schumann tragikus halála megrázta, s évekig foglalko?.tatta, öt siratta .el e lassan kiérlelődő művében, , de együtt emlékezett édesanyja halálára is. „Halálközelségét” egész életében hordozta, a végső dolgokkal való folyamatos szembenézést tükrözte és tükrözi művészete. Nem dramatizálja túl, nem annyira jeleníti ezt a világot, sokkal inkább átengedi egész életérzését ennek az ősziesen-borongó bíbor halál-lírának. A kor erősödő „programzenéi elveire” Brahms a „formai-elvek” magasra emelésével válaszolt, s talán éppen ezért vált sokkal nagyobbá zenetörténeti szerepénél! Épp ezért sugárzik műveiből példaképként a régi mesterek mívessége, kidolgozottsága, elmélyülése és tömörsége, a dalszerűségig fejlesztett természetes éneklés kibontakoztatása és a szigorú motivikus munka. Furtwängler szerint művészete „kompromisszumoktól mentes”! Talán ez a magyarázat kora divatjával konzervatívnak tűnő szembehelyezkedésére is. s hogy nem tért lg a hosszú-léptékű útról, magábaásva kereste a véglegeset. a megoldottságot. Talán ettől oly megrendítő Schumann „Brahms-felismerő” lelkesedése is. Élete egyik utolsó levelében „ifjú sasnak” nevezte Brahmsot, aki „egyre közelebb repül a naphoz”! Nem általánosságban akartam e bevezetőmben Brahmsról szólni, hanem Brahms-szemléletünk újragondolására kifejezetten a Deák téri interpretáció ébresztette figyelmemet! A döbbenetes élmény hatására ki kell mondanunk: nem árt felismernünk, hogy ha az egyetemes zenetörténet legnagyobb csúcsa is Bach, egyházzenei gondolkodásunk és érzésünk vele nem fejeződhet be! Ma. amikor újra hidakat kellene a megszakadt folyamatokra építenünk, főleg ember és ember közé: Brahms zenei beszédes prédikáló közvetlensége időszerűen okulásunkra szolgálhat! A műről, a gyászistentisztelet teológiailag is példás koncepciójáról, dramaturgiájáról, formájáról külön, ismertető jelleggel fölösleges szólnom, mert a frankfurtiak előadása azt teljességében kibontotta és megvilágította! HERBERT HOFFMANN partitúra ismerete és magyarázata a legvilágosabb értelemhez és a legmélyebb átélésre képes érzelemhez egyszerre és azonos hőfokon szólt! A magasztos felismeréssé emelkedett előadás döbbenetes markolását ritkán hallhatja hivő és a zene csodájára vágyó fül az oratórikus művekben ily erővel megszólalni. A lutheri gondolat szorító bizonyosságát érezhettük a templom megdöbbentő csendjében, hogy az ének valóban megsokszorozza az imádság erejét, s ha nem degradálnánk lassan világszerte az éneket a legmagasztosabb kifejezéssel szemben szánalmas formalitássá, sőt „ráadássá”, akkor újra az istentisztelet lényegévé válhatna, amiről nem elkésni illik, hanem felkészülés lehetne az Istennel és önmagunkkal való találkozásra! A zene nemcsak szép, hanem az ihletettség éppúgy hatol a lélek legmélyére, mint a Szentlélek! Olyan Brahms művének szakrális titka, mint a legszentebb és legnehezebb igék titka. Nem nyílik meg magától, hideg észszel nem lehet megközelíteni, nem' hallgat a hűséges, de együgyű imádságra sem, kitartó küzdelemmel sem érdemelhető ki a kinyilatkoztatása, nem mérhető be a felkészülés ideje, — de a feltétlen, a megsemmisülésig való azonosulási vágy alázatában a közelség teljessége váratlanul megjelenik szinte soha meg nem ismételhető módon! Ezt a meg- leshetetlen titkot éreztük közei ezen az esten! Herbert Hoffmann zenei-prédikátorunkká vált, mert mindig a belső szükségszerűségben kereste kifejezésének mértékét! A szerény, meggyőző emberi szót elégnek érezte a megteremtett csend kitöltésére, bízott a mű tiszta ihletésében, s azt mondhatnám — engedett a mű bizonyságtételének! Nem akart 'sem régiesebb, sem modernebb lenni, nem akart bizalmaskodóan súgni nekünk, nem akarta újszerűén „kitalálni”- a legaktuálisabb üzenetet, nem emelkedett műveltségével fölénk, nem ereszkedett az avatatlanok közé modorosságával, hitt az elkerülhetetlen halálkö- zel ember által való megközelíthetőségében a hit lámpása általi KÓRUSÁT egyszerű, de ellenállhatatlan erővel mozgósította a felismert kifejezések parázsló erejű kisugárzására. Előadásmódjuk hitt az „alapfok” létezésében. a csend dobbanásában, a lappangó-erők szerepében, a „kivárásában”, s a sohasem véletlen csúcsok zengő kirobbantásában! A mű rendkívül kényes, gyakran magas fekvésekben járó szólama.' ellenére a frankfurti Kantáta-kör vegyeskara a legkényesebb szakmai igényeknek is példásan megfelelt intonációban, dinamikában, kifejezőerőben és szövegmondásban egyaránt! Rendkívüli f;- nomsággal érzékeltette az előadás a mű keretként indító és záró jellegének átlényegítő erejét, ahogy az elkerülhetetlen halállal való szembenézéshez fokozatokon keresztül vezeti el az embert. Elég mottószehű rövidséggel emlékeztetni a nyitó és zárótétel szövegére: — amikor — a „boldogok akik -sírnak”-tói AJKA. — Szeptember 30-án teológusnap volt a gyülekezetben és a hozzá tartozó filiákban. Ajkán és Nemeshanyban dr. Sel- meczi János, a Teológus Otthon igazgatója, Pusztamiskén és Csé- kúton Sándor Frigyes III. évf., Zalameggyesen, Kamondon és Rigácson pedig Tóth Márta IV. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. Minden istentiszteleten beszámoló hangzott el arról, hogyan készülnek a fiatalok a Teológiai Akadémián a lelkészi szolgálatra. Az anyagyülekezet és filiái a teológusnap alkalmából 10 200 Ft adománnyal támogatták lelkészképzésünket. A gyülekezetek vendégszeretetéért és áldozatkészségéért ezúton mondunk köszönetét. megérkezünk a „boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg” bizonyosságáig ... (S mindez az emelkedettség a hege- dűk-nélküli első tétel homályából bontakozott ki!) A második tétel a földi élet múlandóságát indulószerű - b-mollos gyászpom.jával szinte lelkűnkben lépdelte róskasztó ódonhangnemekben, s mégse földre- taposó megsemmisítő erővel, hanem a tételzáró ujjongó-örömre reményt hagyva. A harmadik tétel megállíthatatlan formájú meditációja a zsoltáros szavaival Berczelly István csodálatos bariton-hangján csak fokozta a requiem izzó vallomáshangját, mely torlasztásokban bővelkedő mesteri kórusfúgába érkezett... Műnek és előadásnak itt is közös bizonyítéka, hogy a legmegrázóbb tanulságok sem letörni, tginem felemelni szeretnének. A negyedik tétel meghitt idilli-oldottsággal hozta, közel az „Úr hajlékait”. Éreztette az előadás hajlékony dalszerűsége, högy nem „távoli” ez, hanem nagyon is „otthonos” közeli-világ! — Az ötödik tétel Andor Éva valóságos égi-szop- ránjával a földi világ angyali válaszaként emelt a magasságba! Megdöbbentő, ahogy női hangon hallhattuk Jézus vigasztaló szavait János evangéliumából. (Rímel a két szólóra-épülő 3. és 5. tétel.) Az égi-viszont- látás tételzáró rezignációja megrendítő szépséggel már-már „égi-hívogatónak” tűnt! A mű monumentalitásának csúcsa az ötödik tételben: a „nincs itt maradandó városunk”-ból kiindulva (sem „hangnemünk”! —mert a c-moll—fisz-moll tritonusz- távolsága talán a feltámadás titkát is érinti) az utolsó-ítélet harsonája pokol-vízió nélkül nem a rémületkeltéssel akart az üdvösség felé űzni bennünket, hanem a pokol hatalmát legyőző isteni megváltó-erő győzelmének örömével árasztott el az előadás Valóban jubiláló C-dúr akkordja! Ezek után valóban könnyű lehet még a halál is, ez zengett a himnikus üzenetben! Igét magasra emelő — Schütz és Bach biztató hangján szólott a mű és az előadás! S mindezek eszköztelen módon, teatralitást kerülve, megszólító, hívogató — (valljuk be): szívszorító hangon! A megszokott második emeleti karzat helyett az előadó apparátus ezúttal az oltár előtt szerepelt, a közvetlen vallomá§-hangot ez csak fokozta, igazi zenés istentisztelet részesei lettünk. A mű megszólalásáért a közreműködő MÁV- Szimfónikus zenekart is elismerő dicséret illeti! — Igazi élménnyel gazdagodtunk!... EZT A ZENEI ÉS HITBELI ÉLMÉNYT kívánta bevezető német-nyelvű köszöntőjében dr. Káldy Zoltán püspök is a zsúfolt templom híveinek és hallgatóságának. Igaza lett! János apostol szavaival köszönjük hát ezt a zenei bizonyságtételt! ......akinek van füle, hallja, mi t mond a Lélek a gyülekezetnek!” Jel 3,22) Szokolay Sándor. — HÁZASSÁG. Kiss Attila agrármérnök és Szekeres Ida könyvelő október 6-án tartották esküvőjüket a győri Öregtemplomban. Az esketés szolgálatát Kiss Miklós lovászpatonai lelkész. a vőlegény testvére végezte. — „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást) ahogyan én szerettelek titeket. ti is úgy szeressétek egymást.” — DUNAEGYHÁZA. Az október 7-i istentisztelet keretében tettek esküt a gyülekezet új tisztségviselői: Závodi Imre másodfelügyelő, Suska Pálné, Szűcs Zoltánná, Skrenyó Márton és Su- hajda Sámuel presbiterek. • fi A Hl VÁSÁRIM P IGÉJE Megszentelt életben 3 Ts 3,13—17 A Krisztusban hívők minden időben meg voltak győződve arról, hogy ők végtelenül nagy kegyelemben részesültek: üdvösségre hivattak el. Arra választattak ki, hogy részesei lehessenek Krisztus dicsőségének. Ennek tudata azonban soha nem eredményezhet önelégültséget, legkevésbé önhittséget és beképzeltséget, hanem egyedül Isten kegyelme nagyságának csodálatát, aki még minket alkalmatlanokat és érdemteleneket is méltatott erre. Üdvre való elhívásunk alapja ugyanis nem bennünk van, nem mi vagyunk erre méltók, hanem egyedül az Ö kegyelmes szeretetében, mellyel könyörült rajtunk. Üdvösségre elhívó kegyelmes szeretetének műve és bizonysága is, hogy Szentlelke által elkezdte rajtunk megszentelő munkáját. A múlt idő nem tévedés vagy elírás, és az általánosítás sem átgondolatlan suta fogalmazás. Keresztségünkben ugyanis mindannyian a Szentlélek ajándékának részesei lettünk, és Ö kezdte el akkor és ott, rajtunk és bennünk csodálatos munkáját. Alapigénk ennek végtelen gazdaságából három mozzanatot említ. Ennek a megszentelő munkának három különböző vetületét. HITRE HÍVOTT AZ EVANGÉLIUM ÁLTAL. Annak jó híre ébreszt bizalmat bennünk Isten iránt. Mert a hit nem valami bizonytalan vélekedés, nem is valami előlegezett magatartás Isten felé, hanem az Ö csodálatos üdvszerző cselekedetén épülő bizalom. A megtapasztalt kegyelem talaján kihajtó növény. Azért legdrágább kincsünk az evangélium, mert ezt a kegyelmet hirdeti nekünk. Az apostol a „mi evangéliumunk” kifejezést használja. Nem azért, mintha több, vagy más is volna belőle. Mindig akadtak azonban, akik ezt az egyetlen evangéliumot — a Krisztusról szóló örömüzenetet — kiforgatták, akik a benne foglalt jó hírt az általa szerzett bűnbocsánatról és örök üdvről, a bennünket érte érdemtelenül kegyelmesen szerető Mennyei Atyáról meghamisitották. Hamis tanítók tévelygésétől határolja el magát és az általa hirdetett evangéliumot az apostol. A reformáció ünnepének tőszomszédságában arra is emlékeznünk kell, hogy annak nagy eseménye éppen az evangélium tiszta megszólaltatása volt. Ez pedig a Szentlélek műve. Benne és általa Ö hívott hitre. Munkája azonban, míg e földön élünk, soha nem befejezett valóság rajtunk, hanem folyamatos. Az evangélium által újra és újra hitre hív. MEGTART JÉZUSSAL, A BENNE VALÓ HITBEN. Hrnni ugyanis nem magától értetődő és nem is mindig könnyű. Az apostol vigasztalásról és reménységről beszél. Vigasztalni a szomorko- dókat. reménységgel bátorítani a csüggedőket kell. Tudjuk egyrészt azt, hogy voltak már, akik meghaltak a gyülekezet tagjai közül. s az értük való gyász szomorúsága sújtotta őket. s tette fel a nagy kérdést, mi lesz ővelük. Másrészt a levélből nyilvánvaló, hogy a thesszalonikiaknak háborgatást kellett szenvedni hitűikért. Mindkét tényező hitük próbájává válott. ÉfogyafT tekintenek a halálra, van-e reménységük annak mesgyéjénél is. s meg tudnak-e állni hitükben háborgatások közepette is? Próbák között csak a Szentlélek tarthat meg a hitben. Csak a közelmúlt napokban áltunk mi is szeretteink sírja mellé és emlékeztünk az elköltözöttekre. Mint vígasztalássa! és reménységgel teltek álltunk ott? Nem ernyed-e el hitünk és nem csüggedünk-é kicsi próbák között is. nem olyanok között, mint amelyek közt a thesszalonikiaknak kellett megállni? Sőt a világ jövőjére nézve van-e hitünknek jó reménysége viharfelhőkkel teljes korunkban? Nem oktalan optimizmusra gondolok, hanem a Krisztusra néző bizalomra. MEGERŐSÍT A JÓ CSELEKEDETBEN ÉS BESZÉDBEN. Közvetlenül a reformáció ünnepének szomszédságában talán nagy a kísértés, hogy a jő cselekedet 'kifejezést feledni igyekezzünk még szóhasználatunkban is. Pedig a reformáció nem ez ellen emelt szót. hanem az úgynevezett érdemszerző jó cselekedetek ellen, amelyek többnyire valamilyen vallásos teljesítményt jelöltek meg. Jót cselekedni, ez Urunknak és az egész Szentírásnak masától értetődő követelése. Lám. maga Pál apostol szól legviláaosabban arról. hogy ingyen kegyelemből igazulunk meg. és a thesszalonikiaknak mégis azt kívánja, hogv Isten erősítse meg őket a jó cselekedetekben és beszédben. Ez ugyanis a Szentlélek munkájának eredménye és természetes következménye, gyümölcse a hitnek. Jó cselekedeteken nem valami különleges tetteket és vallásos teljesítményt kell tehát értenünk, hanem elsősorban mindennapi életfolytatásunk, tetteink helyességét: becsületes, jó munkát, emberekhez való viszonyunkban hűséget és szeretetet. mások megbecsülését. embertársaink segítését, szolgáló keresztyén magatartást.^ Táeabb körben az igazság és jog érvényesítését, az élet védelmét, a szociális igazság érvényesülését, emberek és népek lealacsonyító és hátrányba taszító megkülönböztetésének eltörlését és ezekhez hasonlókat, illetve a rájuk való törekvést. Jó figyelni arra is. hogy mikor az apostol erről szól. szavai önkéntelenül is fohásszá válnak, imádság formájába öltözködnek. Egyrészt talán éopen azért, mert a Szentlélek ereie nélkül gyengék vagyunk a jóra. másrészt talán azért, mert ennek a jó cselekvésnek és beszédnek szükségességét naevor, is ismerj és érzi Felhívás is. hogv Ist°n megszentelő munkáiét elkezdte rajtunk. Nem e'ég ténv«ket regisztrálnunk és megállapítanunk, mit cselekedett Isten Cselekvése indíttatássá kell. hogv váliék. Éooen úgv, mint mikor az édesanva lépegetni tanítia gv°rme-k-ét. segít neki. de ez a kicsi számára indíttatás is arra. hogv összeszedve ereiét i« ve- lr »zz*k s törekedjen előre. Ezért végső kiesen«»«Ssáfjon felszólításként is hangzik mindnnnvnink feiz- álljatok szilárdan és rqoosz- kodintek ahhoz, ami akár örömhírként, akár parancsolatként hagyatott rátok, cselekedj étek a jót tettekben és beszédben »«mint' Ránfi Béla Imádkozzunk! Áldunk Téeed. Mennyei Atyánk, mert evangéliumod által a Jézus Krisztus dicsőségében való részvételre, a Te örök országodba hívtál el minket. Köszönjük, hogy Szentlelked által már keresztségünkben elkezdted rajtunk megszentelő munkádat. Köszönjük, hogv az evangélium által hitre hívtál és hívsz szüntelenül. Köszönjük, hogy Szentlelked által megtartasz a hitben és erőt adsz a jó cselekedetekre. Kérünk, ne engedd, hogy bennünk elkezdett munkád kárba vesszen rajtunk, hanem add. hogy mindez arra indítson, hogy a hitben szilárdan állva cselekedjünk jót mindenekkel és mindenütt, míg maid országodban dicsérhetünk mindazért, amit értünk és rajtunk véghez vittél. Ámen
