Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-10-28 / 44. szám
Keresztyénként a világban X Annyira megszoktuk, hogy szinte észre se vesszük: útjaink mentén, templomok tornyain, épületek falain, a sírdombokon és még különböző, jól látható helyeken ott áll a kereszt A kereszt, amely mindenki számára észrevehetően jelzi: itt Isten népének egy-egy családja él, jelen van az egyház. Az egyház, amelyben Isten a maga arcát kendőzetlenül mutatja meg, akaratát, szándékát hallhatóan, meg- tapasztalhatóan nyilvánítja ki. AZ EGYHÁZ UGYANIS ARRA TEREMTETETT, hogy az igét hirdesse, a szentségeket kiszolgáltassa, hogy a hitből fakadó cselekedetekkel tegyen tanú- bizonyságot meglétéről — Isten akarata és Jézus Krisztus rendelése szerint. „Az egyház legbiztosabb ismertetőjele az Isten igéje. Ahol Isten igéjét hirdetik és hallgatják, ott az egyház.” „Ahol azt látod, hogy a szentségeket helyesen szolgáltatják ki, biztosan tudhatod, hogy Isten népe van ott” — mondja Luther és sok helyütt, sokféleképpen hangsúlyozza: ,.A hitből, megújulásból és bűnbocsánatból következnek a jócselekedetek s az így élő ember — Krisztus érdeméért — egészen, személye és cselekedete egyaránt igaznak és szentnek számít és az is.” Az egyház ezért a „szentek közössége”. Természetesen, az egyháznak hosszú előtörténete van. Ez a történet ott és akkor kezdődik, amikor Isten megszólított egy- egy embert s pontosan, érthetően közölte vele akaratát, szándékait; majd azzal folytatódott, hogy kiválasztott magának egy népet — Izráelt — és erre a népre bízta igéjének meghallását, befogadását és továbbadását. Az Or ezzel a saját igájába hajtott egy törékeny emberi közösséget, amelynek egyedülálló kötelessége az volt, hogy teljesítse a felülről jött szövetség reá háruló következményeit. Megtisztelőén szép és szinte teljesíthetetlenül nehéz feladat volt ez: hallgatni Isten szavára, teljesíteni és továbbadni azt — nemzedékről, nemzedékre. A választott nép azonban so- hanem maradt egyedüli magára. Kiválasztott emberek, próféták szakadatlan sora „szólta” Isten szavát. Ez a szó kendőzetlen — és ebben különbözik Isten másféle, az előző cikkekben bemutatott akaratnyilvánítási módozataitól. Kendőzetlen, mert mindenki hallhatta őt (akinek volt füle a hallásra) és mindenki megláthatta, őt (akinek volt szeme a látásra). ISTEN VILÁGOT KORMÁNYZÓ AKARATÁNAK TELJESSÉGE, minden titka mégsem jutott napvilágra Izráel népének, a kiválasztottak közösségének sok évszázados története alatt. S történt ez nemcsak azért, m'ert ez a nép sokszor volt süket és vak és engedetlen, hanem mindenek- felett amiatt, hogy Istennek megmentő terveiben voltak még olyan titkok, amelyek csak Jézus Krisztusban lettek igazán érthetőek, mert őbenne lett nyilvánvalóvá Isten akaratának „teljessége”. Az ő élete, megváltói munkája, halála és feltámadása jelenti ezt a teljességet. Az egyház pedig Krisztus művének, szolgálatának folytatója, az ő teste. Nála vannak a titkok kinyilvánított kijelentései: az üdvösségre vezető út vezérfonalai. Kendőzetlenül Ügy, ahogyan ezt a bevezető sorokban — Luthert idézve — leírtuk. MINDEHHEZ NEM IS KELLENE SEMMIT SE HOZZÁFŰZNÜNK, ha nem éreznők azt a felelősséget, amely ebből a tényből reánk, az egyházra, az Isten népére: az egyház tagjaira hárul. Nevezetesen az, hogy Krisztus evangéliumának jelenbeli örököseiként valóban Isten nyilvánvaló akarata szószólóinak kell lennünk és maradnunk. Hogy mindenki, bárki hallva halljon és látva lásson, úgy ahogyan ez nekünk rendeltetett. Másképpen szólva: ránk — a mi szavainkra és cselekedeteinkre — van bízva Isten akaratának kendőzetlenül való hirdetése, azaz: a világ üdvössége. Reánk és csakis reánk! Annak az üdvössége, aki velünk, mellettünk él, azé, aki a mindennapokban társunk és azé is, akit nem ismerünk, mert földrésznyi távolságra van tőlünk. Hallatlanul nehéz és emberileg teljesíthetetlen feladat ez! Teljesíthetetlennek látszó már- csak azért is, mert az egyháznak nincsen és nem is lehet valamiféle külső, kényszerítő hatalma. Kényszeríteni bárkit is csak egy külső erő, a Szentlélek képes. Az, akit Krisztus megígért az övéinek és aki ma is irányítja, kormányozza az övéit. Hallgassunk, figyeljünk reá, mert csak így lesz jelenünkben kendőzetlenül megtapasztalható- vá Isten akarata! Vámos József Hiszed-e ezt? HALOTTAK NAPJA KÖRÜL kivirulnak a temetők. Az emlékezés virágai borítják be a sírokat. Egyre gyakrabban gyújtanak kicsiny gyertyákat a sírokon még a protestáns temetőkben is. Sok gyülekezetünkben az a szokás, hogy ilyenkor a temetőben tartanak istentiszteletet. A temetőbe ‘látogatók többsége megáll egy rövid időre, hogy együtt énekeljen, imádkozzon a gyülekezet tagjaival, s meghallgasson egy rövid igehirdetést. Azon a délutánon is így történt. Szinte mindenki kint volt a temetőben. A kis gyermekektől egészen az idősekig. Mikor felhangzott az ének, odagyülekeztek a lelkész és kántor köré. A lelkésszel pontosan szemben egy hatéves kislány állt a két nagymama kezét fogva, figyelve a lelkész szavait. Az igehirdetés a betániai Mártáról szólt, akit testvére halála kimozdított megszokott életrendjéből, s a fájdalom szinte a számonkérés szavait adta ajkára: „Uram, ha itt lettél volna . ..” Ahogyan ez ma is történik a halál hatalmának megtapasztalásakor. János evangéliuma azonban nemcsak a hitében elbizonytalanodott, kétségbeesett Mártáról beszél — fűzte tovább a lelkész —, hanem az ebben a helyzetben hozzá jövő, őt szerető, vigasztalni akaró Jézusról. Aki Mártának mondja el a legfontosabb dolgot magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet'.’’ És hozzáteszi a kérdést: „Hiszed-e ezt?” MA FELÉNK HANGZIK JÉZUS VIGASZTALÓ, BÁTORÍTÓ, REMÉNYT ADÓ SZAVA, hiszed-e ezt testvérem? — hangzott a temető csendjében a kérdés. A prédikáció kérdésére talán voltak, akik magukban megpróbáltak választ adni, mások talán elengedték fülük mellett a kérdést. A lelkésszel szemben álló kislány azonban komolyan vette a válaszadást és váratlanul megszólalt: Igen! Vékony kis hangja határozottan csengett, mint aki természetesnek veszi: kérdezték, felelnie kell. A nagymama zavarában szelíden megrántotta a karját, jelezve ezzel, maradjon csendben, a prédikációba nem illik belebeszélni. PEDIG TALÁN NEM LENNE BAJ, ha a válaszadást mi felnőttek is komolyan vennénk. Hiszen minden igehirdetésben megszólít bennünket Isten. Adunk-e rá választ? Sárkány Tiborné HONGKONGI KERESZTYÉNEK KAPCSOLATFELVÉTELE PEKINGGEL Miközben Nagy-Britannia és a Kínai Népköztársaság képviselői szeptember 26-án Pekingben közös nyilatkozatot írtak alá Hongkong 1997 utáni sorsáról, a koronagyarmat keresztyénéi is megszólaltak. Kifejezésre juttatták azt az igényüket, hogy a közös nyilatkozatban egyébként is megígért vallásszabadságot biztosítsák számukra akkor is, amikor a Kínai Népköztársaság fennhatósága alá kerülnek. Hongkongban a keresztyének részaránya kb. 10 százalék, ebből mintegy 270 000 római katolikus és 200 000 protestáns. Az egyházak azonban ezt a részarányt messze meghaladó mértékben vállalnak részt a szociális és nevelési feladatokból: több mint 600 iskola és 11 kórház áll egyházi vezetés alatt, és a város jelentős összeggel támogatja ezt a munkát. A hongkongi egyházak tanácsa a vallásszabadságra vonatkozó igényét egy iratban fogalmazta meg, melyet átadtak a hivatalos kínai hírügynökségnek. A közeljövőben pedig 22 tagú küldöttség utazik az egyházak képviseletében Hongkongból Pekingbe, hogy a vallásszabadság értelmezését a Kínai Népköztársaság vezetőivel folytatott beszélgetésben tisztázzák. Hasonló nyilatkozatot juttatott el a hírügynökségnek John Baptist Wong római katolikus püspök is, aki valamely hitnek személyes döntés alapján való felvételét, a közös és egyéni istentiszteletet, a misz- szió szabadságát, a hitoktatási, valamint a szülők arra való jogát, hogy gyermekeiket hitben neveljék, s ezen kívül a vallási közösségeknek a nevelés, kultúra, jótékonyság és a szociális munka területén való működéshez való jogát említette olyan tényezőkként, melyek a vallásszabadság részei, (epd — ra) Alii VASÁRNAP IGÉJE „Jobb adni...” Ap Csel 20,32—35 Jézus sokszor tett bizonyságot Isten gondviselő szeretetéről. . A legszebben talán a hegyibeszédben, amikor az aggodalmaskodástól óvott. Isten számára az ég madarainál és a mező liliománál sokkal drágábbak vagyunk. Isten gondviselése azonban senkit sem késztethet tétlenségre, sőt Isten éppen a munkát adta gondviselése eszközéül. A mai vasárnap igéje is arra int bennünket, hogy járjunk elhivatásunkhoz méltóan: munkában. MUNKÁNKKAL GONDOSKODHATUNK ÖNMAGUNKRÓL. Isten úgy visel gondot ránk, hogy alkalmat és erőt ad arra, hogy önmagunkért dolgozhatunk. A fizikailag gyenge, Pál apostol őszinte nyíltsággal beszélt arról, hogy „a magam szükségleteiről ... ezek a kezek gondoskodtak”. Példája ma is időszerű és megszívlelendő, amikor olykor olyan „életfilozófiával” találkozunk, hogy dolgozzanak mások. Munkaerkölcsről csak akkor lehet szó, ha becsületes helytállással végezzük hivatásunkat. Ha nem irigységgel nézünk mások sikereire, hanem észrevesszük a nekünk adott lehetőségeket, és ha panaszkodás helyett Istentől kapott hivatásként végezzük munkánkat. — Való igaz, hogy sokszor érezzük a munka terhét, de tudnunk kell, hogy ez nem a munka miatt, nehezedik a vállunkra. Az is igaz, hogy „kénytelenek” vagyunk dolgozni a megélhetésért, de ha hivatásból végezzük, munkánk szépségét is élvezhetjük, és nem teher többé, hanem Isten gondviselő szeretetének az ajándéka, és igaz örömök forrása. MUNKÁNKKAL AZONBAN NEMCSAK ÖNMAGUNKRÓL, HANEM MÁSOKRÖL IS GONDOSKODHATUNK. Pál apostol azt mondta: „Megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk.” Isten gondviselő szeretetének a jele az is, hogy általunk segít másokon, eszközök lehetünk a kezében. Ez egyrészt felelősségünket kell, hogy ébren tartsa: mások boldogsága függ a mi munkánktól: másrészt igen nagv örömmel tölthet el: Isten szeretetének a munkálói lehetünk. — Pál apostol szavai nyomán — Isten előtt való alázattal — vizsgáljuk meg hivatásunk teljesítését. Eleget tettünk-e annak. Aki elhívott bennünket a másoknak való szolgálatra, s boldogabbak lettek-e családunk tagjai, munkatársaink a mi szolgálatunk következtében. Egyáltalán észrevettük-e az „erőtleneket”, akik a mi segítségünkre várnak, vagy úgy gondoljuk, hogy csak mi szorulunk támogatásra. Igazi örömünk csak akkor van a munkában, ha azt mások javára végezzük. MAGUNKRÓL ÉS MÁSOKRÓL VALÓ GONDOSKODÁSUNK AZÉRT LEHET EREDMÉNYES, mert várhatjuk Isten áldását a munkánkra. Pál apostol arról tesz bizonyságot, hogy „az Űr felépíthet benneteket és örökséget adhat nektek a szentek között”. Nem mi vagyunk tehát „jó munkások”, akik méltók a sikerre, hanem Isten teszi gyümölcsözővé a fáradozásunkat. A „jutalom” nem szokványos, hanem különleges ajándék, amit csak a hit tud értékelni: „Jobb adni, mint kapni.” Az ész ellene mond. de a hit tudja, hogy csak abból adhatunk, amit Istentől kaptunk. Sőt azt is tudja, hogy Isten legnagyobb és végső ajándéka nem földi, hanem „örökség a szentek között”. Ennek az ajándéknak r3;rÁudatában , értékeli Isten földi áldásait is, és hálás a legapróbb „evilági” örömért és ered- > ményért is. — Bátorítson hát Isten ígérete: munkánk nem hiábavaló, és késztessen Istenbe vetett reménységgel szolgálatunk folytatására. Isten gondviselő szeretetét tapasztaljuk minden lépésünknél. Legyen ez elég önmagunk számára bizakodó, hűséges munkavégzésre. Ismerjük akaratát embertársaink felől. Sürgessen ez értük dolgozó, segítő szolgálatra. Várhatjuk áldását: adjon ez erőt munkánkban is hálás hűségre és engedelmességre. Bárány Gyula Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Gondviselő szeretetedből élhetünk és dolgozhatunk. Köszönjük, hogy te adtál hivatást, nekünk önmagunkról és embertársainkról való gondoskodásra. Azt is köszönjük, hogy az erőt is te adod hivatásunk teljesítésére. Kérünk, tisztísd meg munkánkat az önzéstől, a hiábavalóságtól, és hozd helyre azt, amit mi elrontottunk. Add ránk áldásodat, hogy munkálkodhassunk hivatásunkhoz méltóan, szent neved dicsőségére. Hibliavasárnap A reformáció ünnepéhez legközelebb eső vasárnapot hagyományosan „bibliavasárnapként" tartjuk számon. Amikor hálát adunk Istennek azért, hogy a reformációban újra megajándékozott bennünket élő igéjével, és a Bibliát ma is kezünkbe vehetjük mindennapi istentisztelet alkalmával meghozzuk áldozatunkat a Biblia rendszeres kiadása és terjesztése érdekében. EGYHÁZI ÉNEKKAROK KITÜNTETÉSE AZ NDK-BAN Kiváló teljesítményeikért a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 35. évfordulója alkalmából a Martin Fiámig vezetése alatt álló drezdai Kreuzchor és a Háns-Joachim Rotzsch vezette lipcsei Thomanerchor a „Hazafias Érdemrend” arany fokozatát kapta, (epd — ra) MEGHÍVÓ az 1984. november 4-én, vasárnap du. 6 órakor a Bp. V. kér., Szabadság tér 2. sz. alatti templomban tartandó EGYHÁZZENEI ÁHÍTATRA Szolgálnak a Bp-Kelenfdidi Evangélikus Gyülekezet Kamarakórusa, vezényel: Béncze Gábor. Orgonái: Dálnok Lajos Igét hirdet: D. Hegedűs Lóránt lelkipásztor. — HALÁLOZÁS. Szállási Páltól, felügyelőjétől búcsúzott a bokodi gyülekezet 1984. október 1-én. Nem csupán egy fontos munkakör maradt gazdátlan, hanem egy hűséges, példás életű és áldozatos szívű elöljárójával lettünk kevesebben — hangzott temetési igehirdetésben. — „Áldott az Isten ... minden vigasztalás Istene." — 2 Kor 1,3. — Jäger Mihály, a soproni gyülekezet tagja, hosszú évtizedeken át tisztségviselője, felügyelője 1984. július 14-én, 83 éves korában meghalt. Az elhunytban Lábossá László kölesei lelkész apósát gyászolja. Temetésén Krámer György lelkész hirdette a feltámadás igéjét Mk 2,14/b alapján. „Jézus így szólt: Kövess engem! Az pedig felkelve követte őt.” — OROSHÁZA. Október 7-én teológusnap volt Orosházán és a környékbeli gyülekezetekben. Orosházán dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója, Nagyszénáson Balogh Éva II. évf., Szentetornyán Povazsanyecz Gyöngyi III. évf., Rákóczitelepen pedig Herdliczka Éva II. évf. hallgató hirdette. Isten igéjét. Orosházán a gyülekezeti délutánon a teológusok versmondás és énekszámok kíséretével vetítettképes előadásban számoltak be arról, hogyan készülnek a lel- készi szolgálatra. Juha Lassila finn ösztöndíjas hallgatónk feleségével — aki az ELTE magyar nyelvszakos ösztöndíjasa — vetített képekben számoltak be a finn evangélikus egyház életéről. A befejező áhítatot Sándor Frigyes III. évf. hallgató tartotta. A nap folyamán a Teológiai Akadémia küldöttsége részt vett a kardoskúti ökuménikus ünnepségen, ahol az ottani református gyülekezet használatba vette az evangélikus templom udvarán felállított harangját. A gyülekezetek a teológusnap alkalmából 12 000 Ft adománnyal támogatták lelkészképzésünket. A gyülekezetek vendégszeretetét és áldozatkészségét ezúton is köszönjük.
