Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-10-28 / 44. szám

GYERMEKEKNEK.

Egy láda kalandos útja

1 Sám 5—6

„Írok nektek, ifjak.

Van testem — van lelkem

IZRAEL NÉPÉNEK VOLT EGY SZENT EREKLYÉJE, a szövetség ládája. Ebben a ládában volt elhelyezve a két kőtábla, amit Mózes a Sínai-hegyen kapott, és amelyre Isten tízparancsolata volt felírva. Éppen ezért ez a láda Isten jelenlétét jelképezte, hiszen, ahol Isten törvénye jelen van, ott maga az Isten van jelen. Ez a szent ereklye azonban — amint arról elmúlt számunkban olvashattunk — Éli főpapnak és fiainak engedetlensége miatt a pogány filiszteu- sok fezébe került. Isten ezt azért engedte meg, hogy Izrael népét bűnbánatra indítsa, de Istennek volt gondja arra is. hogy a filiszteusok a szövetség ládáját, vagyis Isten törvényét ne szent- ségtelenítsék meg.

A filiszteusok győzelmükből arra következtettek, hogy az ő bálvány istenük hatalmasabb, mint Izrael Istene. Ezért a szövetség ládáját elhelyezték bálványuknak, Dágonnak a templomába. Isten azonban megmutatta hatalmát.. A bálványszobor először arcra esett mint rabszolga ura előtt, majd összetört a szent láda, azaz Isten színe előtt. Amikor a filiszteusok ezután sem tértek észhez. Isten betegséggel sújtotta a város lakóit. Ekkor már szabadulni akartak a kellemetlen zsákmánytól. Gyorsan átküldték a ládát egy másik város ba.

ISTEN AZONBAN ITT IS MEGMUTATTA HATALMÁT. A ragályos betegség ebben a városban is terjedni kezdett. Ekkor e város lakói is szabadulni akartak és gyorsan átküldték a ládát egy barpnadik városba. Amikor az emberek itt is megtapasztalták Isten sújtó kezét, összehívták az összes pogány város fejedelmét és arról kezdtek tanácskozni mi tévők legyenek a szövetség ládájával. A fejedelmek tanácsa ahelyett, hogy elindult

volna az egyetlen járható úton, vagyis hogy elfogadja az egyedül igaz Istent, azt határozta, hogy visszaküldi a ládát Izrael földjére. De nem üres kézzel, hanem engesztelés fejében soksok arany ajándékkal.

MEG IS ÉRKEZETT A LÁDA AZ AJÁNDÉKOKKAL EGYÜTT Izrael földjére. Éppen aratás ideje volt, amikor megérkezett az Ür ládája Bétsemesbe egy új szekéren. amit két tehén húzott. Amikor bétsemesiek meglátták ezt, abbahagyták a munkát. Nagy örömmel oda siettek és örömükben áldozatot mutattak be Isten1 nek hálául azért, hogy visszahozta a szövetség ládáját és ezzel maga is visszajött népéhez. A hálánál és az örömnél azonban nagyobb volt szívükben a kíváncsiság ördöge. Kíváncsiak voltak arra, hogy van-e valami a ládában és ezért felnyitották azt. Nem gondoltak arra, hogy mindez Isten iránti bizalmatlanság volt. hiszen Isten megparancsolta, hogy a ládának még a közelébe se jöjjenek. Nem is maradt el Isten büntetése. Hetven ember életébe került mindez. Amikor a bétsemesiek ezt látták, félelmükben így kiáltottak fel: Ki állhat meg a szent Isten színe előtt? Félelmükben tovább is küldték a ládát Kirját-Jeárim- ba. Itt tisztelettel fogadták. Egy papot szenteltek fel őrzésére, aki a saját házában adott hajlékot a szent ereklyének. Itt is maradt a láda mindaddig, amíg Dávid király nem építette a jeru- zsálemi templomot. Itt nyert végleges elhelyezést a szövetség ládája.

A SZÖVETSÉG LÁDÁJÁNAK KALANDOS TÖRTÉNETÉBŐL megtanulhatjuk, hogy a Szent Isten színe előtt csak az állhat meg. aki bizalommal van iránta és tiszteli és engedelmesen követi akaratát.

S. 3.

A múlt heti cikkben arról olvashattunk, hogy hitünk szerint Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Ma megpróbáljuk ezt a kérdéskört nem általánosságban, hanem személyesen a magunk életére vonatkoztatva vizsgálni.

Ki vagyok én?

Életünk végéig elkísérő kérdés ez. A csecsemő úgy talál magára először, hogy a kezével, mint sajátjával játszik. Később fedezi föl a többi testrészét, és azok funkcióját, hogy a kézzel fogni, a lábbal rúgni lehet. A gyerek-ember rádöbben a testiségére. A hajunk, a szemünk színe, az orrunk, az egész megjelenésünk csak ránk jellemző. Mint ahogy hanghordozásunk, sítlusunk, gondolkodásmódunk, kifejezőkészségünk csakis ránk jellemzőek. Testi és lelki tulajdonságok csokorba gyűjtésével az illetőre jellemző képet alkothatunk.

De vajon szabad-e testit és lelkit élesen elhatárolni, vagy ellentétpáronként fölfogni? A Biblia sehol sem tanítja azt a kettősséget. amelyet a mai napig sokan hisznek. Platón görög filozófus tanította mintegy 2300 évvel ezelőtt, hogy a test és lélek egymás ellentéte, hogy a test a lélek börtöne. Pál apostol más véleménven van. Az emberi testet a Szentlélek templomának mondja, a korinthusi gyülekezetei arra biztatia. hogv testükben dicsőítsék Istent. Még okos isten- tisztelet is lehet az., ha testünket odaszánjuk élő és szent áldozatul

Istennek. Most, amikor számba vesszük a testi-lelki adottságainkat, csak az érthetőség kedvéért teszünk éles különbséget.

Mi a test?

Furcsa kérdés, hiszen egy óvodás is tudja, hogy mi a test. A kezem, a lábam, a fejem, egyszóval mindenem, ami az enyém. Egy amerikai biológus meghökkentő választ adott erre a kérdésre. Egy ember körülbelül 10 dollárt, azaz 500 Ft-ot ér. Lássuk csak. A test kb. fele víz. Ez nem drága. A testet fölépítő anyagok együttes értéke adja a 10 dollárt. így is lehet foglalkozni ezzel a kérdéssel, de ez nyilván komolytalan. Nekünk, keresztyéneknek sokkal jobb értékmérőnk van. A Biblia így mondja: Isten teremtette az embert, először a testet, utána életet lehelt belé. Ez természetesen nem helyszíni tudósítás, de a legfontosabbról szól. Az emberi test Istentől nem idegen. Sőt egyenesen Isten az. aki létrehívta, akarta, hogy legyen. A test sok hasonlóságot mutat az állatvilág feilett egvedeivel. Sok funkcionális, működésbeli hasonlóság van. Az ember mégis más — Istené. Ez a másság fejeződik ki a lelki életében.

Mi a lélek?

Hallatlanul nehéz kérdés. Ami lélek, az megfoghatatlan anyag- talansága miatt. Mégsem mondhatjuk, hogy a lélek önálló életet él, hiszen a testben, az anyagiakban gyökerezik. A psziché, az emberi lélek Isten legcsodálatosabb adományai közül való. Az Isten teremtette testben, anyagban él úgy, hogy mégis sokkal több, mint az anyag, amely ezeket a működéseket létrehozza. A szaktudós Rubinstein is így fogalmaz: „Az anyagi alapok a meghatározóak, de a lélek megőrzi minőségi sajátszerűségét, nem lehet az anyag fizikai tulajdonságaira visszavezetni...” (Tartalmi idézet.) Szépen, harmonikusan illeszkedik a tudós tapasztalata a Biblia szavaihoz. „ ... megteremtette az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába.” (1 Móz 2,7.) Test és lélek úgy viszonyul egymáshoz, mint a virág és az illat. Elválaszthatatlanul összetartoznak, együtt alkotnak különbözőségükben is egységes egészet.

A mi életünkben hogyan valósul meg ez az egység?

Számtalan példát lehetne fölhozni. Öröm ér — kipirul az arcod, megijedsz — elsápadsz, felelésre szólítanak — szaporán dobog a szíved, megbántanak — szomorú, ingerült vagy, fájdalom ér — könny szökik a szemedbe. Ha van kedved, folytathatod a példákat. A tények leírásán azonban lépjünk túl. Azt is látnunk és értenünk kell, hogy számunkra a testünk-lelkünk nemcsak adottság, hanem Istentől kapott felelősség is. Hogyan éljek testi- leg-lelkileg keresztyén ember módjára? Ügy, ahogyan a mondás is tartja:

Ép testben ép lélek. Amink van nemcsak a miénk, Istené is. Lutherral együtt vallhatjuk:,.Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtményével együtt. Ö adta testemet, lelke- met..(Kiskáté.) Isten egyszer számon kéri tőlünk, mit tettünk testünkkel-lelkünkkel. Ha rendetlen, mosdatlan, ápolatlan a külsőd, ha tested mértéktelenül mérgezed cigarettával, alkohollal — vajon ép-e az a test? Ez a test lesz-e a Szentlélek temploma? Ha úgy irányítod a gondolataidat, akaratodat (mert lehet irányítani is), hogy sorvadjon a lélek, kiégett, elfásult, céltalan, üres, pesszimista legyél — vajon ép-e ez a lélek? Van, lehet testi-lelki energiád a jobbat választani. Ha úgy érzed, kevés a saját erő, könyöröghetsz Isten Leikéért, hogy a te tested, lelked az Ö ereje által megújult, ép legyen.

Varsányi Ferenc

PAZARLÁS HELYETT INKÁBB FAÜLTETÉST

Élesen elítélte Martin Kruse nyugat-berlini püspök azt a déli féltekéről a Német Szövetségi Köztársaságba és Nyugat-Berlinbe eljutott és egyre népszerűbbé váló szokást, hogy az esküvő után a fiatal párra a templom előtt kiló számra szórják a rizst. A déli féltekén az a várakozás kapcsolódik a szokáshoz, hogy a fiatalok így védelmet kaphatnak jövőbeli szükség ellen. „Világunkban, ahol annyi éhség van, nem bánhatunk így a mindennapi kenyérrel” — írta Kruse püspök a nyugat-berlini egyházi lapban, és azt javasolja, hogy a fiatal párnak a rizs helyett inkább elültetendő facsemetét vigyenek. (epd — ra)

Meghívó

az 1984/85. évi téli Négyhónapos Kántorképző Tanfolyamra. A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata kezdők és haladók számára négyhónapos kántortanfolyamot rendez. A tanfolyam ideje: 1984. november 17-től 1985. március 23-ig. Hívjuk az I. éfolyamra a teljesen kezdőket, a II. évfolyamra azokat, akik az alapfokot elvégezték, vagy többször részt vettek nyári tanfolyamokon, a III. évfolyamra azokat, akik kántori oklevelet szeretnének kapni. Továbbképzésre jelentkezhetnek azok, akik már kántori szolgálatban álnak, de még nincs képesítésük.

A tanfolyamot bejáróként, vagy megfelelő létszám mellett bentlakóként lehet végezni. A bejáró hallgatók tandíja havonta 350 Ft., a bentlakóké teljes ellátással, lakással 1500 Ft.

A tanfolyamra 1984. november 6-ig lehet jelentkezni a következő címen: Kántorképző Szolgálat, Főt, Berda J. u. 3. 2151. A felvételi kérvényhez mellékelni kell az illetékes lelkész ajánlólevelét és a felvételt kérő önéletrajzát a következő megjelölésekkel: zenei előképzettsége, eddigi gyülekezeti szolgálata és jelentkezésének célja. A felvételről értesítést küldünk.

Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálatának Igazgató Tanácsa

Keresztyénként a világban

Ki a felelés?

ÉLETÜNK LEGHÉTKÖZNAPIBB TÉNYEI KÖZÉ TARTOZIK, mégis oly gyakran figyelmen kívül hagyjuk, amit József Attila sorai találóan így fejeznek ki:

Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szortíja. nyomja, összefogja egyik dolog a másikát...

(Eszmélet)

De természetesen nemcsak a személytelen dolgok, hanem mi emberek is így egymásra utalva élünk, ha a halomban megmozdul az egyik hasáb, az a többire is kihat. Valóban, ez az egymásra utaltság sok bosszúság és szenvedés forrása lehet, ám közelítsük meg a dolgot a másik oldaláról: az egyik hasáb tartja, hordozza a másikát. Egymás nélkül, magunkra maradva nem boldogulunk.

LUTHER LÉPTEN-NYOMON RÁVILÁGÍT ERRE AZ ÖSSZEFÜGGÉSRE, és arra inti kora keresztyénéit, hogy mindebben Isten teremtő akaratát, jó rendjét ismerjék fel és tiszteljék. Amikor Isten munkatársaivá tett minket, akkor különféle képességekkel ajándékozott meg és ennek megfelelően különféle feladatokkal bízott meg, hogy egyik

ember a másikért helytállva, egyik a másik hiányát pótolva együtt tegyük emberhez méltóvá világunkat.

NEKÜNK SEM ÁRT TUDATOSÍTANUNK MAGUNKBAN, hogy nem elsősorban a saját megélhetésünkért teszünk valamit a világban. A másik embernek, a közösségnek nélkülözhetetlen a tevékenységünk. Értelmes emberi életet csak akkor; élhetünk Isten akarata szerint, ha megtaláljuk helyünket ebben a világméretű ■ „csapatmunkában”. Ezért meri Luther még a leg- lenézettebb tevékenységet, a cselédlány munkáját is méltóbb istentiszteletnek nevezni, mint a világtól elfordult szerzetes buz- góságát. Ennek megfelelően azt a társadalmi berendezkedést kell előnyben részesítenünk, amelyben mindenki képességeinek megfelelő feladatot kaphat, s ezért kellő megbecsülésben is részesül.

LUTHER TÖBB OLDALRÓL IS MEGMUTATJA, hogy a gyakorlatban mit jelent egymásra

utalva élni. Fáradhatatlanul int a világi hivatásunk hűséges betöltésére. Nem utolsósorban azért kárhoztatja a ' búcsújárás és egyéb szerfelett kegyesnek tűnő cselekedetek szorgalmazását, mert azok maguk után vonják a földi hivatás elhanyagolását, s így az egyéni üdvösség önző és célhoz nem vezető hajszolása mérhetetlen kárt okoz a felebarátnak. Visszaadja a szülői tiszt és az ebből levezethető minden irányító szerep becsületét, hiszen enélkül nem képzelhető el az egymásra utalt emberek normális élete. Gondoljunk csak a Nagy Káténak a negyedik parancsolathoz fűzött magyarázatára! Lelkünkre helyezi az elesettek felkarolását. Gyakran hivatkozik a páli intelemre: Az erősebb szolgálja a gyengét! (Rm 15,1) A keresztyének pedig tartoznak az evangéliumot hirdetni és életükkel tanúsítani felebarátaiknak. mert ezt nem végezhetik el mások, ez reájuk tartozik az emberi együttélés sokrétű munkamegosztásában.

Hányszor olvassa a fejére a papságnak és a pápaságnak, hogy a világi hatalomra és gazdagságra

való törekvés helyett a saját feladatát kellene ellátnia.

HA PEDIG ISTEN ÍGY RENDEZTE BE A VILÁGOT, az egyik embert a másikra bízta, akkor nyilvánvaló, hogy emberek sorsa múlik azon, miképpen állunk helyt a reánk háruló feladatokban. Ennélfogva felelősséggel is tartozunk Isten és emberek előtt a felebarátunkért. Innen érthető Luthernek a Kiskátéban a parancsolatok magyarázatánál ismételten megfigyelhető szempontja, hogy Isten nemcsak az embertársunk megkárosítását tiltja, hanem javának előmozdítását is megkívánja tőlünk. Azért is felelősségre von tehát, amit nem tettünk meg érte. noha rajtunk áll. Ez a felelősségtudat végigkísérte Luthert reformátori munkájában, személyes életében. Már a 95 tétel megírásakor is a félrevezetett és meggyötört lelkiismeretű híveiért érzett felelősségtudat késztette a nyilvánosság elé, noha természeténél fogva visszahúzódó ember volt.

Nem rak Isten az életnek ezzel a rendjével elhordozhatatlan terhet a lelkünkre? Még súlyosabbat, mint a középkori egyház számtalan szent írásellenes előírásával? Valóban belerokkannánk a felelősségünkbe, ha Isten csupán a megbízónk volna. Luther „A keresztyén ember szabadságáról” írt művében különösen is gyakran kitér a hit és felelős szeretet kapcsolatára. Többek között így ír: „Odaadom tehát magamat, mintegy Krisztusként embertársamnak, ahogyan Krisztus nekem adja önmagát, és nem fogok tenni mást, mint amiről látom; hogy embertársának szükségére, javára és üdvösségére van, minthogy hit által mindenben bővelkedem a Krisztusban.” Lehet tehát örömmel és jó szívvel felelős életet élni.

KI A FELELŐS? Ha valahol baj támad, milyen hamar megvádoljuk Istent vagy a mostoha sorsot, pedig talán csak arról van szó, hogy Isten egyik vagy másik munkatársa csődöt mondott. Ki a felelős? Milyen köny- nyű másokra mutogatni! Vajon én. akin szintén rendkívül sok múlik, mindent megtettem-e a saját posztomon? Ez az a kérdés, amelynél a siker reményében lehet elkezdeni kibogozni életünk sok kusza csomóját.

Cserháti Sándor