Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-10-21 / 43. szám

Álmodni csak szépet érdemes Tovább bővült az albertirsai szeretetotthon SZÁMADÁS NEGYVEN ESZTENDŐRŐL ALBERTIBEN MINDIG MEG- HÖKKEN AZ EMBER. Néhány éve is így volt ez, amikor a ka­rácsony utáni napokban betop­pantam a felújított szeretetház- ba. Az új ebédlőt akkor ízlelget­ték a bennlakók, keresték he­lyeiket az ablakon átszűrődő téli fényben az öregek. Az a kérdés motoszkált bennem akkor is: honnan az erő, bizakodás és ak­tivitás, amely minden napra tar­togat meglepetést az élet perifé­riáján tipegő öregek számára? Az ősi ígéret beteljesedése nyűgöz le: aki az ég madarairól s a mezők liliomairól gondoskodik, az előteremti az albertiek szá­mára is nem csak a mindennapi kenyeret, de az álmok valóravá- lását is. Az albertiek jól tudják Roszik Mihály lelkésszel az élen, hogy az egyszerűnek látszó „fej­lesztési program” mögött az Is­ten csodálatosan ajándékozó, gon­dokat oldó jobb keze működik. Igen, korunk materiális szem­lélete így fejezi ki magát: „fejlő­dik egy szeretetotthonunk”. Én azonban szeretném olvasóim lel­kére kötni, hogy ez a fejlődés nem születhet meg imádság, erős hit és hitből fakadó cselekvés 'nélkül. A VÉNASSZONYOK NYARÁT, AZ ŐSZT VÁLASZTOTTAM kissé stílszerűen ahhoz, hogy újabb élmények szerzésére Al­bertibe, Tessedik szülőfalujába látogassak. Meg kell mondanom, a szeretetotthon izgatott. Kósza hírek bőséggel jutottak hozzám, hogy újabb létesítménnyel gya­rapodott, hogy bővült, hogy va­lami különös dolog ment végbe a szeretetházban. Mi állt a hí­rek mögött? Abban bizonyos vol­tam, hogy a falu egyik házsorába ékelődött otthonon, amelynek korszerűsítéséről 1979-ben szá­moltam be, különösebb fejlesz­tést végrehajtani már nem lehet. Udvará, kertje zsebkendőnyi, ha abból elvesznek, az utcára szo­rul az otthon 30 lakója. Viszont égetően szükség volt betegszobá­ra és egyéb helységekre. Nos, milyen a véletlen, azaz a gondviselés. Az otthon tőszom­szédságában élt Cselovszky Ká­roly, akinek nem volt családja, s aki életében már majdnem összenőtt az otthonnal. 1982-ben ez a szomszéd meghalt. Maradt utána egy 180 m2 alapterületű ház 300 négyszögöl alapterületű kerttel. Igen ám, de kereken húsz örökös jogi hálója szőtte keresz- tül-kasul a kecsegtető lehetősé­get, hogy ti. az otthonhoz csa­tolják a megüresedett objektu­mot. Nyújtsuk-e a szót? Feles­leges. Minden labirintusból vezet ki út, csak rá kell akadni Ariad­ne fonalára. Roszik Mihály rá­akadt, s a két portát elválasztó kerítést lebontották, a házat fel­újították és hozzácsatolták a meglévő otthonhoz. NÉHÁNY SZEMBETŰNŐ ADAT: az otthon bővült öt la­kó-, egy betegszobával — gyen­gélkedővel — fürdőszobákkal, teakonyhával, WC-kel, s egy 40 m2 alapterületű társalgóval. A korszerű, igényes átalakítás 70 nap alatt készült el s mintegy 600 ezer forintba került. A vé­telár 400 ezret tett ki, s így amint .magunk előtt látjuk, ke­reken 1 millió forint a ráfordí­tás. (Berendezéssel együtt!) Megmosolyogni való összeg, — persze nem egyházi dimenziók­ban — és aligha jött volna létre ennyi pénzből, ha nem áldoztak volna sokat társadalmi munká­ban reá. Ennek értéke viszont felmérhetetlen. Turcsek János gondnok vezetésével álltak csata­sorba 70 napon keresztül a segítő kezek. Közel egy éve, 1983. no­vember 1-éri vették birtokba az otthon lakói. A vendég, a betoppanó szemlé­lő csak annyit tud mondani, minden nagyon szép, jó, prak­tikus. De minden szép, jó és praktikus hidegen csillog, ha az emberek, a bennlakók nem teszik barátságossá, meleggé. És ahogy elnézem az ablakokban virító vi­rágokat, a függönyök ízléssel, előttünk. Ide Roszik Mihályné szól, oda a lelkész. Ennél egy bizalmas szó, annál egy pillantás elég. Egy asszonynak nem volt étvágya, többen nem kívánják a szőlőt, amelyet az ebédhez tálal­tak. — Ez úgy van, — fejti ki a lel­kész — hogy* a mi dolgozóink maguk is családokból kerültek ki. Már otthon elsajátították az öregekkel kapcsolatos mun­kát. S mert szeretik az öre­Az albertirsai szeretetotthon gonddal elrendezett ráncait, a társalgó kényelmes foteljeit, a rögtönzött oltárt, emberi szívek lüktetését érzem ki a tárgyakból. Emberek teszik egymás számára otthonná a menedékhelyet, aho­vá életük alkonyára megérkez­tek öregjeink. Mátis Mária a vi­rágokat gondozza, Szabó, Vilma ä kertet, Szabó Ida igéket fest és ír, mások egymáson segítenek, az oltárt díszítik. Valami felada­ta mindenkinek van, ha más nem, társát boldogítani. KÜLÖNÖS SZIGETE AZ OR­SZÁGNAK Alberti. Ez a több­ezres község ragyogó példáját nyújtja az öregek tiszteletének, szeretetének. Roszik Mihály lel­kész fel is világosít: „a negye­dik parancsolat megkülönbözte­tett becsben áll a falu népe előtt”. Ez azután meglátszik az otthon szeretetében is. Mert 50 km-es körzetben még csak hasonlót sem találunk, enélkül pedig az Al­berti gyülekezetét már el sem lehet képzelni. Az öregek tisz­telete és szeretete abban is meg­nyilvánul, hogy a községből csak egyetlen egy lakó él itt. A 41 fő­nél — ennyire növekedett a benn­lakók száma — azután ki kell terítetünk az ország térképét. Képviselve van itt Budapest, Du­nántúl, Duna—Tisza köze, Tiszán­túl, Észak- és Dél-magyarország. A dolgozók szellemét is az öre­gek tisztelete és szeretete alakí­totta ki. Alig többen, mint öten végzik a hatalmas munkát. Eb­ben konyhai, ápolói, gondozói, stb. tevékenység van. Pillanatnyi­lag ugyan hiányzik egy hivatá­sos ápolónő, de október 1-től ez a kérdés is megoldódik Kosztya- lik Jánosné személyében. A je­lenlegi öt fő Motyosovszky Já­nosné vezetésével állandóan ré­sen áll. A dolgozók, nem ismerik a nyolc órát, nincs kürt, sziréna, harangszó, amely a munka vé­gét jelezné. Áldozatkészség pó­tolja a többletidőt, túlórát. HOGYAN LEHETSÉGES EZ? Ülünk a lelkészházaspárral az új épület előtt. Hol egy gondo­zónő, hol egy-egy öreg hplad el geket, nem esett nehezekre itt folytatni a tevékenységet. Itt van pl. Muhari Mihályné. Őt egy fogadalom sodorta közénk. Súlyos beteg volt, s megfogad­ta, ha Isten megsegíti, életét az idősekre áldozza. Itt van közöttünk. Félelmetesen nagy gondot, felelősségét és türelmet igény­lő munka ez, amelynek gazda­sági, egészségügyi és legfőkép­pen lelki vonzata van. A gaz­dasági problémák megoldásá­hoz igen sok segítséget kapnak o község vezetőitől és egyéb szerveitől. A vízmű pl. mintegy 270 ezer forint értékű bekötési dí­jat engedett el, a dánszentmik- lósi Micsurin Tsz rendszere­sen támogatja az otthont gyü­mölccsel, s a közelmúltban té­rítés nélkül kaptak homokot, sódert az építkezéshez. Egész­ségi vonalon a ceglédi kórház áll mögöttük s egy helybeli or­vos. A lelki kérdéseket azon­ban maguknak kell megoldani. És az a tapasztalat, hogy jó kezekben vannak e téren is az otthon lakói. Roszik Mihály lel­kész és felesége, valamint a dolgozók emberségből, szolgá- latkészségből, tapintatból és mindenek felett szeretetből példásan vizsgáznak minden nap. S AZ ALMOK? — Álmodni csak szépeket ér­demes! Igen, vannak még ál­maink. De ezekre az álmokra má­sok is felfigyeltek már. Idén, augusztus 20-án a lelkészt „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntetésben részesítette a Ha­zafias Népfront. Nyilvánvaló, hogy ezáltal Roszik Mihály sok-sok munkája nyert némi elismerést. Elsőrenden az öre­gekért hozott áldozata. S mi e sorokban azt kívánjuk a lel­késznek, hogy Isten áldja meg tevékenységét, sokáig viselhes­se erőben, egészségben, derű­vel kitüntetését és végezhesse fáradhatatlan munkáját az öre­gekért. Rédey Pál Ügy vitt téged Istfened, az Ür, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre... Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Ür, és nem szűkölködtél semmiben. 5 Móz, 1,31; 2,7 Magyar népünk széles rétegei ezekben az őszi hónapokban visz- szaemlékeznek arra a küzdelmes, nehéz, mégis célhoz vezető útra, amelyet a második világháború befejezése óta egyének, családok és közösségek megtettek. Az egyház népe is csatlakozik ehhez a meg­emlékezéshez. Teszi ezt azzal a hálával gondviselő Ura iránt, ami­lyen hálaadással Mózes adott számot a negyven éves pusztai ván­dorlás célhoz vezető ösvényének eseményeiről. A CSAKNEM HAT ÉVIG TARTÓ BORZALMAS VILÁGÉGÉS átlagban napi kétezerötszáz hősi halottat, az elhurcoltakkal és kon­centrációs táborokban elpusztultakkal együtt pedig napi huszonöt- ezer áldozatot követelt. Alig volt család az ezer sebből vérző Euró­pában, amely ne gyászolt volna. De Ázsia és Amerika fiainak is a poklok mélységeit kellett megjárniok ezekben az években. Ne feledjük hát, milyen mélyről indultunk! Negyven ország te­rülete vált hadszíntérré, hetvennégy millió embert öltöztettek kato­naruhába, ötven millió ember vált áldozattá, — ötszörié több, mint az első világháborúban. MI KERESZTYÉNEK A GYŰLÖLET ÉS HÁBORÚSÁG HE­LYETT szeretetet és békességet tanultunk Mesterünktől. Ezért adunk hálát Istennek, hogy elhallgattak a fegyverek és mai nem­zedékünk békében élhet. Nem a mi feladatunk kiértékelni negyven év történetének társa­dalmi, politikai vagy gazdasági fejlődését. A világi történésznek sincs könnyű dolga, ha az igazság mérlegén nem akar könnyűnek találtatni. Nekünk a számadás során arra a kérdésre kell választ adni, hogy egyházunk megtalálta-e a helyét a mai magyar tár­sadalomban. NEGYVEN ÉVE ELSŐSORBAN JOGI ÉRVEK KÉSLELTETTÉK a kibontakozást. A háborús események befejeztével sokan képvi­selték azt az egyházi felfogást, hogy a magyar evangélikusság jö­vőjét csak a régi egyházi alkotmányban lefektetett jogok biztosít­hatják, az egyházi élet szabadságát pedig a bécsi békétől (1606) há­romszázötven éven át becikkelyezett törvények garantálják. Mivel ezek érvényét semmilyen demokratikus fejlődés nem változtathatja meg, legtöbben úgy vélekedtek, hogy az egyház fő feladata az al­kotmányos szabadságért és az „ősi autonómiáért” folytatott küz­delem. Ez az önmagában tiszteletre méltó jogászi szemlélet akkor mon­dott csődöt, amikor az új helyzetben nyilvánvalóvá lett, hogy az egyház fennmaradását és jövőjét elsősorban nem az alkotmányos jogok biztosítják, hanem a hirdetett evangéliumnak az ereje! Ha ebből a tiszta forrásból merít az egyház, akkor biztosan megtalálja helyét bármilyen társadalmi rendszerben. NEGYVEN EVES BELSŐ ÉLETÜNK ÉS EGYHÁZPOLITIKAI FEJLŐDÉSÜNK egyaránt ezt a tételt igazolta. Amíg önigazságun­kat kerestük, amíg külső keretekben bízva tudtuk csak elkép­zelni jövőnket, zsákutcából zsákutcába jutottunk. Amíg attól tar­tottunk, hogy mankóink elvételével „kiszorítanak minket népünk életéből”, addig valóban kudarcot kudarcra halmoztunk. Ám ami­kor önigazságunk helyett mertünk Isten igazságára építeni, s ezzel együtt egyre tágabbra nyílt szemünk a társadalmi igazság meglá­tására is, akkor csaknem váratlanul és érdemtelenül megnyílt egy­házunk számára sok olyan kapu, amelyről kishitűségünk úgy vélte, hogy örökké zárva marad. ÍGY INDULHATOTT MEG — ÉS TEREBÉLYESEDETT EGYRE ERŐSEBB FÁVÁ — sok olyan munkaág, amelyet sokáig letört ágaknak hittünk: új ágenda, új Teológiai Akadémia, új folyóirat, új_ gyűjteményi ág, új énekeskönyv, új ifjúsági munka, konferen- ciák presbitereknek és fiataloknak, laikusképzés, új bibliafordítás, bővülő diakóniai munka, világifjúsági találkozó, finn testvérgyüle­kezetek, új diakóniai munkaágak ... Kell-e még tovább sorolnunk? Megáll az Ige igazsága: „Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Ür, és nem szűkölködtél semmiben”. Fabiny Tibor Dr. Nagy Gyula püspök körútja a Német Szövetségi Köztársaság tartományi egyházaiban A Németországi Evangélikus Egyház (EKD) Tanácsa elnökének, dr. Eduard Lohse püspöknek, valamint az Egyesült Evangélikus— Lutheránus Egyház vezető püspökének, dr. Karlheinz Stollnak kö­zös meghívására az Északi Egyházkerület püspöke október 16.—no­vember 1. között látogatást végez az NSZK tartományi egyházaiban. A látogatás első részében Frankfurtban előadást tart az Egyházi Külügyi Hivatal vezető munkatársainak, majd részt vesz az EKD országos diakóniai konferenciáján és előadást tart egyházunk dia­kóniai teológiájáról és gyakorlatáról. Ezt követően az Egyesült Evan­gélikus—Lutheránus Egyház püspöki konferenciáján, majd zsinatán vesz részt Hildesheimben, és látogatást tesz Hannoverben, az EKD Egyházi Hivatalában; megbeszéléseket tart Lohse püspökkel és az Egyházi Hivatal vezető munkatársaival. Látogatása második felében a Wesztfáliai Tartományi Egyházban tart előadásokat és végez ökumenikus istentiszteleti szolgálatokat. Meglátogatja a betheli szeretetintézményeket, és itt előadást tart a vezető munkatársaknak. A körút végén Münsterben október 31-én reformációi istentiszteleti igehirdetést, este pedig Bielefeldben a kö­zös reformációi ünnepen előadói szolgálatot végez. Dr. Nagy Gyula püspök november 1-én érkezik vissza Budapestre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents