Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-10-07 / 41. szám

GYERMEKEKNEK. I§tentttl kértem — Istennek adom 1 Sám 1, 1—28 mert evangélikus vagyok élt kAnaán földjén EGY ANNA NEVŰ ASSZONY. Férjével együtt nagyon boldogan és szépen éltek. Boldogságukra csak egyetlen dolog vetett árnyé­kot: nem született gyermekük. Pedig mind a ketten nagyon sze­rettek volna gyermeket. Különö­sen Anna vágyakozott nagyon gyermek után. Amikor látta, hogy barátnői milyen boldogok, amikor gyermekeikkel foglalkoz­nak, mindig nagyon elszomoro­dott. Ilyenkor még arra is gon­dolt, hogy Isten talán nem is sze­reti őt igazán, nem ad neki gyer­meket. Az akkori szokás szerint Anna férjével együtt minden eszten­dőben útra kelt. Elmentek a templomba, Isten házába. Ab­ban az időben csak egy templom volt az egész országban. Az or­szág minden részéből ide jöttek az emberek nagy ünnepek alkal­mával, hogy itt imádkozzanak és áldozatot adjanak Istennek. Az egyik ilyen ünnep alkalmával Anna elhatározta a szívében: ..Elpanaszolom Istennek bánato­mat. Hátha meghallgat és segít rajtam!” Bement a templomba, letérdelt és így imádkozott: „Uram, Istenem! Hallgasd meg kérésemet. Adj nekem, kérlek egy fiúgyermeket! Ígérem, jól fogok vele bánni. Minden nap rólad fogok neki beszélni. Ha megnő, mindent megteszek azéri, hogy a te szolgád legyen.” A TEMPLOM AJTAJÄRAN EGY ŐSZ ÖREG EMBER ÜLT. Élinek hívták, ö volt a templom főpapja, ő vigyázott a templom­ra. Éli Annát figyelte és ezt gon­dolta magában: „Milyen furcsán viselkedik ez az asszony! Milyen régen térdel ott és csak a szája jnozog, de egy szót sem szól. Ta­lán részeg, azért'viselkedik'1 liven' furcsán!” Oda is ment Annához és ezt mondta neki: „Nem szé­gyened magad? Minek jössz ré­szegen az Isten házába?” Anna könnyes szemmel nézett Éhre és így védekezett: „Nem vagyok én részeg, csak tele van a szívem szomorúsággal. A bánatomat mondtam el Istennek.” Éli ekkor elszégyellte magát, hogy rosszat gondolt és így szólt Annához: „Eredj el békével, Isten bizonyá­ra meghallgatja imádságodat.” Isten valóban meghallgatta Anna kérését. Nem sokára kis­fia született. Anna Sámuelnek nevezte el a kis gyermeket. Ma­gyarul azt jelenti ez a név: Akit az Istentől kértek. Abban az év­ben Anna a templomba se tu­dott elmenni. Otthon kellett ma­radnia, kisfiát kellett gondoznia. Néhány év múlva azonban, ami­kor a kis Sámuel felcseperedett, Anna újra ment a többiekkel a templomba. De most már vitte magával a kis Sámuelt is, szép fehér ruhába öltöztetve. Nem fe­ledkezett meg ígéretéről. Azért vitte a kis Sámuelt a templomba, hogy Isten szolgája legyen be­lőle. ÉLI MOST IS OTT ÜLT A TEMPLOM AJTAJÁBAN. Még öregebb és még őszebb lett. Nem ismert rá Annára, de Anna egye­nesen hozzá vitte a kis Sámuelt: „Én vagyok az az asszony — mondta — aki olyan sokáig imádkoztam. Isten meghallgatta kérésemet és ezt a kisfiút adta nekem ajándékba. Ígéretemhez híven most elhoztam őt a temp­lomba, hogy Isten szolgája le­gyen. A te gondiaidra bízom. Neveld őt úgy, hogy Isten hűsé­ges szolgája legyen. Az Istentől kaptam őt — Istennek adom őt vissza.” Az ősz pap örömmel vette gondjaiba a kis Sámuelt, örült annak, hogy Isten küldött neki utódot, aki tovább folytatja majd a templomi szolgálatot. Anna pedig megint egyedül tért haza. De csöppet sem bánkódott. A szí­ve tele volt; örömmel, hogy kis­fia Isten szolgája lehet. Selmeczi János „írok nektek, ifjak.. így élek, ! Naponta, amikor hazaérkezem lakásomba, akármilyen irányból jövök is, valamilyen szögből mindig látom Lux Elek és Búza Barna alkotását, a Luther-szob- rot. Bármennyire furcsa, be kell vallanom, sokszor ez a hétköz­napi találkozás is elindít arra, hogy megkérdezzem önmagám­tól, mit is jelent az lelkészt mun­kámban, hogy evangélikus va­gyok. Az év nagy alkalmai sok­szor jelentették számomra ugyan­ezt a kihívást, hogy elgondolkod­jam akár egy esketési, akár egy temetési prédikáció előtt és után: valóban evangélikus hagyomá­nyainknak megfelelően végeztem el a szolgálatot’ Gondolkodjunk el most együtt azon, milyen értékeink vannak! Mire kötelez egyáltalán minket ez a szépen hangzó cím: evangé­likus keresztyén vagyok? Ho­gyan élünk mi, akik ezen az úton járunk? Evangélikus szabadság Luther tanításának egyik kulcsszava volt a szabadság. Nem is használja műveiben az ő mun­kája nyomán kialakult új útnak a paragrafusait és súlyos tételeit abban az értelemben, hogy azok­kal valakit is megkötözni vagy rászorítani akarna az új hitre. Nála mindenek felett áll a Krisz­tusról szóló örömhír, a felszaba­dító üzenet hirdetése. Minden emögé szorul. Nincs nagyobb té­tele szerinte a teológiának, mint az, ha személyein és gyülekeze­ti közösségben átéljük azt, hogy Krisztus értünk halt meg a ke­reszten. értünk támadt fel har­madnapon. Ezért minden félelem és rettegés, minden bizonytalan­ság és kételkedés kiküszöbölhe­tő és elsöpörhető az életünkből. Luther olyan reformátor volt. aki hihetetlenül nagy szabadságot engedett meg követőinek. Tanít­ványai lettek a leginkább előre- mozdító és a merev középkori tendenciákat gvökereiben elvásó filozófiai iskolák alapítói és leté­teményesei. Az, evangélikus em­ber nem a félelem embere. Nem a törvény alatt, nem a páni. eset­leg ..lelki atyai” szigor alatt ret­tegő tudatlan keresztyén. Hanem Isten gyermeke, aki teljes sza­badsággal a Bibliához ragaszko­dik, a személyes lelki életben tel­jes lehetőséggel bír, minden kül­ső kötöttségtől mentesen, első vo­nalban Krisztushoz láncoltán él, szabad mozgásra és szabad leve­gőre elhívottan. Ezért nem vo­nul el és nem riad vissza, ha a tudomány vagy a művészet aján­dékaival találkozik. Ezért fogad­ja el és támogatja a fejlődésért folyó kutatást. Ezért nem tart zsinatot akkor, amikor betör a modern és evilági törvényeken alapuló szépség és igazság a hit életének területeire. A legfőbb vezérlő elvnek és erőnek a Szent­lélek által meg világosított józan észt tartja. Az evangélikus ala­pon berendezett életnek nincs le­hetősége a kényelem szigetére utazni és ott csak imákat mor­molni. Tágra nyitott szívvel és kézzel, sokszor nagyon sokat odaáldozva él ebben a világban. Azon az alapon szólal meg ez a szabadság, ahogyan régen el­hangzott már, a Krisztussal és Krisztusban élő embernek min­dent szabad, de nem minden basznál sem a hitének, sem az életének. Evangélikus közösség Nem egyedül! Alapmondatunk ez. Testvérek és gyülekezet, vala­mint az egyház nagy közösségé­ben. Egyformán hangsúlyos mind a három. Nem könnyű egy er­kölcsi kérdésben dönteni. Ráadá­sul minden életkornak megvan­nak a maga legizgalmasabb eti­kai problémái, egyben csapdái. A döntésnek ilyen helyzetében gondoljunk a Kiskáté Sokszor is­mételt kifejezésére! Mielőtt egy parancsolattal foglalkozna, így vezeti be a magyarázatot: Istent félnünk és szeretnünk kell. A kettő együtt áll. Elszakíthatatla- nul kötődnek egymáshoz. Egy- egy erkölcsi döntésben segít ne­künk az, ha így foglalunk ál­lást: ha eleget tesz az istenféle­lem és istenszeretet követelmé­nyeinek. s ha eleget tesz az Is­ten teremtményeként tisztelt em­ber szeretete kérésének, akkor lehet rá szabadságom. A testvé­ri és egyházi közösség Segítségét igénybevevő út az egyetlen, ami evangélikus voltunknak megfe­lel. Az evangélikusokat régebben az jellemezte, hogy sokat tudtak egymásról. Sokszor találkoztak egymással istentiszteleti alkal­makon kívül is egyszerűen úgy, hogy elővették a Bibliát, együtt olvasták, s közben ki-ki a saját problémáját és kérdését vitte a többiek elé. Együtt és nem egye­dül keresték Isten útbaigazító üzenetét. Amennyire nagy a sza­badságunk, olyan nagy ez a meg­határozottság is. Hitünket csak gyülekezetben és egyházban tud­juk méltó módon gyakorolni. Ha más a lényeg a közösség ilyen értelmén kívül, akkor messzire kanyarodtunk evangélikus sajá­tosságunktól. Evangélikus kötöttség Mint evangélikus fiatal benne élek egy nagy család kötöttsé­gében. Jó elfogadni az evangé­lium örömét, a felszabadító, fel­oldozó nyitottság ajándékát, az igazi testvériséget. De komolyan átgondolandó tétel van a másik oldalon. Mindez engem arra kö­telez, hogy életem minden terü­letét' úgy kell élnem, mint Krisz­tus megváltott gyermekének, be­leértve hétköznapi munkát csa­ládot, szerelmet, sportot, szabad­időt. Nyitottnak kell lennem a világ élete és küzdelmei felé és nyitottnak kell lennem belső, lelki világom felé. A legnagyobb kötöttségi forma pedig az. hogy nem tehetem mindezt saját di­csőségem vagy elismertetések ér­dekében. hanem annyit mond­hatok minden lépés után: Uram, csak egy rossz szolga vagyok, aki még a kötelességét is alig- ali.g képes teljesíteni. Mi jut eszünkbe, amikor felel­nünk kell itt-ott a kérdésre: ho­gyan élek mint evangélikus ke­resztyén? A válaszadásban segít egy Luther-szobor mindennapos látványa. De segít mindegyi­künknek a vasárnapi istentiszte­let és találkozás mély átgondo­lása. Az önmagunkhoz intézett kérdés: valóban így élek és cse­lekszem? Egyáltalán rájöttem-e már arra, mit jelent a szabad­ság és kötöttség az én személyes életemben? Szabó Lajos TOLNA LEGDÉLIBB CSÜCS­KÉT JÁRJUK. Az út al­kalmazkodik a terepviszonyok­hoz, dombra fel, dombról le tekereg. A vidék bája, szép­sége ecsetre és vászonra vár. Vászonra kívánkozik a közeli Mecsek, a Zengő olivazöld szi­luettje, a birkanyáj. amelynek rakoncátlankodását villogó sze­mű puli tartja rendben, s tere­li a domboldal tarlójára, ahol az eleje már kapkodja a hébe-hóba feltünedező füvet. De művészre sóvárog az el-elapadó erecske is, amely folyóvá duzzad eső ide­jén, s tajtékos haragját tölti ki a völgyekben meghúzódó falva­kon. Messze, lenn a patak part­ján fűzfák tocsognak, egyebekben minden száraz, esőre vágyik a természet, a csapadék jót tenne a kójcadozó kukoricának, s legfő­képpen a szőlőnek. Mert a svá­bok változatlanul űzik a régi pri­vilégiumaik közé tartozó szőlő- művelést. A telepes magyarok eh­hez nem értenek. Olyan vidé­kekről kerültek ide. ahol isme­retlen volt a szőlőkultúra. Ez lenne tehát a „schwäbische Tür­kei”. amelyet a Harmadik Bi­rodalomhoz kellptt volna csa­tolni’ Alsószelieket keresek, a Má- tyusföld egyik legnagyobb evan­gélikus gyülekezetének telepeseit. (Mátyusföldön Felsőszelinek több. mint 2000. Alsószelinek pe­dig több. mint 1000 evangélikus híve volt.) Hamar rábukkanok Bruckmann Jánosnéra. Nevének csengése megtéveszt, úgy véltem, német portára tévedtem. Bár a ..veranda”, amelyet a felvidékiek a sváb házak elé húztak, bizo­nyos fokig eligazít. ÉRDEKES É.S FELTŰNŐ — állapítottam meg útközben —. hogy a templomok alapján ítélje az egvik falu evangélikus, a má­sik katolikus. Mintha tervsze­OMott kéve Í4.) rűen hintették volna be az egy­máshoz közel eső völgyeket kato­likus vagy evangélikus lakókkal. Majos evangélikus (volt), Apar- hant katolikus. Mucsfa evangéli- likus (volt), Kisvejke katolikus. Volt ebben valami rendező elv, törvényszerűség? Kutatni kellene. Minden esetre Kisvejke, amíg a széliek be nem tették lábukat, színtiszta katolikus falu 'volt, szép. dombhátra épített temp­lommal. iskolával. Ez önmagá­ban különös lelki megpróbáltatá­sok forrásává vált. Magát a köz­séget nem sorolhatjuk a gazdag községek közé, régen is szegény­nek tartották. Földje sovány, csak a sváb szívósság és szorga­lom tudott némi mezőgazdasági kultúrát teremteni s megtermel­ni az élet fenntartásához szüksé­ges alapvető termékeket. A szé­liek elkeseredetten vették tudo­másul, milyen szegény környezet­be telepítették őket. Mert Alsószeli és annak hatá­ra más! Ha nem is a leggazda­gabb, de jómódú Mátyusföldi fal­vak közé tartozott, Galánta kö­zelében. Bruckmanné 3—4000-re becsülte 1945-ös lélekszámút, amelyből másfél, kétezer lehetett evangélikus. Tehát viszonylag nagy gyülekezet volt az alsószeli, melynek szomszédságában az első világháború előtt Podmaniczky Pál is lelkipásztorkodott. A ,.la- kosLságcsere” a község legalább harmadát, ha nem a felét érin­tette. A kisvejkei telepeseknek nincs pontos értesülésük arról, hogy hányán kerültek el a fa­luból, de azt tudják, hogy szé­liekkel behintették szinte az egész országot. A1 sószeliekkel ta­lálkozhatunk Nyíregyházán. Tót­komlóson. Gerendáson, a bara­nyai csücsökben, Pesthidegkúton, Závodon és Zombán. mindenütt, és itt Vejkén is, ahová 40—50 család került vegyesen, evangéli­kus és katolikus. Alsószeliből még az evangélikus lelkész. Sza- lontai Oszkár is átkerült. Tolná­ra telepítették, nyája azonban szétszóródott annyira, hogy soha többé nem tudta összegyűjteni. ÖZVEGY VARJÚ LAJOSNÉT, TESTVÉRÉT ÉS LÁNYÁT. Edi­tet 1947. május 16-án pakolták be. Az özvegy másik lánya férjé­vel együtt úgy „szökött” velük, hogy a család együtt legyen. Ezt nem ellenezte senki. Több hullámban ment végbe a telepí­tés. a Varjú-család az elsők kö­zött induló szerelvényre jutott. (Az áttelepítés három héttel ko­rábban, 1947. április 21-én kez­dődött.) Május 16-án megindult egy ősi evangélikus gyülekezet szétzilálódása. Tizenkét család­dal érkezett az első szeli szerel­vény a kurdi vasútállomásra, ahonnan az élelmesebbek kimen­tek a kijelölt községekbe körül­tekinteni. Ezt a tizenkét családot Kisvejke és Závod között osztot­ták szét, a Varjú-családnak Kis- ve.ikén jelöltek ki házat.' „Ideérkeztünk —, kezdi múlt­ját teregetni Bruckmanné. szüle­tett Varjú Edit —. s hát magyar szó ütötte meg a fülemet. Isme­rős volt a hang. mintha Teri ángyom hangja lenne. Az övé is volt. ök később indultak, ha­marabb értek, s e parányi falu­ban az ángyom hangja valóság­gal felüdített. Akkor mégsem kerültünk vadidegen helyre.” Ülünk a verandán — ilyent" szinte valamennyi felvidéki fel­húzott az ésvsoros svábház elé, s ózz» 1 megtörtn annak eg'Thar- gú síkját — a háziasszony me­leg szívű, kávéval kínál, velem szemben egy 84 éves matróna, özvegy Varjúné, s a fiatalabb asszony, aki helybelihez ment férjhez, Bruckmanné. született Varjú Edit. Néhány hónapja ke­rült nyugdíjba. „Amikor megnéztem a kijelölt házat, megszólalt mögöttem a ház régi tulajdonosa: ez az enyém. Tizennyolc éves voltam akkor, a szívem majd megsza­kadt. Nem akartunk mi senkiébe betolakodni. Csak ültünk a bá­tyúink között, sokáig ki sem cso­magoltunk. Egyebekben is az a hír járta, hogy a széliek faluja Pitvaros lesz. Odakerülünk mind­annyian s akkor együtt lehetünk azokkal, akikkel eddig is együtt éltünk. Érkezésünk előtt telepí­tették ki a svábokat. Nem is tu­dom. Mi magunkkal hoztuk te­heneinket, a jószágot s magun­kat is fedél alá kellett juttat­nunk.” ÍGY VALAHOGY INDULT MINDEN TELEPES SORSÁNAK FONALA. Könnyel, bizonytalan sággal. ellenséges érzületű fogad­tatással. „Aztán, amikor kissé megnyugodtunk, kimeszeltük a házat, kipakoltunk és kezdtük egymást keresni. A falu kicsiny, könnyen rábukkantak egymásra a széliek. 40—50 család került ide. vegyesen katolikusokkal. Ez hozzávetőlegeser 200 ember. Mennyi lehetett evangélikus ezek között? Bruchmanné 40—50-re emlékezik. Tehát a telepesek kb. egynegyede evangélikus volt. Amikor úgy nagyjából számba- vették magukat, döbbentek rá, hogv itt van pünkösd, a Szentlé­lek ünnepe. Piros pünkösd nania, amikor Alsó.szeliben roskadásig megtelt a templom, hiszen any­nyian voltak. „Ügy éreztük, ne­künk is templomba kell men­nünk. De itt a faluban nem volt evangélikus templom. (Valóban, korábban Kisvejke szín katolikus község volt.) Ekkor összeszedtük magunkat, sorbaálltunk és meg­indultunk Mucsfára. Valahol kel­lett Igét hallgatnunk, s Mucs- fán volt evangélikus templom. Itt azonban nem hallottunk ma­gyar szót. A lelkész — Weigel Ádám — németül prédikált. Ami­kor észrevette, hogy egy árva szót sem értünk nyelvéből, meg­szánt bennünket s az istentiszte­let végén a Miátyánkot magya­rul is elmondta. így kezdődött a mi egyházi életünk Kisvejkén. Később kezdtünk szervezkedni, s kaptunk lehetőséget ahhoz, hogy az iskolában magyar istentiszte­letet tartsunk. Weigel Ádám lel­kész és felesége járt át kétheten­te hozzánk és tartott számunkra istentiszteletet/’ A katolikusoknak nem volt ilyen problémájuk, de az evangé­likusoknak .már az is a szokat­lanjáé számába ment, hogy nincs templomuk, sem papjuk. Teljesen árváknak érezték magukat, vi­gasztalanok. megkeseredettek let­tek. A temetések ugyan helyben történtek, de keresztelni a szom­széd községbe kellett vinni az újszülöttet. „Ugye. Patocs Er- nőéknél volt az első gyermek?” — tette fel a kérdést Bruck­manné özvegv Varjú Lajosnénak, idős édesanyjának, aki helyben- haayólag rábólintott. Az idős asszony szeme könnvbelábadt, emlékeit elborították a megpu­hult gyémántcseppek. ö már csak a múltnak él. s az alácsor­dogáló könnycseppek valami megmagyarázhatatlan bánatot rejtenek. (Folytatjuk) Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents