Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-09-16 / 38. szám

Kilencszázan az ország gyülekezeteiben Csömör: kilenc nyelven zengett az ének A barátság kilométerei NEM TÚLZÓK, HA AZT ÁLLÍTOM, hogy a Barátságvonat 305 utasa 5000 kilométert utazott tengelyen. Vonaton és autóbuszon. Augusztus 13-án kora reggel gyülekeztek a Kievet, Leningrádot, Moszkvát útbaejtő különvonat utasai a Nyugati Pályaudvaron. Az Országos Béketanács, a Termelőszövetkezetek Országos Taná­csa, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság vezetői búcsúz­tatták az útrakelőket. Kómái katolikus kanonok, református lelkész, baptista lelkésznő és két evangélikus lelkész képviselte az egyházakat a változatos összetételű küldöttségben. Tényleg menet közben derült ki, hogy az utasok közül ki a fejőnő és ki a szövetkezeti elnök, ki a gyári munkás és ki a professzor, ki a művész és ki a vasutas, ki az országos intézmény vezetője és ki a falusi postás. A Barátságvo­nat elsősorban a rajta utazókat tette barátokká. Nem hencegés „válogatott” társaságnak titulálni a küldötteket, mert a munkahe­lyi és lakóközösségek, különféle szervezetek olyan tagjaikat, mun­katársaikat válogatták, küldték a kilencnapos útra, akikről köztu­dott, hogy tevékeny hívei a világbékének és a népek barátságá­nak. Ez adta meg az alaphangulatát, közös nyelvét, oldott baráti légkörét e furcsa vonatnak. Feledtetni tudta a hosszú utazás fá­radalmait a vidám baráti közösség. Az emberiség békéjének nagy ügyében „utaztunk”, természetesnek tűnt és úgy is volt, hogy mindenki szívélyes útitársa a többinek. A SZOVJET BÉKEBIZOTTSAG, a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság és az Intourist kitűnő programot állított össze a magyar vendégeknek, elsőrangú idegenvezetők közreműködésével. Megtekintettük a három legnagyobb szovjet város hősi temetőit, háborús emlékhelyeit. Lenyűgözött az a tisztelet, amivel a má­sodik világháború polgári és katonai elesettjeinek adóznak. Nem idegenforgalmi látványosság 40 év távolából sem a tömegnyi tö­megsír. Botra támaszkodó háborús veteránok és kisgyermeküket kézen vezető huszonéves házasok állandó ünnepélyes vonulása tanúskodik arról, hogy nem akarnak hasonló újabb sírokat. Nem egy háborúban győztes ország diadala, hanem rettenetes vérvesz­teségeit ma is érző, sirató és soha megismételni nem akaró nép békeakaraba fogalmazódik meg a monumentális méretű emlé­kekben. A Kreml udvarán megcsodáltuk a cári ágyút, amiből egyetlen lövést sem adtak le, a cári harangot, ami sohasem kondult meg rendeltetésszerűen. Mindkettőt nagyobbra tervezték, mintsem em­beri használatra alkalmas volna, önkényuralom hatalmi szimbólu­mai. A történelmi emlékek a múlt figyelmeztetéseire, másutt szép­ségeire hívták fel a figyelmet. A jelent számunkra elsősorban a baráti találkozókra vagy szűkebb körű eszmecserékre összejött vendéglátók képviselték. Találkoztunk egyházi és világi emberek­kel, világméretű kérdések szakértőivel és barátkozó tizenévesek­kel. Alkalom nyílt tájékoztatást adni a magyarországi egyházak munkájáról és beszámolót hallani a Szovjetunióban élő egyházak béketörekvéseiről. A BARÁTI TALÁLKOZÓKON, ESZMECSERÉKEN TÜL, a tör­ténelmi nevezetességekkel ismerkedés mellett két alkalommal mű­vészi élményben volt részünk. Egyszer a leningrádi esztrád együt­tes énekes-táncos-artista művészei, máskor a moszkvai Csajkovsz­kij koncertszínházban a doni kozákok népi művészegyüttese tagjai gondoskodtak kellemes estéről. Hosszú út, gazdag program, sok tgnplség tpltötte ki a barátság kilométereit. *sl >n-7n ' Baranyai Tamás üli van a kulisszák mögöű? Régóta készültünk már arra a percre, amikor a csömöri parókia elé érkezett a húsz vendéget szál­lító autókonvoj. Fiatalok, presbi­terek és a gyülekezet elnöksége várta izgatottan a közéjük néf*y földrészről érkező LVSZ-küldöt- teket, akik meghatott mosollyal fogadták a népviseletbe öltözött kislányok virágcsokrait. SOLYMÁR PÉTER lelkész kö­szöntő szavai után megkezdődött az ismerkedés az oly régen várt vendégeinkkel, akik Amerika, Af­rika, Európa és Ázsia országaiból érkeztek. Az USA és Kanada, Dánia és az NDK, az NSZK és Anglia, Dél-Korea és Namíbia, valamint Thaiföld lelkészei, saj­tótudósítói, egyházi vezetői is­merték meg ezekben az órákban egy magyarországi, 1200 lelkes gyülekefeet életét. A kedves ma- laysiai fiatalt már rokonként üd­vözölte a gyülekezet: hiszen ő már két héttel korábban, az if­júsági küldöttek között is ven­dégünk lehetett. Az öröm talán akkor tetőzött, amikor megérke­zett a parókia elé a finn testvér­gyülekezet lelkésze, Veli-Matti Hynninen, tizennyolc finn test­vérrel. Hogyne csengett-bongott volna az istentisztelet kezdetét jel­ző harangszó ünnepélyesebben, hogyne zúgott volna az Erős vár a mi Istenünk még erőteljeseb­ben, hiszen kilenc nyelven éne­keltük evangélikus himnuszun­kat. Meghatottan éltük át ezek­ben a percekben: testvéri közös­ségünket Jézus Krisztusban a vi­lág minden táján élő testvé­reinkkel. ELSŐKÉNT dr. Erling Wold kanadai lelkész hirdette az igét: Mk 2,3—4 alapján. Lélegzetvisz- szafojtva hallgattuk az igehirde­tő megrendítő személyes bizony­ságtételét: hogyan élte át 12 év­vel ezelőtt egy csendes-óceáni balesete kapcsán ugyanazt, amit a Jézus által meggyógyított guta­ütött ember átélt. A csodát. Jé­zus hatalmas, könyörülő, gyógyí­tó szeretetét. Uhrlih von■ Brück, az NSZK egyházfőtanácsosa 1 Pt 2,9—10 alapján a keresztyén ember fele­lősségéről szólt, amelyet a hiva­tásban a küldetésben és az elkö- telezésben jelölt meg. Ray Eckhoff amerikai lelkész a tengerészek között végzett lel­kigondozói szolgálata élményei­ről beszélt. Az igehirdetések után a csömöri ifjúság éneke csendült fel, mintegy aláhúzva a nagygyű­lés mottóját: „Reménység, re­ménység, a holnap felől is re­ménység.” A gyülekezetei dr. Kleopas Du- meni, Namíbia püspöke köszön­tötte elsőként. Megrázó erővel szólt hazája és egyháza gondjai­ról és Isten békességének a re­ménységével áldotta meg a gyü­lekezetei. Ji Won Sang dél-koreai püspök üdvözlésében azt fejte­gette: „egy hármas találkozás ta­núi vagyunk. A finnek vitték Krisztus evangéliumát Koreába, a finn testvérgyülekezet jelen van az istentiszteleten és mindketten a magyar evangélikus egyház vendégei lehetünk.” Oie Sven Bertelsen dán prímás­érsek a dán evangélikus egyház rövid történetét ismertetve az ökumenikus együttlét öröméért adott hálát. Élete egyik legna­gyobb élményét köszönte meg a gyülekezetnek: a megrendítő ere­jű, közös, buzgó éneklést. A finn testvérgyülekezet (Lo- viisa) lelkésze, Veli-Matti Hyn­ninen a finn testvéregyház üd­vözletét és szeretetét tolmácsol­ta és kifejezte reményét: hogy az ő látogatássorozataik után a jövő esztendőben Loviisában a csömö­ri gyülekezet tagjait láthatják vendégül. AZ ISTENTISZTELET VÉGÉN Solymár Péter lelkész megkö­szönte az igehirdetés szolgálatait és a köszöntéseket, majd átadta a gyülekezet ajándékát: népmű­vészeti borítású fényképalbumo­kat, benne a gyülekezet életét be­mutató színes fényképeket és a csömöri asszonyok művészi ke- zemunkáját dicsérő kézimunká­kat. Kattogtak a fényképezőgépek, amikor a népviseletbe öltözött csömöri menyecskék az intentisz- telet végén kiléptek a templom kapuján. Kedves mosolyok, kéz­szorítások, ölelések jelezték: szí­vünkbe fogadtuk a vendégeket, s ők is a szívükbe zártad ben­nünket. A gyülekezeti házban terített asztaloknál folytatódott az együtt­lét. Ulrich von Brück egyházfő­tanácsos intésére az ebéd végez­tével vastaps köszöntötte a gyü­lekezet asszonyait — így "köszön­ték meg a felejthetetlen vendég- látást KÜLFÖLDI VENDÉGEINK EZ­UTÁN Vrana Mihály presbiter házában részesültek újabb emlé­kezetes vendéglátásban. Meglepő volt, hogy milyen élményt jelen­tett számukra mindaz, ami ne­künk mindennapos és természe­tes: a kert, a gazdálkodás, az ál­lattartás mindennapos eseményei után kérdezgettek nagy érdeklő­déssel. Miután Vrana Mihályné saját maga készítette kézimun­káival ajándékozta meg a kül­dötteket, elindultunk vasárnapi együttlétünk utolsó állomására: a Kerepestarcsai özvegy Papnék Otthonát tekintettük meg. MÚNUS LASZLÚNÉ otthonve­zető meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket, majd az otthon kis templomában Mónus László ve­tített diafelvételeket az otthon életéről. Bőséges vendéglátás után emeletről emeletre, szobáról szo­bára járva nézték végig vendé­geink az Otthont. Nagyon nagy megelégedéssel szóltak intézmé­nyünkről. Amikor késő délután megáll­tunk az immár néhány óra alatt igaz barátainkká lett vendégeink­kel a Sport-szálló előtt, ott do­bogott szíveinkben a felismerés: csodálatos érzés, hogy milliókkal vagyunk összekötve szerte a vi­lágon. Összekötnek bennünket az emberi érzelmek, de ami a leg­hatalmasabb, összeköt bennünket Jézus Krisztus evangéliuma! (Folytatás a 2. oldalról) lai kérdéseken keresztül a vi­lág nagy problémáiban is gyó­gyító magatartás és valódi ke­resztyén életút ez. Vallomások „Én ezen a héten ébredtem rá arra, hogy le kellene már vég­re ülnöm beszélgetni a szüleim­mel, akikkel teljesen rendezet­len a kapcsolatom. Szinte gyű­löltem idáig őket. Véget vetek ennek. Van már erőm hozzá!” „Itt tanultam meg szabadon imádkozni. Eddig csak úgy imádkoztam, hogy valaki mond­ta, én meg hallgattam”. „Ápolni fogom súlyos beteg apámat, mert erre kaptam in­dítást”. „Ha hazaérek, jelentkezem a papomnál és feladatot kérek tő­le”. „Megtanultam jobban szeret­ni társadalmunkat és becsülni az életemet, amit eddig termé­szetesnek vettem csupán”. írott vallomásokat idéztünk a fenti sorokban. Végszó A záróistentisztelet igehirde­tésének kulcsszava volt a „vég­szó” Jézus főpapi imádsága alapján: „Azokért is könyörgök, akik az ő szavukra hisznek majd énbehnem” (Jn 17,20,1. A keszthelyi állomáson a Balaton- expressz egyetlen kocsiját elfog­laló fiatalok búcsúztatásánál úgy éreztük — ének, mosolygás és könnyek között —, hogy mégsem végszavak, hanem a kezdet szavai voltak a gyenesi mondatok, amelyek bőven meg­teremhetik gyümölcseiket bár­hol az életben. Az itt elindulok szavára sokan indulhatnak még valahol. A címmondatra felelni sze­retnénk. Mi van a kulisszák mögött? Csak egyetlen név jut eszünkbe: Jézus. A vele való találkozás új és új, színes és meglepő fordulatait élhettük át a Kapernaumban töltött napok alatt. Köszönet Köszönetét szeretnénk mon­dani mindazoknak, akik lehe­tővé tették ezeket a konferen­ciákat ebben az esztendőben is. Külön nagy hálával gondolunk a gyenesdiási otthon dolgozóira, Szabó Ferencné otthonvezetőre, akit az otthon többi dolgozóival és gondozottaival együtt sok fiatal ismert meg és szeretett meg ezeken az alkalmakon. Szabó Lajos Solymár Péter Testileg-lelkileg megajándékozottan búcsúznak a vendégek a gyü­lekezettől EGYHÁZI SZOLGALAT A NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOKON A különböző egyházi csoportok a Los Angeles-i nyári olimpiai játékok alkalmából több egyházi központot létesítettek a városban, hogy felajánlják istentiszteleti szolgálatukat a 80 országból érke­zett kétezer atlétának, edzőnek és vendégnek és a több, mint 750 ezer nézőnek. Az istentiszteletek alkalmával az Egyházak Világta­nácsa vancouveri nagygyűlésére (1983) készült énekeskönyvet hasz­nálták. (Ecumenical Presse Service) — S. BEFEJEZÉS ELŐTT ALL A JAPAN ÖKUMENIKUS BIBLIAFORDÍTÁS Előreláthatólag 1985-ben megjelenik az új fordítású japán öku- ménikus Biblia. A fordítás munkája több, mint tizenöt évig tar­tott.^ A munkában részt vettek protestáns, katolikus és angligán teológusok, nyelvészek és más szakemberek. A munkát a japán bibliatársaság keretében 1970-ben kezdték meg. 1978-ban megje­lent az Újszövetség, és a terv szerint jövő évben megjelenhet a teljes Biblia. A Biblia szövegéhez, ahol az szükségesnek látszott, magyarázatokat fűztek. Összeállították és a Biblia végén közük a iegfontosabb bibliai kifejezések lexikonét is. (Iwi) — S. A vendégek megérkeznek az istentiszteletre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents