Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-08-05 / 32. szám

A BEIKTATÁS ILLO SZÍN­HELYE a tatabányai gyülekezet lett volna, ahol Lábossá Lajos 31 év óta szolgál. A tatabányai templomok azonban szűknek bi­zonyultak volna. így az oroszlá­nyi templomban került sor a be­iktató istentiszteletre 1984. június 23-án. DR. NAGY GYULA ÉÜSPÖK igehirdetésének hangsúlyos sza­vai voltak a címben szereplő szavak: Krisztus szolgáiként, hű­ségesen. 1 Kor 4,1—2 alapján a püspök az egyházi szolgálat alap­jaira mutatott rá. Kiemelte, hogy akik előljárnak, Krisztus szol­gái. Eléje naponta oda kell áll­ni. Az egyházi tisztségviselők legfontosabb feladata, hogy szol­gálataikat, döntéseiket vele ta­nácskozzak meg. De közben nem feledhetik azt sem, hogy szol­gák. Krisztus nem uralomra, ha­nem másokért való életre hív. Akik között ez a szolgálat fo­lyik, Krisztus tulajdonai, velük egyszer el kell számolni, aho­gyan számadással tartoztak a ré­gi sáfárok is. Ezért kell hűsé­gesnek bizonyulni. Az igazi hű­ség nem ismer kihagyást és mindhalálig való. Az igehirdetés irányítottan szólt az új egyházmegyei elnök­ség felé, hogy ők ketten hogyan nézzenek szolgálatukra. De kife­jezésre jutott benne az is, hogy a gyülekezetek hogyan nézzenek az elöljárókra. így tudott épül­ni a nagy templomot megtöltő ünnepi gyülekezet, s a lelkészek mintegy harminc tagú csapata is, akik áldásra emelt kézzel vették körül a tisztségükbe beik- tatottakat: Erősítsd meg Iste­nünk, afnít cselekedtél értünk! LÁBOSSÁ LAJOS esperes az ünnepi közgyűlésen elmondott székfoglalójában a mai, és még inkább a holnap gyülekezetei­nek képét rajzolta meg, és szol­gálatának forrásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy hittel és re­ménységgel nézhetünk a jövő fe­lé a sok szorongató kérdést fel­vető korunkban is. Erre Isten igéje is kötelez bennünket: Hi­tetek reménység is legyen! (1 Pét 1,21) Ezért hitünkből faka­dóan reménységgel kell munkál­kodni egyházunkban és vilá­gunkban egyaránt. Vallomást tett arról is, hogy őt erre kötelezi az a múltbeli örökség is, ame­lyet a szülői házban, egyházi iskolákban, az ébredési mozga­lom lelki hatásábarí kapott. FARKASHÁZI FERENC egy­házmegyei felügyelő megragadó melegséggel beszélt életútjárói, 6t az egyházával összekötő, el­ÚJ ELNÖKÖK A NÉMET UNLÄLT EGYHAZAKNÁL A Német Szövetségi Köztársaságban működő uniált egyházak közössége (EKU) Gerhard Brandtot, a rajnai uniált egyház elnö­két. (Düsseldorf), a Német Demokratikus Köztársaságban műi' ' uniált egyházak közössége pedig Gottfried Forck berlini püspököt választotta meg elnökévé. Mindkét, elnök július 1-én vette át hi­vatalát. Az NSZK-beli uniált egyházak közösségéhez a rajnai, a vesztfáliai és a nyugat-berlini uniált egyház, az NDK-beli uniált egyházak közösségéhez pedig a berlin-brandenburgi, a szász tar­tományi, se,'- greifswaldi, a görlitzi és az anhalti uniált egyházak; tartoznak. (Iwi)-S. A RÓMAI KATOLIKUS—ORTODOX DIALÓGUS S HARMADIK ÜLÉSE A római katolikus—ortodox dialógusbizottság június elején tar­totta harmadik ülését a Kréta szigeti ortodox akadémián. Az ülés témája „A hit, a szentségek és az egyház egysége” volt. Az 51 tagból álló bizottság, amelynek római katolikus részről Wille- brands érsek, ortodox részről pedig Stylianos ausztráliai érsek az elnöke, testvéri egyetértésben tanácskozott és a tanácskozásról ké­szült tanulmányi dokumentumot meg fogja jelentetni. A követ­kező ülést — amelynek témája „Az ordináció szentsége, az apos­toli szukcesszió és az egyház egysége” lesz — 1985-ben Bariban (Olaszország) fogják tartani. (Service Orthodoxe de Presse)-S. A PAPA LÁTOGATÁSA SVÁJCI ORTODOX KÖZPONTBAN II. János P&l pápa a június eleji genfi látogatása alkalmából meglátogatta a chambesy-i (Genf mellett) ortodox központot is. A pápát I. Dimitriosz ökuménikus pátriárka nevében Damaszki- nosz metropolita fogadta. A pápa beszédében kifejezte azt a re­ményét, hogy a nem régen megindult római katolikus ortodox dialógusban sikerül megtalálni a’két egyháznak a hit igazi közös­ségét. (Service Orthodoxe de Presse)-S. CYRILL ÉS METHOD TEMPLOM SZALONIKIBEN Cyrillnek és Methodnak, a szlávok két apostolának a nevéről neveztek el egy templomot Szalonikiben, Cyrill és Method szülő­városában .Az ebből az alkalomból tartott ünnepi istentisztelet (liturgia) szolgálatát Panteleimon, a város metropolitája vezette. Az ünnepségen jelén költ egy bolgár egyházi küldöttség, valamint König bécsi római katolikus érsek, aki egy ereklyét adományo­zott a templomnak. (Service Orthodoxe de Presse)-S. A BATAK KERESZTYÉNEK EMLÉKÜNNEPE VASARNAP SGEJE Ezs 55,1—3 ide,n 150 éve, hogy a kannibál batakok két amerikai misszioná­riust megöltek, és .idén van Ludwig Nommensen német misszionárius születésének 150. évfordulója, aki 55 évig végzett igehirdető szol­gálatot Eszak-Szumátrán, a batakok között. Erre a két eseményre emlékeztek ez év tavaszán a Batak Lutheránus Egyházban. A két mártír misszionárius halálának helyén egy viharvert kő áll ezzel a felirattal: „Henry Lyman és Samuel Munson amerikai misszionáriusok emlékére, akik az evangéliumért haltaks meg 1834- ben.” Emellett a német felirat mellett batak nyelven a következő olvasható: a mártírok vére Jézus Krisztus egyházának magvetése. A helyszínen tartott szabadtéri istentiszteleten Andar Lumban- tobing püspök azokhoz a bennszülött keresztyénekhez szólt, akik a misszionáriusokat 150 évvel ezelőtt megölő harcosok leszármazot­tai. Tévedtek — mondta a püspök —, ha szegénységetek okát abban i látjátok, hogy Isten rajtatok bünteti őseitek bűnét. Nem Isten átka alatt, hanem saját félelmetek alatt éltek. Isten nem a bosszúállás Istene. Nem küldött-e Isten hozzátok ez után a kettő után más misszionáriusokat? Nem voltak-e hű követői Nommensennek? Nek­tek is hirdettetik Krisztus. Ne féljetek. Isten áldása rátok is kiárad. 50 évvel ezelőtt kezdtek istentiszteleteket tartani ezen az emlék­helyen. és most egy emlékparkot akarnak itt ültetni. (Iwi — MA) A TESTI SZOMJÚSÁG ÉS ÉHSÉG az élet legfőbb alapjelensé­geihez tartozik. Táplálkozás: étel és ital nélkül nincs emberi élet, de enélkül elpusztul az állat- és a növényvilág is. A szárazság és aszály ezért tartozik a legnagyobb csapások közé. Így volt ez nem­csak az egyiptomi hét szűk esztendő idején, de így van ez ma is. Sokan nem tudják, hogy az emberiségnek egyharmada ma is éhe­zik és évente több tízmillió ember: gyermek és felnőtt hal meg ennek következtében, elsősorban Afrikában, de Földünk más or­szágaiban is. Aki vizet és táplálékot ad. az életet ad embernek, ál­latnak és növénynek egyaránt. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a sivatag szomjúságtól meggyötört vándorai számára az üdítő for­rás magát az életet jelenti. De igénk szerint van „lelki” éhség és szomjúság is. Ez nem ke­vésbé gyötrő jelenség azok számára, akik nemcsak „test szerint” akarnak élni. A lelki éhség és szomjúság ki nem elégítése ugyan­csak pusztuláshoz, a „lelki” halálhoz vezet. Ezért a lelki életet élő ember „éhezi és szomjúhozza” a lelki táplálékot is. Ügy vágyakozik utána, „ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez” (Zs 42,lkk). De nem kell éhen-szomjan vesznie az embereknek, mert: ISTEN HÍVJA ŐKET MAGAHOZ: „Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért . . . jöjjetek hozzám” (1. és 3. v.). Amióta az első ember­pár nem hallgatott Isten szavára, s tékozló fiúként hátat fordított neki, azóta a szerető mennyei Atya nem szűnt meg magához szó­lítani, „visszahívni” őt: a törvény, a próféták, majd Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által, ömaga tehát már megtette a hozzánk vezető lépést, most rajtunk a sor. Jézus is magához hívogatta a megfá­radtakat. az éhezőket és a szomjúhozókat, amikor a lombsátor ün­nep utolsó napján így szólt: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (Jn 7,37). Ez a hívás azóta is szüntelenül hangzik felénk. „Hallgassatok rám — figyeljetek rám” — mondja igénk. Ez pe­dig azzal jár. hogy „közelebb” kell mennünk Istenhez, Krisztushoz, hogy mindennapi életünk zajában valóban meghallhassuk szavát és figyelni tudjunk reá. Ehhez természetesen nemcsak jó fülre van szükségünk, hanem, arra a „belső hallásra” Is. amit hitnek neve­zünk. Bizony nagy szükség van arra, hogy Mária példája szerint odatelepedjünk Jézus lábaihoz és hallgassunk szavára. Ahogyan a kisgyermek mindenről megfeledkezve odafigyel szüleinek mese- mondására ugyanúgy nekünk is teljesen ráhagyatkozva, hivő szív­vel kell odafigyelni Krisztus szavára, annál, inkább, mert ő nem ..mesél”, hanem az örök élet beszédét nyújtja szomjazó és éhező lelkűnknek. AZ EMBER ÓRIÁSI ANYAGI ÁLDOZATRA KÉPES AKKOR, ha egészségéről, éteiről-italról van szó, mert azt hiszi, hogy ezzel tarthatja meg, hosszabbíthatja meg földi életét. A lelki táplálékért nem kell ilyesfajta áldozatot hoznunk,'ahogyan:'igénk ■ is mondia: ..Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért, róég ha jvi-n-cg is pénzetek!” Igen, Jézus Krisztus önmagával ingyen — kegyelemből kínálja é.s adja nekünk az örök élet kenyerét és vizét. Csak azt várja tő­lünk, hogy ezt el is higgyük és hivő szívvel fogadjuk be őt magát. Amikor — az oltári igénk szerint — megelégítette a négyezer em­bert. ezzel nemcsak -testi éhségüket akarta megelégíteni, hanem ezer] túlmenően .sokkal tovább: az örök élet forrásához is el akarta őket vezetni, mint a samáriai asszonyt. Ezért mondja á nagy ke­nyércsoda után is: „Én vagyok az élet kenvere . . . aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn. 6.54). Ezt ielenti mai igénk alapüzenete is: ..Hallgassatok rám, és élni fogtok!” (3. V.). ISTEN HŰSÉGES: ÍGÉRETÉT MEGTARTJA. Ezt tapasztaiha-Ha Izrael népe egész történelme során, és ezt tapasztalhattuk meg na­ponként mi is Istennek ez a hűsége, amelv Fiának kereszt fe­szítésében érte el „csúcspontját”, bennünket is arra akar kötelezni, hogy mi is maradjunk hozzá hűek, mindhalálig! Istennek ez az ..érthetet’en” atvaj hűsége és szeretet-e a mi remén v«é<*üTik leg­szilárdabb alaoia és biztosítéka. Csak erre érdemes építeni s lói tesszük, ha valóban erre az alapra építjük önmagunk és gyerme­keink életét és jövőjét. Isten hívásából a féltő atyai szervet sugárzik felénk, s mindazok felé. akik a ..pénzért vásárolt” élelmen és italon túl az örök 4M eledelére és italára vágvaknzngk. Hívó szavát ne eneediük el Mi­iünk mellett, hanem menüink közelebb hozzá, s gyermeki hittel figyeliünk szavára. Ha pedig válaszút elé kerülünk, akkor valliuk meg rrrisok előtt is Péter apostol szavaival- Uram, kihez mehet­nénk? Örök élet beszéde van nálad!” (Jn 6.63). id. Mekis Adám Imádkozzunk! Szerető mennyei Atyánk! Hálás szívvel köszönjük, hogy tékozló útra tért gyermekeidet igéddel és szentségeiddel állandóan bívne-i- tod magadhoz. Kérünk, ébressz bennünk szomjúságot az örök élet tiszta vize után. s add, hogy lankadó hitünk napról napra meg­újuljon annak üdítő forrásánál. Ámen VÁLTOZÁS A HOLLANDIAI LUTHERÁNUS EGYHÁZ VEZETÉSÉBEN A Hollandiai Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinata az 56 éves Adriaan Burghoorn lelkészt választotta elnökké, miután az eddigi elnök. Wonno Bleij lelkész lemondott 1975 óta viselt elnöki tisz­téről. azzal az indokolással, hogy erejét most már inkább az Ams- telveen-i gyülekezet szolgálatára akarja fordítani. Az új elnök, aki az Arnheim-i gyülekezet lelkésze, évek óta tagja, sőt elnökhelyettese a zsinatnak, úgy jellemezte Bleij eddigi szolgálatát, hogy 5 a kis holland evangélikus egyháznak nemzet­közi szinten is nagy tekintélyt szerzett. Bleij lelkész évek óta tag­ja az LVSZ végrehajtó bizottságának, tevékenyen munkálkodik az ökumenikus kapcsolatok bizottságban, és tagja az LVSZ strássbourgi ökumenikus kutatóintézete vezetőségének, (idl — MA) Krisztus szolgáiként, hűségesen Tisztújítás a Fejér-Komáromi Egyházmegyében EGYHÁZI ÉLETÜNK ESEMÉ­NYEI KÖZÖTT ezekben a he­tekben fontossági sorrendben az első helyen vitathatatlanul a Lu­theránus Világszövetség, nagy­gyűlése áll.. Természetes is ez. Ennyire széles körű nemzetközi esemény magától értetődően köt le annyi időt és energiát. Ugyanakkor belső egyházi éle­tünk a maga medrében folyik to­vább. Eseményei a világ evange- likusságának budapesti tanács­kozása mellet eltörpülnek ugyan — mégsem .jelentéktelenek. Hi­szen saját életünk történései ezek. A világgyűlés_ nagy alkal­mára való készülődés közben az itthoni élet sem állhatott meg, mert az éle'1 és a mozgás elvá­laszthatatlanok. Ilyen esemény volt a Fejér- Komáromi Egyházmegyében az új esperes és egyházmegyei fel­ügyelő választása és beiktatása. A tisztújítás azért vált szüksé­gessé, mert dr. Nagy István ta­tai lelkészt, az egyházmegye ed­digi esperesét teológiai tanárrá választotta az Országos Presbi- téxium. A felügyelői tisztség pe­dig már korábban, dr. Szelényi Gusztáv halálával megüresedett, így a két tisztségre, most egy­szerre adták le szavazataikat a gyülekezetek presbitériumai, megválasztva esperesnek Lábos­sá Lajos tatabányai lelkészt, egy- házmegyei felügyelőnek pedig Farkasházi Ferenc tatai presbi­tert, ny, pénzügyminisztériumi téphetetlen szálakról. Felaján­lotta segítségét külön szaktudása területén is.. „Felügyelői tiszte­mét Istenhez való őszinte enge­delmességgel és hazám, népem iránti nagy szeretettel akarom betölteni:” A KÖSZÖNTÉSEK sorát dr. Nagy Gyula püspök szavai nyi­tották meg. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében üd­vözölte az új elnökségét, közve­títve dr. Káídy Zoltán püspök­elnök köszöntését is. Megkö­szönte dr. Nagy István eddigi esperes jól ismert, hűséges szol­gálatát is. Dr. Nagy István professzor ar­ról a feltámasztott Jézusról szólt, akiben 20 éves tatai és 14 éves esperesi szolgálata idején testvére, lehetett az egyházme­gye népe éppen úgy, mint a más felekezetekhez tartozók. „Krisztusban élhettünk testvéri közösségben a lelkészekkel is. Nem a mindent elnéző, hanem a mindenről beszélni tudó közös­ségben.’'* Hálásan szólt arról is, hogy Komárom megye tanács­tagjaként is ezért a népért szol­gálhatott Krisztus-hitével. A köszöntők sorában ott vol­tak dr. Koren Emil és Táborszky László esperesek, Csizmazia Sándor lelkész, Fodor András és Szénást Sáncfor református es­peresek, Bátkai Miklós reformá­tus lelkész, Bruckner Ágoston rk. plébános és a tatabányai gyülekezet, tagjai. Rigó Pál me­gyei egyházügyi titkár valameny- nyi meghívott állami és társa­dalmi szerv nevében szólt, és a mai „ember-próbáló időkben” kívánt az új elnökségnek sike­res munkát és jó együttmunkál- kodást. Sok egyéb is gazdagította még a Fejér-Komáromi Egyházmegye ünnepségét. így az oroszlányi gyülekezet ének- és zenekarának nagyszerű közreműködése, dr. Fabiny Tibor dékán és Kari Károly egyházkerületi felügyelő­helyettes, Vámosi László megyei és Bazsánt Károly városi Haza­fias Népfront titkárok jelenléte, Szemerei János teológus szava­lata és a vendégeknek virággal kedveskedő gyermekek színfolt­ja. Ide tartozik az egyházmegye gyülekezeteinek és lelkészeinek búcsúzása is dr. Nagy Istvántól. A neki átadott ajándék — az utód szavai szerint —• eredmé­nyekben gazdag éveket szeretne jelképesen megköszönni. ISTEN IGÉJÉNEK FÉNYE hullt erre az alkalomra. Dr. Nagy Gyula püspök fogalmazott így köszöntőjében, kívánva, hogy a belőle fakadt program váljék valóra. Ebben a kívánságban egyetértő módon lehettünk együtt valamennyien. Zászkaliczky Péter ©*> Orok életre hiv

Next

/
Thumbnails
Contents