Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-07-08 / 28. szám
az egyházban és a társadalomban A nagygyűlés csoporttémája SOK OLYAN CIKKET OLVASTAM AZ EVANGÉLIKUS ÉLETBEN IS, amelyek a Lutheránus Világszövetség egyes tagegyházaival foglalkoztak. Ezekből a cikkéből is kiviláglik, hogy a Lutheránus Világszövetséghez tartozó egyes tagegyházaknak megvannak a maguk sajátos problémái. Ilyen a faji megkülönböztetés problémája is. A faji megkülönböztetés kérdése ma komoly és fontos kérdés. Azzá tette többek között az emberek éhezése is, amely megláttatta a gazdagok és, szegények közötti ellentétet. Megláttatta az ellentétet a gazdag, az úgynevezett túltáplált országok (ezekben az államokban egyáltalában nem törődnek pl. a szemeteskosarakba dobált kenyér mennyiségével) és az éhínséggel küzdő országok között, amelyekben egv-egy darab kenyér egy-egy életet menthetne meg. A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉSNEK A LEGÉLESEBB ÉS LEGVESZEDELMESEBB FORMÁJÁT Afrika déli részén találjuk. A dél-afrikai kormány az iskolákban, kórházakban, szállodákban, lakótelepüléseken, bankokban és minden helyen, ahol az emberek megfordulnak, a faji elkülönítést rendszeresíti. Célja az, hogy állama területét megossza és elhatárolja egymástól a fehéreket és a feketéket. S ezt a kormányt támogatja a nyugati civilizáció! Sőt,! A dél-afrikai kormány nyíltan kijelenti, hogy a fajok elkülönítését a nyugati keresztyén civilizáció érdekében végzi! A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS NEM LEHET ANNYIRA TÖRVÉNYSZERŰ, hogy ne lehessen rajta változtatni. Kell, hogy a keresztyén emberek szembeforduljanak ezzel a nem emberi jelenséggel, bárhol is üsse fel a fejét. Isten Igéje is ezt akarja, hiszen Isten minden embert saját képmására teremtett és minden emberért meghalt, az Űr Jézus Krisztus! Hiszen a faji megkülönböztetés, amely az egyént faji szempontból értékeli, nem más, mint támadás Jézus Krisztus erfiberértókelése és az érte hózott áldozata ellen. Ha hiszünk az Űr Jézus Krisztusban, kell, hogy ebben a világban terveinek és akaratának engedelmeskedjünk. Számunkra nem lehet elég csupán megállapítani a faji megkülönböztetés veszedelmes voltát, hanem tennünk is kell ellene. Kell, hog'T a hit alapián állva .élesen elítéljük a faji megkülönböztetés minden megjelenési formáját, mint a kegyelmes Isten elleni vétket és az emberek ellen elkövetett bűnt. His—n mir-'en faji meskülön- böztetést hangoztató elmélet csak gyűlöletet szít az emberek között. HA HATHATÓSAN AKARJUK EZT A KÉRDÉST MEGOLDANI, először ‘ magunknak kell bűnbánattal meg vallanunk, hogy nagyon jól tudjuk, hogy a történelem folyamán a keresztyén civilizáció nevében mi magunk is sok ártalmas megkülönböztetésben vettünk részt és — sajnos — még ma sem küzdünk eléggé a faji megkülönböztetés ellen. Annak dacára, hogy az Egyházak Világtanácsa már 1948- ban Amszterdamban az olyan egyházakat, amelyek a faji megkülönböztetés talaján állana^ a Krisztus testén levő szégyenfoltoknak bélyegezte, s azután nagy harcot hirdetett a faji megkülönböztetés ellen, hasonlóképpen a Lutheránus Világszövetség is többször foglalkozott ezzel a kérdéssel, nem lehetünk elégedettek az elért eredményekkel, a harcot folytatnunk kell. Joggal remélhetjük, hogy a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése állásfoglalása ebben a harcban nagyobb segítséget fog nyújtani minden eddigieknél. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG V. NAGYGYŰLÉSE MEGÁLLAPÍTOTTA, hogy a faji megkülönböztetés elmélete súlyos következményekkel járt a Világi sok részén, s erre nyomár tóköSan hívta fel a tagegyházak figyelmét. Ezen a gyűlésen határozat is született, amely szerint minden emberi faj egy közösségbe tartozik As a határozat 1. pontja szerint, minden lutheri- evangélikusnak szíve szerint kell közelednie a másik emberhez és hét pontban összefoglalva határozott cselekvéseket is javasolt. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG VI. NAGYGYŰLÉSE TANZÁNIÁBAN 1977 júniusában nyilvánosan és egységesen elítélte a dél-afrikai faji megkülönböztetés kormány-rendszerét. Az elfogadott nyilatkozatban a nagygyűlés á dél-afrikai fehér kisebbségi egyházakat kötelezte, hogy engedelmeskedjenek hitvallásaiknak. vagyis gyakorlatilag . valósuljon meg az egyház egysége. Jól fejezte ki' ezt előadásában ezen a nagygyűlésen Manas Buthelesi: „Ha az elkülönülés annyira nagy, hogy nemcsak a közös úrvacsorát tagadják meg, hanem még a vendéglőkben sem hajlandók egy helyiségben kávét inni a feketékkel, akkor az egyház elérkezett ahhoz az állapothoz, amelyhez elérkezett a középkor egyháza a reformáció idején, hogy ti. a hit tisztasága érdekében szükség volt az egyház megtisztítására új egyház formájában.” A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉSNEK A KÖZÉPPONTJA Dél-Afrika, Azon vagyunk, hogy ezen a területén ez a káros állapot megszűnjék. Ügyanakkor azonban nem szabad elfeledkeznünk Földünk más tá iáiról sem. Itt van például Anglia, ahol. a színes állampolgárokat nem látják szívesen a fehérek istentiszteletein. vagy itt van Franciaország. Ebbe az országba egyre több színes entber vándorol a „volt” gyarmatokról. Nézzük a Német Szövetségi Köztársaságot, itt a vendégmunkások azok, akiket nem néznek jó szemmel. Európa középső részén a cigányok csak a szocialista államokban kapják meg mindazt, amire emberi méltóságuk számot tarthat. Az is igaz. hogy ezekben az államokban az egyházak még népi mindenütt, érvényesítik eléggé a cigányok teljes jogú elismerését. Bizonvára mi keretyé- nek is sokat-sokat tehetnénk a fajok, népek és nemzetek közötti megértésért. FIGYELMEZTESSEN BENNÜNKET ERRE EGY ZULUNÉGER IMÁDSÁGA: „Ür Jézus Krisztus, akit egy hébor asszony hozott a világra, akit megörvendeztetett egy szír asszony és egy római katona hite, Te, aki meg-f engedted, hogy a görögök Rád találjanak, s megengedted egy afrikainak, hogy keresztedet vigye, segíts nékünk. hogy minden fai és nemzet tagját országodba vezethessük. Ámen.” Dusán Öndrejovií Béníts Klára: Emlékszik-e még? Emlékszik-e még a fa a kézre, amely ültette, s gondozta féltve, s ha az a kéz már össze van téve, levélkönnyeket hullat-e érte? (Megjelent a költő: Ss&morú versek c. kötetében, 1985-ban.) „Magyarország 1944-ben” Dr. Káldy Zoltán niisnök-elnök felszólalása a Tudományos Akadémia ülésén Mindenekelőtt megköszönöm a tudományos ülésszak rendezőinek, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének, a Párttörténeti Intézetnek és a Hadtörténelmi Intézetnek, hogy az ülésszak témájának, „Magyar- ország 1944-ben” feldolgozásába az evangélikus egyház képviseletében engem is bevontaki Néhány esemény felvázolásával falón kiegészíthetem azt a képet, amelyet az előttem szóló tudósok, kutatók rajzoltak még témánk kapcsán. Az idő — .amely rendelkezésemre áll —, arra szorít, hogy csak néhány kérdéssel foglalkozzam. Nincs időm arról szólni, hogy miképpen viszonyultak 1944- ben az evangélikus lelkészek és gyülekezetek a háborúhoz, a né-' met megszálláshoz. Horthy október 15-j felhívásához, Szálasi ha- hatalomátvételéhez, csupán három kérdést érintek. Az egyik a zsidósággal kapcsolatos magatartás, a másik a német nemzeti szocializmus ideológiájának rontása a német anyanyelvű és nemzetiségű evangélikus gyülekezetekben, végül a háború után folyó német és szlovák lakosság egy részének kitelepítése egyházunk oldaláról nézve. Tudom, hogy a tudományok csarnokában állok és ez a hely elsősorban nem az egyéni érzelmek és szubjektív élmények elmondásának a háza, mégis megemlítem, hogy engem a fasizmus szele mint soproni másodéves geológiai hallgatót 1938-ban csapott meg először. Március 12- én a német csapatok bevonultak Ausztriába és Sopron három Oldalról is a Harmadik Birodalom szorításába került. Ez számomra úgy konkretizálódott, hogy 1939. februárjának egyik reggelén az utcán röplapokat találtam. Az egyiken ez állt: „A népszavazás svindli, Sopron a németeké.” A máisikon: ,Sopron német volt és német is marad.” A harmadikon egy térkép volt, mely a Dunántúlt már úgy tüntette fel, mint amely a Harmadik Birodalomhoz tartozik. Ezeket látva, éllenröpira tokát szerkesztettem, amely a Hittudományi Kar sokszorosítógépén sok ezer példányban került előállításra. Az egyik szöveget közölte a Népszava 1939. február 19-i száma. Ez így hangzott: ..Sopron magvar és sohasem lesz más. örült izgatok, pusztuljatok ebből az országból.” Sajnos, az őrültek néni pusztultak, sőt egyhe közelebb jöttek, mígnem 1944. március 19-én megszállták az országot, és ezzel elérkezett a múgyis nehéz történelmünk egyik legnehezebb időszaka. A fasizmus ölt és pusztított, rombolt és megalázott. A vér és a fej megszállottjai egyik céljuknak tekintették a zsidóság kiirtását. A zsidóüldözés és az evangélikus egyház A kérdés kapcsán negatívumokat és pozitívumokat egyaránt el kell mondanom. 1938-al kell kezdenem, tehát azzal az idővel, amikor az Anschluss Ausztriában bekövetkezett. Nyilván ennek hatására is még abban az évben megszületett, az ún. „első zsidó- törvény”, mely a zsidóságot elsősorban a gazdasági életben akarta korlátozni, de a sajtóban, színművészeiben, a mérnöki, orvosi és ügyvédi pályán is. Szégyelljük, hogy azok a keresztyén püspökök, akik a felsőháznak tagjai voltak — köztük az evan-' gélikus is —. ezt a diszkrimináló törvényt, csakúgy mint az I939-es ún. „második zsidótörvényt” —, amely már a zsidóság politikai és gazdasági jogfosztását valósította ,meg —, megszavazták. Vannak, akik tudnak mentségeket felhozni erre a két szavazásra. Én nem tudok. Mert az egyházak képviselőinek ez a magatartása elősegítette az erkölcsi lazulást ég felszabadította a keresztyén állampolgárok lelki is méretét az ellenállás kötelessége alól. Pedig akkor még nem volt esélytelen az ellenállás. így viszont kapu nyílott a gettók felé. Amikor 1944. március 19-ével a fasiszta hadsereg megszállta az országot és egyre durvább formát öltött a haladó embereknek és a zsidóknak az üldözése, az egyházak vezetői — köztük az evangélikus püspökök Is ■— egyre tudatosabban és határozottabban fáradoztak a mentés szolgálatában. Mielőtt több pozitívumot mondanék, két negatívumot még meg kell említenem. Az egyik az, hogy az egyházak képviselői mentő munkájában jelentős elfogultság mutatkozott az ún. „keresztyén zsidók” irányába. Azt lehetne mondani, érthető, hogy mindenek előtt a lelkészeket, a diakónusokat, a diakonisszákat, aztán a presbitereket és a vegyesházasságban élőket, akarták a „sárga csillag” viselése alól, majd a gettótól és deportálástól mentesíteni. így megmentettek sok ezer embert. Mégis, itt nem néhány ezer „zsidó ke)'esztyénről” volt szó, hanem 600 0Ó0 zsidóról. Általában a fajüldözésről, a vér- és faielméletről és annak gyakorlatáról, melyet a keresztyén erkölcs alapján csak elutasítani lehet. A másik negatívum az volt, hogy a legválságosabb helyzetben sem tudtak az egyházak egységesen fellépni a zsidóság diszkriminációja. gettóba küldése és deportálása ellen. Míg a történelmi hagyományoknak megfelelően a református és evangélikus egyház közös lépéseket tudott tenni, nem sikerült a protestáns egyházaknak megnyerniük a közös. egységes fellépésre a római katolikus egyház akkori prímását. Pedig ezt a protestáns püspökök legalább négv alkalommal megpórbálták. Többek között 1944. májusában, júniusában, mely utóbbi alkalommal a. protestáns püspökök ünpepélyes közös deklarációt javasoltak. Majd november 26-án i közös fellépést az ún. „nemzetvezető”-nél. Az együttes fellépés nem. sikerült. A negatívumok mellett ki kell emelnem a református és evangélikus egyház vezetőinek nagy erőfeszítéseit is a zsidóság mentése érdekében. Az Evangélikus Egyház részéről Kapi Béla püspök, Raffay Sándor püspök, Rad- vánszky Albert egyetemes felügyelő járt az élen, akik a református egyház vezetőivel, elsősorban Ravasz László püspökkel, Balogh Jenő konventi elnökkel, Muraközy Gyula és Bereczkv Albert lelkészekkel folytatták a harcot. A beadványokat általában Ravasz László fogalmazta. 1944. április 6-án Sztójay miniszterelnökhöz írtak, és a „mentesf- teUek körének tágítását” kérték. .Május 19-én újabb beadvány a miniszterelnökhöz. Majd június 2.3-án a két egyház vezetői személyesen adnak át egy memorandumot a miniszterelnöknek, melyben többek között azt írják: „leólmozott vasúti kocsikban, nap-nap után, kocsinként 70—80 különböző nemű, korú, társadalmi állású, zsidó, izraelita és keresztvén vallású vegyesen hagyta el az ország határát”. Tiltakoznak. Elítélik. Kérik, szüntessék meg a deportálásokat. Már fenyegetnek az egyházi vezetők: ha nem hagyják abba, „kénytelenek leszünk egyházunk közvéleménye elé és a világprotestantizmus színe elé vinni az ügyet”. Mikor nem kaptak feleletet, elhatározták a nyilvános tiltakozást. melynek elkészítették a szövegét, és mintegy kétezer példányban akarták szétküldeni, hogv azt olvassák fel a templomokban az istentiszteleteken. Erre nem került sor, mert Antal István miniszter a kormány lemondásával és Szálasi hatalom- rajutásával fenyegetőzött. De iú- lius 12-én mégis kiment a gyülekezetekhez egy rövidebb körlevél. melyben a püspökök beszámoltak a zsidókérdés kapcsán végzett akcióikról. December 1-én az evangélikus és református püspökök deadványt küldtek Szálasi „nemzetvezetőhöz”, melyben azt írják, hogy a zsidókkal kapcsolatos „bánásmód megcsúfolja Isten örök törvényét és sötét foltot ejt a magyar nemzet hírnevére”. A sok kudarc ellenére több ezer embert sikerült megmenteni. De nemcsak a legmagasabb szinten folyt a mentési akció, hanem egyházi egyesületi és gyülekezeti szinten is. Itt kell kiemelten szólnom Sztehló Gábor evangélikus lelkész szolgálatáról. A magyarországi református egyház 1942. októberében megalakította a Jó Pásztor Bizottságot, melynek eredeti célja a zsidóságból áttért egyháztagok lelkigondozása és szociális segítése volt. A szolgálatot Éliás József lelkész vezette. Az evangélikus egyházbóL Sztehló Gábort bízta meg Raf- fay Sándor püspök azzal, hogy vegyen részt a munkában. Az ő feladata volt, hogy gyermektelepeket létesítsen, elsősorban • az üldözött zsidócsaládok gyermekeinek megmentésére. Friedrich von Born, a Nemzetközi Vörös- kereszt svájci delegátusának segítségével Budapesten 32 házat helyeztettek a Nemzetközi Vörös- kereszt védelme alá. és ezekben összegyűjtötték a zsidók gyermekeit. , A gyermekeken kívül több anya. fiatal lány, mint „gondozónő” vett részt a munkában. A gyermekek mind megmaradtak. Volt Ilyen otthon az Űri, a Lovas utcában, a Bérc utcában. De egyházi iskolákban Is voltak ilyen otthonok. 1944. december 24-én 445 fiú, 450 leány, 140 anya, 24 „gondozónő”, összesen 1290 személy volt ezekben a mentsvárakban. De közel 2000 személy menekült így meg. A háború után pedig Sztehló Gábor létrehozta a „Pax” gyermek- otthont, ahol olyan gyermekeket gondozott, akik a háború alatt apa és anya nélkül maradtak. Izrael állama magas kitüntetésben részesítette, Svájc pedig béke Nobel-dfjra terjesztette fel. End. re László azonban annakidején másképpen akarta Sztehló Gábort kitüntetni. Két gondozott gyerekkel ezt üzente neki: „Mondjátok meg annak a luthe- rátus papnak, hogy jól ismerem és hagyjon fel a zsidók mentésével. mert széttöröm rajta a lovaglóostoromat.” Sztehló Gáboron kívül számos evangélikus lelkész végzett az üldözött zsidóság érdekében mentőszolgálatot. Igazolványokat állítottak ki, rejtettek el üldözötteket. Meg kell említenem dr. Kékén András akkori Budapest, Deák téri lelkészt, aki a lelkészlakásban „menházat” rendezett be. Volt olyan zsidó édesanya, aki gyermekével együtt napokon keresztül a templom szószékében rejtőzött. Sokan köszönték meg neki életük megmentését. De nem hagyhatom említés nélkül Fodor Miklóst, Kemény Lajost, Koren Emilt, Ottlyk Ernőt, Fó- nyad Pált, Lehel Ferencet. Másmás területen álltak szembe a fasizmussal és segítették a rászorulókat. Magam a pécsi gettót jártam. Más összefüggésben, de nagyon hangsúlyozottan szólok Remete László zsidó származású jólsvai evangélikus lelkész szolgálatáról. Remete László hitoktató lelkész volt. 1944. decemberében hurcolták el és 1945. januárjában tűnt el. ő nem zsidó származása miatt szenvedett. A Szlovák Nemzeti ^Felkelésben vett részt. Együttműködött a fasiszta német hadsereg és a Hlinka-gárdisták ellen harcoló szlovák felkelőkkel. Nappal papi munkáiét végezte. Éjjel a Jolsfa feletti erdőkben találkozott a szlovák felkelőkkel és összekötő szolgála+ot végzett. 1944. december !9-én Jolsván este istentiszteleten az oltár előtt állt. amikor egyik híve hozzá futott: „Tisztelendő úr. tessék abbahagyni az istentiszteletet, mert jönnek magáért a németek.” Erre imádkozott, majd azt mondta: „előbb befejezem az istentiszteletet. aztán elmegyek”. Erre már nem volt ideje. Két német katona rohant rá és elhur(Folytatás a 4. oldalon)
