Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-01-15 / 3. szám

I készülünk a nagygyűlésre A ü VÁSÁRIM ,P IGÉJE Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait A németországi evangélikus egyház fejlődéstörténete CSAK A TÖRTÉNELMI FEJ­LŐDÉS ISMERETÉBEN' lehet megérteni a németországi evan­gélikus egyház számqs sajátos­ságát. Ilyen például a tartomá­nyi egyházak (Landeskirche) ki­alakulása. Luther, „a Szentírás doktora” elsősorban igehirdetői szolgálatot végzett. Az egyház- szervezet kialakulásában a feje­delmek játszottak nagy szerepet. A területükön létrejött evangé­likus egyházi tömböt nevezték el a kisebb-nagyobb fejedelemségek tartományi egyházának. A XVII. század jelszava volt: „Akié a tar­tomány, azé a vallás” (Cuius regio, eius religio). A majdnem egész Európát lángba borító har­mincéves háború is erősítette a fejedelmi jogkört egyházi vonat­kozásban. Ez lett az alapja az évszázadok múlva kialakult csá­szári Németország államegyházi rendszerének, amelyben a tar­tományi egyházak önállóságukat megőrizték. A magyarországi evangélikus egyház más történel­mi keretek között fejlődött, így a német egyházszervezet kiala­kulása csak közvetve hatott ránk, de annál többet jelentettek a teo­lógiai hatások. TEOLÓGIAI TÉREN döntő hatást jelentett a német egyházi tudományosság a magyar evan­gélikus egyházi életben. Luther „Asztali Beszédek” című gyűjte­ményében egy alkalommal arról szólt hogy 11 nyelv képviselői voltak jelen csatád: asztalánál, köztük a magyarok is. Dévai Bí­ró Mátyással az élen a magyar- országi reformáció elindítói mind Wittenbergben tanultak, Luther­től és Melanchthontól. A lutheri reformáció szülőföldjén való to­vábbtanulás később is jellemez­te a magyarországi evangélikus' egyház lelkészi továbbképzésé­nek útját. A XVII. századi luthe­ri hitvallásos irány, vagy a XVIII. századi pietizmus hatásai hazánkig értek. Különösen láto­gatott volt a halle—wittenberg-i egyetem, ahonnan a haliéi pie­tizmus pozitív vonásait hozták magukal a fiatal magyar lelké­szek. Közülük kiemelkedik- Bél Mátyás és Szenicei Bárány György. AZ UNIÁLT EGYHÁZAK KI­ALAKULÁSA is német jellegze­tesség. Történelmi gyökerekből érthető meg, hogy miért vannak ma is lutheránus, uniált és refor­mátus egyházak német földön. En­nek kialakulása így történt. A re­formáció háromszáz éves emlék­ünnepének alkalmából 1817-ben megjelent III. Frigyes Vilmos po­rosz király nvilatkózata, amely szerint az egyházi élet fellendü­lésére ajánlja új .szertartáskönyv (agenda) bevezetését úgy, hogy sem a lutheránus, sem a refor­mátus egyház nem olvad be a másikba, hanem mindketten „új­raéledt” evangéliumi egyházzá válnak. A király 1829-ben már nemcsak ajánlotta, hanem kötele­zőnek mondta ki az új agenda használatát. Az Ágostai Hitval­lás háromszáz éves évfordulója alkalmából (1830) a király rende­letet adott ki a lutheránus és re­formátus elnevezés megszünteté­sére, és elrendelte az evangélikus jelző használatát, ami lényegében azóta is a két egyház együttes megjelölését szolgálja német nyelvterületen. IV. Frigyes Vilmos 1850-ben az uniált egyházban új szervezetet is létrehozott, amely­nek legfőbb szerve a konzisztó- rium, az egyházi főtanács. Az akkori porosz királyság területén kívül több más tartomány is el­fogadta az egyházi uniót. Ez ugyan Németország nagy terüle­tén így valósult meg, de ettől függetlenül is tovább éltek más német területeken a kimondottan lutheránus, és kisebb részben re­formátus egyházak. Így érthető, hogy miért van ma is külön szer­vezete a három egyházi tömb­nek német területen. POROSZORSZÁG gazdasági élete erősen fejlődött, jelentős ipari hatalommá is alakult. Ez alapozta meg a porosz hegemó­niát, amelyet az I. Vilmos porosz király idejében Otto von Bis­marck kancellár szervezésében létrejött német egység jelentett. Bismarck kancellár programjá­nak brutális nyíltságú megfogal­mazása ez volt: „Vérrel és vas­sal.” 1866-ban a vetélytárs Auszt­riát törte meg, majd III. Napó­leon idejében, 1870-ben legyőzte Franciaországot is. 1877 január­jában kikiáltották az egységes német császárságot, s ezzel elin­dult útjára a német nagyhatalmi törekvés. Egyházilag ez az államegyházi rendszer megerősítését jelentette. Az egyház jelentős anyagi támo­gatást kapott az államtól, a *kon- zisztórium, az egyházi főtanács állami befolyás alá került. Az egységes birodalom érdekében az állam úgy rendelkezett az egy­házzal, amint legcélszerűbbnek látta saját érdekeire nézve. A né­met birodalomban az egységes állam eszméje volt az a bálvány, amely előtt meg kellett hajolnia az egyháznak. A császári Német­ország politikája azonban a ret- rográd erők szolgálatában állt, a militarizmus alapjaira épített. Az egyházpolitika is az egységes né­met állam javát nézte és nem az egyház igazi érdekét. A DIAKÓNIA SZOLGÁLATÁ­NAK VÉGZÉSÉRŐL szól a XTX. századi német egyház történeté­nek legemberibb fejezete. A sze­retetintézmények mennyiségileg ugyan nem értek el sok embert, de működésük önmagában is Jé­zus gyógyító szeretetének a meg­nyilvánulása volt. A diakóniai szolgálat olyan régi, mint maga az egyház, de a XIX. század vi­szonyai között ez konkréten a szegénygondozást, a betegek ápo­lását, a. kórházak létesítését, ja­vító-nevelő intézetek alapítását és emberbaráti akciók előmozdí­tását jelentette. A mai napig is kihat az a szolgálat, amelyet Wi­ehern kezdeményezett a veszé­lyeztetett gyermekek, Fliedner a női misszió, Löhe a javító-nevelő intézet, Bodelschwing a fogyaté­kos gyermekek gondozásának megszervezése terén. A NÉMET TEOLÓGIA ERED­MÉNYEI egész Európa protes­táns egyházaira termékenyen ha­tottak. Hazánkban is sok teoló­giai professzor és lelkész követ­te az egyes teológiai irányzatokat. Ezek szélsőséges része olyan erős bibliakritikát gyakorolt, amely már nem is volt összeegyeztethető az egyházi tanítással. Előbb a teológiai racionalizmus, később a liberalizmus jelentős engedmé­nyeket tett az akkori korszellem­nek. De a többség a bibliai rea­lizmust, a lutheri hitvallásossá­got, kisebb részben pedig a jó ér­telemben vett pietizmust követte. A SOKFÉLESÉG gazdagságot is jelentett, de elbizonytalanodást is, ami különösen akkor vált kí­nossá, amikor a két világháború megpróháltatásai zúdultak rá a német nép’e is, és benne a né­met evangélikus egyházra is. Er­ről legközelebb. Ottlyk Ernő Gy, ász és vígasztalás Léni beteg volt. Már alig lehellett. Luther ott ült kislánya ágya mellett. „Uram, tudod, a lelkemnek mi drága! De hadd legyen a Te kerted virága! Én csendesen akaratodra várok.” S letörölte, mely hívatlan szivárog, a fájó könnyet. „Kicsi gyermekem, úgy-e, tudod, ott túl az egeken van egy szerető, édes jó Atyád. Naponta Ö tekint vigyázva rád. Szívesen vennéd, ha eljönne érted, s haza vinne szerető, erős karja?” „Igen, édesapám, ha úgy akarja!” De Luther doktor férfiszíve sírt. „Uram, bocsásd meg! Uram, föl ne írd! Tán túlontúl szerettem gyermekem. Lelkem kész, de testem erőtelen.” És a kis ágyra tekintett megint. Ott fehér csend takarta már a kínt. Lutherné asszony hangosan zokogva, borult a kedves, mosolygó halottra. Mély fájdalommal fogta férje kézen: „Csendesedjél el, édes feleségem, égi Urunk előtt! Kegyelem minden, mit ö cselekszik odafenn és itt lenn. Gondold csak el: a mi kis gyermekünk már mennyei fényben, örökös derűn jár. A jó Megváltó maga fogja kézen, ahogy álmodtad, édes feleségem.” Luther házában kicsi koporsó van. Halvány halott a kicsi koporsóban. Beszél hozzá: „Milyen jó már tenéked. Feltámadás és üdvösség a részed! A lelkem úgy örül ... de a szívem még sebzetten hordja bánatának terhét.” Seregük a nép koporsót kísérni, fekete gyászból bús részét kikérni. Luther megáll a könnyezők előtt: „Testvéreim, ne gyászoljátok őt! Az Urnák adtam, ö adta nekem. Ki így hal, él! Él az én gyermekem!” S a kis sírkőre meleg szeretettel keze egy kedves verset jegyezett fel: „Itt alszom, Léni, Luther doktor lánya minden szentek között az ágyacskámba’. Én is bűnben születtem, s el kellett volna vesznem, de élek, s hiányt nem látok, mert Krisztus Urunk megváltott.” Ismeretlen szerző verse Németből ford. Túrmezei Erzsébet Jl \ ííirvénytől Jézusig Mt 5, 17—19 NINCS EBBEN VALAMI ELLENTMONDÁS? teszik fel so­kan a kérdést. Vajon e néhány versben kirajzolódó kép is hozzá­tartozik az általunk ismert Jézus-képhez? — kérdezik emberek, nemegyszer elbizonytalanodva! S valóban úgy tűnik, az ellentmon­dás kézenfekvő. A korabeli zsidóság jelentős részének véleménye szerint Jézus az, aki a törvényt újra és újra megszegi, átlépi. Figyelmen kívül hagyja a tisztálkodási előírásokat, szombatnapon betegeket gyógyít, noha a törvény ezt tiltja, védelmébe veszi ta­nítványait, akik kalászt tépnek szombaton, mert éhesek, átlépi a böjtöléssel kapcsolatos előírásokat. Ugyanakkor ebben az igében úgy áll előttünk, mint aki nem­csak tisztelettel beszél a törvényről, de egész személyiségét, életét annak engedelmes betöltésére szánja oda. Nem véletlenül mondja Luther ezzel összefüggésben: „Kész vagyok a doktor-kalapomat annak fejére tenni, aki a törvény és evangélium egymáshoz való viszonyát egyszerűen és világosan meg tudja nekem magyarázni”. A reformátornak ez a mondata józanságra int, nehogy megeléged­jünk a kérdés felületes magyarázatával. AZ ELLENTMONDÁSOSNAK LÁTSZÓ KÉPHEZ KÖZELEBB KERÜLÜNK, HA TUDJUK, hogy a korabeli zsidóság több mindent értett a „törvény” szó alatt, a) A törvény a tíz parancsolat, b) a törvény Mózes öt könyve, c) a törvény: a törvény és a próféták, tehát az akkori szentírás teljessége — a legtöbbször ebben az érte­lemben használja a kifejezést Jézus is —, s végül d) a törvény: a szóbeli és leírt előírások, utasítások, rendelkezések gyűjteménye. Ez utóbbit ítéli el Jézus is a legélesebben és a leghatározottab­ban, mivel úgy látja, hogy az áttekinthetetlenségig felduzzasztott gyűjtemények (a jeruzsálemi Talmud 12 kötetes volt, a babiloni Talmud pedig 60 kötetes) a látszat vallásosság, a megüresedett val­lásosság kegyes álarcává lettek. Kibúvókat lehetővé tevő kazuiszti- kává, lélek nélküli betűvé. Jézus ma sem ítél meg semmit jobban, mint ezt a megürese­dett, formálissá vált vallásosságot, s hogy ez egészen napjainkig mennyire aktuális probléma, azt mi sem mutatja jobban, mint F. Fellini világvisszhangot kiváltó filmje, az „édes élet”! A film könyörtelenül leplezi le a látszat-keresztyénséget: helikopter Krisz­tus-szobrot szállít Róma felett. A kitárt karú szobor megáldja a várost. De Krisztus csak dísz, az áldás merő formaság, alatta folyik az „édes élet” a pénz és mámor amorális hajszája, valójában tehát: a rettenetes élet. Aki nézi, maga is döntésre kényszerül; van aki nevet, van aki sír, van aki szitkozódik és átkozódik és van, aki elgondolkozik mindezek felett. Itt csak egyet lehet: megtérni és imádságban kérni Jézust, keltse életre azt, ami halott és elevenítse meg azt, ami halófélben van. Ma is igaz, amit valaki egyszer így fogalmazott meg: „a névleges, a látszat-keresztyének élete a hitet­lenek bibliája,” ‘ IGEN, A LÁTSZÓLAGOS ELLENTMONDÁS FELOLDÓDIK, HA MEGLÁTJUK, hogy Jézus az engedelmes Fiú. Az egyetlen, aki tökéletesen megértette a törvény igazi lényegét és betöltötte azt. Az evangéliumokban gyakran olvassuk: „mindez pedig azért tör­tént, hogy beteljesedjék a próféta mondása . . .” Nem véletlenszerű, nem csódaszerű találkozásról van itt szó. Mindez azért történt, mert Jézus engedelmes volt és Fiú volt. A szeretet közösségében élt az Atyával. Még a kereszten is így szólt: „Atyám...” Nem a rabszolga engedelmeskedik itt kényszerből, hanem a Fiú szerétéi­ből. Sienai Katalin mondja: „Nem a szögek tartották Jézust a ke­reszten, hanem az engedelmesség és a szeretet”. A LÁTSZÓLAGOS ELLENTMONDÁS FELOLDÓDIK, HA MEGTANULJUK, hogy életünk az engédelmes tanítvány élete. Isten akarata szerint élni azt jelenti: követni Jézust. A tanítvány etikája nem paragrafusok, előírások, rendelkezések értelmének a kutatása és betűjének betartása, hanem a szeretet, szolgálat és en­gedelmesség kapcsolata Jézushoz. Együtt járni Jézussal! Ez azt is jelenti, hogy látom az Urat. Azt is, hogy naponként bocsánatot kapok, hiszen ö a mi törvénytelenségeinkért is meghalt. S végül azt is, hogy napról napra erőt kapok tőle a „nagyobb igazság” megélésére és megvalósítására. Krámer György Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Hálát adunk Neked, hogy kijelentetted tör­vényedben megmásíthatatlan akaratodat, megismerhetővé tetted számunkra, sőt szívünkbe írtad azt. Jézus Krisztus által megmu­tattad törvényed érvényességét és személyes felelősségünket. Mun­káld bennünk, hog^ életünk akaratodat szolgálja; készek legyünk minden jóra, azt tegyük, ami kedves Előtted és dicsőítsünk Téged itt a földön és az örökkévalóságban. Ámen. köszönetnyilvánítás Dr. Káldy Zoltán püspök-el­nök és dr. Nagy Gyula püspök ezúton mondanak köszönetét a a Déli és az Északi Egyházke­rületek lelkészeinek és gyüleke­zeteinek karácsonyi és újévi jó­kívánságaikért. EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz január 15-én, vasárnap este 6 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc utca 20.) Műsor: Johann Sebastian Bach művei Orgonái: Kiss Ágnes Közreműködik: Gyurátz Zsolt — klarinét Igét hirdet: [FJ. HAFENSCHER KÁROLY — Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Rm 12, 1—5: az ige­hirdetés alapigéje; Mt 5, 13—16. — Halomfalvy János, a buda- hegyvidéki gyülekezet presbitere és felesége, Horváth Ilona házas­ságkötésük 50. évfordulója alkal­mából hálaadással kérték Isten további áldását életükre. — Lőcsei Lászióné, sz. Renner Magdolna, lelkészözvegy, a mező- berényi gyülekezet hűséges tagja 77. életévében meghalt. Temetése 1983. december 20-án volt a Buda- pest-újpesti temetőben. Leányai és hozzátartozói ezen az úton mondanak köszönetét azoknak, akik felejthetetlen szereltüket el­kísérték utolsó útjára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents