Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-06-03 / 23. szám

§a§té&$xtis$yuwk issdiss ki: ISIIH KCZIBIN (Ssfehlo Gábor emlékezései) „Az én számomra olyan volt ez az év, mint Valami álom. Álom, amit sírva és nevetve, éhezve és jóllakottam küszködve és bol­dogan, bizakodva és remény- vesztetten, fázva és melegedve, már mindegy hogy miképpen, de mégis álmodva éltem át. Szinte öntudatlanul cselekedve azt, amit kellett... Rossz álom­nak is nevezhetem: rossz álom, hogy annyi emberi nyomorúság és aljasság létezhet a földön; de csodálatos álom. hogy Isten nyilvánvaló szeretete akkor sem hagyott ei bennünket. Az em­beri bűn mérhetetlensége és Is­ten szeretetének végtelensége mutatkozott meg számomra eb­ben az álomban .. EZT ÍRJA SZTEHLO GÁBOR naplójának bevezetésében, amit „Isten kezében” címen adott ki Sajtóosztályunk. Aztán elkezdő­dik a ng.pló: „Kora tavaszi nap Budapesten . .. úgy indul, mint a többi..Olykor líraian szép, de többnyire drámaian döbbe­netes. Lírai, amikor a drámai események között rá tud tá­maszkodni Isten jelenlévő sze- retetére. Drámai, amikor az em­beri gonoszság és nyomorúság még a látóhatárt is sötétté teszi. Aki írja, nem hányódik líra és dráma között, hanem „cselekszi azt, amit kell”. Nem mérlegel­ve, nem számítgatva. „öntudat­lanul” — írja. Valóban: nem önmagát tudta. Arra nem is fi­gyelt. Tette, amit Isten szere­tete diktált. Fiaink, akik nem élték Buda­pest ostroma félelmetes, idegté­pő, a haláltusa szélén is életet akaró, letargikus és lángoló, go­lyófüttyök árnyékában folyó életét, nézzenek erre a mindig mosolygó, szelíd szavú, hallatlan nyugalmú emberre, aki csak si­mogatni és vigasztalni, bátorí­tani és felkarolni tudott! Aki ember tudott lenni, amikor az nagyon nehéz volt, s nem pil­lanatnyi fellángolásból, nem „bizonyos helyzetekben”, hanem folyamatosan, mindig, szüntele­nül. Nem ismerte, a jóság gát­jait gyűlölet szorításában sem érezné irigység és dicsőségféltés hullámai között sem —, s aki tele volt leleménnyel, találé­konysággal, ötletekkel, akit nem konvenciók irányítottak, ami­kor segíteni kellett. Akiről azoknak a napoknak krónikása úgy ír, hogy ököllel verte az asz­talt nyilas pribékek előtt, ha védencét kellett menteni, s akit én láttam —, szerénységére vall, hogy ezt le sem írja napló­jában — de én, láttam, ami­kor a lövésre emelt golyószóró elé ugrott a „kinyírást” megaka­dályozva védence elé: „csak raj­tam keresztül”! — s lelohad­tak a fegyvercsövek. „Politikával nem foglalkoz­tam ... de éreztem, ez nem az én háborúm!” Ám az ő háború­ja, helyesebben küzdelme volt a kivetettséggel, üldözöttséggel, embertelenséggel szemben. Koc­káztatott és vállalt mindent, mint a katona kockáztat a tűz­harcban. Pedig ő maga soha sem volt katona. Amikor az ember­telen gonoszságot s a részvétlen elhagyatottságot látta, hite, bel­ső lázadásból cselekedetté érett. „Nem voltunk mi arra nevelve, hogy a világért, s benne az el­esett emberért küzdjünk” — s hogy akkor és ott ezt a küzdel­met vállalta, a diakónia teoló­gia zászlóvivője lett. Példakép volt ez a szeretet-apostol azzal — ahogyan Lőcsei Gabriella ír­ja a Sztehlo Gáborról bemuta­tott tv-dokumentumfilm ismer­tetésében —, hogy azt cseleked­te, amit a háború legöldöklőbb időszakában és a béke első gyá­szos időszakában csak igen ke­vesen : szervezetten mentette, őrizte és nevelte a háború leg­főbb megszenvedőit, a gyerme­keket. A NAPLÓ VOLTAKÉPPEN Sztehlo Gábor szolgálatának há­rom felismeréséről és ezzel há­rom szakaszáról szál: a népfőis­kolái nevelő munka, (közben kórházszolgálaíának epizódjai), az ostrom alatti gyermekmentés, s a bontakozó új világ számára tett kísérlet, a Gaudiopolis ifjú­sági nevelő álom kezdeményezé­se. Generális anyaga a mentő munka. Amikor a kezdeti leírások után elragadja az események sodra, drámaivá válik a napló. A me­moárírónak joga van tévedni, ha az a lényeget nem érinti. Akár személyek értékeléséről, akár események időpontjáról van szó. Ezért sem a hitelt nem vonja meg az olvasó tőle, sem el nem felejti, hogy minemű történel­mi sodrás ez és hová vitt. S itt az események félelmetes izgalma sodor a drámai kifejlet, a hősies helytállás személytelen és di­csekvésmentes eredményein s kudarcain át egy kor valós ke­resztmetszete megismeréséig. Minden adatszerűséget túlharsog az emberi gonoszság és a sok­szor nagyon rejtett, de haté­kony segíteniakarás kavalkádja. Ezek között hányódik Sztehlo Gábor s érik — maga sem tudja •— korának egyik névtelen hő­sévé. MOST ISMERKEDÜNK CSAK VELE, születésének 75-ik, halá­lának 10-ik évfordulóján, s a le­írt események negyven esztendős távlatában. Amit ő végzett — maga írja — „a nagy és kiter­jedt segélyakciók, mint a Joint, a svéd, a svájci követség, a Nemzetközi Vöröskereszt mentő­akciói mellett csak csepp volt a tengerben, de Isten mindig halkan cselekszik, az emberi mértékkel kicsiny és alig vala­mit jelentő dolgokban nyilatko­zik meg.” Ez a „csepp” kereken 1600 gyermek és 400 felnőtt. És úgy igaz, ahogyan a Svájcban átvett emlékplakettjének francia felirata mondja: „aki egyetlen életet megment, egy egész világ­mindenséget ment meg”. S míg ezek az ő keze alatt voltak, egy sem veszett el. Negyven éven át elfelejtették. Mások most igazít- gatják adatait. Naplója olvas­tán én, aki egy ideig mellette szolgálhatom, a megmentett visszatekintők sokaságával megölelem az emlékét — és nincs tovább. „Különös helyzet volt, hogy több otthonban a társadalom szélső pólusai találkoztak: arisz­tokraták és proletárok, nagyke­reskedők és kispolgárok, illegá­lis kommunisták és jobboldali meritalitásúak gyermekei verőd­tek össze. Nálunk egyedül az volt a kérdés: rászorul-e a se­gítségre az a gyermek? Üldö- zött-e, elhagyott-e? Ha igen, be kell fogadni.” Aztán a német s a nyilas fe­szültségek. rettegések után az ostrom. Imbolygóit fölöttük két világ határa. A vért, a könnye­ket, a merev holttesteket, a sok aggasztó bajt befedte annak a télnek hideg, de jótékony, vas­tag hótakarója. A gyermekekkel HANFRIED KRÜGER EGYHÁZI FŐTANÁCSOS 70 ÉVES Az NSZK-beli egyházak kö­zötti, a külföldi és ökumenikus kapcsolatok egyik legirányadóbb szervezője D. dr. Hanfried Krü­ger korábbi egyházi főtanácsos ez év április 12-én volt 70 esz­tendős. 1953-tól 1979-ig az NSZK- beli evangélikus egyház külügyi hivatalának ökumenikus referen­se volt, 1956-tól 1980-ig pedig az ökumenikus centrum vezetője is, amelyben minden felekezet, ka­tolikusok és orthodoxok is kép­viseltették magukat. Krüger Schwerinből származik, teológiai pályafutását a hannoveri tarto­mányi egyházban kezdte. 1954 óta minden fontos ökumenikus kongresszuson részt vett, az Egyházak Világtanácsa, 'az Euró­pai Egyházak Konferenciája és a Keresztyén Békekonferencia alkalmain is. Az „ökumenische Rundschau” negyedévenként megjelenő Um vezetése is társa­dalmi munkája, és a mainzi egyetemen az ökumenikus teoló­gia tanítása is megbízatása. 1973- ban a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli teológiai doktorrá avatta őt. (epd)—K. L. a teológiát végző nők helyzete FINNORSZÁGBAN Ha a Finn Evangélikus Egyház megengedi a nők ordinálását (er­ről valószínűleg május végén dönt a zsinat), nem lesz hiány lelkészjelöltekben. A statisztika szerint a múlt év végén 1346 teo­lógiát végzett nő volt Finnország­ban. Ehhez hozzá kell vennünk, hogy jelenleg 580 nő végez teoló­giai tanulmányokat. A Finn Evangélikus Egyházban mintegy 1300 férfi lelkész szolgál. A teológiát végzett nők közül 321 a gyülekezetekben szolgál lektorként, 124 az egyházi admi­nisztrációban és egyházi újság­íróként dolgozik, 404 hitoktatást végez, 16 pedig civil szolgálatot. „Semmi információnk nincs ar­ról, hogy a teológiát végzett nők közül 242 hogyan keresi a kenye­rét” — mondta Pirkko Lehtiő, aki ez év márciusában egy tanul­mányt jelentetett meg a teológiát végzett nők szövetségének 50 éves évfordulója alkalmából. 1913-ban szerezte meg teológiai képesítését az első nő a helsinki egyetemen. 1934-ig — amikor megalakult a teológiát végzett nők szövetsége —v 50 nő szerzett teológiai képesítést. Ez a szám a harmincas évek végére 100-ra nö­vekedett. Teológiát végzett nőt először egy helsinki gyülekezet alkalmazott 1932-ben. A zsinat azonban csak 1953-ban legalizál­ta a teológiát végzett nők gyüle­kezeti alkalmazását. A nők ordinációjának kérdése 40 év óta vitatéma Finnország­ban. 1963-ban a zsinat leszavazta a nők ordinációjának javaslatát. Ekkor rendszeresítették a lektori állást, amelyre csak teológiát vég­zett nők alkalmazhatók. A lekto­rok tanítói és lelkigondozói mun­kát végeznek. Az 1970-es évek végén a lektoroknak megenged­ték, hogy kórházakban és csalá­di otthonokban úrvacsorát oszt­hatnak. segíthetnek az úrvacsora kiszolgáltatásában, az istentiszte­leti szolgálatban, a konfirmáció ünnepélyen és segédlelkészi jel­leggel az igehirdetés szolgálatá­ban. (News from the Curch of Finnland) ÖTVENMILLIÓ METODISTA él a világban egy 1981-ben ké­szült statisztika szerint. Ebből több mint 20 millió, akik a kon­firmáció után lettek a metodis­ta egyház teljesjogú tagjaivá. A Német Szövetségi Köztársaság­ÖTVENÉVES A BARMENI NYILATKOZAT A németországi Hitvalló Egyház zsinatát 1934. május 29—31. között tartották Barmenben (Wuppertal), és itt fogadták el a Barmeni Nyilatkozatot a fasiszta ideológiával és az azzal együttműködő úgynevezett „német keresztyénekkel (DC)” szemben. Ebből az al­kalomból az NSZK evangélikus egyházai május 27.—június 2. között emlékünnepségeket rendeznek. Egyházunkat D. dr. Prőhle Károly teológiai tanár, tanulmányi igazgató képviseli. Június 1—3. között ugyanitt az evangélikus egyházak diákszerve­zete kongresszust rendez ,.Barmen 1984” címmel. Ezen egyházunk képviseletében Lehel László dunaharaszti lelkész vesz részt. A FINN KISEBBSÉG HELYZETE SVÉDORSZÁGBAN John Vikström, a Finn Evan­gélikus Egyház érseke nyilatko­zatában sürgette a Svédországba emigrált finnek nyelvi és kultu­rális helyzetének megoldását. Az érsek a februári püspöki kon­ferenciához intézett üzenetében bírálta a svéd kormányszerveket és a finn politikai szerveket egy­aránt azért, hogy nem biztosít­ják a svédországi finn emigrán­sok anyanyelvének és kultúrájá­nak ápolását. Szót emelt a finn nyelv nagyobb megbecsüléséért a svéd társadalomban és azért, hogy finn legyen az egyik okta­tási nyelv Svédországban. Sür­gette a finn kormányt, hogy migrációs politikáját tervszerűb­ben gondolja át. Mintegy félmillió finn anya­nyelvű ember él Svédországban. Ezeknek csak mintegy 40 száza­léka lett svéd állampolgár. Ezért — jelentette ki a finn érsek — Svédországnak permanens finn kisebbsége van. Bírálta a svéd bevándorlási minisztert, Anita Gradint azért a nyilatkozatáért, hogy nem ért egyet azzal, hogy a finn nyelvnek hivatalos státu­sa legyen Svédországban. A finn érsek szerint a miniszternő kije­ban 1983. év végén 70 000 me­todista élt, ebből mintegy 35 000 a keresztség és konfirmáció által lett a metodista egyház teljesjo­gú tagja. (Epd. ZA) — N. I. lentése ellentétben van azokkal az ünnepségekkel, amelyeket a stockholmi finn gyülekezet 450 éves évfordulója alkalmából rendeztek a múlt év októberében. Az érsek azt javasolja, hogy a finn kormány létesítsen Stock­holmban egy finn nyelvű iskolát az anyanyelvi oktatás érdekében. Vikström érsek (aki svéd anyanyelvű, de munkája közben majdnem mindig finnül beszél) hangsúlyozta, hogy az anyanyelv nagyon sokat jelent az egyének identitásának megőrzése szem­pontjából. Az érsek élesen bírálta a finn kormányt és a finn politikai pár­tokat, hogy elhanyagolják a kül­földön élő finnek gondozását. Hangsúlyozta, hogy Finnország- banban az egyház volt az egyet­len szervezet, amely a Finnor­szág határain kívül — elsősor­ban Svédországban, az Egyesült Államokban, Kanadában. Auszt­ráliában, a Német Szövetségi Köztársaságban és más országok­ban élő finnekkel tartotta a kap­csolatot. Finnországban mintegy 300 000 ember, a lakosság 6 százaléka svéd anyanyelvű. Finnország gyakorlatilag kétnyelvű ország,, mivel a finn és a svéd nyelvet egyformán lehet használni. Finn­ország svéd nyelvű polgárainak saját iskoláik és egyetemük van, külön rádiócsatornájuk és jelen­tős televízióadásuk is van. Finn­ország több századon át a Svéd Királysághoz tartozót, amíg 1809- ben Oroszország meg nem hódí­totta. Függetlenségét 1917-ben nyerte el. (New from the Church of Finland) — S. pedig — mivel egyre szaporod­tak — vándoroltak, vándorol­tak: Lorántffy u., Pasaréti út, Völgy u. Ma a város lakói többségének nincs élménye és emléke arról, hogy miből teremtődött újjá ez a város. Alomban éltem, vallja me­moárja elején. „Ma már tuda­tosan látom mindazt, amit ak­kor Istenadta megérzéssel csak sejtettem. Amit hibáztam, azt Isten a maga szeretetével igazí­totta ki” — vallja a vége fe­lé. Az akkori, az egykori gyer­mekek ma ritkuló hajjal, őszüiő halántékkal vallják: hős volt. Végül az Árnyas út. A korát messze meghaladó pedagógiai döntés. Pestalozzi és Makaren­ko szelleme lebeghetett a lom­bok között, de Sztehlo Gábor nem ezekre figyelt, hanem a szívére. Szánalom és szeretet volt benne. A mérhetetlen csalá­di tragédiákból kikerült, hullá­kat látott sérült lelkekben és ványadt arcokon felderengett a mosoly s az élet cselekvő szere­tete. Kívül a világban, s bent a lelkekben: romok. Mégis megszü­letett közöttük az öröm városa: Gaudiopolis. Ez az intézmény megelőzte korát. Aztán ... „véget ért egy álom. Előbb megvalósult, aztán véget ért.” A NAPLÓT, 365 NAP TÖRTÉ­NETÉT Bozóky Éva rendezte saj­tó alá. Itt-ott stilizálta is, rövi­dítette és átszerkesztette. Értő tollát megértő szív vezette. A lehető szöveghűségre törekvést „a tartalom iránti mélységes tisztelet irányította.” Minket pedig áthat az életmű iránti mélységes tisztelet. Koren Emil EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz június 3-án, vasárnap du. 15 órai kezdettel a gyulai templomban Orgonái Nyíró Gábor Közreműködik: Kendeh Gusztáv fuvolán és Keszthelyi Baráti Kör Kam^rakórus Igét hirdet: ifj- Kendeh György Mindenkit szeretettel hívünk! EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz június 3-án, vasárnap este 6 órakor a várpalotai evangélikus templomban. Műsoron: Orgona, fuvola, trombita, énekkari művek. — özv. Hernád Sándorné, ■ sz. Sipiczky Mária 1984. április 30-án, 94 éves korában elhunyt. Temetése május 7-én volt Nagy- tarcsán Gáncs Péter lelkész szol­gálatával. Az elhunytban Hernád Tibor veszprémi lelkész édes­anyját gyászolja. — „Tudom, hogy az én porom felett is meg­áll az Űr.” — Zanathy János, az uraiúj- falui gyülekezet hűséges tagja életének 76. évében váratlanul elhunyt. Temetése május 3-án volt az uraiújfalui temetőben a- gyülekezet nagy .részvéte mellett. — „Tudom, hogy az én Megvál­tóm él..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents