Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-06-03 / 23. szám
GYERMEKEKNEK»Menjetek el tehát!« Mt 28,16—2« „Írok nektek, ifjak.. Ms orökélet várományosa Május vége, június eleje a tanév befejezésének napjai. Sokan ballagtak ünnepélyes keretek között. Sok virág, hatalmas vendégtömeg egy-egy iskola udvarán egész átalakítja a megszokott életet. Elhangzik azének, a búcsúzás dallama. Óvodát, általános iskolát, középiskolát befejezni mindenki életében nagy esemény. Vége van a naponkénti számonkérésnek. Eltűnnek a tanárok az életünkből. Munkahely, foglalkozási ág, „felnőtt élet” kerül a helyükre. Minden befejezett iskolai képzésnél kapunk egy bizonyítványt vagy egy írást arról, hogy mire képeztek ki minket és milyen eredménnyel végeztünk. Ilyen ünnepi „ballagás” pillanatai közben mondta el Jézus is a tanítványoknak, hogy mire képezte ki őket és mi lesz a feladatuk a jövőben. Csupa felszólítást ad útravalóul követeinek. Gyűjtsetek tanítványokat Péter, András, Jakab és a többiek, akik mindent láthattak Jézus földi életéből, ezt kapják végbizonyítványukba beírva: gyűjtsetek tanítványokat nekem! Bátran beszéljétek el mindazt, amit hallottatok tőlem! Szeressetek úgy, ahogyan én megmutattam nektek szeretete- met! Keressétek meg az . elesett, beteg, árva, szenvedő embereket, ahogyan én tettem! Kereszteljétek meg őket... A második munkaterület. A legszebb feladat a tanítvány részére. Embereket Jézus megbízása alapján elpecsételni Isten gyermekeivé. Olyan jelet rajzolni és kimondani a három csepp vízzel s az elhangzó jézusi szavakkal, amelyek egy életre szólóan hirdetik: Istenéi vagyunk. Tanítsátok őket... Embereket hívni Jézushoz nem könnyű feladat. A keresztség ajándékát elmondani és átadni talán köny- nyebb. De megtanítani arra, hogy úgy éljenek, ahogyan Jézus élt, nagyon nehéz hivatás. Különösen akkor nehéz munka ez, ha Jézus már nem kíséri őket úgy, ahogyan eddig együtt jártak városról városra, faluról falura. Már azt is milyen nehéz, megtanítani másoknak, amit egy konfirmáción vagy hittanórán tanulunk. Hát még egy egész jézusi életet micsoda nehéz feladat átadni! ö mégis,ezt is tanítványaira bízza. A tanítványok úgy álltak Jézus körül ezekben a percekben, mint a diák, aki rosszul éli át ballagását az iskolai tanulmányok végén. Vége van! Befejeződött! Nem fáj többé a fejem a jegyek és a bizonyítvány miatt, mert most már csak a „NEM ÉRDEKEL A TÚLVILÁG — ma vagyok fiatal, ma akarok boldog lenni” — hangoztatják sokan. Az ifjúkor kínál is sok érdekességet, izgalmat, kalandot, szépséget a boldogság forrásául. Mégis sok a kedvetlen, kiábrándult, örömtelen fiatal. Nem elég a ma, az ifjúi erő örömokul és életreszóló tartalomnak a sóvárgó fiatal szívek számára. Az ifjúkor lehetőségei mellett ott vannak annak buktatói, kísértései is. Útkeresésünkben gyakran kerülünk válaszút elé, s ilyenkor nem mindegy merre fordulunk. A formálódás, kiforrás folyamatában könnyen kerülünk ellentmondó hatások kereszttüzébe is. S ez a tűz sok fiatalt megperzsel. Érdektelenség, cinizmus gyakori égési sebek a különben viruló, üde arcokon. Koravén fiatalok. Jövőtlen fiatalok. Micsoda ellentmondás! Hogy mégis gyakori jelenség ez, annak az az oka, hogy nagyon rövid a „ma”, és gyorsan elröppenő az ifjúság. Mégiscsak messzebbre kellene nézni, hosszabb távon tanácsos tervezni. Bennünket hivő embereket gyakran vádolnak azzal, hogy munka, a hivatás következik! A valóság pedig az, hogy igazán most kezdődik az egyedüljárás az élet útjain. Aligha tudták elképzelni a tanítványok, hogy pár hét múlva követőik lesznek; pár év múlva többézren háílgathak rájuk, és mi ma is, 1984-ben szavaikat, magatartásukat figyeljük és hozzájuk hasonlóan Jézus követői vagyunk. Mindehhez nekik is és nekünk is a legfontosabb útravalót kell szem előtt tartanunk: menjetek el! Ne tőlem távolra, hanem a a jelen visszáságait, hiányait, borússágát a jövő rózsaszínű kifestésével próbáljuk pótolni. Az élet fájdalmaira, veszteségeire az örök élet kielégítő vigaszát kínáljuk. Pedig éppen fordítva van a dolog. Amint a felkelő nap fénysugarai oszlatják el az éjszaka komor sötétségét, ugyanúgy a jövő biztatásai, ígéretei adnak erőt a ma még leküzd- hetetlennek tűnő akadályok leküzdésére, a visszás kuszaságokból való kilábolásra. A keresztyén hit sajátságosán jövő-hit. Találóan fogalmazta meg ezt a Lutheránus Világszövetség ifjúsági nagygyűlésének főtémája: Krisztusban már itt a jövő. Jézus feltámadásával betört a jövő a jelenvaló korszakba, új világtávlat nyílt meg az emberek előtt. ..Isten kegyelmi ajándéka örökélet”. ISTEN SZERETETÉNEK, JÓSÁGÁNAK MEGTAPASZTALÁSA Jézus Krisztus véréért, bűneink bocsánata még nem meríti ki Isten kegyelmi háztartását. Aki meghalt értünk a kereszten, Ö harmadnapon feltámadt. Élő Urunk van, aki életében többi emberhez közelebb. Mi ma akkor vagyunk Jézus „kis tanítványai”, ha sok embernek beszélünk az ő szeretetéről, életéről, ígéretéről. Ezt csak úgy tehetjük meg, ha megyünk, mozgunk, járunk és nem lustálkodunk egyhelyben! Azért is külön értékesek ezek a küldő szavak, mert a feltámadt Jézus utolsó szavai ezek, amit feljegyeztek minden kor emberének épp ezek a most elküldött tanítványok. Szabó Lajos nekünk is részt kínál. Nemcsak öregeknek, halál felé menetelüknek, hanem fiataloknak is. „Jézus él én is vele” —. énekelhetjük nemcsak ritka húsvéti ünnepeken, hanem minden napon. Ifjúkori harcainkban i?, lelkes tervezgetéseinkben, bukdácsolva, megvérezve és kudarcot szenvedve is. A feltámadott Jézus táguló horizontot vont ki betegségen, öregségen, halálhatáron is túlra. Nem rövidre méretezett halványuló célra, hanem kibomló ragyogásra. Jézus Krisztus diadalmas visszajö- vetelére, A feltámadás hite által. Örökéletre, ahogyan az Apostoli Hitvallásban is valljuk minden keresztyénnel egybehangzóan, egy szívvel, egy lélekkel . Az örökéletet kegyelemből kapjuk, megbukott, elrontott életű fiatalok is. Minden érdemünk és jó előfeltételünk nélkül, egyedül a keresztért és a feltámadott Úr kezéből. Ajándékba kapjuk. Nem kell és nem lehet adnunk érte semmit sem. Legfeljebb üres kezünket nyújthatjuk feléje, mint a kicsiny gyermeket a szülői ajándék felé. Jézus Krisztusért kapjuk. Haláláért és feltámadásáért a benne való hit által. Nemcsak majd az út végén, hanem már most útközben is. Üdvözítőnk nyomdokait. követve. A benne való örvendező hit által. KITÁGULÓ HORIZONTOT NYIT ELÉNK a keresztyén hit. Nem szegi útiét betegség, öregség még a halál sem. Járt útra lőnünk. Jézus megjárta előttünk oda-vissz.a. És nemcsak utrt készített. hanem helyet is. ö hív me° és vár ott bennünket mint a jövendőnk egyetlen ura és menynl ősitől a. Gazdag, kimeríthetetlen élet a keresztyén hit. A fiatal, sokat igénylő szív és elme is kiélheti benne minden elképzelését, törekvését és alkotóvágyát. Megtalálja benne legigényesebb elvárásai!. Beteljesülni látja legszebb álmait. A feltámadott Jézus garantálja ezt nekünk és minden hívőnek. Csepregi Erzsébet IFJÜSÄGI VEZETŐK KONFERENCIÁJA Az NDK evangélikus egyházainak ifjúsági szervezete idén is megrendezi az ifjúsági vezetők konferenciáját Hirschluchban (Storkow, Berlin és Frankfurt/O. között), május 25-től 30-ig. Egyházunkat Nagy László celldömölki segédlelkész képviselte. Az élet nem szakadt meg (4.) A GYÖRKÖNYIEK HALK ELÉGIÁJA, hogy a község a második világháborúig szín evangélikus volt, s csak a két háború közöti időben ütötte fel fejét a „szekta”, ahogyan akkor nevezték a törpe egyházak mozgalmait. A sors fintora azonban, hogy Györköny egyetlen jelentős, nagynevű szülötte, Tolnai Lajos, a magyar prózaírás kritikai realizmusának úttörője, református lelkész lett. Nem állt módomban pontosan utána nézni, így csak feltételezem, hogy Tolnai Lajos evangélikusnak született. De a gyönki református algimnáziumban kezdte tanulmányait, majd a pesti református gimnázium tanára lett s 1868-ban a marosvásárhelyi református egyház lelkipásztora. Az „evangélikus Györköny” mégis büszke fiára, akit a Kisfaludy-társaság tagiává méltatott, s aki élés kritikával ábrázolta a kiegyezés korabeli közéletet és a társadalom visz- szásságait. Tolnai 1837. január 31-én született Györkönyben és 1902. március 19-én halt meg Pesten, mint polgári iskolai tanár. De talán izgalmasabb a györ- könyi parasztok élete, akik az általános statisztikai kimutatás szerint nem tartoztak a gazdag, „zsíros parasztok” közé. Többségének 1—10 holdnyi gazdasága volt, s e törpe gazdaságokban kellett mégteremteni a megélhetést, az élet nélkülözhetetlen feltételeit. Két és fél .évszázadon keresztül — és ez nemcsak a györkönyiekre jellemző — éltek a nagybirtok szorításában, amely ugyan munkát, kenyeret biztosított számukra, de kényesen vigyázott arra. hogy ez a kenyér meg ne feküdje gyomrukat. A még a 19. század elején megfogalmazott „szerződésekében biztosított jogok lassan feledésbe merültek, s a későbbiek so-- rän ugyancsak erőlködniük kellett ahhoz, hogy a társadalmi, gazdasági fejlődés menetében egy-egy lépcsőfokra felkapaszkodjanak. Ez alig észrevehető folyamat életükben. Valami nyoma azonban ennek a kapaszkodásnak fennmaradt mind a mai napig. Ez a pincesor. A PINCESOR VALÓSÁGOS KIS FALU egy szelíd dombhát oldalán. Hosszan, egy sorban húzódnak az apró házacskák, „kémény nélkül” —. ahogyan Kuti Imre felügyelő magyarázza. Hozzá is fűzi hogy „egy eltévedt katona döbbenten tette fel a kérdést: micsoda faluban bolyong, ahol a házaknak nincsen kéményük?” Mélyen. agyagba vájt üregek elé épített házak ezek, ahol a boroshordók helye a pincében van, s fenn a „házban” vagy előtte történik a préselés. Vagyis présházak ezek az épületek. A sor már erősen foghíjas, bőven akad köztük leomlott, roggyant ház. Minden esetre ez a pincesor,.- amely majdnem egyidős a településsel, Györköny bortermelési privilégiumáról tanúskodik. ha nem is vetekszik boruk Hegyalja minőségével, a györkönyieknek megfelel s exportra is jut a környező falvakba. GYÖRKÖNY TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉLETÉBEN a legnagyobb változás az ötvenes évek elején kezdődött. Szigorú és kérlelhetetlen rendelkezések nyomasztó légkörében ment ez végbe. „Közismert az a hatás, ameRédey Pál riportja lyet az erőltetett iparosítási program, az erőszakos tsz-szervezés, az életszínvonal csökkenése, a hibák és torzulások a társadalom közérzetére gyakoroltak” — írja Nemes János. Elnémült a falu, a beszolgáltatások, a büntetések, zaklatások súlya alatt görnyedt. „A padlást is lesöpörték” — ahogyan ma a rideg tényt megállapítjuk. Ezt a politikai, gazdasági „nyomást” elsősorban a telepesek nem tudtá-k elviselni, elhagyták házaikat, földjeiket s elindultak az ipar felé. Dunaújváros, Székesfehérvár kínált munkalehetőségeket, és egy viszonylag szabadabb életet. Szep- lőben fogant új világunk a parasztság részéről követelte a legnagyobb áldozatot és türelmet. A györkönyiek rögszeretete, szülőföldéhsége e próbás időkben vezekelte le eredendő bűneit. Rendíthetetlenül kitartottak a föld és az eke mellett. És e nehéz időkben, amikor a nyögés is politikai reakciónak számított, Dezséry László püspök az egyház magas vendégét, az Európa-hírű egyházi személyt, Niemöller Mártont Györkönybe kalauzolta. Niemöller a hitleri rendszer poklából került a csúcsokra, és arról a .vidékről érkezett Györkönybe, ahonnan az ősök, a telepesek indultak kétszázhuszonöt évvel korábban, vagyis Hessenből. Sorstárs és igaz ember volt. aki megjárta a fasizmus infernóját. A ayörkö- nyiek előtt mégis a jövő reménységéről tett bizonyságot. Azt mondta: A koncentrációs tábor celláiban együtt ültünk kommunisták, szociáldemokraták, ellenzékiek, papok és egyebek. Mindannyiunk főkérdése a jövő volt. Beszélgettünk tehát a jövőről. Általában a bosszú, a retorzió a reváns érzése töltötte el a szíveket. Mi- történik, ha kiszabadulunk? Ha kiszabadulunk — hangoztatták —, rajtunk a sor, hogy visszaüssünk. Minden okuk megvolt ehhez. Én — mondta Niemöller — más véleményen vagyok. Mert a történelem hasonlít egy óriáskerékhez. Ez a kerék forog. Akik alul vannak, alig várják a pillanatot, hogy felülre kerüljenek. S aztán mindazt. amit elszenvedtek, míg alul voltak, kamatostól visszaadják. De a kerék megállíthatatlanul forog továbt;. Valamikor meg kellene állítani ezt a kereket! S a történelem egy adott pillanatában már megállt egyszer ez a kerék. Akkor, amikor Jézus a Golgota keresztjén így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Jézus is kérhette volna az Atya retorzióját, bosszúját kihulló véréért. De ő nem bosszúért lihegett, és ezáltal egy egészen új perspektívát nyitott az emberiség számára. Valóban ebben az imádságban mozdulatlanná dermedt a kerék ... ESZEMBE JUTOTTAK EZEK A SZAVAK és Niemöller keresztyén helyzetfelismerése, valamint mélységes hitéből fakadó evangéliumi eligazítása. Majd az a dermedt csend, ahogyan fogadta a gyülekezet a főpásztor tanítását. A györkönyiek ma is drága ereklyeként őrzik az akkor készült fényképeket s valami erőt éreznek kisugározni Niemöller szelíd mosolyából. Eszembe jutott, hogy ' akkor jártam először Györkönyben és azóta sem, és az is, hogy harminc év alatt kicserélődött a gyülekezet, de a szívek ugyanazok. S most több mosolyt, több örömöt, békességet tapasztaltam. Itt ültem a parókián, körbe vettek Kuti Imre felügyelő, Wenhardt Ádám gondnok, Rohn Ádám pénztáros. Csendben diskurál- tunk, megbékélt szívvel emlékeztünk a próbás időkre. Rossz álom volt ez csupán? Nem. De a sebeket gyógyító irgalmas Isten itt tevékenykedett közöttük. Az asztalon már együtt volt a györkönyiek ajándéka az LVSZ- vendégek számára. Több, mint a tervezett, mert melegszívű nép ez. A kézimunkák csodálatosak. A harangszó a gyülekezeti terembe szólított bennünket Üj létesítmény ez is. a gyülekezet élni akarásáról tanúskodik. 150 embert fogad be, meg is telt. Pedig hétköznap este volt, böjt eleje. A hívek igére éheztek, a györkönyiek templomosok. Mindenkor tele a temo- lom és a nagy terem. Kari Béla lelkész, aki a Hűséggel a Hazához mozgalom tagja volt gimnazista korában, a maga puritán szeretettől áthatott egyéniségével tartia össze a nyájat. Három estén keresztül voltam együtt a györkönyi hívekkel. Sok szeretet kaptam, meggazdagodva, tapasztalatokkal és élményekkel megnakolva kerültem haza. Eov gyülekezet élete kitárulkozott előttem és ha megpróbálom a györkönyi evaneéhkusság történetét és é’etét egyetlen mondatban összefoglalni, akkor ez a címben megadott gondolatban nyer kitpiezést: Az élet nem szakadt meg Györkönyben. (Vége.)
