Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-05-27 / 22. szám
GYERMEKEKNEK^ »Szeretsz-e engem?« Jn 31,15—17 Az iskolában a verekedőket, csúnyám beszélőket a tanító megfeddi. De születtek is elővesznek benneteket otthon, ha valami rosszat csináltok. Ti is jól tudjátok, a hazugságokért, gonoszko- dósokért felelni kell. Persze nem éppen a legkellemesebbek a számonkérés percei. Minden „vétha a számonkérés valami miatt késik... Péter is igy kellett, hogy erezzen. Rendezetlen ügye volt Jézussal. Biztosan emlékeztek, hogyan árulta el öt nagycsütörtök este. A Mester is észrevette. Feléje is fordult. Akkor majd elsüllyedt szégyenében. Azóta sokminden történt, és még nem beszélhetett Vele. Addig magabiztos volt. Most már minden önbizalma elveszett. Addig a napig a Mester kiválasztottja volt. Most úgy érzi, teljesen csődöt mondott. Maga ítéli el magát. Nem való ő tanítványnak. Visszamegy halászni. A Fel- támadottnak nem lehet szüksége Shífökra. A mai reggel azonban váratlan fordulatot hozott. Jézus ismét közöttük van. Beszél hozzájuk, és velük együtt eszik. Egyszer csak feléje fordul: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?” Elsápadva hajtja le a fejét. Igen, ez az a kérdés, amitől napok óta rettegett. Tudta, hogy nem kerülheti el. Tudta, hogy megérdemli . . . Most jön majd a büntetés. A Mester biztosan hazaküldi. Csalódott benne, a „kősziklában”... Most már minden mindegy. Biztos senki sem hisz neki, de ő mégsem tud mást mondani, csak amit egészen belül, a szívében érez: „Igen. Uram. Te tudod, hogy szeretlek Téged.” Csend lett. ítélet előtti csend. Mindenki feszülten figyel. Jézus szavára várnak. Lassan felnéz, s csak ennyit mond: „Legeltesd az én juhaimat.” A többiek egymásra néznek. Jól hallottuk? Nem küldi el? Péter is hitetlenkedve néz körül. Nem hallucinált? Biztos jól értette? Jézus ismételt kérdése csak méginkább megerősíti. Ez neki szól. A Mester minden kétséget kizárólag hozzá beszél. Neki, Simonnak, a Jóna fiának mondja másodszor is: „Legeltesd az én juhaimat!” Pedig milyen megbízhatatlan az ő sze- retete. De miért kérdezi meg hármadszor is? Talán nem hallotta? Talán félreértette? Ekkor újra beléhasít fájdalmasan bűne — hiszen ő is háromszor mondta, hogy nem ismeri Mesterét. Milyen könnyű volt akkor kimondani . . „ s milyen nehéz most harmadszor is. megszégyenülve bizonygatni: „Uram, te mindent tudsz; Te tudod, hogy szeretlek téged.” Valahányszor halljuk, vagy olr vassuk ezt a történetet, mindany- nyiszor minket is megszólít Jézus kérdésével: „Szeretsz-e engem ?” Vajon el tudjuk-e mondani Péterrel együtt, szívből megbánva bűneinket: „Igen. Uram. Te tudod, hogy szeretlek téged”? Ha igen. Jézus küldő szava nékünk Is szól: „Legeltesd az én juhaimat!” Brebovszky János „írok nektek, ifjak .. Az ember Isten teremtménye Keresztyén hitünknek több olyan tétele van, amelyet nem tudunk vitatni és nem lehet könnyű, gyors érvekkel azonnal igazolni. Már az alaptételek közötti első is ilyen. Nem a bibliai mondatok szigorúan kötött szavai és kifejezései szerint, de az Istenben bízó ember vallomásaként mint hitünk alapját valljuk az Apostoli Hitvallás kezdő mondatában: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében”. Luther amikor erről tanított, azonnal személyesen vallott: „Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtménynyel együtt, ő adta testemet, lelkemet, szememet, fülemet és minden tagomat, értelmemet és minden érzékemet és ezeket most is fenntartja” (Kiskáté). Ha nagyon egyszerűen fogalmazunk, ezt így mondhatjuk: nem vagyunk független nagyhatalom. Nem mi, emberek vagyunk az első helyen, hanem az, aki jóvoltából és irgalmasságából teremtett embert. A bibliai mondatok is így indulnak ott, ahol a teremtésről olvashatunk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására” (1 Móz 1,27). Mielőtt bármit kérdeznénk, bármivel egyetértenénk vagy ellene érvelnénk, ezt a sorrendet ismernünk kell. Isten az, aki cselekszik. Ö az, aki elkezdi a teremtés műveletét. Történetek, tudósítások ellentmondóak lehetnek a Bibliában, de az alapvonás mindvégig kristálytiszta előttünk: a kezdeményező és a kivitelező egyedül Isten. Nem könnyű ezt elfogadni, mert az örök emberi küzd a szerepért, a jelenlétért. Nincs más szó és vallomás a kezdetről hitünk számára, csak ennyi: Isten volt ott és ő áll majd ott, ahonnan indult és ahová érkezik az életünk. Az első és a. teljes kezdet egyedül és . kizárólagosan Isién. . -Vo ■ Ha ennyire Isten a meghatá-. rozé, ha a kizárólagosság igénye így szólal még, a teremtői hatalom kezéből van-e értéke .egyáltalán a teremtménynek? Örök emberi reflexió ez. Ez a gondolkodás hozta létre a viszony utáni kérdezést. Kicsoda az Isten? Kicsoda az ember? Nem a művelet, a teremtés eseménye adja meg erre pusztán a feleletet, hanem mindaz,, ami körülveszi az életet, a világot s azt fenntartja, gondozza és újjáteremti. Nem egy a sok teremtmény közül, de mégis egyetlen a teremtmények világában az ember. Mert a helye, a funkciója emeli minőségivé. Tiltakoznunk kell, ha élőlény- és természetpusztító ösztönök gátlástalanul kezdik eluralni a lakott földet. Az isteni teremtés tökéletességéhez szervesen hozzátartozik a teremtmények egymásrautaltsága és egymásért való cselekvése. Nem azért magasabbrendű az ember mint teremtmény, mert értékesebb a szó hétköznapi értelmében, hanem azért, mert az átfogó, alkotó értelmi és érzelmi jelenléte elengedhetetlen a Földön. Nem cél abban az értelemben Isten kezében, hogy az ember az egyedüli teremtmény, akinek élvezetet és örömöt jelent a többi teremtmény léte és szerepe. Hanem az ember olyan „kis rész” a „nagy egészben”, amit nem lehet kiiktatni, mint egy rosszul sikerült alkatrészt az áramkörből. Az ember „Isten képmása” ebben a világban. Tükröződik, átsugároz jelenlétében, tevékenységében az „isteni”, ami mindent elindított és elkezdett. Nem ■ emlékeztető funkcióval hordozza magán az ember ezt a jegyet, hanem életre hívó, sőt életet is adó jelenléttel. Nem felejtheti el, nem törölheti ki a kezdőt, az elsőt, akit Istennek vallunk sohasem a teremtményember. Fordulhat szembe vele, kitagadhatja tudatából, de a mélyben akkor is ott van s a képmás-szerep nem hagyja nyugodtan. Ezért vallja sok filozófia és. sírja sok , költői vallomás:- mindaddig nincs nyugalma az embernek, míg Teremtőjéhez nem tér és Benne meg nem pihen. Minőségileg az ember a lehetőségeiben más, mint a többi teremtmény. Tudatosan cselekedhet felismerései és érzései alapján. Tudhatja és érezheti a jó és rossz, értékes és értéktelen, életet mentő vagy gyilkoló szerepét. Ezért más, de ettől függetlenül része annak a sornak, amely fölött elhangzott az ősi vallomásban Isten ajkáról: íme, ' igen jó. Szabadságot, bezártságot, akaratot, engedelmességet, egymásra törést, egymásért é'ést és hálást egyaránt ismerő lényünk számára létezik egy új fogalom, ami ugyan a teljes teremtett- ségre is érvényes, de döntő módon a képmásszerepű emberre áll: ez pedig az erkölcs. A külső és belső formához és anyaghoz illő életstílus, életmód. A legnehezebb területe ez az emberi élet emberi oldalának. Megtanulni, hogy nem mindegy, hogyan élek és főképpen nem mindegy, mennyi ideig és mivel telik el az életem. Szabad éppen ezért szeretni a keresztyén embefnek a földi életet, mert ebbe teremtette bele Isten. Földi formánk, földi tartalmunk itt élhető meg és itt gyakorolható. Itt azonban gyorsan meg kell kérdeznünk, mi az igazán erkölcsös? A felelet így szokott hangozni: ami jó. Mi az, ami jó? Ami haszonra van és senkinek sem árt. Ebben a körben lehetne még tovább játszani és kérdezgetni, de mindez nem változtat a tényen: Isten képmására teremtett, azaz rendkívül értékes és magas követelmény előtt álló részei vagyunk a világnak. Az Isten előtti erkölcsnek pedig két meghatározóját ismertük meg ebben a gondolatmene- tünkbén: a Teremtőt és a teremtményt. Mielőtt vitatkoznánk majd az ifjúsági találkozón a teremtett világ és benne a teremtett ember szánalmas helyzetéről, gyűjtsünk pozitív töltést a kiindulópontból. Isten, aki elkezdte a. jót a téhémtétt emberben'; célhoz is akarja vinni, még akkor is, ha rorfilöftfeágunk és nyomoriíságunk ennek semmi jelét nem mutatja. Szabó Lajos AZ „ÖTÖDIK HADOSZLOP”, A VOLKSBUND iszonyatos mérgezést és rombolást végzett a lelkekben. A kormányzat ugyan mindenkor kínosan kerülte a politikailag és alkotmányjogilag veszedelmes fogalmat, hogy a Volks bundot „népcsoport szervezetnek” tekintse. Hivatalosan egyszerűen „egyesületként” kezelték. A gyakorlatban azonban másként festett a dolog. A Bund a teljes német kisebbségre igényt tartott és a teljes németség nevében lépett fel. Basch Ferencék. azokat a németeket is maguk közé sorolták, akik hallani sem akartak a Volksbundról. A Bunddal szembeni tiltakozást csak érzelmi úton lehetett kifejezni. A Volksbundhoz tartozás a kitelepítéskor vált életbevágó kérdéssé. Megközelítően 200 ezer embert érintett, valamivel kevesebbet, mint a hazai németség felét és sok ártatlan, a Bunddal érzelmileg és gyakorlatilag szembenálló ember volt kénytelen elhagyni Magyarországot. Ma is fájdalmas panaszszavak hallatszanak ezzel kapcsolatban. Nemzeti megbékélésünk jelenlegi szakaszában megértést és sajnálatot vált ki mindannyiunkból. Ha nem is tudjuk visszaforgatni a történelem kerekét, egy-két dolgot világosan kell látnunk. A KITELEPÍTÉSI BIZOTTSÁGOK RENDELKEZÉSÉRE NEM ÁLLT MÁS, mint a Volksbund által összeállított listák. Ezek a listák szinte mindenkit feltüntettek, akik német eredetűnek számítottak. Baschék 320 ezer „tagot” tartottak nyilván, — valószínűleg a csecsemőkön, kisgyermekeken kívül — gyakorlatilag a teljes hazai németséget. Semmiféle szere- csenmosdatás nem vezet abban, hogy a tévedések mögött ne keAz élet nem szakadt ressem Baschék „népcsoport szervezetének” gondolatát. Hiszen Hitlernek is tömegekre volt szüksége, máskülönben kútba esett volna a Südgau elmélet. Sok Bundos viszont mentesült a kitelepítés alól. Ezek, okulva a történelem keserves tapasztalataiból és amnesztiában részesülve beilleszkedtek népi demokratikus rendünkbe. Ma a hazai német nemzetiség állampolgári jogait csorbítatlanul élvezi és senki sem firtatja, hogy a zavaros időkben minémű politikai magatartást tanúsított. „Aki nincs ellenünk, velünk van” elve vonatkozik rájuk is. A TOLNA-BARANYAI FALVAK NAGY RÉSZE AZONBAN sivár képet mutatott a háború után. A német „kiürítési” felhívásnak ugyan lényegében alig tettek eleget, viszont az 1946— 48-ig tartó kitelepítés súlyosan megcsonkította a falvak népességét. Nem pótolta a hiányt a hazai (belső) vagy a szlovákiai áttelepített magyar lakosság. A Dél-Dunántúl „vérveszteségét” a mai napig sem tudták kiheverni az érintett községek. Egyházi vonatkozásban különösen súlyos helyzet alakult ki. Nagy gyü’e- kezeteink váltak néhány lelket számláló törpe gyülekezetekké, megmaradtak a nagy egyházi objektumok, — templom, papiak — de hiányoztak a fenntartás gondjait hordozó hívek. Még nem akadt kezembe pontos kimutatás, mekkora lélekveszte- sége volt egyházunknak, csak becsülni tudom 50—70 ezer főre. Györköny nagyközség lélek- száma a tanácselnök szerint Rédey Pál riportja 1945-bert 2400 volt. Ügy tetszik, néhány családtól eltekintve, színtiszta evangélikus. Három zsidó család, és 100—150 lélek lehetett a kisegyházak sorából. A kitelepítés drámája 1946-ban kezdődött és két éven keresztül tartott. A lakosság kétharmadát érintette. Azok közül, akik számítottak a kitelepítésre, sokan megszöktek, távolabbi vidékeken bujkáltak, illegalitásban éltek, csakhogy ne kelljen elhagyniuk Magyarországot. Van ebben valami megható! A hazai rögökbe gyökeret eresztettek nem akartak földönfutókká lenni. Vállalták a bujkálást, rejtőzködést, kivárták az amnesztiát. Sokan Németországból is visszaszöktek. E jelenségek mögött két dolgot kell figyelembe venni: ezek az emberek levonták a fasizmusról a konzekvenciát, megbánták tetteiket és őszintén ragaszkodtak a szülőföldhöz. a hazához. Másként nem érthető e roppant kockázat vállalása. A község házainak kétharmadába kerültek „telepesek”. Zömmel és először 1946-ban a Bihar megyei Derecskéről, akik református hitüket hozták magukkal, majd Szlovákiából Nagysallóról református családok és Érsekújvárról katolikusok. Kisebb számban a környék falvaiból is érkeztek. Az 1945- ben nemzetiségi és felekezeti szempontból homogén község 1949-re meglehetősen tarka képet mutatott. Az összeszokás, együttélés íratlan szabályait sem tudták egykönnyen megvalósítani. Az amnesztia évétől a de- recskeiek kezdtek először elszivárogni. Házaikat, földjeiket meg (3.) azok vásárolták vissza, akik amnesztiában részesültek. Így lassan a falu lakosságának a fele ismét „őslakos” lett. Ez a fele hitében változatlanul evangélikus. Lélekszámúk 7—800 körül mozog. Egyedül nekik van templomuk, az 1796-ban épült evangélikus templom. Lelkészük Kari Béla négy év óta teljesít szolgálatot nagy hűséggel a gyülekezetben. A katolikusok (60—70) egy elhagyott házat alakítottak át kápolnává és a nagydorogi plébános jár át hívei pásztorolására. A reformátusok szerényebbek voltak. Noha mintegy 110 lelkes a gyülekezetük, egy istállót képeztek ki istentiszteleti helységül, viszont helyben van papjuk, aki a lelki gondozást végzi. Kb. 50—60 lehet a baptisták, metodisták, testvérgyülekezet és nazarénusok lélekszáma. 1960-TÓL ÜJ HULLÁMMAL KELL SZÁMOLNUNK. Györ- könyt is utolérte a magyar falvak jellemző betegsége, az elvándorlás. Budapest, Székesfehérvár, Szekszárd és újabban Paks felé húzódnak a munkaképes és vállalkozó szellemű emberek. Ez a lassú, de folyamatos elszivárgás a Tsz-ben krónikus munkaerő hiányt, a faluban elöregedést idézett elő. Az elhagyott, üresen álló házakat ugyan okosan értékesítették mintegy 35—50 olyan újabb telepes között, aki munkát vállalt a Tsz-ben, de mindez a gondokat nem enyhítette. Jöttek ismét Szabolcsból és máshonnan, de a munkaerő vándorlást nem állította meg. Az ipar és a város csábitó lehetőségeinek nehezen tudnak ellenállni az emberek. Mintegy 350 újabban betelepültről tudnak, akik a vallásosság gyakorlása alól kivonják magukat. Jellemző, hogy a háború előtti 2400 lakosú község ma csak 1270 lelket számlál, sok ház üresen áll. némelyik düle- dező állapotban van. Pedig Györköny nem esik az „Isten háta mögé”. PAKSTÖL, AZ „ATOMVÁROSTÓL” néhány km választja el, vízvezetékkel, villannyal ellátott község, alsó, felsőtagozatú elemi iskolával rendelkezik, orvos van a faluban, mozi, kul- túrház, könyvtár, ABC-áruház gondoskodik a falu társadalmának kulturális és gazdasági igényeiről. Aszfaltos közútja — egy bekötő utat társadalmi munkával nem régen készítettek — rendszeres autóbusz közlekedése, betonjárdái vannak, s ha a.Tsz — amely két agronómust is alkalmaz — nem is tartozik a legjobban fizető szövetkezetek közé, a háztájiban bőven kínálkozik lehetőség a mellékes keresetre. Hol van már az az idő, amelyről szelíd iróniával Rohn Ádám mesélt, hogy „ketten ettünk egy tojást, jól laktunk és a sárgája még meg is maradt.” A györkönyiek nagy része szegényparaszt' volt, ma viszont állatokat tartanak, keresetüket jól kiegészíti az ebből származó bevétel. Készítik az irígylésremél- tó. kitűnő sváb szalámit, amelyből szintén csurran-cseppen valami. így viszonylag magas élet- színvonal jellemzi a falu népességét. Hozzá kell tennünk, hogy elsőrenden a svábság tradicionálisan szorgalmas, takarékos, leleményes s ezek a jó tulajdonságok formálják a telepesek magatartását is. Ma már kevésbé hallatszik a diszkrimjná- ló „telepes” prejudikált kifejezés. (folytatjuk)
