Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-27 / 48. szám
Szabadság — szolgaság I)r. Káidr Zoltán püspök-elnök igehirdetése Gál 5, 13 alapján Luther mai igazságai Dr. Nagy Gyula püspök előadása az országos Luther-ünnepen Budapest, 1983. október 31. I Ünneplő Keresztyén Gyülekezet! Kedves Vendégeink! LUTHER MÁRTON SZÜLETÉSÉNEK 500. JUBILEUMÁN választottam ezt az igét igehirdetésem alapjául a Galata-levél- ből. A Galata-levél a Római levéllel együtt érlelte Luthert reformátorrá. A Római levélben tárult fel az evangélium középpontja, amely egy életre megragadta Luthert, miszerint az igaz ember hitből él. Lényegében ez indította el a reformációt és az Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök igét hirdet a sodrás, amellyel Isten maga sodorta bele Luthert a reformációba, amely sodrás a mai napig tovább hullámzik. A másik levél, amelyből textusomat vettem, a Galata-levél Luthernak egyik kedves levele volt. Az egyetemi katedrán kétszer is végig magyarázta. „Levélkéjének” hívta, sőt mivel szeretett kedveskedni a feleségének és humorérzéke is volt, a Galata-le- velet felesége nevéről „Bóra Ka^ tájá”-nak hívta. Mert olyan közel volt hozzá, mint a felesége és olyan ajándéknak tekintette a Galata-levelet, mint Bóra Katáját. Ebben a mostani textusban két fogalom áll egymással szemben, amely Luthert állandóan foglalkoztatta és szinte a reformáció központi gondolatát ragadta meg benne. Ez a két fogalom: szabadság — szolgaság. Ha így hallja az ember, akkor így gondolkodik: ahol szabadság van, ott nincs szolgaság, ahol szolgaság van, ott nincs szabadság, Luther pedig azt mondotta, hogy a keresztyén ember életében, aki megbizonyosodott arról, hogy az ember, az igaz ember hitből él, a kettő együtt van, sőt elválaszthatatlanul van együtt. ITT EZT OLVASHATJUK PÁLNÁL: SZABADOK VAGYTOK, TESTVÉREIM! Szolgáljatok egymásnak szeretetben. Luther ezt így fogalmazta — hadd idézzem szó szerint: A keresztyén ember mindenkinek szabad ura és nincs senkinek sem alávetve. — A keresztyén ember mindenkinek készséges szolgája és mindenkinek alá van vetve. Nyilvánvaló, hogy a kettőt együtt látta Luther. Igen, aki hitből él, hitében szabad. Szabad, mert megszabadíttatott. Szabad Jézus Krisztus életének odaáldozásából, aki a golgotái kereszten szabaddá tette az embert. Az, aki tudja, hogy az igaz ember hitből él: szabad. Senki nem lehet ura. Szabadságban él. És ez nem olyan, ami majd lesz a jövőben. hanem úgy beszél Pál, hogy aki hisz, az szabad ember. Megszabadult bűnnek, halálnak, törvénynek hatalmából. A bűn többé számára nem kényszer. A keresztyén ember sem tiszta teljesen erkölcsileg, nem olyan, aki sohasem bukik, sohasem esik el. De mert szabad, talpra áll. A bűn többé nem ura, nem uralkodik felette. Nem kényszer a bűn. — Nagyon rossz szót fogok mondani — és nem szeretem ezt a szót — mégis kimondom: a keresztyén embernek nem muszály vétkezni. Mert szabad. Szabad a törvénytől. Attól a törvénytől, amelyet a maga erejéből képtelen betölteni, és maga Luther sem tudott betölteni és mindaddig szegény, nyomorult, elesett embernek tudta magát, amíg rá nem jött arra, hogy az igaz ember hitből él és nem a törvénynek a betöltésétől függ az üdvössége. A törvény nem kényszer, amely fölöttem van és kényszerít a jóra. Szabad, ezért a törvény a szívbe kerül, a hús- szívbe kerül és belülről, belülről teszi az ember a jót. Nem azért szeret, mert muszály, hanem szabad szeretnie, lehet szeretnie. Nem azért türelmes, mert külső törvény kényszeríti rá, hogy a másik emberrel szemben legyen toleráns, hanem belülről van rákényszerülve, hogy toleráns legyen, becsülje a másikat, türelmes legyen vele szemben. Fogadja el a másik embert világnézetével, felfogásával, hitével, felekezeti hovatartozásával együtt. ÉS' szabad a keresztyén ember a haláltól. Többé a halál nem az a rettenetes hatalom, akié az utolsó szó. Mert a keresztyén ember tudja, hogy a halál utolsó szavánál van egy még utolsóbb szó. Annak a szava, aki ezt mondotta: Én vagyok a feltámadás és az élet, és aki hisz énbennem, soha meg nem hal. DE MÉG MÁSTÓL IS SZABAD A KERESZTYÉN EMBER. Szabad a félelemtől. Nem él állandó szorongásban, rettegésben. Szabad a jövőtől. Nem igaz az, hogy a jövő csak mindig sötét, pokol, elviselhetetlen: Nem tudhatom, mi lesz velem, családommal, népemmel, országommal. Szabadok vagyunk a félelemtől és szabadok vagyunk arra, hogy szeressünk, higgyünk, reménykedjünk. Nemcsak valamitől vagyunk szabadok. Valamire vagyunk szabadok. Szabadok vagyunk az emberek számára. Felszabadultak vagyunk a másik ember számára. Felszabadultunk az együttműködésre, emberekkel való együttműködésre, különböző világnézetű és vallású emberekkel való együttműködésre. Ki kell mondanom egy szót is: szabadok vagyunk a politikai és társadalmi együttműködésre. És nem azt kutatjuk állandóan, hogy a keresztyén ember beleavatkoz- hatik-e politikai kérdésekbe. Felszabadultunk arra, hogy együttműködjünk népünk javára, előrehaladására, fejlődésére. Másodszor, szabadok vagyunk a kutatásra, a tudományos kutatásra. Az egyház többé nem ellenőrzi a tudományos : kutatást. És felszabadultunk arra, hogy a világot nagykorúnak tekintsük, ne gyámkodjunk felette. Hanem benne élve munkálkodjunk embertársaink javára és boldogulására. Ez nagy szabadság! (Folytatása a 4. oldalon) Lapunk előző számában már hírt adtunk arról, hogy Magyar- országi Evangélikus Egyházunk rendkívüli ünnepség-sorozattal emlékezett meg Luter Mártonnak, reformátorunknak születése 500. évfordulójáról. A megemlékezések sorából kiemelkedett az október 31-én délután egymást követő két országos esemény. Az elsőről, Lux Elek Luter szobrának' a felavatásáról a Teológiai Akadémia kertjében már beszámoltunk. ,a*j nyokkal, Luther-kiállítással, tudományos Luther-konferenciával fordulnak ebben az évben a reformátor személye és életműve felé. Külső jele hálánknak az a hatalmas, művészi Luther-szo- bor, amelyet híveink adományaiból ma lepleztünk le Teológiai Akadémiánk kertjében. Belső tanúsága pedig az lesz ennek a hálának, ha mélyebben és igazabban akarjuk megismerni Luther reformációját: tanulni hitéből és szolgálatából. Bánfíy György kiváló művész szaval Ugyancsak október 31-én délután 6 órakor tartotta egyházunk országos ünnepélyét a Deák téri templomban. A nagy befogadásé templomunk ezen az estén kicsinek bizonyult, hogy magába fogadja az ünneplő sereget. A zsúfolt templomban nagy érdeklődéssel és hálatelt szívvel hallgatta a gyülekezet dr. Káldy Zoltán püspök-elnök igehirdetését és dr. Nagy Gyula püspök ünnepi előadását. (Mindkettőt teljes terjedelmében közöljük). A szolgálatban résztve'.t dr. Fabiny Tibor teológiai akadémiai dékán és dr. Hafenscher Károly igazgató-lelkész. A gazdag műsor keretében került sor újra Szokolay Sándor Luther kantátája előadására a Lutheránia énekkar közreműködésével. Bánffy György mondta el Garai Gábor versének részletét: Luther—Wartburg 1521., részleteket olvasott Luther Nagy Kátéhoz írt előszavából, valamint Luther 46. Zsoltárra írt versét József Attila fordításában. Résztvett az ünnepségen Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, S. Hegedűs László, a HNF országos titkára, dr. Szentágotai János, a MTA elnöke, Bai László főosztály- vezető és Lóránt Vilmos Tanácsos, a magyarországi egyházak számos jeles képviselője, egyházkormányzatunk vezetői, dr. Fekete Zoltán országos felügyelő, országos munkatársak dr. Karner Ágoston főtitkár vezetésével, valamint számos vendég. 1. A Magyarországi Evangélikus Egyház — együtt a világ evangélikus egyházaival és keresz- tyénységével — Isten iránti hálával emlékezik meg nagy reformátora, Luther Márton születésének 500. évfordulójáról. Falusi és városi gyülekezetek százai, tizenhat egyházmegyénk és országos egyházunk ünnepségek sorozatával, sajtókiadváMert emlékezni a reformátorra és a reformációra kétféleképpen lehet. Történelmi síkon, felidézve a múlt, Luther élete, a történeti reformáció eseményeit. Erre is szükség van. De talán fontosabb az a megemlékezés, amely a jelen felé fordul és azt kérdezi: mik Luther reformációjának ma is élő igazságai, mai üzenete? Mi az, amit nem lepett be ötszáz év pora, hanem érvényes és igaz üzenet á XX. század egyházai és hívő embere számára? Ez a kérdés fakadt fel nemrég eltávozott, nagy költőnk, Illyés Gyula szívében is, amikor „A reformáció genfi emlékműve előtt” című, gyönyörű költeményében így vallatja a reformátorok genfi hatalmas kőalakjait: „Holtak, vigyázzban állók, szóljatok! Kik ,ott álltok, nem tehetve másképp’ Mennyi az igazság még öklötökben, Mely négy százada oly nagy esküt markolt, Mely kőbe s öröklétbe görcsösödten, Tartja ma is a Bibliát s a kardot?” A világméretű, hálás emlékezés Lutherre — nemcsak evangélikus egyházunkban, hanem a többi egyházakban, sőt a ke- resztyénség határain túl, a világban is — arra mutat, vannak ilyen maradandó, érvényes igazságai Luther reformációjának. Ezeket próbálom röviden sor- ravenni ebben az ünnepi előadásban. 2. Az első ilyen sarkallatos re- formátori igazság az Isten felé mutat. Luther alapvető reformátort élményének, az ún. „toronyélménynek”, a döntő fölismerése az volt, hogy Isten nem sötét, kiismerhetetlen Végzet, nem is előlünk elrejtőző, félelmes Isten, hanem mindenekfölött és lényege szerint szeretet, kegyelem! Nem követelő, hanem ajándékozó Isten, aki kegyelemből, szeretetéböl munkálja bennünk az életet, első lehelletünktől a hit első szikrájáig a szívünkben. Mindent ö végzett, végez és visz majd végső céljáig az életünkben — végtelen szeretetéböl, kegyelmes igazságából, minden saját, előzetes érdemünk nélkül. Amikor ezt az igéből felismertem, a pokol gyötrelmei után a menny kapuja nyílt meg előttem — vallja Luther. Sola gratia, egyedül kegyelem — minden Isten végtelen szere- tetének, kegyelmének műve az életünkben! 3. Lucas Cranach, a XVI. sz. nagy wittenbergi festője, a wittenbergi városi templom híres oltárképén úgy ábrázolja a reformációt, hogy a kép egyik oldalára a szószéken prédikáló Luthert festette meg, amint a körülötte ülő gyülekezet feje fölött a kép középpontjában, kereszten függő Krisztusra mutat. Leghíresebb teológiai munkájában a De servo arbitrio-ban (1525) pedig azt tanítja Luther, hogy Isten titok, kiismerhetetlen, félelmes Űr; csak egy helyen nyílik meg ebben a világban előttünk Isten szeretetének, kegyelmének a nagy titka: Krisztus keresztjében, a Megfeszítettben. Mert ott Isten örök kegyelmi végzését és végtelen, megbocsátó szereiét ismerhetjük meg. Ezért lett a Nagypéntek legnagyobb ünnepünkké; ezért a „kereszt teológiája”; Luther teológiája; ezért a vád nem egyszer; Luther annyira krisztocent- rikus, hogy szinte elfeledkezik a Szentháromságról. Mégis azt valljuk: nincs ma sem időszerűbb igehirdetése Luthernek korunk egyháza és hívő embere számára, mint az értünk megfeszített és feltámadt Krisztusnak a hirdetése. Solus Christus — egyedül Krisztus az út: Istenhez, a hitre és az örökéletre! 4. A harmadik ilyen maradandó és érvényes lutheri reformátort igazság Isten és az ember viszonyára vonatkozik és röviden így fogalmazható meg: Sola fides! Egyedül a hit! Van ennek a híres reformátort tételnek egy, az egyház ^létén túlmutató, általános igazsága is. Az tudniillik, hogy az igazán értékes emberi élet alapja is mindig a belső meggyőződés, a belső tartás, a hit általános értelmében. Ennek a reformátori igazságnak azonban a hívő, az Isten színe előtt álló ember számára van igazi fontossága. Azt jelenti közelebbről, hogy Istenhez való viszonyunkban nincs helye érdemeinknek, nincs helye cselekedeteinknek, nincs helye semmi másnak, csak egynek: szívünk föltétien bizodalmának Istenben, Krisztusban. „A hit az üres kéz, amellyel elfogadjuk Isten szeretetét, bocsánatát, ajándékait.” Ez a bízó hit az alapja a keresztyén életnek! Ezért lett a reformáció hazájában, a Német Demokratikus Köztársaságban, ezidén a Luther- év jelmondata: „Istent minden(Folytatása a 3. oldalon)
