Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-06 / 6. szám

Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait A Libériái Evangélikus Egyház X!É VASÁRNAP IGÉJE Erőtlenségben erő 2 Kor (11, 19—33) 12, 1—9 , ;j A HIVATÄSTUDAT SZÉP ÉS DICSÉRETES DOLOG, de nem problémamentes. Igénkből kitűnik, hogy Pál apostolt is hivatástuda­ta izgatja: mit adjon tovább, mit hasznosítson abból mások számára, amit Istentől kapott? Nem tolja előtérbe a maga személyét, bár szól problémáiról, szenvedéseiről, s azt is elmondja, hogy rendkívüli „lá­tomásokban” és „kijelentésekben” volt része. Olyan dolgokban, me­lyek nem adatnak meg mindenki számára. Őszinteséget is lehet ta­nulni az apostoltól, mert nyíltan elmondja, hogy ő maga sem tudja igazában, mi is történt vele, de megnyugtatja az a tény, elég, ha „Is­ten tudja”. Kimondhatatlan dolog történt vele, úgy érzi, hogy csak szívébe zárva őrizheti emlékét. Vajon, miért gondolkodik így? Azért, mert tudja, hogy van neki elég sok más és fontos mondanivalója, aminek hirdetését, közlését reá bízta Isten. Valahogy érzi, hogy hi­vatását akkor tölti be, ha minél szélesebb körben szolgál, sokakat érintő, közérdekű dolgokkal. Ezt a szemléletet mi is vállalhatjuk, sőt kell is vállalnunk! Mi, mai keresztyének is sokat kapunk Istentől, — igehirdetéseken keresztül, igeolvasás közben, az imádság csendes perceiben, s egész életünkben, csak észre kell vennünk. Az apostol magatartása figyelmeztessen arra, hogy soha se „keveredjünk bele” szubjektív élményeinkbe. A Krisztussal való közösség fontos, de csak akkor igazi, ha kiemel szű­kös és zárt világunkból, s odafordít az embertárs felé. Nagy dolog, hogy ennek örömét mindnyájan élvezhetjük. Küldetésünkkel kap­csolatban — bárhol élünk, bármi a teendőnk, legyen boldog felisme­résünk, hogy öröm nyitottnak lenni, öröm szolgálni! KÜLDETÉSÜNK, SZOLGALATUNK ÜTJÄN azonban sokszor ne­hézségeink is vannak. Gyakran úgy tűnik, hogy a teendők, a gondok túlnőnek hitünkön s testi erőnket is meghaladják. Egy amerikai né­ger költő így ír erről „A tanító” című versében, a gyermekek neve­lésével kapcsolatban: „Tanítom őket, hogy erősek legyenek, bár tu­dom, merő seb s gyengeség vagyok magam is.” Igen, sokszor hasonló a mi érzésünk is. Fáradt vagyok, nincs erőm, — panaszkodunk. Igénk szerint, Pálnak valamilyen gyötrelmes testi bajt adott Isten, amely­ről nem is tudjuk, mi volt valójában. Biztos több volt puszta fáradt­ságnál. Szeretett volna tőle megszabadulni, imádkozott is érte, mégis tovább kellett viselnie testi gyengeségét, mint egy nehéz kölöncöt. Végül eljut oda, hogy már nem panaszkodik az ő nagy erőtlensége miatt, hanem dicsekszik vele. Ez tartja meg alázatosságában s túlmu­tat önmagán. Igen, alázatosságában, mert végül is nem a maga erőt­lenségével dicsekszik, hanem azzal a Krisztusi szeretettel, amely megerősíti a gyengét, a csüggedőt, s minden emberi gyengesége elle­nére is képessé teszi a szolgálatra. Megállók egy pillanatra s elgon­dolkodom .. . Igaza volt annak, akitől egyszer azt hallottam: „Aki palástolni próbálja gyengeségeit, s magát nagyra tartja, azt Jézus nem tudja használni.” Pedig nagy céljai vannak velünk, — ezt a nap mint nap elénk kerülő teendők, feladatok igazolják. Nagynak, telje- síthetetlennek tűnnek néha?.Gondolujnlt mindig arra, hogy Isten tud­ja, miért ad egyeseknek különleges ajándékokat' iá; dé' kegyel méhélfv gazdagsága abban van. amit mindenkinek: kész megadni minden ra^r." - Amikor Pál ezt .megtapasztalta, akkor mondta ki: „Mindenre vktf- erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít.” Igen, nagy az Istennek mindenben megsegítő, erőt adó kegyelme, — ma is! EZ A KEGYELEM, ELSŐ LÉPÉSKÉNT, segít a felmerülő kérdések felfedezésében, tágítja látóhatárunkat. Enged, késztet és biztat kite­kinteni az élet minden területére, megóv a félelemtől, kisebbségi ér­zettől, tartózkodástól. Erőt ad nehéz szolgálatokra is! Ez a hitbeli meggyőződés tegyen bennünket szabaddá és nyitottá minden ember felé, állítson reményteljes közösségbe a gyülekezettel, a társadalom­mal, az egész emberiséggel! Erőtlenségünk közepette is tudunk szol­gálni, mert Krisztus kegyelme és szeretető indítani kíván bennünket „minden” ember felé. S nemcsak akar indítani, hanem tud is. VÉGÜL LE KELL SZŰRNÜNK EGY TANULSÁGOT. A keresz­tyén ember — bár vannak kísértései, nehéz percei — nem panaszra rendeltetett, sem szektás rajongásra, hanem annak felismerésére, hogy erőtlensége közepette is felelősen vállalja és hordozza a maga, de főleg mások terheit. Amint Krisztus is elhordoz, sőt megajándé­koz bennünket kegyelemmel, erővel. Ha ezt tudjuk fogni és hinni, akkor biztos megtapasztaljuk, hogy az Ür a mi „gyengeségünkből” is valami nagyot akar és tud véghezvinni embertestvéreink javára és az Ö dicsőségére! péter Jenő Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy szolgálhatunk Téged. Hatalmad nagy, dicsőséged felülmúlhatatlan, s mily csodálatos, hogy emberi eszközökkel is mun­kálod dicsőségedet. Szereteted nagyságát érezzük ebben, mert ez ad értelmet és célt életünknek, s így nyújtod segítségedet embertársa­inknak. Ne engedd, hogy munkánkba, szolgálatunkba belefáradjunk, de attól is óvj, hogy elbizakodjunk. Mindenért, ami velünk történik, tied legyen a dicséret, s mindenki dicsérjen, akivel a Tőled nyert erő­vel valami jót tehetünk. Mindent készek vagyunk elfogadni a Te kezedből, csak kegyelmedet ne vond meg tőlünk. Amen! Lapunk olvasóit részletesen tájékoztattuk libériái evangéli­kus testvéreink életéről 1980 áp­rilisában és májusában. Az LVSZ akkor rendezett egy összafrikai konferenciát a teoló­giai és misszió, kérdéséről Libé­riában. E sorok írdqa is részt vehetett azon a gyűlésen és át­élte az 1980. április 12-én lezaj­lott katonai hatalomátvétel ese­ményeit a helyszínen. Nemcsak ezek a véres napok hagytak azonban nyomot ben­nem, hanem libériái evangéli­kus testvéreink meleg szeretete, kedves, áldozatra is kész vendég- barátsága is. Azóta nemcsak elő­adások alkalmával, hanem imádságban is előkerül a libériái evangélikus egyház és több meg­ismert tagja. Számomra már nemcsak földrajzi nevek, statisz­tikai adatok és újsághírek jelen­tik Libériát, ezt a távoli afrikai országot, hanem élő emberek, tájak, kikötők, repülőtér, ki­csiny falvak, apró települések, a nyüzsgő, majd kihalt főváros, nemzetközi szálloda és nyomor- negyed közvetlen közelben. Az országról és lakóiról Ez az Egyenlítő l közelében fekvő trópusi ország valamivel nagyobb területű, mint Magyar- ország: 111 000 km-, lakosainak száma viszont csak 1,7 millió, tehát kevesebb, mint Budapest népe. Ritkán lakott terület. Két féle táj: a tengerparti sáv és a hegyes-dombos felvidék. Part­menti szavanna és a dombokon lomboserdő néhol dzsungel. Fő­városa Monrovia, lakosainak száma kb. 250 000. Szépfekvésű város az 1 Atlanti-óceán partján, a Mesurado folyó torkolatánál. Az ország 9 megyére oszlik, ezek közül legnagyobb Lofa, a legkisebb Maryland. Éghajlata valódi trípusi. Egész évben nagy a meleg s a levegő páratartalrpa igen magas. Csak két évszak váltja egymást: októbertől ápri­lisig a szárazévszak, és április-, tói októberig az esős évszak, amikor is az utak jó része jár­hatatlan. — Gazdasági kincsei: vasérc, arany, szén, gyémánt. Állatvilága: víziló, leopárd, ele­fánt, majom, antilop, kígyók — a háziállatokon kívül. Több európai állatkertbe Libériából szállítják a trópusi állatokat. Hivatalos nyelve az angol (amerikai farmer angol) és még 16 törzsi nyelve. Állami léte és történelme a múlt század elejé­re nyúlik vissza. Amerikából visszatelepült, felszabadított rabszolgákból (freedmen) álló csoportok hoztak létre telepeket, majd megalakították az első af­rikai köztársaságot (1847). A törzsi feszültségek, sőt a freed- men-ek és a mindig ottlakott törzsek közötti feszültségek is érezhetők a mai napig. Az 1980- ban kirobbant katonai lázadás és a kormány megdöntése is rész­ben ennek is volt a következ­ménye. Az előző elnök, dr. Tol- ber személyi és törzsi politikát folytatott Samuel Doe új állam­elnök szerint (törzsőrmester volt a hadseregben). Az új közokta­tási miniszter dr. Bioma Fahn- bulleh szerint a korrupció és zsarnokság után a nép kívánsága volt, gazdasági és politikai szükségszerűség a régi rend­szer megdöntése. A katonai ha­talomátvétel után is megmaradt Libéria nyugati orientációjú or­szág. Tagja az ENSZ-nek, aránylag kevés állammal áll diplomáciai kapcsolatban. Vallási helyzet Afrikai tradicionális törzsi vallások tagjai élnek még min­dig a legnagyobb számban a falusi övezetekben ,a keresztyé­nek inkább a városok lakói kö­zül kerülnek ki. A mohamedá­nok száma nem jelentős más afrikai országokhoz viszonyítva. A keresztyénségen belül a pro­testantizmus erősebb, mint a ró­mai katolikus felekezet. Baptis­ta, methodista, presbiteriánus, püspöki (azelőtt anglikán) és evangélikus missziói társaságok kezdtek itt dolgozni 1822 és 1860 között. Csak 1977-ben jött létre a Nemzeti Keresztyén Tanács, amelynek minden történelmi egyház tagja. A missziói isko- ! rból (részben félekezetköziek) és a kórházi, valamint egészség- ügyi intézményekből került ki az ország értelmiségi rétege. 1960-tól önálló állami egyetem is működik. Három féle iskolatí­pus létezik Libériában: állami, egyházi és magániskola. A főis­kolák az angolszász iskolarend­szert követik. Az írástudatlanok arányszáma legkisebb a keresz­tyének között. Az evangélikus egyház Taglétszáma 1980-ig emelke­dést mutatott, azóta stagnál: 25 000 és 30 000 között van a közölt statisztikai adatok sze­rint. Erős muhkáshiánnyal küz­denek, ez az egyik oka, hogy megállt a hetvenes évek roha­mos fejlődése. Az evangélikus egyház nemzetközi fórumokon is jól ismert püspöke Roland J. Payne, járt Magyarországon is. Mintegy 150 gyülekezetben 13 felszentelt lelkésze, 32 felszen­telt diakónusa szolgál. Számos laikus munkás segíti a gyüleke­zeti munkát és az egészségügyi intézményeiket. A 16 törzs közül főleg két törzsből valók az evangélikusok: a Kpelle és a Loma törzsből. Saját nyelvük van. Az előbbiek a Szent Pál fo­lyó környékén, az utóbbiak a — BUDAVÁR. A gyülekezet januári szeretetvendégségén Ma­ils István ny. lelkész számolt be szépirodalmi működéséről és adott képet az egyházi szépiroda­lom kérdéseiről alkotott nézetei­ről. A gyülekezet az imahetet ha­gyományaihoz híven a Szilágyi guineai határ közelében élnek, főként farmerek. Az evangéli­kusok (missziói csoportok) 1947- ben kezdtek szerveződni egy egyházzá (amerikai, skandináv és német missziók) és 1965-ben mondták ki önállóságukat, vá­lasztottak maguk közül püspö­köt. Noha a Libériái Evangéli­kus Egyház püspöki jellegű, még­is inkább zsinat-presbiteri alkot­mánya van és a monróviai köz­ponti egyházi hivatal inkább koordinátor szerepet tölt be. mint irányítóit. Anyagilag a múlt évben (1982) váltak függet­lenné. Ez egyfelől öröm, hiszen régi óhaj teljesülése, másfelől azelőtt nem tapasztalt terheket is jelent. Lelkészképzésük együtt folyik a methodista, va­lamint a püspöki egyház lelkész­képzésével. 1968 óta működik egy laikus képző központjuk Sa- layaeben (250 hallgató 1980-ban) és egy ápolónőképző intézet Suakokóban. Az írástudatlanság elleni juizdelemben a libériái evangélikus testvéreink kiveszik részüket és ezt állami részről is nagyrabecsülik. Istentiszteleti életük van. Sa­ját énekkincsük, zenéjük, tán­cuk, szokásaik otthonossá teszik a nép számára az evangélikus istentiszteletet. A missziói mun­kát egy-egy igehirdetői központ kialakításával kezdik és foly­tatják népük között. A városok­ban a nyugati szekularizációs hatások éppenolyan pfrobiémát jelentenek az egyháznak, mint az evangéliumtól érintetlen fa­lusi lakosság elérése. A Libériái Evangélikus Egyház 1966 óta tagja az LVSZ-nek és az EVT-nek, jó kapcsolata van az afrikai szomszédos és távo­labbi evangélikus egyházakkal, valamint néhány európai és amerikai evangélikus egyházzal. Hafenscher Károly Dezső református gyülekezettel közösen tartotta, amit közös úr­vacsoraosztással fejeztek be. A hét folyamán evangélikus részről Koren Emil, Madocsai Miklós, Mátis István, valamint Bozóky Éva, Carádoi István és Szécsey Béla szolgáltak. — HALÁLOZÁS. Ruttkay- Miklian Gézáné sz. Schneider Margit, hosszú betegség után, mégis váratlanul, életének 73. évében 48 évi házasság után ja­nuár 17-én elhunyt. Férje mel­lett előbb nyolc és fél évig Szen- tetornyán, utána harmincnégy évig Gyónón a hűséges és lelki- ismeretes papné szolgálatát vé­gezte. Húsz éven át orgonista- kántorként is szolgált. Négy gyermeket nevelt fel, velük együtt férje, kilenc unokája és öt dédunokája gyászolja őt. Te­metése január 27-én volt a Far­kasréti temetőben. „A mi or­szágunk mennyekben van, ahonnan az Űr Jézus Krisztust is várjuk.” — özv. Bachát Istvánná, Ba­chát István volt őrimagyarósdi lelkész özvegye életének 92. évében 1982. december 22-én el­hunyt. Temetése 1982 . decem­ber 28-án volt Dunaharasztin a család és a gyülekezet részvéte mellett Lehel László lelkész szolgálatával. Az elhunytban Bachát István váci lelkész édesanyját gyászolja. — Id. Tóth Sándor, az acsádi gyülekezet egykori hűséges pres­bitere, az egész község tiszte­letben álló polgára 89 éves ko­rában elhunyt. Temetése Acsá- don volt január 9-én Weltler Sándor lelkész szolgálatával. A Szent Péter evangélikus templom Monroviában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents