Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-04-24 / 17. szám
öKumené öKumené ® öKumené Sikerek és megtorpanások Uppsala, 1968 Luther-szohorra gyűjtünk (Folytatás az 1. oldalról) elkészült, váratlanul elhunyt Lux Elek szobrászművész, s felállításának, valamint felavatásának napjain (1944.) már Budapest bombázása és sötét emlékű ostromának ideje következett. A szobor darabjai maradtak a Művész telepen, s a pénz nagy részét elvitte a háború. Azután reánkszakadt a gond és másfelé terelte figyelmünket. A háború által megtépett templomainkat, paplakjainkat kellett rendbehozni, be kellett indítani a háború utáni megváltozott viszonyok között egyházi életünket. A szobor egy részét, a „felső testet” 1957- ben a Deák téri templom udvarán helyeztük el. Itt állt sokáig néma kérdőjelként a szemlélők előtt és alig-alig jutott eszünkbe: mi lesz vele, mi lesz a végső sorsa. EL KELLETT JÖNNIE A RITKA TÖRTÉNELMI ALKALOMNAK, amelyben egy nemzedék megélhette a reformátor születésének 500. évfordulóját és újra fel lehetett eleveníteni a Luther-szobor kérdését. Mert kereken félezer éve született Luther. És most erre a nemzedékre vár az a magasztos feladat, hogy a régiek álmát valóra váltsa és befejezze az abbamaradt müvet. Az egyházvezetés a gondot meg akarja osztani velünk. Ez a nemzedék sok mindenre vállalkozott már. Ragyogó példák sorát tudnánk idézni, mire volt képes egyházáért. A rendbetett templomok, mégújult parókiák egész sora, diakóniai intézeteink, új teológiánk egytől-egyig hirdetik, hogy a mi időnk evangélikusai szeretik egyházukat és érte felbecsülhetetlen anyagi áldozatot hoznak. Az újságíró szemével végignéztem az ország templomait a „Nyugati kaputól”, Soprontól a „Viharsarokig", Békéscsabáig, ha úgy tetszik Nyíregyházáig és láttam mire képes a szeretet. És mint lelkész hatódtam meg a csillogó szemektől, melyek gyakran könnybe- lábadtak, amint végigsimogatták kezük munkáját. A repeső öröm majd szét vetette az Isten házát. Gyakran ott lehettem, ahol terveztek, viaskodtak, bizakodtak és kételkedtek, mert még hiányzottak a százezrek. De azután valahonnan, a szívek mélyéről előkerültek, s megtelt a kassza, mint Péter hálója halakkal. Láttam azt is, hogy a gyakran szokatlan munkától repedezettek lettek a tenyerek, mert a társadalmi munka ősi egyházi hagyomány. Nos, tudom, határozottan tudom, mire képes ez a nemzedék, amikor közös ügyről, éppenséggel az egyház közös ügyéről van szó. Márpedig Luthernak, a reformátornak a szobor ügye közös ügyünk. Ennek a szobornak az idei reformáció ünnepére állnia kell! Ez az „imperativus” nem az én szavam, még csak nem is az egyházvezetéséé, ez a hozzávetőlegesen fél millió evangélikusságunknak a szava és érzése. A Luther-szoborra elődeink százezer Pengőt adtak ösz- sze. Nagy része elkészült a háború előtt. Most rajtunk a sori AZ EGYHÁZ VEZETŐSÉGE A GYÜLEKEZETEK TAGJAIHOZ FORDULT, hogy „önkéntes adományaikkal segítsék elő a szobor felállítását”. 600—700 ezer forint a hiányzó összeg. Ennyit kértek az ország evangélikusságától. Kimondva ez nagy összeg. De ha arra gondolok, hogy egy-egy kicsiny falu gyülekezete legalább ekkora összeget adott össze templomának renoválására, akkor eltörpül ez a szám az országos összefüggés arányaiban. Igen, ezt az összeget egyéni adományokból kell előteremtenünk! És tudom, hogy heteken belül együtt is lesz a kért összeg. Tudom, hogy akinek köszönhetjük a reformációt, evangélikus hitünket, azt szeretjük annyira, hogy szobrát látni akarjuk a fővárosban. A szobron már dolgoznak, helye a Teológiai Akadémia előtt lesz. Felavatásának ünnepsége pedig október 31-én. A mi nemzedékünkre vár tehát az a feladat, hogy a hosszú évtizedeken keresztül hányatott sorsú szobor Végül hirdesse: ide, Magyarországra is eljutott a 16. században Isten igéje és az evangélium hite, s a hosszú századok megpróbáltatásai nem Toppantották össze ezt a hitet, inkább edzették. Őseinkre gondolunk, amikor a szoborra adakozunk, akik belső tűzzel, és felettébb nagy bátorsággal és mindenkor áhitattal ejtették ki Luther nevét — pedig nem csak bűn volt kiejteni, de a törvények értelmében fej- és jószágvesztés vagy megégetés járt érte — mi most látni akarjuk öt, mint a régiek, kezében a Bibliával, amely azóta is számunkra az élet könyve. NEMZEDÉKÜNK MOST ÚJRA HITET TESZ a reformációban kapott igazságról és hitet tesz Luther mellett, aki számunkra szabaddá tette az utat a Szentíráson keresztül Jézus Krisztushoz, aki az egyházat megreformálta és elvetett minden fölösleges dolgot, amely zavart és gátolt bennünket az üdvösség útján. Hitet teszünk mellette, mert valami nagyszerű dolgot cselekedett egykor s cselekvésének hatása még ma is gyűrűzik, hullámzik. Neve még ma is megdobogtatja és átforrósítja szívünket. Adakozzunk tehát jó szívvel a szoborra! Rédey Pál Keresstury Dezső: ÉLŐ KÖZÉPKOR Vékony volt a templomfal: támogatták támfallal s megállt sok századot. Nádtetejét cserépre módosabb nép cserélte, tornyot is rakatott. Kapuján Szűz Mária kígyó fejét tápod ja: vigyáz a világra. Régi szentek imádják Jézus-anyja Máriát, ki világ virága. (Megjelent a költő ÍGY ÉLTEM című kötetében 1979-ben) DK. ERNST SOMMERLATH PROFESSZOR HALÄLA Az Egyházak Világtanácsa eddigi történetében is megfigyelhettük, hogy a világszervezet munkájának, az egység útja, valamint Krisztus egyháza igazi szolgálata keresésének a sikerek és a megtorpanások szinte párhuzamos kísérő jelenségei. Az Egyházak Világtanácsa negyedik nagygyűlésén, amelyet a svédországi Upp- saláhan 1968-ban tartijttak meg, különösen is megfigyelhető volt ez az ellentétes hatás. Római katolikus részvétel A római katolikus egyházban kialakult új szellem és a II. Vatikáni Zsinat ökumenizmusról szóló dekrétuma alapján várható volt, hogy a római katolikus egyház sokkal nagyobb intenzitással kapcsolódik be az Egyházak Világtanácsa munkájába. Az uppsa- lai nagygyűlésen a Vatikán népes delegációval (a hivatalos megfigyelőkkel és szakértőkkel együtt több mint 20 személy) képviseltette magát. Sőt, az egyik küldött, P. R. Tucci jezsuita szerzetes „Az < ökumenikus mozgalom, az EgyI házak Világtanácsa és a római I katolikus egyház” címen előadást is tartott a nagygyűlésen. Az Egyházak Világtanácsa munkájába való intenzívebb bekapcsolódást mutatja az is, hogy a szentszék hozzájárult ahhoz is, hogy a nagygyűlés a Hit és Egyházszervezet Bizottságba kilenc római katolikus teológust is beválasszon. A nagygyűlés megbeszélésein komolyan szóba került, hogy a Vatikán fontolgatja azt a lépest, hogy kérje felvételét az Egyházak Világtanácsa tagegyházainak a sorába. Ezt a várakozást megerősíteni látszott az az egyháztörténeti jelentőségű esemény, hogy az uppsalai nagygyűlés után VI. Pál pápa hivatalos látogatást tett Géniben, az Egyházak Világtanácsa központjában. Mindezek az események sokakban felkeltették a reményt, hogy az egyház látható egysége rövidesen megvalósul. Visszahúzó erők Azonban csakhamar kiderült, hogy ez a várakozás merő ábrándnak bizonyult. A római katolikus egyházban a konzervatív, visszahúzó erők erősebbeknek bizonyultak a progresszív erőknél. Ez már abban is megmutatkozott, hogy közvetlenül a nagygyűlés előtt kiadott „Humanae Vitae” pápai enciklika a pápai tekintélyt olyan erősen hangsúlyozta, hogy ez nem felelt meg az együttmün- kálkodás elvének. VI. Pál pápa az uppsalai nagygyűléshez személyes üzenetet is intézett. Ennek az üzenetnek azonban olyan kitételei voltak, hogy Blake főtitkár joggal jelentette ki a nagygyűlés előtt, hógy a pápa konzervatív megnyilatkozása megismétlése a római katolikus egyház korábbi álláspontjának. Az 1973-ban kiadott „Mysterium Ecclesiae” pápai enciklika azután véglegesen^ leforrázta a reményeket. Azzal, hogy a pápa ebben az enciklikában két klasszikus római katolikus dog- , mát, a pápai tévedhetetlenséget és azt, hogy a római katolikus Egyház Krisztus egyetlen egyháza, kiélezetten hangsúlyozott, figyel- . meztette a világ keresztyénségét arra. hogy az egyház látható egységének megvalósulásáig még nagyon hosszú és göröngyös az út. A gyakorlat és elmélet feszültsége Az uppsalai nagygyűlésen az előadások többsége azzal foglalkozott, milyen konkrét feladatok elé állítják az egyházakat a világ különböző részein kialakult gazdasági, társadalmi és politikai problémák. Az előadások részletesen elemezték ezeket a problémákat és azt keresték, hogy a keresztyén egyházak,és az egyes keresztyének miképpen vehetnék ki részüket az igazságosságért és a béke megőrzéséért folyó küzdelemből. Egymást követték azok az előadások, amelyek a gazdag és szegény népek, a faji megkülönböztetés, az éhség és az emberi jogok problémáival foglalkoztak. Az egyik határozatban ezt olvashatjuk: „Az egyházak arra vannak elhiva, hogy a prédikációkban és a tanító munkában fejtsék ki az emberiségnek a te- remtettségből eredő egységét és hangsúlyozzák, hogy az egyházaknak konkrét szolgálatukkal ezt az egységet kell előmozdítaniok. Hogy a nagygyűlésen ilyen konkrét határozatok születtek, ahhoz hozzájárult az is, hogy az ifjúsági küldöttek szinte tüntetőén követelték, hogy az egyházak vessenek véget az elméleti teologizálás- nak. Ez a világ problémáihoz való konkrét odafordulás azonban nem ment feszültségek nélkül. Visser’t Hoff egykori főtitkár az ökumenikus mozgalom jövőjéről tartott előadásában óva intette a résztvevőket attól, hogy az egyház szolgálatát csak horizontális síkban, a hittől elvonatkoztatva szemléljék. Valóban, a keresztyének nek a világhoz odaforduló konkrét szolgálata nem más, mint a Jézus Krisztusban való hit gyümölcse. Azonban a két irányt, a Dr. Káldy Zoltán evangélikus elnök-püspök, álelnök Szakács József A Szabadegyházak Tanácsának elnöke, alelnök horizontális és vertikális irányt nem szabad egymás ellen kijátszani. Az Egyházak Világtanácsa további története arról beszél, hogy az elméleti teologizálás még ma is sokkal nagyobb kísértése az egyházaknak, mint a keresztyén gyakorlat túlhangsúlyozása. íme, mindent újjá teszek A nagygyűlés főtémája Jel 21,5 volt: „íme .mindent újjá teszek” Hogy hogyan értelmezte a nagygyűlés ezt az igét, azt hűen mutatja az egyházakhoz intézett üzenet következő részlete: „Halljuk azok kiáltását, akik békére vágynak. Az éhezők és kizsákmányoltak igazságosságért kiáltanak. A megvetettek és megalázottak emberi méltóságukért küzdenek. Milliók keresik az élet értelmét. Isten látja és hallja mindezt és ezt mondja nekünk: Mivel Krisztus eltörölte a bűnökkel teli múltunkat, a Szentlélek erejével képessé tesz bennünket arra, hogy segítsünk az új megvalósításában. Vegyetek részt Istennek ebben az újjá teremtő munkájában, hogy Istennek eljövendő új világából sok minden már itt e földön is láthatóvá legyen !”Selmeczi János Dr. Ottlyk Ernő főtitkár Dr. Berki Feriz magyar ortodox esperesadminisztrátor, alelnök Hatalmas gyászoló tömeg vett búcsút a lipcsei Tamás-templomban dr. Ernst Sommerlath professzortól, a Német Demokratikus Köztársaság legidősebb teológus-tudósától, aki kilencven- ötödik életévében hunyt el. Sommerlath professzor majd’ öt évtizedig volt a Lipcsei Egyetem Teológiai Fakultása tanszékének vezető tanára, és ez idő alatt nemcsak lelkészgenerációkra volt hatása, hanem szerteágazó irodalmi, szerkesztői és ökumenikus tevékenységet is kifejtett. Tankönyvei ma is közkézen forognak és arról a tudósról vallanak, aki a legmagasabb tudományos szinten tett időszerű tanúbizonyságot a Szentírásról, az egyházi szolgálatról és a lutheri reformációból fakadó elkötelezettségünkről. (ena) A lehetőséget nem szabad elmulasztani! A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnökségének nyilaíkozaía A MÁGYARORSZÁGI EGYHAZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA Tagegyhazainak VEZETŐI április 7-én megtartott ülésünkön behatóan foglalkoztunk az Orosz Ortodox Egyház fejének, Pimen pátriárkának az Amerikai Egyesült államok elnökéhez, Ronald Rea- ganhez intézett levelével. A levélben foglaltakkal egyetértünk, mert úgy érezzük, hűen tükrözi a mi álláspontunkat is. Valljuk, hogy a keresztyén hit alapján nem lehet a fegyverkezés, vagy annak fokozása mellett érvelni. Éppen ellenkezőleg: hitünkből fakadó meggyőződéssel a nukleáris fegyverkezés azonnali beszüntetését követeljük a teremtett világ megmentése érdekében. Arról is meg vagyunk győződve, hogy nincs semmiféle erkölcsileg megalapozott érv, amellyel a fegyverkezés fokozását alá lehetne támasztani. A leghatározottabban elítéljük a politikai antikommunizmus azonosítását az evangélium ügyével. Elutasítjuk, hogy a keresztyénség nevében bárki a marxizmus alapján felépült társadalmi rendet megbélyegezze és ezzel közvetve a szocialista társadalmi rendben élő hívő keresztyének szolgálatának hitelét kétségbe vonja. Felidézzük a XX. század egyik legnagyobb teológusának, Barth Károlynak megállapítását, mely szerint két mulasztásával kell szembenéznie századunk modern keresztyénségének. Az egyik az, hogy .nem fordult szembe egyöntetűen, kellő eréllyel a hitleri fasizmussal. A másik intelem pedig arra vonatkozott, hogy a keresztyénség nem lép fel közösen és egyértelműen az atomfegyverek kifejlesztése ellen. MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy az emberiség elérkezett TÖRTÉNELMÉNEK LEGKRITIKUSABB VÍZVÁLASZTÓJÁHOZ: a békében és igazságosságban való további fejlődés, vagy az önmegsemmisítés válaszútjához. Azért is tartjuk kiemelkedően jelentős megnyilatkozásnak Pimen pátriárka levelét, mert e világtörténeti szempontból igen feszült helyzetben a keresztyénségnek a jövőért hordozott felelősségét hangsúlyozza. Mi is valljuk, hogy Jézus Krisztus földi anyaszentegyházának, benne minden egyes hívő embernek fel kell emelnie szavát a legsúlyosabb bűn: az embervilág kipusztításának lehetőségével manipuláló, felelőtlen politikai javaslatokkal, döntésekkel szemben. Egy lehetséges isteni ítélet súlyát magunkon érezve, ezért most egyöntetűen és nyomatékosan kijelentjük: a világ elodázhatatlanul egy olyan nukleáris katasztrófa felé közeledik, amelynek mindenképpen megálljt kell parancsolni. Hálát adunk Istennek azért, hogy Krisztus követői világszerte egyre fokozódó mértékben felismerik: ebben a sürgető órában nem szabad elszalasztanunk a lehetőséget szavunk felemelésére és cselekedeteink összehangolására. Hálát adunk Istennek azért is, hogy az amerikai keresztyének milliói hasonlóképpen gondolkodnak. Tudjuk, hogy a mintegy négy és fél milliárdnyi ember nem akar az iszonyatos atomhalál martaléka lenni. Meg kell tehát sürgősen találni annak a módját, hogy az egyöntetű, milliárdokat érintő közös kívánság meg tudja gátolni a hadiipar fenntartásában és állandó fejlesztésében érdekelt — elsörenden az Amerikai Egyesült Államokban kialakult — nagytőke háborús törekvéseit. PIMEN PÁTRIÁRKA LEVELÉRE UTALVA, EZÉRT ARRA KÉRÜNK MINDEN KERESZTYÉN HÍVÓT, hogy felelősségének tudatában csatlakozzon azokhoz a milliókhoz, akik határozottan követelik a nukleáris fegyverek gyártásának, további fejlesztésének és a velük való fenyegetésnek a beszüntetését; és Jézus Krisztus nevében szánják oda magukat, mint a béke evangéliumi követei, szóval és cselekedettel, az igazságos és fegyvermentes világ kialakítására. Dr. Bartha Tibor református püspök, elnök