Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-04-10 / 15. szám

Lakás-erkölcs

TŰNŐDTEM AZON, HOGY MENNYIBEN ETIKAI PROBLÉMA a lakás, mint olyan. Hiszen tárgy, eszköz, lényegében érzéketlen valami. Aztán akárhonnan vizsgáltam, mindenképpen etikai tényezőként meredt elém. Mert noha személytelen tényező, elképesztő hatást gyakorol társadalomra és egyénre. Ha sorrendet állítok fel az élet elemi szükségleteiben, akkor a harmadik helyen találom. Első az élethez nélkülözhetetlen élelem. Második a ruházat, s harmadik az otthon, a lakás. A sorrend napjainkra megfordult. (Talán azért, mert az első kettővel nincs gondunk.) Valahányszor nyilatkozatot hallok érdekeltektől, így fogalmaznak: „első dolgunk, hogy lakást szerezzünk”.

Lakásért már öltek embereket, lakásért megszegték a társadalom, az élet elemi törvényeit, lakásért önzővé, embertelenné váltak sokan. Sivár vigasz az a lakásnélkülieknek, hogy évente ennyi, meg ennyi új lakás épül, hogy szanálnak elavult városrészeket, és több, jobb lakás épül helyükbe. A cipő mindig azt szorítja, aki viseli.

TŰNŐDTEM AZON IS, MIÉRT KEVÉS A LAKÁS? Főként városon, ipari központokban. Sok magyarázatot találtam. Lehet, hogy a magyarázatok megnyugtatják azokat, akik már laknak, de korántsem azokat, akik évek (évtizedek) óta dörömbölnek igényeikkel a hivatalok ajtajain. „Szegény állambácsi — sóhajtok fel ilyenkor — mekkora gondot vállaltál, amikor a lakásmegoldás kérdését társadalmi, állami üggyé tetted!” Bezzeg egy-egy nyugati állam feje nem fáj ezért. Aki teheti, épít, akinek van pénze, vásárol, ill. kivesz lakást. Méregdrágán? Nem érdekes. Van lakás és nem fáj az állam feje, ki milyenben húzza meg magát. (A vendégmunkások tömegnyomorban, a tehetősek luxuslakásokban.)

De nálunk másképpen mennek a dolgok. Bizonyára igazságosabban és főként szociálisan. Erről azok szólnak, akik már hozzájutottak lakáshoz. Akik nem, azok változatlanul elégedetlenek, türelmetlenek, kritizálok és gyűlöletig fajuló ellenszenvvel viseltetnek a lakásrendszerrel szemben. Joggal? Jog nélkül? Árnyalt válaszra lenne szükség.

NÉZZÜK AZONBAN A TÉNYEKET! „Bennszülött budapesti” vagyok. A háború előtt fővárosunk lakossága nem érte el az egymilliót. Ma meghaladja a kettőt. Rákosiék letelepedési engedélyhez kötötték a beköltözést, jelenleg öt év után lehet igényjogosult valaki lakásra. (Micsoda beavatkozás ez az emberi jogokba?!) Ma áramlik, özönlik a falu, a vidék Budapestre.

Nem régen együtt utaztam négy fiatal, csinos leányzóval. Beszélgettek egymásközt. Beszélgetésükből hámoztam ki foglalkozásukat, lakásviszonyaikat, s szüleik helyzetét. Óvónő volt három közülük, a negyedik foglalkozása homályban maradt. Gyógypedagógus lehetett vagy ápolónő. Hét végére ruccantak haza. Az egyiknek orvos volt az apja, a többiek szülei is jómódban élhettek, mert valamennyinek volt gépkocsija, hosszan csócsálták gépkocsi élményeiket. Három közülük albérletben lakott, a negyediknek talán a papa vett lakást. Külön kis szociográfiát lehetne írni a szakaszban töltött két és fél óráról.

ELGONDOLKODTAM A CSINOS TEREMTÉSEKEN. Lakásgond háromnál. Lakásgond, pedig otthagyták a 4—5 szobás „atyai hajlékot”, feljöttek Budapestre dolgozni. Joguk volt hozzá? Kétséget kizáróan. S lehet, hogy e pillanatban a lakáshiány gátolja férjhezmenetelüket, lehet, hogy maguk is a lakásostromlók seregébe tartoznak, s már az ostromlétrák legfelső fokán állnak s szimbólumaivá váltak a tűrhetelen állapotnak, hogy ti. fizetésük ötven százalékát albérlet köti le. Öe szükségképpen állt elő ez a Helyzet? Nincs vidéken óvónőhiány? Szerintem legalább olyan mértékű, mint Budapesten.

Áramlik, özönlik a vidék, a falu Budapestre. S a Parkinson- törvény szerint mértani haladványban növekszik az igény. Lakás, közszolgáltatás, ez is, az is. Állam, oldd meg! Mert ha nem, én elégedetlen polgárod leszek.

EZ A KIS KARCOLAT természetesen nem fogja megfordítani a folyamatot. Ezt jól tudom. A lakáskérdést sem oldja meg. Mert a feláramláson kívül még ezer és egy tényező bonyolítja a helyzetet. De gondolkodni szabad a dolgokon, mint ahogyan elgondolkodtam azon, amikor néhány évtizede egy ismerősöm így indokolta Pestre jövetelét: „intézd el, öregem, hogy Pestre költözhessem, mert itt soha nem láthatok NB I-es mérkőzést”.

Rédey Pál

Könyörgés gyermekeinkért

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1983. április 10-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 5. Pintér Károly, du. 6. Szeretetvendégség: Hafenscher Károly, Pintér Károly, Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Balikó Zoltán, du. 6. Muntag Andor- né. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Feren, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv.). du. 4. Szeretetvendégség: Bánf- fy György. Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Szeverényi János. Frangepán u. de. 8. Szeverényi Janos. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 9. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemp- lom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Sza- lay Tamás. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.), de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.), du. 6.To- rockó tér de. fél 9. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9., de. 11., du. fél 7. Budapeszi de. 8. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.), de. 11. (úrv.), du. 0. Németvölgyi út 138 de. 9. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Rozsé István. Budafok de. 11. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György,

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság

A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25 211 ISSN 0133—1302

®

83.0571

Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Szlávlk András vezérigazgató

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halálából való feltámadása által az élő reménységre’ (1 Pt 1, 3).

VASÁRNAP. — „Amikor Péter az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg! Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megfogta őt” (Mt 14, 30—31 — Zsolt 36, 8 — Jn 20, 19—29 — Zsolt 116). Sok templomunk oltárképén látható ez a jelenet. Vajon, miért lett ennyire népszerű? — Kit látunk a süllyedő Péterben: magunkat, gyülekezetünket, egyházunkat, vagy az emberiséget —? Ha ilyen gondolataink vannak, akkor nagyon sokat igér Jézus utánunk nyúló karja. Ö valóban Urunk és egyetlen reménységünk! „Űr Krisztus, láttasd hatalmad, Ki minden urak Ura vagy! Te védd meg árva népedet, Hogy dicsérhessen tégedet!” (225. ének 2.)

HÉTFŐ. — „Rajtad lesz a. szemem” '(Zsolt 32, 8 — Fii 4, 5 — Kol 2, 12—15 — Róm 16, 1—16). A zsoltáros örült és • ujjongott, hogy Isten szeme mindenhová követi. Az Isten iránti bizalom tette őt ilyenné: nem akart semmit elrejteni Ura elől, még bűneit sem. — Ez a felszabadult élet titka. Olyan reménység, amely minden jószándékú emberrel összeköt. „Szelíd szemed, Űr Jézus, Elítél bár, lásd én megint Csak várom, hogy majd rám tekint Szelíd szemed, Űr Jézus” (385. ének 4.)

KEDD. — Pál írja: „Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani” (Fii 1, 20 — Zsolt 91, 14 — 2 Tim 2, 1—5 — Róm 16, 17—27). Rettenetes dolog „szégyent vallani”: átélni a nyilvános sikertelenséget, kudarcot. Mintha Pál mégse félne ettől! Pedig de sok megaláztatás, meg nem értés, ellenségeskedés kísérte munkáját. — Ö az evangélium ügyéért vállalt minden kockázatot, ez adta bizakodó közérzetét. „Te örök evangélium, Te légy vezérem utamon! Én ismerem hatalmadat. Áldott legyen minden szavad!” (287. ének 4.)

SZERDA. — „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Űr megígért az őt szeretőknek” (Jak 1, 12 — Zsolt 66, 10 — 1 Jn 2, 12— 17 — 1 Móz 24, 1—18). Kísértésben kitartani! Ehhez valóban erős akarat kell, de ennél több is: valakihez, valamihez nagyon odatartozni. Ezért boldog, aki ismeri és széreti Istenét, aki küldetésben jár, akit szeretet kapcsol emberekhez és emberi ügyekhez. Boldogító, örökkévalóságba vezető életcél ez. „Áldó hatalmak oltalmába rejtve Csak várjuk békén mindazt, ami a jő. Mert Isten őriz híven reggel, este, Ö hű lesz, bármit hozzon a jövő.” (335. ének 1.)

CSÜTÖRTÖK. — „Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot” (Jak 2, 5 — Zak 7, 10 — 1 Móz 24, 29—49). A keresztyén hit nem valami pótlék! Nem lehet etetni vele az éhezőket, felruházni a nincsteleneket, talpraállítani a jogfosztottakat. — A hit egész embert kíván és kiteljesíti személyiségünket, mert közösséget keres Istennel és emberekkel. Ez a gazdagsága! „Ó a hit! Nagy bizonyosság! Látja azt, ami rejtve van. Isten igér. Így felel rá: ’Úgy van, indulok, Uram!” (329. ének 5.)

PÉNTEK. — ,Ha nem hallgattok az Űr szavára, akkor ellenetek fordul az Űr, ugyanúgy, mint őseitek ellen” (1 Sám 12, 15 — Jak 1, 25 — Jel 7, 9—17 — 1 Móz 24, 50—67). Ezek a kis napról napra való áhítatok is mutatják: Isten naponként szólít meg minket. Igéjével, magához hívogató sze- retetével egyetlen célja van: ismerjük meg jóakaratát. így igéje vagy „ösvényünk világa” lesz, vagy világtalan botorkálásunk fölötti ítéletté. Az egyháztörténet sok felemelő és lesújtó példája ugyanezt mondja. „Úristen kérünk tégedet, Erősítsd meg híveidet, Hogy vehessük szent igédet, És vallhassuk szent nevedet!” (258. ének 4.)

SZOMBAT. — „Jézus beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban” (Mk 6, 51 — Zsolt 89, 10 — 1 Pt 1, 22—25 — 1 Móz 25,

19—34). Életünknek vannak olyan útszakaszai, amikor alig-alig tudjuk hinni, hogy Isten ott is elkísér, ott is velünk van. Hogy mégis, akkor is jelen volt, ezt sokszor csak utóbb látjuk meg, szégyenkezve. Az ilyen hittapasztalatunkat sem kell magunkba rejtenünk, szabad erről is bizonyságot tennünk. „Mit Isten tesz, mind jó nekem. Ö életemnek fénye. Ö ad hitet, hogy énekem Nagy tetteit dicsérje. Baj vagy öröm — megköszönöm. Hisz végül megláttatja, Hogy mind áldásul adta.” (348. ének 3J

Simonfay Ferenc

Egy a parancsolatok közül

Buzgó imában, hittel kérünk, Mindenek Atyja, Istenünk,

Szent lelked ajándékozd nékünk tanácsodat megértenünk, hogy korán neveljük Neked a ránkbízott gyermekeket!

Mint legelőd juhait, őket Te gondozod és vezeted; hogy semmi el ne vonja tőled, védve szívünkre helyezed, hogy Teneked őrizze meg életüket a szeretet!

Szüleik szívében szerelmed szent zálogát szemlélhetik.

Szülői szívek őket már az örök otthonhoz köthetik.

Neked szenteltek legyenek!

Neked nőjenek, érjenek!

Bár örökölnék üdvösséged, holtig híven mindannyian!

Könnyítsd terhük! Nyújts

segítséget

korunk nehéz próbáiban!

Szent kezed adjon vagy vegyen, Csak minden javukra legyen!

Javukra és dicsőségedre rád bízzuk őket! Hű kezed legyen mindig segítségükre, hogy jók és tiszták legyenek.

S ha mi nem leszünk már velük, Te légy útjuk eledelük!

Áldd meg őket borúban, fényben! Add, hogy boldogok legyenek, s egykor áldásunktól kísérten biztosan céhoz érjenek, hogy ott dicsérjünk szüntelen Örökre együtt!

így legyen! Fr. August Koethe (1781—1850) után németből Turmezei Erzsébet

— KECSKEMÉT. Február hónapban a református gyülekezettel közösen tartottak teológiai előadásokat. A hit forrásáról dr. Kocsis Elemér református teológiai tanár; A hit megváltásáról dr. Pröhle Károly evangélikus teológiai tanár; A hitből folyó életről Szűcs Ferenc református teológiai előadó tartott előadást. Március hónapban az alkoholizmus elleni küzdelemben való szolgálatunk segítésére dr. Bányai Béla pszichiáter-főorvos tartott

előadást arról, hogy miben segíthet a gyülekezet és a hivő ember ezen a területen.

— KECSKEMÉT. Március 13- án tartotta a gyülekezet szórványnapját. A nagy kiterjedésű szórványból összegyűltek közös úrvacsoravétele és az istentisztelet után Luther születésének 500. évfordulóját ünnepelték. Igehirdető szolgálatot és Luthert méltató előadást dr. Muntag Andor teológiai tanár tartott.

Kora reggel majdnem elsőnek érkezett a hivatalába. Esős idő volt aznap, útközben sáros lett a cipője. Egy darabig csak nézte, forgatta, aztán megragadott néhányat az asztalán lévő bankposta fehér géppapírból és lelkiis- meretfurdalás nélkül letörölte velük a cipőjét. A papír ott feküdt előtte az íróasztalon, az előző napon hozták. Otthon is kellene — gondolta — nyugodtan megmarkolt hát egy csomót és beletette az aktatáskájába. Igaz is, borítékot is keresett otthon tegnap. Kivett a szekrényéből egy ötvefies csomót és a papírok mellé süllyesztette.

Ugyanakkor a felesége egy másik hivatalban ceruzákat és kockás füzeteket rakott a táskájába. Annyit koptat, veszít el az a gyerek, az ember nem győzi venni. A szeme sem rebbent amikor eltette a hivatali ellátmányként kapott íróeszközöket. El is felejtette, hogy este megszidta a gyereket, amikor az kérés nélkül levágott egy nagy tortaszeletet a jégszekrényben félretett édességből.

— Micsoda dolog ez? Azt hiszed én lopom a pénzt, hogy te csak úgy odamész és kilopsz egy szeletet a tortából?

— Abba kellene hagyni azt a beszélgetést, a kávét már régen megittátok — szóltam kollegáimnak.

— Belefér a munkaidőbe — mondta az, aki minden reggel fáradtan jön be, mert délutánonként épülő házánál segédkezik, hogy reggelre olyan izomláza van, hogy már-már gondolkodni sem tud.

És folytathatnám. Figyelem a parkrendbentartókat. Már egy órája ülnek, esznek és beszélgetnek. Ezalatt én kitakarítottam, kiporszívóztam, néhány kisebb darabot kimostam. Kinézek újra. A helyzet nem sokat változott. Most ásóra, gereblyére támaszkodva beszélgetnek. Lopják az időt.

Az utcán suhancok abban lelik örömüket, hogy a telefonfülkék zsinórjaira köveket kötnek, kitépik a telefönkönyv lapjait. Lopják a posta pénzét. Házunk kapuját többszöri figyelmeztetés ellenére kétszer is betörik. Lopják a ház lakóinak a pénzét. A villany- körtéket eltörik, a vonaton a huzatokat felvágják, lopják az állam pénzét.

A felsorolásnak nem lenne se vége se hossza. De úgy hiszem, mindnyájan ismerjük ezeket a lopásokat és más példákkal még ki is tudnánk egészíteni.

Most inkább nézzünk magunkba. Hogyan állunk mi ezekkel a lopásokkal? Ki az közülünk, aki jó keresztyénnek vallja magát és nyugodtan elmondhatja: soha semmit el nem lopott. De ha mégis! Hogy egyeztetheti össze keresztyéni lelkiismeretével? Hol bujkál a lelkiismerete olyankor,

hogyan mutat példát azoknak, akiket vádol, amikor maga is ... tegye a kezét szívére, nézzen mélyen magába, gondoljon vissza: hányszor követett el aprónak látszó lopásokat papírral ceruával, idővel, mások vagyonával, hogy csak néhányat említsek.

Az országnak rettenetes erőfeszítésébe kerül a mi jólétünk. Naponként újra meg kell küzdenie a nehézségekkel. És mi halljuk a figyelmeztetéseket látjuk a visszaéléseket, jó keresztyének vagyunk és szótlanok tudunk maradni akkor, amikor szólni kellene, vagy talán magunk is ...?

Ha gyermekkorunkban két fillérrel valahogy adósak maradtunk jó szüléink azonnal küldtek bennünket az adóság megfizetésére. Ma számtalan embertől csikarunk ki segítséget és a visszafizetést húzzuk halászijuk, sokszor évekig, kihasználva a másik jóhiszeműségét, türelmét. Ez is lopás. A másik türelmének, bizalmának a meglopása. Milyen világ ez, amelyben az adott szó becsülete nem elegendő arra, hogy egymásnak higgyünk? Milyen keresztyének vagyunk, ha a tízparancsolatnak akár csak az egyikét sem tudjuk betartani, mi lehet akkor a többivel? A ne öljjel, a ne kívánd a te felebarátod házával, vagyonával, állásával, fizetésével, csendes boldogságával? Hát nem tudod úgy szeretni, mint saját magadat? Gyarmathy Irén

I