Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-04-03 / 14. szám

GYERMEKEKNEK.

Miért húsvét a húsvét?

Érdekes lenne egyszer végiggondolni, hogy honnan kapták a nevüket ünnepeink. Miért karácsony a karácsony, vagy miért pünkösd a pünkösd? Most húsvét ünnepe alkalmából eredjünk a nyomába húsvét nevének és lássuk, miért húsvét a húsvét.

A HÚSVÉT ELŐTTI IDŐSZAK a Krisztus Urunk szenvedésére való emlékezés ideje. A régi egyházi szokások szerint a szenvedő Jézussal való együttérzés kifejezésére ebben az időszakban az emberek tartózkodtak bizonyos ételeknek, elsősorban a húsnak a fogyasztásától, vagyis böjtöltek. Innen nevezzük a húsvét előtti időszakot böjti időnek, a vasárnapokat pedig böjti vasárnapoknak. Ebben az időszakban a régi időben tilos volt a vigalom, az éneklés és a tánc is. Sem táncmulatságot, vagy bált, sem lakodalmat nem tartottak az emberek a böjti időben. A böjti idő „húshagyó keddeV" kezdődik. Ez az elnevezés arra utal, hogy ezen a napon ettek az emberek utoljára húst. Ezután következett a hat böjti vasárnap. A hatodik böjti vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Ezen a vasárnapon emlékeznek a hívők arra, hogyan vonult be Jézus Jeruzsálembe és hogyan fogadták őt pálmaágakkal a jeruzsálemiek.

VIRÁGVASÁRNAPPAL kezdődik a „nagyhét”. Ekkor az emberek még intenzívebben emlékeznek Jézus szenvedésére. A templomokban az istentiszteleteken Jézus Krisztus szenvedésének a történetét, a „Passiót" olvassák fel, vagy régebben dramatizált formában maguk a hívek adták elő, hogyan szenvedett és hogyan halt meg a világ Üdvözítője. Nagy csütörtökön van az utolsó vacsora emlékünnepe, amikor a gyülekezet arra emlékezik, hogyan rendelte el Krisztus Urunk az úrvacsora szentségét. A legtöbb gyülekezetben ezen az estén úrvacsorát is vesznek a hívek. Nagypénteken Krisztus Urunk keresztre feszítésére és halálára emlékezünk. Ezen a napon még szigorúbb böjtöt tartottak az emberek. Evangélikus gyülekezeteinkben nem volt szokás a böjti

időszakban a böjtölés, de a nagypénteki böjtöt az evangélikus egyházban is megtartották. Még ma is sok olyan evangélikus család van, ahol nagypénteken hústalan ételeket, túróstésztát, vagy mákostésztát esznek az emberek.

HÜSVÉTKOR A KERESZTYÉNEK arra emlékeznek, hogy Krisztus Urunk nem maradt a sírban, hanem harmad napon diadalmasan feltámadt a halálból. Az emberek Jézus Krisztus feltámadásával kapcsolatos örömüket azzal fejezték ki, hogy abbahagyták a böjtölést, és több mint hét hétig tartó böjtölés után először vettek húst magukhoz. Ezért lett Krisztus Urunk feltámadása emlékünnepének a neve „húsvét”. Hogy a hosszú böjtölés után a húsételek meg ne ártsanak az embereknek, a húsvéti ételeket, elsősorban a sonkát és a tojást elvitték a templomba, hogy a lelkész áldja meg azokat.

Ma már a legtöbb helyen feledésbe mentek ezek a régi böjti és húsvéti szokások. Igaz, hogy a böjtölés segíthet bennünket abban, hogy komolyabban megfontolhassuk, mit jelent a számunkra Jézus szenvedése és halála, de mindezt böjtölés nélkül is megtehetjük. Azt az örömünket pedig, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, él és itt munkálkodik közöttünk az eszem-iszom helyett jobban kifejezhetjük azzal, hogy komolyan vesszük Jelenlétét, hallgatjuk igéjét és engedjük, hogy őszinte, tiszta örömmel töltse meg a szívünket. Azok a keresztyének is, akik még tiszteletben tartják a régi szokásokat és hagyományokat, egyetértenek azzal, hogy ezeknek a külső szokásoknak csak úgy van értelmük, hogy figyelmeztetnek bennünket a belső tartalomra: Krisztus Urunk meghalt értünk a kereszten, de harmadnapon feltámadt a halálból, hogy mi is meghaljunk a bűnnek és Jézus Krisztus kegyelméből új életünk legyen.

Selmeczi János

Lelki öröm

„írok nektek, ifjak..."

Zsid. 12, 2—3.

Egyetlen névjegy: az öröm

Az első keresztyénekről nem tudhatott sokat környezetük. Azt hallhatták róluk, hogy tudnak énekelni, együtt étkezni és szeretnek gyakran találkozni egymással. De kortársaik közül sokan úgy beszéltek róluk, hogy könnyű őket megismerni. Nem a ruhájuk vagy valami feltűnő jel miatt, hanem azért, mert az öröm jellemzi őket. Az első évszázadok kiváló római történetírói kivétel nélkül megjegyezték, hogy ahol a keresztyének megjelennek, ott örömről énekelnek és örömöt hirdetnek. Sokakat izgatott akkor, hogy mi lehet az, ami táplálja Dennük az örömöt. Hogyne lett volna ez izgalmas kérdés az első századokban, amikor kibontakozott és tetőfokra jutott a keresztyénüldözés! Megaláztatás, mérhetetlen szenvedés, mártírhalál. De akadt a szemtanúk között olyan, aki még azt is megörökítette, hogy a kivégzett keresztyének arcán is ott nyugszik valami megmagyarázhatatlan belső öröm. Ez épp úgy elviselhetetlen volt a szemlélők számára, mint az a pillanat, amikor Jézus a kivégzőiért könyörgött és a szembeszállásnak legkisebb jelét sem mutatta pere és szenvedése során.

Jézus első követői azonnal megtanulták: felszabadult öröm nélkül képtelenség vele tartani. Nemcsak a kánai menyegzőn tette lehetővé Jézus az örömöt, hanem ott is. ahol üldözött asszonyt mentett meg rideg törvényeske- dőktől vagy ahol a tanítványok ellenkezésével nem törődve „idegent” is gyógyított. Ebből á talajból tánlálkozott, hogy az első keresztvének nagyon egyszerű „névjegykártyát” hordtak maguknál,

amire csak ez az egy szó volt felírva: öröm.

Hová tettük ?

Ma, amikor nagyon sok területen kutatjuk és vizsgáljuk a múltat, jogosan születhet meg ez a kérdés. Hová lett a keresztyén- ség öröme? Nem lett jellemzőbb a szomorúság, a komorság és a lazítani képtelen életvitel? Templomi istentiszteleteinken, bibliaórai összejöveteleinken nem több a lehangoló, félelmet ébresztő kijelentés, mint az öröm, a bátorság, a kedv és a reménység? Lehetséges, hogy a történelem viharai és sorsfordulói vették el tőlünk ezt az alapvető tulajdonságunkat? Vagy talán személyes kapcsolatunk gyengült meg Isten igéjével és Jézus Krisztussal, s ezért hiányzik az öröm a keresz- tyénségünkből? Ezekre és hasonló kérdésekre ad feleletet a Zsidókhoz írt levél mai két verse.

Egyedül hiteles védjegy az öröm

Egyik legnagyobb tévedésünk, hogy ma is még mindig úgy gondolkodunk Jézusról és a hitünkről, hogy bennünk van egy óva- kodás, valamiféle visszatartás a felszabadult élet egészséges élvezetétől. Sokszor azt hirdetjük meg, hogy létezik egy „hétköznapi” és egy „lelki” öröm. Pedig nincsen kettő. Jézus szerint félreérthetetlenül csak egyféle öröm létezik. Öröm, amikor jól érezzük magunkat és mások is jól érezhetik magukat. Egész földi életét beragyogja az a tevékenység, hogy lehetővé teszi az emberi élet örömét mindazoknak, akik odaérkeznek hozzá vagy akikhez ő érkezett el. Hány otthonba tért be úgy, hogy jelenlétével örömöt hozott! Az emmausi tanítványok

házába vagy Zákeuséba vagy Mária és Márta otthonába. Az az öröm, amit teremtett ezeken a helyeken minden kétséget kizáróan valóságos; emberi öröm. Amikor ezek az emberek örülni kezdtek, nem félrevonultságban vagy fékezett örömben élték át ezt az érzést, hanem teljesen hétköznapjain, emberi módon. Az emberek emberek maradnak, sőt igazán azzá válnak Jézus körül. Érzéseik, kifejezésmódjuk nem változik át valami ember- felettivé.

Hogyan lehetünk ennyire szabadok az emberi örömre? Mi sokszor önmagunkról hirdetjük, hogy hitünkért és üdvösségünkért fájdalmakat sebeket hordozunk. Így aztán el is veszítjük az örömöt. Annál is inkább, mert ezt mind Jézus hordta helyettünk. Ezért olvassuk a levélben: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. aki az előtte levő öröm helyett... vállalta a keresztet”. Öröm helyett keresztet, hogy nekünk örömünk legyen. Krisztus tanítványa ma is erre a pontra, a keresztre tekint. Ami ott történt, az azért történt, hogy — bár fizikai fájdalmunk és szenvedésünk lehet — lelki megfáradás ne lehessen bennünk. Ahol pedig nincs lelki megfáradás. ott a mindennapi életet, bármi Íven helyzet legyen is, az öröm jellemzi.

Nyújtsuk át hitelesített névjegyünket

Ha csak egy ember arcára sikerült már igazi örömöt varászol- nunk, sikeres keresztyén emberek vagyunk. Vannak talán, ákik figyelve keresztyén életünket elénk tárják szomorúságukat és szenvedésüket. Ilyenkor nem szabad elvont, megfoghatatlan módon belső, lelki örömről beszélnünk. A kezét kell megfognunk, a fejét fölemelnünk, hogy lássa, számára - is elérhető vakság az öröm. így imádkozhatunk keresz- tyénségünk egyik legnagyobb ellenfelének legyőzéséért: „lelkűnkben megfáradva el ne csüggedjünk!” Csak friss lelkű, örömteremtésre képes tanítvány tud. igazi krisztusi névjegyet adni világunknak. Szabó Lajos

BUDAPESTEN TARTJÁK MEG AZ ESZPERANTÓ VILÁGSZÖVETSÉG 68. KONGRESSZUSÁT

Húsvét a feltámadds városában

KÜLÖNÖS KÉPET MUTAT A MAI JERUZSÁLEM. Legfőképpen az óváros, amely mindenestől a középkorra, de egyes részleteiben az ókorra emlékeztet. Hatalmas, körbefutó várfala őrtornyok által csipkézve megtévesztően az ókor hangulatát idézi. Pedig Titus a várost falaival együtt lerombolta (K. u. 70-ben), de stratégiai jelentőségét Dávid óta (K. e. 1000) fontosnak tartotta minden kor s így újra, meg újra felépítették a falakat. Bizánc, majd a muzulmán-arab impérium, a rövid ideig tartó keresztes uralom s utána is következetesen kijavították az ostromok sérüléseit, s ma ez a durván négyzetalapú óváros falaival, nyolc kapujával (Arany-, Oroszlánkapu befalazva, István-, He- ródes-. Damaszkuszi, Uj-, Jaffa-, Sion- és Dang-kapuk) bevehetetlen erődként áll előttünk.

HÁROM NAGY TÖRTÉNETI VALLÁS — zsidó, keresztyén, mohamedán — osztozik kegyhelyeivel együtt a városon, de lakossága is vallásának megfelelően osztozott az általában két- három emeletes bérházakon. Zeg-zugos utcái inkább sikátorok, a sűrűn beépített óváros szinte a napfényt is alig engedi bejutni, mintha egy láthatatlan ellenség elől félelmükben bújtak volna össze a házak és lakóik. Egyedüli nagyobb, parkosabb terület a város délkeleti oldalán külön fallal körülvett Moria- domb, — az óváros egyhatodát képezi, — a néhai Salamon-temp- lom helye. Ma ez a mohamedánok szent területe, középütt a hatalmas méretű, kupolás Sziklamecsettel, s tőle Délre, már részben a városfalra épített El Ak- sza mecsettel. A két nagy mecset

egy téglalap alakú parkban áll, Keleten a Kedron völgye felé —, amely az Olajfák hegyétől választja el a várost —, egyenes vonalban húzódik tovább a városfal, kerítve egyúttal a muzulmán parkot, s valahol középütt az Arany-kapu töri meg. A Moria- dombot az iszlám kegyhelyeivel az un. mohamedán negyed veszi körül.

Ezt az iszlám kegyhelyet is megzavarja két másik történeti vallás szent helye, ill. maradványa. A nyugati oldalon, az El Ak- sza mecsettel egy síkban van egy falmaradvány, ez a zsidók Sirató fala. Ennek a széles falnak egyik oldala tehát a zsidóké, ahová könnyeiket, panaszaikat viszik a hívek, a másik oldala már a mohamedánoké, s innen néhány lépésre van a Szikla mecset, ahonnan Mohamed a legenda szerint égbe szállt. A Sirató fal előtt is egy tágas tér terpeszkedik s a tértől Nyugatra már a zsidó negyedben találjuk magunkat. A Dung-kapun keresztül közelíthetjük meg a Sirató-falat és a zsidó negyedet.

A MORIA DOMBJÁNAK és tégla alapú kertjének északnyugati csücskében áll a keresztyének egyik kegyhelye, magas toronnyal az Antonia erőd, ahol Pilátus Krisztus idejében tartózkodott s melynek közelében meghozta emlékezetes ítéletét. Innen indul a Via Dolorosa, a Szenvedések útja négy-Öt derékszögű töréssel egészen a Szent Sír templomhoz, nagyjában keresztül haladva a keresztyén negyeden. Érinti a Megváltás templomát és rákanyarodik a néhai

Golgota sziklás dombocskáira, ahová 1647-ben felépítették a ke- resztyénség egyik legszentebb zarándokhelyét.

Magát a Szent Sír templomot nehezen tudom leírni. Olyan épület „egyveleg”, amelyet különböző egyházak egységes terv nélkül építettek fel sok-sok cívó- dás után, s ma görög, latin, örmény etióp, kopt és szír egyház osztozik rajta. Számos apróbb, nagyobb kápolna épült így egybe a Golgota-sziklától a legnagyobb kupola alatt lévő Krisztus sírjáig. Alaprajzát sem tudnám meghatározni. Mert minden egyes szeglete más-más terv szerint épült, mintegy függelék gyanánt, körbe véve a szent sírt. De ha figyelembe vesszük, hogy az Adám-kápolna (görög), Keresztfeszítés oltára (görög, római), Szent Ilona-kápolna (örmény), Krisztus sírja (valamennyi hitvallásúnké), Mária Magdaléna oltár (római), Harangtorony (görög), stb., stb. tulajdon, akkor talán ízelítőt kapunk abból, hogyan épült ki a „templom-egyveleg” és ki tart tulajdonjogot az épület egy-egy részletére.

EZ A TEMPLOM az év minden napján zarándokok és turisták kedvelt helye, de húsvétkor különösen is megelevenedik. Még „szerencse”, hogy a nyugati egyházak húsvétja rendszerint más időpontra esik, mint az ortodoxé, így az évről évre egyre hatalmasabb méretekben ideö- zönlő zarándoktömegek „mezőnye” kissé széthúzódik. Még így is életveszélyes helyzet a szűk, egyetlen bejáratú templomban a tömjénfüstös feltámadást megvárni, amikor a „szent tűzről” gyertyáikat, fáklyáikat egyidőben akarják meggyújtani az extázisba esett zarándokok. (A legenda szerint a tűz az égből szállt alá, világossága húsvét fényét szimbolizálja.) Nem vezetnek krónikát a húsvéti eseményekről, de azt feljegyezték, hogy 1834-ben 298 áldozata volt az ünnepnek, napjainkban „csak” bordatörések, ájulások és kisebb-nagyobb balesetek történnek.

MERT HÜSVÉTKOR A VILÁG MINDEN RÉSZÉRÖL jönnek a keresztyének. Katolikusok és protestánsok a nyugati világból, ortodoxok, különösen nagy számban Görögországból, Ciprusról, örmények, szírek, koptok és etiópok, mert köztudott, hogy az ortodox egyháznak megkülönböztetetten nagy ünnepe húsvét. Ilyenkor a szűk templomban legalább tízezer ember tolong, az oszlopokon is fürtökben lógnak, s bábeli nyelvzavar uralkodik, amikor a jeruzsálemi ortodox pátriárka a „szent tűzzel” éjfélkor megjelenik és hirdeti, hogy Krisztus feltámadt. Tízezer torokból egyszerre szakad fel, de különböző nyelven: Krisztus valóban feltámadt.

Magát a feltámadási ünnepséget megelőzi a zarándoklat (nagycsütörtöktől), amely a nyugati és keleti egyház tagjait egyaránt mozgásba hozza. Zászlók és véresre festett feszületek alatt, ének, és hangszórók kísérete mellett róják az emberek a Via Dolorosa köveit. A szenvedések útját a mai ember is végig akarja járni. És mert ritkán jutnak a szent helyekre, az Olajfák hegyén lévő fákat megkopasztják, táskaszámra gyűjtenek köveket, leveleket emlékül a helyekről, ahol az Üdvözítő szenvedett. A sok térdepléstől, simogatástól fel- törlik az utca kövezetét, szinte porszemet sem lehet látni.

BÉKÉSEN OSZTOZIK HÁROM NAGY TÖRTÉNETI VALLÁS népe Jeruzsálemen. (Rapcsányi Lászlónak, a népszerű riporternek ez év végén jelenik meg egy színes, érdekes könyve Jeruzsálemről.) Csak a szívekben van némi aprócska megítélés és kétely egymás vallása iránt. A zsidók a maradvány falait veszik célba könnyeikkel, panaszaikkal, s Nyugat felé, a Szent Sír temploma felé kémlelnek gyanakodva — egyetlen vallásként, amely a zarándoklatot nem gyakorolja. — A fal túlsó oldalán áll a Szikla-mecset, kupola alatti sziklájáról Mohamed próféta egyenesen az égbe rúgtatott lován. Ez a vallás már előírja a zarándoklatot s Mekkából, Medinából tömegek jönnek ramadán idején Jeruzsálembe az iszlám világ második legszentebb helyére. És ha bizalmatlanok is a Szent Sír templom eseményeivel szemben, mégiscsak jó üzletet csinálnak belőle, a tömegeket el kell látni szálás- sal, élelemmel, kegytárgyakkal, gyertyákkal.

MINDEGYIK A MAGA MÓDJÁN ÜNNEPEL, mindegyik a maga módján hisz. Csak az lehet feltűnő, hogy a keresztyén- ségen belül még a húsvétot sem lehet ugyanazon a napon ünnepelni. Ezen azután elcsodálkoznak. értetlenkednek, majd tovább folyik az élet a szűk óvárosban, ahol templomok, zsinagógák, mecsetek hirdetik a három törtérteti vallás jelenlétét. Rédey Pál

hétezer résztvevőt várnak a magyar rendezők. A kongresszus fő témája: „A modern kommunikáció társadalmi és nyelvi problémái” lesz. — A világtalálkozóra több egyházi résztvevőre is számítanak.

A népek és nyelvek közötti közeledést szolgálni kívánó Eszperantó Világszövetség július 30. és augusztus 6. között Budapesten tartja legközelebbi. 68. kongresszusát. A kongresszusra a világ mintegy hetven országából, hat-