Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-03-27 / 13. szám
99 A szőlőmunkások Mt 20, 1—16 KIÁLTÓ IG AZSÁGTAL ANSAG TÖRTÉNT! Munkások hábo- rogtak így egy gazda szőlőjében, bérfizetés után. Sok munkás közül néhányan elégedetlenek voltak Azok zúgolódtak, akik annak rendje és módja szerint kora reggel álltak munkába. Tizenkét órát dolgoztak a tűző napon. Voltak közöttük, akik később csatlakoztak, különböző időpontokban. Olyanok is akadtak, akik mindössze egyetlen órát dolgzotak, azt is késő délután, amikor senkit sem bántott már a hőség. Eljött az este. A munkások a gazda elé sorakoztak. A legkésőbb érkezők nyitották a sort. Nem akartak hinni a szemüknek. Egy dénárt kaptak, ami pontosan megfelelt egy napi munka bérének. Nagyon csodálkoztak. De hiszen ők csak egy órát dolgoztak! Mégis ilyen sok pénz kapnak? Ezt aztán nehezen lehet munkabérnek nevezni. Sokkal inkább ajándéknak. És következtek az elsők. Nekik is leszámolták az egy dénárt. És most kezdtek zúgolódni: micsoda igazságtalanság! Figyeljük csak meg, miért elégedetlenkedtek ezek az emberek! A gazda tartotta magát a szavához, hiszen reggel egy dénárt ígért. Akkor még örültek is neki. Itt tehát nincs szó igazságtalanságról. Egy munkanapot dolgoztak, annak pedig megállapított bére egy dénár. Így tehát nem csapta be A LUTHERÁNIA ÉNEK ÉS ZENEKARA március 27-én, virágvasárnap és április 2-án, nagyszombaton este 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH JÄNOS PASSIÓJÁT Közreműködnek: ■Berczelly István, Bodonyi Katalin, Bokor Jutta, Fülöp Attila, Kuncz László, Pászthy Julia, Szemere Erzsébet, Trajtler Gabor. Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: március 27-én DR. HAFENSCHER KÄROLV április 2-án TAKÁCSNÉ KOVÁCSHÁZI ZELMA őket senki. Ezért nem is lehettek dühösek. Eszükbe se jutott volna, hogy okvetlenkedjenek, ha nem lettek volna ott azok, akik egy órát dolgoztak, s ha nem kaptak volna ők is ugyanúgy egy dénárt. Az összehasonlítás volt tehát a hiba. Az elégedetlenség végső oka pedig semmi más, mint az irigység. Ez világosnak tűnik, de azért mindannyiunk fejében ott motoszkál a gondolat: mégsem igazságos eljárás ez! Ki mennyit dolgozik, annyi pénzt érdemel . . . Próbáljuk meg más irányból megközelíteni a dolgot! Gondoljunk egy nehéz matematikai dolgozatra! Van az osztályban egy kiváló matematikus. Még ki se csöngettek, az ő feladata már kész és hibátlan. Van egy gyenge tanuló is. Nagyon nehéz neki a matematika. A tanár néni sokat foglalkozik vele. Rengeteget magyaráz neki. Kicsengetésre még nem készült el, messze nem hibátlan a dolgozata. De már korántsem olyan reménytelen, mint volt. Kezdi érteni a dolgokat. Nagyon akarja, hogy sikerüljön, igyekszik. Az ő hármasát biztos nagyon megdicséri a tanár. néni. örül annak, hogy végre dolgozott. Ha kevesebb is, ha hibás is, legalább már igyekszik. A SZÖLÖMUNKÁSOK TÖRTÉNETE PÉLDÁZAT. Benne Isten országáról tanít Jézus. A szőlősgazda Isten, aki azt akarja, hogy mi valamennyien, ha későn is, ha gyengébb teljesítménnyel is, de dolgozzunk szőlőjében. Tegyünk valamit országa ügyében. Ö nemcsak az élenjárókat, a legügyesebbeket és a legerősebbeket szereti. Mindenkit meg akar jutalmazni, aki a legkisebbet is tette azért, hogy Isten szeretete érvényesüljön, egyre nagyobb tért hódítson a világon. Az ő szemében a legkisebb is értékes és kedves. Az is, aki csak élete utolsó napjaiban döbben rá arra, hogy neki is ott a helye — mindig is ott lett volna — Isten munkásainak sorában. Igazságtalanság pedig végképp nem történik. Azokkal sem, akik egész életükben Istent szolgálták. Mert önmagában jutalom és hallatlan többlet az, ha valaki „kora reggeltől” vagyis kisgyermek korától kezdve tudja, hol a helyt, mi a dolga. Mit ad és mit kíván tőle a szőlő gazdája. Isten. Ezért hívunk titeket már gyermekkorotokban Jézus követésére. Szabóné Mátrai Mariann Árok nektek ifjak... Versenyfutás, de nem 2000-ig Gyülekezetünkben minden ifjúsági bibliáról feljegyzés, napló, hagyományos néven „rovás” készül, amit következő órán felolvasunk. Jó emlékeztető s egyben kontroll is ez, hogy vajon mi marad meg egy-egy beszélgetésből. A „jegyzőkönyvvezetés” tiszte névsor szerint körbejár az ifjúság tagjai között, s most rajtam a sor, hogy szélesebb rétegek számára is summázzam mindazt, amire sorozatunk legújabb témájáról beszélgetve jutottunk. Először is olvassuk el együtt a témához ajánlott igeverset a Zsi- dókbhoz írt levélből, ami nem csak „ugródeszka, alibi” volt a beszélgetéshez, hanem kitűnő alapnak is bizonyult: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le, minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” (12,1) Nem idegen pályán... Beszélgetésünket az ige utolsó kifejezésének megvilágításával kezdtük. Vajon mennyire határozza meg életünket az előttünk levő pálya? Idegen pályán küz- dünk-e, vagy mi vagyunk a pályaválasztók? Egyesek szerint a pálya adott, és ez meghatároz, sőt behatárol minket. Mások viszont úgy vélik, nekünk is van beleszólásunk a pályaválasztásba, sőt lehetőség van menetközben is a pályamódosításra. Furcsa kettősséget, felodhatatlan feszültséget sejtünk meg: Isten'nem állít tehetetlen bábként erre vagy arra a pályára, de mégis lehetnek életünkben úgynevezett „kényszer- pályák”. De ott is lehet otthonosan mozogni, küzdeni, ha elfogadom az alapszabályt: a pálya végső kijelölése nem a versenyző jogköre, hanem a rendezőség feladata, a mi esetünkben a nagy „Főrendező” előjoga ... Komoly versenyzők, igazi sportemberek nem a pálya hiányosságával, hibáival szoktak foglalkozni, hanem mindent „bedobva” igyekeznek legyőzni az adott pálya nehézségeit. Az elszánt, áldozatkész versenyző a legnehezebb pályán is győzhet, míg a kényeskedő, „nyafogó” versenyző a legkönnyebb terepen is veszíthet. Ebben a versenyben „hajtani” kell, mert a tét nem kicsi! Nem „sörmeccs...” Egy-egy gyanúsan „békés” mérkőzésen hamar felharsan a lelátón a tömör szavalókórus: „bunda, bunda ...” És a „szakértők”, mert a nézőtéren mind csak „szakértők” ülnek (az egyházban is . . .), rögtön tudni vélik, hogy ez a mérkőzés már eldőlt, itt'már nincs ok az izgalomra, itt már nincs igazi tét. A küzdőfelek előzetesen békésen megegyeztek egy hordó sörben vagy másban... Felvetődött az izgalmas kérdés: vajon keresztyén életünk „mérkőzéseinek” egyházi gyülekezeti alkalmainknak nincsen néha ilyen „bunda”-szaga? Megjelenünk a „pályán”, játszadozunk egymással, résztveszünk az alkalmakon, de csak az ősi cinikus jelszóval: „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel”. De vajon tényleg ennyire kicsi lenne a tét, ennyire lefutott már a mérkőzés?! Egy „aranyérmes” versenyzőelődünk, Pál apostol erről így vall: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél...” Ö így fogalmaz: a tét „hervadhatatlan koszorú”, azaz nem kis részsiker, nem rövidáru, átmeneti győzelem, hanem teljes, tartalmas, boldog, örök élet! Nem maratoni futás... Bár néhány hasonló vonást felfedeztünk: itt is hosszútávú futásról van szó, de nemcsak jó 40 kilométerről, vagy hogy címünket idézzem: a versenyfutás nemcsak 2000-ig tart. Hasonlóság az eredeti maratónihoz, hogy itt is győzelmi hírrel futunk, az evangéliummal, Jézus húsvéti győzelmének a hírével. A verseny tehát nem öncélú, nem a mi egyéni győzelmünk a cél, hanem, hogy mások is értesüljenek a nagy Győzelemről, ami az emberi élet új távlatait nyitotta meg az egész világ számára. De ugyanakkor felfedeztünk egy döntő különbséget is, mely egyben a bibliai sport- hasonlat félreértésének veszélyére is figyelmeztet. Itt nem egyéni versenyről van szó, ahol csak úgy győzhetek, ha mindenki mást „lehagyok”, ha mindenki más. veszít. Igénk „bizonyságtevők fellegéről” beszél, akik „körülvesznek” minket. Nem vagyunk egyedül a versenyben. Nemcsak felelőtlen szurkolók kiabálnak be a lelátóról, hanem olyanok is segítenek (elődök és kortásak), akik arról tesznek bizonyságot, hogy ez a verseny, a hit harca, a keresztyén élet küzdelme győztesen is megvívható. Ha elfogadom a pályát, ha felfogom: milyen nagyszerű és vonzó a tét, a cél! S ha észreve- szem, hogy nem egyedül futunk, s hogy együtt, egymást segítve érhetünk csak célhoz! Ahogy erről egy ifjúsági énekünkben is vallunk, mely új énekeskönyvünkbe is belekerült: „Szeresd a társad, segítsd meg őt, Ne hagyd a porban a csüggedőt! Ezen az úton együtt kell járni, És az út végén Jézus fog várni.” (560. ének 3. verse) Mindezt feljegyezte: Gáncs Péter J. S. BACH JÁNOS PASSIÓJÁT adja elő március 29-én, a nagyhét keddjén este 7 órakor az óbudai templomban az Óbudai Kamarazenekar Közreműködnek: Kalmár Madga, Bokor Jutta, Fülöp Attila, Berczelly István és Kenessei Gábor. Vezényel: Till Ottó A HARMADIK VILÁG TEOLÓGUSAINAK TALÁLKOZÓJA GENEBEN A Daressalaamban, 1976-ban megalakított „A Harmadik Világ Teológusainak ökumenikus Egyesülése” Géniben tartotta legutóbbi ülését. Az ülés fötémája: „A teológiai gyakorlat a megosztott világban” volt. — A résztvevők felhívást intéztek minden keresztyén emberhez, hogy nyújtson segítséget a világban létező mindenféle szegényház megszüntetésében. (ena) zenés Áhítat lesz április 1-én, Nagypénteken, a délután 6 órai istentisztelet keretében a fasori templomban (VII., Gorkij fasor 17.), Előadásra kerül J. S. BACH MARK PASSIÓJA Közreműködik: Kukely Júlia (szoprán), Somogyi Eszter (alt), Fülöp Attila (tenor), Lukács László (basszus) Az ének- és zenekart D^ncs István vezényli Igét hirdet: SZIRMAI ZOLTÁN REFORMÁTORUNKAT ÉS SZOLGaLATAT rendkívül sok- íeie jelzővel lehet illetni. Elsősorban, mint feleunetes vitatkozót, s a vitákban igazsága melletti rettenthetetlen bátorsággal kitartó férfiút szokták emlegetni. De gyakori jelzői működésének a kővetkezők is: sodro erejű igenir- üeto, nagyszerű nturgus es egy- hazzenesz, nataimas tudásu professzor, lenyűgöző nyelvművelő. A sor meg roiyta tnató lenne. Azért utalok ezekre a mejeioie- sekre, mert szeretném kiememi: a sok igaz megailapitas mellett viszonylag alig említik felőle, hogy o igazi lelkipásztor volt. bajai belső harcait nem feledve igen erzekenyen tekintett a ra- bizottakra, akar szerzetestársai legyenek azok, akár nepenek egyszerű gyermekei. A reformáció indulásának, a 95 tetei megszove- vegezesenek és kiszögezesenek alapvetően leikipaszton jellege van. „Vitateteieknek” nevezzük őket persze, joggal, ám fontos észre vennünk: nem egy tudós mégoly igaz tételei fogalmazódnak meg bennük az íróasztal mellett, hanem az emberi lélek gyötrelmeit jól ismerő pásztor emeli fel szavát és tiltakozik súlyos visszaélések ellen. A KÉRDÉSRE: MI IS VALÓJÁBAN A BÚCSÜ? — ma már egyszerű a felelet. A középkori egyház tanítása és gyakorlata szerint azoknak a büntetéseknek elengedése, melyeket bűnbánat és A reformátor életéből Luther és a búcsú vezeklés címén az egyház, a pápa, vagy papjai kiróttak a bűneiket megvalió és bánó hívekre. Ezt a büntetést a végülis üdvözülő emberek az úgynevezett, tisztítótűzben” szenvedik el, de ez az s egyéb hitbuzgó áldozatvállalás is hozzá tartozott mindehhez. Amennyiben ez a mából visszatekintve megállapítható, bizonyos, hogy Luthernak már buzgó szerzetes korában sem volt probléLuther a búcsúval szemben Krisztus testének bűnbocsátó erejét hirdeti mamentes a bűnöknek és az elégtételszerzésnek ez a rendszere. A saját keserves kínlódásai során tapasztalta meg: egyedül Jézus keresztje, az áldozati halál ad megfelelő elégtételt a bűnre. Bocsánat és üdvösség így van Isten és Krisztus kezében. Azt persze sohasem fogjuk megtudni, mikor értek volna meg e gondolatok benne, s mikor lépett volna ki a nyilvánosság elé, ha nem kerül útjába a buzgó domonkos szerzetes, Tetzel János; ám ez a búcsúcédulákat pénzért árusító barát megjelent Wittenberg környékén is, s a lelkipásztori kapcsolat révén hatni kezdett az ágoston kolostor egyik cellájában is. A 95 TÉLELLEL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB FELISMERÉSÜNK éppen ezért az, hogy nem egy vitatkozó kedvű szerzetes, hanem egy hívei lelki békéjét — az igazi lelki békét! — féltő és a rettenetes visszaélés miatt felháborodó lelkipásztor fogja kezébe a tollát, hogy néhány tételben kifejtse: mit tart a lélek ügyeinek pénzzel való rendezési lehetőségeiről, mit tart a pápa és általában az egyházi hivatalosok lelki hatalmáról, de legfőképpen mit tart Krisztus Urunk vált- sághaláláról, annak egyedül üdvözítő, lelkibajokat elrendező erejéről. Ezért van helye a tételek sorában annak a hitvallásnak, hogy „minden igazi keresztyén, akár él, akár hal, Isten kegyelméből a Krisztus és az egyház minden kincsének részése, búcsúcédula nélkül is.” A pásztori szeretet vezeti reformátorunk tollát az első létei leírásától az utolsóig. Nem véletlen, hogy a befejező két tétel így alakult: „Intsük a keresztyéneket, hogy fejüket, a Krisztust kereszten, halálon és poklon át követni igyekezznek. És így inkább sok szorongattatás közt jussanak az üdvösségbe, semhogy magukat hamis békével áltatva elbízzák.” BEFEJEZÉSÜL MEG EGY FONOS MOZZANATOT említek. Akkor, amikor megfogalmazódik a kegyelemből, Krisztus áldozatáért elnyert üdvösség, bocsánat, lelki elrendeződés lehetőségének „tanítása", ezzel egyidejűleg hangsúlyt kapnak azok a szempontok is, melyekre mai világunk, egyházunk is annyira érzékeny. Az egyik tétel ugyanis így szól: „Fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy aki felebarátait nyomorogni látja s mégis bűnbocsátó cédulát vásárol, az nem a pápa búcsúját váltja magához, hanem fejére zúdítja az Isten haragját.” Mintha azt mondaná: Izgatnak a tisztítótűzben eltölthető évek, évezredek? izgatnak lelked kér- sei? izgat a jövőd? Nos — nézz körül és lásd meg a felebarátot! id. Magassy Sándor idő lerövidíthető, ha búcsújáróhelyeken bizonyos vallásos feladatokat elvégeznek a maguk jövendője, illetve elhunyt .hozzátartozójuk érdekében. Ereklyegyűjtés,
