Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-12-25 / 52. szám

Félelem és öröm

VANNAK JELENSÉGEK,

AMELYEK ELEVE KIZÁRJÁK EGYMÁST. Ilyen jelenség például a fény és a sötétség, a meleg és a hideg, vagy a tűz és a víz. Nem lehetséges, hogy egy időben ugyanazon a helyen fény és sötétség, vagy meleg és hideg legyen. Ahol víz van, ott a tűznek nincs semmi keresnivalója, mert a víz eloltja a tüzet. Ilyen egymást kizáró jelenség a félelem és az öröm is. Az az ember, akinek a szíve tele van félelemmel, nem tud igazán örülni és az örvendező ember szívétől mindig távol van a félelem. Amikor arról szoktunk beszélni, hogy a ma embere tele van mindenféle félelemmel, ezt másképpen úgy is kifejezhetjük, hogy a ma embere nem ismeri a felszabadult, boldog örvendezést. Mi a titka a félelemtől való szabadulásnak, vagy a boldog örvendező életnek?

ISTEN IGÉJE TÖBB HELYEN IS SZÓL ARRÓL, hogy az igazi örömnek a forrása Isten. Amikor a zsoltáríró azt vallja, hogy „teljes öröm van tenálad” (Zsolt 16,11), akkor arról tesz bizonyságot, hogy az igazi, teljes öröm forrása Isten. Mindebből következik az is, hogy az igazi örömöt csak Istentől, a vele való találkozásból és közösségből merítheti az ember. Aki nem ismeri Istent, aki még nem tapasztalta meg Isten nagyságát és szerete- tét, az még nem tudja, hogy mi az igazi örvendezés. Mivel Isten egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban jött el hozzánk kézzelfoghatóan, azért fogalmazta meg Isten angyala így a karácsonyi örömüzenetet: „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet!” (Lk 2,10). Ugyanezért mondja Pál apostol is kedves gyülekezetének: „örüljetek az Űrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fii 4,4). De hát valóban igaz ez, hogy a Jézussal

való találkozás, a vele való közösség ilyen boldog örvendezést teremt a szívünkben?

FÉLELMÜNKNEK ÉS RETTEGÉSÜNKNEK LEGTÖBBSZÖR AZ AZ OKA, hogy érezzük erőtlenségünket és kiszolgáltatottságunkat. Tehetetlennek érezzük magunkat a természet erőivel, a gonosz emberekkel, vagy egyéb hatalmasságokkal szemben. Jézus azonban erősebb és hatalmasabb a természet erőinél és minden gonoszságnál. Egyetlen szava elegendő volt ahhoz, hogy a vihar lecsendesedjen a Galileai-tenge- ren, vagy hogy a gonosz lélek elhagyja a gadarai ördöngőst. Az a Jézus, aki ilyen erős és hatalmas a természet erői és a gonosz hatalmak felett, azt ígérte, hogy mellettünk áll, velünk marad minden napon a világ végéig. Azért félelem és rettegés nélküi, vagyis boldog örvendezéssel élhetjük életünket.

Azonban a természet erőitől és a gonosz hatalmasságoktól való félelmünktől is nagyobb félelmet jelent a számunkra az, hogy ki vagyunk szolgáltatva a bűnnek. Hiába tudjuk, mi a jó, hiába ismerjük Isten törvényeit, mégsem tesszük, mert tehetetlenek és erőtlenek vagyunk bűnös vágyainkkal és indulatainkkal szemben. Isten azért küldte el Jézust, hogy megszabadítson bennünket bűneinktől. Jézus legyőzte a Kísértőt. Nemcsak a pusztában, amikor az háromszor is megkísértette őt, de a döntő győzelmet azzal aratta felette, hogy annyira szeretett minket, bűnös embereket, hogy még életét is hajlandó volt feláldozni értünk a kereszten. Ezzel megszabadított bennünket a bűn hatalmából és szabaddá és késszé tett bennünket az Istennek tetsző, örvendező, boldog életre. Nincs nagyobb öröm a bűntől való szabadulás és az új élet öröménél. Ezért folytatta így Isten angyala a karácsonyi örömüzenetet: „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, az Űr Krisztus, a Dávid városában.” Jézusban van Üdvözítőnk, azaz Sza- badítónk bűneinktől. Ezért nem kell félnünk és rettegnünk tovább bűneink súlyától. Jézussal, az ő bűnbocsátó szeretete által örvendező, boldog új életben járhatunk!

AKI ÍGY MEGTALÁLJA JÉZUSBAN AZ ÖRVENDEZŐ ÉLET TITKÁT, annak szívéből még a szenvedések és megpróbáltatások sem tudják kiűzni az örömöt. A szenvedések és megpróbáltatások ugyanis a Jézussal járó embereket sem kímélik meg. De Jézus a szenvedések és megpróbáltatások idején is velünk van. Nem mindig szabadít meg tőlük, néha engedi, hogy neveljenek, formáljanak bennünket. De az a tudat és reménység, hogy Jézus velünk van és hogy egykor véget vet a szenvedések és megpróbáltatások korszakának, még az ilyen körülmények között sem hagy bennünket elcsüggedni. Jézus eljövendő országában már nem lesz többé szenvedés, sem megpróbáltatás. Ennek az eljövendő örömmel teljes állapotnak a várása és reménysége a megpróbáltatások idején is kiűzi szívünkből a félelmet és örömmel tölti meg az életünket.

Áldjuk Istent azért, hogy megnyitotta számunkra a teljes öröm kimeríthetetlen forrását. Az örömpótlékok keresése és hajszolása helyett merítsünk ebből a forrásból! Engedjük, hogy megváltó Urunk ne csak most karácsonykor, hanem életünk minden napján űzze ki szívünkből a félelmet és töltse meg életünket hamisítatlan tiszta örömmel!

Selmeczi János

Nekem sokat jelent

Az egyik ádventi estén megint együtt voltunk valamennyien jó barátok, fehér hajú. gyermekek, fiatal öregek, romlatlan szívű csodáVátok, karácsonyi örömre várakozók akiknek nem elsőrendű vágya a pénzen vett ajándék, de akiknek mindent jelent egy egyszerű fabölcső, amelyben a gyermek-jézus fekszik.

Ilyen alkalmakkor gyertyát gyújtunk és ki-ki elmondja legkedvesebb karácsonyi emlékét, ilyen alkalmakkor ki-ki elmondja élete karácsonyaiból azt, amely számára felejthetetlen, végig vele volt és marad is élete végéig.

... öreg nagybátyámhoz küldtek szüleim — kezdi az egyik —, aki fenn lakott az erdei házban magányosan, már sok-sok éve. Amikor elindultam hozzá, még tiszta volt az ég, de mire felértem, már hóvihar sepert végig avidéken, lassan betemetve utat, fákat, földeket. Az erdei kis házat is hamarosan elvágta a világtól. Nem mertem hazamenni. Karácsony este volt. Az öregember takaróiba burkolózott, a fején kalap volt, ott gubbasztott a kályha mellett, erősen szuszogott, kö- hécselt, mint akinek rossz a tüdeje. Én is melléje ültem és azon gondolkodtam, mit is mondjak neki, ha már karácsony estén ittrekedtem.

. -r, Milyen nap van máma? — kérdeztem, mert nagyon fájt, hogy éppen ma nem lehetek szüleimmel.

— Én azt nem tudom — mondta az öreg.

— Hát, karácsony!

— Karácsony? — kérdezte közömbös arccal.

Én akkor 13 éves voltam és szomorú, hogy itt

kell töltenem az estét, ezzel az öregemberrel, aki nem tud mást, csak köhögni és horkolni, mert olyan öreg, hogy mindjárt elalszik. Ha meg nem horkol, az ember azt hiszi, meghalt. Megráztam hát.

— Beteg tetszik lenne?

— Nemkevésbé úgy, mint máskor — mondta, és tovább szuszogott.

Mit lehet egy ilyen emberrel kezdeni? Otthagytam hát és kiálltam az ajtó elé. Anyámra gondoltam, aki mindig olyan szépen megterítette a karácsonyi asztalt és a fa alatt mindig volt valami, aminek örülni lehetett. A zsebembe nyúltam és kezembe akadt a kiskésem, amit tavaly karácsonyra kaptam. Szép, fényes kiskés volt. Nagyon szerettem. És, ahogy ott álltam az ajtó előtt a hidegben, sírni kezdtem, mert még sohasem vágyódtam annyira anyám ölelésére és apám biztonságot adó kezére a vállamon. Letöröltem a könnyeimet és újra bementem.

— Magának nem jelent semmit a karácsony? — kérdeztem.- Nekem már semmit. Egyik nap olyan, mint a másik. Egy a fontos, hogy az ember reggel felébredjen.

Istenem, gondoltam, hát egyszer én is ilyen leszek?

— Semmit? — kérdeztem újra.

— Mit mondtál?

— Azt, hogy nekem nagyon sokat. — Aztán a zsebembe nyúltam és kivettem a kiskésemet. Arra gondoltam, hogy nekem még lehet kiskésem, de neki már nem nagyon. ‘ia,,

— Ez a magáé! — nyújtottam hát neki a kis- kést.

— Mit mondtál?

— Ez a magáé — ismételtem és kezébe tettem és összecsuktam a két tenyerét, hogy el ne ejtse. — a maga karácsonyi ajándéka!

Az öreg lassan kinyitotta a kezét, amelyben ott ragyogott a kiskés.

, — Köszönöm, édes fiam — mondta nagysokára. Ázután felállt, ledobta magáról a takarót, meg a kalapot is, matatni kezdett a szobában, azután visszaült a helyére és egy kis fafurulyát amélt a szájához. Csak néztem, nem tudtam, hogy furulyázni szokott volna. Először csend volt, azután bizonytalan lassúsággal játszott, de ráismertem a dalra. És énekelni kezdtem, mert azt játszotta, hogy „... csendes éj, szentséges éj... és áldott legyen az éj.” És erről tudtam, hogy neki is jelent már örömet a karácsony.

*

... Valamennyien két háborút is megértünk — nézett rajtunk végig egy másik barát. Nekem is van egy életre szóló élményem. — Még a fronton történt. Javában dúlt a háború. Az én csapattestem körülkerítve, kiéhezetten, reményvesztetten húzódott meg a bunkerban. Karácsoy este volt. Nyomorúságunkat csak fokozták a régi emlékek. Volt közöttünk egy orvos. Ügy tudták, nyolc évig papi szolgálatot végzett és utána ment az orvosi egyetemre. Ilyen minőségben került velünk a frontra.

Karácsony este volt. Üzent értünk, menjünk a bunkerjébe. Amikor beléptünk és becsuktuk magunk mögött az ajtót, szemben, a bunker falán, két kis gyertya között egy madonna képét láttuk, ölében a gyermekkel. Megkövültén néztük a rajzot, amely egy térkép hátára vetett szénrajz volt. Szólni sem tudtunk, a könny ott csillogott a fáradt, sovány arcokon. A képre meredtünk, amely csodával határos nyugalmat, védettséget sugárzott. Az orvos rajzolta, aláírása: Világosság, élet, szeretet. Ez volt számunkra az üzenete. Ott veszett. Sohasem tért közénk vissza.

Az elbeszélést követő csendben arra gondoltam, hogy az idei karácsonyunk különösen jó alkalom, hogy elgondolkodjunk és számba szedjük, hogy hány kicsi bölcsőt ringatnak a világban az édesanyák ma is, amikor az emberiség megmaradásának vagy pusztulásának gondolata nyugtalanítja az embereket. Ezért imádkozzunk karácsony estéjén, amikor az élet világossága a föld sötétsége fölé emelkedik, hogy győzedelmeskedjék a reménység és a szeretet, a gyűlölet és a kétségbeesés felett, hogy a világ megértse végre: szüksége van a Megváltóra. Mert az ő békéje

még megmentheti a világot.

Gyarmathy Irén

Karácsony 2. napjának igéje

Lesz-e folytatás?

1 Jn 4,9—15

KARÁCSONY MÁSODIK ÜNNEPE már a hétköznapok felé mutat. Betöltötte a szívünket karácsony örömhíre: Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba. A ipái nap már azt kérdezi meg tőlünk: hogy segít-e bennünket ez az evangélium a mindennapok útján. Isten szeretete ugyanis azért lett nyilvánvalóvá, hogy éljünk általa. Az isteni szeretet fényes napja azért ragyogott fel előttünk, hogy az minket is átmelegítsen, erőforásunk legyen munkánk végzése közben. Holnap már utazunk vonaton, villamoson, autóbuszon és metrón. Leülünk íróasztalunk mellé, vagy állunk a gyárban a gép mellett. Emberekkel találkozunk a munkahelyen, a boltokban, az utazás közben. A karácsonykor meghallott evangélium szava átcseng-e a hétköznapok forgatagába? Jelent-e segítséget, ad-e útmutatást, lesz-e számunkra erő forrása az Isten szeretetének megjelent valósága?

ISTEN SZERETETE ÉLETET MUNKÁLÓ SZERETET. A teremtő Isten nemcsak élettelen világot alkotott, hanem benne életet támasztott. Az élet misztériuma a legnagyobb csoda. Az élet megmaradásának, tovább folytatódásának, a születésnek, a növekedésnek a ténye előtt csak ámulva állhatunk .meg. Nem kevésbé csodálatra méltó az, mikor Isten a megújult élet, a hit útjára vezet el. Végső nagy cselekedetével pedig örök életre visz minket a mi Urunk. Valóban az az ő akarata, hogy éljünk általa. Ennek az életet munkáló szándékának kell érvényesülnie a mi életünkben úgy is, hogy mi is az életet akarjuk, szolgáljuk és munkáljuk. Napjainkban olyan sok minden fenyegeti, veszélyezteti az életet. Rakétatelepítés, nukleáris háború kirobbanásának réme remegteti meg a szívünket. A karácsonykor nyilvánvalóvá lett szeretet melegével szívünkben csak arra törekedhetünk, hogy az életnek legyen folytatása, éljünk Őáltala.

A SZERETET LEGBENSÖBB TARTALMA SZERINT MEGBOCSÁTÁS. Az Isten szeretete fs abban lett teljessé, hogy elküldte az ő egyszülött Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Nekünk sem árt felfedezni bűneinket, amiket az Isten naponként megbocsát. Nem azt jelenti ez, hogy csak bűnök sorozatából áll az életünk. Aki azonban az Isten életet munkáló szeretetét látja, és hordozza azt a felelősséget, hogy nekünk is az élet mentésén, megtartásán, szebbé tételén kell fáradoznunk, az látja azt is, „hogy mennyi a mulasztása és a vétke, amit embertársai élete ellen elkövet. Az Isten bűnbocsátó szeretetére utaltságunk tudata tesz bennünket alázatosokká Isten előtt és embertársaink között végzendő szolgálatunkban. Naponként bűnbocsánatra szorulunk, a karácsonykor szeretetével hozzánk érkező, a Krisztusban kiengesztelődő Isten bocsánatából kell élnünk, s ezt a megbocsátó, új élet lehetőségét adó szeretetet kell tovább vinnünk.

A SZERETET AZ ISTEN BENNÜNK LAKOZÁSÁNAK CSODÁJA. A szeretetet mi karácsonyi ajándékcsomagokba zárjuk, alkalmanként adagolt orvosságnak ismerjük, ünnepi percekre korlátozzuk. Ügy véljük, nem lehet vele mit kezdeni a hétköznapok rideg valóságában. Isten minket bűneink ellenére is szeret, megbocsát nekünk. Mi azzal tartozunk neki, hogy egymást szeressük fenntartás, korlátozás nélkül. Ilyen szeretetre úgy lehet eljutni, ha Isten bennünk lakik, így lesz az ő szeretete teljessé bennünk. Ö tölti ki a szívünket szeretettel. Istennek ez a bennünk lakozása úgy valósul meg, hogy Isten az ő Szentlelkét adja nekünk, s őáltala visz a szeretet gyakorlásának, 1pvp.t)b adásának, folytatásának útjára. így van .csodálatos módon .jegyűit karácsony tényében a minket szeretetetével az élet útjára vezető, Krisztusért megbocsátó, Leikével megújító Isten.

Vető Béla

I mád koszunk!

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy egyszülött Fiadban eljött a te szereteted hozzánk, hogy éljünk általa. Köszönjük, hogy megbocsátod vétkeinket s megújítod életünket. Kérünk, add szivünkbe a te Lelkedet, hogy általa megteljünk szereteteddel s lehessünk a szeretet hordozói és továbbadói szeretteink, egyházunk és az egész világ számára. Ámen.

A Vasi Egyházmegye közgyűlése

Szombathelyen, október 8-án tele templomban kezdődött el a Vasi Egyházmegye gyülekezeteiből összesereglett hívek közös hálaadó éneklésével az az istentisztelet, melynek keretében Fehér Károly esperes hivatalába iktatta az Egyházmegye új felügyelőjét: Szabó István eddigi egyházmegyei főjegyzőt.

Az istentiszteletet követő közgyűlés első aktusaként Bánfi Béla espereshelyettes ismertette a szavazatbontó bizottság jelentését, mely szerint az egyházmegye gyülekezeteiből beérkezett szavazatok alapján egyhangúlag megválasztott felügyelőt köszönthetünk.

Fehér Károly esperes felszólalásában mindenekelőtt a hajlott kora és megrendült egészségi állapota miatt lemondott eddigi felügyelőt': Berzsenyi J. Miklóst köszöntötte. Kiemelte, hogy a szolgálatot átadó testvérünk egész éjete az élő Jézus Krisztusról való csendes bizonyságtétel és az odaadó szolgálat, jegyében tellett el. Egyházmegyéjében pedig közel két évtizedes felügyelői szolgálatával felbecsülhetetlenül sokat tett a testvéri légkör kialakításáért, megerősítéséért, a másokért érzett felelősség növekedéséért.

A gyűlésen megjelent dr. Nagy Gyula püspök az Északi Egyház- kerület nevében köszönte meg Berzsenyi J. Miklós eddigi felügyelő hosszú és áldozatos munkáját, egyben megragadta az alkalmat arra is, hogy szeretettel és bizalommal köszöntse az új egyházmegyei felügyelőt is.

Bánfi Béla espereshelyettes az egyházmegye gyülekezeteinek és lelkészeinek nevében mondott köszönetét a távozónak és kért áldást az érkezőre. Berzsenyi J. Miklós válaszában arra a Krisztusra mutatott, Akitől jön az erő és az áldás.

Szabó István egyházmegyei felügyelő székfoglaló beszédében többek között arról szólt nagy nyomatékkai, hogy életében nem egyszer találkozott az isteni irgalmassággal emberek közvetítésével; ezért már eddigi egyházközségi, egyházmegyei tisztségeiben is, s ezen túl egyházmegyei felügyelőként is szeretné emberek, közösségek és ügyek segítésével szolgálni az Egyház Urát.

Az esperesi jelentés elsősorban azt a pozitív szerepet emelte ki, amelyet az egyházak — és bennük a mi egyházunk is — végeznek feszültségektől terhes világunkban, a fokozódó fegyverkezési verseny egyre szorongatóbb körülményei között.

Sokfelé megújuj.0 templomainkban, új Énekeskönyvet használó gyülekezetek megújuló istentiszteletein meg kell újulnia a gyülekezetnek is.

id. Magassy Sándor