Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-12-25 / 52. szám

Karácsonyi zsoltár „Lássátok Isten tetteit” Mris&ius áitventfe „ÖK MÁR LÁTNAK” — így ábrázolták az első keresztyének idején az üdvözölt hívőket a ka­takombákban nagy, tágranyílt szemekkel. Lajták, amit mi meg nem, hiszen „hitben járunk, nem látásban.” Hitünk, reménységünk Isten országában, az üdvösség­ben lesz látássá. Isten tetteit azonban már itt .a földön is látni lehet. Hitünk már itt is „tágranyitja szemün­ket”, bizonyos értelemben „látó­vá” tesz minket: életünk és a világ életének eseményei mögött láthatjuk, felfedezhetjük Isten tetteit, hatalmas, rendező, irá­nyító és üdvözíteni akaró kezét. Ilyen látásra hív karácsony szentestéjének bevezető zsoltár­verse: „lássátok Isten tetteit.” AMIKOR A ZSOLTÁROS IS­TEN TETTEINEK LÁTÁSÁRA hívott, rá is mutatott néhányra, amiket Isten népének észre kel­lett vennie. Isten szabadító cse­lekedete volt: „szárazfölddé vál­toztatta a tengert, száraz lábbal keltek át a folyón”. A vándorló nép az út elején és végén is megtapasztalta Isten szabadító hatalmát. Az egész világot te­kintve: „hatalmasan uralkodik mindenkor, szemmel tartja a né­peket”. Vagyis kezében a világ, nem mond le róla. És: „ő tar­tott életben bennünket” — de: „megpróbáltál minket”. Isten életét megtartó, olykor próbáló szeretetét is észre kellett verinie Izrael népének. Isten tetteinek felfedezésében, meglátásában azonban nem sza­bad a zsoltáros idejében megáll- nunk. Ahogy a zsoltáros a maga idejében sorolta Isten tetteit, úgy kell azokat nekünk is a mi időnkben, napjainkig felfedez­nünk, sőt egészen karácsonyig eljutnunk. LÁSSUK MEG ISTEN TETTE­IT ABBAN, hogy megértük 1983. karácsonyának szentestéjét. Ma estével még nem zárul le az év, de láthatjuk: ha nehéz is, de szép, gazdag esztendő került mö­génk. S ma este megint megszó­lalnak a harangok, hallhatjuk a karácsonyi örömüzenetet. Sok gyülekezetünkben az igehirdeté­sen túl gyermekeink tesznek bi­zonyságot az értünk született Megváltóról, mindettől újra át­melegedhet szívünk. Otthon csendesen, vagy nagyobb családi körben ünnepelhetünk. Valljuk meg: még mindig nagyon dúsan terítve az asztalunk. Legtöbb helyen korácsonyfa, alatta cso­magok,' ajándékok, vagy mi ké­szítettük, vagy nekünk tették oda szeretettel. Ha a karácsony­fa gyertyáinak lángjába nézünk, ha láthatjuk gyermekeink, uno­káink fénylő tekintetét, ha hit­vestársunkkal egymás szemébe nézhetünk, lássuk meg ebben is Isten tetteit. Ha próbáló is, de megtartó, ajándékozó szeretete van életünk, ünneplésünk mögött LÁSSÁTOK ISTEN TETTE­IT — EZ AZT IS JELENTI, hogy világosan kell látnunk, amit ő cselekszik és ami nem tőle hanem a gonosztól van. Ha az előbbi gondolatsort folytatjuk, akkor azt is láthatjuk fájdalma­san, hogy nem mindenütt van olyan ünnepi csend és béke, mint hazánkban. Lehet, hogy fegyvernyugvás van ezen az es­tén, de nincs mindenütt béke, emberek százezrei remegnek bombáktól, terrorista akcióktól. És egész Európa fél 1983. kará­csonyán, hiszen a rakéták tele­pítése elkezdődött több helyen is. Ebben a helyzetben a régi zsoltár így alakul: lássátok meg, hogy Isten tettei nem pusztító, hanem életadó, életmentő csele­kedetek. Aki ezt látja, nem ma­radhat nyugton, annak ma kü­lönösen sokat kell imádkoznia a békéért, hogy sehol ne legyen rakéta és mindenütt igazság ural­kodjon a föld minden részén, és ezért nemcsak imádkozni kell, hanem tenni is. Aki Isten tetteit látja, az tesz is azért, hogy sze­retete, akarata valósuljon közöt­tünk. Isten ma velünk akarja folytatni tetteit. LÁSSÁTOK ISTEN TETTE­IT — EZ AZ IGE KARÁCSONY SZENTESTÉJÉN különcsen is emlékeztet arra, amire a zsoltá­ros még nem gondolhatott így: Istennek egyetlen, páratlan, üd­vözítő cselekedetére Ézsaiás így ír erről: „Egy gyermek szü­letik nekünk, fiú adatott nekünk, az uralom az ő vállán lesz... a seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt”. János evangé­lista pedig így vall a beteljese­désről: „Ügy szerette Isten a vi­lágot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesz- szen, hanem örök élete legyen”. Isten tetteinek koronája, csúcsa, hogy elküldte, odaadta Fiát a vi­lágért, életünkért, üdvösségün­kért. Karácsony estéjén a régi zsoltár voltaképpen ennek meg­látására hív. Ezt látva lesz ka­rácsony esténk, ünneplésünk gazdaggá, tartalmassá, ez teszi karácsonnyá a karácsonyt. Így látva tetteit, valósulhat a zsoltár eleje: „örvendj egész föld az Istennek...” Ezért hát Isten mai népe 1983. karácsony estéjén hálával, felelősen, boldog hittel: lássátok Isten tetteit. Keveházi László Ünnep délutánján szoktunk jólesően hátradőlni a karosszék­ben. Föllélegzünk. Szemünk meg­pihen a feldíszített karácsonyfán. Végignézünk a lakáson, amely egy kicsit mégiscsak ünnepi. Eszünkbe jutnak ajándékok, ked­ves szavak, vidám tekintetek, családi együttlét és karácsonyi vacsora. Vele együtt természete­sen a rengeteg munka is, ami ünnepet óhatatlanul meg is előz, követ is. VEGYES GONDOLATAI TÁ­MADNAK ILYENKOR az em­bernek. Valami folyóirat került a kezembe, amelynek egy cikke beszámol a kaliforniai pszichiá­terek által legújabban leírt be­tegségről. Karácsonyi depresszió­nak hívják. Abból a feszültség­ből bukkan elő, ami az ünnep külső bősége, szépsége és csillo­gása között s az ünneplő ember lelkének belső üressége között tá­mad. Baj, ha nem tudunk ünne­pelni. Sok családi .jeles nap vall­ja kárát. Kicsit magyar beteg­ség is ez. Az ünneplésben alig jutunk tovább az ételtől rogya­dozó asztaloknál. De ugyanilyen baj, ha megadjuk a módját, ám elveszítjük a tartalmát. Ne ne­vezzük az eredményt karácsonyi depressziónak! Maradjunk a ve­gyes érzéseknél! Ünnep és sivár­ság kettősségénél, mert az közeli ismerősünk. Megkísértett már mindnyájunkat. S hogy ünnep le­gyen az ünnepünk, mindenféle ellentmondás nélkül járjunk utána a tartalomnak! Elevenít­sük fel, miért karácsony a kará­csony ! KRISZTUS ÁDVENTJE, ELJÖ­VETELE — ízlelgetem a címet. Karácsonyi lemez forog a ko­rongon. Egy könyv lapjait perge­tem. Címoldalán öreg ortodox pap kezében karácsonyi gyertya pislog. Megakad a szemem két színes lenyomaton. Egymás alatt helyezkednek el, egy egész oldalt betöltenek. Keresem a magyará­zó szöveget: VIII. századi stutt­garti zsoltár pergamenre festett illusztrációi. A felsőn korabeli harci öltö­zetben páncélos vitéz áll. Erős, megtermett, harcedzett ember. A sötét háttéren egyetlen zöld fa látszik. Törzsére kígyó tekered: 1c A felhők közül Isten arca figyel. Az ember rátekint, ajka zárva. Egy szót sem szól, csak két ke­zét tárja tehetetlenül és könyör- gőn szélesre. Aránytalanul na­gyok a kezei. Az embert jelké­pezik, aki olyan veszélybe sod­ródott, amely ellfen nem védelem az erő, sem a fegyver, sem a tu­dás, sem a tapasztalat. A páncél­ba öltözött, erős férfi némán ki­ált Isten oltalmáért. Mint kristálytiszta felelet he­lyezkedik el alatta a másik kép. Háttér és környezet szinte ugyan­az. A kígyó is életerős, masszív és támadó. Egy szelíd tekintetű férfi áll vele szemben. Nem for­dul ellene. Segítségért sem kiált. Nem védi magát. Pedig nincs rajta páncél. A pásztorok ruhá­ját viseli. Mintha vissza akarná tartani, úgy nyújtja kezét a ki-- gyó felé. Előtte egy védtelen em­ber, a kígyó mégsem támad. Akii még nem ismerte volna fel, a másik kezére tekinthet. Pásztor­botot tart, de botja keresztben végződik. MIT JELENT A KARÁ­CSONY? Azt jelenti, hogy a két kép teljesen azonos. Sötét hát­térbe, szűk, kietlen szorosba (a halál árnyékos völgyének nevel­te egy régi zsoltáros) belép va­laki. Valaki, akit az Atya kül­dött, aki válasz tehetetlen kilá­tásunkra. Karácsonykor Jézus lép be emberi sorsunkba. Fegy­vertelenül azokba a veszélyekbe, amelyek ellen ember számára nincs védelem. Halálba, beteg­ségbe, szenvedésbe, gyászba ke­serűségbe, magányba. Ezt a sú­lyos eseményt hordozza kará­csony szép, bensőséges ünnepe. Őrizzük meg a melegségét, vi­gyázzunk rá! De lássuk meg, ki­re szórja fényét a bethlehemi csillag! Kit köszöntenek a pász­torok, ki előtt hódolnak a böl­csek. Kit ringat Mária és kinek álmát őrzi József, az ács. Az is­tálló jászolbölcsője Jézust rejti. Az egyetlent, aki szembeszáll az emberfeletti veszéllyel és győz. Születése a bizonyíték, hogy lát­ja az Atya az ember tehetetlenül kitárt karját és hallja néma kö­nyörgését. Ö a védelem ott, ahol mit sem ér a pajzs és a páncéL Keresztje előtt „lehull a kígyó. Mert Ö ember lett, nincsen töb­bé kiszolgáltatott ember. Fölöt­tünk sem a vaksors vagy a sze­rencse dönt. A mi ügyünkben sem törvényszerűségeké, embere­ké vagy hatalmaké az utolsó szó. Keresztje erősebb anhál a ve-’ szélynél is, amely Tünket fenye­get s amely előtt mi állunk két­ségbeesetten és tehetetlenüL Karácsony ünnepe nem szen­timentális és nem édeskés ün­nep. Ha csupán annak tekint­jük, könnyen és joggal esünk karácsonyi depresszióba. Kará­csony ünnepe Isten első lépése az ember szabadulásának és éle­tének útján. Üj énekeskönyvünk karácsonyi gyermekénekei között találunk egy magyar népdalt. Két sora így hangzik: „Bethlehemben fekszik rongyos jászolban, Azért van oly fényesség a városban”. A bethlehemi rongyos jászol fénye árad és hódít. Átsüt városok és országok határán. Beragyogja a földet. Áttör homályos gondola­tainkon, vegyes érzéseinken. An­nak a férfinak arcát vetíti elénk, akit a stuttgarti kódex-másoló megálmodott. Környezete sötét, fegyvere nincs. Ellensége az em­berfölötti veszedelem szimbólu­ma, a kígyó. Ám pásztorbotja keresztben végződik. Aki ráte­kint, gyógyulásra lel és oltalmat talál. Sötétségét elűzi a bethle­hemi fény. Ünnepe lesz. Igaza karácsonya. Szabóné Mátrai Mariann KISKÁTÉ A SZOVJETUNIÖBELI NÉMET GYÜLEKEZETEKNEK A Lutheránus Világszövetség nyelvű gyülekezeteknek. Ezenkí- újból lehetőséget kapott, hogy vül első alkalommal Luther Kis- Bibliákat és énekeskönyveket kátéjából is küldenek 2 ezer pél- küldjön a Szovjetunióban, első- dányt, továbbá 500 istentiszteleti sorban Közép-Ázsiában élő német rendet, (epd) Túrmezei Erzsébet: KARÁCSONYI KÉRDÉS Isten Ajándéka, Te karácsonyeste lejöttél a földre bennünket keresve, hogy sötétségünkben Te légy a mi fényünk, gyógyító orvosunk, ragyogó reményünk. Isten Ajándéka, Jézus, téged várunk. Térj be hajlékunkba! Végy lakozást nálunk! Ha|Te nem jössz hozzánk, tenger fény ragyoghat, sok földi ajándék szépen mosolyoghat, ezer gyertya éghet a karácsonyfánkon, nélküled, Megváltónk, mégsincsen karácsony. De Te eljössz hozzánk. Meghallod hívásunk. Add, hogy karácsonykor mi csak téged lássunk! Teneked örüljünk, Tereád tekintsünk! Isten Ajándéka, Te légy a mi kincsünk! ,A, keresztyén élet nem vala­miféle álldogálás vagy csöndes figyelgetés, mert akkor semmit se ér.” * „Észak asszonya*’ ÉSZAK TÁJAINAK poézisát, az észa­ki ember líráját szólaltatja meg a No- bel-díjas svéd írónő, Lagerlöf Zelma. Írói világát az ősi svéd tartomány, Vürmland tája, élete határozza meg. A házak udvara itt végtelen erdőkben vész el, a kunyhók lakóit különleges földi és földöntúli lények látogatják, mesék születnek e vidéken, mondákat szőnek. Ennek a tájnak szülötte, szerel­mese, írója Lagerlöf. Születésének százhuszonöt éves év­fordulóján kegyelettel emlékezünk meg róla. A húszas-harmincas évek legkedvel­tebb regény- és elbeszélés-írója volt. A svéd irodalomnak a nagy regény- és drámaíró. Strindberg mellett legna­gyobb világirodalmi hatású alkotója. Nemcsak az északi államokban övezte nevét közszeretet. Mintegy félszáz nyelvre fordították le műveit. Csaknem teljes életműve hozzáférhető magyar nyelven. Elbeszéléseit, regényeit, önéletrajzi írá­sait ■ és színműveit át- meg átjárja a mese, a legenda. Meséi, mesealakjai realitások. Az élet valóságát mesékkel méri, legendákkal ellenőrzi. Írásművé­szete egyszeri jelenség, utánozhatatlan. ELSŐ REGÉNYÉVEL, a Gösta Berling mondájával (1981) világhírnévre tesz s'-'--1. TArai próza e mű, tele személyes vallomásokkal, színes kalandokkal, gyö­nyörű tájleírásokkal. Válaszkeresés is a regény arra a kérdésre, „hogyan lehet az ember jó és vidám egyszerre.” A be­csületes munka ad mindkettőre lehető­séget. Mese és valóság, ragyogás és szo­morúság mesteri ötvözete a regény. Az első film belőle 1923-ban készült (Gréta Garbo főszereplésével), ugyanakkor Varmlandi rapszódia címen zenekari mű is. A Nils Holgersson csodálatos utazása (1907) c. könyvét iskolai földrajz könyvnek szánja, és halhatatlan ifjúsági könyv lett belőle, tgy született meg az „elvarázsolt kisfiú” története, aki vad- ludak hátán utazva járja be Svédország árnyas völgyeit és égbenyúló hegyeit, a sűrű erdőket és a derűs nyírligeteket, megismeri az emberek, az állatok vilá­gát, a dolgozók életét, és mire a varázs­lat eltűnik, a mihaszna kisfiú megvál­tozik, a csodálatos utazás tapasztalatai révén elindul az igaz emberség útján. A könyv, amely a hazai táj és a dolgozó ember apoteózisa, ismertté vált világ­szerte. 1945 óta többször megjelent ma­gyar nyelven. Szovjet film is készült belőle. Érdeklődéssel fordul a svéd társada­lom kérdései, a munkásmozgalom prob­lémái felé. Első itáliai utazása után írja meg az Antikrisztus' csodái (1897) c. re­gényét, amely az Etna lábánál elterülő települések forrongó világába túsz. He­lyeslöleg ír az akkori szocialista moz­galmak követelte társadalmi reformok szükségességéről, tart azonban a szocia­lizmus „túl földi” szemléletétől. Olasz népmese- és legenda-motívumok szö­vődnek a regény cselekményébe. Vallási és szociális problémák fonód­nak össze Jeruzsálem c. regényében is (1901—1902). Egy falu, egy parasztcsalád és az igazi vallásosságot a Szentföldön kereső két testvér életében ábrázolja kora vallási megújulásának törekvéseit. A svéd nemesi világ romantikájába visz a megható Egy udvarház története c. regénye. A LEGENDAKÉPZÉS ADOMÁNYA Lagerlöf írói sajátossága. Ez élteti írá­sait. Legsajátosabban e vonás a Krisz­tus-legendák (1904) elbeszélés-sorozatá­ban mutatkozik meg. Hogyan születtek a Krisztus-legendák? Vizsgáljuk meg kö­zülük A bethlehemi gyermekek c. legen­dát! Máté evangéliumának 2. fejezete ír az eseményről: Heródes király harag­ra gerjed Jézus születése fölött, tudako­zó bölcseket küld Bethlehembe, a szent család a bosszú elől Egyiptomba mene­kül, a király megöleti a bethlehemi és környékbeli kisgyermekeket. Az apokrif bibliai és a népi hagyományokból sar­jadó legenda kiszínezi a bibliai történet mozzanatait. Hallunk benne a réten ját­szadozó gyermek-Jézus jószívűségéről (segít a hímporral megrakott méheknek, védi a liliomokat a zápor csapásaitól, hús vizet nyújt a hőségtől szenvedő, várost védő marcona őrnek), a születésnapi ün­nepről, a kotonák embertelen vérengzé­séről, a méhek, liliomok hálájáról és a szerencsés megmenekülésről. A legenda Lagerlöf írói kezében — megőrizve a sajátos jegyeket — művészi elbeszéléssé szélesül. Írói fantáziája színes képeket rajzol a viruló réten önfeledten játsza­dozó gyermekekről, az ünnep helyéről, a tündérkertté varázsolt királyi udvar­ról, az üldözői előtt vakítóan ragyogó li­liomcsokorrá változó gyermek-Jézusról, hitetöen érzékelteti a harcra, háborúra szomjazó légionáriusok gondolatait, a városkapu őrének önmarcangoló tépelő- dését az üldözött és megtalált Jézus fö­lött. Írói eljárásmódja, lebilincselő elbe­szélő stílusa magyarázza a Krisztus-le­gendák világsikerét. Írásművészetének alapvonása: ember­szeretet, mély Hit az emberben, derűlátó bizakodás a jóság végső győzelmében, az elnyomottak iránti rokonszenv, a nép­hagyomány tisztelete, hangulat-megeleve- nílő ereje. „Északon gyökeresebb a szó, mélyebb­ről jön és nemesebben.” Adynak idé­zett szavai „Észak asszonyának”, Lager- lófnek az írásaira különösképpen vonat­koznak. Vajda Aurél „Mindenek ellenére: az örömöt kell uralkodni hagyni és Krisz­tust nagyobbnak tudni, mint a bűneinket.” (Luther)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents