Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-12-18 / 51. szám

Partnerség, vagy hatalmi harc? A házasság kérdései Balsac felfogása, miszerint — minden féjres asszony rabszol­ga, akit trónra kell tudnunk ül­tetni — a mai napig is elég ma­kacsul tartja magát. Vallják ezt azok, akik kívülről szemlélik a házasságot és sokan azok közül is, akik benne vannak. Patriarc­hális társadalmak megkövesedett gondolkodása, hogy az asszony a férfiélet „háttéranyaga”. Élnie csak rejtetten, elzártan lehet. S MÍG A HÁZASSÁGI NOR­MÁK ÉVSZÁZADOKRA MEG­HATÁROZTÁK a férfi és nő sze­repét eközben a szükségszerű fej­lődés feladta a leckét, hogy nem törvényszerű, hogy egyik ember uralkodjék, míg a másik leszár- mazottaival együtt nemzedéke­ken át rabszolgasorsban éljen. Az irgalmas szeretet felszabadí­totta a rabszolgákat. Közben a férfi és nő házassági szövetsé­gének szemlélete is változott, de még mindig nem eléggé. Kezdve az élet elején, amikor valaki „csak” leánynak születik. Az iga­zi a fiúgyerek. Nem volt becsü­lete a háztartásbelinek, aki „nem dolgozik”. Ennek következménye a GYES betegség, amikor sokan úgy érzik, hogy a megnyíló vi­lág három évre újra bezárul és az anya hivatása „csak” a gyer­meke nevelése. EZ A LÁTÁSMÓD CSAK FO­KOZTA a VIRTUST a .„csak nő-”kben. Ugyanazt 'megtenni amit az erősebb hefti tud. Elál1- kailag és szellemileg bizonyítani. Pedig a nő másra és másként van minősítve. Másképpen erős és másképpen gyengéd mint a férfi. Meghatároznak bennünket a férfi és a női jegyek és ettől színes a világ. Büszkén vallhat­juk, hogy mindkét nembeliek Is­ten teremtményei vagyunk, még­pedig egymásért. EZT A MELLÉRENDELTSÉ­GI VISZONYT sem hagyja érin­tetlenül a bűn. Kikezdi mind­egyik fél szeretetét. Naivan hisz- szük, hogy a szerelem, a házas­ság mentes lehet a rontástól. Pe­dig minden ember a házassági szövetségébe a bűneit is hozo­mányul viszi. S az édenien kez­dődő házasságban hamar belhar- cok lángolnak fel. A házasság feladatokat, köte­lességeket is hoz mindkét fél szá­mára, Adni is kell bele, nem csak élni belőle. Kompromisszu­mokat kötni; melyekben a há­zastárs érdekei döntőek. Az em­ber alapvetően önző tulajdonsá­ga a házasságkötéssel sem vész ki belőle. A saját célok, ötletek, tervek, az Én érvényesítése. Kez­detét veszi egy nagy küzdelem. Vagy nemes harc önmagunkkal szemben, hogy az „én” helyett „mi” formában gondolkodjunk, vagy ádáz küzdelem a társunk­kal, mert nem megy a Mi for­ma. Megkezdődik a kinek lesz több, kinek lesz igaza, ki jut magasabbra — harc minden áron, a házastárs életén keresz­tül is. Ostoba rablógazdálkodás­sal fosztogatják a társukból, ami boldoggá tehetné őket. A CSALÓDÁS ISZONYÜ LE­HET. Szeretetre sóvárogva kö­tünk házasságot és nem vagyunk képesek az indulás hőfokát és el­fogadó szeretetét biztosítani a társunknak. Személyes bűneink miatt a legnagyobb elővigyáza­tosság ellenére is ki van téve minden párkapcsolat a sérülés­nek, romlásnak. Van-e akkor a jó házasságra modell? Példát nem történelmi korok házassági ideáljáról vehetünk, hanem Jé­zus Krisztus alázatos szereteté- ről, aki legnagyobb létére meg­mosta tanítványai poros, izzadt lábát, bocsánatából megújulás, élő reménység fakadt. De meg­szívlelendő Pál apostol tanácsa is: „Ti pedig ne tartozzatok egyébbel, minthogy egymást sze­ressétek”. Megbocsátó elhordozó szeretettel a házasságban is. ISTEN MA SEM TETT LE ARRÓL, hogy az első ember tár­sa feletti örömét megismertesse velünk. Amennyit rombol ebben a szövetségben a bűn, annyit gyógyíthat és újíthat az Isten kegyelme. A házasság harcaiból a megoldás nem a kimenekülés, hanem rhinnél közelebb húzód­ni ni Istenhez, a Szeretethez. Minnél közelebb vagyunk hozzá, annál jobban tisztítja személyes életünket, és tesz áldása hordo­zójává, hogy gondolata szerint a házasságban egymásnak igaz se­gítőtársai legyünk. Bálintné, Varsányi Vilma — Edvy László, a herendi gyü­lekezet tagja türelemmel viselt súlyos betegség után 82 éves ko­rában elhunyt. November 18-án helyezték örök nyugalomra a he­rendi temetőben. „... hanem hogy Ő szolgáljon...51 Az egyházmegyék élete és HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT egy fiatal esperes került a Déli Egyházkerület püspöki székébe. 25 éves jubileumára emlékezve, ta­lán mindenki tudja egyházunk­ban, hogy Káldy Zoltán, a pécsi gyülekezet lelkésze volt. Legalább ennyire fontos azonban, hogy ő volt már évek óta a Tolna—Ba­ranyai Egyházmegye esperese is. Nemcsak a pécsi szórványutakat járta, hanem szorgalmasan rótta az egész egyházmegye utait is. E szám egy másik cikkében bizo­nyára szó esik arról, hogy a pé­csi gyülekezet példává lett szol­gálata nyomán. Ugyanezt kell mondanunk az általa vezetett egy­házmegyéről is. Az esperes na­gyon komolyan vizsgálta gyüle­kezeteit és rendet tartott azok­ban. Lelkipásztorolta a rábízott lelkészeket. Együtt tartotta az akkor nagy nehézségekkel küzdő egyházmegyét. ANNAK AZ EGYHÁZMEGYÉ­NEK VOLT ESPERESE, amelyet legérzékenyebben érintett a né­metek kitelepítése. Bizony nagy templomok lettek egyszerre sok­kal üresebbé, talán még a jövő is kérdésessé vált. Káldy Zoltán esperes evangélizáló igehirdetései sok szívben erősítették a reményt, átsegítették az egyházmegyét a nehéz években. Aki tehát püspök lett 25 évvel ezelőtt, egyházme­gyei szinten már gyakorlott ve­zető, az esperesek közül kiemel­kedő egyéniség volt. „Előtanulmá­nya” egy egyházmegye irányítása volt, ezért tudta 25 évvel ezelőtt a nyolc déli kerületit, később, mint elnök-püspök, mind a tizen­hat egyházmegye irányítását ener­getikus kézzel és biztos vezetés­sel átvenni. HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT egészen más volt az egyházme­gyék élete és helyzete is. Termé­szetesen kialakultak már a mai egyházmegyék, hiszen a mai ti­zenhat egyházmegye (kerületen­ként nyolc-nyolc) az I952-es zsi­nat határozata alapján jött lét­re. Természetesen azelőtt is, sok­kal régebbtől egyházegyékre ta­golódott egyházunk élete. Csak­hogy ezek az egyházmegyék ak­koriban elég „önálló” életet él­tek, jószerivel „jogi egységeknek” tekintették őket. Megvolt a szer­vezet, működtek az egyházmegyei vezetők, megtartották a gyűlése­ket, de nemigen, nem mindenütt volt az egyházmegye testvéri kö­zösség is. Egyházmegyén belül is voltak gyülekezetek, amelyek „elsáncolták” magukat a nagyobb közösségtől, éltek maguknak, kö­zös, kialakult felelősségről alig volt szó. Sokszor még az egyház­megyén belüli egymás ismerete is eléggé hiányzott. Nem minde­nütt volt ez így persze, Sok füg­gött az esperesektől is. Mindeh­hez hozzá kell tenni, hogy 25 év­vel ezelőtt — az ellenforradalom utáni esztendőkben vagyunk — az egyházmegyék élete is meg­rendült, a sorok szétzilálódtak. Volt egyházmegye, ahol az ellen- forradalmi hangok erősödtek meg, volt, ahol esperes! változás kö­vetkezett be, mindenesetre ezek az évek az elbizonytalanodás, az útkeresés évei voltak ebből a szempontból is. HUSZONÖT ÉV ALATT nagy utat tettek meg az egyházmegyék egész egyházunkkal együtt. Ezt az utat így jelölhetnénk: a jogi, szervezeti egységekből egyre in­kább testvéri és szolgáló közös­séggé lettek. Ezzel együtt felfris­sültek, megpezsdültek az egyház­megyék. Egyre több egyházmegyei alkalom született meg. Az első lendületet a Lelkészi Munkakö­zösségek egyre komolyabban vé­tele, erősödése jelentette. Az egy­házmegye lelkészei havonta ta­lálkoztak és találkoznak, hogy komoly témákat megbeszéljenek, és hogy egymás gondját és örö­mét is feltárják ezekben a kö­zösségekben. Dedinszky Tamás bajai lelkész kitüntetése A Hazafias Népfront bajai Városi Bizottsága Dedinszky Tamás bajai lelkésznek „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntető jelvényt adoma nyozta. Szívből gratulálunk! HERMANN PITTERS LÄTOGATASA szolgálata Lassan, de egyre erősebben ki» alakult, hogy nemcsak a lelké­szek, hanem a gyülekezeteik ve­zetői is találkoznak egymással. Volt, ahol évente egy alkalommal az egyházmegye egészéből gyűj­tötték össze a presbitereket, volt, ahol évente négy alkalommal kör­zeti presbiteri konferenciákon. Ma már hagyományosak ezek a találkozók és a presbiterek nem­csak egymást és a gyülekezeteket, hanem egész egyházunk gondjait és örömeit is jobban ismerik. Ré­gi gyökere és hagyománya van, hogy az egyházmegye papnéit is összegyűjtik, hiszen a papnék az egész gyülekezet lendítő erői le­hetnek. Egy újabb szín o kánto­rok találkozása volt, s ez az utol­só években, az új énekesköny­vünkre készülésben nagy segítsé­get jelentett, de több egyházme­gyében a gyülekezetek énekkarai is találkoznak egymással, énekel­nek egymásnak, sőt, egyetlen ha­talmas énekkarrá is alakulnak. Ma már ezeket a találkozókat arinyira igénylik az egyházme­gyékben, hogy elhagyni sem lehet azokat. Sőt, van olyan gyüleke­zet, amelyben egy-egy terem ki­alakításának indoka ez is volt: nálunk is lehessenek ilyen egy­házmegyei alkalmak. EZEN AZ ÚTON A GYÜLE­KEZETEK egyre nyitottabbá let­tek egymás felé, egyre jobban megismerték egymást. Ezért lett elevenebb minden más egyházme­gyei munkaág a Gyülekezeti Se­gélytől kezdve az egyházmegyék szeretetintézményeinek támogatá­sáig. A legújabban született mun­kaág, amely püspökünk javasla­tára jött létre a missziói munka az egyházmegyékben. Minden egy­házmegyei missziói előadó felada­ta a gyülekezeti evangélizációs munka áttekintése, annak segíté­se, ha kell szervezése is. de van olyan egyházmegye, ahol az elő­adó egyházmegyei átfogó munka- programot is nyújt és tanácsol. Mi volt ennek a huszonöt éves fejlődésnek a forrása? Mi volt, ami megelevenítette, megpezsdí- tette az egyházmegyék életét? Ma már egészen világosan látjuk: a diakóniai teológia. Amennyire egy-egy egyházmegye valóban Krisztus szolgálatából élve szol­gáló közösséggé lett környezeté­ben, annál erőteljesebb lett an­nak az egyházmegyének az élete, annál inkább tudott egész egy­házunknak is segíteni minden te­kintetben. Köszönjük Jézus Krisztusnak ezt a 25 évet, és azt, hogy ez» alatt az egyházmegyék is mind­inkább élő tagjai lehettek a Déli Egyházkerület, egész egyházunk és Krisztus egyháza világot át­fogó testének. Keveházi László Ruth Bang: A célzott beszélgetési Drezdában járva, a Kreuz-Kirche ka­pujában feltűnt egy felirat. Feljegyez­tem, hogy el ne felejtsem. így szólt: „Min­dig van időm számodra! Ha nincs, aki meghallgassa gondjaidat, vagy ha tanács­talan vagy, hívj föl kedden vagy pénte­ken este 8 .után, a mellékelt telefonszá­mon ...” Áldozatkész lelkészek lehetnek, akik a pasztorációt ennyire kiterjesztik. Bizonyára sokoknak adhatnak lelki tá­maszt, mert a következő vasárnapi isten­tiszteleten telve találtam a hatalmas templomot, s a sokaság bizonyára nem csupán a híres Kreuz-kórus meghallgatá­sa végett sereglett oda. TAPASZTALATOMMAL ÖSSZECSEN­GETT, hogy oda-vissza a vonaton éppen Ruth Bang könyvét olvastam (Bp. 1983. Tankönyvkiadó, Pszichológia — nevelők­nek sorozat, Ford.: dr. Szőnyi Gábor), amely roppant tanulságos mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, akár hivatás­szerűen, mint a lelkészek, nevelők, szociá­lis gondozók, pártfogók, akár mint együtt­érző felebarátok, akik nem sajnálják az időt és a fáradságot, hogy a valamilyen okból krízis-helyzetbe került embert át­segítsék nehézségein. (Kivételt csupán a pszichológusok képeznek, bár ők is em­berekkel foglalkoznak, de ők már szak­értelemmel teszik, Ruth Bang viszont éppen a pszichológiai szempontból művelt laikusok kézikönyvét írta meg.) A szerző az egyén és környezet megha- sonlásából eredő válsághelyzetekben kí­ván útmutatást adni. Emberi viszonyla­tokat tárgyal, és nem tér ki a természet­adta problémákra, mint például a beteg­ség. A NEVELŐ HATÁSÜ BESZÉLGETÉS CÉLJA a szerző szerint elsősorban az ér­zelmi élet áthangolása. Az ember érzelmi világát a japán kerthez hasonlítja, mely­ben a legszebb virágok mellett minden­féle gyom is található, vagyis a pozitív érzelmek mellett kigyomlálhatatlanul akad ellenszenv, idegenkedés stb. Olykor ugyanazon személy iránt is ellentétes (ambvivalens) érzelmek hatják át az egyént (nagyon összetartozó testvérek kö­zött is dúl a testvérféltékenység; a sze­relem is átcsaphat gyűlöletbe „odi et amo”, mint Catullus mondta), s ezek az ellentétes érzelmek igen sok gyötrődést okozhatnak annak, aki átéli őket, mert rendszerint bűntudattal járnak, mely hol agresszív indulatokban, hol kétségbe­esett önostorozásban tör ki. Az érzelmi élet áthangolása annyit je­lent, mint egyensúlyt teremteni a kusza érzelmek között, szabaddá tenni a növe­kedés lehetőségét a pozitív érzelmek szá­mára, és kifejleszteni a gondozott önel­lenőrzését, hogy káros érzelmeit féken tudja tartani, ne ártson velük. Mindez nem megy önismeret nélkül. Az első lépés a töprengő önvizsgálat, a fel­tétlen őszinteség önmagunkhoz, mert amit elfojtunk, letagadunk, álcázunk, az azért még létezik. A második lépés az ön­uralommal rendelkező, fegyelmezett sze­mélyiség formálása. RUTH BANG ALAPGONDOLATA, hogy a jó külső kapcsolatokhoz nélkülöz­hetetlen a belső béke: aki nagyon elé­gedetlen önmagával, másokkal sem tud őszinte és mély kapcsolatokat teremteni. („Szeresd felebarátodat, mint önmaga­dat!”) A bibliai parancsot igazolja a gya­korlat! A személyiség belső harmóniája természetesen nem azonos az önelégült­séggel, sem az önzéssel, az önmagát le­értékelő ember is lehet önző és fordítva. Az emberi bajok nagyon sokszor ered­nek a kapcsolatteremtő képesség hiányá­ból, az ilyen helyzetben élő nélkülözi az örömet, az élet napfényét, ennek követ­keztében rosszindulatúvá válhat, s még jobban rontja helyzetét. A gondozónak, a tanácsadónak tehát az egészséges érzelmi élet felé kell irányíta­nia védencét (pótolva olykor a gyermek­kori nevelés hiányait is, mert az nap­jainkban annyira teljesítményre orientált, hogy az érzelmi fejlődés munkálását gyakran elmulasztja), ehhez elkerülhetet­len az empátia, a beleérzés a másik lelki- állapotába, hogy ott kezdhesse, ahol a másik tart, s onnan léphessen előre, olyan iramban, ahogy annak lehetőségei enge­dik. RUTH BANG PONTOS ÉS RÉSZLE­TES MÓDSZERTANI ÚTMUTATÁST AD, sok példával megkülönböztetve az „előkészítés, kísérés, tanítás, gyakorlás” fokozatait. Egymáshoz beszélni, nem egy­más mellé! — tanácsolja, de megjegyzi, hogy a túlzott verbalizmustól is óvakod­ni kell, van úgy, hogy a figyelmes meg­hallgatás js elég, néhány helyénvaló meg­jegyzéssel. Emlékeztet rá, hogy a gondozó nem bíró, a feladata nem az ítélkezés, nem is a felmentés, hanem a segítség- nyújtás, a kontaktusteremtő képesség és a belső erő fejlesztése. Minden emberben él a vágy az önálló­ságra, de egyidejűleg a függőségre is, ezek — és annyi más ellentétes vágy és érze­tem — között kell egyensúlyt teremteni; viszont az élet minden változása, a növe­kedés akár, fenyegeti az egyensúly érzé­keny mérlegét. A körülmények külső vagy az egyén belső változása — az egészséges lelkű embernél is — veszélyezteti azt a kompromisszumot, amit környezetével megkötni mindenki kénytelen. Gondozásra, lelki támogatásra tehát előbb-utóbb mindenki rászorulhat. A lé­lek, akár a test, akkor is beteggé válhat, ha korábban sose volt az. És az élet fáj­dalmas pillanataiban mindenkinek vigasz, ha értő, figyelmes meghallgatásra, tanács­ra, támaszra számíthat. Akkor is, ha a konkrét bajokon (gyász, csalódás, bántás, sikertelenség stb.) a tanácsadó nem tud segíteni. De hogy a konkrét bajokat az egyén mennyi erővel hordozza el, s belé­jük rokkan-e, vagy elviseli őket, az erő­sen függ attól, hogy akad-e valaki, aki azt mondja: Mindig van időm a számodra! Bozóky Éva pesten. Vendégprofesszorként elő­adást tartott Teológiai Akadémi­ánkon Luther és az erdélyi evan- géliíkusság kapcsolatairól. Dr. Hermann Pitters profesz- szor, a romániai szász evangéli­kus egyház (Nagyszeben, Sibiu) teológiájának tanára november 17—18-án látogatást tett Buda- *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents