Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-23 / 43. szám
GYERMEKEKNEK. A szolgálat jutalma Lk 17, 7—10 Nem régen találkoztam egy kisfiúval, aki ragyogó arccal mesélte, hogy már tíz piros pontot hozott az iskolából. Még nagyobb örömmel tette hozzá, hogy már száz forintja van, mert édesanyjától minden piros pontért tíz forintot kap jutalmul. Nagyon sok kis diák azért tanul szorgalmasan, azért gyűjti a piros pontokat, vagy az ötösöket, hogy ezért/szüleitől jutalmat kapjon. Szép dolog ez, de azt hiszem mindnyájan érezzük, hogy nem a jutalom reményében kell tanulni, hanem azért, hogy felkészüljünk azokra a feladatokra, amelyek az életben várnak reánk. JÉZUS TANÍTVÁNYAIT is megkísértette az a gondolat, hogy Jézus követéséért, a neki végzett engedelmes szolgálatért nagy jutalmat fognak kapni Jézustól. Jézus jól ismerte tanítványai gondolatait és ezért egy példázatot mondott nekik. A szolgálatért jutalmat váró tanítványok — kezdte Jézus a példázatot — olyanok, mint az a szántó-vető szolga, aki azt várja, hogy a napi munka után. amikor a mezőről hazajön, asztalhoz üljön és ura szolgálja ki őt. Ez nemcsak azért hiú ábránd a szolga részéről, mert olyan helyzet a valóságban soha nem szokott előfordulni, hogy az úr szolgálja ki a szolgákat, hanem azért is, mert a szolgák — mai szóval rpunkások — megkapják munkájukért a bérüket. Jézus tanítványai is már előre megkapták jutalmukat. Jézus tanítványainak az a jutalmuk, hogy Jézus elhívta őket a szolgálatra és megajándékozta őket hittel és új élettel. Jézus tanítványa nem a saját erejéből és szorgalmából szolgál, hanem abból a hitből és erőből, amit Jézustól ajándékba kapott. Éppen ezért, bármilyen • -----, .",10.rí. hű ségesen is szolgál, nem illeti meg öt jutalom. Ezért mondja Jézus a példázat végén tanítványainak: Ha mindazt teljesítették is, amit parancsoltak néktek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, mert csak azt tettük, ami a kötelességünk volt TERMÉSZETESEN MINDEZ NEM JELENTI AZT, hogy Jézús szolgái nem fognak jutalmat kapni. Péter, Jézus tanítványa egyszer ezt kérdezte Urától: Mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk? Jézus így válaszolt: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, az újjászületéskor, amikor majd beülök a dicsőség királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe fogtok ülni és ítélni fogtok tizenkét törzs felett. Ez azt jelenti, hogy Jézus tanítványai együtt lesznek Urukkal az Isten országa dicsőségében. Jézus még többször is beszélt a tanítványok jutalmáról, de soha nem hagyott kétséget afelöl, hogy ez a jutalom nem kiérdemelt jutalom lesz, hanem ajándék. Éppen olyan ajándék, mint a hit és a szolgálat végzéséhez szükséges erő. EBBŐL A JUTALOMBÓL már e földön is kap bizonyos részt Jézus szolgája. E földön az a legnagyobb jutalmunk, hogy Jézus szolgái lehetünk és részesedhetünk a szolgálat örömében. Mert nincsen nagyobb jutalom és öröm annál, hogy jót tehetünk másokkal, és örömet szerezhetünk embertársainknak Ennek az örömnek lesz a teljessége az örök élet öröme, amikor minden zavaró körülmény nélkül együtt lehetünk megváltó Urunkkal soha meg nem szűnő örvendezésben. Selmeczi János AZ LVSZ VILÁGSZOLGALATI OSZTÁLYÁNAK SEGÍTSÉGE A Lutheránus Világszövetség Világszolgálati Osztálya az elmúlt évben hetven országban 24,5 millió dollár értékben nyújtott segélyt a rászorulóknak (élelmiszer, ruházat, gyógyszerek stb.). Ez majdnem kétszerese az 1977. évi 13 millió dollárnak. A segélyek 17 százalékát (4,1 millió dollár) Afrikában és Ázsiában osztották szét. Az élelmiszersegélyek összege 12,9 millió dollár értékű volt, ebből Lengyelország 9 millióit kapott. Egymillió dollár feletti segélyt osztottak szét még Brazíliában, Indiában, Szudánban, Tanzániában és Ugandában. A segélyek túlnyomórészt az USA-ból, a két Németországból, a skandináv államokból és Svájcból érkeztek, (lwi) „írok nektek, ifjak.. Vittek hozsá eejwß Mt 9, 2—7 „Sziréna nélkül” Mindig csodáltam a mentősöket. Ámulva nézem, hogyan cikáznak a fővárosi csúcsforgalom labirintusában, hogy minél hamarabb eljussanak drága terhükkel, egy-egy súlyos beteggel a kórházba. Bátor, mindenre elszánt emberek, akiknek gyorsaságán valóban életek múlnak. Valamiként a mai, sokat csodált vakmerő mentősök „őseit” vélem felfedezni a mostani történetünkben szereplő ismeretlen, névtelen betegszállítókban. Megjelenésük szürkébb, szerényebb, mint mai utódaiké: nincsen megkülönböztető jelzés, sziréna, villogó kék fény, piros zászló. De amit csinálnak, ugyanúgy életmentés, ugyanúgy csodálni való bátorság, mint a mai mentősök munkája. A cél ugyanaz: a beteget, jelen esetben egy bénát minden áron, minden eszközzel, minél hamarabb a gyógyító Mester kezébe juttatni. Nekik is le kell győzni sok akadályt, míg célhoz érnek. Talán többek között a beteg csüggedt reménytelenségét: „Rajtam már úgysem segít senki . . .” Talán saját felmerülő kétségeiket is: „Vajon nem hiába cipeljük Jézushoz? Megéri a sok fáradságot?” De meg kell küzdeniük a Jézus körül bámészkodó tömeg közönyös gyűrűjével is, akik nem engedik a beteget cipelő kis csoportot a Mester elé. Micsoda gyilkos közöny! Hányszor kísért napjainkban is egy-egy balesetnél. . . Márk és Lukács arról is beszámol, hogy végül csak a tetőt kibontva, felülről tudják Jézus elé engedni a magatehetetlen bénát. Kicsit furcsa, merész módszer, de az igazi szeretet mindig leleményes, és az igazi hit nem ismer legyőzhetetlen akadályt. Többet nem is hallunk a vakmerő betegszállítókról, küldetésüket elvégezték, a beteg célnál van, a többi már Jézusra tartozik, akiről ezt olvassuk: „látta hitüket...” S ez a legtöbb, amit Jézus „felfedezhet” bennünk! Nem tüneti kezelés Csodatörténetként ismerjük a béna meggyógyításáról szóló evangéliumi tudósítást, s ha jól utánaszámolunk, kiderül, hogy nem egy, hanem három csodának is tanúi lehetünk. Kétségtelenül az első csoda a legnagyobb, s egyben legfurcsább is. Jézus első szava a beteghez így hangzik: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid." Hol marad a várva várt gyógyítás? — kérdezhetnénk a türelmetlen, bó- mész tömeggel együtt. De hiszen éppen most vagyunk a jé- zusi gyógyítás legdöntőbb pontján. Jézus nem felszínes kuruzsló, aki valahogy a tüneteket akarja csak kezelni, s a baj gyökerével mit sem törődik. Az ember legnagyobb betegsége, nyomorúsága a bűn, az Isten-nélküliség halálos betegsége. Minden más nyomorunk ezzel van összefüggésben. Ez a beteg nemcsak testileg béna, de lelkileg is az. Jézus először ebből a bénaságból állítja talpra, amikor így szólítja: „Bízzál, FIAM!” Egy kificamodott végtagot csak akkor lehet gyógyítani, kezelni, ha előbb visszarántjuk a helyére. Ez a visszarántás, teológiai nyelven „megigazítás” történik meg első csodaként. „Kelj fel!” A tömeg egy része kétségbe vonja, hogy Jézusnak valóban joga van a bűnök megbocsátásához. Vajon nemcsak üres szöveg, látványos szélhámosság, amikor kijelenti: „Megbocsáttattak bűneid!” Hiszen ezt csak az Isten mondhatja ki, de ők csak a názáreti ács fiát látják Jézusban. S mielőtt elítélnénk az akkori kételkedő írástudókat, tartsunk egy kis önvizsgálatot: vajon a gyónás végén felénk hangzó feloldozó szavaknak milyen súlya, rangja van az életünkben?! . Jézus reálisan számol a tömeg kétségeivel, s _ következik a második csoda, mellyel egyben igazolja az első csoda hitelességét is. A bűnbocsánat hirdetésekor nem istenkáromlás történt, hanem ellenkezőleg: maga az Isten cselekszik Jézus Krisztusban, aki most testileg is talpra állítja a bénát. „Kelj fel!” — hangzik az „ébresztő” egy kicsit a tömeg felé is. S a talpra álló beteg rögtön feladatot, küldetést kap gyógyítójától: „vedd az ágyadat, és menj haza!” Jézus nem önmaga számára gyógyítja meg a bénát, nem így akar embereket magához csalogatni, tanítványokat toborozni. Páciensét visszaküldi családjához, és így gyógyít meg egy egész közösséget! „Dicsöitették Istent" De a harmadik csoda még hátra van. A közönyös, bámészkodó, kibicelő, kritizálgató közönségből Jézus szavai és tettei nyomán Istent magasztaló gyülekezet születik. S ez a csodák végső értelme: jelzések, melyek megmutatják Isten igazi arcát, szeretetének hatalmát a mi számunkra is. Gáncs Péter Hol a helyed? A sohase elégedettek, akiknek csak panasza van, és mivel számtalan, szakadatlan pereg . .. a sohase elégedettek; beláthatatlan, szomorú sereg. S vannak néha-elégedettek. Mert boldog percük olyan ritka, hogy amikor reánevetnek valóravált, szép álmaikra, ‘sötét árnyékot vet reájuk az ismeretlen jövő titka, hogy vajon meddig örülhetnek. S hol a mindig-elégedett, a szüntelen hálátadó? Mert látja az áldó kezet, őt, Ki mindent elvégezett, a célt és a megnyílt eget, s tudja, hogy minden fájdalomban, minden nehézben ott a jó. Hol a mindig elégedett? Hol a helyem? Hol a helyed? Túrmezei Erzsébet A lutheránus egyházi ének csodálatos kibontakozásának ideje a 17. század. Olyan, mint egy virágoskert. Ennek a virágoskertnek kapujában áll két hatalmas énekével Nicolai Fülöp, akire halálának évfordulóján emlékezünk. KI VOLT EZ AZ EMBER, akinek 6 foliókötetre rugó latin és német nyelvű, hitvitázó és tudományos írásait már rég elfelejtették, de két éneke, a korá- lok „királya” és „ .királynője” több, mint 300 év után is él. Néhány adat a korról, amelyben él: 10 évvel Luther halála után született. A harmincéves háború kezdete előtt 10 évvel halt meg, 1608 októberében. Életében uralkodott Angliában Erzsébet királynő és élt Shakespeare, 16 éves, amikor Párizsban megölnek 2000 hugenottát. Életébe esik a „győzhetetlen flotta” pusztulása, ami megtörte a katolikus Spanyolország hatalmát. Észak-németországból származik, Waldekischenben született. Apja itt lelkész 15’50-től, miután a Herdecke-i parókiáról előzőleg evangélikus hite miatt elűzték. A lutheri meggyőződés apáról fiúra szállt. Apja a parókia kapujára íratta Malakiás 2:7. versét: „A pap ajkai őrzik az Isten ismeretét és tanítást várnak szájából . ..” Nicolai többek között Kasselben és Corbachban járt iskolába. Erfurtban és Witten- bergben tanult teológiát. Itt a szigorúan orthodox lutheránus tanárok hatása alá került. 1583- ban Herdecke papja lesz. De jffárGE k t IO-' eve halt Kiég rJicoFülöp apja sorsa éri utói: a katolikus nyomásra pár év múlva távoznia kell. Később JJnnába kerül, ahol a pestis borzalmait éli át. 1600- ban egy lelkész kollega özvegyét veszi feleségül. 1601-ben Hamburgba hívják. Mint a Szent Katalin templom főlelkésze, minden vasárnap és csütörtökön prédikál a zsúfolásig megtelt templomban. Az orgona mellett akkoriban Heinrich Scheidemann apja ült. Ebben a templomban hallgatja később J. S. Bach lü- neburgi diák Adam Reicken orgonajátékát. Majd 1720-ban e templomban mutatja be tudását Bach a „Babylon vizeinél” dallamára rögtönzött korál-fantá- ziájában Hamburg zeneértői előtt. Itt is, mint Unnában, súlyos pestis járványt kell Nicolainak átélnie. De nem a pestis viszi el, hanem a túlhajszolt munka vet véget áldásos tevékenységének. Az addig erős férfit szélütés éri és 52 éves korában, 4 nap alatt végez vele. NÉGY EGYHÁZI ÉNEKET IRT, közülük kettő maradandó egyházi énekünkké lett: „Wia schön leuchtet der Morgenstern" — „Szép, fényes hajnalcsillagom” (361. énekünk) és „Wachet auf ruft uns die Stimme” — „Harsány szó kiált az éjbe . .(493). Keletkezésük az 1597-es unnai pestis járványhoz kapcsolódik. A halál öldöklő angyalai járták a város utcáit és számtalan embert ragadtak el. A lelkészlakot is körülvette a járvány és végül a házba is betört. Isten kegyelméből a lelkészt nem kerítette hatalmába a félelem ... Napi 20 —30 hallottat úgy kísért a temetőbe, hogy hite szilárd, testi ereje töretlen maradt. A nyomorúságban legfőbb öröme a Jézus Krisztus vére által szerzett örökéletről szóló tanítás. A Biblia idevágó részeit és Augustinus írását olvassa nap mint nap. Az így kapott lelki vigaszt híressé vált írásában örökíti meg („Freu, denspiegel des ewigen Lebens” címmel). Ez a könyv tele van mennyei honvággyal és az Isten Bárányához fűződő jegyesi szeretettel. Igazi vigasztaló könyv, amely előre felkészítette az olvasókat a közelgő harmincéves háború szenvedéseire is. De még nagyobb hatással volt az egyházra az a két ének, melyet a könyv első kiadásához füegeiékként csatolt, vagyic a már említett 361 ps 493 számú énekünk. Az előbbi „a hívő lélek jegyeíi éneke égi Vőlegényéhez, Krisztushoz.” Tartalmában Augustinus iratain keresztül a 45. zsoltárra és az Énekek Énekére megy vissza. De ott van a háttérben Clairvaux-i Bernét 86 prédikációja is, amelyeket az Énekek Énekéről tartott. Így Nicolai énekein keresztül a középkori misztikus kegyesség egy része is átkerült az evangélikus egyházba. Az ének szövege olyan realisztikusan szól a jegyesek kapcsolatáról, hogy sokáig — Nicolai szándékával ellnetétben! — egyszerűen esküvői énekként használták. Nicolai azonban misztikus értelmében szólt az égi Vőlegény, Krisztus és az Ö menyasszonya, az Egyház kapcsolatáról. Az ének mély szemléletességét és színeinek pompáját annak köszönheti, hogy tele van bibliai képekkel és hasonlatokkal. „Csaknem minden szava a Szentírásból származik” — írja egy magyarázó 1724-ben. Népszerűségére vall, hogy a 17 században 64 különböző énekszöveget írtak dallamára. A másik ének, a „Harsány szó kiált az éjbe..,”: „lelki ének Krisztus visszajöveteléről”. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjához tartozik, mert a tíz szűz példázatáról, a vasárnap evangéliumáról szól. További biliai alapok Ézsaiás 51,17; 52,8; 62,6 és Jelenések 21,21. Bach 140. kantátájában dolgozta fel úgy, hogy Nicolai énekének kettős jellege nyilvánvalóan domborodik ki: egyfelől a Luther-korszak szigorú férfias komolysága, másfelől Nicolai korának a barokk felé mutató lírai személyes hangvétele. Nicolai énekeiben látható, hogy az átalakulás küszöbén vagyunk, amikor a reformáció korabeli gyülekezet hitvalló énekéből a 17. század szubjektív, egyesszám első személyben szóló éneke lesz, melyben az egyes lélek (és nem a gyülekezet!) folytat párbeszédet a Megváltóval. Mindkét ének az evangélikus énekkincs drágakövei közé tartpzik. A személyes hit és szeretet tüze, költői és zenei lendület jellemzi őket, ami a reformáció korában még ismeretlen volt. A két ének nagy hatással volt a kortársakra. NICOLAIT A KATALIN- TEMPLOMBAN TEMETTÉK EL. A temetési beszéd alapigéje az elhunyt kedves textusa volt, Jelenések 17, 13.: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg”. Sírjánál felhangzott kedves énekének utolsó versszaka: „Lant, kürt, hárfa zeng a mennyben, Az égi karban angyal-nyelven Zeng már feléd a gjória. Minden gyöngykapu kitárva, A trónnál angyalok közt állva, Áld énekünk, Isten Fia! Nem fénylett még a szem, Nem lángolt a szív sem Ily örömtől! Ujjongjunk hát, Mondjunk hálát, Vég nélkül, víg halleluját! Gánes Aladár
