Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-04 / 36. szám

Közösségteremtő szolgálat Megerősített vezetés a Györ-Soproni Egyházmegyében Fényforrás körüli színes bogár­rajzáshoz volt hasonló a Győr- nádorvárosi templom körüli ut­cákba futó és helyet kereső gép­kocsik sora. Minden gyülekezet, sőt némely filia is elküldte képvi­selőit, vagy érdeklődőket az egy­házmegye vezető tisztségviselőit megerősítő és három év munkájá­ra visszatekintő közgyűlésére. A gabonatáblák, gyümölcsösök és kiskertek munkája nem tartot­ta vissza azokat, akik Isten — év­szaktól független, folyamatos lel­ki munkájának — munkatársi gárdájához, vagy imádkozó hát­védjéhez tartoznak. Hálaadás és előretekintés alkalmát szolgálta a szabadszombat, melyen az egy­házmegye lelkészei is elhagyták gyülekezetük földrajzilag kisebb, vagy nagyobb területét, Szakony küldötteivel például még a vasi Bükről a szolgálatot ideiglenesen ellátó Sztehio Mátyás lelkésztest­vérünk is befutott. Dr. Koren Emil püspökhelyet­tes végezte az igehirdetés szolgá­latát. Ezekiel 34, 16. verse alapján Isten akaratáról, igényéről szólt. A szolgáló kör, a szolgálatot várók és továbbvivők fölött és előtt az elhívó, feladatokat kitűző, célhoz vivő Űr akarata, ha mi is igényel­jük, elfogadjuk, hatalma alá he­lyezzük egyéni, gyülekezeti és egyházi életünket. Urunk ismeri a legjobban életünk és szolgálatunk erős' pontjait, fölfedi, gyógyítani tudja gyöngeségeit és tévedéseit. Munkájában a kölcsönös erősí­tésnek lehetőségét és kötelességét tűzi az egyes gyülekezetek szeme elé. AZ ISTENTISZTELETHEZ csat­lakozóan jegyzőkönyvben rögzí­tették az egyházmegye elnöksége Bárány Gyula esperes és Pócza Zoltán felügyelő teljes bizalom­mal történt újraválasztását. A hivatalukban megerősített szolgá­lattevőket az egyházkerület nevé­ben dt. Koren Emil püspökhelyet­tes, a társadalmi- széfvek képvise­letében Horváth Antal, megyei egyházügyi titkár, a szolgatársak részéről Sziinon János soproni lel­kész köszöntötte. A helyi gyüleke­zet örömét és áldáskívánásat tol- rrjácsolta. lönbséget hívők és nem hívők kö­zött, amikor ajándékait adja. Hi­vatásunkat is ebben a világban jelölte ki. De világunk is igényli szolgálatunkat, „Örök célokért nem lehet úgy küzdeni, hogy a földieket figyelmen kívül hagy­juk.” Lehetőségeink adottak. In­kább az a kérdés, tudunk-e való­ban élni azokkal. Eredményeink jelentősek. Re­ménységünk a jövőbe tekintve ugyancsak Isten megsegítő szere­tetére alapít —, fejezte be előadá­sát Bárány Gyula, esperes. Az egyházmegyei nagygyűlés második szakaszában az egyes szakelőadók beszámolója hangzott el. A népes gyülekezet türelem­mel és érdeklődéssel hallgatta a programot. — „Könyörgünk Urunkhoz, hogy Ö tartsa meg a közösséget közte és miközöttünk, hogy áldására fehessünk egymás­nak és egész világunknak.” Bödecs Barnabás Az Egyházak Világtanácsa VI. Nagygyűlésének Üzenete (Folytatás az 1. oldalról) ragadják magukhoz. Elkötelezzük magunkat, hogy ezen munkálko­dunk. De nem kerülhetjük ki azt a kérdést sem: mi van az egyhá­zakban? Mi vajon készségesen megosztjuk a hatalmat? Ragasz­kodunk az egyház gazdagságához? A hatalom birtokosait tekintjük barátainknak és süketek mara­dunk az elnyomottak hangjára? A saját portánkon is van söpörni va­lónk. A kirívó, állandó és elnyomó igazságtalanság erőszakhoz vezet. Ma háború fenyegeti az életet, szaporodnak a különféle fegyver­zetek, különösen is nagy veszélyt rejt a nukleáris fegyverkezési verseny. Azt a tudományt és tech­nológiát. amely oly sokat tud tenni azért, hogy mindenkinek le­gyen élelme, ruhája és lakása, ma arra használhatják, hogy el­pusztítsa az életet a földön. A fegyverkezési verseny a világ minden táján hatalmas erőforrá­sokat emészt fel, amelyekre pedig oly égető szükség volna az emberi élet boldogabbá tételéhez. Azok, akik, katonai, ^hatalommal fenye­getőznek. a halál politikáját kö­vetik. Valamennyiünk számára válságos idő ez. Egymással világ­szerte gyakorolt szolidaritásban, minden fórumon állhatatosan sürgetjük, hogy vessenek véget a fegyverkezési versenynek. Ami­kor a nemzeti biztonságot az ar­rogáns militarizmus használja ürügyül, akkor védenünk kell az életet, amely Isten ajándéka. A béke fájának a gyökere az igaz­ságosság. AZ ELET AJÁNDÉK. Isten kezéből fogadjuk el állandó hála­adással. A Nagygyűlést megnyitó istentiszteleten egy anya az úr­asztalnál felemelte gyermekét. Ez a reménységnek és az élet to- vábbfolytatódásának a jele volt. Néha szinte teljesen hatalmába kerít bennünket életünk kicsisé­gének és jelentéktelenségének az érzése; tehetetlennek érezzük ma­gunkat; de amikor az istentiszte­leten az élet kenyerével táplálko­zunk, akkor újra meg újra megta­pasztaljuk Isten megváltó mun­káját Krisztusban. Meglepődünk és elcsodálkozunk, hogy Isten örök terve egyszerű emberekre van bízva. Isten vállalja ezt a kockázatot. A halál erői hatalma­sok, de a Krisztusban kapott élet még hatalmasabb. Elkötelezzük magunkat arra, hogy éljük ezt az életet minden kockázatával és örömével, s éppen ezért merjük kiáltani az ég minden seregével: „Halál, hol a te diadalmad?!” Krisztus feltámadott. Valóban feltámadott. BÁRÁNY GYULA ESPERES igeszerű, teológiailag jól alapo­zott, magvas, gyakorlati szem­pontból világosan tagolt előadásá­ban vázolta az egyházmegye éle­tének elmúlt három évét és te­kintett előre a jövőbe. Közösségteremtő szolgálatot kellett és kell végeznünk — mon­dotta. Ennek biztos alapja Isten­nel való közösségünk. Elsőként a keresztségben adott közösséget kell ápolnunk, megtar­tanunk és fejlesztenünk. Időszerű, de a gyermekkeresztséget föl nem váltó jelenség a felnőttek keresé­se, megtérése és keresztelkedése. De „Isten a keresztségben előbb teremt közösséget az emberrel, mint arról az ember egyáltalán tudhat, kegyelmével megelőz min­den emberi akaratot.” Másodszor az igehirdetés mara­dandóan súlyos és sokágú (kazuá- lis, gyermek-, ifjúság- és gyüleke­zeti bibliaórai) feladatát emelte ki és sorolta föl számadatait. — Végül az úrvacsorát, a „látható” ige ajándékát jelölte meg a hivő közösségi élet forrásául. Közösség egymással — a követ­kező tétel — a gyülekezet tagjai­nak, az egyháznak és anyaszent- egyháznak az ökumenikus belső erővonalait villantotta elénk. A személyes, hitből kapott bizalom alapállásában, a pásztori szolgá­lat fáradozásában, a szeretetin- tézmények szolgálatában realizá­lódik többek között ez a közösség. A gyülekezetek kapcsolata a szol­gálatok rugalmas összekapcsolásá­nak jegyében alakul. Döntő az ige­szolgálat, tanítás folytonossága. Az evangélikus egyházak közös­ségének nagy hazai kifejezésére, a jövő évi világgyűlésre örömmel tekintünk. A különböző egyházak közösségét a közös igére figyelés­ben és személyes találkozásokban építjük. Közösség a világgal — mint har­madik aspektus — természetes a hivő embernek. Mert nem tesz kü­Visi Zsuzsa: Szeptemberi levél Te a világot járod s bámulod az osztrák hegyeket, a kék tavakat, várfalakat, virágos tereket. Az utakon suhanó autókon jársz s minden nap más és más és más. Én magam vagyok. Nagyon féltem, hogy fájni fog, de nem. Ülök a víz partján a csendben, szemben párafátyolban a hegyek. A víz tükröződő aranytenger, miben strandolok helyett csak bukdácsoló kacsák fürdenek s aranyhálú villámgyors kis halak. — meg néha én, ha tűzön kezd sütni a nap. Egyedül, csendben nézem a vizet, Nem hallok mást, csak halk csobogást .és rímeket. A magasban fehér sirály lebeg s nádsuhogás súgja: „jobb itthon, jobb neked” önámító hazug hóbortos gondolat Hiszen Terád, most a Világ minden fénye ragyog? Lehet, hogy mégis én vagyok, itthon a boldogabb? — Szentháromság ünnepe után a 14. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltárí igéje: Gál 5, 16—24; az igehirdetés alapigéje: Lk 17, 11—19. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN Szeptember 18-án, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet VARGA GYÖRGY bakonyszombathelyi lelkész. — HIBAIGAZÍTÁS. Lapunk augusztus 21-i számának 3. olda­lán közölt „Mintha szárnyon szállna” című cikkünk második hasábjának 4. sora helyesen így folytatódik: Istennek a küzdel­mek közötti megtartásáért. — SZÜLETÉS. Mátis András béri helyettes lelkésznek és fele­ségének, sz. Siewert Christának július 19-én gyermekük született. Neve: FÜLÖP-GUIDO. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Pataky József és Szarka Sarolta, a csöngei gyülekezet tagjai augusztus 14-én ünnepelték há­zasságkötésük 40. évfordulóját és adtak hálát Istennek. Ebből az al­kalomból könyvvel és pénzado­mánnyal ajándékozták meg a gyülekezetei, ahonnan annak ide­jén elindultak házas életük út­jára. „Minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Ü A VA iSÁ R N A Pl 1! i ÉJ ÜLJ , vállalkozó és hálaadó Lk 17, 11—19 A tíz leprás története az isteni irgalmassággal szemben tanúsított kétféle viselkedés példája, ezért nem is magára a gyógyítási csodá­ra kell figyelnünk, hanem a Jézus tettét követő emberi válaszra. Az evangélium írója a kilenc hálátlan és az egy visszatérő szembe­állításával annak a kísértésnek a nagyságára mutat rá, hogy az em­ber Jézussal való kapcsolatában, imádságaiban mennyire hajlamos csupán a kérésre összpontosítani és az adományokra figyelni ahe­lyett, hogy, az adományozót is észrevenné. A történet mai tanulsága tehát kifejezetten a hivő, Jézussal kapcsolatban álló keresztyén em­bert érinti. A lepra szörnyű betegsége nem csupán a testei kínozta és tette a beteget szinte felismerhetetlenné, hanem ezzel egyidejűleg eljuttat­ta a szenvedőt a társadalmi kitaszítottság mélységes nyomorúságába is. A leprások kikényszerültek a lakott területekről és már messziről kiáltaniuk kellett a közeledők felé, hogy még véletlenül se fertőződjön meg tőlük senki. A tíz leprás ajkáról kitaszítottságuk, megvetettsé- gük és szenvedésük miatt őszintén hangzott a könyörületért való ese- dezés. KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK! — ma olyan emberek imádsága ez, akiknek valami nagy dolog hiányzik a kiegyensúlyozott emberi, kö­zösségi élethez. A betegek, az egyedülállók, a problémák és bűnök közt hánykolódók, az igazságtalanságok miatt szenvedők kiáltása ez szerte a világon. A kereső, vagy az isteni igazságosságot igénylő mai embert mégsem hasonlíthatjuk egyszerűen a leprásokhoz. Annyiban igaz a képi kapcsolat, hogy leggyakrabban a kudarcból, gyászból és mélységből hangzik a mai ember kiáltása is, mely tartalmában ha­sonlít igénk tíz szenvedőjének. ősi egyházi hagyománnyá lett imád­ságához: „Könyörülj rajtunk!” Ez a kiáltás igénk szerint meghallga­tásra talált Jézusnál. Ö elindította a tíz szenvedőt és közben betelje­sedett rajtuk a mennyei Atya akarata: helyreállt a betegség követ­keztében megbomlott rend, meggyógyultak, visszatérhettek család­jukhoz, újra munkába állhatták. Jézus küldetése az volt, hogy meg­értesse, közel hozza és betöltse Isten életújító akaratát. Nem lehetett tehát és ma sem lehet számára közömbös az emberi válasz ennek az akaratnak a teljesülése után. Várja, vajon felismerjük-e az ő szemé­lyében az üdvösség egyedüli forrását. NE ÍTÉLKEZZÜNK AZONBAN TÜL KÖNNYEN A KILENC FÖ­LÖTT, aki elment és nem tért vissza!! Ök is úgy indultak, mint más Jézust kereső ember. Mertek odafordulni, mertek hittel kiáltani. A hitnek olyan fokára jutottak, hogy merték vállalni az emberileg le­hetetlent és kilátástalant: elindultak megmutatni tisztulásukat, ami­kor annak még semmi nyoma sem látszott testükön. Ez a vállalkozó, Jézus indítására feladatot teljesítő hit lett azután áldássá számukra. Elnyerték a testi gyógyulást. Emberileg nagyon érthető, hogy elfe­lejtették a gyógyítót. A betegség poklából visszatért emberek szá­mára most már csak egy volt a fontos: felejteni a múlt borzalmait, visszatérni a családhoz, gyerekekhez a régi környezetbe — egészsé- gesen! ... .. EGYETLEN IDEGEN TÉRT VISSZÁS-JÉZUSHOZ. Talán azért, mert őt érte a legnagyobb öröm, talán azért, tűért "áz emberek közt már nem volt hová mennie. Nem' tudjuk. Mégis őt érte a legnagyobb boldogság: a külső gyógyulás után elnyerte a belső nyugalmat és békességet. Hálát adni tudó hitén keresztül új emberré teremtette őt Isten. Ha a tíz leprás története logikus tanmese lenne csupán, akkor azt várhatnánk, hogy legyen befejezése. Valahogy úgy, hogy a kilenc hálátlan elvesztette egészségét és csak ez az egy őrizhette meg to­vábbra is. A történet azonban nem a büntetésről, hanem az irga­lomról tanúskodik. Még visszajöhet a kilenc is hálát adni, Jézus nem mondott le róluk, csak megkérdezte, nem tízen voltak-e. Luther ezt mondja: „Hálátlanságunk mégakadályozza, hogy Isten az ő adományaival velünk maradjon”. A hálaadás mindig jó talaja lehet az újabb kérésnek, mert kapcsolatot biztosít az Atyával. Meg kell tanulnunk a kicsiért, természetesnek látszóért is hálát adni, mert nem a véletlenek világában, hanem Isten gondviselésének sze- retetkörében élünk. A hálát adó hit állandó előkészületben tartja az embert Isten ajándékainak elfogadására és gyümölcsöztetésére. Ki­tartást ad a rendezett emberi körülmények továbbápolására — segít a régi környezetben új emberré lennünk. _______________ Zügn Tamás Im ád It ózzunk ! Mennyel Atyám! Sokféle bajjal, nehézséggel, kudarccal kell meg- küzdenünk hétköznapjaink során. Te jól ismered ezeket, Hozzád kö- nyörgiink segítségért: mutasd meg a gyógyulás, rendeződés útját! Segíts feladataink helyes elvégzésében! Engedd úgy fogadni atyai szereteted ajándékait, hogy őszinte hála fakadhasson szívünkben és továbbra is velünk maradhass életet újító erőddel! Ámen. Nvílt levél a Názáreti Jézushoz Bocsásd meg, Uram, hogy leve­lemmel zavarlak. Egészen biztos nem ismered problémáimat. Jelentéktelen eset vagyok. A ne­vem: Segondo Lopez Sanchez. A foglalkozásom ács. Nős vagyok, öt gyermekem van. Egy építőválla­latnál dolgozom, de alkalmi mun­kát is szívesen vállalok. Egy vagyok a Te szegényeid kö­zül. Ami azt illeti, már nagyon fogytán van az erőm és a türel­mem. Iszonyú a harc a megélhe­tésért, már alig bírom. Jó lenne, ha eljönnél közénk és a saját sze­meddel látnád, mi történik. Nem vagyok nagyon tanult, de tudom, hogy a Te tanítványaid kö­zött is voltak ilyenek. Nem tudom, hogy jelentett akkor kétkezi mun­kából élni és szegénynek lenni, de ma nagyobb csoda, ha valami kerül asztalunkra, mint akkor a kenyércsoda volt. Magad is meg­tapasztalhatod. Jöjj és dolgozz ácsként közöttünk és próbálj megélni a napi keresetből. Jobban fogsz verejtékezni, mint a Gecse- mánei kertben tetted. Állj ki az utcára és kezdj el prédikálni, mint régen a farizeusok ellen tet­ted. Mondd el újra, amit akkor a gazdagokról és a tű fokáról mond­tál. Űzd ki a kufárokat a temp­lomból és majd meglátjuk mi lesz ennek a következménye. Ha nem feszítenek keresztre, mint akkor, az csak azért van, mert ma egy szó is elegendő ahhoz, hogy elhall- gattassanak. Hát nem fura dolog ez? Uram, jöjj és segíts nekünk, hogy ne mondhassák az emberek: a problémákat' maga Krisztus sem tudja megoldani. Dolgozó társai nevében is kér a Te alázatos kö­vetőd: Segundo Lopez Sanchez Brazília (A Die Wellmission c. lapból) Elliunvt Rusznyál; Ferenc desen elhunyt. Temetése augusz­tus 18-án volt. „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, ó Isten”. Rusznyák Ferenc ny. soproni lelkész, aki egykor a bikácsi gyü­lekezetben is szolgált, életének 76. évében hosszú, súlyos megpróbál­tatás után augusztus 13-án csen-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents