Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-04 / 36. szám
.Írok nektek, ifjak.. GYERMEKEKNEK. I Már a kezdet kezdeténél Máté 5. 25—26 Emberekhez érkezett - emberek érkeztek hozzá Amikor kisiskolásként először hallottam ezeket a mondatokat: Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és hogy börtönbe ne kerülj. Bizony, mondom neked, hogy ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is — akkor egy olyan jelenet elevenedett meg a szemem előtt, amilyennek sokszor tanúja voltam. Volt egy erőszakos és árulkodó osztálytársunk. Félt tőle mindenki, és utálta is mindenki. Ez az osztálytársunk azonnal kijelentette „Megyek és megmondalak a tanítónéninek”, ha valaki az ő kívánságának ellene mondott. Természetesen sohasem az éppen fennforgó vitakérdésekkel akart a tanítónénihez fordulni. Azzal ugyanis, hogy adják neki azt a színes ceruzát. azt a hegyezőt, azt a képet vagy egyebet, amit elkért, vagy hogy nem hajlandók ugrani és tenni parancsait, hanem valami mást készült beárulni, valami olyat, amiért az iskolában büntetés járt. És ilyet mindig lehet találni, különösképpen • is egy olyan szigorú iskolában, amilyenbe én jártam és különösképpen akkor, ha valaki figyelmesen gyűjtögeti az ilyen adatokat. Hiszen egy kisdiák sohasem tökéletes. A jelenet pedig, ami az evangéliumi versek nyomán megelevenedett a szemem előtt, az így festett: erőszakos és árulkodó osztálytársunk dühödten és felháborodottan nyargal a folyosón a tanári szoba irányába, nyomában pedig ott lohol megijesztett és rémült társa, akit éppen „feladni” készül. Az utóbbi igyekszik utolérni az előbbit és visszatartani tervétől könyörgéssel és ígérgetéssel; mondván, hogy odaad mindent, amit csak a másik kíván, és megtesz mindent^.,amit csak a másik kér, csak ne .mondja meg őt a tanító néninek. S jaj volt. ha nem tudta kibékíteni és megengesztelni haragvó ellenfelét az ajtóig ...! Mert a tanító néni, sajnos, hitt, gyakran hitt erőszakos és árulkodó osztálytársunknak. Nem látta át hamis játszmáit. Megbüntette a beárul- tat, gyakran minden vizsgálat nélkül. MOST BE KELL VALLANOM, hogy nemcsak kisiskolás koromban jelent meg szemem előtt ezeknek a bibliai verseknek a hallatán az elbeszélt s többször látott kép, hanem azóta is így van. Mindig valami rossz érzés támad bennem. Olyan, amit igazságtalanság és kiszolgáltatottság láttán vagy tapasztalásakor érez az ember. Valami hiányzik nekem ezekből a bibliai mondatokból. Talán az, hogy biztosan tudjam: igaza van az ellenfélnek, jogos a panasza és vádja, megérdemelt lesz a büntetés, amit a bíró kiszab. Ebben az esetben a vétkes és adós valóban próbáljon engesztelni és megegyezésre jutni, mielőtt az ügy kinőne kettőjük közül, és rákerülne az ilyen ügyek futószalagjára és visszafordíthatatlanul elindulna a két féltől független útján. Akkor azonban, ha nincs igaza áz ellenfélnek, ha nem jogos a panasza és vádja, ha nem megérdemelt a büntetés, és mégis mindenáron kettőjük között akarja tartani az ügyet a megijedt kis emberke, kiteheti magát a végelláthatatlan zsarolásnak. Természetesen még az sem biztos, hogy egy igaztalan ellenfél a maga jogtalan panaszával és vádjával ne tudna a nyakába szakaj- tani szerencsétlen emberének sok kárt és kellemetlenséget, sőt akár büntetést is. Vannak bírósági eljárások. amelyekben „Kiderül ártatlansága” az igaztalanul megvá- doltnak, de olykor nagyon későn és sok szenvedés után. Dehát, ha ilyen nehéz ez a kérdés, akkor mit kell tennünk és hogyan kell élnünk, ha eleget akarunk tenni a bibliai parancsnak? AZT HISZEM, ÜGY KELLENE ÉLNÜNK, hogy soha ne fajuljon odáig az ellentét köztünk és valaki más között, hogy ne tudnánk többé egymásközt békésen elintézni. Hogy ne fajuljon az ellentét odáig, ahhoz a Hegyi beszéd többi parancsát is meg kell fogadni: ne álljatok ellene a gonosznak, ha valaki valamit elkér tőletek, adjátok oda, még ráadást is adva hozzá, ha valami valamire kényszerít benneteket, engedjetek neki, még többre is vállalkozva, mint amire kényszerít Próbáljatok arra a kérdésre felelni: Ki az erősebb? Az-e, aki követel és kényszerít? Vagy az-e, aki ad és enged? Takácsné Kovácsházi Zelma Előző cikksorozatunkat azzal a megállapítással fejeztük be, hogy a keresztyén ember életében nem az a döntő kérdés, hogy mit tegyen, hanem az, hogy hogyan kerülhet közösségbe az élő Jézus Krisztussal és hogyan maradhat meg ebben a közösségben. Most induló sorozatunkban erre a kérdésre próbáljuk megkeresni a választ. Amikor Jézus a földön járt, nagyon sok ember találkozott és került bensőséges kapcsolatba vele. Bár mennybemenetele óta Jézus csak lélekben van közöttünk, a vele való találkozás mégis ugyanúgy történik, mint földi életében. Ezért sorozatunkban azokat a történeteket vesz- szük sorra és próbáljuk végiggondolni, ahol emberek találkoztak Jézussal. Ezekből az elemzésekből meglátjuk majd, hogy a Jézussal való találkozások ma is ugyanúgy mennek végbe, mint kétzezer évvel ezelőtt. A sok találkozásból azokat vesszük áorra, amelyeket Máté evangélista írt le. A cikkek elolvasása előtt mindig olvassuk el Máté evangéliumából a megjelölt szakaszt. Így cikksorozatunk végére Máté evangéliumát végig áttanulmányozhatjuk. A személyes találkozás varázsa Mindennapi életünkből tudjuk, hogy az emberekkel való kapcsolatunk a személyes találkozással kezdődik. Hiába hallunk valakiről csodálatos történeteket, ha nem ismerjük meg őt személyesen, nem ismerjük őt igazán. Mindez nem csak emberekkel való kapcsolatunkra áll, hanem Jézussal való kapcsolatunkra is érvényes. Nem elég ismerni a Jézusról szóló történeteket, nem elég tudni, mennyire más volt ő, mint a többi ember, nem elég hallani A Luther-kutatók nemzetközi konferenciáját agugusztus 14—20 között tartották Erfurtban (NDK). Ezt követően augusztus 21—26- án a sondershauseni Luther Akacsodálatos szeretetéről és hatalmáról. Mindezt át is kell élni, meg is kell tapasztalni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha személyesen találkozunk vele. De hát hogyan találkozhatunk ma Jézussal, amikor ő csak lélekben van jelen? Jézus egyszer ezt mondta tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat...” (Lk 10, 16) Máskor meg így szólt: „Aki azt jelenti, hogy Jézussal embereken keresztül találkozhatunk. Ez a Jézussal való találkozás titka. Például hallunk egy igehirdetést és annak egy mondata szíven üt minket. Ekkor Jézus személyesen szólít meg, vele találkozunk. De ugyanezt a csodát éljük át baráti beszélgetések alkalmával, vagy amikor embertársaink segítő szeretőiét tapasztaljuk meg. A kereső ember vágyódása Mindehhez természetesen az szükséges, hogy mi jelen legyünk az igehirdetésnél, vagy keressük a kapcsolatot a hivő emberekkel. Mi indíthat erre minket? Azok az emberek, akik Jézushoz jöttek, valamennyien hallottak róla. Ismerősök, barátok mondták el — amit már ők megtapasztaltak — milyen csodálatos valaki Jézus! Mindez felkeltheti a vágyat: Én is szeretném mindezt megtapasztalni, én is szeretnék vele találkozni! Az ilyen kíváncsiságból azonban nem mindig jön létre igazi találkozás. Jézus szeretetét és hatalmát valójában csak azok tapasztalják meg, akiket valamilyen létkérdés hajtott Jézushoz. Volt olyan, aki gyógyíthatatlan beteg volt. Már mindent megpróbált és Jézus maradt az utolsó reménysége. De igazi reménység volt, mert Jézus segített rajta. Másnak meg az emberekhez való kapcsolata romlott meg. Senki sem szerette, mindenki utálta. „Hátha Jézus nem olyan, mint a démia rendezett ülést Naum- burgban. Egyházunk képviseletében mindkét alkalmon dr. Muntag Andor teológiai tanár vett részt. többi ember, hátha benne én is testvérre találhatok!” S valóban megtapasztalta, hogy Jézus más. Hiszen ő éppen az elesettekhez, a kivetettekhez jött. Volt olyan is, akinek mindene megvolt, csak éppen a legszükségesebb hiányzott. Ezért jött Jézushoz: „Mit tegyek, hogy örök életem legyen?” És Jézustól megkapta a választ. Mert aki keres, az talál. A jó pásztor mentő szeretete Nem csak azokkal került Jézus kapcsolatba, akik hozzá jöttek. Sok esetben Jézus maga kereste a találkozás alkalmát, ő maga szólított meg embereket. Hiszen azok az emberek, akiknek szükségük volt Jézus segítő szeretetére, néha olyan messzire sodródtak, hogy nem volt erejük és alkalmuk keresni a Jézussal való találkozást. Amikor egyszer Jézus mentő szeretetéről beszélt, a jó pásztort hozta fel illusztrálásra. A jó pásztor otthagyja kilencvenkilenc bárányát és elindul az eltévedt és elveszett bárány megkeresésére. Ma is ezt teszi: keresi, megszólítja és megmenti az elveszetteket. Sokszor külső eseményeket, az élet váratlan fordulatait használja fel arra, hogy az elveszetteket megszólítsa. A Jézussal való ideális találkozás az, hogy az elveszett báránynak a nyáj utáni vágyódása találkozik a kereső pásztor szeretetével. A Jézussal való személyes kapcsolat, hitre jutás és a boldog keresztyén életfolytatás ma is akkor jön létre, amikor a Jézust kereső ember útja találkozik az őt kereső, Jézus mentő szeretetével. Ehhez arra is szükség van, hogy az igazságot, az üdvösség útját, azaz magát Jézust úgy keressük, hogy nyitottak maradjunk. Ne ragaszkodjunk mereven a saját elképzeléseinkhez, hanem engedjünk helyet az életünkben Jézus elképzelésének, az ő akaratának és szeretetének. Mert csak így lehet reményünk arra, hogy létre jöjjön vele a személyes találkozás, amelyben megtapasztaljuk és átéljük megváltó Urunk mentő szeretetét Sclmeczi János KONFERENCIÁK LUTHERRŐL Ötven éves az orosházi gimnázium Orosháza társadalmának régi vágya volt, hogy magasabb képesítést nyújtó iskolája is lehessen. A korábbi eredménytelen próbálkozások után két fiatal állástalan lelkes tanár Musulin Béla és Péter fia Zoltán „államilag engedélyezett” Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyamot szervezett 1933-ban. Péter fia Zoltán aranydiplomás tanár erről így vall a Köznevelés 1983. április 8-i számában: „ ... nem volt vagyonunk, nem volt birtokunk, nem volt egy fi- tyingünk. hogy iskolát alapítsunk, csak a hitünk volt meg ... Ezt az iskolát, amire alighanem Magyarországon nem volt példa, a puszta hitből hoztuk létre. . A magángimnáziumot az egész társadalom örömmel fogadta, Orosháza község támogatta. A tanulók létszáma gyorsan növekedett. Több tanteremre, tanárra és több támogatásra volt szükség. Nehézséget okozott az, hogy az itt tanuló orosházi diákok az első két évben a mezőtúri református gimnáziumban, később pedig a szarvasi evangélikus gimnáziumban tehettek érvényes vizsgát. Természetes óhaj volt, hogy Orosházán kiépüljön egy érettségiző joggal bíró nyilvános rendes gimnázium. ENNEK A FELADATNAK A MEGVALÓSÍTÁSÁT VÁLLALTA az orosházi evangélikus gyülekezet. Küzdelmes tárgyalások és nem kis viták után a Kultuszminisztérium 1937 őszén hozzájárult az Orosházi Evangélikus Gimnázium megnyitásához. Az iskola nemes célkitűzését, nevelési eszményét jól jellemzi annak pecsétje. A pecsétet az alapító evangélikus tanár Péterfia Zoltán igazgatóhelyettes tervezte. Vallomásában ezt mondta: „A bélyegző szélén felirat fut körbe: Orosházi Evangélikus Gimnázium 1937. A betűk egy nyitott könyvet vesznek körül, a könyv két lapján két szó olvasható: Sola fide. — Luther mondta: Csupán hitből... tudniillik: üdvözülhet az ember... A pecsétet én rajzoltam. Ez a nyitott könyv lehet a biblia is, de nekem mint tanárnak a több tudást, az oktatást, a magasabb műveltséget is jelképezheti ... Ez nyílt ki ott, amikor mi a község legmagasabb fokú iskoláját létrehoztuk ... És a választott jelmondat? Egyedül hit által... Ez nem csak az üdvösségre vonatkozik, hanem ránk is, akiknek nem volt vagyonunk ... csak hitünk volt meg ... hogy egy olyan településen, a huszonötezer lelkes Orosházán, ahol korábban nem volt gimnázium, középfokú iskola is legyen.” AZ EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM a Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyamot is magáénak tudja, hiszen alapító tanára az Evangélikus Gimnázium első tanára is. Most az iskola ötven éves jubileumán hálás szívvel emlékezünk az alapító tanárokra. Az első igazgató dr. Benkő Istvánra, valamint Bencsik István, Frenyó László, Török István, Sass Árpád, Zoltai István, Kazár József és dr. Tömböly Jánosra és az őket követő számos kiváló pedagógusra. Az iskola tanárai hitük és tudásuk s nem egyszer életüket áldozták és áldozzák ma is ifjúságunk nevelésére, hogy szebb és boldogabb legyen életünk. Köszönjük áldozatos munkájukat. Köszönettel tartozunk az orosházi evangélikus gyülekezet egykori vezetőinek és híveinek, hogy a sok kezdeti probléma és nehézség ellenére kitartottak az új iskola gondolata, terve mellett. Horémusz Pál és Fürst Ervin lelkészek és dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök is komoly részt vállaltak az ígéretes jövőjű iskola kiépítésében. Ez a gimnázium a kétszáz éve Zombáról ide érkezett ősök áldozatvállalására emlékeztetett, akik akkor községet, egyházközséget (1744-ben) most ötven éve pedig új iskolát alapítottak. JÓ ISKOLA VOLT EZ. Tudós tanárai a tudomány magas szintjén tanítottak. A valláserkölcsi neveléshez hozzátartozott, hogy diákok és tanárok minden vasárnap együtt vettek részt az istentiszteleteken. Az Ifjúsági Szövetségben a diákok két hetenként előadásokat tartottak a hit és erkölcs kérdéseiről. E cikk írója három éven át volt diák-elnök itt. Frenyó László és Zoltai István tanárok bibliaórákat tartottak felekezeti különbség nélkül azoknak, akik a Bibliát jobban ismerni kívánták. így nagyon jó kagsolat alakult ki tanár és diák között. Nevelőink nem csak oktatóinkká, de erkölcsi eszményképeinkké, nem egyszer barátainkká is lettek, akiket családi otthonukban is sokszor felkerestünk. Megkedveltették velünk a Kodály és Bartók által feldolgozott népdalokat. Kedvenc olvasmányainkká tették Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József, Németh László, Kodo- lányi János és József Attila könyveit. A regős csoporttal Csizmadia György igazgató vezetésével téli időben felkerestük a környező tanyaközpontokat, gazdaköröket. Leghálásabb közönségünk a tanyasi szegényparasztság volt, akinek petróleum lámpa fényénél népdalokat, irodalmi műveket (pl. Szigligeti: Csikós és Liliomfi című népszínművét) adtunk elő a sokszor zsúfolt tanyasi iskolákban. Iskolánk így észrevétlenül elérte azt, hogy a „tanuló érezze az örök magyar egymásra utaltságot, testvériséget, sorsközösséget, a társadalom bármelyik rétegével kapcsolatban.” (Orosházi Evangélikus Gimnázium Évkönyve 1943). Igazi szociális nevelés volt ez, melyben a rákóczitelepi proletár, a földnélküli zsellér, a törekvő kisiparos és kereskedő ugyanolyan értékes, megbecsült emberré lett előttünk, mint az érettségivel rendelkező művelt értelmiségi. Talán ezért is volt az, hogy az ezekben az években működő Paraszt Népfőiskolákban tanuló szegényparaszt ifjakat is diáktársainknak tekintettük. Igaz, hogy a mi iskolánk tanárai tanították őket is, csak a népfőiskolái munkát fizetés nélkül, társadalmi munkában, ügyszeretetből végezték. Érdemes lenne megemlékezni még az önképzőkörről épp úgy, mint az országos tanulmányi versenyeken elért kitűnő eredményeket felmutató diákokról, vagy a kiemelkedő sport eredményekről. Ez azonban már meghaladja e cikk kereteit. Az 1948-ban államosított iskola a megkezdett úton fejlődött tovább. Ma az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola nevet viseli. Darvas József orosházi származású miniszter idejében 1953-ban új modern épületet kapott. Szükség volt e szép nagy épületre, mivel tanulóinak létszáma 1962/63-as tanévben 840 volt. Számunkra megtisztelés, hogy a szeptember 10-én megrendezendő jubileumi ünnepségen együtt ünnepelhetünk egyházunk vezetőségével, Keller József igazgató és kiváló tantestülete s a város vezetősége és társadalmi testületéi és a volt diákok népes seregével. Szokolay Károly egykori diák maid tanár versével köszöntjük a jubilálókat: „Arról vallók, kit múlt s jelen dícsér, S jövő is tán majd, — ezt alapozzuk itt — ... ...S a teljes élet: ez, ami nagy dolog. Ezt kapja mind itt, nem csak a tételes, Tudást, de szakma csínja-bínját. És a világnak hű tükörjét. ... Ó, haidd szavam: Szép volt a mi életünk,” (Óda huszonötéves iskolámhoz) Brebovszky Gyula
