Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-28 / 35. szám

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni Részlet a Miért reszketnek a csillagok ? című regényből (Hat év múltán ...) A nyomorúságnak ebben az ide­jében mutatta meg a magyar fa­lu igazi arcát. Először is nagyító­val sem lehetett találni nyilast az én falumban. De a németba­rátot is csak elvétve. Amikor a falu hírét vette, hogy a gabona, marha, disznó nem a magyar nép eledeléül szolgál és a szűkös fej­adagokon kívül a nép alig jut ke­nyérhez, húshoz, zsírhoz és egyéb­hez, néma ellenállásba kezdett. Hiába állítatta a begyűjtési mi­niszter, ama hírhedt, Jurcsekmár a cséplőgépek mellé ellenőreit, hogy a gép mellől azonnal vigyék el a termést, az ellenőrök is ma­gyarok voltak. A termés maradt a faluban. S rá kellett nézni az üldözöt­tekre! Barátomra, az íróra, akit úgyszintén Jóskának hívták, vagy a Vogel gyerekekre és a többi bújtatottra! Egyetlen egyet sem árultak be a hatóságoknál. Sőt, ha időnként megjelent a csendőr- járőr, a falu népe a bújtatottak kai együtt fészkére vackolódott, s a csendőrök jobbnak látták szó nélkül elkotródni a faluból, mint­sem betérni egyik-másik portára. Mert az már kevésbé volt biztos, hogy épségben ki is jöttek volna onnan. Erről volt tapasztalatuk bőven. A levente fiatalok, akiket a városból össze tudott terelni az áruló hatalom, itt falun egy- egy titkos kéz intésére szétreb­bentek. Széna-, szalmakazlak lettek a búvó- és menedékhelyek, meg setét padlások. Arra azután nem volt idejük, meg merszük sem az okosoknak, hogy az egész falut tűvé tegyék negyven-ötven eltűnt fiatalért. S ugyanez a po­fon érte a németeket kiszolgáló államhatalmat az áttelepüléssel kapcsolatban is. A kisbíró verte a dobot, majd szétrepedt a bőre, de meg sem hallgatták az embe­rek a „közhírré tétetik”-et, meg az ,,elrendeltetik”-et. És néhány év múlva, amikor az ország egyik vezetője azt mondta, hogy f,kilenc millió fa­sisztával kell a szociali?{J}H§t fel­építeni”, én hallgattam és rhoso- lyogtam magamban. Ez az ember Oroszországból jött és vajmi ke­vés fogalma volt arról, hogy a magyar falvak túlnyomó többsége azt sem tudta, mi fán terem a fa­sizmus, de ha tudta volna, még inkább ellene szegült volna. Az ősi kuruc érzelem, a németelle- nesség párosult a magyar paraszt­ban az elnyomás, megalázás és üldözés elleni magatartással. És ez különösen protestáns vidéke­ken volt így, a Tiszántúlon és a magyar lakta Dunántúlon. Városon már megoszlottak a vélemények és érzelmek. A váro­si nép lelkét megmérgezték s ez a mérgezés korán kezdődött. A városi nép gerince is megtört. Ugyanis túlságosan kiszolgálta­tott állapotban élt a városok pol­gársága. És „fejétől bűzlik a hal” — mondogattuk a régi közmon­dást. A hatalom beosztottjai rend­szerint a hatalom nótáját fújták. Legnagyobb baj az úri és szegény nép közötti ellentétben állt. Egyik sem bízott a másikban. Egység­ről, összefogásról, közös cselek­vésről szinte szó sem lehetett. Akinek világos látása volt, aki képes volna az igazságot meg­mondani az embereknek, azt ül­dözték legjobban. Az ilyenektől féltek igazán. Mert ezek az em­berek nem csak azt mondták meg, hogy „veszélybén a haza”, de azt is, hogy „veszélyben az uraság földje, meg a gyár, meg a bank”. Emiatt azután föld alá szorultak és a mélyből tört fel időnként a hangos és követelő moraj. A börtönök tele lettek velük. S amikor a börtönök nem tudták már lenyelni őket, magánháza­kat alakítottak át börtönökké. Megbízhatatlanok lettek azok, akik hallgattak, azok, akik félre­húzódtak, azok. akik a nemzet életében és érdekében csak egy­szer is megszólaltak. Értelmiségi ek, munkásemberek vezetői kín- padra kerültek. S hánynak az életét oltották ki rejtélyes körül­mények között. De honnan tudta ez az alja népség, a csatornák­kal máról holnapra felszínre ve­tődött söpredék, hogy kiket kell „felkoncolni”, „megsemmisíteni”, „kiirtani” az életből? És Tompa próféciái igaznak bizonyultak: „Testvér testvért, apát fia felad”. A fizikai megpróbáltatást, a lé­gitámadások sorát, az ostromot betetézte a lelki megnyomorítás, a félelem, hogy „ma neked, hol­nap nekem” üt az órám. Az egyi­ket azért hurcolták a Duna-part- ra, mert zsidót rejtegetett, a má­sikat azért, mert nem volt haj­tandó a vesztett háborút éltetni és bujkált, a harmadikat, mert tenyerébe hajtotta fejét és azt sóhajtotta: „szegény hazám”. És ebben a mocskos, fertelmes vi­lágban ezrével ölték az ártatla­nokat, legfőképpen a gettóba hur­colt zsidókat. Az élet elvesztette értékét, az emberi élet annyit sem ért, mint egy rovaré. Bárki rátaposhatott, szétmorzsolhatta s ezért senkit sem vontak fele­lősségre. S ezek a „bárkik” kere­ken fél évig ültek a nyakunkon. Karszalaggal jártak közöttünk, fekete egyenruhában — óh, a fe­kete szín, már megint! — zöld ingben. Félelmetes géppisztolyok, kézigránátok egészítették ki ru­házatukat és hideg, gyilkos tekin­tetek. Bújkáltam, mint a többiek. A Tompa utcából el kellett jönnöm, ott ismertek. Különösen féltem a vicétől, akinek a hangja olyan volt, mint a gyöngytyúké. Akiről azt mondtuk, „ha kárálni kezd, még a patkányok is elhúzódnak a közeléből”. Rejtőztem a belvá­rosban, óvóhelyeken, azután Bu­dára húzódtam, s a Hűvösvölgy­ben bújtam meg. Szerencsémre. Mert itt a Hűvösvölgyben először karácsony szent estéjén találkoz­tam orosz katonákkal. Budapestet éppen ekkor kerí­tették be. Öh, a szép főváros! Mit kellett szenvednie, amíg februárban fel­szabadult s mindenki kijöhetett a pincékből Pesten is, meg Budán is. Az elpusztult Jeruzsálem fest­hetett így, mint fővárosunk. De pusztulása is hasonlóképpen me­hetett végbe. S aki egy kicsit is szerette ezt a várost, s végigné­zett romjain, sírva fakadt. Én is. De sírva kellett fakadni az em­bereken is, amit a megmeredt, döglött lovakat szabdalták fej­székkel és életlen késekkel, hogy kevéske ennivalóhoz jussanak. S nem tudták eltemetni a sok holt­testet, mert fagyott volt a föld és szerszámuk sem volt hozzá. Első dolgom volt megkeresni azokat, akikhez valamilyen szál kötött. Pestre ladikkal tudtam csak átjutni zajló jégtáblák kö­zött. A hidak mind felrobbantva, szertezúzva, lerogyva fagytak a folyóba. Ahol a víznek kis tükre látszott, holttestek úszkáltak, nem győzte a folyó sem nyelpi a töméntelen áldozatot. Edit nénit, Kata anyját keres­tem a gettóban, amelynek deszka- Dalánkját eddigre lebontották, de sok helyütt még ott meredezett. Senki sem tudott róla. A ház ro­mos volt, lakásuk egy részébe idegenek telepedtek. Volgerékröl semmi hírt nem hallottam. A szomszédok szomorúan tájékoz­tattak arról, hogy elhurcolták őket. Tán az óbudai téglagyárban látták utoljára, de ott is csak az asszonyt. Mi lesz a két árva sorsa, akik falunkban rejtőztek? És mi­közben kerestem a többieket, va­lami rémes valóságra jöttem rá: „mindenki mindenkit keresett”. Ez a háború gyilkos törvénye, ke­resni kell! Iszonyatos vihart ka­var, a fákat tövestől csavarja ki, s ha nem tudja kicsavarni, meg­tépázza a koronáit, a leveleket, gyenge ágacskákat letördeli és szerteszórja a szélrózsa minden irányába. És keresni kell az ágacskákat, leveleket. Rédey Pál Ady Endre Az eljátszott öregség című versének átköltése A megőrzött öregség Ahogy nőnek'az árnyak, ahogy fogynak az esték, úgy tündököl mindjobban a megőrzött öregség. Ez az én két vén szemem, mely már sok szépet látott: mosolygós öreg úrként szemléli a világot. Lehet szent bocsánattal víg arccal tündökölni, Isten kegyelmét látni —: a vétkeim befödni. Emlékezném szabad már kedvesen zsörtölődve, ősz hajjal, piros arccal • a régi jó időkre. Emlékcsúfság nem kínoz — nem mondom: Jaj, jaj nékem — megindítón tündököl megőrzött öregségem. Ahogy nőnek az árnyak, ahogy fogynak az esték, úgy sugárzik mindjobban a megőrzött öregség. Kutas Kálmán Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. augusztus 28-án Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.). Fabiny Tibor, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. Muntag Andorné, du. 6. Muntag Andorné. Dó­zsa György út 7. de. fed 9. Muntag An­dorne. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Fe­renc, de. 12. (magyar) Ruttkay Le­vente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Pé­ter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frange- pán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyu­la. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz Lász­ló. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10. Bolla Árpád. Rákos­szentmihály de. fél 11. Kamer Ágos­ton. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Feren-* czy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.), de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.), du. 6. To- rockó tér de. fél 9. Óbuda de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tarísay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7 Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11. Modori u. G. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Ti­bor. de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. (urv.) Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Rozsé István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. (úrv.) Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. „A király így felei majd nekik: Bizony, mondom nektek, amikor megetettétek ezeket akárcsak egy- gjel is a legkisebb atyámíiai kö­zül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40). VASARNAP. — „Irgalom, bé­kesség és szeretet adassák nektek bőségesen.” (Jud 2 — Hős 14,4 — Lk 10,26—37 — Zsolt 74). Judás apostol így köszönti azokat, akik­nek levelét írja. Ez a kívánság, köszöntés sohasem fog elavulni, nem fogja érvényét veszíteni. Ma sem tudjuk szebben köszönteni embertársunkat, jobbat kívánni neki. Ma erre van szükség a világ­ban legjobban: irgalomra, békes­ségre, szeretetre. De ne csak szó­ban kívánjuk mindezeket, hanem valósítsuk is meg. „Béke legyen a nap alatt, Emberek közt jóakarat, Szerezz köztünk békét, Urunk, Melyért buzgón imádkozunk” (465. ének 1). HÉTFŐ. — „Az egyetlen üdvö­zítő Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által: Dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen” (Jud 25 — 2 Sám 9,1—11 — Mt 13, 53—58). Ezekkel a szavakkal fejezi be Jú- dás apostol levelét, melyet a ha­mis tanítók tévelygései ellen írt. Nyilvánvaló, Júdás levele, mindaz amit leírt nem öncélú: Isten di­csőségére, fenségére, erejére, ha­talmára mutat. Mi sem beszélhe­tünk, cselekedhetünk öncélúan. Túl kell mutatnunk önmagunkon, Isten dicsőségét szolgálva. „Ál­dunk téged, Istenünk, És csodál­juk égi erőd. Ég, föld rólad szól nekünk, Térdre hullunk színed előtt. Mert te mindig szent és nagy, Változatlan egy Ür vagy” (42. ének 1.) KEDD. — „Ekkor így szólt a kánaáni asszonynak Jézus: »Asz- szony nagy a te hited, legyen úgy, amint, kívánod«. És meggyógyult annak leánya még abban az órá­ban” (Mt 15,28 — Zsolt 17,7 — 5 Móz 24, 17—22 — Mt 14,1—12). A kánaáni asszony kitartása, ma­kacssága, sőt vitája Jézussal, hogy gyógyítsa meg leányát, tetszett Jé­zusnak. Hite, mellyel ragaszko­dott, kitartott Jézus mellett jutal­mat nyert. Erősen bízzunk mi is Jézusban, hiszen erő és gyógyulás csak tőle jöhet. „Jövel Jézus, lel­kem ho szerelme. Tenélküled szí­vem hova lenne? Ó jöjj, Kirá­lyom. Örömöm csak te vagy e vi­lágon” (383. ének 1.). SZERDA. — „Jézus így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük, éhesen pe­dig nem akarom őket útnak en­gedni, nehogy kidőljenek útköz­ben.” (Mt 15, 32 — Hós 13,5 — 2 Móz 22,20—26 — Mt 14, 13—21). Jézus az embereknek nemcsak lelki táplálékáról, hanem testi táplálékáról is gondoskodott. Nemcsak beszélt a szeretetről, ha­nem azt tettével rögtön alá is tá­masztotta. Nekünk is így kell él­nünk: észrevenni, ha az emberek a szeretetünkre éheznek. „Egy Urunk s Atyánk van, Egy test tagjai vagyunk, Testvérekként kell hát szeretetben maradnunk. Isten úgy alkotta az egész vilá­got, Hogy csak a szeretet Adhat boldogságot” (446. ének 3.). CSÜTÖRTÖK. — „A tanítvá­nyok ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket,' és ezt mondta: Bízzatok, én va­gyok, ne féljetek! (Mt 14,26—27 — Ézs 54, 14 —ApCsel 6,1—7 — Mt 14,22—36). Az Isten gyerme­kén is sokszor erőt vesz az elke­seredés, ijedtség, szomorúság. Gyász vagy betegség vesz körül, rendezetlenség vagy fáradtság. Milyen jó, hogy Jézus ilyenkor azonnal szól, hallhatjuk a hang­ját: Bízzatok, ne féljetek! Az Ür közel van hozzánk. Új teremtés vagy: vetkezd le a régit. Ördög ha üldöz, e világ ha rémít, Csak meg ne hátrálj, maradj meg az újban, Véled az Űr van” (460. ének 6.). PÉNTEK. — „Ó, Uram, Uram. Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehe­tetlen” (Jer 32,17 — Mt' 27,42 — Ézs 58, 7—12 — Mt 15. 1—10). Jeremiás próféta az imádságát kezdi így. A teremtő Isten számá­ra semmi sem lehetetlen, nyugod­tan fordulhat hozzá. Így kell imádkozni, erősen bízni abban, hinni abban, hogy mennyei Atyánk aki létrehozta a világ­mindenséget, a mi imádságunkat sem tartja kicsinek, meghallgatja. „Én felmagasztalom irgalmassá­godat, És mindenkor vallom te igazságodat, Mind az egész földön hatalmasságodat, Mindenkor hir­detem a te jóvoltodat.” (77. ének 5.). SZOMBAT. — „Testvéreim, ami­kor dicsőséges Urunkban, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválo­gatók” (Jak 2,1 — Zsolt 109,31 — Jer 22,13 — 19 — Mt 15, 21—28). Az egyik leggyarlóbb emberi tu­lajdonság a személyválogatás. Szeretjük megkülönböztetni az embereket anyagi helyzetük, tár­sadalmi pozíciójuk, foglalkozásuk szerint. Mihelyst ez megtörténik ellentmondásba kerülünk önma­gunkkal, Jézus Krisztussal, aki előtt mindenki egyenlő volt. Eb­ben is őt kövessük! „Vezess Jé­zusunk, S véled indulunk. Küz­delemre hív az élet, Hadd köves­sünk benne téged! Fogjad hát ke­zünk, Míg megérkezünk!” (443. ének 1.). Roszik Gábor EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és -kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Via Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 83.1871 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató — Szentháromság ünnepe után 13. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltá- ri igéje: Gál 3, 15—32; az igehir­detés alapigéje: Lk 10, 25—37. — SZERETNEK. Augusztus 2- á.n meglátogatta a gyülekezetét és vizsgálatot tartott Dubovay Géza, a Somogy-Zalai Egyházmegye es­perese. Találkozott a gyülekezet presbitériumával és köszöntötte a több mint huszonöt éves hűséggel szolgáló lelkész-házaspárt. Út­jára elkísérte felesége is. — A NYÍREGYHÁZI NÉMET NYELVŰ NYÁRI SZABADEGYE­TEMEN július 28-án dr Bodrog Miklós lelkész tartott előadást a magyarországi reformációról és Luther végrendeletéről. Az élénk érdeklődést számos kérdés, hozzá­szólás jelezte. — Vétek József, a budafoki gyülekezet másodfelügyelője éle­tének 72 esztendejében június 26- án elhunyt. Augusztus 4-én nagy részvét mellett kísérte utolsó föl­di útjára a gyászoló család, a bu­dafoki gyülekezet, barátai és is­merősei. Gyülekezeti munkájáról Wunderlich Sándor, a gyülekezet felügyelője emlékezett meg. Rő­zse István, a gyülekezet lelkésze Jel 2, 10 verse alapján hirdette Is­ten vigasztalását: „Légy hű mind­halálig és néked adom az élet koronáját”. — FIATAL orvosnő ottlakással eltar­tási szerződést kötne idős emberrel. „Orvosnő” ieligére a kiadóhivatalba. — KÖSZÖNET. Megköszönöm mind­azoknak, akik unokatestvérem, Sza- lay Sándor ny. mezőhegyesi jószág- igazgató halála alkalmából részvétük­kel felkerestek. Mátis Istvánná sz. Szalay Eszter.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents