Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-07 / 32. szám

A templom előtt Réssiet a Miért reszketnek a csillagok? című regényből Király Katát korábban König Katának hívták. Egyetemista ko­romban ismertem már őt, de nem tűnt fel sem szépsége, sem ked­vessége. Mcsiny termete éppen csak vállamig ért. Világosbarna haját rövidre vágva hordta, ter­mészetes, lágy göndörsége követ­keztében mintha mindig kócos lett volna. „Hogy is hívják azt a kis kócost?” — kérdeztem egy al- alkalommal Soós Gábortól, akivel egy időben közösen béreltünk szo­bát a külső Józsefvárosban. Gá­bor megrándílotta váflát és azt mondta: „Tán Király Katának”. Ebben maradtunk. S én alig vettem észre ezután ezt a csöpp­nyi leánykát. Időm se volt hozzá, meg aztán Zizivel és emlékével volt tele a szívem. Kata pedig sze­rénységével félrehúzódott, nem kereste senki barátságát, társasá­gát. Magányosan láttam mindig, ha véletlenül találkoztunk. Lapos irattáskát szorított hóna alá, és mintha menekült volna, úgy sur­rant végig a folyosókon. Néha fe­jet biccentettem ellőtte, mintha köszöntem volna, ő elmosolyodva viszonozta ezt a csupán félig kö­szönést és sietett dolgára. Télen rövid, puhaszárú bőrcsiz­mát viselt, nyáron lapossarkú ci­pőben járt, s ettől még kisebbnek látszott. Ez a falat kislány inkább elemistának vagy gimnazistának hatott, mintsem egyetemi polgár­nak, azaz polgárlánynak. Katával ezen a tavaszon vélet­lenül találkoztam. Az egyik va­sárnap délelőtt, istentisztelet kez­detére várva ácsingóztam a temp­lom előtt. Szokás volt ez a fiata­lok részéről. Végignéztük, kik jön­nek templomba. A templom előtt találkoztunk régi ismerősökkel. Hátbavágtuk egymást és megkér­deztük „mi újság?” „van állásod?” „hogy vagy?” Ha leánykával jött valaki az ismerősök közül, meg­jegyzéseket tettünk hátuk me- gett: „nini, a Pistának már van valakije”, s „no, nézd, milyen sze­rencséje van Eerkónak; ét>b a papék lányát fogta iheg”. Mindig ilyen volt a fiatalság. Ebből már kissé kinőttem, s egyedül ténferegtem a templom előtt, vártam a beharangozást. Ek­kor tűnt fel Király Kata. Bizony­talanul tekintett körül, látszott rajta, hogy idegen ebben a kör­nyezetben, s aligha fordulhatott meg gyakran itt közöttünk. Hű­vös, tavaszi szél csípte pirosra ar­cát, még csizma volt a lábán, szür­ke tavaszi kabátja éppen csak el­takarta térdét. Kicsiny táskát szorított hóna alá. Köszöntem és hozzáfordultam: „nem tudtam, hogy evangélikus”. Kata fülig vörösödött és nagyon halkan adta értésemre: „még nem olyan régen”. S ebben a pillanat­ban tudtam, hogy Katát szeretni fogom. „Akkor, ha megengedi, be­kísérem templomunkba”. Rövid szorongása felengedett bemutat­koztunk egymásnak, s felmentünk a kórusra. Ez volt az ifjúság helye, s mi még alaposan az ifjúság közé tartoztunk. Különösen Kata, akit erőszakkal sem lehetett tizenhat évesnél többnek mondani. Sohasem vártam ennyire a papi beszéd végét. S amikor kimenő énekbe kezdett a kántor, intettem neki, hogy indulhatunk. Kis tás­káját hóna alá szorította, s meg­indultunk a lépcsőkön lefelé. „Siet?” — kérdeztem. „Nem, rá­érek” — felelte kurtán, s így ér­tésemre adta, hogy szívesen mú­latja velem idejét. A Halászbástya felé indultunk, amely ezen a va­sárnapon különösen kihalt volt. Az árkádok között sivított az áp­rilisi szél, lent a Parlament kupo­lája, s a gót tornyocskák reszket­tek a hidegben, a Duna szürke vizébe tarajokat túrt a kellemet­len vendég, az áprilisi szél. „Április, óh április, Minden csínyre friss! Faun-bokájú vad suhanc Üjra itt suhansz!” — idéztem Tóth Árpádot, hogy el­indítsam beszélgetésünket. „Óh, Tóth Árpád” — ismerte fel az ün­nepélyes, tömör hangvételt, amely utolérhetetlenné tette ezt a fáradt és fájdalmasan vigasztalan köl­tőt. „Igen, Tóth Árpád, talán ő il­lik most a legjobban hozzánk”. Kata rámemelte tengerzöld sze­mét, amelynek mélyén ismeretlen bánat és szomorúság lappangott. Én tudtam, mi nyomja lelkét. „Ha nem akarja, nem kell elmonda­nia, mi bántja”. Kata megállt a román boltozatok alatt, sapkája alól néhány kócos hajtincsbe be­lekapott a szél. Hangja remegővé vált, mintha sírás fojtogatná: „Akarom” — de hang nem jött ki torkán. Kis szívét viharok tépáz­ták. Azután megjelentek az első könnycseppek szeme sarkában, s amint csordogáltak lefelé a szél­fútta arcon, mosoly fakadt a cse­resznyeajkon, a szivárvány meg­békélő íve: „akarom, András, de úgy érzem, maga úgyis tudja”. „Csak sejtem” — feleltem. „Ügy van, ahogy sejti, zsidó vagyok és néhány hete, hogy evangélikussá lettünk a családdal együtt.” Mélyet sóhajtott, mint aki az utolsó szó jogán, a halálos ítélet kihirdetése után még valamit mondhatott. Egyszerre még kisebb lett. kicsiny verebecske, amelynek szürke tolláit borzolta a csípős áprilisi szél. Szemsugarai mene­déket kerestek arcomon, és érez­tem, hogy horgonyt vetnek szeme­imben. Honnan jött ez a verdeső ma­dárka? Micsoda lelki viharok so­dorták elém? Szerettem volna el­mondani vallásunk tanítását, azt a szelíd, megnyugtató szavát Jé­zusnak, amelyet mindig olyan szí­vesen hallgattam a templomban: „Ne aggodalmaskodjatok! Tekint­setek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. ' De vajon lecsendesítenék-e ezek a szavak Kata háborgó lelkének tengerét? „Ne féljen, Kata — mondtam — megsegíti az Isten” S ezt úgy fejeztem ki, mint anyám, aki iga­zán bensőséges kapcsolatban állt az Úristennel, s aki tudta, hogy úgy is lesznek a dolgok, ahogyan ő az égiekkel elrendezte. Az én hitem még messze volt anyámtól, de a bizalomnak és egy megpró­bált emberi sorsnak a tapasztala­tával fejeztem ki: „Majd megse­gíti az Isten.” Kata is érezte, hogy hitből mondtam e szavakat. Kata vallomásával még inkább belopta magát szívembe. Megsi­mogattam kezét, amelyet veresre csípett az áprilisi szél és rámoso­lyogtam —, ő vissza. Azután egy­másnak egy szót sem szóltunk, de tudtuk, hogy két különös emberi út nagy kereszteződéshez érkezett. Egészen hazáig gyalogoltunk. Át a pesti oldalra a Széchényi hídján. Az oroszlánok szájtátva mosolyogtak a feljárónál, az ebéd­re készülő város elült, s mi szót­lanul lebegtünk a hídon át. Két árva verebecske Isten te­nyerén. Kata a Dob-utcában lakott. Rédey Pál SZERDA. — „Többé nem rej­tem el orcámat előlük, mert ki­öntöm lelkemet Izrael házára. — így szól az Én Uram az Ür” (Ez 39,29 — Róm 8,16 — 1 Kir 21, 1— 16 — Mt 10,16—26a). Csodálatos evangélium ez az ige. Sokszor érezzük, hogy reménytelen, kilá­tástalan helyzetbe kerülünk, egye­dül vagyunk, gyász vagy szomo­rúság vesz körül, betegségben szenvedünk. Van kivezető út mindezekből. Az Úrnak ezek a szavai biztatnak bennünket, Min­dig Rá tekintsünk! „Áldalak ir­galmas Isten. Hogy te őriztél hí­ven. Szent kezed óvott, áldott, Rám szüntelen vigyázott” (463. ének 1.). CSÜTÖRTÖK. — „Ezen kívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által már most elnyertük a megbékélést” (Róm 5,11 — Ezs 30,26 — Jer 16, 14—17 — Mt 10, 26b—33). Gyermeki büszkeséggel dicsekedhetünk Istenünkkel, Jé­zusra mutatva, akiben megismer­tük az Isten tökéletes atyai szere­peik tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Garam Zoltán. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szir­mai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. 7Íutrk-iy Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Le­vente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.). Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv ). Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. ne­gyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9 v:rágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Pestlőrinc Szemere telep de. három­negyed 8. Kispest de. 10. Bonnyai Sán­dor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota MÁV telep EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1038 Budapest VIII., Puskin u, 12, Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 83.1867 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. 8. Cinkota de. fél 11., du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Kósa László. Rákos­hegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákos­liget de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.), de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.), du. 6. Tn- rockó tér de. fél 9. Öbuda 10. (úrv.) Görög Tibor. XXI., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Ta­kács József, du. fél 7. Kószeghy Ta­más. Pesthidegkút de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. Weltler Ödön, de. 11. (úrv.) Weltler Ödön, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Ti­bor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. (úrv.). Budafok de. 11. (úrv.). Csillaghegy de. fél IC. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Feleletek mindenre? Egy gyermekkönyv margójára A szemészeti rendelő előszobá­jában ülök a fiammal. Tanév vé­ge van. Húsz-harminc apróbb- nagyobb szemüveges sorstárs vár bebocsátásra. Néhányan angyali türelemmel, mások — érthető módon — nyűgösen. Mi számítot­tunk a tömegre. Olvasunk. Frissen vásárolt könyvet hoztunk ma­gunkkal. Mint aki kincsre lelt, csaptam rá pár napja a könyves­boltban Teknős Péter „Kérdezz! Felelek mindenre" című, gyere­keknek írt könyvére. Gondolom, a szülők többsége átérzi örömö­met, mert hasonló gondokkal küszködnek. Előbb fogynak ki a válaszokból, mint a hatévesek az örökös „miért”-ekből. Ez a könyv pedig kincset ígér. Feleletet a legképtelenebbnek látszó gyerek­kérdésekre: miért szövi a pók a hálót; miért őszül meg az idős emberek haja ... és folytatódik a sor 198 oldalon át. Érdekesek a témák, nagy odaadással, olvas­suk. Élvezzük, hogy nem is elvi­selhetővé, hanem izgalmassá te­szi számunkra a várakozás idejét. Maradéktalan az élvezet mind­addig, amíg ehhez a kérdéshez nem jutunk: „Mi a feszület?” A vá­laszban természetesen azt is el­mondja a szerző kis olvasóinak, hogy kicsoda Jézus. A szakasz vé­gén egyébként jószándékú gyer­mekem tombol a dühtől. Kényte­len ugyanis megtudni — minden eddigi ismerete ellenére —, hogy Jézus Názáretben született, „fog­lalkozására” nézve pedig rabszol­gának kellett lennie, hiszen a könyv szerint mint lázadó rab­szolgát feszítette keresztre Pon- cius Pilátus.. Beborul az ég, mennydörgés, villámlás... Alig bírom féken tartani a gyereket. Számára még szent és tévedhetet­len a könyv. Idáig jó barátnak bi­zonyult. Első csalódása fergete- teges dühöt vált ki belőle. Ha­zudnak a könyvben? — kérdezi már vagy ötödször. Miközben higgadt válaszokat igyekszem adni teljesen jogos kér­déseire, az én fejemben is kérdé­sek támadnak. Nem várom a ha­sonló jellegű könyvektől, hogy gyermekemet keresztyén hitre ta­nítsák. Ö maga sem várja. Évek óta tisztában van vele, hogy Is­tenben lehet bízni és lehet Öt ta­gadni. Ám a könyvekben szeretne igazságot olvasni tévedések és szarvashibák helyett. Engem pe­dig nagy nyugalommal töltene el — sok más szülővel együtt —, ha bizonyos lehetnék benne, hogy gyermekeim a könyvekből a va­lóságot tanulják meg akár Mátyás királyról vagy a villanyáramról olvasnak, akár a naprendszerről vagy a Názáreti Jézusról. Szabóné Mátrai Marianna LUTHER MARTON ÍRÁSAIBÓL Senki sem dicsőítheti önma­gát azzal, hogy tiszta a keze és a szíve; még az apostolok és a pró­féták sem tehetik ezt. Ha azért a keresztyén embernek tiszta a ke­ze és a szíve, akkor ez azt jelenti, hogy elkezd tiszta lenni, de még sok benne a tisztátalanság Isten a maga egyházát erős szik­lára építette, nevezetesen: a sa­ját ígéreteire. Egy suszternak három évig kell tanulnia a mesterségét. Ayt a mű­vészetet, hogy tudjuk: Kicsoda Krisztus, rögtön meg lehet tanul­ni. Summa summárum, növeked­nünk kell és bővelkednünk kell, nem állva maradni és a bizton­ságban elaludni. Aki elkezdett keresztyénnek lenni, az nem gondolja, hogy már az is, hanem azt, hogy szívesen lenne keresztyén. Az Istenhez való visszatérés öröm. A farizeus nem tudja azt, hogy a legfontosabb dologban téved. Nagy dolognak tartja azt, hogy Krisztust mint prófétát dicsőíti és mint nagy taníómestert a farizeu­sok közé sorolja. Azonban meg­marad abban, hogy nem látja a saját bűneit. Ha azért meghalok: a semmi­be megyek; nem látok semmit és nem érzek semmit. Ahol azonban Isten megmutatja magát ott fel­ismerem azt, hogy kicsoda ő. és azt is, hogy ő a semmiből is ké­pes valamit csinálni. — AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS KÖNYVTÁR —a Teológia Akadémia Könyvára nyári raktárrevíziót tart. Kéri Olvasóit, hogy az elolvasott könyveket szíveskedjenek postán vagy személyesen visszajuttatni: Budapest, Üllői út 24, 1085 Az olvasószolgálat auguszus 1-től 31-ig szünetel. — ELSŐ éves orvostanhallgató lehe­tőleg az egyetem környékén albérle­tet keres fürdőszobahasználattal. „Or­vostanhallgató” jeligére a kiadóhiva­talba. — TEMPLOMTORNYOK falá­nak, süvegének festését, kisebb javítását vállaljuk rövid határidő­vel, hegymászó technika alkalma­zásával. Extrém Szolgáltató GMK. Budapest XI., Ballagi M. u. 10. Te­lefon: 660-176. „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Űr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33, 12). VASÁRNAP. — „Mert bár ítélő Isten az Űr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek” (Ezs 30, 18 — Róm 1,17 — Lk 19, 41— 18 — Zsolt 119 105—112) Ez a re­ménység nem az utolsó napon kezdődik, amikor meg kell álnom az ítélő Űr színe előtt. Akkor már késő. Már ma abban a re­ménységben és hitben élek, hogy Isten megbocsát a megtérő bű­nösnek. Nem felejtem el, hogy ítélő Bírám Ö, de azt sem, hogy szerető Édesatyám. Ezért lehetek boldog. „Mindaz ki reményét Is­tenbe vetette, Nem retteg, bár vészek zúgjanak felette: Mint a Sión, áll hatalmasan, Diadalma­san, Diadalmasan” (347. ének 1.) HÉTFŐ. — „Az angyal ezt mondta Józsefnek: Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bű­neiből” (Mt 1, 21 — Zsolt 89, 17 — Neh 4,1—15 — Mt 9, 27—38). Mindannyian a bűn rabságában élünk. Visszaeső bűnösök va­gyunk. Kárhozatra méltók, aho­gyan valljuk a gyónásban is. Ezért drágább nekünk mindennél ez a név: Jézus. Szabadító. Ragasz­kodjunk Hozzá és szeressük öt sokkal jobban! „Jézus, drága üd­vösségem, Hadd legyen életem Csak tiéd egészen. Szívem tőled el nem válik. Enyém vagy. Elég vagy Nekem mindhalálig” (162. ének 4.). KEDD. — „Aki hegyeket for­mál, és szelet teremt, tudtára ad­ja szándékát az embernek” (Ám 1,13 — Róm 11,33 — 1 Kor 10,1— 13 — Mt 10,1—15). Milyen sok­szor vergődik tehetetlenül és ta- nácstlanul az ember. Nem tudja mit tegyen, mit gondoljon. Pedig, ha Istenre figyelne, sokmindenben útmutatást, sokmindenre választ kapna. Az Isten, akt ä .világot te­remtette, hegyeket.formál.szeiet vet, meg tudja mondani — és meg is mondja az embernek, hogyan éljen. „Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakasízt az ág. Bimbója bár igénytelen, Pompás lesz a vi­rág. Ki kétkedőn kutatja őt, An­nak választ nem ád, De a hivő előtt az Űr Megfejti önmagát.” (328. ének 2.) tétét. De dicsekedésünk csak úgy ér valamit, ha egész életünkkel ennek a szeretetnek hűséges hor­dozói vagyunk. „Hívek, dicsér­jük jó Istenünket, Ki nem akarta bűnén vesztünket, S mint Atyánk mennyből ránk tekintett, És szent Fia által üdvözített” (324. ének 1.), PÉNTEK. — „Isten elsősorban nektek küldte el szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy min­denkit megtérít a maga gonoszsá­gából” (ApCsel 3,26 — Zsolt 67,8- Jer 7,1—15 — Mt 10,34—42) Elsősorban kiknek? Azoknak akik nem fogadják be őt. Az el­veszetteknek, az eltévelyedettek- nek. Egyszóval: a bűnösöknek, te­hát nekünk. Azért, hogy megáld­jon bennünket azzal, hogy hasz­nálható szolgáivá formál. „Emlé­kezzél te szent Fiadra: Nem jött ő az igazakért, Hanem magát ha­lálra adva, A bűnösökért onta vért. Kik eltévedtek az úton, Azokért jöttél Jézusom” (415, ének 4.). SZOMBAT. — ..Jézus így vála­szolt Péternek: Boldog vagy, Si­mon, Jóna fia, mert nem test és vér jelentette ki ezt neked, hanem íz én mennyei Atyám” (Mt 16,17 — Zsolt 16,2 — 2 Kir 25,8—12 Valamennyien boldogok lehetünk, akik együtt tudjuk mondani Pé­terrel a felismerést: „Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia.” Boldo­gok lehetünk, mert ezt a bizonyos­ságot mennyei Atyánk ajándékoz­ta nekünk. Gondoljunk a heti igé­re ismét: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Űr, az a nép, amelyet örökségül választott.” „Ó, add Atyám, míg itt a földön élek, Teljes szívemből szolgáljak tené- ked. És verőfényben, vagy kereszt alatt Keressem nálad boldogsá­gomat” (457. ének 5.). — Szentháromság ünnepe után a 10. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentiszte­let oltári igéje: 1 Kor 12, 1—11; az igehirdetés alapigéje; Tk 19, 41— 48. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELETET A RÁDIÓBAN. Augusztus 14-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet BARANYAI TAMAS domonyi lelkész. Istentiszteleti rend Búdapestcn, 1983. augúsztus 7-én

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents