Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-23 / 4. szám

GYERMEKEKNEK. Az egyház születése Csel 2 „írok nektek, ifjak...” Valaki mégis kedvesebb előtte ? Zsid 11, 4 ÜNNEP VAN JERUZSÁLEM­BEN, pünkösd, ünnepe. Az ország minden tájáról, sőt még külföld­ről is sietnek az emberek a szent városba, hogy áldozatot mutas­sanak be Istennek. Az utcákon nagy a jövés-menés. Az embe­rek egyszer csak valami külö­nösre lesznek figyelmesek. Vala­mi zúgást hallanak, mintha nagy vihar közeledne. A különös zú­gás azonban egy házból hallat­szik. „Hát ez micsoda?” — kér­dezgetik egymástól kíváncsian. Abban a házban különös do­log történik. A tanítványok ül­nek bent és várják Jézus ígére­tét, a Szentleiket. Az ő fejük fö­lött támadt ez a szélzúgás. De még más kísérője is van e jelen­ségnek. A tanítványok fején mintha tűzlángok lobognának. Nem igazi tűz ez, mert nem ég, de a tanítványok szívét kimond­hatatlan nagy öröm és boldogság tölti el. Most száll a szívükbe a Szentlélek, akit Jézus ígért ne­kik. A tanítványok boldog ujjon­gásba törnek ki. AZ UTCÁN A CSŐDÜLET EGYRE NAGYOBB. „Mi az ott bent? Mi történik ott? — kiabál­nak az emberek. Némelyek ne­vetnek és ez mondják: „Valószí­nűleg sokat ittak. Részegek és ezért örvendeznek ennyire!” A.z- tán a házban minden elcsendese­dik. Az egyik tanítvány kilép az ajtón, a tömeg elé áll, és be­szélni kezd. Péter az, aki azelőtt mindig olyan félénk volt, aki még azt is letagadta, hogy Jézust ismeri. Most egy csöppet sem fél. Beszélni kezd: „Emberek! Nem vagyunk mi részegek! Nem it­tunk bort! Hanem tudjátok, mi történt? Az Űr Jézus küldte el nekünk a Szentlelket. Hisz is­meritek mindnyájan a názáreti Jézust. Emlékeztek, mennyi be­teget gyógyított és mennyi cso­dát tett. De aztán megharagud­tatok rá. Elfogtátok és keresztre feszítettétek őt. De Jézus nem maradt a sírban, mert Isten Fia í volt. Isten föltápiasztotta őt. Mi mindnyájan láttuk őt. Most föl­ment a mennybe és elküldte ne­künk a Szentlelket. Az a Jézus, akit ti keresztre feszítettetek, most a mennynek és a földnek Ura lett.” Az emberek megrettentek. Hát mégis Isten Fia volt? Milyen go­noszok voltunk vele szemben! Most biztosan haragszik ránk az Isten! „Mit tegyünk?” — kérde­zik Pétertől. Péter így válaszol: „Kérjétek Istent, hogy bocsásson meg nektek! Szeressétek az Ür Jézust és keresztesied j etek meg! Isten megbocsátja bűneiteket és nagyon boldogok lesztek.” Az emberek hisznek Péter szavai­nak. Nagy csapatokban jönnek, hogy a tanítványok megkeresz­teljék őket. Lehettek, vagy há­romezren, akik megkeresztelked- tek. A keresztség után ez a sok ember együtt marad és dicsőíti Istent. Belőlük lett az egyház, az első gyülekezet. ÍGY SZÜLETETT MEG AZ ELSŐ GYÜLEKEZET, Jézus Krisztus egyháza a földön. A föl­támadott Jézusról szóló igehirde­tés hozta létre. A Szentlélek ere­je áthatotta Pétert, az igehirde- töt, megáldotta igehirdetését, megnyitotta az emberek szívét, hogy elhiggyék a föltámadott Jé­zusról szóló prédikációt, azaz higgyenek Jézus Krisztusban. Nemcsak az első pünkösdkor tör­tént meg ez a csoda, hanem tör­ténik azóta is az egész földke­rekségen. A Jézusról szóló pré­dikáció ma is hangzik az egész földön és a föld minden táján vannak emberek, akik hisznek Jézus Krisztusban és vannak gyülekezetek, amelyek Jézus Krisztusnak szolgálnak. Isten Szentlelke bennünket is elhívott ebbe a közösségbe, az anyaszent- egyházba, hogy higgyünk a föl­támadott és élő Jézus Krisztus­ban és engedelmesen szolgáljunk neki. Luther Márton a Kis Káté ma­gyarázatában a Szentléleknek er­ről a gyülekezetét teremtő mun­kájáról ezt írja: „A Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ahogyan az egész földön élő anyaszentegyházat is elhív­ja.” Selmeczi János HA VALAKI MEGPRÓBÁL „HITBŐL ÉLNI” (Zsid 10, 38), egy sereg új és nehéz kérdéssel kerül szembe.' Többek között az­zal, amit címként ideírtunk. Mert gyakran úgy tűnik, hogy valami különleges alapon, de személyvá­logató az Isten: vannak, akikkel kivételez. Ez nemcsak az ember személyes tapasztalata, hanem még a Bibliában is olvasunk olyan történeteket, amelyek mintha ezt igazolnák. Itt van pl. Kain és Ábel története. Mindketten úgy közelednek Istenhez, hogy áldo­zatot mutatnak be neki, azaz el­ismerik, hogy amijük van, azt Is­tentől kapták, és ezt meg is köszö­nik neki. Isten mégis csak Ábel áldozatát veszi tekintetbe. Káiné­ra rá se néz (1 Móz 4, 4—5). Nem kivételezés ez? Ma Kain szimpatikusabb nagyon sok ember számára. Nem a gyil­kosság miatt — azt azért nem vál­lalja senki —, hanem a diszkri­mináció miatti fölháborodásáért: igaza van; milyen jogon külön­bözteti meg Isten Ábelt? Költők, írók (pl. Sütő a Kain és Ábel című darabjában) nem egyszer hang­súlyozzák Kain „gerincességét”, magabiztosságát, azt, hogy ő ön­magára épít, saját ereiéből és fantáziájából akar élni és érvé­nyesülni. És milyen közel van ez a jellemzés ahhoz, amit a bibliai történetből magunk is kikövet­keztethetünk! LUTHER ÍGY MAGYARÁZZA EZT A TÖRTÉNETET: Kain biz­tos abban, hogy az ő áldozata ked­ves Istennek, sőt. talán kedvesebb is, mint testvéréé. Mert így gon­dolkodik: Én vagyok az elsőszü- lött, engem illet meg az áldozat bemutatásának joga, az én áldo­zatom biztosan igazi áldozat. Abel viszont azt gondolja: én csak a Josiah Kibira püspök, a Luthe­ránus Világszövetség elnöke és Amon Mwakisunga lelkész, az LVSZ Afrika-títkára látogatást tett a Zimbabvei és a Madagasz­kárt Evengélikus Egyháznál. kisebbik vagyok, én csak Ábel vagyok (ami azt jelenti lkod, pára semmi). A testvérem áldozata ér­tékesebb, mint az enyém. Ha az enyémet elfogadná Isten, az csak kegyelem lenne. JOG SZERINT KÁINNAK VAN IGAZA, övé az értékesebb, az el­ismerésre méltó áldozat. Az akko­ri rend szerint őt illeti meg az el­sőség, ő a leendő családfő, ami akkor azt is jelentette, hogy ő a család papja. Bár az ilyesfajta megkülönböztetés megszűnt (noha most is van ilyesféle „beosztás­beli’ ’különbség az emberek kö­zött), még azok is megértik Kain felháborodását, akik azt vallják, hogy minden ember egyenlő. Mert legalábbis egyformának, egyenlő értékűnek kellene tartani a két áldozatot, azaz a két embert. A BIBLIA MÉGIS ÁBEL PART­JÁN VAN. Miért? Mégiscsak sze­mélyválogató az Isten? Vannak mégis, akikkel kivételez? Az bi­zonyos, hogy a Zsidókhoz írt le­vél értelmezni akarja a történetet, sőt, túl is mutat a történeten: minden kor keresztény emberének mondani akar valamit. Az idézett ószövetségi történet kapcsán szemléletünk alapvető hibájára akar rámutatni. ALAPVETŐ TÉVEDÉSÜNK AZ, hogy Istennel való kapcsolatunkra is át akarjuk vinni a jog szabá­lyait. A jog bizonyos mértékig szabályozza az emberek egymás­hoz való viszonyát. Biztos, hogy szükség van rendre, amely meg­határozza minden ember helyét, megszabja jogait és kötelességeit. Természetesen ebben is óvatos­nak kell lennünk, mert a jogokhoz való merev ragaszkodás szembe is állíthatja egymással az embere­ket vagy akár a népeket is; sőt, tragikus végre is vezethet: test­vérgyilkossághoz vagy háborúhoz. A Lutheránus Világszövetség el­nöke mindkét alkalommal élénk eszmecserét folytatott a helyi egyházi vezetőkkel; érdeklődött az egyházak tevékenységéről, s min­denekelőtt: az egyházak kommu­nikációs munkája iránt, (lwi) Megtanuljuk, hogy az emberek egymáshoz való viszonyában is nagy jelentősége van a bizalom­nak. ISTENHEZ VALÓ VISZO­NYUNK „SZABALYA”, RENDJE A HIT. Mert csak a hit tudja ko­molyan venni az Istent. Hinni azt jelenti: elismerni Isten isten-vol­tát, vagyis azt, hogy Öt nem tud­juk a mi mértékünkkel, értékren­dünkkel mérni. Őrá nem érvénye­sek a mi szabályaink. A hit ko­molyan veszi azt, hogy Isten más­ként látja az embert, mint az em­ber saját magát; de azt is, hogy néha találkozik a látásunk. Le­het, hogy Isten számára értékte­len az, amit mi értékesnek tar­tunk vagy értékes az, amit mi értéktelennek tartunk. De az is lehet, hogy számára is értékes az, ami nekünk értékes. A HIT MINDENT BÁTRAN ISTENRE BlZ: szabja meg ő, mi a jó és mi a rossz, mi az értékes és mi az értéktelen. És közben tanul: megtanul Istenre figyelni, olykor „Isten szemével látni” a dolgokat. Hit által átértékeli ma­gát az ember, mint az az öreg, hivő presbiter, aki a szokásos „Hogy van?” kérdésre ezt a meg­lepő választ adta: „Köszönöm, jobban, mint megérdemelném”. Hit által megérti az ember, hogy Isten gazdagságához képest mi­lyen kicsi és kevés az, amit bárki is adni tud; mert megtanulta cso­dálni és becsülni a világminden­séget, a természetet, az embert, és mert fölfedezi, hogyan ad Is­ten új értelmet az ember életének azzal, hogy egyik embert a másik­ra bízza, hogy munkatársává teszi az embert a gondviselésben. Min­den embert, különbségtétel nél­kül. A HIT MERÉSZEN BÍZIK AB­BAN. HOGY MINDENKI EGY­FORMA LEHET ISTEN SZAMA­RA. Még akkor is bízik IstenbeA, ha nem látja és nem érzi Isten szeretetét. ha sok gonddal, baíial kell szembenéznie. Nem abból kö­vetkeztet Isten szeretetére. amit lát, hanem abból, hogy Isten sze- retetének evangéliuma az Isten ereje, amely minden hivőt üdvö­zít. és hogy ebből a hitből élm i°- het (Rm 1, 16—17). Muntag Andor JOSIAH KIBIRA PÜSPÖK LÄTOGATÄSA AFRIKABAN Dr. Madas András: Köszöntő az iskola egykori diákjai nevében Elhangzott a négyszázhuszonöt éves soproni BerzsenyiDániel Gimnázium, a volt Evangélikus Líceum emlékünnepén Sopronban Mély tisztelettel és el nem mú­ló hálával emlékezünk meg az egykori Evangélikus Liceum, a mai Berzsenyi Gimnázium volt diákjai nevében az ősi Alma Ma­terről, annak szelleméről, e szel­lemet megtestesítő tanárairól, és szeretettel köszöntjük a Gimná­zium ma oktató, nevelő tanári karát, igazgatóját és diákjait. MINT VOLT LICISTÄK nagy örömmel és szeretettel köszönt­jük az ünnepélyen megjelent egykori tanárainkat, azok között elsőként Kamondy Zoltán tanár urat, egykori történelem taná­runkat, aki generációkat nevelt a magyar haza, a magyar nép történelmi múltjának megisme­résére, szerepének értékelésére, nemzeti méltóságának tiszteleté­re, és e nemzet jövőjébe vetett törhetetlen hitre. A történelem órákon a nemzeti múltunk meg­ismerése mellett megtanultuk a Kárpát medence minden népének kölcsönös megbecsülését és tisz­teletét; előrébb lennénk közös ügyeink rendezésében ha a köl­csönös megértés ilyen emelkedett szellemében ismerkednének meg egymásra utalt népeink fiataljai a közös múlttal. Szeretettel köszöntjük Pröhle Jenő tanár urat, az iskola volt igazgatóját, a fiatalság melegszí­vű nevelőjét, barátját, a Liceum hagyományainak összegyűjtőjét, megőrzőjét, Csaba József tanár urat, aki a harmincas évek végén elhozta Sopronba a népi írókat, és ezzel elősegítette, hogy a diák- . Ságban közvetlen élmények alap­ján erősödjön a hit népünk fenn­maradásában, felemelkedésében, a humánum magasabbrendüségé- ben. Nagy örömmel és megillető- déssel vettünk részt Benkő László tanár úr vezetésével a Magyar Társaság jubileumi ülésén; szere­tettel köszöntjük őt egykori taná­raink sorában. Amikor azt a megtisztelő és egyben felelősségteljes feladatot kaptam, hogy a volt diákok nevé­ben köszöntsem egykori iskolán­kat, akor az iskola szellemének századokon át ható, azon jellem­ző vonásait kerestem, amelyek­nek van megszívlelendő monda­nivalója a mai diákság, a mai társadalom számára is. Visszatekintve az iskola négy évszázados múltjára, szellemé­nek, oktató-nevelő munkájának három olyan jellemző vonását emelhetjük ki, amelyekből a má­ra és a jövőre is hasznos tanulsá­gokat meríthetünk. A LÍCEUM OKTATÓ-NEVE­LŐ MUNKÁJÁNAK EGYIK SARKALLATOS FUNDAMEN­TUMA a haladásért folytatott mindennapos, következetes mun­ka, az erre való nevelés volt. Ez következett az iskolát létrehozó város, annak felvilágosult, dolgos polgársága, továbbá az intéz­ményt fenntartó, működtető pro­testáns szervezetek tevékenysé­gének alapelveiből, gyakorlatá­ból. A reformáció terjesztésének leghatásosabb eszköze a könyv- nyomtatás és terjesztés volt; a prédikátorok írni, olvasni taní­tották saját anyanyelvükön a né­pet, és a megalakuló egyházi kö­zösségek a templomok mellé is­kolákat is állítottak. Az Evangélikus'Liceum végzett diákjai az elmúlt négy évszázad során ezrével választották a lél- készi, tanítói, jegyzői pályát, és élethivatásuknak tekintették azt, hogy a népet, a nemesség és pol­gárság gyermekei mellett a pa­rasztság fiait és lányait meg­tanítsák magyarul írni, olvasni. A Liceum szelleme, diákjainak te­vékenysége jelentős mértékben járult hozzá, hogy a Dunántúlon az általános műveltség lépést tu­dott tartani az európai színvo­nallal kultúrális tekintetben, lé­nyegesen kedvezőtlenebb politi­kai és gazdasági feltételek között, és a magyar nyelv művelése tö­retlen volt a Habsburg uralom évszázadai alatt. A Liceum országos visszhangot keltő jubileumát már eddig is többen üdvözölték a sajtóban, megemlítve azokat a kiváló diá­kokat, akik később, pályafutásuk során országos hírnévre tettek szert; büszkék vagyunk rájuk. Emellett azonban ne felejtsük el, hogy az iskola történelmi jelentő­ségét elsősorban az a derékhad igazolja amelyik, legtöbbször névtelenül, az életét mindenna­pos, következetes munkával a nép felemelkedésére szentelte. A LÍCEUM MÁSODIK ÜZE­NETE arra a felvilágosult, hu­mánus, ma is korszerű nevelési elvekre és gyakorlatra hívja fel a figyelmet, amelyek tág teret biz­tosítottak a diákság öntevékeny­ségének fokozására, a közéleti szereplésben való elemi jártas­ság megszerzésére, a közösségi élet szabályainak elsajátítására. Ezt példázzák a diákság egyko­ri olyan jelentős szervezetei mint a Magyar Társaság, a Deákkuti Vármegye; de emlékezzünk meg a fejlett zenei életről és arról a kiváló sportolási lehetőségről, amit az iskola diákjai számára biztosított, szem előtt tartva az évezredes tanítást: „Ép testben, ép lélek!”. A Liceum azonban magas mér­cét szabott a közösségi munkában való részvételhez; szilárd erköl­csi alapokat és a közösségért foly­tatott önzetlen munkát. Ennek a nevelő munkának és a szülői ház­ból hozott hasanló tartalmú útra- valónak az eredményeként a sop­roni licisták szinte kivétel nélkül megállták és megállják a helyü­ket azon a területen, melyet hiva­tásuknak választottak, illetve ahová állították őket. Megbízha­tó, szerény, áldozatkész munká­juk, kultúrált, nem hangoskodó, hanem építő közéleti tevékeny­ségük a mai társadalomban is oly kívánatos magatartásuk eredmé­nyeképpen megbecsült tagjai an­nak a kisebb, vagy nagyobb kö­zösségnek, amelyben tevékeny­kednek. A LÍCEUM HARMADIK — S TÁLÁN LEGVONZÓBB, LEGNE­MESEBB ÜZENETE annak a szellemnek, alapelvnek a követ­kezetes érvényesítése, amelyik nem ismert előítéleteket. Bár az iskola magyar és evangélikus volt, mindig voltak német, szlo­vák és egyéb nemzetiségű, kato­likus, zsidó és egyéb vallású ta­nulói. A harmincas években, amikor már Európa jelentős részein, sőt az országban is magasra csapott a különböző előítéletektől fűtött gyűlölet, a Liceum megingatha­tatlan, szilárd őrizője maradt a humánus elveknek, a népek, fe­lekezetek közötti megértés szel­lemének. Ezt, mint a Liceum egykori katolikus diákja, más társaimmal együtt igazolhatjuk a leghitelesebben, akik megtanul­tuk tisztelni azt az emelkedett magatartást, ami az iskola egész szellemét áthatotta. Az iskolában ismeretlen volt a származás, rang, vagyoni helyzet, vallás, vagy nemzetiség szerinti megkü­lönböztetés; anyagi eszközeivel viszont az iskola nagyon sokat tett a szegényebb gyerekek to­vábbtanulásának biztosításáért. Ha csak a mi osztályunkra gon- dolok, ahol voltak Szibériában és az Egyesült Államokban születet­tek, különböző anyanyelvűek és vallásuak, sohasem vetődött fel a kérdés, úgy, hogy honnan jössz, legfeljebb úgy, hogy és merre tartasz. Ezekre az elvekre épült, ezek­ből alakult ki az a hazaszeretet, amelyjk csak szükséges esetekben nyilvánult meg szavakban, tény­leges gyakorlatát azonban ehhez a földhöz és ehhez a néphez való elszakíthatatlan kötődés és a ha­záért való mindennapos cselek­vés jelentette és jelenti. Maradjunk hűek iskolánk szel­leméhez, és ez ünnepi alkalom­mal is tegyünk közösen egy lépést előre. A MAI ÜNNEPSÉGEK SZER­VEZÉSÉNEK IDŐSZAKÁBAN egy megható kedves üzenet ér­kezett Nikidről, Berzsenyi Dá­niel egykori falujából. Ott él még ma Berzsenyi Dániel három déd­unokája, Berzsenyi Gabriella, Berzsenyi Piroska és Berzsenyi Kornélia, három idős hölgy, akik meghallva a jubileum hírét, rendkívül szerény anyagi lehető­ségeikből, igázi licista szívvel, egy 10 000 Ft összegű alapítványt ajánlottak fel a Berzsenyi Gim­názium kiváló tanulói számára. A rendező bizottság örömmel és lelkesedéssel vette a felajánlás hírét, de az idő előrehaladta mi­(Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents