Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-16 / 3. szám

(

„A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” (Jn. 1, 11).

VASÁRNAP. — „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs. 43, 1

— Em. 8, 38—39 — Jn. 2, 1—11

— Zsolt. 105, 1—23). Az a gyermek, aki szülei kezébe teheti kezét, nem fél semmitől. Az Isten gyermekének szívéből is kiűzi a félelmet az a bizonyosság, hogy ő Istené, Isten megváltó kegyelme szabadítja meg új életre, s viszi majd az örök életbe. „Az Ürnak irgalmassága Nem fogy és nem változik, Bíztat, hogy a__ mennyországba Jutsz, ha napod' áldozik, Az Űré vagy, ne feledd, Szabadítsd meg lelkedet Hálójából a Sátánnak, Szolgálj az ég s föld Urának” (353. ének 4).

HÉTFŐ. — „Nincs különbség: mindenki vétkezett, ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Jézus Krisztus által” (Rm. 3, 22—24 — Péld. 20, 9 — Jer. 14,

2—9 — Rm. 6, 1—11). Mondhatja valaki magáról: az én szívem tiszta minden vétektől? Szívem tiszta csak úgy lehet, ha Isten ingyen kegyelemből Jézusért megtisztítja. „Azért az Ürra építek, Nem saját érdememre, Szívem erős bizodalma Az Istennek kegyelme. Igéjében hirdetteti, Hogy a bűnöst el nem veti, Benne bízom mindenkor” (349. ének 3).

KEDD. — „Az Űr pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (Zsolt. 18, 31 — Mt. 6, 31 — Jer IV, 13—17 — Rm. 6, 12—23). Valaki egyszer így tett bizonyságot Istenbe vetett bizodalmáról: „Uram a te igéd, amelyik ezt mondja: »Ne aggodalmaskodjatok!«, fal ezer aggodalom ellen.” Fal és pajzs az Űr igéje mindazoknak, akik körülveszik magukat vele. Védelem a kísértő aggodalom ellen. „Pajzsom az Ür! Ha rám veszély támad, Bút, bajt ő hárít el. Ö fejemen Tud minden hajszálat, S rám is gondot visel. Bár csüggedt vándortársim közül A teher alatt oly sok kidűl, Pajzsom az Űr!” (14. ének 5).

SZERDA. — „Egy rövid szem- pillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek” (Ézs. 54, 7 — Rm. 15, 4 — 1 Kor. 2, 1—5 — Rm. 7, 1—6). Fájdalomban, betegségben, bánatban,

gyászban, egyedüllétben, gondok közt, tanácstalanságban, lelki

csődben így sóhajtunk fel: Még

az Isten is elhagyott engem! Kellenek ezek a mélységek, hogy annál nagyobbnak lássuk Isten felemelő szeretetét. „Boldog vagyok, mi sem csüggeszt el, Érzem, tudom, benned lelek vigaszt; Ha sújtassz is nehéz kereszttel, Felettem atyai szemed virraszt. Ál- dásidjpan részesül életem, Feljebb annál, mint kértem, s érthetem” (11. ének 6).

CSÜTÖRTÖK. — Jézus mondja: „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek mennyei Atyám előtt” (Mt. 10, 32 —Dán. 3, 17—18 — 1 Kor. 2, 6—10 — Rm. 7, 7—12). Isten megbocsátó, mentő szeretetéről beszélni, ezt a szeretetet életgyakorlattá formálva hétköznapi cselekedetekben megvalósítani, ez a Krisztusról szóló vallástétel. „Azért, Uram, Téged én felmagasztallak, Te dicsőségedben hatalmasnak mondlak, Mind e világ előtt irgalmasnak vallak, És jóakarómnak én Tégedet hívlak” (705. ének 5).

PÉNTEK. — „Az Űr ezt mondta Gedeonnak: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített az Űrnak, és így nevezte el: az Űr a békesség” (Bír. 6, 23—24 — Rm. 15, 33 — 5 Móz 4, 5—13 — Rm. 7, 13—25). Gedeon erőtlennek, elhagyottnak érzi magát. Isten megmutatja neki hatalmát, erejét. Nekünk az Isten Krisztus földre küldésével mutatta meg hozzánk hajló szeretetét. Ő a mi békességünk. „Most bölcsője a jászol itt, S engemet, Tégedet Nyájas hangján szólít: Testvéreim, ó, mit féltek? Bízzatok, Én adok Nektek békességet” (136. ének 4).

SZOMBAT. — „Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Ür” (Zsolt. 40, 18 — Zsid. 2, 16 — Zsid. 12, 12—15/a — Rm. 8, 1—11). Nem szabad elkeseredni, elcsüggedni semmilyen nehéz élethelyzetben. Isten az erőtlenül megroskadó térdeket megszilárdítja, és az imádkozásban megfáradt, lankadt kezeket erősíti vigasztaló igéjével: Nekem gondom van rátok! „Bár minden elhágy e világban, Amivel magad bíztatod, Véle minden nyomorúságban Magadat vigasztalhatod. Megszámlálja könnycseppjeidet, Jókor segítségedre siet: Légy csendes szívvel!” (374. ének 3).

Vető Béla

Szolgálatunk célja a közösség

Imaházavatás Hartáa

A HARTAI GYÜLEKEZET az utolsó két évtizedben már többször hallatott magáról. A hatvanas évek végén épült az új lelkészlakás, a hetvenes években a gyülekezet keletkezésének 250. éves jubileuma alkalmából külső és belső templomrenoválás volt. Most pedig új imaházuk avatására gyűltek össze november 14-én, vasárnap. Először templomi istentisztelet volt, majd utána együtt vonult be az ünneplő sereg a megnyitott és felavatott imaházba.

Jézus Krisztus szolgálatából ered és él a mi szolgálatunk. Jézus diakóniáját elfogadva legyünk mi magunk is cselekvők a szolgálatban. Az egész épület külső és belső formáival, építészeti megoldásaival megállja a helyét még a nagy, külföldi evangélikus gyülekezetek hasonló alkotásai között

is.

A gyülekezet hozzáállása még a látottaknál is szebben beszél. A régi épületért kapott pénzt ki kellett egészíteni. A szükséges fedezet felét készpénzben, másik-A HARTAIAK A MINDENNAPI MUNKÁBAN IS sokat hallatnak magukról. Az egész megyében ismeretesek arról, hogy nagyon szorgalmasak és igen takarékosak. Nem önzőén — csak önmagukért, hanem a közösség javára. Erről tanúskodik az itt működő, két, többszörösen kitüntetett, élenjáró termelőszövetkezet, de ezt mutatja a nagyközség külső rendje, tiszta utcái és terei, aszfaltos járdái és köztéri szobrai, amihez hasonlót kevés községünkben lehet találni. Ez a szorgalom és közösségi összefogás mutatkozott meg most is, amikor új szép, modern imaházukért összefogtak. ..Világos, sok ablakos, parkettás, nagy terem, egy kisebb bibliaórai terem, a szükséges kiszolgáló helyiségek, világos, műanyag borítású székek sora már magában is üde képet mutat a belépőnek. A szemben levő falon pedig kis oltár és mögötte egyszerű textil falikép. Sárkány Tibor, a gyülekezet lelkésze tervezte és készítette a képet, mely egyszerű jelekkel és figurákkal modern vonalakkal fejezi ki egyházunk diakóniáját. A feltámadott

felét társadalmi munkában adták. Kis részben külföldi testvérek is segítettek adományaikkal, így állt össze minden pontosan, időre és az ünnepi közgyűlésen a lelkész örömmel jelenthette, hogy az 1,3 millió forint értékű építés adóságmentesen, pontosan elkészülhetett. A jól végzett munka öröme ott látszott a könnyes szemű arcokon az avatás ünnepén.

KÉSZEN VAN . AZ IMAHÁZ, melyet télen fűtött templomként is használhatnak. De készen van-e a gyülekezet arra, hogy a „külső építés” után a „belső építést” is ilyen erővel, odaadó lelkesedéssel folytassa? Dr. Káldy Zoltán püspök, aki az imaház avatás szolgálatát végezte erről prédikált az istentiszteleten lPt 2, 9 alapján, amikor a gyülekezet tagjainak „királyi papságát” mutatta meg. Ne zavarjon bennünket, hogy ez az ige Jézusról, mint királyról szól. Ű nem hatalmaskodó és kizsákmányoló király, az Ö népe nem katonaság, nincs más fegyvere, csak az evangélium! De ez erő és hatalom. Ennek birtokában az Ö népe el tudja végezni papi szolgálatát. A papság nem csupán azt jelenti, hogy közel van Istenhez, aki ebben a szolgálatban áll, hanem azt is, hogy közel legyen embertársaihoz is. A papság a másik emberért van! Ennek az embertársakon segítő papi szolgálatnak négy vonását mutatta meg az igehirdetés. Segítsünk szóval — az evangéliummal! Segítsük tetekkel — irgalmas sa- maritánusként, türelmes meghallgatással, fiatalok és idősek — egymásnak mondott segítő szóval. Papi szolgálatunk harmadik vonása a másokért való imádság — könyörögjetek egymásért! A negyedik szolgálat, hogy nemcsak Isten és ember között fáradozunk a békéért, hanem ember és ember, család és család, nép és nép között is. Békéért, társadalmunk fejlődéséért és előreme- neteléért. Egész papi szolgálatunk célja, hogy közösség legyen a családban, a gyülekezetben, a társadalomban és népünkben. Ha ebben az új imaházban ilyen „belső építés” folyik majd, ha ilyen papi szolgálatra fogtok megerősödni-— „megáld benneteket az Isten.”

A KÖZÖSSÉG IGÉNYLÉSE az egész ünneplésen megmutatkozott. Kedves vendégként ünnepelt együtt a közösséggel Fekete János megyei egyházügyi titkár, aki meleg szavakkal köszöntötte a közgyűlésen az ünneplő gyülekezetét. Meghívásunkra eljött Szoko- la Imre, a nagyközségi tanács elnöke és Leitert János a Hazafias Népfront helyi bizottságának elnöke is. Az egyházmegye elnökségének és gyülekezeteinek köszöntését Tóth-Szöllös Mihály esperes adta át. De ott volt a szomszéd falvak gyülekezeteinek képviselete mellett a helyi reformátusok népes küldöttsége is ifj. Fungur Béla s. lelkész vezetésével.

Megható volt, amikor a gyülekezet népének hosszú sora a templomból átvonult az ünnepélyesen megnyitott új imaházba és birtokba vette azt, amit áldozatával, keze munkájával felépített. Csengjen mindig fülükben, visszhangozza életük mindenkor a fel-’ szentelő liturgia áldó mondatát: „Épüljön benne igéjével és szentségeivel a Krisztus gyülekezete Isten templomává a Lélek egységében, nemzedékről-nemzedékre”. Vagy ahogy az alapige üzenete mondta: épüljön benne a „királyi papság”, a papi szolgálatra megerősödött Isten n<*be mindenkor.

Tóth-Szöllős Mihály

Folyóiratssemle

A férfiak halnak, az asszony él

EDDIG IS TUDTUK, hogy a nők általában hosszabb életűek a férfiaknál. Biológiai adottság, így van az állatvilágban is. Nem tudtuk viszont és most sem tudjuk, miért növekedett az utóbbi években oly feltűnően a 40—60 közötti férfiak halálozási száma és aránya?

A Valóság 1982. évi 9. számában Bíró Dávid: A teremtés koronái és a gyengébb nem címmel tanulmányt közöl, melyben erre a kérdésre igyekszik választ adni. Adatai és feltevései — ha sok esetben vitathatók is — figyelmet érdé-, melnek, gondolkodásra késztetnek.

Lássuk előbb az adatokat: „1979-ben 7646-tal több 20—60 közötti férfi halt meg, mint 1960-ban.” „Az 1976-—77-es évek átlagában 40—49 éves korban 92— 94 százalékkal, 50—59 éves korban 80—89 százalékkal volt magasabb a férfihalandóság, mint a női. Ebben a két évben Magyarországon a férfiak halálozási többletének aránya több mint négyszerese az 1930—31. évi hasomó arányoknak.” Az élettartam hosszabb lett, de a férfiak ritkábban részesülnek benne, mint a nők. Következésképp: 1930-ban ezer 60 évesnél idősebb férfira 1069 nő jutott, 1975-ben pedig 1351.

Hasonló a kép, ha az átlagos élettartam felől nézzük: 1900-ban a nők átlagos élettartama 38 év volt, a férfiaké 37, a különbség tehát egyetlen esztendő. 1978- ban már a 70 év feletti átlagos élettartamnál a különbség 6,7 év. Nemcsak az élettartam nőtt meg tehát, hanem a különbség is. Vajon miért?

KÉTSÉGTELEN, hogy ebben az arány- eltolódásban a férfiakra jellemzőbb önpusztításnak is van szerepe: az alkoholizmus terén egy a héthez a nő—férfi arány; az öngyilkosságnál egy az öthöz; érdekes módon még a halálos baleseteknél is a férfiak „vezétnek” nyolcszoros

arányukkal. Leginkább azonban a keringési betegségeknél nyílik ki az olló: 20— 24 év között 40 százalékkal; a 25—29 éveseknél 58 százalékkal; a 30—34 évesek csoportjában 66 százalékkal; a 35—39 éveseknél 98 százalékkal haladja meg az ilyen betegségekből következő halálozás a nőkét.

Ha csak arról volna szó, hogy a természet bánik keményebben a férfiakkal, akkor a különbség ugyan meglenne, de az arányok nem változnának. Ezt a változást indokolt társadalmi hatásokban keresni. Bíró Dávid ezt teszi: tanulmányában éppen ezek a feltevések az elgondolkoztatok.

Nem élhetünk ugyanis csupán a „modern élet” (hajszoltság, urbanizáció, életformaváltás) magyarázatával, hiszen mindkét nem a mai kor adta létkörülmények közepette él, mégpedig mindkét nem átlagosan sokkal hosszabb életet, mint elődei. A napi munka, az életküz- .delem, a stressz-helyzetek a mai nőre éppúgy hatnak, mint a férfira, mégis jóval tovább bírja, mint „védettebb” helyzetű dédanyái.

AZ OK TEHÁT MÁSUTT KERESENDŐ, és Bíró Dávid éppenséggel a két nem viszonyában találja meg, melyet „krónikus szexuális anémiának” (a társadalmi normákkal való eltérés) nevez.

Lássuk ismét az adatait: 1921-ben 1000 házasságkötésre 66,3 válás jutott, 1979- ben 316,7. A válás hatása a halálozásra: 1966-ban a 45—49 éves korcsoportban 1000 elvált családi állapotú férfi közül

6,7 halt meg, míg 1000 házas férfiból

csupán 4,5; 1979-ben már 1000 elvált férfira 16,9 halálozás jut, míg 1000 házasra 7,3. A nők esetében kisebb a különbség: ugyanebben a korcsoportban 1979-ben ezer elvált nő közül 5,6, ezer házas közül pedig 3,1 halt meg.

Az adatokból — összevetve azokat Durkheimnak, a nagy francia szociológusnak az öngyilkossággal kapcsolatos adataival és nézeteivel — Bíró Dávid azt a következtetést szűri le, hogy a férfiaknak nagyobb szükségük van a házasságra és a családra, mint a nőknek. A férfit mindenfajta önpusztítástól a család óvja, életvitelét az fegyelmezi, erőfeszítéseinek az ad értelmet.

Míg a férfiakra vonatkozó megállapítás helytállónak látszik, vitatható, amit Bíró Dávid a nőről mond: „Számára a házasság béklyó, különösebb előnyök nélkül.” Ha így volna, miért akarnának férjhez- menni a lányok? Miért szomorúak a magányos nők? Lehet, hogy szívósabb szervezettel a magányt is jobban elviselik, ám a halálozási arány, ha kisebb mértékben is, felismerhetően mutatja, hogy a házasok közülük is védettebbek.

Továbbmenve: a férfit nemcsak az a válás veszélyezteti, ami vele történt meg, hanem egyáltalán, a válás lehetősége — állítja a szerző, és véleményét ismét egy Durkheim-idézettel támasztja alá: „A válás a házasság szabályozó hatásának gyengülését jelenti. ... Ahol a jog és az erkölcsi szokások lehetővé teszik nagy gyakoriságát, a házasság csupán árnyéka önmagának: sokkal kevésbé házasság.” Bíró Dávid hozzáteszi: „Ebben a szituációban a férfi helyzete labilissá vált.”

Bizonyára ebben is van igazság, de féloldalasnak látszik. Napjaink válás-epidémiája nemcsak a férfiak helyzetét tette labilissá, hanem a nőkét is, és leginkább a gyermekekét. Hogy a javakorabeli férfiak gyakoribb halálozása e járvány hatását rögtön jelzi, az csupán a férfi szervezetének fokozott érzékenységét mutatja.

VAN AZONBAN BlRÖ DÁVIDNAK még egy, s ezúttal meggyőző feltevése, s ez a szerepelvárásokról szóló. Régen a férfi volt az életharcban küzdő, erős, bátor, önmagát nem kímélő, és mellette állt a „gondviselő” feleség. A férfi a régi szerepet látszik követni — legalább is ezt várják el tőle —, de már nem áll mellette a „földanya” feleség, mert maga is küzdő szerepbe került. A szerepelvárásoknak közeledniük kell egymáshoz, át kell alakulniuk, ha egyszer az élet valósága átalakult. Megszívlelendő: a feleség ne csak akkor legyen femancipált, amikor a háztartásban kíván — jogos — munkamegosztást, de akkor is, amikor nem kíván erejét meghaladó anyagi teljesítményt a férjétől.

Bíró Dávid — ha írásának érezhető is nőellenes éle — sok mindent elmond, ami további vizsgálódásra késztető. Érdekes volna tudni például, hogy milyen a javakorabeli' férfiak halálozási aránya olyan országokban, ahol ritkább a válás?

Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: hogy a férfiak gyakoribb halálozása a nőket érinti leginkább. Ök ugyanis ittmaradnak. A férfiak halnak, az asszony él, de mi végre? Magányban, gyászban, férjet, gyermeket, apát', testvért siratva. Férfi és nő sorsa sokszorosan összefonódik. Nem egymással küzdve, hanem egymásért élve vihetik csak előbbre az emberiség ügyét.

Bozóky Éva