Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-25 / 17. szám

A Luther Enilckbizottsiíg

első ülése

Az Országos Presbitérium a múlt év őszén tartott ülésén megválasztotta a Luther Emlékbizottság tagjait. Az Emlékbizottság március 30-án az Országos Egyház székházának tanácstermében tartotta alakuló ülését. Az ünnepi hangulatban Káldy Zoltán püspök nyitotta meg az ülést. Megnyitó beszédét az alábbiakban közöljük.

Igen tisztelt Emlékbizottság! Az 1983. évben ünnepli az öt világrész evangélikussága, sőt ezen túlmenően az egész protestantizmus dr. Luther Márton reformátorunk születésének 500. évfordulóját. Több országban az ünneplésbe belekapcsolódik a társadalom is és méltatja Luthert és a lutheri reformáció társadalmi-politikai hatásait is. Szerte a világon folyik Luther és az általa elindított reformáció értékelése, több esetben újra, illetve átértékelése. Üj könyvek jelennek meg, amelyeknek szerzői megpróbálják átölelni az egész lutheri művet és törekszenek egyes részleteknek is az eddiginél jobb megvilágítására. Több országban az egyházak egész évre terjedő munkaprogramot és ünnepségsorozatot terveznek tudományos konferenciák, kiállítások, hangversenyek beiktatásával. A Német Demokratikus Köztársaságban marxista történészek és a társadalomtudomány- művelői is egyre többet foglalkoznak Lutherrel és a reformáció társadalmi hatásaival.

A Magyarországi Eimngélikus Egyház is belekapcsolódik a jubileumi ünnepekbe, nemcsak azért, mert szinte predestinál bennünket erre Luther Márton tulajdonunkban levő eredeti végrendelete, egy zsoltármagyarázat kézirata, Mária magyar királynéhoz küldött vigasztaló zsoltára, a Wittenberg- ben tanult atyák munkája és emléke, hanem sokkal inkább az a felismerésünk, hogy Isten Luther Mártonban olyan reformátort adott az egyháznak, aki a Szentlélek megvilágosító munkája nyomán felismerte, hogy „az egyház legfőbb kincse Jézus Krisztus üdvözítő evangéliuma”. Az az evangélium, amely arról ad hírt, hogy Jézus Krisztus által Isten megbocsátja bűneinket és úgy mehetünk Hozzá, mint szerető gyermekek szerető atyjukhoz. Ez a szerető mennyei Atya Jézusért megigazítja a bűnös embert. Ebből a felismerésből született a reformáció. Tudjuk, hogy a reformációnak voltak előzményei az egyházban és a társadalomban egyaránt és volt száz és száz gyümölcsé az egyházban is és a társadalomban is. mégis az evangélium fényének felragyogása, az evangéliumnak, mint hitünk egyetlen forrásának és zsinórmértékének középpontba helyezése volt az az óriási esemény, amelyért a jubileum alkalmával a Magyarországi Evangélikus Egyházban is újra és újra hálát akarunk adni.

De a hálaadás mellett a jubileum alkalmat ad arra. is, hogy szembesüljünk Lutherral és a lutheri reformációval itt és most, a huszadik század végén, egy szocialista társadalomban élő egyházban. A szembesülés folyamán újra és újra megkérdeztetünk, mit jelent nekünk ma a teológia cru- cis, a sola seriptura, a sola fide — sola gratia tanítása (a kereszt teológiája, egyedül a Szentírás, egyedül hitből, egyedül kegyelemből). De az is. hogy mit jelent a hitben szabadnak és a szeretetben kötöttnek lenni, vagyis, mit jelent a keresztyén ember szabadsága. Mit jelent a mi történelmi helyzetünkben Luthernek ez a felismerése: „A hit valami eleven, szorgos, tevékeny, hatalmas dolog, melynek lehetetlen, hogy ne cselekedjen szakadatlanul jót. Nem kérdi, hogy kell-e jót cselekednie, hanem mielőtt még kérdezi az ember, máris cselekedett, s mindig azon van, hogy cselekedjék. Aki azonban nem cselekszik ily cselekedeteket, az hitetlen ember ...” Kérdés, milyen következményekténészek és a társadalom-tudósok szerint a lutheri reformáció és általában a reformáció antifeu- dális jellegű volt. Figyelünk arra is, hogy a tudósok beszélnek polgári, népi és fejedelmi reformációról és a lutheri reformációt a polgári reformációhoz sorolják. Lehet, hogy a jubileum ezekben az összefüggésekben tudósainknak

Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök előadást tart a Luther Emlékbizottság;

ülésén

kel jár ez most egyházunk számára társadalmunkban és a világban, de magában az egyházban is. Szembesülünk azzal a kérdéssel is. hogy a „kegyelemből hit által” párnára ülteti-e az evangélikus embert, vagy pedig munkára lendíti nem az üdvösségért, hanem a felebarátért. De azzal is szembesülünk, hogy Luther hangsúlyos mondata, miszerint ..Istent mindenek felett féljük és szeressük” csupán egy nagyszerű tanítás, amely vertikális síkba állít be bennünket, vagy pedig olyan életre szólít, amelyben a „mindenek felett szeretett Isten” szolgálatában diakóniát végzünk a családban, a társadalomban, általában a világban. Azt is meg kell az eddigieknél is jobban vizsgálnunk, hogy mit jelent a „kétféle kormányzásról” szóló tanítás az egvház számára a szocialista társadalom viszonyai között. De a sort folytathatnám.

Közben nem téveszthetjük szem elől. hogy Luther és a lutheri reformáció igen nagy hatással volt a 16—17. század egész szellemi életére, elsősorban Németországban, de másutt is és azóta is. Számon tartjuk, hogy milyen nagy hatással volt Luther bibliafordítása az egységes német nemzeti nyelv kialakítására és általában a kultúrára. Számon tartjuk, hogy a társadalomtudomány képviselői a reformáció elindulásával kapcsolatban többek között ezt mondják: „A bomlás jeleit mutató feudális társadalmi rend és a fejlődésnek induló új, tőkés viszonyok közötti összecsapás talaján bontakozott ki a reformáció.” Figyelembe vesszük, hogy a törés történészeinknek indítást ad mindezek újragondolására és a továbbkutatásra és néhány kérdés új megválaszolására. Mi örülünk annak, ha a történészek és a társadalomtudomány művelői a maguk szemszögéből foglalkoznak Lutherral és a reformációval. Nem' mondjuk azt, hogy Luther „kizórólag egyházi személy volt” és őt csak' az egyház szemszögéből szabad megítélni. Ezzel tagadnánk Luther és a reformáció szellem- történeti, társadalmi és, politikai hatását is. De azt hangsúlyozzuk, hogy ő elsősorban az egyház reformátora volt és maradt és a reformációt a maga lényegében nem lehet másból ieazán megérteni, mint abból a nagy felfedezésből, hogy „az 'igaz ember hitből él”.

A jubileum reménységem szerint hozzá fog segíteni bennünket egy teljesebb és igazabb Luther- képhez is. Több olyan megállapítás van az egyházban és a társadalomban is, amely egy teljesebb Luther-kép megismerése után alig tartható fenn. Ilyen például az a gyakran hallott megállapítás, hogy/„Luther és a lutheri reformáció megállt a félúton”. Tehát az csak egy félben-maradt reformáció. A kálvini reformációhoz, vagy éppen az anabaptizmushoz, Münzerhez és az antitrinitariz- mushoz képest. A kérdés ugyanis mindig az, hogy mihez képest állt meg félúton a lutheri reformáció? Azt valljuk, hogy ezt csak a Szent- írás döntheti el. A Szentírás a zsinórmérték és nem a ráció, vagy más külső szempont. Luther a re(Folytatása a 3. oldalon)

Egyházunk líiüslöítsége a Német Szöveíségi Köztársaságban

A Bajor Evangélikus Egyház Diakóniai'Szervezetének meghívására egyházunk küldöttsége április 22—27. között látogatást tesz az NSZK- ban. A küldöttséget dr. Káldy Zoltán püspök-elnök vezeti, tagjai: dr. Karner Ágoston országos főtitkár, és Reuss András külügyi titkár. Megtekintik a neuendettelsaui és rummelsbergi diakóniai intézményeket, ez utóbbi helyen dr Káldy Zoltán püspök előadást tart dia- kőniai munkások és' lelkészek számára. 2-5-én vasárnap pedig Erlangenden igét Hirdet. 27-én hétfőn a delegáció résztvesz a Bajor Evangélikus Egyház évi zsinatának megnyitásán, Weidenben.

.1 rvfwrgtttifi ó legs&ehb h fi te gtt i Biti* isi

EGYHÁZUNK SAJTÚVASÁRNAPJÁN a reformáció egyik legszebb hagyományát ápoljuk. Igaz, sajtó vasárnapja, közelebbről az evangélikus sajtó vasárnapja sajátosan „magyar ünnep”. Nem sorolható az egyetemes keresztyénség ünnepei közé, még csak a világon lévő evangélikus egyházak megkülönböztetett vasárnapjai közé sem. De amikor egyhazunk ezt a vasárnapot a magyarországi evangélikus sajtó napjává tette, a legszebb lutheri hagyományoknak áldozott. Mert egyházunk előtt napnál világosabban állt, hogy Isten a 16. században, az alig fél évszázadnál korábban feltalált nyomdát, és a nyomtatott betűt fogta szolgálatba, s általa terjesztette futótűz gyorsaságával a reformáció eszméit. Ha a mainzi Gutenberg nyomdája még nem létezett volna, s ha a nyomda technikáját nem művelték volna lelkes mestetek, ha e történietlen kérdésekkel zárnánk eszmó- lődésünket, a reformáció ügye ólomlábakon vánszorgott volna előre. De Istennek úgy tetszett, hogy ügyét a nyomtatott betűre bízza, és általa indítsa világhódító útjára. Csak jellemzésként említjük meg, hogy a reformációellenes törvényekben mindenkor ott szerepelt irataink — Luther iratainak, s a Szentírásnak — megégetése, a követőkkel együtt.

A sajtó azóta is a legnemesebb eszköz egyházunk kezében. Évszázadokon keresztül adtuk kézbe a Szentírást, amelyet őseink rongyossá- olvastak, s énekeskönyvet, hogy az istentiszteleti életbe bekapcsolódhassanak. Egyházunk a legsúlyosabb elnyomatás éveiben is gondoskodott az írott szó szellemi-lelki táplálékáról. S ha szabad következtet ést levonni, a családi Biblia, énekeskönyv, s egyéb hitépítö iratok tartották a lelket a magyar protestantizmusban, amikor papjait, s iskolamestereit elüldözték, templomait elvették, s nyilvános istentiszteleten csak életük kockáztatása árán vehettek részt. A sajtó tehát megtette szolgálatát, egyházfenntartó eszköz volt Isten kezében.

Érdemes minderről hálásan megemlékeznünk akkor, amikor a mai magyarországi evangélikus sajtót „ünnepeljük”. Mert az út szakadatlan volt, és mert ugyanazon a szellemi örökségen osztozunk ma is. Egyházunk sokféle tevékenysége közül talán éppen a sajtó áll szívéhez legközelebb. Félelmetes énergiát pazarol a nyomtatott betűre, szívós következetességgel gondoskodik hívei lelki táplálékáról, tudván azt, hogy „a szó elröppen, az írás megmarad”.

EZEN A VASÁRNAPON AZONBAN tegye szívére minden evangélikus a kezét: úgy él-e a sajtó lehetőségével, mint amilyen fáradozással és törődéssel gondoskodik anyaszentegyházunk annak kézbe adásával? Más szóval olvasó emberek-e híveink, és mennyire élnek kiadványainkkal?

Ismerünk egy állami, statisztikát az olvasás elterjedéséről. E szerint a magyar társadalomnak 17%-a olvas rendszeresen, 44°/n-a hébe- hóba, ezt, azt, 39%-a pedig egyáltalán és semmit. A közvélemény-kutatás eredményeképpen kapott adatok riasztóak, s közöttük szerepelnek nyilvánvalóan híveink is. így, ha lebontjuk az adatokat saját egyházunkra és kereken 400 ezer evangélikust veszünk alapul, akkor a gyakorlatban a dolog ícjy fest: mintegy 68 ezer ember él valamilyen egyházi kiadványok olvasásával. (Biblia, énekeskönyv, hitmélyítő irodalom, újság stb.) 176 ezer evangélikus talán már csak emlékeiben kutat egy-egy bibliai történet után, s hírből tudja, hogy létezik egyházunknak pl. hetilapja is. 156 ezer pedig teljesen közömbös mindenfajta sajtó, következésképpen az evangélikus sajtó iránt is.

Még így is túlságosan kedvező képet rajzoltam meg. Mert vizsgáljuk meg a kérdést kiadványaink oldaláról. Az Evangélikus Eletet 12 ezer példányban nyomják ki. Tegyük fel, hogy a 12 ezer példány ugyanennyi család olvasmánya, s egy családot négy főre számoljunk. Ha most minden család minden tagja, elolvassa, akkor is csupán 48 ezer kézbe jut hetente. Más kiadványaink 2—5 ezer példányban jelennek meg. Komoly szám, ha a papír- és nyomdakapacitás kérdését figyelembe vesszük. És el is kelnek ezek a kiadványok. (Mint pl. a Reményik-kötet, A megrepedt nádat nem töri el stb.) De egyházunk arányaihoz képest aggasztóan kicsinyek ezek a számok. Üj énekeskönyvünk pl. 60 ezer példányban jelenik meg. Hozzávetőlegesen ennyire volt igény. Ez a szám országos átlagban 15%-os templomlátogatást tételez fel. (Más országok arányaival ezt összevetve, kitűnő eredmény.)

Én azonban másutt látom a problémát. Elsősorban hetilapunknál. Erről aAapról köztudottan az a vélemény, és nemcsak a híveink között, hogy jól szerkesztett lap, színes, sokoldalú,információkat tartalmaz-. öregek és fiatalok, egyszerűbb képzettségű és igényesebb olvasók, lelki eledelre és kultúrára éhezők megkapják benne szellemi táplálékukat. De azt már kevesen tudják, hogy a külföldi magyarság, ha kezükbe kerül egy-egy példány, rongyossá olvassa, kézről kézre adja, drága kincseket fedez fel benne. Viszont idehaza arányainkhoz képest kevesen olvassák. Ha példányonként optimálisan egy-egy család olvassa el, akkor is mintegy 10%-át éri el híveinknek.

JÖL VAN EZ ÍGY? Helyes úton járunk? Mert bizonyos vagyok abban, hogy azt mindenki tudja: „szórványegyház” vagyunk. Vagyis aligha képzelhető el, hogy minden hívünk minden vasárnap igéhez juthat. S bőven van evangélikusaink között beteg, öreg, ágyhoz kötött, járóképtelen. Már most szorongató kérdés, hogyan kapcsolódnak be a szétszórtak, a betegek az egyház vérkeringésébe? Mégiscsak ez az újság lehetne az a köldökzsinór, amelyen keresztül az anyaszentegy- ház tápláléka eljuthatna az otthonokba, a szívekbe.

Viszont olvasni tanulnunk kell és tanítani kell az embereket. Ez volt a módszer őseinknél is. Jobbat ma sem tudunk ajánlani. Minden szószék „katedra” is, a tanítás eszköze. Amikor ezen a vasárnapon a reformáció legszebb hagyományai közül az egyházi sajtóra hívjuk fel a figyelmet, ne mulasszuk el a tanítást sem: az egyház sajtója ugyanazt a szolgálatot végzi, mint az igehirdetés. Az írott betű igehirdetését. Ezt a szolgálatot megbecsülni, szeretni, érte azt a minimális áldozatot meghozni, evangélikus öntudatunk legparányibb kifejező módja.

Megismétlem, a magyarországi evangélikus egyház szívügyének tekinti az egyház sajtóját■ Szeretné eljuttatni minden evangélikus kezébe újságját, kiadványait. Természetesen elsősorban a Szentírást. Ami sajtó vasárnapján kívánságunk, az az. hogy híveink is tegyék szívügyükké. Olvassák szeretettel és érdeklődéssel az egyház híradásait, kiadványait. Éljenek az írott ige és tanítás áldásaival.

Rcdcy Pál

J